RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Úgy gondolom, hogy az elõttem szólók nagyon hosszasan és érveiket kimerítve felsorolták mindazt, ami a törvényjavaslattal kapcsolatban van. A magam részérõl csak néhány olyan dologra szeretnék reflektálni, amely elhangzott, és szeretném a Kereszténydemokrata Néppárt véleményét is elmondani a törvénnyel kapcsolatban.
Az elõttem hosszászóló MSZP-képviselõ az erejükön felül vállaló önkormányzatok problémáját vetette föl. Ha ezt egy kicsit mélyebben vizsgáljuk, úgy gondolom, meg kellene nézni, mivé lettek azoknak az elmaradott térségeknek a kis falvai, ahol az elmúlt évtizedekben a körzetesítés következtében öt-hat község került egy tanácsi központba.
Mindenféleképpen egyetértek azzal, ami a következõ hozzászóló által elmondottak tartalmában megjelent: a területfejlesztési törvény mindenképpen fontos, meg kell legyen ebben a parlamentben még ebben a félévben, de minél elõbb, mert ez a - hogy úgy mondjam - huszonháromszoros pályázati lehetõség nagymértékben csökkenti a tévedési lehetõséget, hiszen a problémák ott merülnek fel, ott oldódnak meg, illetve ott kerülnek finanszírozásra - és az esetek döntõ többségében elfogadásra -, ahol az égetõen szükséges és fontos.
Tehát meg kell határozni végsõ soron a középszintet, a vidékfejlesztést és azt, hogy ez az ország hogyan haladjon tovább, és mit akarunk, akarunk-e vidéki Magyarországot vagy minden állampolgárnak biztosítsuk a lehetõséget, hogy a városba, a fõvárosba költözzön. Azt hiszem, nem ezt akarjuk, hanem a vidéki Magyarországnak azt a lehetõséget, amely a támogatások és a címzett- támogatások lehetõségével olyan helyzetet teremt, hogy vidéken, falun is öröm lesz élni.
Talán még egy gondolatot: örülök annak, hogy az, ha egy önkormányzat beletartozik abba az elmaradott térségi fogalomba, amelyik a különbözõ ráták és különbözõ ismérvek alapján - a munkanélküliségtõl kezdve az infrastrukturális hiányosságokig - meghatározott, akkor saját erõként is pályázhat a céltámogatási kiegészítõ keretbõl erre a bizonyos sajáterõ-részre. Úgy gondolom, ez is egy elõny azoknak a térségeknek, kis falvaknak a pályázatához, akik a személyi jövedelemadóból, a 35 százalékból annak döntõ részét jövedelempótló támogatásra fizetik ki és sajáterõ-pótlásukat nem tudják biztosítani.
Talán még egy gondolat az önkormányzatok helyzetét illetõen; remélem, nem így lesz, de azt hiszem, hogy várhatóan nagyon sok vagy néhány önkormányzat nem fogja tudni igénybe venni, elkölteni ezt a pénzt, anyagi és egyéb lehetõségei folytán. Nem tartom helyes dolognak, hogy ez a pénz visszafolyjon az állami költségvetésbe. Külön alapot kellene biztosítani. Javaslatot teszek - majd esetleg a pótköltségvetés vitájában föl is fogom vetni -, hogy erre a megmaradt összegre. Hiányolom, hogy a '96-os céltámogatási rendszerbõl is kiesett a sportlétesítmények támogatásának bizonyos finanszírozása. Úgy gondolom, ha ebben az évben is marad bizonyos összeg ebbõl a céltámogatási és címzett-támogatási rendszerbõl, megfontolandó, hogy a sportlétesítmények finanszírozása bekerüljön akár ebben, akár a következõ évben ebbe a támogatási rendszerbe.
Összességében a Kereszténydemokrata Néppárt a beterjesztett törvényjavaslatot támogatni fogja és meg fogja szavazni. Köszönöm szépen. (Taps.)