SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megpróbálok már csak arra szorítkozni, amit az elõttem szólók nem említettek a törvénnyel kapcsolatban. Nem azért, mintha nem volna idõnk, vagy nem érdemelne figyelmet ez a törvényjavaslat.
Három olyan gondolatot szeretnék elmondani, amirõl eddig nem esett szó. Kénytelen vagyok azonban ismételni néhány számot, visszaemlékeztetve a Házat arra, hogy tavaly október táján, amikor megszavaztuk a tavalyi hasonló törvényt, akkor erre a jelenségre már figyelmeztettünk. Történetesen én voltam akkor a bizottság vezérszónoka, és fölhívtam arra a figyelmet, ami mára bekövetkezett.
Világosi államtitkár úr elmondta, hogy 33,6 milliárd fölött rendelkezhetnénk most, ha rendelkezhetnénk. Ezzel szemben a már korábban beindított beruházások ebbõl elvisznek 26,85 milliárdot, marad 6,75 milliárd. Viszont ezen 6,75 milliárdból, ami fölött ebben az évben rendelkezhetnénk, az idén indított céltámogatások, a törvényben felsorolt négy célban meghatározott feladatok elvittek további 5,795 milliárdot. Tehát összesen maradt 955 millió, amit most címzett-támogatástként eloszthatunk. Erre a jelenségre mint veszélyre hívtuk föl a figyelmet annak idején. Mikor elfogadtuk elmúlt évben a '94. évi LXVII. törvényt, akkor nagyon helyesen úgy döntött a Ház, hogy egyéves periódust kell meghatároznunk aszerint, hogy az egyéves tapasztalatokat be lehessen építeni az újabb évi törvénybe - és a most elõttünk lévõ számok szerint nagyon helyesen döntöttünk -, továbbá kiemeltük azon meghatározást, miszerint korlátlan pénzügyi lehetõségek állnak rendelkezésre, legalábbis a pályázati oldalról, hiszen a kormányzat oldaláról nyilvánvalóan nem. Az idei számok ezt fényesen igazolták.
(17.50)
Ugyanakkor a tavalyi szavazással bekerült az a feltétel is, miszerint a szakminisztériumok az önkormányzatokkal ugyan egyeztetni kötelesek, de csak akkor támogatható a címzett-támogatási kérelem, hogyha az megegyezik a szakminisztérium vagy a szaktárca terveivel, tehát a szakmai terveivel összhangban van. Ez az egyik lehetséges ok arra, hogy a pályázatok egy részét kiszorítsuk.
Másik lehetõség erre úgy adódik, hogy ha a céltámogatási célok között szerepelnének azok, amelyek a címzettek között is szerepelnének, de akkor ez a törvény erejénél fogva kizáró ok.
A harmadikat már említettem: az a pénzügyi kizáró ok.
Így adódott az, hogy a 955 milliót csak úgy lehetett elosztani, hogy 31 önkormányzati igényt fogadhatunk el - illetve ahogy majd most a tisztelt Ház szavaz - és 187-et el kell utasítanunk.
Itt jön a következõ gondolatom: tekintettel arra, hogy ilyen nagyszámú pályázat indoklása erõsen megterhelné a szakmai tudással nem egészen megáldott képviselõk többségét, arra kell hagyatkoznunk, hogy a szakmai minisztérium rangsorolt döntése alapján az elõbb látott, illetve minden képviselõ által látott javaslat kerülhessen a Ház elé és ott már - némi kis vita után - egyszerû szavazással dönthessünk.
A 31 aránya a 187-hez is riasztó, továbbá a 955 millió aránya a 33,6-hoz is riasztó, tehát át kell gondolnunk azt, hogy a jövõben a törvényen mindenféleképpen módosítanunk kell. Általános tapasztalatként megfontolásra ajánlom azt, amit már tavaly is javasoltunk, miszerint csak a céltámogatási feltételek szûkítésével tudjuk a költségvetés nehézségeit áthidalni.
A törvény másik része - ami most elõttünk van - a céltámogatási kiegészítõ keretrõl szól. Világosi államtitkár úr világosan rámutatott arra: kétszer szerepelt az eddigi törvényben az a feltétel, miszerint a munkanélküliség mint paraméter szerepeljen azon feltételek között, aminek alapján ez elbírálható. Hogy gazdaságilag, társadalmilag elmaradott egy térség, az tizenegy paraméter szerint már definiált és a tizenegy paraméter között szerepel a munkanélküliség - logikusnak látszik ezt kivenni a feltételek közül.
Ugyanakkor felhívnám a figyelmet egy általánosságra, éppen a CKK-val, tehát a céltámogatási kiegészítõ kerettel kapcsolatban, hiszen az alapszabályba is be lehetne iktatni azt - méghozzá egy nagyon egyszerû, valószínûleg egymondatos törvénymódosítással -, hogy a társadalmilag, gazdaságilag elmaradott területek valamilyen szorzóval egyszerûen nagyobb támogatáshoz juthatnának, nem kellene külön célalapot kezelni, nem kellene külön pályázatot csinálni, és egyáltalán, apparátusi munkát is meg lehetne spórolni akkor, ha ezt egyetlen mondattal - valamilyen algoritmus szerint - az alapszabályba be tudnánk iktatni. Ezt javaslom általános megfontolásra.
A harmadik gondolatom, ami csak alátámasztja a legelsõt: nem hangzottak el azok a számok, hogy ha most megszavaznánk azt a javaslatot, ami elõttünk fekszik, akkor az '96-ban kereken 3 milliárddal terheli majd az akkori lehetõségeket, '97-ben közel 3 milliárddal és '98-ban még mindig egymilliárd fölötti összeggel fogja az akkoriakat terhelni. Tehát mindaz, amit elsõ gondolatomban elmagyaráztam - miszerint hólabdaszerûen egyre kisebb és kisebb mozgástere marad a parlamentnek -, fennáll, és ezt a mostani számok is bizonyítják.
Ugyanakkor annak idején figyelmesen elolvastam - ez lesz az utolsó gondolatom - az Állami Számvevõszék jelentését, ami azt hiszem, tavaly júliusban jelent meg a '93. évi cél- és címzett-támogatások felülvizsgálatáról. Ott egy nagyon érdekes gondolatot láttam, pontosabban tényeket, miszerint a fel nem használt összegek a már folyó beruházásoknál és az éppen akkor indulóknál - tehát a '93-ban indulóknál - 11 milliárd forintot tettek ki - tehát '93-ban a kettõ együttesen 11 milliárdot. Ez még nem olyan meglepõ, hiszen az önkormányzatok nem feltétlenül voltak felkészülve arra, hogy felhasználják az összeget. Azonban meglepõ számomra az, amit az anyagban olvastam, hogy ezt az Állami Fejlesztési Intézet Részvénytársaság lehívta a központi költségvetésbõl, és az õ folyószámláján - nem felhasználva - kamatozott.
Tekintettel arra, hogy most mindenféle megszorító intézkedésekrõl is tárgyalunk, és én most az önkormányzati bizottság tagjaként is, abban a sapkámban is beszélek, azt kell mondjam, hogy a 11 milliárd - amit akkor lehívtunk, és ami a forgóalapok likviditását nem javította a központi büdzsénél - körülbelül 4 milliárddal nagyobb összeg, mint ami például az a 20 százalék lenne, amit az önkormányzatoktól most likviditás címén esetleg elvonhatnánk. Ezért ezt is átgondolandónak tartom.
Mindezekkel együtt úgy ítélem meg: a módosító javaslatok kevés száma azt igazolja, hogy a szakminisztérium jó döntést hozott, hiszen - 187 meg 31 - 218 javaslatra összesen három módosító érkezett, amelyeket természetesen nem fogadhatunk el. A bizottságban is úgy fogalmaztam, hogy szívem szerint megszavaznám az ópusztaszerit is és a diósgyõri kórházat is, viszont eszem szerint nem lehet, hiszen akkor a maradék 185-öt is meg kellene, ha a szívem szerint szavaznék. Egyszerûen nem lehet, mert csak a 955 milliót lehet elosztani.
Van azonban egy jogi probléma is: nem is szavazhatná meg a Ház a módosító javaslatokat, hiszen a módosító javaslatban szereplõ összeg - egy bizonyos 200 millió forint az eredeti pályázat 362 milliójával szemben - nem is teszi lehetõvé, hogy megszavazzuk, hiszen ilyen összegû pályázat nem érkezett be a minisztériumhoz, tehát a törvény meg sem engedi, hogy a módosító javaslatokat megszavazzuk.
Ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy az elmondottak alapján - nemcsak az én felszólalásom alapján, hanem az elõttem elhangzók alapján is - támogassa a beterjesztett törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)