DR. SZABÓ IMRE, az önkormányzati és rendészeti bizottság elõadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1995. május 10-i ülésén kivételes eljárásban tárgyalta a T/924. számú törvényjavaslatot a helyi önkormányzatok 1995. évi új induló címzett- támogatásáról, továbbá a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatási rendszerérõl szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról.
A törvényjavaslat elsõ része és a hozzá kapcsolódó két melléklet az 1995- ben új induló beruházások címzett-támogatásainak mértékét és az elutasított önkormányzati pályázatok felsorolását tartalmazza. A bizottság tudomásul vette, hogy az 1995. évi költségvetésben e törvény keretében új induló címzett-támogatásra mindössze 955 millió forint fordítható, mivel a 33,6 milliárd többi részét már lekötötték az elõzõ években, valamint az 1995. évi költségvetési törvényben.
A kivételes és sürgõs eljárásban megadott határidõig a bizottság érdemileg két módosító javaslatot kapott.
Az elsõ tárgyalt módosító javaslat Ópusztaszerhez kapcsolódott s az elutasított pályázatok között szerepelt. Mint a bizottság megtudta, az elutasítás oka a hiányos dokumentáció, így a pályázatot nem lehetett elbírálni. A bizottság a témához kapcsolódóan az ajánlás 1. és 3. pontjáról külön szavazott, s egyik javaslat sem kapta meg a bizottság egyharmadának támogatását sem. A bizottság tagjai azonban a témát fontosnak tartják s felkérik a kormányt, hogy az 1996-os évforduló kapcsán vizsgálja meg, milyen lehetõségek vannak az ópusztaszeri emlékhelynek az esemény jelentõségének megfelelõ kialakítására, a szükséges összeg biztosítására.
Az ajánlás 2. pontja szerinti módosító indítványt a bizottság ugyancsak nem támogatta, hiszen az 1991-tõl céltámogatással folyó beruházást a törvény szellemében nem lehet új induló címzett-támogatásként folytatni.
Az elutasított címzett-támogatási igények listáját a bizottság tudomásul vette azzal, hogy a törvény kihirdetése után minden elutasított önkormányzatot a Belügyminisztérium az elutasítás indoklásáról is értesítsen.
A törvényjavaslat második része, a 3. §, az önkormányzatok címzett- és céltámogatási rendszerérõl szóló 1992.évi LXXXIX. törvény 6. § (2) bekezdését javasolja módosítani, s ennek lényege, hogy a kiegészítõ céltámogatási keretbõl való támogatás lehetõségét az eddigi két feltétel helyett egyhez köti. A bizottság a módosítást szótöbbséggel, 3 tartózkodással, ellenszavazat nélkül támogatta.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)