DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Képviselõtársaim! Itt állunk ebben a nehéz helyzetben, és ahelyett, hogy most hosszú bevezetést próbálnék elõadni, szeretnék rátérni a lényegre, arra, ami ennek a mai megbeszélésnek, vitanapnak a célja: hogy mit kell tenni.
A magam részérõl - mint egy valójában szabadon gondolkozó igazi polgári demokrata - azt javaslom magunknak, hogy felejtsük el ebben a nehéz helyzetben azt, hogy pártpolitikusok vagyunk. Tekintsük magunkat polgártársaknak, és azt nézzük, hogy mi az a lehetséges minimum vagy maximum - attól függõen, hogy honnan értékeljük a dolgokat -, amit tenni kell és lehet.
Amikor a kormányprogrammal kapcsolatos beszédemet megtarthattam e Házban tavaly nyáron, akkor megpróbáltam rámutatni arra, hogy az emberek bizalmát kell megnyerni, hogy a jogalanyokat tekintsük társainknak. Már akkor arra gondoltam, hogy Magyarországon is igaz az, hogy a legnagyobb termelõerõ, a valódi gazdasági rugó az emberek bizalma. Tehát az a kormány vagy az a politikai rendszer, amelyik rendbe akarja tenni a gazdaságot, elsõsorban az emberek bizalmát, jogbiztonságba vetett hitét kell hogy elnyerje.
Az idõ rövidsége miatt csak vázlatosan hívom az önök figyelmébe, hogy nem lehet jogegyenlõtlenséget hatályban tartani, nem lehet azt mondani, hogy bajban van az államkassza, és a kisembertõl kell ismét elvenni azért, hogy a hibás szerzések érintetlenül maradhassanak. Itt a privatizációs csalásokra gondolok, azoknak a gyanújára, azoknak a tisztázására. Javaslom a kormánynak, hogy hozzon nyilvánosságra minden privatizációs alapadatot, és hogy ne érhessen engem az a vád, hogy személyiségi jogokat sértene egy ilyen lépés, azt javaslom, ne azt mondja meg a kormány, hogy kinek adta el, hanem hogy mit és mennyiért. S ezt tegye közzé a hivatalos lapban. Hiszen ott van az ÁVÜ, ott vannak az egyéb állami szervek, amelyeknél ezek megvannak.
Javaslom, hogy ilyen sorozattal kezdje meg a kormány az emberek bizalmát megteremteni a jövõ felé. S ebben én a magam és a pártom részérõl messzemenõleg partner leszek.
Köszönöm. (Taps.)