DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Az általam benyújtott módosító javaslatok egy része az I. fejezet szerkezeti átalakítására irányult. Jogtechnikai szempontból szerettem volna érvényt szerezni annak az eddig töretlen jogalkotói gyakorlatnak, hogy egy törvény indulásakor a lehetõ legfontosabb jogi szempontok legyenek fölsorolva a törvényjavaslatban, vagyis a törvény hatálya, hogy mire terjed ki a jogszabály.
Ez a törvényjavaslat a "Bevezetõ rendelkezések" fõcím alatt tartalmazza "Az állam értékesítési kötelezettsége" alcímet, s utána az 1. § bekezdései az értékesítési kötelezettségrõl egy szót sem szólnak. Kimondják azt, hogy a törvény hatálya alá tartozó vagyon idõlegesen van állami tulajdonban. Ebbõl még az értékesítési kötelezettség elég nehezen következik. Ezt be is látja a jogalkotó, amikor majd késõbb, ezt követõen huszonhat paragrafussal, a 27. §- ban végre kimondja az értékesítési kötelezettséget. Csak akkor logikusan - legalábbis úgy érzem, bennem logikusan - felvetõdik a kérdés, hogy miért kell az 1. §-ban az értékesítési kötelezettségrõl szólni, ha ezt majd a 27. §-ban fogja a jogalkotó szabályozni. Akkor nem lett volna jobb ezt a hangzatos fõcím alatti alcímet - aminek igazából itt nincs jelentõsége - elhagyni? Nem lett volna célszerûbb az 1. §-ban a törvény hatályáról szólni, hogy milyen vagyon tartozik ezen törvény hatálya alá? Hisz az értékesítési kötelezettség sem a törvényben szabályozott teljes vagyonra terjed ki, mert ebben a törvényben szabályozzuk, hogy mi marad tartósan állami tulajdonban.
(11.30)
Akkor pedig véleményem szerint összeférhetetlen így összemosni ezeket a szerkezeti elemeket és ragaszkodni egy rossz jogszabályalkotási technikához. Mondjuk meg a preambulumban a fõ irányelveket; utána mondjuk meg, hogy mire vonatkozik a törvény, milyen vagyonra, mely vagyonokra; azt követõen jöhetnek a további szabályozási elvek: idõbeli hatály, területi hatály.
El lehet fogadni azt is, hogy a privatizációs követelményeket is külön címszóként szerepelteti a jogalkotó, de ezzel, a privatizációs követelmények szerepeltetésével van egy nagyon nagy gondom. Az általános vita során említettem, hogy ha valaki ezeket a követelményeket be akarja tartani, soha az életben nem fog döntést hozni. Tudniillik homlokegyenest ellenkezõ követelményeket állít a privatizációs ügyintézõ elé ez a törvény: a hazai tõkepiac fejlesztése, de a szükséges tõkeemelés biztosítása; a gazdasági szerkezetváltás ösztönzése, a külföldi befektetõk privatizációs érdeklõdésének fenntartása, a dolgozói tulajdonszerzés, vezetõi kivásárlás elõsegítése.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon figyelemre méltó e törvényjavaslat megalkotójának az a célja, hogy minél átláthatóbbá, minél ellenõrizhetõbbé tegye a privatizációs folyamatokat. Nagyon támogatnivaló az a törekvés, hogy a privatizációt idáig körüllengõ korrupciógyanút próbáljuk meg eloszlatni. Ehhez mi szükséges? Világos, egyértelmû támpont ahhoz, hogy egy-egy privatizáció elbírálása során mit kell figyelembe venni. Ha homlokegyenest ellentmondó privatizációs követelmények vannak, akkor mindent meg lehet majd indokolni, minden döntéshez meg lehet találni ebben a követelményrendszerben azt a pontot, amit az adott privatizációs ügyintézõ figyelembe vett az ügy eldöntésénél. S akkor az ország közvéleménye majd ismét fel fog háborodni azon, hogy meg fognak jelenni olyan kommünikék, hogy az adott privatizációs döntés valóban erkölcstelen volt, de jogszabályba nem ütközik, hiszen most mi fogadjuk el - illetõleg majd önök fogják megszavazni - azt a törvényjavaslatot, amely segítséget ad ahhoz, hogy mindenki igényét ki lehessen szolgálni, illetve mindenki igényét ne lehessen kiszolgálni.
Én úgy vélem, hogy ha ilyen követelményrendszert törvénybe iktatunk, akkor vagy mondjuk meg a sorrendet is, hogy mik a preferáltabbak a többihez képest - abban az esetben már számon lehet kérni egy-egy döntés során, hogy miért a mögöttes preferált szempontot vették figyelembe, miért nem az elõbb lévõt. Ha ezt nem tesszük meg, ha egy - nevezzük úgy - "vegyesfelvágottat" teszünk a privatizációs ügyintézõk asztalára, hogy ebbõl az igen széles menübõl válasszanak - mert legalább harminchat szempont figyelembevételét követhetik tetszésük szerint -, akkor nem fogjuk tudni a döntések jogszerûségét számon kérni rajtuk. Ez a felelõsség teljes elmosása!
Nem hiszem, hogy a törvényjavaslat beterjesztõinek ez lenne a valódi szándéka - szóban egészen más hangzott el. A közvéleményt is másként tájékoztatták önök, mondván, hogy meg kell szüntetni a privatizáció átláthatatlanságát, átláthatóvá kell tenni a döntések hátterét. Ezzel a feltételrendszerrel a döntések háttere nem lesz átlátható! Mindenre meg fogják találni az indokot.
A szempontok közül különösen szeretnék az i) ponttal foglalkozni. Ez azt mondja, hogy "a kárpótlási jegyek ellenében - a nemzetgazdaság teherbíró képességével összhangban - megfelelõ vagyon juttatása". Elõször is, véleményem szerint "a nemzetgazdaság teherbíró képessége" olyan megfoghatatlan fogalom, amely egyetlenegy dologra jó, hogyha ezt törvénybe iktatjuk: szentesítjük a jelenlegi gyakorlatot. Szentesítjük azt a gyakorlatot, hogy az eredeti kárpótlásra jogosultak semmit nem kapnak a kárpótlási jegyükért.
Ennek a kormánynak egyetlenegy "sikertörténete" van, mégpedig az, hogy sikerült neki elérnie, hogy a kárpótlási jegyek a történelmi mélypontot érjék el: 205 forintért lehet kapni a tõzsdén az 1740 forintot érõ kárpótlási jegyet.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezt sikerült elérni. Ehhez nagyon megfeszített munka kellett... Az elõbbi, Suchman-miniszteri hozzászólásra reagálva, hadd mondjam el: szerettem volna adatokat kapni arról, hogy az elmúlt idõszakban az eredeti kárpótlásra jogosultaknak ugyan mit privatizált az ÁVÜ vagy az ÁV Rt. kárpótlási jegyért. Mert a Pannon Váltó Részvénytársaság nyolc hónap után történõ piacra dobása 1,2 milliárd forintos értékben a 100 milliárd forintos vásárlóerõhöz képest semmi sem volt. Leállt a privatizáció, még kárpótlási jegy ellenében is. Lehet, hogy vannak egyes pályázatok, ahol még elfogadnak kárpótlási jegyet - de nem az eredeti jogosultaktól fogadják el azokat. Szerettem volna miniszter úrtól azt is hallani, hogy mennyi mûködõtõke áramlott be az országba mióta önök felgyorsították és fel akarják gyorsítani a privatizációt.
Ezek azok a számadatok, amelyek tényszerûen bizonyítják állításom igazságát, hogy a privatizáció ténylegesen leállt. Lehet gyorsítani, mert ha nulláról gyorsítjuk, persze sokkal szebbnek tûnik, sokkal jobbnak tûnik, mint ha egy 80 százalékos szintrõl próbáljuk gyorsítani.
A kárpótlási jegyekkel szembeni vagyonkínálat az államnak kötelezettsége. Ebben a privatizációs törvényben elsõrendû szempontok között kell ezt kodifikálni.
Valóban sajnálom, hogy önök két héttel ezelõtt leszavazták azt, hogy az eredeti politikai üldözöttek visszaadhassák a kárpótlási jegyüket és helyette életjáradékot kérjenek. Az önök ezen döntésének köszönhetõ ugyanis ez a 205 forintos árfolyam is, mert a politikai üldözöttek nem tudnak mit csinálni a kárpótlási jegyükkel: privatizációs kínálat nincsen, életjáradékra nem tudják visszaváltani - rá vannak kényszerítve, hogy eladják. Ebbe a törvényjavaslatba következetesen bele kellene írni, hogy az államnak a kárpótlási jegyekkel szembeni vagyonkínálatot nagyon rövid idõn belül fel kellene mutatni. Nem megteremteni kell: fölmutatni - mert 1994-ben 110 milliárd forint volt erre elõkészítve. Az ÁV Rt. ügyvezetõ igazgatója szerint is leállították a szavazások után, az új kormány hivatalba lépésével a kárpótlásijegyes privatizációt. Ezt a folyamatot újra kell indítani. Erre törvény kötelezi a kormányzatot - törvény, amely kimondja, hogy a privatizált állami vagyon 10 százalékát kárpótlási jegy ellenében kell privatizálni. Az a törvény nem azt mondta ki, hogy "a nemzetgazdaság teherbíró képességével összhangban". Az azt mondta, hogy "kell", "kötelezõ", "meg kell tenni".
Nem tudom, önök emlékeznek-e még rá, de 1994 szeptemberében a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Horn Gyula miniszterelnök úr tett ígéretet itt, a Házban, hogy rövid idõn belül, néhány hónapon belül 60-80 milliárd forint értékû vagyont fognak kárpótlási jegyért felajánlani. Ez az ígéret is elszállt, mint oly sok miniszterelnöki ígéret. De azért nem lehet egy országnak mindig csak ígérni, s nem lehet egy országtól türelmet kérni, ha a bizalom már valóban elfogyott.
Ebben a privatizációs törvényjavaslatban a kárpótlásra jogosultak érdekei sehol nincsenek megjelenítve. Ez a kormányzat továbbra is azt az álláspontot követi, hogy a kárpótlásra jogosultaknak semmit nem akar adni. Egyszer kifosztották õket, most még egyszer kifosztják õket - ismét állami segédlettel.
Én kérem képviselõtársaimat, ne szavazzák meg ilyen módon ezt a privatizációs követelményrendszert, mert ezzel ismételten áldásukat adják a két héttel ezelõtti szavazásukra, amellyel újabb jogfosztást követtek el a politikai üldözöttekkel szemben; most azokat az embereket, akik évtizedeken keresztül csak szenvedtek ebben az országban, ismét meg fogják fosztani attól, hogy végre valamit kapjanak a kárpótlási jegyükért.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.)