FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kedves Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A vízgazdálkodásról szóló törvény tervezetét és a Magyarország vízügyi politikái címû anyagot eljuttattuk minden érintett szakemberhez, a törvény által érdekelt intézményhez Békés megyében és annak 5. számú választókörzetébe, miután a térség több intézménye foglalkozik a gazdasági hasznosításon túl a vízgazdálkodással is.
A szakemberekkel való konzultációk egyértelmûen bizonyították: az 1964. évi IV. törvény után szükség van arra, hogy egy, a vízgazdálkodást újra rendszerezõ jogforrás szülessen, hisz változtak a tulajdonviszonyok, s egy sor új szabályozandó kérdést vet fel a gyakorlat: új tulajdonosok keletkeztek, az önkormányzatok jelentõs szerepet játszanak a felszíni vizek, a ivóvízbázis, a holtágak kezelésében, ennek minden örömével, lehetõségével és számtalan gondjával.
A szakemberek többsége alkalmasnak tartja a törvénytervezetet keretjellege miatt, de feltétlenül szükségesnek tartják sürgõsen megalkotni az ehhez kapcsolódó tárca szintû rendeleteket is. Ezzel összefüggésben én is szeretném elmondani, hogy sok gond forrása a tárcák hatásköri megosztottsága, és szükségessé válik a tárcák jobb, hatékonyabb egyeztetési mechanizmusának kialakítása.
Hozzászólásomban szeretnék néhány konkrét felvetést tenni a megfogalmazott szakvélemények alapján, melyek funkcióik, hasznosításuk és védelmük szerint kapcsolódnának a törvénytervezet egyes részeihez.
A felszíni vizek - kis százalékban a felszín alatti vizek - mezõgazdasági hasznosítása a kialakult klimatikus viszonyok miatt, valamint az intenzív növénytermesztés perspektívája miatt meghatározó. Tudomásul kell vennünk, hogy a mostanra kialakult vízhiány legalább olyan szintû veszélytényezõvé vált, mint a káros vízbõség, s ez vonatkozik mind a felszíni, mind a felszín alatti vizekre és a vízhasználat minden formájára.
Az a tény, hogy egy aszályos évben csupán a közvetlen aszálykár 25-30 milliárd forint, egyértelmûen indokolja, hogy a mezõgazdasági vízhasználat az ország gazdaságpolitikájának stratégiai eleme kell hogy legyen. A közvetett hatások - mint az élelmiszeripar egyes részeinek ellehetetlenülése, népességmegtartó képessége - nem lebecsülendõk, az élelmiszer mindig is stratégiai ágazat volt, az lesz a jövõben is, melynek feltételeit biztosítani kell. Ezek egyik legfontosabbika a víz.
Indokolt a további specifikáció az ügyben. Ebben az Alföld megkülönböztetett figyelmet kell hogy kapjon az agrárágazat szempontjából a legnagyobb és legfontosabb tájegységként. Miután bizonyítottan és hangsúlyozottan aszályveszélyeztetett terület, itt a mezõgazdasági vízhasznált, a mesterséges vízpótlás létkérdés. Arról nem is szólva, hogy egyéb adottságai a mezõgazdasági termelés szempontjából kiválóak. Gondolok a vetõmag-elõállításra, minõségi termékek elõállítására. A belsõ ellátás és az élelmiszerek exportja miatt a stabilizáció egyik letéteményese lehet.
A gazdasági indokokon túl az Alföld-probléma s annak mezõgazdasága egyben jelentõs politikai kérdés is, hiszen a keleti piacok részbeni elvesztésével mindinkább tapintható az ország gazdasági és társadalmi kettészakadása.
Hiányzik a törvénybõl az öntözõvíz fogalma, és az öntözõvíz minõségi kritériumaival sem foglalkozik a törvénytervezet. Ez pedig talajvédelmi, növényvédelmi és környezetvédelmi szempontból elkerülhetetlen. A talajvizek és felszíni vizek kölcsönhatása a szakmában ismert. A talajvizek jelentõségét törvényi szabályozásban - a vízgazdálkodás szerves részeként - figyelembe kellene venni.
(19.50)
Arra gondolok, hogy a kutak szennyvízaknaként funkcionálnak sokfelé.
A törvénytervezetben az ivóvízbázis kellõ hangsúlyt kap. Itt szeretném azonban elmondani, hogy az ország több régiójában - így Békés megyében és Szarvas környékének térségében is - komoly beruházások folynak az egészséges ivóvíz elérhetõvé tételéért. A kistelepülések a vízminõség problémáját a jelenlegi pénzügyi helyzetben csak központi támogatások igénybevételével tudnák megoldani, de mivel a céltámogatási rendszer 50-60 százalékos támogatásának igénybevétele a 40-50 százalékos saját erõ hiányában nem járható út, ezért, bár 1994-ben több település - Kondoros, Kardos, Csabacsûd, Békésszentandrás és Szarvas - közös pályázatot adott be és nyert el kistérségi ivóvízrendszer kiépítésére közel félmilliárd forint értékben, saját forrás hiányában csak Szarvas és Csabacsûd rendelkezhet belátható idõn belül egészséges ivóvízzel.
Nagy gond a térség másik nagy települése, Gyomaendrõd egészséges ivóvízzel történõ ellátása, mivel a Maros hordalékkúpról újabb ivóvíz kiemelését a vízmérleg egyensúlyban tartása miatt a környezetvédelmi és a vízügyi szervek nem engedélyezik - e helyrõl is kérem ezen álláspontjuk módosítását.
Hasonló nagyságú vagy még súlyosabb gondot jelent a települések szennyvízelvezetése és -tisztítása. A közmûollót országos szinten csökkenteni kell, ugyanakkor a mûködõ céltámogatási rendszer 1995-96. évi prioritásai nem minden esetben kedveznek az alföldi településeknek. Az persze az igazsághoz tartozik, hogy ahol elõbb rámozdultak a pályázati lehetõségekre, ott az elmúlt években szinte alanyi jogon hozzájutottak a céltámogatási összegekhez. Így városunkban is 1989-ben megalakult a városi csatornamû társulat, mely munka eredményeként a csatornahálózatba bekötött lakások száma eléri az országos átlagot.
A törvénytervezet holtágakkal kapcsolatos szabályozási tervezetével összefüggésben egyetértés alakult ki széles körben a szakemberek körében. A Körös szarvas-békésszentandrási holtága például az ország ötödik legnagyobb állóvize, mely 29,2 kilométer hosszú, és itt is lejátszódtak az elöregedés, a feliszapodás, az elszennyezõdés folyamatai; csak a hathatós, gyors és szakszerû beavatkozás segített a Phare-program keretén belül, és ezt a flamand kormány regionális támogatásaként valószínûleg tovább lehet folytatni.
Szólni szeretnék még az ezer méternél mélyebbi nagy hõenergiával rendelkezõ termálvízbázisról, ugyanis a törvénytervezetben errõl alig történik említés. Gazdasági szerepe azonban jelentõs, perspektívája nem elhanyagolható. A korábbi törvény alkotásának idején az ez irányú ismeretek és maga a felhasználási igénye is csekély volt. Ma viszont a gyakorlati tapasztalatok esélyt adnak arra, hogy a realitás talaján kerüljön megfogalmazásra a lehetõség és feltételrendszer, amely a termálhõ-energia kihasználását célozza.
Felszíni vizeink esetén nem szabad elfelejteni a vízgyûjtõk egységes rendszerét, ami természetes úton és mesterséges beavatkozással együtt alakult ki. Hazánkban a vízgyûjtõk egymásra hatása is meghatározó, mûködésük egy irányba hat - ami összefügg a terepviszonyokkal -, ezért a vegyes tulajdonú, szakmailag egységes rendszerben igen sok problémához vezethet. Ha fent is marad, az üzemeltetés rendszerében kell egységes elvet követni - gondolok a szakmai felügyeletre, a felelõs végrehajtásra.
A tulajdonlás elhatárolása mellett fontos a szervezetek egymásra épülése, a szereplõk együttmûködésének világos törvényi szabályozása. Mert ha a hierarchiában akárki mulasztást követ el, annak az egész rendszer látja kárát. Arra gondolok, hogy vizeinknek több célú hasznosítása van, hiszen van halas hasznosítás, vízisport-lehetõségek, fürdõzés stb.
A vízi létesítményekrõl is volt már itt szó, én is szeretnék néhány gondolatot elmondani ezzel kapcsolatosan, hiszen - megítélésünk szerint - kritikus állapotban vannak. A gazdálkodó szervezetek átalakulása, a vízhez kötõdõ szervezetek egy részének megszûnése, a hatáskörök, a funkciók módosulása és nem utolsósorban a pénzhiány miatt a gazdátlanság jelei fedezhetõk fel. Ez a körülmény többirányú feladat egyidejû megoldását követeli meg, elsõsorban a mezõgazdasági vízellátás területén.
Bár Szabó Iván képviselõtársam már szólt róla, de néhány gondolatot én is szeretnék elmondani a vízgazdálkodási társulatokról is. Ezen társulatok közel kétszáz éves tevékenysége a magyar vízgazdálkodás meghatározó részét képezi. Tevékenységükkel mind a múltban, mind a jelenben jelentõs szerepet láttak és látnak el a mezõgazdasági földterületek, a települések, a közlekedési vonalak vízkárok elleni védelmében, a mezõgazdasági termelés feltételeinek javításában, a termelési biztonság növelésében, a természet- és a települési környezetvédelemben. Mûködésük jelentõségét fokozza, hogy alaptevékenységük végrehajtását részben tagjaik anyagi hozzájárulása biztosítja, tehermentesítve ezzel az állami és az önkormányzati költségvetést.
A víztársulatok önkéntes szervezõdése mellett a hatósági ellenõrzési, koordinációs és szervezési feladatok tekintetében erõsíteni kell a vízügyi igazgatóságok szerepét, enélkül nehezen vagy esetleg szakmailag kifogásolható irányba indul el a folyamat.
Ki kell mondani azt is, hogy a vízgazdálkodás privatizációs bevételeit csak a vízgazdálkodás feltételeinek javítása érdekében lehet felhasználni. Szerencsés megoldás lenne, ha az új víztársulatok tisztán a vízgazdálkodáshoz kötõdõ tevékenységgel közhasznú nonprofit társulatként mûködnének. A nonprofit jelleg lenne kívánatos a megmaradó állami szervezetek esetén is, mind a vízkincsmegõrzés, mind a vízkárelhárítás, mind a vízbiztosítás területén.
Az, hogy a vízhasználatot piaci alapokon kell újjászervezni, teljesen helyénvaló törekvés. Arra viszont nagyon kellene vigyázni, hogy az új rendszerben meghatározott funkciók ellátására létrehozandó szervezetek ne rójanak többletterhet a mezõgazdaságra.
A törvény véglegesítése elõtt alaposan meg kell nézni, hogy a tervezett rendelkezések milyen hatással vannak - lehetnek - a mezõgazdasági termelésre, természetesen elsõsorban annak költségkihatásait illetõen.
Ugyancsak ide tartozó kérdés, hogy az elfogadott és érvényben lévõ öntözésfejlesztési kormányprogram terheit - gondolok a rekonstrukciókra, tényleges fejlesztésekre - kik és milyen módon viseljék. Talán az eddigiek is elegendõ indokul szolgálnának ahhoz, hogy az állami szerepvállalás a megvalósításhoz elengedhetetlen. Jó lenne, ha a vízgazdálkodásról szóló jelen törvényjavaslat néhány bekezdésében erre is kitérne.
A vízkincs védelme érdekében fokozott figyelmet kell fordítani az illegális vízhasználatra, és azt törvényileg szankcionálni kellene. A tulajdonosi és birtokstruktúra átalakulásával ez egyre veszélyesebb mértéket ölt, a talajvizet, sõt - a technikák fejlõdésével - a rétegvizet is kedvezõtlenül érintve.
Nagyon fontos a vízjogi engedélyek és a tényleges vízhasználat összhangjának megteremtése, fokozott ellenõrzése is. Részben ez utóbbihoz kapcsolódóan, másrészt a szakszerû és hatékony vízhasználat megteremtése érdekében törvényileg újra kellene ébreszteni a korábban rendkívül jól mûködõ öntözési szaktanácsadó hálózatot. Ez a szükséges mértékû víztakarékos vízigénybevétel, a kijuttatás technikájának szakszerû megválasztása és a víz gazdaságos felhasználásának segítése révén komoly biztosítékot nyújtana az eddigiekben felvetett problémák megoldásához, melynek során feltétlenül igénybe kellene venni az ezzel foglalkozó intézményeket - területünkön ilyen az Öntözési Kutató Intézet.
Összességében ez a törvénytervezet részben elébe megy a problémáknak, és elfogadása esetén olyan keretjellegû jogszabály lehet, mint az 1964-ben hatályon kívül helyezett 1885. évi XXIII. törvénycikk: hosszú távra szólóan határozza meg a feladatokat és a felelõsöket. A törvénytervezetet általános és a részletes vita után - módosításokkal - elfogadásra javaslom.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)