MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Sepsey Tamás mondanivalójával érdemben egyetértek, indoklását azonban nagyon helytelennek tartom, mert rossz helyen kapiskál, ugyanis nem a kormány a bûnös ebben. Lehet szidni a kormányt, és általában.... Na, nem mondok többet: lehet szidni a kormányt - de ebben az esetben nem errõl van szó. Itt egy elkasztosodott szûk szakmai közösségnek a tükörfordításokhoz és a magyartalan kifejezésekhez való rendkívül görcsös ragaszkodása tapasztalható. Ez az, ami nagyon sajnálatos. Nagyon sajnálatos, mert ha valaki elolvassa a száz évvel ezelõtti, 1895. évi XXXVII. törvénycikket, látja, hogy amikor még alig voltunk túl a nyelvújításon, még rengeteg probléma volt, sokkal magyarabbul fogalmazták meg a szabadalmakról szóló törvényt.
A másik észrevételem az, hogy a nyelvhelyességi hibák mögött a legtöbb esetben logikai és strukturális hibák is vannak. Hadd mondjam el, hogy amikor egy kutató-fejlesztõ laboratóriumot vezettem, ahol digitális logikai berendezéseket terveztünk, és elég sok szabadalmi bejelentésünk is volt - ezt a hivatal tagjai tudják jól -, lefordíttattuk angol és német nyelvre a gépkönyveket. A gépkönyveket a kutatómérnökök írták, lefordították a fordítók, majd visszakerült hozzám lektorálásra. Be voltak jelölve azok a részek, amiket a fordító nem tudott lefordítani. Utánanéztem, és a legtöbb esetben az sem volt tisztában a mûködéssel, aki magyarul megfogalmazta a szöveget. Elõfordult az, hogy az integrált vagy nyomtatott áramköri berendezésen logikai hibát találtunk.
Ez az egész rendszer tehát egy rendkívül konformis leképzés. Azt jelenti, hogy ha nem tud a törvény szerkesztõje jó magyar kifejezést találni rá, akkor konfúzió van az alapfogalommal kapcsolatban.
Ilyen dolog a germanizmus, a németbõl lefordított "Gehör zum Stand der Technik", amit egész egyszerûen átvettek, és úgy szól a törvényjavaslat szövege, hogy "új a találmány, ha nem tartozik a technika állásához". Hogy lehet egy álláshoz tartozni? Mi az, ami tartozik az álláshoz? Nincs is definiálva a találmány - ezt kifogásoltam az általános vitában is. Száz évvel ezelõtt megírták, hogy nem tudják definiálni, huszonöt évvel ezelõtt nem definiálták - most sem definiálták, de annyit azért tudunk, hogy nem tartozik valamilyen álláshoz. Minek az állásához? Mi az a technika?
Tudom jól, hogy a német szabadalmi gyakorlat kialakította ennek a teljes magyarázati rendszerét, ezért is ragaszkodnak hozzá. Úgy gondoltam, igazán szép teljesítmény lett volna az Országos Találmányi Hivataltól és a nagy számú kitûnõ szakírónktól, ha erre megtalálták volna a megfelelõ szakkifejezést, és nem egy törvényjavaslat vitájában kellene javítgatnunk a dolgokat. Többen megpróbáltuk javítani: Sepsey Tamás is, Izsó Mihály is, mások is megpróbálták.
Az alapgondolatom az volt, ki kellene dobni ezt a fogalmat, hogy "a technika állása", de a jogharmonizáció és a többi szempont miatt nem lehet. Akkor viszont próbáljuk legalább a magyar nyelvhez hozzáhajlítani a kifejezést. Ennek igenis van tartalma is. Ezért javasoltam azt, hogy ne azt mondjuk: "nem tartozik a technika állásához", hanem azt, hogy "új a találmány, ha nem ismert a technika állása szerint". Ez már egy virtuálisabb dolog. Az ismereteknek lehet állása, a technikai ismereteknek is lehet állása. Ha ehhez nem tartozik, és ezt megállapítja valamilyen szerv, valakik, hipotetikus szakértõk megállapítják, akkor rendben van.
A kezemben van a gazdasági bizottság március 22-ei ülésének jegyzõkönyve. Azon az ülésen erre a módosító javaslatomra Ficsor Mihály dr. csupán annyit mondott, hogy "Nem támogatom" - semmi indoklás, semmi ilyesmi. Ez megint nem felel meg annak a színvonalnak, ami a magyar iparjogvédelem és a magyar szabadalmi jog mûvelõi között ismert, illetve elfogadott.
Sajnálatos, hogy egy idõben vannak a bizottsági ülések. Nekem a honvédelmi bizottságét kellett vezetnem, így ezen nem tudtam részt venni, hogy a személyes meggyõzéssel, az orációval, az érvek felsorakoztatásával kiegészítsem az indoklást. Még az sem mód, hogy a törvényjavaslat egyik szerkesztõje, aki a mundér becsületét védi, egyszerûen azt mondja, hogy "nem támogatom", és ezzel el van intézve.
(18.20)
Ezért itt most a plénum elõtt mondom ezeket, hogy szíveskedjék esetleg a szaklapoknak a hasábjain válaszolni erre, mert semmi reményem nincs arra, hogy a parlament megváltoztatja ezt a dolgot, és ez a ronda germanizmus, ami ráadásul nem is fedi a logikai struktúrát, benne fog maradni a törvényben.
A másik, amit kifogásoltam a szabadalmaztathatóság feltételénél az 1. § (1) bekezdésében, hogy a törvényjavaslat visszanyúlt a száz évvel ezelõtti definícióihoz. Száz évvel ezelõtt azt mondták, hogy új az a találmány, amely iparilag értékesíthetõ. Itt annyiban különbözött, hogy iparilag alkalmazható. De közben huszonöt évvel ezelõtt, akkor már a törvény szerkesztõi megérezték azt, hogy messze túlhaladt a találmányok területe az iparon - az iparon és a mezõgazdaságon, ahogy egy másik paragrafusban ezt megfogalmazzák. Ez a múlt században még elfogadható, van egy ipar, mezõgazdaság, közlekedés és így tovább. Ma, a szellemi tulajdon hatalmas térnyerése idején, amikor új és új formái jelennek meg az innovációnak, a gondolatnak, a szellemi tulajdonnak, amikor kombinálódnak a különbözõ védelmek és megoldások, akkor ez egy rendkívül retrográd visszalépés, amit itt a törvény szerkesztõi alkalmaztak.
Hogy mennyire az, mutatja a törvényjavaslat indoklása is. Az indoklásban ugyanis épp azt magyarázgatják, hogy mennyire túllépett már az ipari alkalmazhatóság követelményén a szabadalmi jog, és ezért a párizsi uniós egyezmény 1. cikkelyének második bekezdése szerint az ipari alkalmazhatóság szempontjából az ipari jelleget a lehetõ legtágabban kell érteni - de akármilyen tágan értelmezzük, nem tudjuk ezt megtenni a mai elektronika számításainak korában elõálló modern megoldásokra, modern kombinációkra. Sokkal helyesebb a huszonöt évvel ezelõtti definíció, amelyik világosan megmondta, hogy csak az kell, hogy gyakorlatban legyen alkalmazható.
Ehhez csatlakozik az is, hogy az iparnak és a mezõgazdaságnak a megemlítése rendkívül leszûkítõ, és rendkívül sok kivételt kell tenni, s a kivételekre kell újabb szabályokat és bírói gyakorlatot építeni. Miért? Amikor pedig a "gyakorlat" szó tökéletesen megfelel!
A másik dolog, hogy a száz évvel ezelõtti törvényben volt egy rendkívül bölcs passzus. Ez a bölcs passzus azt mondta, hogy újnak tekinthetõ a találmány, mármint a szabadalmaztathatóság szempontjából, ha közzététele vagy utolsó gyakorlatbavétele óta a találmány bejelentéséig száz év már eltelt. Ez nagyon bölcs, okos dolog volt, hiszen az iratokban, a különbözõ mûhelyekben kísérleteket folytatnak, és ezek nem kapnak kellõ nyilvánosságot, belefáradnak a feltalálók, a kutatók, és lappanganak jó mûszaki gondolatok. Ha valaki elõássa ezeket, felfrissíti õket és újból beviszi a találmányi élet vérkeringésébe, akkor a társadalom ezt meg kívánja jutalmazni és elfogadja új találmányként. Az egész szabadalmi rendszer a társadalom érdekeit képviseli, azt, hogy minél több új találmány szülessék meg, minél jobb mûszaki megoldások szülessenek meg, és ezért premizálja azokat, akik ehhez hozzásegítik, vagy úgy, hogy föltalálnak új megoldást, vagy pedig a száz évvel ezelõtti törvény szerint, ha elõásnak régi megoldásokat.
Én kutattam régi találmányi leírások között, és nagyon sok gondolatébresztõ van közöttük, nagyon sok ötletet adnak, és ez az idõ múltával még inkább így lesz. A fejlõdés, a mûszaki fejlõdés során számtalanszor átszaladnak a gyakorlati megoldások, átszalad a hasznosítás igen kiváló gondolatokon, amelyek ott lappanganak rajztárakban, irattárakban, találmányi hivataloknak az iratai között.
Egyedül a gazdasági bizottságnál kapott egyharmadot, a többi bizottság nem támogatta ezt a javaslatot sem.
Az ipari alkalmazhatóság szempontjából furcsának tekintem az 5. § (2) bekezdésének azt a logikáját, ahol azt mondja, hogy nem tekinthetõk iparilag alkalmazhatónak különösen az emberi vagy állati test kezelésére szolgáló gyógyászati vagy sebészeti eljárások. Ennél sokkal egyszerûbb azt mondani, hogy nem szabadalmaztathatók. Mert egyébként milyen alapon vesszük ki az ipari alkalmazás mûködtetésébõl, mondjuk, egy sertéstelepnek vagy egy más állattenyésztõ telepnek a rutinszerûen, iparszerûen elvégzett beavatkozásait, ami teljes mértékig megfelel ennek a kritériumnak? Sokkal egyszerûbb, ha azt mondjuk, hogy a törvényhozó nem enged erre szabadalmat adni, nem tekinti szabadalmaztathatónak, mert erre megvan az oka.
(Az elnökhöz fordulva:) A 17.-ig, ugye? Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mondani. (Szórványos taps.)