DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Államtitkár úr, köszönöm a korrekt, számszerû adatokkal alátámasztott válaszát és azokat a számokat is, amelyek bizonyítják, hogy a negyedévi járulékon felül finanszírozta a pénzügyi kormányzat a televíziót. Tudom, hogy darázsfészekbe nyúl a Pénzügyminisztérium, a kormányzat és a koalíció, amikor meg akarja oldani ezt a kérdést, hisz már a mai újságok tele vannak a sztrájkkészültséggel; ma reggel már elhangzott a képernyõ elsötétítésének a lehetõsége, ha a kormány be akar avatkozni ezekbe a kérdésekbe.
Azt hiszem, a koalíció és a kormányzat szerencsésebben tenné, ha a televíziózásról és a rádiózásról, tehát a médiumokról a törvényt elõterjesztené, és ennek keretében oldódna meg ez a kérdés minél hamarabb. De úgy látszik, hogy nemcsak az elõzõ parlamentnek kellett ezzel kínlódnia nagyon komolyan, hanem a mostani parlamentnek és a mostani kormányzatnak is meg kell küzdenie azzal a lobbyval, amelyik sokszor kivételezett helyzetben lévõnek érzi magát.
Remélem, hogy a kormányzat legalább olyan határozott lesz a televízió lobbyjával szemben, mint a diákokkal szemben, mint a családi pótlék megvonásában, mint a tanárok létszámának várható csökkentésében, és egyáltalán a mostani átalakításnak a társadalom egészére hárított nehézségeibõl nem fog kimaradni az a társaság sem, amelyik már évek óta törvényi keretek nélkül, sokszor - legalábbis a számvevõszék jelentése szerint - nem pontosan gazdálkodik az állampolgárok adójával és az állampolgárok havi juttatásaival. Azt hiszem, gyakrabban kellene konkrét számadatokat a társadalom elé tárni ezekrõl a folyamatokról.
Én elfogadom most a választ azzal a feltétellel, hogy a pótköltségvetés benyújtásakor, remélem, még visszatérünk ezekre a kérdésekre. Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)
(15.50)