KELLER LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársak! A kormány által beterjesztett, közbeszerzésekrõl szóló törvényjavaslat vitájában három nézõpontból szeretném összefoglalni álláspontunkat. Mondanivalóm elsõ részében szeretném kiemelni a javaslat szükségességét, és szeretnék néhány, általunk fontosnak ítélt tartalmi elemére rávilágítani. A második kérdéskörben néhány olyan szabályozási szakaszról kívánok szólni, amely a benyújtás óta meghozott fontos döntések tükrében sem nélkülözheti az ismételt átgondolást, valamint olyanokról, amelyeket a törvényjavaslat vitájában majd szükséges részletesebben érinteni. Végül néhány gondolatban fel kívánom hívni a figyelmet azon kapcsolódó törvények, egyéb intézkedések szükségességére, amelyek még nagyobb garanciát nyújtanak a közbeszerzési piac hatékonyabb mûködésére, illetõleg a közpénzek hatékonyabb felhasználására.
Nos, elõször: a közbeszerzési törvénytervezet egy olyan alapvetõ jogszabály, amely szigorúan szabályozza a közpénzek egy részének megfelelõ, hatékony és korrupciómentes felhasználását. Az államháztartás alrendszerei és a szolgáltató ágazatok összes azon ráfordítása, amelyet a javaslat szerinti árubeszerzésekre, építési beruházásokra és egyéb szolgáltatásokra értékhatár nélkül fordítanak, becslések szerint 270 milliárd forint.
(11.10)
Ebbõl 110-120 milliárd az a hányad, amely a versenyeztetési eljárás - vagyis a törvény - hatálya alá esik. A tervezet lényege nagyon röviden a következõ:
Az ajánlatkérõk, akik a közbeszerzést akarják végrehajtani - tehát közpénzekkel fizetnek -, meghatározott összeg feletti beszerzéseiket, építéseiket, megrendeléseiket csak az ezen törvényben szabályozott nyilvános eljárás keretében kiválasztott jelentkezõvel, ajánlattevõvel bonyolíthatják le. Az eljárás felügyeletét a Közbeszerzési Tanács látná el, illetve a jogorvoslatot - korlátozott hatáskörrel - a Közbeszerzési Döntõbizottság biztosítaná. Mindkét szervezet újonnan felállítandó lenne, az Országgyûlés felügyelete alatt mûködõ, önálló költségvetési szervként; költségvetését az éves központi költségvetésben elkülönítetten kellene elõirányozni.
A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárás kérelemre és hivatalból indulhatna, de csak meghatározott körben. Kérelmet az ajánlatkérõ, az ajánlattevõ és egyéb érdekelt nyújthatna be; míg a hivatalból megindított eljárást a tanács bármely tagja kezdeményezhetné. A döntõbizottság határozata ellen és a döntõbizottság által nem vizsgálható ügyekben bírósághoz lehetne fordulni, ahol gyorsított eljárásban döntenének a felmerülõ vitás kérdésekrõl. Körülbelül így néz ki maga az eljárás.
Ma is léteznek olyan szabályok, amelyek kötelezõ versenytárgyalást írnak elõ bizonyos körre. Ezek a versenyszabályok azonban mára elavultak, és nem képesek biztosítani a közpénzek ellenõrzött és kímélõ felhasználását, valamint a makrogazdaság szempontjából szükséges ösztönzõk érvényre juttatását.
A törvényjavaslat a közpénzbõl történõ beszerzések szabályainak rögzítése révén három hangsúlyos szempontot érvényesít: biztosítja a közpénzek hatékony felhasználását; módot ad a hazai piac védelmére: átlátható módon, de csak átmenetileg elõnyben részesíti a hazai származású, valamint a hazai munkaerõvel elõállított árut, szolgáltatást, megvalósított építési beruházást; biztosítja az európai megállapodásban rögzített irányelvek hazai jogrendbe illesztett érvényesítését; garantálja a nemzeti elbánást.
Nem kerülhetõ meg a kérdés: vajon biztosítható-e egyidejûleg e két utóbbi feltétel érvényesítése? Ha áttanulmányozzuk az elõttünk fekvõ javaslatot és a javaslatban is hivatkozott európai megállapodás szövegét, akkor válaszunk egyértelmûen: igen. A törvény biztosítja azt, hogy a belföldi áru-elõállítás és munkaerõ-foglalkoztatás elõsegítésének szempontjai nemzetközi szerzõdéseinkkel összhangban érvényesüljenek. Itt kell kiemelni azt, hogy nem a tulajdonosi összetételtõl, annak származásától függ az érvényesíthetõ preferencia, hanem az áru származásától, illetve a belföldön foglalkoztatottak által elõállított értéktõl. Ugyanakkor hangsúlyozni kell: a fenti, megkülönböztetett elbánás csak átmeneti lehet, és az átláthatóságot minden körülmények között érvényesíteni szükséges. Ezen túlmenõen, az ajánlatok értékelése során további elõnyként biztosítható úgynevezett árpreferencia a hazai vállalkozások, illetve hazai eredetû termékek számára.
Már az eddig beérkezett potenciális ajánlattevõi észrevételek is elõrevetítik azt a szándékot, hogy az árpreferencia mértékét a törvényben elõírt 10 százalékos mértéknél magasabb szinten határozzuk meg. Amikor a mértékrõl döntünk, nem feledkezhetünk meg azonban az ország gazdasági helyzetérõl, a nemzetközi megállapodások kereteirõl és a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott mértékekrõl. A belföldi ajánlattevõk közötti kedvezményezés tekintetében, a nemzeti elbánás csorbítása nélkül, a törvény lehetõséget teremt arra, hogy az ajánlatkérõk érvényesítendõ szempontként foglalkoztatáspolitikai célokat, az elmaradott régiók fejlesztését és a környezetvédelmi érdekek érvényesítését is elõtérbe helyezzék, de csakis úgy, hogy ezeket a pályázati felhívásban megjelöljék a kiírók. Az ezen túlmenõ elbírálási szempontok érvényesítését a törvényjavaslat - nagyon helyesen - nem teszi lehetõvé.
Áttérek a második témakörre. A közbeszerzési eljárás ismertetése során már utaltam arra, hogy a javaslat újabb intézményrendszert kíván létrehozni, így a tanácsot, titkárságot, döntõbizottságot. Úgy véljük, hogy a március 12-ei kormánycsomag ismeretében - de nemcsak azért - különösen indokolt megfontolni, mérlegelni, hogy a közbeszerzés folyamatában meghatározott feladatok valóban szükségessé teszik-e újabb intézmény létrehozását.
Nem elsõsorban anyagi természetû szempontok késztetnek az újragondolásra - bár ez sem lehet elhanyagolható -, hanem az, hogy már a koncepciót kialakító kormányhatározat is két változat kidolgozását rendeli el a törvényalkotónak a vitás ügyek elsõ fokú rendezési módjára vonatkozóan. Az egyik változat szerepel a törvényjavaslatban, a másik változat nem igényelne új szervezetet, ehelyett a Versenyhivatal lenne hivatott e funkciót ellátni. Az Országgyûlésnek is szükséges lenne mérlegelnie - még akkor is, ha a törvényjavaslatnak nem kellett alternatív megoldást tartalmaznia -, hogy vajon a meglévõ intézményrendszerrel - és ez nem feltétlenül a Versenyhivatal - nem biztosítható-e megnyugtató módon a javaslatban az új intézményekre kiszabott feladatok végrehajtása. Pontosabban: nem is biztos, hogy minden feladatra szükségszerû megoldást találni.
Igaz, ma is az a baj a versenytárgyalásokkal, hogy a vesztes ajánlattevõ szinte reménytelen helyzetbe kerül, ha alapos okkal jogorvoslatot keres: a bírósági ítéletre éveket várhat, ez idõ alatt rég tárgytalanná válik a jogvita. Ezt a problémát azonban nem biztos, hogy új intézmény létrehozásával szükséges kezelni, hanem úgy, hogy a bírósági ügyintézési idõ lerövidítésének teremtenénk meg a feltételeit. A törvénytervezet szerint ugyanis a közbeszerzéssel összefüggõ vitás ügyekben elsõ fokon a törvény alapján létrehozott, a kormánynak nem alárendelt, független jogi személy: a közbeszerzési tanács és az ez alá rendelt döntõbizottság jár el, amelynek döntése a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára irányadó szabályok szerint bíróság elõtt megtámadható.
Megítélésünk szerint a javaslat a Gazdasági Versenyhivatal mintájára képzelte el a közbeszerzési döntõbizottság felépítését és tevékenységét. Csakhogy ott nem konkrét szerzõdések elbírálása a versenyhivatal feladata, hanem a piaci pozíciókkal kapcsolatos tevékenység elbírálása. A közbeszerzések csak attól különlegesek, hogy itt állami vagy ahhoz kapcsolódó pénzekkel történik a fizetés, de ténylegesen egyszerû szerzõdésekrõl van szó. A szerzõdések létrejöttére, megszûnésére vonatkozóan pedig nem lehet külön szabályokat alkotni csak azért, mert az egyik fél közpénzekkel fizet. A szerzõdéskötést megelõzõ körülményeket lehet alakítani, arra vonatkozó kötelezõ elõírásokat lehet alkotni, de a polgári jog általános szabályait nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ebbõl következik, hogy a döntõbizottság - melynek az eljárás törvényessége fölötti õrködés lenne a feladata - felemás helyzetben lenne: egyrészt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellõzése miatt indult eljárást folytathatna le, másrészt a törvényben foglalt közbeszerzési alapelvek és szabályok megsértésével kapcsolatos eljárást kezdeményezhetne, harmadrészt az ajánlatkérõ döntésével szemben bármely érdekelt által benyújtott kérelmet bírálhatna el.
Nézzük, mi lenne ténylegesen a döntõbizottság feladatköre! Az elsõ esetben - ha tehát nem közbeszerzési eljárással történt meg a beszerzés - bírságot szabhatna ki a szervezettel vagy a felelõs vezetõvel szemben, de utólag már nem rendelhetné el a közbeszerzési eljárást, hiszen a szerzõdést már megkötötték - és a legtöbb esetben nem is szerezne tudomást az esetrõl. A második esetben ugyanez a helyzet. A legnehezebb azonban a harmadik eset. Mert mit tehet a bizottság, ha az ajánlatkérõ döntésével szemben benyújtott ellenérdekû kérelem érkezne hozzá? Ha döntött az ajánlatkérõ, de még nem kötötte meg a szerzõdést, - csak ebben az esetben tudná megakadályozni a szerzõdéskötést. Ha azonban a szerzõdéskötés már megtörtént, csak a bíróság tudja kimondani a szerzõdés semmisségét.
Az összes többi jogvita a bíróságok feladata lenne, és a bírósághoz kerülnének azok a keresetlevelek is, amelyeket a döntõbizottság határozata ellen nyújtottak be. Miután a bizottság részére biztosított szankciókat a javaslat a bíróság részére is biztosítja, és az általános polgári jogi szabályok még ennél több jogot is adnak a bíróságok kezébe, a probléma megoldására mindenképpen indokolt megvizsgálni már a vita szakaszában, hogy nem lenne-e célszerû a jogorvoslat lehetõségét - a feltételek biztosításával - eleve a bíróságok részére átadni.
(11.20)
A közbeszerzési tanács a törvény szerint nem kerül a költségvetésnek pénzébe. Igaz, a törvényben rögzített feladatok, néhány kivételével, ezt nem is indokolják. Az egyik kivételen azonban el kell gondolkozni. Körülbelül évente 600-700 eljárás valószínûsíthetõ. Az ajánlatok felbontását a tanács tagjának vagy megbizottjának jelenlétéhez köti a javaslat. Ez már olyan leterheltséget jelent, amit piaci viszonyok között nem lehet ellenérték nélkül végezni. Persze a törvény csak a tanács költségvetésébõl tiltja meg a tagok díjazását, de ugyanakkor más, mondjuk, minisztériumi forrásból azt nem tiltja.
És még egy szempont, amit nem képes kezelni a tanács. A közbeszerzési eljárási szabályok megsértésérõl csak akkor szerezhet tudomást a kiírón kívüli személy, ha magát az eljárást a kiíró nem mellõzi. Ha azt megkerüli, vagy részekre bontás miatt nem kell alkalmaznia a közbeszerzési törvényt, azaz a nyilvánosság mellõzésével kerül sor szerzõdéskötésre, az csak akkor derülhet ki, ha a közpénzek felhasználásának ellenõrzését végzõ Állami Számvevõszék ezt megállapítja.
Mindezekre való tekintettel azt hiszem, nem alaptalanul merül fel bennünk, hogy vajon feltétlenül szükséges-e létrehozni a tervezett intézményi struktúrát. A közjegyzõi intézmény, az Állami Számvevõszék, a kamarák - ha a kormány a beszállítói minõsítõ rendszert rendeletben meghatározza -, nos, mindezen meglévõ intézmények, úgy gondolom, kellõen garantálnák az eljárási szabályokat részletesen körülíró törvény maradéktalan betartását, betartatását.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal jelezzem, hogy az elkövetkezõ vitában milyen területen érezzük apró korrekciók elvégzésének szükségességét.
A törvényjavaslat lehetõséget biztosít a kormánynak arra, hogy elrendelhesse a közbeszerzések központosított eljárás keretében történõ lefolytatását. Ez a központosított eljárás azonban nem vonatkozhat az Alkotmánybíróságra, az Országgyûlés Hivatalára, s a közszolgálati médiára.
A javaslat rögzíti az ajánlati felhívást készítõ személy kívánatos kapcsolatrendszerét. Félõ, hogy éppen az kerül kizárásra, aki ért az adott témához.
El kell gondolkodni azon, hogy a legjobb megoldás-e, ha az értékelést egy személy végzi.
A javaslat utal az 1934. évi törvényre. Megfontolandónak tûnik az elbírálás e törvény szerinti szabályozása. Szükséges feloldani azt az ellentmondást, hogy az ajánlatkérõnek a közbeszerzés tárgyára kell korlátoznia az adatkérést, ugyanakkor a törvény kötelezõvé tesz ezen túlmenõ adatszolgáltatást is. Megítélésünk szerint pontosítandó az ésszerûtlenül alacsony ellenszolgáltatások kezelése.
A három választható eljárás, a nyílt, meghívásos, tárgyalásos közül legáltalánosabb megoldás várhatóan a nyilvános pályáztatás lesz. Ugyanakkor nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a tárgyalásos eljárás néhány pontja ellentétes lehet a törvény alapvetõ célkitûzéseivel.
A fent vázolt módosítási irányok megítélésünk szerint az elkövetkezõ hetekben kifejthetõk, módosító javaslatokban megfogalmazhatók.
Végül szeretnék kitérni arra, hogy a törvény elfogadásán kívül mi teheti még hatékonyabbá a közpénzek felhasználását. A mondanivalóm elején utaltam arra, hogy a törvény körülbelül 120 milliárd forintos közbeszerzési piacot szabályoz. De 150 milliárd forint az a piac, ami hasonló célok megvalósítását szolgálja, ugyancsak közpénzbõl, amelyre azért nem kell kötelezõen alkalmazni a közbeszerzési törvényt, mert az abban megjelölt értékhatárt a beszerzés értéke nem éri el. Nem kötelezõ. De nem is tiltja semmi ennek, vagy célszerûen szûkített részének alkalmazását.
Sokan gondolhatják azt, hogy e törvény elfogadásával elzártuk a közpénzekkel összefüggõ korrupciós csatornákat. Sajnos, ez még teljes mértékben nem valósulhat meg. A megkezdett úton számos törvényt kell ennek alárendelten ismételten áttekinteni, például a büntetõjog, a számviteli rend és egyéb más törvények vonatkozásában. De nem halasztható sokáig a közvagyon valós, teljes körû értékelése sem. A törvény elfogadásával párhuzamosan, még az államháztartási reform elõtt szükséges lenne átgondolni a közpénzeket felhasználók gazdálkodási rendjét, belsõ ellenõrzési, belsõ felelõsségi rendszerének kialakítását.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a törvény elfogadásával a kormány kezességvállalása útján szerzett pénzeszköz-felhasználásra is e törvény fog vonatkozni, valamint az eddigi versenytárgyalásról szóló törvényerejû rendelet kisebb elhagyásokkal továbbra is érvényben marad.
Összességében tehát támogatjuk és fontosnak tartjuk a közbeszerzésekrõl szóló törvényjavaslat elfogadását azzal, hogy az eredeti szándékok megfelelõ érvényesítése érdekében az elõzõekben jelzett kisebb-nagyobb módosításokat rugalmasan kellene kezelni és beilleszteni az egyébként magas színvonalú törvényjavaslatba. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)