BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A módosított privatizációs törvénytervezet vitájánál nem tudjuk megkerülni, hogy ne beszéljünk magáról a privatizációról.
Sokszor elhangzott az a kifejezés az utóbbi idõben, hogy "államcsõd". Nem nagyon tudjuk értékelni ezt a fogalmat,de valószínûleg azt jelenti, hogy nincs pénz. Valóban egy biztos: az államkasszából hiányzik a privatizációs bevétel. Felmerül a kérdés, hogy miért. A kormányzó pártok programja sok érdekes javaslatot tartalmazott a privatizációval kapcsolatban is. Ezekrõl ma már nem érdemes beszélni, egyszerûen azért, mert nem valósultak meg.
Lehetett volna a régi keretek között is továbbmenni és privatizálni. Nem ez történt, hanem 1994 szeptemberére új törvényt ígértek. Ehhez képest azt januárban kezdtük el tárgyalni, s miután elkezdtük tárgyalni, leköszönt a beterjesztõ miniszter - a privatizáció pedig állt.
Lefejezték az ÁV Rt. vezérkarát, kinevezték az új kormánybiztost, majd leváltották az új kormánybiztost - a privatizáció tovább állt.
Szeptember óta minden páros hónapban össze akarják vonni az ÁVÜ-t az ÁV Rt.-vel, minden páratlan hónapban pedig nem - miközben a privatizáció áll.
Takarékossági okokból megszüntették a privatizációs miniszteri tárcát, majd pedig bevezették a privatizációs miniszteri tárcát - miközben a privatizáció áll.
Egy biztos: a költségvetési törvényben privatizációs bevételként 150 milliárd forint került meghatározásra. A pénzügyminiszter úr a heti szokásos és rendszeres fenyegetései közben el szokta mondani: ha ez nem jön be, akkor további lakossági megszorításokra van szükség. Nem szeretnék hivatkozni arra - ami sokszor elhangzott e Házban -, hogy minden hónapos késlekedés 6 milliárdos nemzeti vagyonvesztést jelent, de ha ezeket mégis kiszámoljuk, akkor már majdnem 50 milliárdnál tartunk. Kérem szépen, ezt ne tessenek a mi számlánkra írni!
A probléma ott van, hogy az egész parlamenti munka lejáratása ez a folyamat, ami a privatizációs törvény és a privatizáció ügyében itt történik. S nem lehet azt mondani, hogy az ellenzék akadályoz vagy obstruál. Errõl szó sincs. Egyszerûen kétségbeesetten figyeljük azt, ami ebben az ügyben történik. Higgyék el: miután kijártuk a tapasztalat keserves iskoláját a privatizáció kapcsán, jóindulatú ellenzéki javaslatokat nyújtottunk be e törvény vitájához; kevés visszhangot kaptunk rájuk.
Az a véleményünk: ahhoz, hogy a privatizáció érdemben tárgyalható legyen, a privatizációs törvénynek néhány dologgal ki kellett volna egészülnie. Melyek ezek? Egyrészt egy privatizációs stratégiával. A benyújtott stratégiában tizenegy célt számláltam össze. Tizenegy cél nem cél!
A második: hiányoznak azok a vagyonpolitikai irányelvek, amelyek alapján el lehet dönteni, hogy a befolyó vagyont mire kívánja fordítani az Országgyûlés.
(16.30)
Nincs meg az a része, hogy milyen lenne az államháztartási alrendszerekhez való viszonya; vagyis mennyi menjen a költségvetésbe, mennyi a tb-be - a mai napig áll a bál ebben a vonatkozásban.
Hiányzik a tartós állami tulajdon meghatározása. Hatvan nap múlva ígérik - de hát az istenért, mit csináltak eddig?!
A 25 pontos Bokros-programban arról van szó, hogy a nagy energiatermelõ és -elosztó vállalatokat egyedi társasági csoportok keretében, egyedi törvény szerint célszerû privatizálni. Egyetértünk. Miért nincs a törvényben?
Az elmúlt idõszak lehetõséget adott volna egy összefogott, rendezett, egyértelmû javaslatra, amit az új törvény kodifikálhatott volna. Ehelyett kaptunk egy átdolgozott szöveget, amire óvatos kezek ráírták, hogy "a március 16-i állapotnak megfelelõen". Megint elmúlt egy lehetõség - pedig a késedelem megengedhetetlen! Az OECD-országokban az elkövetkezendõ öt évben 200 milliárd dollárnyi állami vagyon vár privatizálásra. Mi '96-ban kívánunk a Matávval tõzsdére menni, amikor pedig éppen folyik a Deutsche Telephone privatizációja. Egyszerûen arról van szó, hogy ebben a térségben lanyhul a külföldi magántõke érdeklõdése, olyan nagy a kínálat. S ma, '95 elején, ilyen viszonyok között bizony nem lehet tudni, hogy a külföldi befektetõk köszönnek-e elõre vagy pedig a magyar kormány köszön-e elõre.
A törvénnyel kapcsolatos összes fenntartásainkat nem tudom elmondani az idõkeret miatt, csak a legfontosabbakat.
ÁPV Rt... Nem kívánunk most már részt venni ebben a vitában, hogy összevonni vagy nem - az a lényeg, hogy meginduljon. Viszont nem értünk egyet azzal, hogy miközben a törvény meg kívánja szüntetni "az állami vagyonkezelés és privatizáció nehezen áttekinthetõ széttagoltságát", szétosztja a tulajdonosi jogokat az ÁPV Rt. tíz minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal között. Nem értünk egyet azzal, hogy a minisztériumok mint tulajdonosok vegyenek részt a gazdasági folyamatokban. Ez az általunk megfogalmazott piacgazdaságba nem illik bele.
Másodszor: a privatizáció döntési mechanizmusa az itt benyújtott törvénymódosítás szerint nem egy egyszerû és nyomon követhetõ mechanizmus. A szereplõi: az Országgyûlés, az Országgyûlés bizottságai, a kormány, a privatizációs miniszter, a pénzügyminiszter, utána a többi miniszter, az it, az it elnöke, az FB, az ÁSZ - mindehhez a koalíciós egyeztetés és a kormány állami felülvizsgálata.
Tisztelt Ház! Az egész rendszer magában hordozza a mesterségesen gyártott problémákat és elkeni a felelõsségeket. Nem is értjük, hogy miért teszik ezt, miközben vannak olyan kérdések, kérdéssorok, amelyeket nem válaszol meg a törvény. Csak egyet emelek ki ebbõl: a versenyeztetési szabályzat, amelynek jóváhagyási jogköre szinte elsikkad ebben a törvényben. A verseny egyébként sem erõs oldala ennek a törvénynek. Már-már azt az érzést szüli, hogy nem baj, csak vigye azt az állami vagyont, amelyet tulajdonképpen egy téves ideológia holtvágányra tolt. És megvannak a technikák a verseny eliminálására a vagyonkezelésen keresztül, az egyszerûsített privatizáción keresztül, a részvénycseréken keresztül a vagyon társaságbavitelével.
Felmerül a kérdés: ki jut itt vagyonhoz? Most nyílt versenyt kellene hirdetni, hogy vásárlási lehetõséghez jusson mindenki, minden hazai tulajdonos, és természetesen kedvezményekben kellene részesíteni a hazai tulajdonosokat. Nem illendõ már az a jelszó, hogy "Tiéd a gyár, magadnak építed"! Itt most már mindenkit - esélyegyenlõséggel - vagyonhoz kellene tudni juttatni. Ennek azonban ellentmond az, hogy az MRP-nél nagyon magas a készpénzigény az 50 százalékig igénybe vehetõ E-hitel miatt, és a részletfizetésnél is a 30 százalék készpénz azt jelenti, hogy nagyon sokan el fognak esni ettõl a lehetõségtõl.
De hasonlóan verseny- és piacellenes és nem illik a mi gazdasági filozófiánkba a 2 százalékos vagyonkezelési díj. Az állami cégek versenyképességét rontja, ezt továbbháríthatják, és infláció is lehet belõle. Hadd mondjak egy példát: itt van a Matáv. A Matáv jegyzett vagyona 103 milliárd, 66 százaléka az ÁV Rt. tulajdonában van; így évenként 1,36 milliárd forintot fog jelenti ez a 2 százalékos vagyonkezelési díj.
A privatizációhoz mindezeken felül feltétlenül szükséges még egy dolog, éspedig ez nem kodifikálható törvényben, ezt úgy hívják: a bizalom - bizalom a gazdasági környezettel, a gazdaságirányítással szemben. Nos, belföldön a lakosság valutakivétele a miniszterelnök szava ellenében - ez felér egy bizalmi szavazással. A külföldi mûködõtõke pedig valóban szolgálhatná ennek az országnak a gazdasági növekedését. Pozitív hatása egyértelmûen kimutatott - de az is kimutatott, hogy ez az ország gazdaságpolitikájától függ. Itt van 25 pont, itt van restrikciós csomag - de nincs kiegyensúlyozott gazdaságpolitika; s ami nincs, arra nehezen fog jönni a tõke.
A Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja nem fogadja el a kormány eddigi privatizációs tevékenységét, és nem szavazza meg a törvényt. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)