TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezet védelmérõl szóló törvényjavaslat, melynek megvitatása és elfogadása most a feladatunk, kétségkívül az egyik legjelentõsebb törvény, mellyel a parlamentnek foglalkoznia kell. Ez a törvény általános jellegû, nem részterületek szabályozásával, hanem összefogva létünk meghatározó elemeit, az élet körülményeivel és feltételeivel összefoglaló jelleggel foglalkozik. Leegyszerûsítve arról kell, illetve kellene hogy szóljon, milyen külsõ körülmények között élünk, és utódaink hogyan - ha egyáltalán még lesz körülmény - fognak élni az elkövetkezõ években.
Õseink sok ezer éven keresztül harmóniában éltek a természettel, elfogadva annak primátusát. Az õskor, az ókor és a középkor embere, noha igyekezett megvédeni magát a természeti körülmények viszontagságaitól, döntõ mértékben alkalmazkodó életvitelt folytatott. A XIX. században azonban, melyet nevezhetünk az ipari forradalom századának is, az emberiség megmámorosodva a tudomány és technika nyújtotta szinte korlátlan lehetõségektõl, a természet teljes leigázását tûzte ki céljául, nem számolva annak következményeivel, melyek súlyos helyzetet teremtettek. Ez a szemléletmód élt azután közvetlenül napjainkig; sajnos sok esetben él ma is, bár valamelyest a kijózanodás és a másnaposság fájdalmának elemei megjelentek gondolkodásunkban.
Nem kell nagy képzelõerõ ahhoz, hogy észrevegyük: az emberi faj geológiai léptékû változások kiváltójává vált. Hegyeket mozgattunk meg az ásványi anyagok kibányászásával, folyókat tereltünk el eredeti medrükbõl, erdõket borítottunk lángba új termõterületek megnyitásáért, és hulladékaink szennyezik környezetünket oly mértékben, hogy megváltoztatjuk a légkör összetételét; a természetes vizek elszennyezõdnek és kimerülnek; állat- és növényfajták pusztulnak ki és tûnnek el örökre, menthetetlenül. A fenntartható fejlõdés talánya: milyen gyönyörûen bizarr gondolat. Ma már nyilvánvaló: míg a népesség száma és a gazdaság exponenciálisan növekszik, az alapjukat adó természeti erõforrások nem nõnek, sõt kimerülõben vannak.
Az emberi élet közvetlen veszélyeztetése mára kézzel fogható valósággá vált. A "zöld" mozgalmak, melyek képviselõi érzékelték - úgylehet saját bõrükön - a fenti problémákat, az elmúlt évtizedekben születtek. A természettel való harmonikus együttélés fogalmát hirdetik. Olyan életkörülmények megteremtését követelik a politikától és a gazdaságtól, melyekben a fenyegetettség érzete nélkül, normális körülmények között lehet élni. Kezdetben, lehet, naivak voltak módszereikben és eszközeikben, de a társadalom legszélesebb köreiben tudatosították az élhetõ élet fogalmát; más szavakkal alkotmányunk 70/D §-a és 18. §-ának (1) bekezdése szerint, amely biztosítja az emberi élethez való jogot.
A magyar törvényhozás már 1976-ban, érzékelve a széles körû társadalmi igényt, megalkotta az 1976. évi II. törvényt az emberi környezet védelmérõl. Sokan állítják, hogy ez a törvény a maga idejében korszerû volt. Ez az állítás véleményem szerint vitatható. Ha az 1972 júniusában megtartott stockholmi ENSZ környezetvédelmi világértekezleten, illetve az Európai Közösség vezetõinek októberi találkozóján megfogalmazottakat tekintjük világszínvonalnak, akkor bizony e törvény már elfogadásakor, 1976-ban is nagyrészt már túlhaladott szemléletet tükrözött. De sajnos még következetes végrehajtására sem került sor. A fennálló 1976. évi II. törvény nem tudott tehát érvényt szerezni a környezet védelme nemzetközi követelményeinek, az Európai Unió normáinak, nem tett eleget a természeti elemek megóvása és takarékos használata követelményeinek, nem adott teret a széles körû társadalmi ellenõrzés gyakorlatának. Az elmúlt öt esztendõben végbement gazdasági változások törvényi követésére pedig végképp nem volt alkalmas.
Mindebbõl jól látszik, hogy az új törvény megalkotása rendkívül idõszerû volt, némileg már meg is késett.
Mit várunk, mit várhatunk el az új törvénytõl? Véleményem szerint a várakozás reményteli, de valószínûleg eltúlzott. Egy mégoly jó törvény érvényesülése is idõigényes folyamat. A törvénytervezet 39. § b) pontja - nagyon helyesen - kétévenkénti értékelést tervez az Országgyûlés jogkörében, míg a hatévente megújítandó nemzeti környezetvédelmi program nyújt értékelhetõ idõhatárt, melyben a törvény hatásai kimutathatók.
Ezek után négy pontban szeretném elmondani az új törvénnyel összefüggõ várakozásaink fõbb elemeit.
1. A jogharmonizáció kérdése. Ha Magyarország a világ egyik legnagyobb állama lenne, talán volna lehetõség arra, hogy törvényei más államok számára példamutató kezdeményezések legyenek. A valóság sajnos az, hogy hazánk kis ország egy fejlett régió peremén, hasonló gondoktól gyötört társak között. Törvényeink, ha mégoly jók is, környezetükbõl kiszakítani országunkat nem képesek. Fejlõdésünk, illetve ökológiai létünk csak szomszédainkkal együtt képzelhetõ el. Egymásra utaltságunk és függõ helyzetünk bizonyítékai a közelmúlt vészhelyzetei: Csernobil, a Szigetköz, a Dráva stb. Igen fontos tehát, hogy törvényünk a környezetrõl hasonló elvek alapján épüljön fel szomszédainkéval, melyek közös alapja az Európai Unió normái lehetnek.
2. A törvény idõbeli alkalmazhatóságának kérdése. E törvény megalkotásánál - biztos vagyok benne - létrehozóit az a nemes szándék vezette, hogy jól mûködõ, hatásos és hosszú távra szolgáló mûvet készítsenek. A törvény minõségének tehát egyik mutatója lehet az idõbeli megfelelés; azaz mennyi ideig képes szolgálni azt a célt, amiért létrehozták. E téren tanulságos az 1887-ben készült, majdnem száz esztendõt megért vízügyi törvény, amelyet csak 1964-ben dolgoztak át. Napjainkban pedig az 1964-es változat adja át helyét az újnak, amely harminc évet élt. Természetes az, hogy a törvény megfelelését nemcsak belsõ, hanem külsõ okok is befolyásolják. Elfogadott nézet az, hogy hosszú távon a kódexszerû kialakítás a megfelelõ forma. E tárgyalt törvénytervezetben keverednek a kódexszerû, a kerettörvényi és a részletes szabályozási elemek. Félõ, hogy heterogenitása miatt rövid távon belül korrekcióra vagy akár mélyebb átalakításra lesz szükség.
3. A törvény komplexitásának kérdése. A fizikai környezeti elemek - mint a föld, a víz, a levegõ - védelme a törvény keretében sajnos nem megfelelõ módon érvényesül, de hangsúlyozni kell, hogy ezek önmagukban véve sem elegendõek. Környezetünket komplex rendszerként szemlélve, az élõvilág és az épített környezet védelme a teljes rendszerhez szorosan hozzátartozik. Az épített környezet védelme a 24. és 27. §-okban rendkívül rövid és elnagyolt. E tekintetben a törvény aránytalannak mondható. Az épített környezet védelmével kapcsolatban módosító indítvánnyal kívánok élni, amit a részletes vitában ismertetni fogok.
(18.10)
4. pont. A környezetvédelem és a település-, területfejlesztés kapcsolatának kérdése.
A törvény céljának meghatározásánál az 1. § (2) bekezdés f/ pontja elõírja a piacgazdaság kialakításának és mûködtetésének, a fejlõdésnek környezetet megõrzõ követelményeivel való összehangolását. Továbbá a 3. § (1) bekezdés i/ pontja rendelkezik a területfejlesztés külön törvényben való elkészítésének során a törvénnyel való összehangolásáról.
Véleményem szer int e két rendelkezés jó, de nem elegendõ. A már említett ipari fejlõdés okozta problémák, a világméretû túlnépesedés, a nyersanyagok vészes fogyása, valamint az okozott természeti problémák kezelése, gondolok itt például az üvegházi hatás okozta klímaváltozással együtt járó gondokra, feltétlenül indokolják hazánkban is a környezetvédelem és a területfejlesztés legszorosabb együttmûködését.
Nem feltétlen szervezeti változásokat kívánok itt e helyen elõterjeszteni. De az együttmûködésnek olyannak kell lennie, amelyben a környezetvédelmi érdek határozza meg a területfejlesztés irányait. Ennek alapelvei közül két szempontot emelnék ki:
a/ különbségtétel környezetbarát és környezetromboló termelési módok között. Az elõbbiek támogatása, az utóbbiak tiltása szükséges,
b/ a környezetbarát termelési módok elterjesztése révén indukált településszerkezeti változások prognózisa és támogatása. E szempontokkal a kidolgozás alatt álló területfejlesztési törvénynek kell foglalkozni.
A területfejlesztési törvény mellett, azzal szoros összhangban pedig az országos területfejlesztési koncepció elkészíttetését tartom feltétlenül indokoltnak. A koncepcióban az ország területének környezettudatos fejlesztését kell megfogalmazni.
És még egy figyelemfelhívás: a környezetvédelmi iparágak a közhittel szemben nem veszteségesek. Azokban az országokban, ahol ez már egyre jobban mûködik, tapasztalható, széles, kiterjedt iparágról van szó, számos munkahelyet teremt, helyi foglalkoztatást biztosít. Megfelelõ kialakítás esetén tisztes nyereséget termel.
Befejezésül összefoglalva az elmondottakat: az új környezetvédelmi törvényre feltétlenül szükség van. A tervezet vitatott területei a részletes vita során módosító indítványokkal alkalmassá tehetõk, hogy jól szolgálják a környezet, ha úgy tetszik, az életvédelem ügyét. Némileg módosítva a legnagyobb magyar gondolatát, némileg profanizálva, s ezért bocsánatot kérve tõle és önöktõl is, szép gondolatával fejezném be mondandómat: sokan gondolják, környezetvédelem volt, én szeretném hinni, lesz. (Taps.)