DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyûlés! Tanár vagyok, vagy voltam, nem tagadom. Mindig nagyon szerettük, amikor gazdaságföldrajzból a környezetvédelemrõl kellett beszélnünk. Ezt három órán keresztül tettük meg. Az egyetemen is tanítottam ilyen jellegû anyagokat. Ez is órákon át tartott, és mindig nagyon szép anyag volt. Az elõzõ felszólalások mind rendkívül hosszúak voltak - általában 30-35 percesek -, az államtitkár asszonynak is sokat kellett jegyzetelnie. Én azonban a környezetvédelemnek, ennek a nagyon szép és nagyon érdekes kérdésnek döntõen csak egy aspektusával szeretnék foglalkozni, nevezetesen a környezetvédelem és a munkavédelem kapcsolatával.
Úgy érzem, hogy a munkavédelem és a környezetvédelem kölcsönhatását a rendelet nem elég markánsan fogalmazza meg. Az egységesülõ Európához való csatlakozásunkban nemcsak politikai rendszerünk, hanem gazdaságunk átformálása is alapfeltétel. Ez magától értetõdõen a munkavédelmet és a környezet megóvását is jelenti. Nagy veszély ugyanis, ha a fejlõdésben megrekedt területek - pillanatnyi elõnyök reményében - azt a megengedõ magatartást tanúsítják, hogy a másutt már nem engedélyezett technológiák, anyagok, berendezések használhatók, ami ezeket az országokat végképp történelmi lerakodóhelyekké, gyanús perifériákká teszi. Ez a veszély elsõsorban a munkahelyeket fenyegeti, de rajtuk keresztül a környezetet is. Erre tudnék példákat mondani a közelmúltból, a Mol Rt. környezetszennyezésével kapcsolatban is.
Véleményem szerint a környezetvédelem ebben a relációban nem a gyárkapunál kezdõdik. Az okokat a termelésen belül kell keresni, s elõször ott kell kezelni. Az ökológiai károkat csupán nagyon ritkán váltják ki olyan tevékenységek, amelyek nem veszélyeztetik az ott dolgozókat. Ezúttal arra is figyelemmel kell lenni, hogy szorosabb együttmûködést kell kialakítani a munkavédelem és a környezetvédelem között. Nem lehet a dolgozó ember, az állampolgár életét, egészségét, környezetét egymástól elszakítva, külön kezelni. A probléma komplex megközelítését, megelõzését és gyógyítását kell igényelnünk.
Könnyû belátni, hogy egyes esetekben a munkavégzõk és a környezetvédelem érdeke ellentétbe kerül egymással, legalábbis lokálisan. A korszerûtlen, szennyezõ munkahely is munkahely, ami a foglalkoztatási nehézségek növekedése miatt az ott dolgozók számára még ilyen áron is érték. A társadalom számára azonban az ilyen munkahelymegtartás öngyilkos foglalkoztatáspolitika, mert rendkívül nagy az ára mind az ott dolgozókat, mind a környezetet illetõen. Ez az ár már ma is kiszámítható, legfeljebb nem mindenkor végezzük el a szükséges számításokat.
Egy olyan kérdésrõl is beszélnem kell, ami biztos nem lesz népszerû mindenki számára: a nem dohányzók és a dohányosok közt elterjedt vita kérdésérõl, az egészségvédelmi követelésekrõl. Arról, hogy az agresszív dohányosokat törvényi úton lehessen kötelezni arra, hogy csak a kijelölt dohányzó helyeken károsítsák egészségüket. De jó lenne a szemetelés, a csikkek eldobálása ellen is tenni valamit. Rémes, ha az ember a Balatonban vagy a Velencei-tóban úszkálni akar, s a vízben szigetszerûen úszkálnak a csikkek, amelyek szennyezik a környezetet. Ezek nemcsak az emberek számára, hanem a vizek élõvilágára is súlyos veszélyt jelentenek.
(18.00)
Nem lehetne megtiltani a vízben való dohányzást? Ezzel kapcsolatos tiltó táblák elhelyezése a nagyobb strandokon és az élõvizek tájékán talán némi eredményt hozhatna. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiból.)