DR. KISS RÓBERT, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Én - az elõzõekkel ellentétben - igyekszem a törvényre szorítkozni, és igyekszem mondanivalómat minél rövidebben, minél tömörebben összefoglalni, éppen azért, amit Nikolits István frakcióvezetõ-helyettes úr az imént elmondott.
Mondanivalóimat két csoportra osztanám: az egyik, hogy szükség van-e az új törvényre, a másik pedig az, hogy erre a törvényre, erre a törvényjavaslatra van-e szükségünk.
Annak igazolását, hogy szükség van erre a törvényre, egy kicsit korábban kell kezdeni: közel száztíz évvel ezelõtt, amikor 1885-ben megszületett a XXIII. törvénycikk, amely a vízijogról szól. Azért említem ezt a dátumot, mert érdekes módon közel nyolcvan évig volt hatályos, és csak az 1964. évi IV. törvény helyezte hatályon kívül. Még egy érdekessége volt ennek a törvénynek: jelentõsebb módosítására csak 1913-ban került sor, tehát közel harminc évvel megalkotása után, majd nagyobb mértékû módosításra ötven évig nem került sor, pedig közben volt két világháború és más dolgok is - azt hiszem, képviselõtársaim ezt valamennyien tudják.
1964-ben megszületett a IV. törvény, amely a vízügyrõl szólt. A mai napig ez a törvény a hatályos. Amikor azt vizsgáljuk, hogy új törvényre van-e szükség, azt hiszem, figyelembe kell venni azon társadalmi-gazdasági változások sorozatát, amelyek - nem okvetlenül a harminc év során, de az utóbbi néhány évben, évtizedben - bekövetkeztek, illetve figyelembe kell venni az ország orientációját, és - ahogy a miniszter úr is mondta - az Európai Közösség ajánlásait, a vízügyre vonatkozó direktívákat is.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, elmondhatjuk, hogy mindenféleképpen szükség volt és szükség van egy új vízgazdálkodásról szóló - vagy, ha valaki más elnevezést szeretne, más elnevezésû - törvényre.
A másik kérdés ebben a kérdéskörben az, hogy erre a törvényre és ilyen törvényre van-e szükség. Az elõzõ törvényhez képest jelentõs módosulás látszik ebben a törvényben, nevezetesen az, hogy a vizek mennyiségi és minõségi védelmét más törvény hatáskörébe utalja. Sajnos ez a más törvény még a mai napig nem jelent meg, pedig azt hiszem, részleteiben ezt a törvényt akkor tudtuk volna igazán tárgyalni, hogyha mindkét törvényt együttesen, esetleg egy idõben tárgyalhatjuk, vagy azokkal az eltérésekkel, amiket már több bizottság részérõl hallottunk, illetve a frakciók vezérszónokai is elmondtak: esetleg ebben a törvényben kellett volna a vizek mennyiségi és minõségi védelmét - ez vonatkozik a felszíni és a felszín alatti vizekre is - szabályozni.
Még egy probléma jelentkezett az elmúlt öt év során, illetve - talán bõvítve - egy évtizedben: a központi irányítás problémája, vagyis hogy a vízügy központi irányítása hová kerüljön. Ennek történetét, azt hiszem, elég hosszasan lehetne mesélni, hogyan változott a vízügy központi irányítása egészen a mai napig: az országos vízügyi hatóságtól a jelenlegi KHVM- hatáskörig.
Egy fontos dolog maradt: a hatósági és kezelõi tevékenység szétválasztása - amelyet sokszor és sokan kifogásoltak - a mai napig nincs rendezve, és ebben a törvényben sem szerepel erre jó megoldás.
Szintén olyan téma, olyan probléma, amelyet sokan fölvetettek és a bizottsági ülésen is elhangzott: a társulatokra e törvényben vonatkozó szabályozás, vagyis hogy együtt kell-e szabályozni a vízgazdálkodásról szóló normákat és egy tulajdonképpen gazdasági társaságról szóló normát. Nem elég-e esetleg a gazdasági társaságokról szóló törvény ebben a kérdésben, és nem elég-e ezeket a gazdasági társaságokat a társasági szerzõdésben oly módon szabályozni, hogy megfeleljenek ezeknek a feltételeknek? Kell-e ennek az ebben a törvényben való szabályozása? Vagy ha törvényben kell a szabályozás, azt hiszem, nem biztos, hogy ebben a törvényben kell szabályozni.
Ezzel kapcsolatosan még két dolog:
Tulajdonképpen már jogalkotási probléma, hogy az államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezése itt is megismétlésre kerül, ez pedig véleményem szerint szükségtelen és fölösleges ebben az esetben.
A másik dolog az, hogyan alakult ennek a törvénynek a kapcsolata a jelen pillanatban is tárgyalt környezetvédelmi törvénnyel. Azt hiszem, elég sok, legalábbis jó néhány ellentmondásnak lehetünk tanúi, amelyeket majd módosító javaslatokkal ki kell küszöbölnünk mind ebben a törvényben, mind a környezetvédelemrõl szóló törvényben.
Azt hiszem, a javaslat általános értékelésének elsõ lépéseként a törvény célját kell megvizsgálni, a javaslat szükségességének indokaként. Ehhez azonban feltétlenül szükséges utalni a jelenleg fennálló helyzetre.
A környezetvédelem és a vízgazdálkodás szétválasztása során a szabályozásban átfedések sorozata alakult ki és jelent meg. A hatósági feladatok megosztásában így párhuzamos szervezetek jöttek létre, amelyek az államháztartást jelentõs költségekkel terhelik.
(11.20)
Megmaradt a vízügyi szervezet kettõs arculata: a kezelõi, hatósági pozíció. E javaslat célja a fennálló súlyos problémák megszüntetése kell hogy legyen a vízgazdálkodás és a vizek kártételei elleni védelem újraszabályozásával. Kérdés, a javaslat mennyiben felel meg ennek a célnak, a jelen problémáit, ellentmondásait megszüntetõ elvárásoknak. Gyakorlatilag nem lehet azt mondani, hogy a problémákat, ellentmondásokat, átfedéseket, érdekütközéseket megszüntetné, és esetleges elfogadása - ha módosító javaslatok nélkül fogadjuk el - elõrevetíti ezek elmélyítését.
Az 1. § (3) bekezdésében jelzi a jelen törvényben nem szabályozott kérdésekben egy új törvény szükségességét a vizek mennyiségi és minõségi védelmérõl. E két törvény együttes tárgyalása, mint ahogy korábban is elmondtam, vagy e két probléma egy törvénybe foglalása szükséges lett volna, mert enélkül önmagában a vízgazdálkodásról, a vízgazdálkodásnak azokról a részeirõl , amelyekrõl a törvény rendelkezik, eléggé nehézkes rendelkezni vagy azokat elfogadni, és olyan dolgokat fogadunk el, amelyek következményeit esetleg nem láthatjuk elõre.
A vizek minõségi védelmébe egyértelmûen és vitathatatlanul bele kell tartoznia a felszín alatti vizek védelmének is, mint a környezetvédelemtõl elválaszthatatlan feladatnak. A javaslat az elvárásokkal szemben érdekes módon a vízminõséget más törvénybe utalja, de az e törvényben is nagyon sokszor, számtalanszor megjelenik. Tehát azt hiszem, a hangsúlyt bizonyos mértékig a vízminõség-védelem feladatainak a vízügyi szervezet feladataként való megjelenítésére és a vízgazdálkodási társulások szabályozására helyezi.
Hogyan jelenik meg mindez a javaslatban? Azt hiszem, hogy viszonylag burkolt megfogalmazásban - mint például a vizek hasznosításának megõrzése, a vizek megismeréséhez szükséges adatok gyûjtése -, de mint a vizek minõségvédelme is egyértelmûen megjelenik például az 1. § (1) bekezdésének b) pontjában. Ugyanakkor mint állami feladatot a kormány feladatként jelöli meg a vízügyi igazgatási és hatósági feladatok szabályozását a vízügyi szervezet megjelölésével és a vízjogi engedélyezési eljárás fenntartásával. A lényegi kérdések eldöntése a kormány lehetõségeit eleve meghatározza, a jelenlegi kormányzati munkamegosztásban döntõ módon beavatkozik.
Szerkezetileg távolabb helyezi el a vízügyi hatósági jogkör tartalmi bemutatását. Ez azonban nem tudja eltakarni a vízügyi szervezet még meglévõ és a szabályozás által felerõsödõ kettõsségét, amelyet korábban is említettem, ez a kezelõi és hatósági feladatok összekapcsolása. Ez ugyanis egyértelmû, és mint ilyen, azt hiszem, megengedhetetlen. Ez a kétarcúság azonban egyúttal az átfedések, párhuzamok fenntartását is jelenti, a környezetvédelemmel való érdekütközéseket esetleg fokozza vagy fokozhatja.
A vízjogi engedélyezési eljárás kiemelten kezelése nem a vízgazdálkodás eszközeként minõsítendõ az indoklástól eltérõen, a vízjogi engedély elemeinek döntõ része a környezetvédelmi szervezet hatáskörébe is tartozik. Kérdés az, hogy párhuzamos hatóságra, azonos jogkörök alapján eljáró külön szervezetre szükség van-e.
A kérdés más megfogalmazásban is megjelenik. A vízminõség-védelmi feladatokat ellátó környezetvédelmi hatóságtól miért van elvonva például a szennyezõ anyagok kibocsátására vonatkozó egyedi határértékek megállapításának lehetõsége, azt miért a vízgazdálkodást végzõ szervezet állapítja meg szakhatóságként, az eljáró hatóságnak ténylegesen csak a közvetítõ szerepét juttatva. E tények jogosan vetik fel a párhuzamos szervezetek fenntartása indokoltságának kérdését az államháztartást terhelõ jelentõs költségek tekintetében is. Értelmetlen és felesleges tehát az állami feladatok ilyen irányú megosztása, illetõleg az egyértelmû elhatárolás nélküli együttes gyakorlásának felvetése csak további ütközéseket fog eredményezni, amit remélhetõleg elkerülhetünk.
A fentiek alapján tényként kell megállapítani, hogy a jelen javaslat a környezetvédelmi törvényjavaslattal nem harmonizál, illetve a környezetvédelmi törvényjavaslat nem harmonizál ezzel a törvénnyel.
A vízminõség-védelemmel kapcsolatos kezelõi feladatkörök alapján a vízminõségi kárelhárítás végrehajtása, mint kezelõnek, valóban a vízügyi szervek feladata, azonban annak elrendelése, irányítása és ellenõrzése csak a felelõs hatóság jogköre lehet. Túlszabályozás jelenik meg, amikor a kormánybiztost, de még a helyettesét is kijelöli a javaslat, míg a kormánybizottságról hallgat. Nem a törvény, hanem a kormány feladata a megfelelõ személy jelölése és a szükséges helyettesítési rend megállapítása.
A hatósági jogkörbe épített vízminõség-védelmi feladatok túlbiztosításaként a 31. §-ban még az államigazgatási eljárás törvényi szabályát is ismétli - ezt szintén említettem korábban -, ami egyértelmûen bizonyítja az eddig is élõ érdekütközések felerõsödését, vagy ennek lehetõségét, azok feloldása helyett.
A javaslat a más tulajdonának használatát nagyonvonalúan kezeli. Van rendelkezése, amely csak a megfogalmazása miatt nincs összhangban alkotmányi rendelkezéssel, azonban vannak korlátozó vagy éppen ingyenes használatot elváró rendelkezések is. E kérdések rendezése is fontos követelmény.
A javaslat a közfeladatok ellátására a vízgazdálkodási társulatok intézményét kívánja fenntartani, amelyet annyira kiemelten kezel, hogy a terjedelme negyedét ennek a szabályozása köti le. A jelzett feladatok, mint arra más rendelkezésnél utalás is történik, különbözõ társasági formációkkal megoldhatók lennének. Míg a 8. § (1) bekezdése alapján a közérdek igényeit meghaladó tevékenység többletköltségeit az igénylõk kötelesek megtéríteni, illetõleg az érdekeltségi hozzájárulást a jegyzõ állapítja meg és veti ki, addig a kényszertársulás esetében gyakorlatilag az ingatlantulajdonosok vagy használók mint tagok egyszerû többsége határozna és döntene az önkormányzat jegyzõje helyett az államigazgatási út nélkül. Ez viszont elvonja vagy legalábbis elvonhatja a tulajdonos rendelkezési jogát.
A törvényjavaslatról még jogalkotási szempontból is szeretnék szólni, ami eddig nem hangzott el. E törvényjavaslat legnagyobb elõnyének azt tartom, hogy igyekszik az állami és az önkormányzati feladatokat egyértelmûen meghatározni és elhatárolni. A fogalommeghatározások esetében viszont nem terjed ki a törvényben és kizárólag ebben a törvényben használt valamennyi fogalomra - például érdekeltségi egység, érdekeltségi hozzájárulás -, és azt hiszem, hogy a fogalommeghatározásokat nem a mellékletben kellett volna elhelyezni. Olyan kifejezéseket is használ a törvény, mint amilyeneket általában a jogalkotásban vagy a törvényekben nem szokás alkalmazni.
Fentiek miatt a törvényjavaslatnak a környezetvédelmi törvényjavaslattal való harmonizációjával, a vízgazdálkodási társulatok esetlegesen más törvényben való szabályozásával és az 1. § (3) bekezdésében jelzett vízminõség-védelemrõl szóló törvény ismeretében vagy ennek a résznek ebbe a törvénybe foglalásával, a szükséges módosításokkal a törvény elfogadható. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)