BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! A privatizáció - vagy ha úgy jobban tetszik: a magánosítás - azon nem kevés téma közé tartozik, mely óriási viharokat kavart a közvéleményben és itt, a parlamentben egyaránt. Abban, úgy vélem, kevesebb a nézeteltérés, hogy a tulajdonba adás szükséges, mert a legrosszabb tulajdonos az állam.
Azon viszont még elvitatkozhatunk egy darabig, hogy a célokat illetõen milyen szempontok élvezzenek elsõbbséget. Abban nem hiszek, hogy a tulajdonhoz jutás, ha az ráadásul enyhén szólva gyanús körülmények között, az érintettek legcsekélyebb anyagi, szellemi, szakmai erõfeszítése nélkül ment végbe, megteremti a sokak által annyira áhított erõs középosztályt, mert tulajdonos és tulajdonos között - mint azt a példák sora mutatja - óriási különbségek lehetnek a vagyon mûködtetését, a foglalkoztatási problémák kezelése iránt érzett felelõsséget, a képzõdött nyereség felhasználását illetõen. Meglehetõsen kevés a hosszú távon gondolkodó, az imént említett szempontokat
messzemenõen figyelembe vevõ új tulajdonos. Többek között ez is indokolja, hogy mindenre kiterjedõ, a privatizáció cél- és eszközrendszerét pontosan meghatározó törvény szülessék.
Persze, lehet bármilyen precíz, részleteiben is megalapozott törvény, ha annak alkalmazásakor nagyvonalúan átlépnek az elõírtakon, a törvény megszegõit pedig csak alig - és akkor is csak nagyon hosszadalmas eljárás keretében - lehet felelõsségre vonni. Mert ne feledjük, ma is van a privatizációra hatályos törvény, ugyanakkor a magánosításra évek óta - nem is alaptalanul - a gyanú árnyéka vetül. Itt elsõsorban a tulajdonba adás folyamatának különbözõ visszásságaira gondolok, amit egy Gyõr-Moson-Sopron megyei példával szeretnék szemléltetni.
Ha a pályázati kiírásban megfogalmazódik egy szempontsor, mely szerint az elbíráláskor elõnyt élvez a készpénzes pályázó, a regionális foglalkoztatási és termeltetési problémák felvállalását garantáló, az adott vállalat dolgozóit és menedzsmentjét helyzetbe hozó, magas színvonalú szakmai programmal rendelkezõ ajánlattevõ, akkor nehezen magyarázható az olyan döntés, amely az elõbbieknek mindenben megfelelõ pályázóval szemben olyan pályázót hoz ki gyõztesnek, amely mindezeknek nem vagy alig felel meg. Vagy miként értelmezhetõ az a korrektnak nem, legfeljebb törvénytelennek nevezhetõ megoldás, amikor egy elõzetes megállapodást követõen, miszerint a pályázó feleket fel kell szólítani az ajánlatok emelésére, egy nappal a pályázati határidõ lejárta elõtt csak az egyik felet kérik erre fel? Vagy hogyan minõsítsem azt a megoldást, hogy a szaktárca elõzetes, írásos véleményével ellentétesen szavaz képviselõje az ÁVÜ igazgatótanácsában?
Cui prodest? - kinek az érdeke egy rossz döntés? A magánosítás folyamatának, a megye lakosságának, az érintett vállalat dolgozóinak, amely a várt készpénzes tõkeemelés híján heteken belül csõdhelyzetbe kerül?
Kedves Képviselõtársaim! Sorakoznak a kérdõjelek, válaszra várva. Nehezen érthetõ a döntéshozók szándéka, mert ha az elmondottak alapján meghozott döntést szakmailag megalapozottnak tartják, akkor kétségbe vonható hozzáértésük, ezért tehát alkalmatlanok a döntéshozatalra. Ha valamilyen, általam nem ismert politikai nyomásnak engedtek, akkor úgyszintén. Félreértés ne essék, itt nem a kisnyúl és a sapka esetérõl van szó, hanem mindössze arról, hogy egyetértek egyik nagyra becsült képviselõtársam nemrégiben felemlített alapviccével, miszerint ha a nyilvánosházban rosszul megy az üzlet, nem a díványokat, hanem a lányokat kell lecserélni - de azonnal.
(11.30)
Számomra az a fontos - reményeim szerint sokak véleményét képviselve -, hogy a döntések elõkészítése megalapozott, a döntés maga pedig mindenki számára átlátható és világos legyen. Nem vitatom: voltak, vannak és lesznek esetek, amikor politikai döntést kell hozni, például nyomós foglalkoztatási szempontok alapján. De ez esetben ezt mindenki számára, érvekkel alátámasztva nyilvánvalóvá kell tenni.
Az pedig ne fordulhasson elõ, ami szülõvárosomban, Sopronban történt, hogy a privatizált üzem új tulajdonosáról a döntést követõen derült csak ki, hogy korábban más megyében már három, általa megvásárolt céget tönkretett. Privatizálni mindenképpen szükséges - de nem mindenáron. Szükségesnek tartom, hogy a pályázati feltételek vagy a döntéshozatali szempontok között fordítsanak gondot a pályázók ez irányú elõéletére. Így aztán elkerülhetõ - hogy az említett esetre visszatérjek -, hogy az új tulajdonos a tavaly szeptemberi tulajdonba adástól egyetlen fillért nem invesztált a megvásárolt cégbe - hacsak a dolgozók számára személyesen, saját kezûleg kiosztott mikuláscsomagot nem tekintjük alaptõke-emelésnek. Ugye, nevetséges a példa - de az embernek sírni lenne kedve, mert ott, ahol ilyenek elõfordulhatnak, rengeteg még a tennivaló.
Azt pedig végképp nem értem, hogy ha a pályázati kiírásban foglaltaknak eleget is tesz a pályázat nyertese, ám a szerzõdésben foglaltakat nem vagy csak kis részben teljesíti, miért nem lépnek fel ellene szerzõdésszegés címén. Tudomásom szerint alig akadt példa ilyen eljárásra, pedig ily módon kordában lehetne tartani a felelõtlenül vállalkozókat, kalandorokat. Az új törvénynek ezeket pontosan meg kell fogalmaznia, körülírva azokat a jog- és hatásköröket, melyek birtokában fel lehet és kell lépni a visszaélõkkel szemben.
Bár szorosan nem ide tartozik, de a privatizáció egyik - nem is elhanyagolható mértékû - szelete a felszámolási eljárás keretében történõ magánosítás. Amit ezen a címen a társadalom, tehát valamennyiünk kárára elkövetnek ebben az országban, az egyszerûen felháborító. Ha létrejön -
márpedig nagyon remélem, hogy mielõbb - a privatizációt ellenõrzõ bizottság, vizsgálódásait erre a körre is ki kell terjessze - és akkor még az úgynevezett spontán privatizációról nem is beszéltem...
A törvényre, helyesebben egy jó törvényre szükség van; de az általam elmondottakból talán az is kiderül, hogy a törvény önmagában nem elég, ha nem teremtünk olyan erkölcsi, etikai környezetet, ahol tisztakezû emberek mindenféle befolyásolástól mentesen hajthatják végre a törvényben megfogalmazottakat.
Én nem vállalkoztam arra, hogy az erkölcsi kérdésekrõl oly nagyívûen és plasztikusan fejtsem ki gondolataimat, miként azt Kiss Gábor képviselõtársam két hete megtette. Mindössze azokra a negatív jelenségekre szerettem volna felhívni képviselõtársaim figyelmét, amelyek a mai napig mérgezik a privatizáció légkörét, megkeserítve sok jó szándékú, magánosításra vállalkozó szája ízét.
Tisztelt Ház! Mindezeket érdektelenként, legfeljebb az átlagállampolgár érdekeltségével, ám az országgyûlési képviselõ számára kötelezõ felelõsséggel tártam önök elé. Az elmondott példákat a miniszter úr szíves figyelmébe ajánlva, megköszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)