MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy hátat fordítok elnök asszonynak... (Derültség.)
Nagyon fontos törvény került a Ház asztalára: törvényjavaslat a találmányok szabadalmi oltalmáról. Korunkban, e század utolsó harmadában a fejlõdés legfontosabb jellegét a szellemi tulajdon hallatlan fejlõdése jelentette. A szellemi tulajdon az, ami ma a tulajdonformák közül talán a legfontosabbá vált: rendkívül sok formája alakult ki, és egyértelmû, hogy az emberiség elõrehaladását elsõsorban a szellemi tulajdon segíti. Ez gyökeres szakítás azzal az ideológiával, amiben korábban évtizedeken keresztül éltünk, ami a közvetlen emberi munkához rögzített minden értéket: egy kubikos fontosabb és értékesebb volt, mint az a mérnök, aki egy olyan gépet tervez, amelyik ezer kubikos munkáját végzi el.
Ennek a nagy családnak a legelsõ, legnagyobb múltra tekintõ - ma már talán egy picit archaikus, de új reneszánsz elõtt álló - jogintézménye a szabadalom és a találmányi rendszer. Talán olyan ez, mint a közlekedésben a vasút, aminek hallatlanul nagy szerepe volt a múlt században, amelyet már-már elparentáltak, és közben ebben a században, a század végén a vasútnak is reneszánsza van.
A szabadalmi törvénykezés igazából a múlt században élte virágkorát. Azt hiszem, ha kicsit visszatekintünk száz évvel ezelõttre, jól tesszük, mert a magyar ipartörténelemnek és a magyar jogtörténetnek fényes lapjaira emlékezhetünk vissza. Ezekben az idõkben Magyarország erõteljesen közeledett a jogállamiság felé. Olyan európai hírû jogszabályok születtek meg, mint amilyen a büntetõ kódex, a Csemegi-kódex volt, és méltán lehetnek a mûszaki jogászok és lehetünk mi, mûszakiak büszkék arra, hogy az 1895-ben elfogadott, 1895. évi XXXVII. törvénycikk majdnem száz évet élt meg. Most, májusban lesz a százéves születésnapja ennek a törvénynek, amely törvényt 1894. november 19-én terjesztett be Lukács Béla, akkori kereskedelmi miniszter. A képviselõház 1895. május 20-án egy ülésben megtárgyalta, május 21-én elfogadta; a fõrendi ház május 28-án minden változtatás nélkül elfogadta, a királyi szentesítés pedig július 7-én következett be.
Ez a törvény szinte mai fogalmakkal, ma is érvényes megállapításokkal rendezte a találmányok kérdését, és bár már 1903-ban a szabadalmi törvény reformját tûzték ki - hiszen, ahogy az akkori szócikk írja: a szabadalmi törvény reformja nálunk küszöbön van -, valójában csak '38-ban következett be változás a háborús elõkészületek hatására, '49-ben történt ennek módosítása, és egészen 1970. január 1-jéig érvényben volt. Én magam is adtam be olyan találmányokat szabadalmi oltalom elnyerésére, amik e törvény hatálya alá estek.
A maga idejében az 1969-ben kidolgozott törvény is jelentõs tett volt, hiszen akkor nagyon nagy harc folyt annak érdekében, hogy a szovjet típusú, a feltalálók jogait egyáltalán nem respektáló, úgynevezett tanúsítványi rendszert vezessék be. Ezzel szemben ez a bátor törvény, az akkori törvény kiállt a feltalálók érdekei mellett, és a jövõbe mutató lett.
Talán érdemes az akkori általános indoklásból felolvasni két sort:
"Társadalmi-gazdasági rendszerünk továbbfejlesztése elengedhetetlenül szükségessé teszi a termelés mûszaki színvonalának további emelését. Gazdasági mechanizmusunk reformjának is egyik legfontosabb célja a mûszaki fejlõdés meggyorsítása."
Nagyon jó szándékú volt ez a törvényjavaslat. Azt hiszem, amikor a száz évvel ezelõtti törvényt megdicsérjük, és az akkori Magyarország ipari fejlõdésének fénykorára emlékszünk vissza, és megdicsérjük az akkori szabadelvû viszonyokat és szabadelvû fejlõdést, az ugyanúgy - szûkebb, komprimált, nehéz körülmények között - megszületõ, ma is hatályban lévõ másik törvényben is föl kell fedeznünk a jobbító szándékot, a jó szándékot. Számtalan találmány születhetett meg azután. Más dolog az, hogy elzártságunk, a két világrendszer, az embargó és a belsõ viszonyok érzéketlensége az új és a találmányok iránt gúzsba kötötte a feltalálókat. De ahhoz képest viszonylagosan levegõhöz jutottunk - nagyon kevéshez, de levegõhöz jutottunk.
Most már rátérnék a jelen szabadalmi törvényünkre. Ahogy államtitkár asszony is elmondta, tulajdonképpen nem a konkrét gyakorlat volt az, ami ennek az új törvénynek a kidolgozását szorgalmazta, hanem elsõsorban az európai jogharmonizáció. Hiszen találmányi rendszerünk az elmúlt évtizedekben kifinomodott a találmányi bíráskodással együtt, és kezelni tudta a meglévõ jogszabályok alapján is a találmányokkal kapcsolatos szabadalmi kérdéseket. Több nemzetközi kötelezettségünk is volt és van azonban, amelyeknek eleget kellett tenni, és ezzel a törvényjavaslattal - elfogadása esetén - jelentõs lépést teszünk az európai jogharmonizáció felé.
1973-ban született a müncheni egyezmény, amely az európai szabadalmi bejelentéseket, a szabadalmak megadását szabályozta. Ehhez most már nemzetközi megállapodásaink szerint kötelezõ a csatlakozás; és nincs még érvényben, nincs még hatályban az 1975. évi luxemburgi egyezmény, amely az oltalomból folyó jogokat fogja közösen rendezni. Bár ezt az egyezményt még nem mindenütt ratifikálták és még nincs hatályban, elõremutató az, hogy a jelen szabályozás figyelembe veszi ezeket a követelményeket, így ha megtörténik a ratifikálás és a hatályba lépés, akkor ez a törvény már elõre korszerû lesz.
Ez a törvény is adós marad a találmány fogalmának definiálásával, ugyanúgy, ahogy a kronológiában felemlített két korábbi törvény is. Az 1895. évi törvény azt mondja, hogy a találmány fogalmát a törvény nem állapítja meg, aminthogy azt egyetlenegy külföldi törvény sem teszi meg, mert az elmélet - bár ezzel a feladattal már sokat foglalkozott - elfogadható definícióra jutni nem tudott. A gyakorlat azonban megállapodott a következõ elvekben - írják '95-ben: "Találmánynak csak oly létesítmény tekinthetõ, amelyet mûszaki eszközökkel (fizika vagy kémia) valósíthatunk meg, s amellyel mûszaki hatást érünk el. A mûszaki hatásnak oly természetûnek kell lennie, hogy az iparilag értékesíthetõ legyen. Az értékesíthetõség fogalmát a gyakorlat úgy állapította meg, hogy az a használhatósággal esik egybe, nem szükséges, hogy a találmány üzletileg rentábilis vagy iparilag praktikus legyen, hanem elegendõ, hogy egyáltalán megvalósítható." Ezt száz évvel ezelõtt írták.
(16.30)
A jelenlegi törvénytervezet azt mondja ki, hogy szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány. Ez a definíció elfogadható, csak a feltalálói tevékenységet kellene definiálni. Tehát arrébb tettük a definíció problémáját.
A jelenlegi javaslat a korábbi megoldásokkal az újdonsággal kapcsolatban is szakított. Bocsássanak meg a törvény általam nagyon tisztelt szerkesztõi, de a magyar nyelv szempontjából és fogalmilag borzalmasnak tartom a definíciót, amit most föl fogok olvasni, annak ellenére, hogy a tartalmával egyetértek. Azt mondja: "Új a találmány, ha nem tartozik a technika állásához." Itt valahogy dimenzióproblémák vannak! Mi az, hogy "a technika állásához" tartozik a találmány? A találmány létrehozása - nagyon nehéz ezt definiálni. Én tudom, hogy a német szabadalmi terminológiában a technika állása egy teljesen közismert, körüljárt fogalom. Értem azt is, hogy a jogharmonizáció keretében erre át kellett térni. De nem értem, hogy a '69. évi törvény definícióját mért nem lehetett megtartani. Azt mondja: "Új a megoldás, ha nem jutott olyan mértékben nyilvánosságra, hogy azt szakember megvalósíthassa." Ez ugyanis a technika fejlõdésével koherens.
A számítástechnikában, a computer science-ben ismert a szakértõi rendszerek fogalma. Ez a számítástudománynak egy óriási, fejlõdõ ága, ami megint egy nagyon rossz szó, de ez a szó létezik. Tehát el fogunk jutni oda - és már majdnem ott vagyunk -, a küszöbén vagyunk annak az új szobának vagy teremnek, amelyet szakértõi rendszerek termének neveznek, ahol up-to-date, naprakészen, egy-egy szakterület összes szakanyaga rendelkezésre fog állni. Amit tehát lineárisan ismerni lehet, és aminek az ismerete kizárja a találmány új jellegét. Az új az valami kombinációt jelent - bár tudom, hogy a szabadalmi jogban másra használják ezt a szót -, ami tehát valami új, kreatív megoldást jelent ehhez képest. Ezek a szakértõi rendszerek állandóan fejlõdni fognak, lépésrõl lépésre. Az én saját ízlésemnek jobban megfelel a jelenlegi törvényi szabályozásban szereplõ megoldás, mint az, hogy "... találmány, ha nem tartozik a technika állásához". Talán átfogalmazással javítani lehetne ezen a problémán.
De nem akarok végigmenni a törvényen pontról pontra. A törvényt alapvetõen jónak és elfogadhatónak tartom - hogy a végét elõre elmondjam. Elõnyös megoldásokat tartalmaz a feltalálók számára, hiszen a röghöz kötött, jobbágysorban lévõ, munkaviszonyban szenvedõ feltalálók számára is garantált jogokat biztosít. A korábbihoz képest finomabban szabályozza, bevezetve az alkalmazotti találmány fogalmát, amit nagyon fontosnak és nagyon helyesnek tartok. A szolgálati találmányok szerzõivel, a feltalálókkal kapcsolatban a rendezés alapvetõen polgári jogi és nem munkajogi, ami a javaslatnak rendkívül nagy elõnye és elõrelépése.
Problémáim vannak a titkossággal és a feltalálók személyi jogaival kapcsolatban. Maga a titkosság idegen a szabadalmi, a találmányi gondolattól. Hiszen a társadalom célja az, hogy a feltalálókat, az embereket találmányok létrehozására késztesse, azok közkinccsé tételére. Ezért premizálja õket, bizonyos ideig lehetõséget ad arra, hogy anyagilag, monopolhelyzetüket érvényesítve extra prémiumhoz jussanak. Ez egy anyagi ösztönzés azért, hogy az emberiség közkincsét gazdagítsák. A titkosság ezzel ellenkezõ hatású, ebbe a filozófiába nem illeszthetõ be. Értem, hogy piacgazdasági körülmények között a vállalatoknak joga lehet arra, hogy ideig-óráig titokban tartsanak megoldásokat... (Zwack Péter felé:).., mint ahogy talán a Zwack Unicum vagy a Pick-szalámi receptje is ilyen titok lehet. De az én szakmámban, az elektronikában nem sokáig élnek a titkok. Nem egy esetben volt, hogy magyar kutatók embargós megoldásokat megfejtettek, föltörtek, és meglepték azokat a nagy amerikai vállalatokat, amelyek titokban tartották egy-egy mikroprocesszor belsõ kódrendszerét vagy valami más ilyesmit. Tehát a vállalatok által tartósan, hosszú ideig titokban tartott, találmányi értékû mûszaki megoldások szerintem haladásellenesek. Bár hála istennek, ezt a szót is sikerült kihagyni a találmányi törvénybõl. Azonban mégiscsak valamiféle korlátot kellene a vállalatok számára, a munkáltatók számára szabni, hogy a feltalálónak egy bizonyos megállapított idõ után igenis, legyen joga publikálni a megoldásait, és megnevezhessék õt, hiszen a feltalálói minõségének megnevezéséhez alapvetõ joga van. De annak ellenére alapvetõen a feltalálók számára elõnyös ez a megoldás.
A Feltalálók Egyesülete írt nekem levelet, hogy ezzel kapcsolatban kérik, abban, hogy a 16. § (3) bekezdésében szereplõ szakértõi testület tagjai közé ne csak az országos munkavállalói érdekképviseleti szervezetek képviselõit vegyék fel, hanem a feltalálók szervezetei képviselõit is, hiszen itt egy rendkívül sajátos érdekképviseletrõl van szó, ami talán elsõsorban nem is annyira anyagi jellegû, hanem sokkal komplexebb, összetettebb.
Az eljárással kapcsolatban - ahogy államtitkár asszony is elmondta - a szakaszos eljárásra kellett áttérni. Ezt sem indokolta a magyar gyakorlat, a magyar gyakorlat enélkül is harmonikusan megoldotta a problémákat. De épp azért, hogy meglegyen a jogharmonizáció, ez önmagában elfogadható.
Tizennyolc hónap után közzé kell tenni a találmányt. Ez jó, ugyanakkor - mint régi feltaláló - talán azt javasolnám, meg kellene kísérelni ennek a lecsökkentését egy évre, hiszen a vizsgálatokat egy év alatt is el lehet végezni és közzé lehet tenni.
Optimális esetben huszonöt-harminc hónap alatt lehet megkapni egy szabadalmat egy találmányra. Úgy gondolom, a mai, rendkívül gyors, felgyorsult fejlesztési idõszakban ennek a csökkentésére kellene törekedni. Tudom, hogy vannak négy-öt-hat évig átfutó találmányok is, ahhoz képest ez javulás. De akkor, amikor az elektronikában ötévenként vagy nyolcévenként generációváltás van, ez túl hosszúnak tûnik, és arra ösztönzi az ipart, hogy ne egyedül a klasszikus találmányi oltalmat használja, hanem más védekezést, más védõ eszközöket alkalmazzon.
(16.40)
Nagy elõnye a törvényjavaslatnak, hogy a végrehajtási szabályozás legfontosabb elemeit is magában foglalja, és nem ad felhatalmazást jogok korlátozására sem.
Azt hiszem, nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy jó munkát végzett az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs teamje, széles körû tanácsadó apparátussal kiegészítve. Néhány módosító indítvány elfogadása és beillesztése után alapvetõen jó törvényt alkothatunk; és bízom abban, hogy miként száz évvel ezelõtt is hamar sikerült ezt a törvényt meghozni, úgy a tisztelt Ház ezt is hamar meghozza. S ha most nem is száz évre alkotunk törvényt, de legalább addig, amíg az egyesült Európában lesz majd egy nagy közös európai szabadalmi törvény.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)