MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy olyan problémát tárgyalunk most, amely az elmúlt négy évben és várhatóan az elkövetkezendõ három évben, de késõbb is állandó feszültségforrás. Ugyanis mind a mérték, mind a technika, mind pedig az egyéb összetevõk tekintetében nagyon komoly szakmai és politikai vita van évrõl évre, emelésrõl emelésre, elsõsorban a kormánypárt és az ellenzék között.
Felszólalásomban röviden a nyugdíjrendszeren belül a nyugdíjemelések, a nyugdíjkorhatár és a korai nyugdíjazás hármas kérdéskörére szeretnék néhány szóban kitérni a benyújtott módosító indítványok kapcsán, annak háttér- magyarázataként.
Az állandó problémát csak részben a politikai szembenállás okozza, számos olyan tisztázatlanság van nyugdíjrendszerünk kapcsán - és itt lehetne említeni az államháztartási reformot, amelynek egyik eleme a társadalombiztosítás alrendszerének, ezen belül a nyugdíjak átfogó felülvizsgálata - amelyik sajnos megteremti annak lehetõségét, hogy sokszor elbeszéljünk egymás mellett, és sokszor meddõ vitákat folytassunk. Ezeket a kérdéseket átfogóan át kellene tekinteni. S azt hiszem, egy több mint 70 százalékos kormánytöbbség és egy cikluseleji állapot kedvezõ lehetõség lett volna arra, hogy mindezeket a problémákat már az 1994. évben koncepcionálisan világossá tegyük, és az ennek megfelelõ következtetéseket évekre meghatározóan levonjuk, beprogramozzuk. Sajnos, a szocialista-szabaddemokrata kormány ezzel is adós maradt, mint számos más ígéretével.
Azért is problémás a nyugdíjrendszer, mert egy olyan demográfiai bomba ketyeg alattunk, amely olyan hosszú távú, ám annál mélyebb és égetõbb problémának a legfõbb okozója, amellyel a mindennapi életben, a napi rövid távú gondok megoldásában nem igazán szembesülünk. A politika és általában a közgondolkodás nem képes hosszú távú szempontokat megfelelõ súllyal érvényesíteni a napi döntéshozatalban, és ez bizony nagyon komoly feszültségeket gerjeszt a jövõvel, a jövõfeléléssel kapcsolatos kérdéskörben. Itt az egyik probléma nyilvánvalóan a politikai ciklus négyéves volta, ugyanakkor a demográfiai helyzetnek generációkon keresztül nyilvánvalóan érvényesülõ idõtávja, a kettõ egymással, ha nem is éles ellentmondásban van, de mindenképpen nagyon komoly feszültséggel terhes.
Itt arról van szó, tisztelt képviselõtársaim - beszéljünk egészen konkrétan -, hogy a nyugdíjasok száma, a nyugdíjban részesülõk száma és aránya drasztikusan nõ a mai magyar gazdaságban, és ez recessziós körülmények közepette, egy nagy munkanélküliséggel és feketegazdasággal terhelt gazdasági helyzetben iszonyatos feszültségeket kelt, ami leterheli az aktív korosztályt, emelve a társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékokat, ezzel csökkentve Magyarország nemzetközi versenyképességét, és egyúttal nem ad lehetõségeket a nyugdíjasállomány értékálló, értékmegõrzõ nyugdíjainak megállapítására.
Ez a probléma egyre inkább feszültebb lesz, és attól tartok, hogy az utolsó pillanatban, amikor már égni fog a ház, akkor lesz csak elég politikai bátorság ezen probléma orvoslására, és az bizony már késõ lesz. Nyugaton is ezzel a problémával birkóznak, de ott egyrészt sokkal erõsebb gazdaság áll mögöttük, másrészt pedig talán nincsenek ennyire benne ebben a problémában, hiszen Magyarország demográfiai mutatói, elöregedése, egyre szûkülõ aktív népessége és a munkanélküliség miatt egyre kevesebb befizetõ ezt a problémát külön súlyosbítja.
A harmadik részkérdés - ezen belül a nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálata vagy körüljárása kapcsán - az ígéretek kérdése. A szocialista és a szabaddemokrata párt is választási programjában azt ígérte, hogy a nettó átlagkeresetnek megfelelõ emelést magára nézve kötelezõnek tartja. Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, hogy már a tavalyi és az idei évben is ebbõl az ígéretbõl rendkívül komoly feszültségek származtak, és ennek az ígéretnek a betartása mind a tavalyi, mind az idei évben kétséges volt és kétséges ma is.
(9.50)
Annál is inkább kétséges ez, mert maga a technika, amelyet alkalmazunk - s itt rátérnék a nyugdíjemelés témakörére, amely a mérték és a technika kérdéskörére bontható -, a nyugdíjemelés mértékének megállapítása azért tisztázatlan és problematikus, mert mindig a várható nettó átlagkereset- növekedés arányában kellene a nyugdíjakat emelni. Egy korábbi év õszén, szeptember-október hónapban, amikor a költségvetési és társadalombiztosítási költségvetési tervezés folyik, elõre látni a következõ évi nettó átlagkereset- növekedést a mai gazdasági körülmények közepette elég nagyfokú bátorságra és szakmai felkészültségre vall. Sajnos az utóbbi évek eseményei bebizonyították, hogy itt bizony a statisztikai hibahatárnál jóval nagyobb tévedések szoktak történni.
Az idei évi várható, a Pénzügyminisztérium által becsült várható nettó átlagkereset-növekedés azt hiszem, hogy sem szakmai, sem politikai, sem másfajta mércét nem áll ki. Az a 13,5 százalék lehet a pénzügyminiszter vagy a Pénzügyminisztérium illúziója, de semmiképpen sem tûnik reális számadatnak ma már 1995 februárjában.
Egyrészt tehát rossz maga az a technika, hogy a várható folyamathoz becsülök, nem pedig a korábbi évihez, ahol is már konkrét statisztikai adatok állnak rendelkezésre, amelyek egzakt emeléseket tehetnének lehetõvé. Bár itt kérdés, hogy a tavalyi nagyobb nettó bérkiáramlás kapcsán nyilvánvalóan ez két éven keresztül is rontaná a társadalombiztosítás költségvetési pozícióját, de valamikor - azt hiszem - erre célszerû lenne áttérni a feszültségek csökkentése és a korrektebb rendszer miatt. A másik probléma az alábecsültség.
A technika kérdése: hányszor és milyen módon emeljünk nyugdíjakat? Korábban az egyszeri nyugdíjemelés volt divatban, az elmúlt négy évben a kétszeri nyugdíjemelés rendszerét ismerhette meg az ország és a nyugdíjas társadalom. Ez a kétszeres nyugdíjemelés is többfajta módon mehet végbe. Az egyik mód az, hogy egyszer év elején, amikor a nagyobb áremelkedések megtörténnek - telefon, közüzemi költségek, közlekedés, kenyér, tej stb. emelése -, akkor egy nagyobb nyugdíjemelést hajtok végre, majd pedig az év második felében, amikor már látom a gazdasági folyamatokat egyrészrõl, az áremeléseket és az átlagkeresetek növekedését másrészrõl, akkor korrigálom valamilyen módon.
El kell dönteni - tisztelt képviselõtársaim -, hogy a kétszerin belül ezt a technikát alkalmazom, vagy pedig kétszer egy-egy egzakt számmal, x százalékkal, minimum és maximum összeggel kívánom emelni a nyugdíjakat. De arra kérném a kormányzó többséget, próbálja már ezt a kérdést úgy körüljárni, hogy lehetõség szerint hosszú távú megoldásokat próbáljunk találni, ugyanis a bizonytalanság általában a gazdaságban, de különösen ezen a téren, ahol is évtizedes biztonság kellene hogy érvényesüljön, igen-igen komoly problémákat s igen-igen nagy tisztázatlanságot jelent.
A harmadik kérdéskör a korai nyugdíjazás kérdésköre, amelyet a nyugdíjemelés, az egész nyugdíjrendszer kapcsán célszerû elmondani. Nagyon jól tudják kormánypárti képviselõtársaim, több technika van arra, hogy valaki a nyugdíjkorhatár, az öregségi nyugdíjjogosultság elõtt nyugdíjba menjen. Ezek közül csak hármat említenék: az egyik a rokkant-nyugdíjaztatás, amelynek rendkívüli mértékét, nagyságát és költségeit, azt hiszem, a statisztikai adatok tükrében nagyon könnyen észrevehetjük és megvizsgálhatjuk.
A másik a korengedményes nyugdíjazás, a harmadik az elõnyugdíjazás, amely foglalkoztatáspolitikai és gazdaságpolitikai eszköztárt jelentene. De azt gondolom, ha mi egy modern nyugdíjrendszert akarunk, akkor ezeket a korai nyugdíjaztatásokat át kellene tekinteni, össze kellene hangolni, mert sajnos erre sem az elmúlt négy évben, sem az elmúlt háromnegyed évben nem történt kísérlet.
Még egyszer mondom, erre a választások elõtt - egy politikailag már megterhelt utolsó egy-másféléves cikluson belüli idõtartamban - nem látok igazából garanciát én, aki már egy ciklust végigcsináltam, s ez irányban némi tapasztalattal rendelkezem.
Úgyhogy tisztelt kormánypárti képviselõtársaim, arra kérem önöket, tekintsék át a nyugdíjrendszert, és még ebben az évben - lehetõség szerint az év elsõ felében - terjesszék be átfogó koncepcionális és részletes javaslataikat mindazért, hogy ez a problematika ne állandó fekélyforrását jelentse a parlamenti vitáknak, és hogy korrekt, tisztességes, elfogadható s hosszú távon is kiszámítható nyugdíjrendszrerel rendelkezzünk. Mert ma a nyugdíjrendszer rengeteg igazságtalanság melegágya, rengeteg belsõ feszültség van: az egyszerû nyugdíjba menõknél megnõttek vagy nagyon csökkentek a nyugdíjkülönbségek, vagy ugyanakkor a nyugdíjba menõknél is egészen különbözõ nyugdíjösszegeket láthatunk. Egyrészrõl a jelenlegi nyugdíjas állomány, másrészrõl a nyugdíjba menõk nyugdíjnagyságának tekintetében tiszta viszonyokra lenne szükség, s azt hiszem, ehhez megfelelõ politikai bátorság és szakmai megalapozottság kellene.
Ehhez kívánok önöknek nagyon komoly felkészülést és bátorságot. Köszönöm szépen. (Taps.)