DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A márciusban esedékes nyugdíjemelést törvény írja elõ, errõl az Országgyûlésnek kell döntenie, mégpedig annak mértékérõl. A mértéknek egyetlenegy korlátja van: az a törvényi elõírás, hogy a várható éves nettó munkabér növekedését kövesse.
A várható évi nettó munkabér növekedése idén - a társadalombiztosítás önkormányzata és a Pénzügyminisztérium véleménye szerint - 13,5 százalék lesz, tehát a kifizetéseket erre kellett tervezni. Mi csak reméljük, hogy magasabb lesz a társadalombiztosítás bevétele, mert az nagyjából követi a nettó munkabéreket, különösen akkor, hogyha egy másik országgyûlési határozatban érintett szigorításokat életbe léptetünk a behajtás terén. Ha tehát magasabb lesz, akkor módunk lesz az évi második nyugdíjemelésnél túlterjeszkedni azon a takarón, ami bizony egy kicsit rövidre szabott az idén.
Ezt a takarót ez a 13,5 százalék szabta ily rövidre, hiszen az, hogy a nettó munkabér-növekedés mennyi, az év elején becsülhetõ. Mindenesetre tavaly 24,5 százalék volt; hogy ez indokolt vagy indokolatlan, arról a közgazdászok vitatkozzanak. Ennyi volt, ennyi lett a nyugdíjemelés a 18,8 százalékos inflációval szemben.
Az, hogy a nettó munkabér-növekedéshez kötjük a társadalombiztosítási szolgáltatások egyik jelentõs részét, a nyugdíjakat, ez látszott annak idején a legcélszerûbb megoldásnak. Nemcsak azért, mert elfogadjuk azt, hogy a társadalom aktív és passzív része együtt sír vagy együtt nevet, a gazdaság helyzetét együtt viselik el, illetve élvezik egy esetleges növekedés hasznát, ezért az együttmozgás erkölcsileg is védhetõ; praktikusan pedig azért védhetõ, mert mint említettem, a társadalombiztosítás bevételei a munkabérek mértékétõl függenek. Ebbõl eredõen az egyik évben rosszabbul jár a nyugdíjas akkor, amikor az infláció magasabb, mint a nettó munkabér-növekedés; a másik évben sajnos rosszabbul jár akkor, amikor az infláció meghaladja a nettó munkabér- növekedést. A kettõ még olyan viszonyban is van, hogy ha a gazdaság élénkül, akkor jobban jár - ugyanúgy, mint az egész ország -, ha hanyatló, recessziós fázisában van, akkor az egész országgal, az aktív korú lakossággal együtt rosszabbul jár. Tavaly jól járt, idén reméljük, hogy nem jár olyan rosszul, mint ahogy ezt most a lehetõségek ígérik.
Tehát elfogadva azt, hogy 13,5 százalék lesz a nettó munkabér-növekedés - most ennyi a becsült -, két lehetõség volt az ellenzéki képviselõk elõtt a nyugdíjemelés mértékének meghatározására, mint errõl Béki Gabriella már beszélt. Az egyik lehetõség, hiszen az elsõ félévi áremelkedések magasabbak, mint a remélhetõen várható második félévi áremelkedések, ennek az összegnek a nagy részét most adjuk ki - az eredeti elõterjesztés 10 százalékos emelésre tett javaslatot -, és a maradék 3,5 százalékot tartalékoljuk õszre.
Ebben az esetben a járható két megoldás az, hogy most 10 helyett 11 vagy 12 százalékot adjunk mindenkinek, de van egy másik járható út is. A nyugdíjemelések - miután az infláció évente igen magas arányú, már nagyon régóta - két technika szerint kompenzálhatóak. Az egyik technika, amikor mindenki azonos összegû emelést kap. Voltak évek, '90-91-ig, amikor ezt a technikát alkalmazták; tehát mondjuk, mindenki kapott 2000 forint nyugdíjemelést, ha magas volt a nyugdíja, ha alacsony. Ez azt jelentette, hogy a megélhetési költségekhez való hozzájárulás egyenlõ volt a 7480-tól 39 ezer forintig szóródó nyugdíjak között. De ez azt eredményezte, hogy a nyugdíjak alsó és felsõ értéke egyre inkább közeledett egymáshoz, tehát eltûnt az a különbség, amit a nyugdíj a munkában töltött idõtõl és az elért keresettõl, tehát a társadalombiztosításnak egykor befizetett összegektõl tett függõvé.
Ez a módszer, amely ilyen egyenlõsítõ irányban hatott, nem példa nélküli a világban, hiszen például Izrael államban olyan a nyugdíjrendszer, hogy teljesen mindegy, mennyit keresett valaki, utcaseprõ volt vagy miniszterelnök, csak a szolgálati idõtõl függ, hogy mennyi nyugdíjat kap.
(9.30)
Ugyanez van a szomszédos Cseh Köztársaságban is. Tehát vannak ilyen élõ rendszerek.
A másik, ahol úgy kezelik a befizetéseket, mint egy bankbetétet, tehát a befizetések, egy életkereset befizetéseinek kvázi kamata képezi a nyugdíjakat, amely tehát biztosítási elvû.
Ezt meg lehet csinálni ott, ahol ezeket a befizetéseket követni lehet. Magyarországon csak '89 óta van egyéni befizetés-nyilvántartás. Itt nem lehet. A választás tehát az, ha egy kialakult rendszer - eleve így vagy úgy kialakult - korrigálása során százalékosan növelünk, akkor ez azt jelenti, hogy egyre nagyobbak lesznek a különbségek, hiszen aki tízezer forintra kap tíz százalékot és aki harmincezer forintra kap tíz százalékot az idén, s jövõre - a már emelt összegre - újra egyformán tíz százalékot kap, azt jelenti, hogy szétágazódik az alsó és a felsõ összeg. Ez tehát a másik módszer.
Az elsõ módszer az volt, amikor ezek közeledtek egymáshoz az arányos, egyenlõ összegû emelésnél. A százalékos emelésnél - amit négy-öt éve alkalmazunk - széttartanak. Azt, hogy ezt a széttartást társadalmilag elfogadható mértékûre korlátozzuk, erre megint csak két módszer van. Az egyiket '91-ben alkalmaztuk, amikor egy külön korrekcióval a régebben nyugdíjba mentek nyugdíjának értékvesztését külön kompenzáltuk, illetve késõbb, amikor bevezettük az alsó és a felsõ küszöböt.
Az alsó küszöb azt jelenti, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak, ahol a százalékos emelés már csak néhány forint lenne, egy fix összeggel emelkedjenek, a felsõ küszöb, hogy a legmagasabb nyugdíjak ennek a kiegyenlítésére viszont ne emelkedjenek egy összeg fölé; 23 000, majd az idén az elsõ javaslat szerint 35 000 forint felett már csak 3500 legyen az emelés. Tehát amikor egy adott összegbõl kellett gazdálkodni, akkor úgy éreztük, hogy van még mozgástere a parlamentnek, és a múlt heti ülésen ezért javasolták az ellenzéki pártok azt, hogy módosító indítványokat tegyünk, hiszen enélkül semmiféle tárgyalásra nem lett volna mód, lezártuk volna a vitát és szavaztunk volna. Vállaltuk ezzel annak a kockázatát, hogy esetleg késedelmet szenved a nyugdíjak kifizetése, de számításaink szerint, ha két héten belül dönt errõl a parlament, akkor nem okozunk kárt. A két hét elsõ fele alkalmas volt arra, hogy az ellenzéki pártok egy közös módosító csomaggal megpróbálják kipuhatolni a mozgásteret, amin belül még nem terheljük túl a költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Elvünk az volt, hogy elsõsorban az alsó határ emelését fogjuk javasolni 800-ról 1000 forintra. A most itt szereplõ alapjavaslatok ezt tartalmazzák. Ez azt jelentette volna, hogy míg 800 forint esetén a minimál nyugdíjnál csak 52 forint védelmet vagy kiemelt kezelést igényeltek volna a legalacsonyabb nyugdíjasok, ezzel 252-re emelkedett volna ez a védelem.
A másik lehetõség, hogy ne tíz, hanem tizenegy vagy tizenkét százalék legyen, szintén megfordult a fejünkben és módosító javaslatainkban jelent meg, aminél megpróbáltuk eltalálni, hogy a kormány meddig hajlandó engedményeket tenni.
Ez a módszer ellenzéki képviselõtársaim - mármint az egykori ellenzéki képviselõk - számára bizonyára ismert, hiszen akkor gyakoroltuk azt, hogy addig megyünk szembe a hatalommal, amíg a falnak nem ütközünk vagy a gumibotnak. Bevált, aztán egy idõ múlva kiderült, hogy a falak gumiból vannak, akkor már nehezebbé vált ez a taktika. Most ismét ezzel kísérleteztünk. Elindultunk tehát 12,5 százaléktól lefele fél százalékonként, illetve elindultunk 1200, 1300 forinttól - kisgazda képviselõinkkel - lefele a minimális határral. Végül kiderült, hogy bevált az elképzelésünk, mert a szociális bizottság legutóbbi ülésén találkoztak javaslataink kormánypárti képviselõtársaink javaslataival, találkoztak a társadalombiztosítás önkormányzatának toleranciájával és a kormány véleményével, amely szerint egy olyan kompromisszum látszott kialakulni mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselõk javaslatai nyomán, hogy az emelés 10 százalék helyett 11 százalék, a minimális küszöb 800 forint - 900 forint legyen. Ehhez a bizottság ellenzéki tagjai "igen" szavazatukkal beleegyezésüket adták, fenntartva azonban az e feletti követeléseket a magasabb százalékra és a magasabb küszöbre, tudva ugyanakkor, hogy nagy valószínûséggel csak ezt az általuk is kényszerûen támogatott javaslatot fogja a Ház elfogadni. Tehát a kompromisszumnak ez az oka.
Ugyanakkor el kell mondani, hogy ezt abban a reményben tettük, hogy kiderül az õszi nyugdíjemelésre, hogy a 13,5 százalék nem 13,5 hanem legalább 16-17, hiszen az Érdekegyeztetõ Tanácsban ezt hangoztatták a kormánnyal szemben a munkavállalók és a munkaadók képviselõi is. Miután ilyen megállapodás nem született, lehet, hogy ennél még magasabb lesz. Tehát a fennmaradó, nem 2,5, hanem 5-6-7 százalékos emelésre õsszel kell majd javaslatot tegyünk. Most viszont mindenképpen azért, hogy a nyugdíj kifizethetõ legyen, örüljünk annak, hogy némi emelést sikerült közösen elérnünk. Kérem képviselõtársaimat, hogy ezeket a módosító indítványokat eszerint szavazzák meg, s az emelés végén az ellenzéki képviselõk is "igen"-t fognak mondani az elfogadott javaslatra.
Van azonban még három olyan résztéma, amivel én nem kívánok foglalkozni. Ellenzéki képviselõtársaim elmondják, ugyanis az eredeti javaslat nem tartalmazta az özvegyi nyugdíjak emelését - errõl is szó lesz -; nem tartalmazta a szociális jellegû nyugdíjak emelését; nem tartalmazott az együttfolyósításra egy általunk javasolt magasabb összeget. Errõl azonban hadd szóljanak õk, hiszen az eddigi eredmények is közös erõfeszítéseinknek köszönhetõk. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)