DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselõtársaim! Amiért a Független Kisgazdapárt országgyûlési képviselõcsoportja szót kért, az abból a rendkívül nehéz gazdasági helyzetbõl fakad, amelyet az alapvetõ élelmiszerek, közüzemi díjak, gyógyszerek elviselhetetlen szintû áremelése jelent, és amely a kisgazda frakcióban - gondolom, épp úgy, mint képviselõtársaim frakciójában is - akként csapódik le, hogy most már szinte kezelhetetlen számban érkeznek a panaszos levelek, amelyek ennek a folyamatnak a megállítását követelik, és amelyek sorsuk jobbra fordulását várják tõlünk.
Tudjuk, hogy képviselõtársaimat épp oly mértékben nyugtalanítja ez a kérdés, mint minket, tehát félre ne értsék a kisgazda frakció ezzel kapcsolatos felszólalását! Mi azért gondoljuk, hogy mindenképpen szólnunk kell ezekrõl a kérdésekrõl napirend elõtt is, mert erre minket mérhetetlenül sok levélben szólítottak fel.
Nagyon sajnálom, hogy a Ház rendje nem teszi lehetõvé legalább e levelek egy részének a felolvasását, mert a hozzánk, a haza sorsáért felelõsökhöz érkezett kétségbeesett segélykérések tényei talán együttes cselekvésre tudnák rábírni a Házat, hogy bármilyen nehéz is az ország gazdasági helyzete, de a teljesen ellehetetlenült sorsú lakosságon - amelynek számaránya ma már lassan az ország lakosságának a többségét jelenti - valamilyen módon segítenünk kell.
Nagyon szeretném, ha képviselõtársaim világosan látnák, hogy a kétségbeesett helyzetbe került lakosság nem tesz különbséget a kormányoldal és az ellenzék között, hanem úgy gondolja, hogy "ott fent", tehát nekünk kellene valamit tennünk az õ sorsuk jobbra fordításáért.
Sok képviselõtársamnak bizonyára nem fog tetszeni ez a megközelítés, de engedjék meg, hogy a kisgazda frakció nevében úgy közelítsem meg a kérdést, igazán nem tudom, ki szégyellje magát: az ellenzék, a kormányoldal vagy maga a kormány azért, mert ilyan helyzet keletkezett. Bármelyik képviselõtársam, aki öt percet elácsorog egy patika környékén, meggyõzõdhet róla, hogy hány kétségbeesett nyugdíjas korú házaspár fordul ki a patikából, mert nem tudják a számukra elõírt gyógyszereket kiváltani. Úgy gondolom, amikor õk szégyenkezve teszik ezt, akkor nem nekik kellene szégyenkezniük, hanem nekünk.
Ne vegyék rossz néven képviselõtársaim, de nem tudom, hogy lehet ezt megválaszolni, és úgy érzem, valamennyien felelõsök vagyunk.
Kaptunk levelet rokkantnyugdíjastól, aki konkrétan leírja, hogy 10 ezer forint körüli rokkantnyugdíjjal rendelkezik, amibõl a panellakás havi bére, illetõleg rezsiköltsége 5-6 ezer forintot tesz ki. Mint mozgáskorlátozott rokkant, a piacot nem tudja máshogy megközelíteni, csak rokkantkocsin, amihez viszont üzemanyagot kell vásárolnia. Nem tudja eldönteni, hogy azért haljon-e éhen, mert könnyelmûen megveszi a rokkantkocsihoz a szükséges benzint - akkor benzinre megy el a pénze, de már nem jut élelmiszerre -, vagy pedig könnyelmûen félrerakja a pénzét élelmiszerre, de akkor meg nem tud eljutni a piacra, mert benzinre nem marad.
Tehát úgy gondolom, képviselõtársaim, hogy most, amikor napirenden vannak ugyan a szociális helyzetet javító törvények, napirenden van a nyugdíj emelésének a kérdése is, ezek nem elégséges intézkedések. A Független Kisgazdapárt arra kéri az összes frakciót, hogy közösen gondolkodjunk azon, hogy a legkétségbeesettebb helyzetbe kerültek sorsán miként tudnánk segíteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)