CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Temetni jöttünk a privatizációt vagy feléleszteni? Az állam tulajdonában lévõ vállalkozói vagyon értékesítésérõl szóló törvényjavaslat tárgyalásánál ez a drámai kérdés tehetõ fel, mivel a szocialista-liberális kormány eddigi, immár több mint féléves tevékenysége alapján inkább a temetés jelei mutatkoznak annak ellenére, hogy programjában és szavaiban mindig az ellenkezõjét hirdette.
Elõször is a tárgyalás idõpontjáról. Mivel a gazdaság kulcskérdésének tekinthetõ privatizációról az Országgyûlés csak most kezd törvényt alkotni, ez - figyelembe véve az eljárás, hatálybalépés, funkcionális megindulás idõigényét - gyakorlatilag egyéves késedelmet jelent. Úgy vélem, most már ténylegesen leszögezhetõ, hogy az erõsen politikai indíttatású, szükségtelennek tekinthetõ '94. évi pótköltségvetés tárgyalása helyett ezt a törvényjavaslatot kellett volna az Országgyûlésnek megtárgyalni, különös tekintettel a '95. évi költségvetéssel való összefüggésére.
A kormány hivatalba lépése óta a privatizáció lényegében leült, holott ez a kormány még a száz napos elõkészületi idõt sem igényelte, hanem azt ígérte, hogy azonnal cselekvéshez lát. Ezzel szemben ma még ott tartunk, hogy a magánosítást irányító új minisztérium gondolata is felmerült, ami nyilvánvalóan nincs összhangban a benyújtott törvényjavaslattal. Tehát még a szervezeti formák megoldását is csak keresi a kormány, illetve ami még valószínûbb: csõdöt mondtak eddigi elképzelései.
Így egy lényegében terméketlen idõszak után került volna sor az elsõ nagyobb privatizációs ügylet lebonyolítására: a HungarHotels szállodalánc eladására. Ennek kezelését olyan kormányzati fiaskónak tekintjük, mely földrengésszerû károkat okozhat a magánosítás további menetének s így az egész gazdaságnak.
Ilyen körülmények között kezdünk tehát hozzá a törvényjavaslat tárgyalásához, mely jelentõs késése ellenére is örömmel üdvözlendõ, hiszen - mint már mondottam - a gazdaság kulcskérdésérõl van szó.
Az a körülmény azonban, hogy ez olyan idõpontban történik, amikor a privatizációs kormánybiztos lemondása után a pénzügyminiszter is lemondott, érdemi változásokra utalhat, ezért erõsen megkérdõjelezi a még múlt év novemberében írt törvényjavaslat érdemi tárgyalását. Mivel azonban a parlament a tárgyalás e heti megkezdése mellett döntött, véleményünket természetesen e valószínûleg túlhaladott javaslatról is elmondjuk.
Az már közhelynek számít, hogy a piacgazdaság kiépítésénél az állami tulajdonlás után a magántulajdon túlsúlyát kell kiépíteni, amivel alapvetõen egyetértünk. De itt és most is le kell szögeznünk: magánosítást sem lehet gazdasági és társadalmi hatások mérlegelése nélkül végezni. A magántulajdon túlsúlya ellenére sem jelenti a piacgazdaságban az egyetlen hatékony formát, az állami és köztulajdon megfelelõ kezelése nélkül nem jöhet létre megfelelõ privatizáció sem.
Ezért követelményeink a privatizációval, így a privatizációs törvénnyel kapcsolatban: segítse elõ a gazdasági növekedést, az egyes iparágak fejlõdését, a munkanélküliség csökkenését. Ne okozzon negatív társadalmi hatásokat, biztosítva maradjon az alapvetõ szükségletek ellátása, kiemelten a közszolgáltatások területén. Az állami vagyon a piaci viszonyok között elérhetõ legmagasabb áron kerüljön értékesítésre, segítse elõ a magyar vállalkozók részvételét, ezen keresztül egy vagyonos magyar tulajdonosi réteg kialakulását. Átvilágítható legyen, az összefonódások, korrupciók kiszûrésével.
A törvényjavaslat legfõbb problémái e követelmények tükrében a következõk: hiányzik mellõle a társadalmi, gazdasági hatások bemutató elemzése. A privatizációval kapcsolatos eddigi problémák és a legutóbbi Hungar Hotels-ügy is azt bizonyítja, hogy a privatizációt önmagában, megfelelõ mélységû ágazati, fejlesztési koncepciók nélkül nem lehet sikeresen végrehajtani. Ebbõl kiindulva a további privatizáció feltétlenül igényel mindenekelõtt egy részletes iparpolitikai, agrárpolitikai koncepciót, és természetesen szükség van az egész infrastruktúra jövõbeli fejlesztésére vonatkozó elképzelések kidolgozására is. Enélkül visszahullunk a spontán privatizáció idõszakába, azzal megtoldva, hogy az elsõsorban a költségvetési hiány finanszírozásává válik.
E törvényjavaslatot áthatja ez a szûk körû pénzügyi szemlélet és mivel az idõ nagyon múlik, elfogadásával beindul egy gyorsított pénzbeszedõ privatizáció. A költségvetésbe betervezett 150 milliárd forintot lényegében a gazdaságból vonjuk ki az egyensúlyjavítás érdekében, holott ennek az egyensúlyjavításnak egyetlen útja a már megindult gazdasági növekedés folytatása lenne.
Az állam a hazai érdekeket csak akkor képviselheti megfelelõen, ha az értékesítendõ vagyont megfelelõ értéken kínálja eladásra, és ezt elõsegítendõ, a privatizációs bevételek egy részét a vagyon feljavítására fordítja.
Külön ki kell emelnem a közmûvállalatok, mint például a villamosenergia- ipar, a víz- és gázszolgáltatás privatizációját. Ezek az ország gazdaságában stratégiai szerepet, a lakosság ellátásában kulcsszerepet töltenek be. Ezért e területeken mindenképpen fenn kell tartani az állami tulajdon dominanciáját, mert enélkül az árak nem uralható növekedése indulna meg, nem lenne garantálható a hosszú távú ellátásbiztonság, a nemzeti energiapolitikai célok érvényesülése.
(13.00)
Ezért a stratégiai fontosságú vállalatok privatizációja csak egy részletes iparpolitikai koncepció keretében, annak részeként képzelhetõ el.
A törvényjavaslat szerint létrehozandó ÁPV Rt. testületi vezetõ szerve 11 tagból állna, ebbõl három tagot az ágazati minisztériumok, egyet az Érdekegyeztetõ Tanács delegál, s az összes többit a pénzügyminiszter. Itt érhetõ tetten a rövid távú pénzügyi szemlélet intézményes biztosítása a hosszú távú gazdasági szemlélet helyett. Mi úgy gondoljuk, ezt az arányt meg kellene fordítani, hogy a hosszú távú gazdasági szempontok és a munkavállalói érdekek nagyobb szerepet kapjanak.
A törvényjavaslat szerint az ÁPV Rt. a tulajdonjogokat széles körben átruházhatja különbözõ más szervezetekre, akiknek felelõssége még az ÁPV Rt. hivatalnokainál is kisebb lesz.
Szükséges, hogy ezek a privatizáló szervezetek mûködjenek együtt a megfelelõ ágazati minisztériumokkal, a munkavállalói érdekképviseletekkel, akik a szakmai és munkavállalói érdekeket a privatizáció menetében megfelelõ módon érvényesíteni tudják. A törvény 31. §-a például csak véleményezési lehetõséget ad a munkavállalói érdekképviseleti szerveknek a várható privatizációs döntésrõl, vagyis az érdekképviseletet csak akkor vonja be, amikor a döntést bár formálisan még nem hozták meg, már nem lehet érdemben befolyásolni.
A törvényjavaslat 32. §-a rendelkezik arról, hogy a kedvezményes privatizációs technikák alkalmazásával benyújtott pályázatok kizárólag akkor kerülhetnek elbírálásra, ha az ÁPV Rt. által megállapított limitárat elérõ pályázat nem érkezett. Ez a paragrafus elsõsorban a munkavállalói kivásárlást korlátozza, hiszen a dolgozóknak nem lesz készpénzük a vállalat megvásárlására. A limitárat viszonylag könnyû lesz úgy megállapítani, hogy ne õk vásárolhassák meg az objektumot. Ez a munkavállalókra hátrányos megkülönböztetés ellentmond azoknak az értékeknek és céloknak, melyeket a kereszténydemokraták a privatizációval kapcsolatban megfogalmaztak. Az a cél, hogy minél szélesebb kör jusson tulajdonhoz, nem egyeztethetõ össze a 32. § által kimondott korlátozással.
A törvényjavaslat szerinti vezetõi és munkavállalói kivásárlás nem mozdítja elõ egy szélesebb tulajdonosi kör kialakulását. Ezért egy olyan konstrukciót lenne célszerû létrehozni, mely ösztönözné a munkavállalók minél magasabb körû részvételét.
Egyet lehet azonban érteni a bürokratikus elemek kiiktatásával, az ügyintézés gyorsításával és áttekinthetõségével abban az esetben, amennyiben ennek ellenõrzési feltételei adottak. A törvényjavaslat azonban ennek a feltételnek sem felel meg. Így gyakorlati alkalmazása esetén nem várható a folyamat társadalmilag elfogadottabbá tétele, az úgynevezett átvilágíthatóság.
A tervezet társadalmilag legnagyobb hiányossága abban lelhetõ fel, hogy nem teremti meg a feltételét a folyamat elfogadtatásának vagy kedvezõbb megítélésének. A kontroll, az ellenõrzés rendszerét nemhogy erõsíti, inkább gyengíti. Kimondatlanul az a szemlélet érvényesül a javaslatban, hogy a vad kapitalizmus kinövéseit, a tisztázatlan vagyonszerzést a társadalomnak el kell tûrnie, el kell viselnie, mondjuk, egy jobb jövõ érdekében. Ez a szemlélet azért is érthetetlen, mert az eddigi, nem kis vihart kavaró privatizációs ügyek egyik tanulsága, hogy a jogi rendezetlenség következtében a gazdaságilag káros, erkölcsileg elítélendõ esetekben nem lehetett az eljárásokat megindítani vagy a megindított eljárásokat eredménytelenül fejezték be a hatóságok. Ilyen körülmények között elvárható lenne az összeférhetetlenségi szabályok kiterjesztése, a privatizációs pályázatok és szerzõdések jogbiztonságának a megerõsítése, a semmisség intézményének kimondása súlyosabb jogsértések esetére. Szankcionálás nélküli, laza ellenõrzési rendszer a célját nem érheti el, és akarva-akaratlanul más érdekcsoportokat fog szolgálni, nem a nemzetgazdaságét és így nem a nemzetét.
Ezt a törvényjavaslatot egy olyan kormány nyújtotta be, amely nemcsak hogy zavarban van, hogy mit is tegyen ezen a területen, szemmel láthatóan kapkod, új funkcionális rendszer bevezetésén gondolkodik, de ezt egy olyan kormány nyújtotta be, amely határozottan azt a benyomást kelti, hogy nincs igazi értékrendje és nincs igazi jövõképe.
Összegezve: a törvényjavaslat ebben a formában az elmondottak alapján semmiképpen nem elfogadható részünkrõl. Készek vagyunk azonban a hatpárti egyeztetésre annak érdekében, hogy a privatizáció végre az ország érdekeinek megfelelõ formában mielõbb folytatódjon.
Köszönöm türelmüket és figyelmüket; tekintettel az ebédidõre, mondanivalómat lerövidítettem. Köszönöm szépen. (Taps.)