DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY, a számvevõszéki bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének elõadója: Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Az állami vagyonkezelés és a privatizáció társadalmi ellenõrzöttségét annak elõrebocsátásával célszerû elemezni, hogy az ellenõrzés technikai lebonyolítása, a vizsgálat nem azonos magának a folyamatnak az ellenõrzöttségével. Utóbbi ugyanis megköveteli, hogy valamilyen döntésre jogosult fórum szervezetten hasznosítsa a hozzá érkezõ vizsgálati jelzéseket, s ha nem teszi, legyen ennek következménye.
Ahhoz, hogy a törvénytervezet abból a szempontból minõsíthetõ legyen, hogy mennyiben javítja a vagyonkezelési és privatizációs folyamatok ellenõrzését, meg kell vizsgálni, hogy elõírásai szerint elõször is mire terjed ki az ellenõrzés, foglalkozik-e a célszerûségi, hatékonysági követelményekkel, milyen elveket érvényesít és milyen következetességgel, a vizsgáló, ellenõrzõ szervek képesek-e a törvényi elõírások keretében rendszerként együttmûködni, teljes körû-e vagy hiányos az ellenõrzési fórumrendszer, s ha igen, milyen elemei hiányoznak.
Második kérdés: a törvény más, az ellenõrzéssel közvetlenül nem foglalkozó elõírásai lehetõvé teszik-e a kontrollrendszer harmonizált és hatékony mûködését? Nevezetesen: az elõírások biztosítanak-e a döntésekhez megfelelõ informáltságot, áttekinthetõek, egységesek, számvitelileg azonos elvekkel mûködõek, más törvényekkel összhangban lévõk-e az új szabályok? Vagyis összehasonlítva a normát és a gyakorlatot, lehet-e világos megállapításokat tenni?
Harmadik kérdés: a törvénytervezetben harmonizálnak-e az elõbbi két feltételhez tartozó felelõsségi és intézkedési, szankcionálási csatornák? Vagyis összességében mi lesz az ellenõrzés hatása, ez a folyamat lassítja-e a felelõsségre vonás lehetõségét, elmossa azt vagy ellenkezõleg, a hibákra offenzíven reagáló beavatkozásra teremt lehetõséget?
Ezekre a kérdésekre a törvényszöveg teljeskörûen nem ad feleletet. Annak ellenére nem, hogy számos vonatkozásban fenntartja, sõt újabb fórumokat teremtve technikailag javítja a külsõ és utólagos ellenõrzés lehetõségét.
A törvénytervezet azonban az ellenõrzési intézményrendszer vonatkozásában pozitív elemeket is tartalmaz. Nevezetesen, elsõsorban fenntartja a külsõ és utólagos ellenõrzés eddig kiegyensúlyozottan mûködõ intézményét, vagyis az Állami Számvevõszék eddig is mûködõ ellenõrzési feladatkörét és garanciáit. Másodsorban elõrelépést jelent, hogy az ÁPV Rt. felügyelõbizottságának tagjai az Országgyûlés körébõl kerülnek ki, a felügyelõbizottság elnökét kinevezése elõtt meghallgatja az Országgyûlés illetékes bizottsága; a munkavállalóknak van képviselete, és részvételükhöz a döntésekben bizonyos garanciák kapcsolódnak; deklarálva van az Országgyûlésnek az az egyébként is meglévõ jogosultsága, hogy a végrehajtó apparátusokat beszámoltathatja.
Ugyanakkor alapvetõ hiányosság, hogy nincs törvényi útmutatás abban, mely szempontok szerint kell az ellenõrzésnek egy tranzakciót hatékonynak és célszerûnek minõsítenie. Hiányzik az az ellenõrzéshez is szükséges kiinduló dokumentum, amely korábban az Országgyûlés által elfogadott vagyonpolitikai irányelvekben volt megfogalmazva. Alapvetõ hiányosság az is, hogy a törvénytervezet az egyedi ügyekhez tartozó elõkészítési hibák, esetleges visszaélések, mulasztások kiszûrésére nem tartalmaz semmiféle biztosítékot. Meg sem említi a vagyonra irányuló döntések elõkészítéséhez kapcsolódó, folyamatba épített ellenõrzés fórum- és garanciarendszerét. Ezért elfogadhatatlan, mert változatlanul fenntartja azt a szerzõdéses biztonságot garantáló alapelvet, mely kizárja azok utólagos, ár- és egyéb kifogásokra hivatkozó, vagyis az állami alkalmazottak hibáit korrigálni igyekvõ megváltoztatását.
A megoldást az jelentené, ha az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. igazgatósága és az ügyvezetés közé kötelezõ elemzési és minõsítési szabályok szerint eljáró kontrollszervet iktatnának be. Ennek munkáját az ÁSZ és az ÁPV Rt. éves vizsgálatainál, illetve egyes tranzakcióinál irányított ellenõrzésben vehetnék igénybe.
A törvény tervezete jelen formájában az ellenõrizhetõséget abból a szempontból is korlátozza, hogy nincs a vagyonra nézve egységes jogállása a tervezett ÁPV Rt.-nek. A kevert megoldás mellett három vagyonkimutatás futna párhuzamosan. Szinte megoldhatatlan lenne a ráfordítások elválasztása, és az egységes szemléletû vagyonmérleg hiánya olyan képtelen helyzetet idézne elõ, amelyben egy vagyonelem értékesítése jónak vagy rossznak attól minõsülne, hogy az éppen milyen nyilvántartási körbe tartozik. Továbbá: nem rendelkezik a törvény arról sem, hogy mi legyen az ÁVÜ jelenlegi saját vagyonával. S végül a pályáztatás, versenyeztetés szabályozása elmosódó, kiskapukat tart fenn, nem érvényesíti következetesen az átláthatóság elvét.
El kell még mondani, hogy az ellenõrzések hasznosításának a törvénytervezet szerint nincsenek fórumai. Így a felelõsségi és a tapasztalatok alapján való intézkedési kötelezettségek is elmosódnak. Például nincs feloldva az az ellentmondás, hogy az ÁPV Rt. a társasági törvény hatálya alá tartozik, s mint ilyen, a nyereséges gazdálkodásban, vagyona gyarapításában érdekelt. Ez a tevékenységnek alapvetõ minõsítési mutatója. Ugyanakkor ettõl a részvénytársaságtól azt várjuk el, hogy e vagyontól minél elõbb szabaduljon meg, hogy vagyonát csökkentse.
(11.00)
Továbbá, ha a tervezett privatizációs minisztérium intézménye létrejön, tisztázni kell a tulajdonosi, felelõsségi kérdéseket, az utasítási, eljárási szabályokat. A felelõsségi és gazdálkodási kérdésekben megoldást jelenthetne és az ellenõrzést is megkönnyíthetné, ha az ÁPV Rt. igen szerény saját mûködési vagyonnal lenne ellátva, és lényegében minden hatáskörébe utalt vagyonra nézve bizományosként járna el. Ezek a gondolatok lényegében megtalálhatók a számvevõszéki bizottságnak abban az ajánlásában, amelyet az ÁSZ vizsgálati jelentései és az elmúlt négy évet átfogó elemzése alapján 1995. január 24-én fogadott el.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Minden jogszabály annyit ér, amennyit be lehet tartatni az elõírásaiból. Jól tudjuk, hogy a privatizációt ellenõrizni rendkívül nehéz, és József Attilával szólva "a törvény szövedéke mindig felfeslik valahol". Nekünk, képviselõknek az a dolgunk, hogy ezt lehetõleg megakadályozzuk, hiszen a nemzeti vagyon sorsáról van szó. Arról a vagyonról, melyet elõdeink nemegyszer évszázadokon át gyûjtögettek, s amelyet kötelességünk gyarapítva adni át utódainknak, az utánunk következõ nemzedéknek.
Hölgyeim és Uraim! Ez lenne a mi felelõsségünk, és ezt rajtunk számon fogják kérni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)