DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elérkezett az évi társadalombiztosítási költségvetést helyettesítõ átmeneti rendelkezésekrõl szóló törvény vitája. Ugyanabban a szûk körben üdvözölhetjük egymást, mint az elmúlt években e tárgyú törvényjavaslatoknál, úgyhogy nyilván ismerõs lesz mindaz, amit mondani kívánok.
Az egyik az, hogy erre a törvényre mindenképpen szükség van. Ezért foglalt állást úgy a szociális bizottság, hogy itt ennek a törvénynek a vitáját támogatja. Szükség van azért, mert a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól, tehát a költségvetésérõl szóló törvény nem került a tisztelt Ház elé. Nem került, noha ez kívánatos lenne, mint arról a szociális bizottság ajánlásában az alábbi megfogalmazás hangzik, hangzott el: A nyugdíjbiztosítási önkormányzat jelen lévõ elnökségi tagja felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjbiztosítási önkormányzat közgyûlési határozata több lényeges pontban különbözik a fenti törvényjavaslattól, ezért a bizottság szeretné megismerni az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási önkormányzatok közgyûlésének a törvénnyel kapcsolatos véleményét. A bizottság nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a jövõben célszerû volna, ha az állami költségvetést és a társadalombiztosítási önkormányzatok költségvetését egy idõben tárgyalná az Országgyûlés.
Tehát itt két dolog van. Az egyik az, hogy miért nem tárgyaljuk a jövõ évi társadalombiztosítási költségvetést, a másik kérdés az, hogy miért a jelen formájában tárgyaljuk az átmeneti törvényt? Hogy miért nem tárgyaljuk, errõl a bizottságban elég éles véleménykülönbség hangzott el, amennyiben a nyugdíjbiztosítási önkormányzat jelen lévõ képviselõje, majd az egészségbiztosítási önkormányzat képviselõje is kifejtette, hogy november elején eljuttatta a kormányhoz a költségvetési törvényt, azonban az azóta tartó egyeztetések nem tették lehetõvé, hogy ezt a Ház megkapja.
(17.30)
A vitát az mérgesítette el igazán, hogy a kormány jelen lévõ képviselõje azt állította: 100 milliárd forintos deficitet tartalmazó törvényjavaslat került volna akkor az Országgyûlés elé - amit a nyugdíjbiztosítási önkormányzat jelen lévõ képviselõje cáfolt, és ennek bizonyítására megküldte a beterjesztett törvényjavaslatot.
Ez a kérdés fölvet egy olyan alkotmányossági, illetve jogalkalmazási, jogalkotási problémát, ami szintén évek óta visszatér e Házban, nevezetesen azt, hogy ki készíti el a társadalombiztosítás költségvetését, és ki hagyja jóvá.
Nyilvánvaló: a törvény egyértelmûen fogalmaz, mikor azt mondja, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok elkészítik a társadalombiztosítási költségvetést, majd gondolatjel között megjegyzi, hogy "és a jogalkotás rendjének megfelelõen", a tisztelt Ház hagyja jóvá. A jogalkotás rendjének megfelelõen tehát a kormány terjeszti be a társadalombiztosítás költségvetését a Ház elé, de a Háznak kell ezt elfogadni, módosítani, netán elutasítani.
Meddig terjeszkedhet a kormány azon a téren, hogy a Ház helyett úgy dönt, nem elõterjeszthetõ az önkormányzatok által készített költségvetés, illetve mely pont az, ami fölött már úgy dönt, hogy a Ház megkapja, és a kormány - természetes többségét felhasználva - a Házban, az Országgyûlésben módosítja ezt a költségvetést. Hiszen elsõ szinten egy választott testület, az Országgyûlés felelõs, második szinten az önkormányzat felelõs - szintén egy választott testület - e törvény végrehajtásáért, végrehajthatóságáért, és harmadik szinten a kormánynak megvan a törvényességi felügyelete a végrehajtás fölött: amennyiben törvénytelenséget tapasztal a társadalombiztosításnál, felfüggesztheti, biztost nevezhet ki, sõt, feloszlathatja a társadalombiztosítást.
Ezek a viták az elmúlt években úgy oldódtak meg, hogy a kormány - noha fenntartotta magának a fenntartásait -, beterjesztette az eredeti társadalombiztosítási elõterjesztést, a Ház pedig - hangsúlyozva fenntartásait - elfogadta, módosítás nélkül.
A rendszer nyilvánvalóan zökkenõkkel mûködik, tehát a költségvetési törvény általános vitájában elhangzott számvevõszéki észrevétel, hogy az államháztartás két nagy rendszerének: az állami költségvetésnek és a társadalombiztosítási költségvetésnek az együttmozgását, a három szereplõ: a parlament, a kormány és a társadalombiztosítás önkormányzatának szerepét tisztázandó, mindenképpen szükséges lesz a jövõben egy megállapodás. Valamilyen módon ezt a jogi helyzetet rendezni kell, ne fordulhasson elõ jövõ ilyenkor ismét az, hogy átmeneti törvényre szorul a társadalombiztosítás.
Hogy erre rászorul - és ezért támogattuk az általános vitára alkalmasságát -, az kétségtelen, hiszen enélkül január 1-jétõl sem a társadalombiztosításnak járó járulékok behajtásának nincs törvényes alapja, sem a kifizetéseknek, ami tehát a nyugdíjakat, illetve az egészségügy mûködési költségeit érintené.
Erre a törvényre tehát mindenképpen szükség van. Kérdés, hogy jelen formájában van-e rá szükség. Hiszen ha csak annyit tartalmazna ez a törvényjavaslat, hogy addig, amíg megszületik a tb költségvetési törvénye, a jelenlegi, idei költségvetési törvény idõarányos részét - havi tizenketted részét - szedheti be és használhatja fel a társadalombiztosítás, nem is lenne gond. Elfogadható lenne, és kényszerülnénk az elfogadásra - még ha nem lenne elfogadható ez a megoldás, akkor is.
A gond az, hogy ilyenkor általában az év közben összegyûlt összes gondot, bajt belecsomagolják egy átmeneti törvénybe. Ezért ennek az átmeneti törvénynek néhány pontja módosítja az 1975. évi II. törvényt, amely a társadalombiztosítás alaptörvénye, és tartalmaz olyan rendelkezéseket - különösen a 4. pont 3. §-ában -, amelyek nem két-három hónapra, hanem két évre kívánják meghatározni a társadalombiztosítás mûködését. Tehát egy átmeneti csomagban, egy átmeneti törvényben hosszú távú rendezést kíván a törvény végrehajtani akkor, amikor a - nagyon csúnya szó, de majd megpróbálom lefordítani - nyugdíjvalorizációt rendezi.
A nyugdíjvalorizáció azt jelenti, hogy miután a 60/1991-es országgyûlési határozatban úgy döntött a Ház, hogy egyre hosszabb idõszak átlagkeresetét veszi figyelembe a nyugdíj megállapításánál, ez az idõszak - noha a kezdõpontja azonos - minden évben egy-egy évvel megnyúlik. Közben a keresetek, ugye, nõnek, tehát aki régebben ment nyugdíjba, annak az akkori keresetét, aki most megy nyugdíjba, annak a magasabb keresetét figyelembe véve kerülne megállapításra a nyugdíj, de az elõzõ évek keresetei - három, négy, öt évre visszatekintve - az infláció miatt már kevesebbet érnek. Ezeket a régebbi kereseteket ezért felszorozzák egy szorzóval, figyelembe véve az idõszaki változásokat. Ez a valorizációs rendszer két évre visszamenõen nem veszi figyelembe a keresmények értékvesztését - és ez helyes is, hiszen nem lehet pontosan megítélni az értékvesztést. De most, miután 1995 végéig javasolja a törvény a valorizáció rendezését, ez azt jelentené, hogy ha két évet elejtünk, akkor - kilencvenöt, kilencvennégy, kilencvenhárom - a '92-es évet mindenképpen valorizálni kellene, fel kellene szorozni az értékvesztéssel, különben a januárban nyugdíjba menõk és a jövõ év végéig nyugdíjba menõk rosszabbul járnának a december 31-éig nyugdíjba menõkhöz képest.
(17.40)
Ezt a valorizációt - tehát azt, hogy a '92. évi kereseteket is figyelembe vegyék egy szorzóval, mégpedig egy 17,7 százalékos szorzóval - javasolta a nyugdíjbiztosítási önkormányzat a kormánynak. Sajnálatos módon nem ezt az elõterjesztést kapta meg a bizottság és a parlament, mint ahogy a bizottság ülésén Bod Péter úr, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat képviselõje elmondta, hanem egy ettõl eltérõt: nevezetesen azt, hogy a '92. évben ne legyen valorizáció, sem '93-ra, sem '94-re, tehát három évre ne legyen valorizáció.
Ezzel kapcsolatban hadd idézzem véleményét a bizottság ülésén elmondottak szerint: "Szeretném felhívni a tisztelt bizottság figyelmét arra, hogy a nyugdíjrendszer nagyon hosszú távú dolog. Egy szerencsétlen állampolgár 70-80 évig van kapcsolatban egy nyugdíjrendszerrel, ha olyan öreg, mint én. Ennek következtében nem lehet olyat csinálni - társadalmilag elviselhetetlen -, hogy egy pillanatnyi költségvetési nehézség miatt egy-két generációt megbüntessünk, mert történetesen akkor születtek, amikor. Abszurdum azt mondani, hogy aki idén megy nyugdíjba, annak nem adunk a jelenlegi rendszerhez korrektül kapcsolódó induló nyugdíjat, mert azon dolgozunk, hogy három év múlva legyen egy új nyugdíjrendszer."
Ez az "azon dolgozunk, hogy három év múlva legyen egy új nyugdíjrendszer", szintén a bizottság elõtt hangzott el a kormány azon képviselõjének szájából, aki elõzõleg - bizonyíthatóan nem a valós tényeknek megfelelõen - 100 milliárd forint deficitet hozott fel példaként arra, hogy nem lehetett elfogadni és emiatt idõben beterjeszteni a tb-költségvetést.
A nyugdíjrendszer átdolgozásán valóban dolgozni kell, de ennek a megoldása semmiképpen sem egy néhány hónapra szóló, átmeneti törvény lehet. Erre a 60/91-es határozat alapján, hosszú évek elõkészítõ munkája után, messze- messze, öt-tíz évre elõre meghirdetve a várható következményeit, egy új nyugdíjtörvényben lenne lehetõség. Éppen ezért a nyugdíjbiztosítási önkormányzat - mint a költségvetés, tehát a pótköltségvetés megfogalmazásáért felelõs testület - álláspontját csatlakozó módosító indítványként javasoljuk a tisztelt Háznak elfogadni; tehát '92-re is 17,7 százalék valorizációt javaslunk, továbbá egy-két apróbb pontban módosítani kívánjuk a törvényt. Ezek figyelembevétele - meggyõzõdésem, hogy tisztességes figyelembevétele - esetén támogatjuk a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm.