RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon remélem, hogy elnök asszony nem fog figyelmeztetni úgy, ahogy az elõbb megtette. Úgy gondolom, az ember figyelme praktikák és taktikák tüzében gyorsan fárad, s azt hiszem, a miénk is már egy óra óta. A felszólalások révén, az arcokra tekintve úgy látom, kicsit fáradtan és unottan foglalkozunk ennek a törvényjavaslatnak a módosításával.
Hogy miért mondom ezt? Talán azért is fogalmazódik ez meg a gondolatomban, mert képviselõtársakkal beszélve ezelõtt néhány héttel úgy fogalmaztunk, hogy nagy politikai csatározás színterévé válik a parlament, és végsõ soron - ahogy Kis Zoltán államtitkár úr is mondta, bár õ csak a külsõ üzletrészek tulajdonáról nyilatkozott -, nem old meg semmit. Én a magam részérõl úgy fogalmazom, hogy az összes törvénymódosítási javaslat semmit nem old meg, csak politikai vitát kavart a parlamentben.
Szólt itt már téeszelnök, téesz-jogtanácsos, téesz-alkalmazott, mezõgazdász, de hadd mondjam el a magam 25 éves mezõgazdasági biztosítási szakértõi vonalon kialakult véleményemet; a termelõszövetkezetek összes katasztrófáját végigkísértem, legyen az természeti vagy bármilyen adottságú, de úgy érzem, hogy a legnagyobb ziláltság talán a természeti katasztrófákon túl manapság a békétlenség, ami felfedezhetõ a falvakban. Ezekben a falvakban nagyon gyorsan békességet kell teremteni, és itt már nagyon sok felszólalás végén hangzott el, hogy el kell kezdeni egy olyan szövetkezeti törvény szerkesztését, megvalósítását, amit - úgy gondolom - nem is lehet ma egységbe foglalni. Mert ha itt bárki normálisan felveti, hogy milyen ma a szövetkezet, akkor el kell mondani, hogy van jól mûködõ szövetkezet, van gyengén mûködõ szövetkezet, van felszámolás alatt álló szövetkezet, van felszámolt szövetkezet, ahol ott maradtak a falvak minden nélkül, és van, ahol semmi nem volt, nem volt szövetkezet, csak szakszövetkezet, de az már régen eltûnt. S ha valaki azt gondolja, hogy ezt három vagy négy törvénymódosítás megoldja, az nagyon téved. Azokat a gondolatokat, amiket itt végszóként megfogalmaztak, ajánlom miniszter uraknak, hogy a jó széljárásban ezeket kell kifogni, és azt a törvényjavaslatot kell elõsegíteni, amelynek megvalósítása a nemzeti mezõgazdasági program tekintetében is lehetséges.
(15.40)
Én a magam részérõl naivan azt gondoltam, amikor elolvastam ezt a törvénytervezetet, hogy - lévén ez egy rövid törvényjavaslat - az eredetit megjavítani akarva, gyorsan meg lehet hozni a módosítást ennek vonatkozásában. Ám amikor a mezõgazdasági bizottsági ülésen az Igazságügyi Minisztérium elõadója is úgy nyilatkozott, hogy ez egy kritikai jogalkotás, és arról van szó, hogy nem megjavítani akarja az elõzõt, hanem törvényrészeket akar elhagyni, akkor nem másról van szó lényegében, mint arról, hogy az elõzõ parlament által hozott törvényt - amellyel kapcsolatban itt is felemlegették, hogy akkor sem kellett volna már meghozni - egyes csoportok számára sértõnek tartja, hivatkozván többek között a nemzetközi jogharmonizációra is.
Én már az igazságügy-miniszternek egy önkormányzattal kapcsolatos idézetét elmondtam ebben a parlamentben. Nem kívánom megismételni, de ez a kis ország nem teheti meg, hogy félévenként, négyévenként új törvényeket és állandó módosításokat hozzon, mert lehet, hogy azért vagyunk éppen szegények, vagy azért leszünk éppen szegények, mert ezeket a törvényeket állandóan módosítjuk.
Állandó intézményrendszert kell kialakítani, amely biztonságot nyújthat az embereknek. De azt hiszem, hogy nemcsak a mezõgazdasági törvény esetében van ez így. Azt hiszem, komplexen kellett volna az egész mezõgazdasági, szövetkezeti törvényt kezelni - mint ahogy az elõbb mondtam -, nem pedig néhány kritikai pontot kell ebben megfogalmazni.
Azt hiszem, Magyarországon ez az elkövetkezõ idõben hasznos lehet az ország, a vidéki emberek, a gazdálkodók számára, és ezt csak közös akarattal, teljes egyetértésben lehet meghozni.
Hogy mi az, hogy teljes egyetértés, és hogy a közös akaratra milyen nagy szükség van, azt bizonyítja egy MSZP-s hozzászólónak körülbelül 3-4 hete itt, az országgyûlésben elhangzott, a szövetkezeti vitával kapcsolatos véleménye. És hogy milyen sokrétû a vélemény, annak bizonyítására engedjék meg, hogy idézzek Aszódi Ilona Katalin MSZP-s képviselõ hozzászólásából:
"Azt gondolom, minden gazdálkodó egységnek érdeke, hogy nyereséges legyen; így a szövetkezeteknek is az az érdekük, hogy nyereségesek legyenek. Ahol ez nem így van, ott természetesen a szövetkezeti tagságnak, illetve a közgyûlés tagjainak nem az lenne az érdeke, hogy az adott vezetést »bebetonozza«. Erre van lehetõség. Ott van a közgyûlés, és ott errõl lehet szavazni."
*** Unknown field name *** A gyakorlat, ahogy mondja - és ezt õ mondja - teljesen más. És vajon miért más? A gyakorlatban ez nehezen mûködik. Azt gondolom, az itteni, nagyon erõteljes, és olykor agresszív viták helyett érdemes lenne arra fordítani a figyelmet, hogy nagyobb propagandát fejtsünk ki annak érdekében, hogy a nem nyereséges gazdálkodó egységek vezetõit el lehessen küldeni. Tegye föl a szövetkezeti tag a"nem"-re is a kezét. Mondjuk ezt el, és érezze azt, hogy a szövetkezet már az övé.
Érdekes ez: már az övé! Eddig kié volt?
Tehát fel kellene tennie a kezét, amennyiben nem nyereséges a szövetkezet. A tagok helyett a törvény ezt soha nem fogja megoldani. Addig, ameddig a tag nem teszi meg, nincs olyan törvény, amelyik ezt meg fogja tenni helyette.
Én azt hiszem, ez is kifejezi azt a véleményt, ami itt, ebben a szövetkezeti vitában az elmúlt idõben megfogalmazódott. El kell határozni, hogy az állam, illetve a minisztérium milyen gazdálkodási formát helyez elõtérbe, illetve egyenrangú partnerként mûködve a vidéki falvakban, mit támogat: faluszövetkezetet, családi farmergazdaságot, nagyszövetkezeteket, kisgazdaságot - és így tovább, és így tovább. És ezt világossá kell tenni minden gazdálkodó számára.
Égetõen fontos és sürgõs feladat, hogy a vidék békéje, a falun élõ emberek még meglévõ türelme, tenniakarása ne változzon meg a teljes közömbösség irányába. Egyet ne felejtsünk el: azt, hogy a falu, a föld egy és ugyanaz. A falusi élet és létfeltétele, a föld, szétválaszthatatlan egymástól - és ez nem lehet költségvetési hiány kérdése, mert ez a falusi élet szinte egyedüli alternatívája.
A jelenlegi törvény végsõ soron három módosító elemet tartalmaz: a külsõ üzletrész-tulajdonosok jogainak - úgymond - szûkítését, a falu szétválásának szigorítását, a közgyûlés határozatképességének vizsgálatát. Mindhárom dolog természetesen értelmezhetõ pozitívan és negatívan, attól függ, milyen oldalról nézzük.
A három téma közül mélyebb elemzést a falu szétválásával, önállóságával kapcsolatban kívánok megtenni. De hadd szóljak ezzel kapcsolatban az Európa Tanács bizottságának egyik ajánlásáról, amely a falut mint formát, elõtérbe helyezi a világon mindenütt, és így Európában is.
De talán elõször el kellene dönteni - mint ahogy beszédemben mondtam, és akkor az értelmes viták a köré csoportosulnának -, hogy milyen mezõgazdaságot akarunk. A mezõgazdaság jelenleg folyó, sajnos, sok vonatkozásban szervezetlen és sok veszteséggel is járó átalakulása csak akkor haladhat tervszerûbben egy valóban célszerû mezõgazdasági szerkezet felé, ha bizonyos elméleti alapkérdéseket is tisztázunk.
Az ilyen kérdések megvitatását gyakran idegenkedéssel fogadják, pedig ezek nélkül helyes mezõgazdasági politika nem alakítható ki.
A mezõgazdaság jövõbeni szerepének, jelentõségének, a vele szemben meglévõ társadalmi elvárásoknak a tisztázásán túl arra is szükség van, hogy világosan megfogalmazzuk azokat a kritériumokat, amelyek alapján a mezõgazdaság különbözõ lehetséges szerkezeti változatait értékelni lehet.
Az ilyen kritériumok világos megfogalmazása és elfogadása nélkül ugyanis a helyesnek vélt, vagy célszerûnek tekinthetõ mezõgazdasági szerkezetrõl folyó vita teljesen parttalanná válhat, hiszen különbözõ részismérvek szerint más- más szerkezet minõsíthetõ célszerûnek.
A jelenlegi helyzet gyors rendezése mindenféleképpen fontos. A falu, a vidék a nemzet megtartó ereje, és a világon mindenütt rájöttek, hogy hasonló fejlettséget kell falun elérni, mint városban. A falu, a vidék a társadalom részére fontos feladatokat teljesít. Azt gondolom, hogy a város és a vidék sokrétûen egymásra van utalva, össze van egymással kötve.
Vajon miért kell azokat a községeket, amelyek oly sokat szenvedtek az önállóságuk miatt - attól, hogy nem lehettek önállóak -, most bizonyos formában megakadályozni, ha önállóak akarnak lenni?
Bizonyos fokig egyetértek abban, hogy a jól mûködõ szövetkezetek nem igazán akarnak szétválni. De az nem indok, hogy "nem tudjuk megosztani a szárítót, nem tudjuk megosztani a szarvasmarha-telepet". Azt hiszem, nem lehet az az elsõ gond, hogy ezzel probléma van. Ha egy rosszul sikerült házasságban a házastársak el akarnak válni, akkor azt hiszem, nem az a gond, hogy a nászágyat nem tudják kettéfûrészelni, holott ahhoz mindkét félnek joga van, hanem valamilyen formában megoldják a válást, ha ez nem fájdalmas mindkét részrõl.
A vidéki térség Európában egy történelmileg érett és értékes kultúrvidék, melynek megtartása a társadalom fontos ügye, és ezért hangsúlyozom a falunak az önállóságát és szétválási lehetõségét. A vidéki térség csak akkor tudja teljesíteni a társadalom részérõl egyre inkább keresett ellátási, üdülési és kiegyenlítõ formáját, ha attraktív és önálló életteret kap, és megmarad. Megmaradhat egy jó infrastruktúrával, életképes mezõgazdasággal, a nem mezõgazdasági gazdasági tevékenységet elõsegítõ elõnyös helyi feltételekkel, érintetlen környezettel és otthonossági kultúrájával.
Figyelemmel a veszélyeztetettségre, a következõ követelmények szükségesek egy egységes társadalmi és gazdaságpolitika érdekében - kettéosztva két fejezetre, természetesen regionálisra és az agrárpolitikára. Ezt a két politikát célirányosan kell egymással egyeztetni, úgy, hogy azok egy teljes egészet képezzenek. Felelõsséggel tartoznak a városi és vidéki térségek egyenértékûségéért és egymásrautaltságáért. A vidéki térség fejlõdési programjának a regionális adottságokból kell kiindulnia, és minden lehetséges módon támogatnia kell a helyi kezdeményezéseket, a falu önállóságát.
A kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy az embert problémáival együtt kell a koncepció és a döntések középpontjába helyezni. Meg kell õrizni a vidéki társadalom pozitív értékeit, és különösen a családi élet hagyományait, hogy ezáltal a fiatalemberek kibontakozását, és azoknak a közösségbe való bekapcsolódását elõsegítsék. Meg kell szilárdítani a közösségi identitást, valamint elõ kell segíteni az egyéni felelõsség szellemét, a közös munkát és a kreativitást. Meg kell õrizni és ki kell bontakoztatni a vidéki térség kulturális és történelmi különlegességeit.
S még talán egy utolsó gondolat: ha azt akarjuk, hogy fiatal, aktív emberek a vidék mellett döntsenek, nem szabad ennek a térségnek csak a problémáiról beszélni, hanem az eddiginél jobban elõtérbe kell helyeznünk annak a pozitív oldalait: a magas lakhatási, szabadidõs és élményértékeket, a kevésbé megterhelt környezetet, a szabad és vonzó kulturális tájat, az áttekinthetõ szociális szerkezeteket, amelyek ugyancsak a biztonság egy tényezõjét képezik; valamint a közéletben való személyes együttmûködési és alkotási lehetõségeket.
(15.50)
Úgy gondolom, az a vidék, az a falu, amely akár bal, akár jobb oldalról, akár kereszténydemokrata gondolkodásból nagyon sokat szenvedett az elmúlt évtizedekben, de a nehezét mindig õ vitte el. Meg kell adni ennek a vidéknek, hogy újra pótolja ezeket az elvesztett lehetõségeket.
S talán még egy gondolat: a mezõgazdaság és az ipari termelési módszerek szociális és közgazdasági következményei kevésbé feltûnõek. Hosszú távon azonban annál inkább elgondolkoztatóak. Ezek folyamatosan lopóznak be a természetbe és valósítják meg ott rombolásukat a talaj eróziójában, földjeink biológiai elszegényedésében, a vizek elszennyesítésében, és így tovább. Ez az út végül is az ország elszegényedéséhez és az élet minõségének általános veszteségéhez vezet. Az utolsó óra parancsa tehát. Ezért nemzeti vonalon megfelelõ ellenrendelkezések és nemzetközi vonalon minimális normák meghozatala szükséges.
Végezetül - és tényleg végezetül -: itt oly sokszor elhangzott már záró mondatként, és azt hiszem, a Közgáz-on elhangzott, miniszter úr és Raskó képviselõ úr vitája záró mondatát hadd idézzem. Ez azt hiszem, példakövetõ lehet mindnyájunk számára:
"Közös véleményen volt a korábbi államtitkár és a tárca mai vezetõje abban a kérdésben, hogy a magyar agrárgazdaság valamennyi szereplõjével és tevékenységével együtt a lehetõ leggyorsabban essen át az átalakuláson - ami egyébként szükségszerû lévén -, hogy egy piacgazdaságot kívánunk kialakítani, amely egy más formáció. A folyamat rövidítését és egy hatékony mezõgazdaság alapjainak lerakását ellenzéki és kormánypárti politikusok részérõl is egyértelmûen azonosan kell megítélni."
Miniszter úr idézete: "Én bízom abban, hogy ez a konszenzus kialakul. Egyetértek azzal, hogy nemzeti agrárprogramra van szükség, és ez csak konszenzussal jöhet létre. Ezt a megállapodást meg kell kötnie a vidéknek önmagával, a vidéki embereknek egymással, és meg kell kötni a magyar mezõgazdaságnak a parasztsággal, az egész országgal. Szükség van erre, mert Magyarországon a hagyományaink miatt évszázadok óta nagyon fontos a mezõgazdaság, nagyon fontos az élelmiszeripar, és így tovább. Az áttekinthetõ termelés biztonságát csak így lehet szavatolni."
Azt kívánom, így legyen. Köszönöm szépen. (Taps.)