Karakas János Tartalom Elõzõ Következõ

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Szakál úr egyik kijelentése késztetett arra, hogy szóljak. Elmondta, hogy a Mezõgazdasági Szövetkezetek és Termelõk Országos Szövetségének óhaja, hogy a jelenlegi szövetkezetek társaságként mûködjenek. Én mint a MOSZ tanácsosa azt mondom, hogy ez így nem igaz. A MOSZ a szövetkezések sokszínûségét hirdeti és vallja, amelynek meg kell állni egy adott országban, egy adott gazdasági környezetben.

Egyébként ez nem újdonság, a szövetkezetek nemzetközi szövetségeinek illusztris vezetõi is a kaméleonhoz hasonlították a szövetkezést, azért mondották, hogy az elmúlt 150 évben a szövetkezés bármilyen társadalmi rendszerben, bármilyen formában mindig tudta bizonyítani életképességét, mert tudott alkalmazkodni adott kormányhoz és társadalmi rendszerhez. Ezt tették a szövetkezetek az elmúlt 4 évben is. Amikor állami elvárás volt, hogy elsõsorban társaság felé menjenek el, elmentek a saját létük érdekében. De ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni a szövetkezés elveit. Nagyon remélem, hogy érvényesül nálunk is a jövõben az az elv, hogy egy szövetkezés piacgazdasági viszonyok között a piacon társaságként mûködik, belül viszont szövetkezetként, ahol érvényesül a szolidaritás elve, és ezt valamilyen formában az állam is támogatja és elismeri. Ez minden szövetkezési formában így mûködik. Talán ennek köszönhetõ a 600 millió tag... (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.), ennek köszönhetõ, hogy a szövetkezetek... a világban ...tehát a szövetkezetek nemzetközi szövetsége elismeri akár az izraeli kibucokat, az afrikai vagy a dél-amerikai faluközösségeket, elismerte a magyar termelõszövetkezetet, és elismeri a nyugati típusú szövetkezést is. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage