DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Megköszönve a szót, elsõsorban arról szeretnék beszámolni - mint ahogyan erre már Szabad György képviselõtársam is utalt a Magyar Demokrata Fórum elsõ felszólalójaként -, hogy a magunk részérõl teljes mértékben támogatjuk a beterjesztett törvénycsomagot, ezen belül a büntetõeljárás részleges módosítására vonatkozó javaslatot. Ennek rövid indokát is szeretném megfogalmazni, annál is inkább, mert most nem hangzott el az - ami néhány héttel ezelõtt, a miniszter úr expozéjában a választottbírósági törvényjavaslat kapcsán igen helyesen megfogalmazódott -, hogy ez az egész csomag is olyan törvény, amelyet a korábbi kormány dolgozott ki, és most - ha jól tudom, ha jól veszem észre - szó szerinti, változatlan formában találkozik vele az új parlament. Helyesnek tartjuk azt a gyakorlatot, hogy az általunk jónak ítélt törvényjavaslatokat - ha késéssel is - a parlament meg tudja tárgyalni.
A késést illetõen itt több megjegyzés elhangzott. A törvényjavaslat a büntetõeljárással kapcsolatos részében - ha szabad ezt a szót használni - egy kicsit mindenképpen szakállas. Az új kormány már 1990-ben, tehát a hivatalba lépését követõ néhány hónappal késõbb, a büntetõeljárási törvény bizonyos módosítását illetõen, az itt egységes szerkezetbe foglalt legfontosabb kezdeményezésként a kegyelmi eljárásról és a 72 órás szabályról szóló javaslatot a kormány támogatásával a parlamentnek benyújtotta. Ezt követõen az ismert alkotmánybírósági döntések, valamint a késõbbi törvénykezés és természetesen az emberi jogi egyezményhez való csatlakozás miatti elvárások alapján ismét át kellett vizsgálni - nem a teljes körû újraszabályozás igényével, de mégiscsak az alapvetõ büntetõeljárási szabályok felülvizsgálatával - a javaslat további sorsát. Akkor úgy találtuk - és örülünk, hogy a jelenlegi kormány is helyesnek találja ezt -, hogy a legszükségesebb felülvizsgálat során olyan intézkedéseket is keresztül kell vezetni a törvényen - amely 1973-ban, tehát több mint húsz évvel ezelõtt született, és hadd ne mondjam, hogy milyen jogállamiságot nélkülözõ és különösen a büntetõeljárásokat illetõen milyen koncepciót ötvözõ és tükrözõ törvény felülvizsgálatáról van szó -, amely például a kerekasztal- tárgyalásokat követõ Btk.-módosítás tekintetében is kötelezettséget jelentett. Hiszen a törvényjavaslat elsõ két szakasza nem más, mint az 1989-es tárgyalások kapcsán az akkori állam elleni, büntetõ jogszabályok gyomlálása folytán a büntetõeljárásra tartozó kérdések elintézetlenségébõl eredõ, például az izgatással kapcsolatos maradvány, a jelenlegi Btk.-ban megmaradt tényállásnak a korábbi hatásköri szabályok alól történõ kivétele és nem megyei bírósági hatáskörbe tartozása. Azt, hogy ez miért nem okozott problémát, gondolom, nem kell bizonygatni, hála istennek, szerencsére nem volt dolga a bíróságoknak azzal, legalábbis nem tudok ilyenrõl, hogy a hatásköri szabályok miatt túlságosan megterhelte volna a megyei bíróságok elsõfokú eljárását a most helyi bíróságra javasolt változtatással érintett ügycsoport.
Természetes, hogy a 72 órával kapcsolatos, igen fontos, alkotmányos kötelezettség teljesítését az elsõ teendõink között gondoltuk megvalósítani. Nagyon sajnáljuk a magunk részérõl, hogy erre több mint négy évet kell a parlamentnek várnia. Azért itt szeretnék egy megjegyzést hozzátenni a miniszteri expozéban elhangzottakhoz - és egy kicsit a bizottsági általános vitára alkalmassággal kapcsolatos vitára is visszautalva -, hogy igaz ugyan, hogy ez a várhatóan a legjelentõsebb kiadásokkal fenyegetõ rendelkezés - amely tehát órában szabja meg a letartóztatással kapcsolatos bírói döntéshozatal kötelezettségét, de természetesen akik ebbe belegondolnak, nyilván tudják, hogy ez mit jelent - az õrizetbe vett személyek szállítását, rendõrségi, ügyészségi és más intézmények költségeit növelõ tényezõként valóban kalkulálva lett 1990-ben ebbõl a szempontból, bár a törvényjavaslat nem tartalmazza - a Házszabálynak meg nem felelve, hadd mondjam - a hatásvizsgálatok és a költségtényezõk tekintetében azt a képviselõket megilletõ tájékoztatást, amelyet a Házszabály most már kötelezõen elõír. Tehát annak ellenére, hogy nem tartalmazza, voltak ilyen hatásvizsgálatok, és államtitkár asszony ki is tért az expozéban arra, hogy 1990-ben az érintett intézmények, tehát a rendõrség, az ügyészség és a bíróság egyetértésével kalkulált összeg rendelkezésre állt.
Ez valóban igaz, csak azt is hozzá kell tenni, tisztelt képviselõtársaim, hogy ezt az összeget a következõ év költségvetése tartalmazta, azt a bíróságok javára az akkori Országgyûlés költségvetési törvénye megszavazta, és természetesen az elköltésre került anélkül - és ez a lényeg -, hogy ez az intézmény életbe lépett volna, hiszen most fogják az önök igenlõ szavazataival majd valamikor bevezetni, alkalmazni, és a költségeket illetõen most kerülnek abba a helyzetbe, hogy a korábban már juttatott összeg fölötti újabb, nyilvánvalóan költségeket jelentõ kiadások tekintetében ez az elõterjesztés - a normaszöveg helyessége mellett - ezt a számítást nélkülözi.
Ezt hozzá kell tennem, mert a mostani jogalkotásnak nem eleget kritizálható és sajnálatos módon egyre inkább gyakorlattá váló melléktünete kezd lenni az, hogy hiába van erre vonatkozó házszabályi döntés, hiába van igen alapos bizottsági elõkészítés, a valóban jelentõs és összegszerûen ugyan pontosan nem kimutatható, de mégis valahol megbecsülhetõ tételek tekintetében nem kapunk megnyugtató tájékoztatást.
Hasonlóképpen az egyik legfontosabb - és személy szerint az én mûködésemet kezdettõl fogva meghatározó - intézkedésnek látom a törvényjavaslatban változatlan formában elõterjesztett tervezetként a kegyelmi eljárással kapcsolatos, a jelenleg hatályos büntetõeljárási rendelkezésekkel szemben törvényes és a kegyelmi jog tekintetében az arra indokot látó személyeknek valóban mintegy alanyi jogává tevõ azon rendelkezést, amely a kegyelmi kérvényeket - egyébként évek óta ez a gyakorlat - anélkül is a kegyelmi jog jogosultjához, tehát az államfõhöz rendeli el kötelezõen felterjeszteni, ha azzal nem ért egyet akár az eljárásban ítéletet hozó bíró, akár pedig a kegyelmi elõterjesztést és a felterjesztést végzõ igazságügy-miniszter. Szeretném megmondani - csak nagyon halkan -, hogy a jelenleg hatályos büntetõeljárásunk erre nem adna lehetõséget. Akik ezzel foglalkoznak, bizonyára tudják, hogy Magyarországon szigorúan véve a hatályos büntetõeljárási rendelkezéseket, az elítélt vagy az eljárás alá vont nem fordulhat közvetlenül az államfõhöz, mert a miniszternek - ha a törvényt szó szerint szeretné értelmezni - csak akkor kellene a kérelmet felterjeszteni, ha kisebb vagy nagyobb mértékben egyetért, tehát támogatná a kérelmet. Mondom még egyszer: ez a gyakorlat - és nem tudok ezzel ellentétes új gyakorlatról sem - természetesen már ötödik éve megszûnt. Mindenki, aki a kegyelmet illetõen indokokat keres és talál az államfõhöz fordulni, kérelmét minden különösebb nehézség nélkül a kegyelmi jog jogosultjához eljuttathatja, de a törvényes szabályozást majd csak ez a javaslat fogja megteremteni elfogadása esetén.
Természetesen a történet további folytatása az a két alkotmánybírósági határozat, amely egyrészt az adatokkal kapcsolatban, másrészt pedig a már sokat idézett és részben kritizált, az itteni szabályozást illetõen kritizált alkotmánybírósági döntést illeti: a nem jogellenes magatartás ellenére elszenvedett büntetõeljárás és különbözõ személyi szabadságot korlátozó és vagyoni hátrányokat is okozó helyzet reparálása.
(18.10)
Én nem értek egyet azokkal a rendkívül kritikus véleményekkel, amelyek az itt, most, ebben a törvényjavaslatban szabályozott megoldást nem tartják megfelelõnek. Egyetértek azokkal - éppen az imént felszólaló Isépy képviselõtársammal is -, akik a mostani szabályozást lényegében kielégítõ és a büntetõeljárás keretei között egyedül lehetséges szabályozásnak tekintik. Természetesen a jogellenes károkozás, tehát a nem kártalanításra, hanem kártérítésre okot adó hatósági magatartás - lett légyen az a büntetõeljárás bármelyik résztvevõje részérõl kinyilvánítva vagy elkövetve -, egészen másfajta, valóban kártérítési jogcímeket eredményez. Ezek a rendelkezések - mint jól tudják, akik a gyakorlatban is ezzel foglalkoznak - egy olyan szükséges, indokolt és a károsultak számára rendkívül kedvezõ megoldási utat javasolnak, amelyek a büntetõeljárás keretei között - bár bizonyos kivétellel a bonyolultabb ügyek tekintetében - gyorsabb és nyilván célravezetõbb megoldásként a teljes körû kártalanítást rendelik el, szó szerint megismételve az Alkotmánybíróság ide vonatkozó rendelkezéseit.
Természetesen a büntetõeljárás átfogó reformjának és újraszabályozásának igényét mi a magunk részérõl is rendkívül fontosnak - hogy ne mondjam: égetõnek - tartjuk. Hogyan is lehetne ez másképp, hiszen legjobb tudomásom szerint - és a bizottsági ülésen erre irányuló kérdésre is részben kielégítõ választ kaptunk - a kormány nem helyezte hatályon kívül azt a kormányhatározatot, amely a tavalyi év során a büntetõeljárás teljes körû kodifikációját illetõ alapelvek tekintetében már elfogadott határidõket, és az ott írtakat továbbra is kötelezettségként jelenítik meg, vagyis azt, hogy 1995 tavaszáig a kormánynak magáról a törvénytervezetrõl kell véleményt mondania, és ezt követõen - remélhetõleg nem a túlságosan távoli jövõben - itt javaslatként egy valóban az 1990-es évek közepének megfelelõ büntetõeljárási kódexszel fog találkozni a parlament.
Mi nem akarjuk ezért ezen a javaslaton számon kérni, amit nem tartalmazhat, és ami ellentmondana annak az igényünknek, amely úgymond az átfogó szabályozást váltaná aprópénzre. Nem is beszélve arról, hogy természetesen a kormány elõterjesztése a Házszabály legkritikusabb értelmezése alapján is csak olyan mértékben módosítható javaslatokkal, ami az elõterjesztés tekintetében megengedett. Tehát az itt szabályozott kérdések köre más, a büntetõeljárás egyéb területeit érintõ szabályokkal nem kapcsolható össze.
Ezért, amikor mi a nagyon fontos és régóta jóváhagyásra váró javaslat támogatását tudjuk az elõterjesztõnek megígérni, ugyanakkor kérjük annak a valóban komoly és sok éven keresztül folyó munkának az eredményét is mielõbb a parlament elé terjeszteni, amely a büntetõeljárás átfogó szabályozását és - az itteni, most már elemekben e módosítás kapcsán nyilván annak a törvényjavaslatnak is tartalmát képezõ - új szabályait fogja mielõbb megismertetni.
Mi a magunk részérõl az elmondottakat egyébként - nem érintve most a többi javaslatot - a többi javaslat tekintetében is irányadónak tartjuk. Tehát mind a három másik javaslattal kapcsolatban is szeretném megfogalmazni - nem visszaélve itt a Házszabály adta lehetõségekkel - óvatos aggályunkat. Mivel voltaképpen mind a négy javaslat bírósági hatásköröket és bírósági munkát és ezzel járó költségeket jelenít meg elfogadásuk esetén, a nemsokára napirendre kerülõ költségvetési törvény elõírásai között szeretnénk találkozni ezeknek a reális teljesítési lehetõségeivel, és meg fogjuk találni a módját, hogy ezzel kapcsolatban a költségvetés tárgyalása során is érzékeltessük álláspontunkat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)