Boros László Tartalom Elõzõ Következõ

BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Mint ahogy arról értesülhettünk, a kormány az elmúlt hét csütörtökén módosította a lakás célú támogatásokról szóló 1988. évi minisztertanácsi rendeletet. A módosított mértékeket illetõen, amelyek örvendetesen növekednek, a híradások egybehangzóan tudósítottak.

Ugyanakkor a lakásépítési kedvezményekhez való hozzájutás módját illetõen ellentmondóak a hírek. Az egyik lap tudni véli, hogy a kedvezmény feltétele az érvényben lévõ jogszabály szerint a gyermekek megléte, tehát a korábban érvényes gyermekvállalási megoldás nem tér vissza. Én ezt a megoldást kifejezetten rossznak tartom, hiszen albérletben vagy több generáció együttélése esetén egy kis lakásban nehezen elképzelhetõ a követelményeknek eleget tenni... (Derültség.) Tegnap hajnalban a PM egyik tisztségviselõje röviden tájékoztatta a rádióhallgatókat, de legalábbis számomra még mindig nem egyértelmû a kormányzat szándéka.

(14.30)

Éppen ezért kérdezem miniszter urat: konkrétan milyen mértékben változott az egykori szociálpolitikai, újabb névvel: lakásépítési kedvezmény gyermekenként?

Számíthatnak-e a fiatal házasok arra, hogy a kedvezményt a gyermekek meghatározott idõn belüli vállalásával igénybe vehetik?

Ha nem, akkor mi a megoldás arra, hogy a megemelt mértékek ösztönözzék a lakásépítést, ugyanakkor ne hozzák lehetetlen helyzetbe az elsõ lakáshoz jutni szándékozó fiatalokat?

Végül: van-e megoldás arra, hogy az 1993-ban és 1994-ben építkezõk hátrányos helyzetén - itt a részleges áfa-visszatérítésre gondolok - valamilyen módon enyhítsünk?

Várom válaszát.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage