Torgyán József Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm szépen, elnöknõ a szót. Én azért voltam kénytelen szót kérni, mert nem hinném, hogy megengedhetõ lenne az a hangnem, amelyet Suchman képviselõtársunk használ, és rendkívül csodálkozom azon, hogy elnöknõ az új Házszabály-adta lehetõségekkel nem él. Kifejezetten elvárom öntõl, szíveskedjék figyelmeztetni Suchman képviselõ urat arra, ha még egyszer ilyen hangot használ, akkor ön a szómegvonás következményeit fogja vele szemben alkalmazni.

Egyebekben, ami az általa felvetett kérdéseket illeti, ismételten, és most már nagyon nagy nyomatékkal hívom fel Suchman képviselõtársam figyelmét arra a tényre, hogy ha az ország hallgat a Független Kisgazdapártra, akkor most nem tartanának ott a szövetkezetek, ahol tartanak. Mi azt mondottuk, hogy a reprivatizációval nem kell hozzányúlni a szövetkezetekhez. A reprivatizáció annyit jelentett volna, hogy az addigi cseléd sorban lévõ parasztember tulajdonossá válik, és mint tulajdonos bele tud szólni a szövetkezet irányításába. Semmi többet nem kívántunk. Csak a tulajdoni lapon kívántuk a változást átvezetni. Ezt is sajnálták a parasztembertõl és szétverték a mezõgazdaságot.

Mi ezért azt mondjuk, hogy ezért felelõs és bûnös a kommunizmus, mert hiszen a kommunizmus erõszakkal létrehozott egy struktúrát, ahol a magángazdáktól elvették a tulajdont és bekényszerítették a termelõszövetkezetbe, de felelõs az Antall-kormány is, mert nem adta vissza a tulajdont úgy, ahogy kellett volna, hanem ehelyett megkereste az Alkotmánybíróságot, holott nagyon jól lehetett látni azt, hogy az Alkotmánybíróság megkeresésének mi lesz a következménye.

Tehát úgy gondolom, hogy ezek okozták a magyar nemzetgazdaság tragédiáját, továbbá az az apróság, hogy nem ismerték fel azt, amit mi kezdettõl mondtunk: minden anyagi eszközt a mezõgazdaság talpra állítására kell felhasználni azért, hogy a mezõgazdaság húzó ágazatként segíthesse a gazdaság többi leépült ágának talpra állítását.

Köszönöm, elnök asszony, hogy elnézte nekem a 30 másodperc többletet, és én azt hiszem...(Derültség. - Horváth Vilmos: Másodszor.)...másodszor nézték el nekem, de én legalább elnézést kérek, viszont a másik oldalon nem mindig fordul elõ ugyanez. Köszönöm szépen. (Zaj a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage