Kertész Zoltán Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A Bogárdi Zoltán úr által elmondottakból csak három apróságra kívánok reagálni.

Egyrészt õ úgy érzi, hogy a kormány és a kormányprogram a szövetkezeteket kívánja preferálni, jogtalan elõnyökhöz juttatni. Azt olvastam és úgy tapasztaltam eddig, hogy a kormány a mezõgazdaságot összességében szektorsemlegesen kívánja támogatni, és nem a szektorok versenyét, hanem a termékek versenyét, persze ezáltal a szektorok versenyét is hirdeti meg, és a jó hazai ellátáson túl az exportot kívánja preferálni.

Másodsorban ön azt említette, hogy a kormány a falugazdász-hálózatot fel akarja számolni. Azonban a kormány azt mondta, hogy ebben a formában nem tartja mûködõképesnek a falugazdász-hálózatot, valamilyen formában mindenképpen fenn kell tartani, mégpedig az agrárkamarai rendszerbe integrálva, sõt hatósági jogkörrel felruházva. Tehát a kormány erõsíteni kívánja ezt a szerepet.

Harmadsorban ön azt említette, hogy veszélyben látja a részaránytulajdonok kimérését a legújabb földrendezõ és földkiadó bizottságokról szóló törvényjavaslat szerint. Én mást olvastam ki belõle, nevezetesen azt, hogy amennyiben nem elegendõ a földalap a részaránytulajdonok kiméréséhez, akkor a kárpótlási földalapot annak két százalékáig fel lehet használni; amennyiben már abban sincs föld, akkor valamilyen formában, akár állami tartalékföldbõl, de esetleg még készpénzes kárpótlást is kérhetnek azok, akiknek részarány- földtulajdon nem jutott. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage