DR. KOVÁCS PÁL népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, és köszönöm a képviselõ úr interpellációját, hiszen módot ad arra, hogy a parlament nyilvánossága elõtt beszéljünk errõl a társadalmilag rendkívül fontos kérdésrõl. Képviselõtársaim nyilván tapasztalják, hogy nemcsak a parlamenten belül, hanem a közvéleményben is egyre többen és többet mondanak a drogügyekrõl. Ez így helyes, hiszen Magyarország sajnos megszûnt már tranzitországa lenni a drogforgalmazásnak: felhasználó országgá váltunk, népegészségügyi kérdéssé kezd válni a kábítószerügy.
Természetesen én is olvastam az ön által idézett írást, és a reakciókat is erre az írásra, a mellette és az ellene szólókat egyaránt.
Eddig 170 ország iktatta törvénybe azt az ENSZ-konvenciót, az ENSZ által létrehozott szabályzatot, ajánláscsomagot, amelyet 1961-ben alkottak, és amely arról szól, hogy a kábítószernek nevezett, kábítószernek tartott anyagokkal kapcsolatban milyen legyen a törvényi és a jogi szabályozás. Ebben a konvencióban nagyon sok olyan anyagot felsorolnak, amelyet még gyógyászati vagy kutatási célra sem tartanak alkalmazhatónak. Az aláíró országok közé tartozunk mi is.
A nyolcvanas évek közepén kezdõdött el egy, a szakma által antiprohibicionista mozgalomnak nevezett cselekvéssorozat, amely a kábítószerek forgalmazását, felhasználását, jogi szabályozását kívánta másként megoldani. Ennek néhány szélsõsége megjelent különféle európai országokban. Az egyik szélsõség, hogy legalizálni, a másik pedig, hogy differenciálni kell ezek között az anyagok között a szabályozást illetõen is. Mindent összevetve: ezek a mozgalmak a legkülönfélébb helyeken és idõkben léptek fel. Azonban hatásuk a kábítószer-fogyasztásra - ezen keresztül a lakosság egészségi állapotára - enyhén szólva vitatható.
A hazai jogi szabályozást illetõen annyit lehet elmondani, hogy ez a jogi szabályozás megfelel a nemzetközi kötelezettségeknek, nemzetközi ajánlásoknak. Ennek a szabályozásnak az az alapelve, hogy differenciál a fogyasztó, a terjesztõ és a szervezett formájú forgalmazó között.
Mindent összevetve képviselõ úr azon kérdésére, amely úgy szól, hogy szükségesnek látja-e a népjóléti miniszter a hatályos büntetõjogi szankciók módosítását, nekem az a válaszom, hogy nem látok erre elfogadható indokot; hozzátéve, hogy tudomásom szerint nem jutott még el ilyen javaslat sem a kormányhoz, sem a parlamenthez. Nem látok tehát indokot arra, hogy a mostani szabályozást ma Magyarországon megváltoztassuk.
Kérdezi a képviselõ úr azt is, hogy milyen teendõket látok szükségesnek, illetve mi történt ebben a tekintetben. A népjóléti kormányzat szakemberek segítségével elkezdett egy operatív mentálhigiénés programot kidolgozni, amely nem szûkül le a kábítószerügyre, hanem magában foglalja a szenvedélybetegségek teljes körét - természetesen ezt is beleértve - és azt a teljes folyamatot, amely a szenvedélybetegségek kialakulásától a rehabilitáción, reszocializáción keresztül vezet. Ennek a programnak a munkaanyagai készültek el, illetõleg szervezõdnek azok a szakmai csoportok, amelyek ennek a programnak a végrehajtásában részt tudnak venni.
Nagyon fontos megemlíteni azt, hogy egy ilyen programot nem lehet kizárólag intézményekre bízni, hanem nagyon nagy szerepet kell ebben kapniuk különféle mozgalmaknak, civil szervezeteknek; illetõleg azt is meg kívánom jegyezni, nagyon fontos, hogy ez a tevékenység sokszektorú legyen, nemcsak kormányzati tárcákat illetõen, hanem olyan tekintetben is, hogy a társadalom érezze magáénak mind a célt, mind pedig azt a programot, amelyet remélhetõleg hamarosan el tudunk készíteni.
Kérem ezért a képviselõtársaimat is - és különösen az interpelláló képviselõ urat -, hogy adott esetben támogassa majd ezt a mentálhigiénés programot. Próbáljunk meg valamit közösen tenni a drogok, illetõleg a szenvedélybetegségek ügyében.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(14.10)