DR. BOROSS PÉTER miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Köztársaság kormánya nevében köszöntöm az újonnan választott Országgyûlést. Engedjék meg, hogy jókívánságaimat fejezzem ki Elnök úrnak, az alelnök hölgyeknek és úrnak, és valamennyi, ma megválasztott tisztségviselõnek. Jó munkát kívánok!
Tisztelt Országgyûlés! Élni kívánok az alkalommal, hogy a leköszönõ kormány miniszterelnökeként szóljak az elmúlt négy évrõl, történelmünk e különleges idõszakáról, amely a múlthoz képest alapvetõen újat, más értékeket és minõséget teremtett szûkebb és tágabb közösségünkben, egyéni sorsunkban és sokunk gondolkodásában.
Kormányom, mely néhai nagy elõdöm, Antall József kormánya örökébe lépett, a folyamatosság és a stabilitás programját nyújtotta be múlt év decemberében az elõzõ parlamentnek. Folyamatosságot hirdettünk abban a gondolatkörben, amelyben Antall József kormánya mûködött, és amely a szabadság, a gyökeres gazdasági fordulat és az európaiság eszményének kötelezte el magát. Maradéktalanul és hittel vallottuk e törekvések helyességét, és fordítottuk le ezeket a kormányzati cselekvés döntéseire, a törvényhozás elé kerülõ javaslatainkra, a végrehajtás tetteire. Végrehajtottuk - valamennyien - a politikai rendszerváltoztatást, és a Magyar Köztársaságban töltötte ki a kormány egyedül a kelet-közép-európai térségben az elsõ politikai ciklus teljes alkotmányos idõtartamát.
Az újjászületett magyar demokrácia életképességét jelezte a nemzet több, sorsformáló kérdésében kialakított politikai egyeztetés, egyetértés, az elsõ miniszterelnök tragikus halálát követõ zökkenõmentes és folyamatos kormányzás. Magyarország valóban független, szuverén országgá vált mind politikai, mind gazdasági értelemben, amelynek területén 1991 nyara óta nem állomásoznak idegen hatalom katonái. Tagadhatatlan, hogy függetlenségünk gátját jelentõ legszorosabb kötelékeket a '90-es választásokon gyõztes koalíciós kormány vágta el, ugyanakkor nem vitatható el az érdem a szovjet csapatkivonási megállapodást aláíró utolsó egypárti kormány kezdeményezõ szerepétõl.
Az 1990-es választások három fõ területen jelentettek gyökeres szakítást a múlttal. Az egypárti rendszerû, hol keményebb, hol puhább diktatúrát a többpárti parlamentáris demokrácia váltotta fel, az állami tulajdon dominanciáján alapuló tervgazdálkodás helyébe a magántulajdonra épülõ szociális piacgazdaság lépett, és végül, az egyirányú függés helyett újra kifejezhettük, hogy hazánk Európa közepén fekszik, annak minden értékrendi, kulturális és gazdasági feltételével együtt. A parlamentáris demokrácia a XXI. század elõestéjére kialakult korszerû jogállameszme magyar talajba telepítése ügyében hatalmasat léptünk elõre.
Törvényalkotó munkánk - több mint négyszáz törvény - korszakos haladást jelentett, intézményrendszerünk kiépítése megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Unió normáinak. Az elmúlt évek politikai stabilitása és a nemrég lezajlott választások maguk is ennek az új, immár mélyen gyökerezõ jog- és intézményrendszernek az életképességét bizonyítják. Késõbbi korok kutatói hivatottak értékelni, hogy a tartós krízishelyzetek elkerülésében milyen mértékben játszott közre a társadalom mértéktartása és a kormány konfliktuskezelõ képessége. Tisztelet hazánk polgárainak, hogy a nehéz években szorgalmukkal és tudásukkal, bölcsességükkel és leleményükkel közremûködtek a feszültségek enyhítésében, a békés átalakítás munkájában, és e helyrõl sem kívánhatunk mást, mint hasonlóan stabil négy esztendõt.
Ez különösen nagy érték olyan régióban, amelynek történelmi félmúltja azonos hazánkéval, és amelynek országai tragédiáktól sem mentes idõszakot hagynak maguk után. A jogállamiság kialakítása feltételezte a korábbi hatalom által okozott jogsérelmek orvoslását.
Meggyõzõdésem, hogy a jövõ igazolni fogja törekvéseinket, hogy a tulajdonban és az emberi méltóságon esett sérelmeket a kárpótlási törvény keretében oly módon kívántuk - legalább részlegesen - enyhíteni, hogy az tulajdonszerzés formájában egyben egy új polgárság kialakulását és a magántulajdon megerõsödését is szolgálja. Nem szabad elfelejtenünk, hogy úgy kellett a piacgazdaság kiépítéséhez hozzákezdenünk, hogy annak mindkét eleme - a tulajdonos is és a tõke is - hiányzott hozzá. Nem teremtett e történelmi feladathoz kedvezõ feltételeket a 21 milliárd dolláros államadósság, a keleti piacok összeomlása, a balkáni háború és az utóbbi másfél-két esztendõben tapasztalható tartós világgazdasági recesszió.
(14.30)
Mindezt súlyosbították az elmúlt fél évszázadban elhanyagolt és elmaradott infrastrukturális viszonyok, és úgy vélem, felesleges emlékeztetni iparunk strukturális és technikai állapotára, a termelõszövetkezetek '80-as évek végére kialakult helyzetére.
Nem volt könnyû tehát az átvett örökség. Ehhez képest - nem tagadva a meglévõ súlyos feszültségeket - más az a hagyaték, amelyet átadunk, hiszen '89 és '93 vége között 18 százalékról közel 60 százalékra nõtt a magánszektor részesedése az elõállított javakban; több százezerre nõtt a magánvállalkozások száma, és Magyarország vonzotta e térségben a külföldi tõke legmagasabb arányát. A szabadkereskedelmi megállapodásoknak olyan rendszerét hoztuk létre, amely ma már az ország külkereskedelmi kapcsolatainak 70 százalékát öleli fel, és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása óta nem tapasztalt kereskedelempolitikai környezetet alakított ki Magyarország számára.
A történelmi mértékû társadalmi-gazdasági változásért a vállalt árat meg kellett fizetnünk. Soha nem hallgattuk el a nemzeti jövedelem csökkenését, a 13 százalékra növekvõ munkanélküliséget, a költségvetés, a fizetési mérleg gondjait, a privatizáció ellentmondásait, a '92-ig felfelé kúszó inflációt, és azt sem, hogy a kormányzatnak sem sikerült mindig optimális döntéseket hoznia. Mindezek ellenére sem hallgatható el, hogy a sokszor vitatott és ellenérzésekkel fogadott intézkedések hatására számos negatív tendencia megfordult. Az inflációs ráta már '92-tõl mérséklõdik; '93 áprilisa óta csökken a munkanélküliség, és ma nem haladja meg számottevõen az európai átlagot. Tavaly megkezdõdött az ipar növekedése, amely az idén igen határozottan folytatódik; túljutott mélypontján az építõipar is, sõt '94-ben jelentõs teljesítménynövekedés várható a beruházásoknál és a mezõgazdasági ágazatban.
A Kormány mindig tisztában volt azzal, hogy az agrárgazdaság az egyik kulcskérdése az átalakítási folyamatnak. Ma már vitathatatlan a mezõgazdaságban is a magángazdaság túlsúlya; a kis- és középüzemek, a bérleti vállalkozások a mezõgazdasági termékek többségét állítják elõ.
Nem hirdethetjük, hogy befejezõdött a gazdasági rendszerváltozás és fõleg a gazdaság rendbetétele, hiszen az államháztartás reformja, a fizetési mérleg gondjai még a következõ parlamenti idõszakban is kulcskérdésként kell hogy szerepeljenek. Azt azonban állíthatjuk, hogy hosszú és minõségi változást eredményezõ útszakaszt tettünk meg a szociális piacgazdaság irányában, a vidék felemelésében, megváltozott civilizációs viszonyaiban, az elmaradottság felszámolásában. Az államhatalom totalitása után kialakult az önkormányzatok rendszere is, régiónkban páratlanul erõs autonóm vonásokkal.
Nincs azonban fellendülés, nemzeti megújhodás az ország szellemi, erkölcsi, kulturális életének új alapokra helyezése nélkül. Ez a felismerés vezette a leköszönõ Kormányt akkor, amikor nagyon hosszú és széles körû szakmai- társadalmi egyeztetés alapján új fejezetet nyitott az oktatás területén. Az emberi jogok alkotmányos elvei alapján civil szervezetek százai erõsítik a demokrácia társadalmi bázisát, és jött és jön létre a közösség által is ellátható állami feladatok átvállalása jegyében a köztestületek kiterjedt rendszere. Az egyházak hitéleti, oktatási és szociális célú feladataikhoz eddig visszakapott ingatlanaikkal elnyerték mûködésük kezdeti lehetõségeit.
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a térség országai közül négy évvel ezelõtt egyedül Magyarország választotta a szociális piacgazdaság modelljét. Magyarország kísérelte meg legerõteljesebben térségünkben a gazdasági versenyképesség és a társadalmi méltányosság követelményeinek ötvözetét. Nem tudtunk mindent megvalósítani abból, amit szerettünk volna, hiszen egyidejûleg kellett a gazdasági katasztrófát megállítani, a mûködõképességet fenntartani, az átalakítást szervezni. A szociális törvénykezés, a nyugdíjemelések együttes eredményeként a társadalom legelesettebb rétegeinek leszakadása térségünkben megint csak Magyarországon volt a legkisebb mértékû.
Belsõ - viszonylagos - stabilitásunk elképzelhetetlen lett volna külpolitikánk gyökeres reformja nélkül. Négy évtizedes elszigeteltség után nemcsak piacaink 70 százalékát találtuk meg a fejlett országokban; de bekapcsolódásunk az Európa Tanács, az EBEÉ, az Európa Parlament munkájába, társulási megállapodásunk az Európai Közösségekkel és végül teljes jogú tagsági kérelmünk az Európa Unióba jelzik helyünket és elfogadottságunkat. Érlelõdik OECD-tagságunk, partneri megállapodást kötöttünk a NATO-val, és jó kapcsolatokat sikerült kiépítenünk a volt Szovjetunió számos tagországával, elsõ helyen is említve Oroszországot és Ukrajnát. Következetes munka folyt európai integrációs ambícióink megvalósítása, a megnövekedett számú szomszédságunkkal való korrekt kapcsolatok kiépítése érdekében.
Lépéseink során soha nem feledkezhettünk meg a határainkon túl élõ magyarságról, amelyet mindig nemzetünk testének éreztünk és vallottunk, és az alkotmányból folyó, elidegeníthetetlen kötelezettségünknek tudtuk gondjaik, aggodalmaik megismerését, kisebbségi sorsuk, törekvéseik képviseletét a nemzetközi normák szerint. Történelmi és lelki közösségünk soha nem irányult más államok szuverenitása ellen, soha nem sértette más nemzetek méltóságát és jogait.
Tisztelt Országgyûlés! A jelenlegi szerepem által szûkre szabott korlátok sem lehetõvé, sem illendõvé nem teszik, hogy ez alkalomból részletesebb elemzésekbe bocsátkozzam. Nincs módomban szólni ezért a honvédelem, a rendészet, a belsõ biztonság, a közigazgatás, a környezetvédelem, az egészségügy kardinális kérdéseirõl, az elmúlt négy évben bekövetkezett változásokról.
Indokoltnak tartom azonban ezúttal is kinyilvánítani a Kormány fõhajtását az elõzõ parlament munkája és teljesítménye elõtt. Negyven év hivatalosan sugallt és kikényszerített népfrontos egysége után politikailag tagolt, erõs ellenzékkel rendelkezõ, a legteljesebb nyilvánosság elõtt tevékenykedõ parlament kezdte meg mûködését 1990 tavaszán. Ez az Országgyûlés és Kormánya járatlan úton vállalt úttörõ szerepet, és talán törvényszerû is, ha olykor- olykor zsákutcába vagy mellékösvényre tévedt.
A Magyar Köztársaság leköszönõ Kormánya koalíciós kormány volt. Kifejezem köszönetemet a munkánkat segítõ koalíciós partnereknek és a munkánkat támogató politikai tényezõknek. Szeretném hangsúlyozni, hogy törekvéseinket kizárólag az ország jövõje, állampolgáraink boldogulása, anyagi jólétük, szellemi kiteljesedésük elõsegítése motiválta.
Tisztelt Ház! Ezennel bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának 33/A §-a alapján a vezetésem alatt álló, hivatalban lévõ Kormány megbízatása az újonnan megválasztott Országgyûlés megalakulásával a mai napon megszûnik. Az alkotmány 39/B §-a ugyanakkor arról rendelkezik, hogy a Kormány megbízatása megszüntét követõen hivatalban marad, és korlátozott jogkörrel, ügyvezetõ kormányként mûködik az új Kormány megalakulásáig. Biztosíthatom a tisztelt Házat, hogy az ügyvezetõ kormány eleget tesz alkotmányos kötelezettségének, és ennek megfelelõen fog tevékenykedni hivatali idejének hátra lévõ rövid idõszakában.
Változatlanul fontos feladatának tekinti a kormányváltás zökkenõmentes elõsegítését, adataiba és nyilvántartásaiba történõ korlátlan betekintést, amellyel most elõször hagyományt kíván teremteni.
(14.40)
Engedjék meg, hogy kormányom és a magam nevében kifejezzem jókívánságaimat az újonnan megválasztott parlament minden tagjának, és kívánom, hogy siker övezze mindazokat a szándékaikat, amelyeket polgáraink és az egész magyarság boldogulása, belsõ és külsõ harmóniáink megteremtése, országunk, a Magyar Köztársaság felemelkedése érdekében kifejtenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)