KÓSA LAJOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a társulási szerződés és a magyar mezőgazdaság kapcsolatáról szeretnék beszélni. Ez egy nagyon kis része a társulási szerződés által érintett problémáknak, azonban azért szeretnék néhány szót erről a kérdésről beszélni, mert egyrészt a magyar mezőgazdaság a magyar gazdaság egyik súlyos válságban lévő ágazata, és az ebben dolgozó emberek, illetőleg az ehhez kapcsolódó érdekcsoportok meglehetősen árgus, sőt, kritikus szemmel nézik Magyarország európai csatlakozását, illetőleg a társulási szerződést. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy még olyan feltételezések is + - hogy is mondjam? - + megfogalmazódhattak, hogy a Kormány tudatosan törekszik a mezőgazdaság tönkretételére, azért, hogy az európai országokkal elfogadtassa azt a tényt, hogy Magyarország az Európai Közösséghez közeledik - ha egyelőre csak társulási szerződés formájában is. Éppen azért, mert ilyen neuralgikus pontnak tűnik a mezőgazdaság számára a társulási szerződés, néhány félreértésről szeretnék beszélni, ami hozzátapad ehhez az ügyhöz, és azt gondolom, hogy ezeknek a tisztázása segíti a társulási szerződés tényének elfogadását az ebben a szektorban dolgozók számára is - értve itt az agrárszektorban dolgozókat és elsősorban az agrárszektor képviselőit, közkeletű szóval az agrárlobby képviselőit. A társulási szerződésnek a hazai agrárgazdaságra gyakorolt várható hatásainak megítélése rendkívül szélsőséges. Az egyik vélemény szerint a szerződés egy rendkívüli lehetőség az ágazat számára, hiszen a magyar mezőgazdaság komparatív előnyei révén egész Európát eláraszthatná olcsó élelmiszerrel. A másik nézet - szintén egy másik szélsőség - szerint: a mezőgazdaságot feláldozzák az Európai Közösségbe való gyors belépés reményében. A megállapodás az eddigi álláspontokhoz képest is visszalépést jelent, mivel a jelenlegi exportstruktúrában nem nyújt pótlólagos előnyöket, ugyanakkor az agyontámogatott nyugat-európai mezőgazdaság termékeivel elárasztja majd a piacot, ezért a hazai termelők kiszorulnak onnan. Eddig azok a szélsőséges vélemények, amiket nap mint nap hall az ember akkor, hogyha járja a vidéket, és - mondjuk - viszonylag napi érintkezésben van ezen ágazat dolgozóival és vezetőivel. A társulási szerződés megítélése előtt néhány tényt mindenesetre le kell szögezni: Az egyik: a társulási szerződés nem váratlanul csöppent ide, Magyarországra, hanem egy hosszabb folyamat része - a mezőgazdaság esetében is. A magyar agrárexport ugyanis a 80-as évektől kezdve egyre inkább a nyugat- európai piacok felé fordult. Ezt elősegítette, hogy az Európai Közösség az utóbbi években jelentős könnyítéseket adott a magyar termékek számára. Az exportorientáció-váltás azonban nem egy tudatos gazdaságpolitika eredménye volt a 80-as évek közepén-végén, hanem a vállalatok egy részének spontán alkalmazkodása révén jött létre. Az Európai Közösségbe irányuló kivitel jelentős része az úgynevezett kiscikkek köréből került ki, ezért az export értéke elég változóan alakult. A váltás kényszere a keleti piacok összeomlásával erősödött fel - emlékezzünk arra, hogy egészen addig, amíg a keleti piacok nem omlottak össze, az agráripar vezetői a keleti országokba irányuló kivitelt szorgalmazták, és ennek fenntartása mellett kardoskodtak. Jelenleg a magyar mezőgazdaság számára nincs más alternatíva, mint a nyugat-európai piacok elé mozdulás. Ennek több oka van, de gondoljunk itt elsősorban például arra, hogy melyik piacok jelentenek igazán fizetőképes keresletet - és nem szabad összetéveszteni a fizetőképes keresletet azzal a kereslettel, amit ugyan ki lehet szállítani egy ország piacára, de azért jelentős ellenértéket nem lehet kapni. Fontos továbbá megemlíteni az Európai Közösséggel kapcsolatban, hogy az agrártermékek szempontjából az Európai Közösség ugyan formálisan egységes piac, mégsem tekinthető egy egységes piacnak: az EK agrárpiaci szempontból több jól körülhatárolható régióból áll. (20.20) Az ide irányuló kivitel nagy része elsősorban Németországban és Olaszországban talál gazdára, mármint a magyar kivitelről beszélek. Egyébként ez kísértetiesen emlékeztet a két világháború közötti időszakra, és jelzi azt, hogy a magyar agrárágazat szempontjából azért a lehetőségek bizonyos szempontból gazdaságtörténeti adottságnak is tekinthetők. A szakmai és elsősorban a szakmai közvéleményben elterjedt tévhit az, hogy az Európai Közösséggel szembeni export-import arányunk végzetesen rossz, és általában még szakmai fórumokon is 10:1, 8:1 arányt lehet hallani, ugyanakkor tényként le kell szögezni, hogy ez az arány sokkal kedvezőbb - körülbelül 5:1 - 6:1 - számunkra. Az Európai Közösség piacára sokan be akarnak törni, ezért a Közösség számára az egész agrárpiac kinyitása egy soktáblás szimultán sakkjátéknak fogható fel, és ebben teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar fél számára csak egy asztal jut. Sőt, azt kell mondanom, hogy az Európai Közösség szempontjából az egész régió egyelőre úgy tűnik, hogy agrárkérdésekben egy asztalnak tekinthető. A fentiekből is következően a társulási szerződéstől nem várhattuk, hogy az Európai Közösség nagyvonalúan egyoldalú engedményeket tesz a mi kedvünkért. Egy ország esetében történt meg csupán, hogy a többi tagország megfinanszírozta a belépés költségeit, ez Írország volt, de ez is meglehetősen régen volt, ezt is megint csak az agrárágazat szempontjából mondom. Ezek után a rövid kérdésfelvetések után vizsgáljuk meg azt, hogy mit is nyújt a társulási szerződés a magyar mezőgazdaság számára a társulási szerződésben foglaltaknak megfelelően. Exportoldalon a jelenlegi szerkezetben nincsenek pótlólagos lehetőségek, mivel ezekből a termékekből az Európai Közösségben is túltermelés van. Az úgynevezett kiscikkekben viszont komoly kedvezményeket kaptunk, s ez ösztönző lehet az új vállalkozások és kisüzemek számára. Ezekbe a tevékenységekbe a nagyüzemek is bekapcsolódhatnak, és részt vehetnek, ha változtatnak termékszerkezetükön, és feladják eddigi kényelmüket. Importoldalon koránt sincs akkora veszély, mint azt a mai agrárdogmatika állítja. Meg kell jegyezni, hogy az élelmiszer-behozatalt mind a mai napig nem liberalizálták teljesen, az élelmiszerimport jelenleg is nagyon alacsony szinten van, és a szerződés következtében sem várható, hogy aránya jelentősen megugrik. Ennek több oka van. Az egyik, hogy az Európai Közösségből importált mezőgazdasági termékek elsősorban a drágább, jobb minőségű árucsoportokba tartoznak, és ezek a magyar agráripari termékek számára nem jelentenek igazi versenyt, hiszen ezt a lakosságra értem, csak egy bizonyos része tudja megvásárolni. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az agrárpiaci nyitás kapcsán a verseny pozitív hatással volt a hazai termelőkre, hiszen a hazai termelők is kénytelenek voltak egyre jobb minőségű agrártermékekkel előállni. Tisztelt Ház! Összességében a társulási szerződés agrárpiaci szempontból pozitívan értékelhető. Ez nem jelenti azt, hogy negatív elemei nem lennének. Elsősorban a pozitív eleme az, hogy komoly lehetőséget nyújt a termelők széles körének, elsősorban a kis árucikkek piacán. Ugyanakkor az látható, hogy egyelőre nem várható nagy exportunk agrártermékekből, ennek nem a társulási szerződés lesz az oka elsősorban véleményünk szerint, hanem sokkal inkább a mai agrárpolitika - hogy is mondjam - hibái és a mai agrárpolitikai helyzet. Az kétségtelenül negatív elem, hogy rendkívül sok bürokratikus szabály van az exportengedélyezésben, ami nyilvánvalóan a kisebb vállalkozások számára komoly hátrányt jelenthet, ez pedig azért alapvetően fontos, mert én azt gondolom, hogy a kis árucikkek esetében leggyorsabb piaci reagálást elsősorban a kisvállalkozók és a kistermelők tudnak jelenteni. A FIDESZ frakciója az eddig elhangzottak szellemében támogatja agrárpiaci szempontból is a társulási szerződést, ami, még egyszer hangsúlyozom, nem jelenti azt, hogy nem látnánk azt, hogy milyen nagyon komoly hátrányok érhetik a magyar mezőgazdaságot, de azt gondoljuk, hogy a társulási szerződés mégis pozitívan értékelendő, támogatandó ebből a szempontból, és a magyar mezőgazdaság számára sincsen más út, mint az, hogy termékeinkkel a nyugat- európai piacok felé forduljunk. Köszönöm a szót, elnök úr! (Taps.)