KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Valóban soron kívül kértem szót, hiszen már dél óta várok erre a felszólalásra. (Derültség.) Aggódva lestem, képviselő úr nem megy-e el az idő fogytán. Nem azért vágytam és vártam erre a felszólalásra, mert valami újra számítottam, hiszen képviselő úrral két év óta szinte hetenként van módunk eszmét cserélni e kérdésben, hanem azért, mert ez volt ma az első alkalom, hogy valóban részleteibe menően, érdemben szó esett a környezetvédelemről - eltekintve attól a rövid felszólalástól, amelyet Rott Nándor bizottsági elnök úr tett már a nap folyamán. Egész délelőtt figyeltem a vezérszónokokat, hogy vajon mikor lesz szó a környezetvédelemről, és - noha nyilvánvalóan csak kritikát kaphattunk volna, bármelyik oldalról - mégis vártam, hogy valaki kitért erre. De nem. Nem tértek ki erre. Nagyon szeretném ezt hangsúlyozni, mert ez a tény jelzi azt, hogy nemcsak ebben a Házban, hanem ebben az országban milyen az igény a környezetvédelem iránt, mennyire fontos a környezetvédelem. És ha ezt vesszük jelnek, jelzésnek, akkor tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy ez a tárca és a Kormány sem tehet mást a környezetvédelem ügyéért, mint amit a politikai szervezetek, a társadalom elvár vagy kikényszerít belőle. Nyilvánvaló, hogy a környezetvédelmi miniszter sem lehet eredményesebb ilyen politikai közegben, ilyen közvélemény mellett ezekben a kérdésekben a Kormányban, mint amilyen mértékben a bizottság a Parlamentben tudja akaratát, szándékait érvényesíteni. Ebben az összefüggésben lehet, azt hiszem - kitérek a Pusztai Erzsébet által feltett kérdéshez: mihez képest és milyen körülmények között - értékelni a minisztérium munkáját. A képviselő úr annyi témát sorolt fel, hogy azt hiszem, nem fér bele egy ilyen rövid válaszidőbe, hogy valamennyire kitérjek. Azt szeretném azonban mondani, hogy a kritikában van sok igazság, megfontolnivaló is, de ha azt nézzük, hogy mihez képest és milyen körülmények között, akkor megint csak azt kell mondanom, hogy "ahhoz képest és olyan körülmények között", amilyen feltételekkel a minisztérium dolgozik, ha nem is mindent, de sokat tettünk. Hadd mondjam el azt, hogy én eredményként könyvelem el - noha igen kevesen tudják akceptálni, hiszen nem látják -, hogy végül is kiépült az az intézményrendszer, nemcsak a minisztériumban, hanem a területi szerveknél is, amely a környezetvédelem, természetvédelem érdekeit hosszú távon tudja szolgálni; létrejött egy korszerűnek mondható és sok reményre jogosító műemlékvédelmi szervezet, és noha nem sikerült az építésügyben elérni azt, amit szerettünk volna, és ez nem a minisztérium, nem is csak a Kormány, hanem a Parlament - hogy úgy mondjam, az én szempontomból - hibája is volt, hogy egy független építésügyi igazgatási rendszer jöjjön létre, a területi főépítészi rendszer létrehozásával ezen a hiányon tudunk valamit enyhíteni. Szeretnék szólni az eszközökről. Valóban, a minisztérium eszközei, eszközellátottsága - és ebbe a hatásköröket is beleértem - tisztázatlanok még. Ezeket sem lehetett a vonatkozó törvények - a joggal hiányolt törvények - nélkül megoldani. Igen súlyos kérdés ebben az összefüggésben a vízminőség-védelem kérdése, amely valóban akadályozza a minisztérium munkáját. Ezzel összefüggésben meg kell mondanom azt is, hogy az a tény, hogy az Állami Számvevőszék ezt a kérdést vizsgálta, és ebben valóban mind a két minisztériumra nézve - bár megítélésem szerint nem olyan arányban, ahogy képviselő úr ezt említette - elmarasztalásokat tett, azért az abban az összefüggésben értelmezendő, hogy mi azért kértük ezt a vizsgálatot, mert tudtuk, hogy a megosztás, amit 1990 őszén, egy országgyűlési határozat értelmében, irreálisan rövid határidős kötelezettség mellett kellett elvégeznünk, nem sikerült jól. A törvényről államtitkár asszony már beszélt, én csak a koncepcióról szeretnék beszélni még. Sokan elfeledkeznek arról, hogy azért a Kormány 1991 decemberében elfogadott egy környezetvédelmi intézkedési tervet rövid és hosszú távra, amely - ha nem is fogalmazódott meg egy koncepció formájában, de gyakorlatilag meghatározta a Kormány számára a környezetvédelmi feladatokat, és minden tárca számára előírta, hogy saját programját ennek alapján dolgozza ki. (19.30) A minisztérium helyzete valóban nehéz. Nehéz egyrészt azért, mert - ezt elmondtam bizottsági ülésen is - a legrosszabbul ellátott minisztérium, bér- és egyéb helyzetben, frusztrált és túlterhelt munkatársakkal, de ilyen körülmények között mégiscsak produkáltunk valamit. Hogy kit képvisel a miniszter, ez egy igen érdekes kérdés, és szeretném itt a nem túlságosan nagy nyilvánosság előtt elmondani, hogy én őszintén vallom azt, hogy a miniszternek egyrészt képviselnie kell a környezetvédelmet, természetvédelmet és más szakterületeit a Kormányban, ez kötelessége, ugyanakkor kötelessége képviselni a minisztériumban a Kormány összkormányzati érdekeit is, ezt a kettőt egyensúlyban tartva látja el jól a feladatát. Ebből következik az is, hogy óhatatlanul kompromisszumokba kényszerül, nyilván vitatható és vitatandó, hogy milyen, jó vagy rossz kompromisszumokba kényszerül bele. Ha már a sajtót emlegette képviselő úr, én nem tudtam figyelemmel kísérni a sajtót a múlt szerdai bizottsági tárgyalás után, mert nem voltam itthon, utólag ugyan átnéztem, de nyilván csak futólag. De én úgy gondolom, hogy abban egyetértünk - és ez a lényege annak, amit mondott -, hogy a sajtó nem kezeli megfelelően - a tömegkommunikáció általában - a környezetvédelem ügyét, hiszen csak akkor foglalkozik ezzel a témával, hogyha valami botrány van kipattanóban vagy szenzációról van szó. Hadd mondjak erre egy jellemző példát. Hazajöttem péntek este Norvégiából, ketten vártak a repülőtéren, két újságíró. Elmondtam - több percen keresztül - , hogy milyen valóban komoly eredményeket tudtunk ott elérni kétoldalú tárgyalások során, mind a két újságíró zárókérdésként feltette, hogy "és mi van Bős-Nagymarossal?" Elmondtam fél percben, ez a fél perc megjelent, a lényegi kérdésekről egy szó sem a sajtóban. Szóval ilyen körülmények között végzi a minisztérium a munkáját, és úgy gondolom, hogyha a kormánybeszámoló valóban nem abban a terjedelemben és összefüggésben - a területfejlesztést is beleértve - foglalkozik ezzel a témával, ami a minisztérium érdemi munkáját tükrözné, s valóban jelzi azt, hogy a kormányzaton belül sincs egészen helyén a környezetvédelem, úgy gondolom, hogy az a minősítés, amelyet a bizottság a minisztériumra vonatkozóan - majd tegnap a Kormányra vonatkozóan - e tekintetben tett, mindenképpen túlzottnak minősíthető. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)