DR. ÁDER JÁNOS (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A megállapodás szövege itt van előttem, és hogyha valaki fellapozza, akkor láthatja, hogy a II. pont pontosan felsorolja bizottságonként, állandó és külön bizottságonként, hogy mely párt milyen tisztséget, elnököt, alelnököt, titkárt és hány főt delegál az adott bizottságba. Ezt a megállapodást hat frakcióvezető írta akkor alá, és ahhoz, hogy ez a megállapodás továbbra is konszenzuson nyugodjon, a megváltozott helyzetnek megfelelően nyilván, de ugyancsak valamennyi frakció képviselőjének kellene ellátni kézjegyével a módosítást is. Nem újdonság egyébként, hogy ezt a megállapodást módosítjuk, két alkalommal erre már sor került. Az egyik alkalommal a szociális bizottság esetében, ahol egy fővel növelte a Parlament az MDF képviselőinek a létszámát, a másik alkalommal, amikor egy új külön bizottságot állított fel. S ez ügyben sikerült kialakítani a konszenzust. A konszenzusra ma is készség mutatkozott, az ellenzéki pártok képviselői elismerték azt, hogy valóban célszerű a megállapodásnak azt az elemét megvalósítani, hogy a koalíciónak megfelelő többsége van az állandó bizottságokban. Azonban azt is mindvégig hangsúlyoztuk, hogy a megállapodásnak nemcsak ez az egyetlen eleme, hanem az eljárás is konszenzusos, tehát ahhoz, hogy ez a Ház elő kerülhessen és a szavazás megtörténjen, ennek konszenzuson, a frakciók egyetértésén kell nyugodnia. Röviden a dolog előzményéről és az elmúlt hétnek a történéséről, részben kiegészítve azt, amit Hack Péter elmondott. Én azt gondolom, akkor, amikor ide eljutottunk, hogy veszély fenyegeti az 1990-es politikai megállapodást, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy ki a felelős ezért, kit terhel a poltikai felelősség. Megítélésem szerint elsősorban és kizárólag a kormánykoalíció pártjait terheli ezért a felelősség. Több okból is. Egyrészt, amikor látták a Kisgazdapárton belüli viszályt, akkor próbálták elodázni az ezzel kapcsolatos jogi álláspontnak a kialakítását. Amikor a nyilvános szakítás megtörtént, akkor hosszú hónapokig tétovázás következett, és azután is csak egy bizonytalan alkotmányügyi bizottsági állásfoglalás született meg, ami azt ugyan rögzítette, hogy egy pártnak egy frakciója van, de hogy melyik is - a 35-ök vagy a 10-ek - a Kisgazdapárt frakciója, arról elfeledkezett, így aztán most is az a helyzet, hogy egyszerre mind a két esetben - a 10-eknél is és a 35-öknél is - FKgP, FKgP van feltüntetve. Pedig hogy ha egy pártnak egy frakciója van, és két frakció van egyébként a Parlamentben, akkor mint a kettő nem lehet ugyanannak a pártnak a frakciója; azt gondolom, ez logikus. Így azután, miután a kormánykoalíció pártjai abban a csapdában vergődnek, hogy vagy egy jogsértést, egy abszurd álláspontot fogadnak el, miszerint a 35- ök, tehát a már kizártak az FKgP-nek a parlamenti frakciója, és ezzel esetleg a 35-öket ellenségükké teszi, ezért inkább a könnyebb utat választják, a politikai megállapodásnak a megsértését. Röviden, hogy hogyan jutottunk el idáig. A tárgyalások kezdetétől fogva javasoltuk, hogy a kisgazda frakció és a 35-ök állapodjanak meg egymással, és vélhetően ezt az álláspontot a többi párt jóvá fogja hagyni, kézjegyével el fogja látni. Erre nem került sor. Javasoltuk azt is, hogy az MDF-frakció vállaljon közvetítőszerepet ebben a folyamatban. Az eredmények azt mutatják, hogy ez vagy nem történt meg, vagy nem járt sikerrel. Az elmúlt héten egy rendkívüli hatpárti megállapodást kezdményeztünk, ahol a 10-ek végre kimozdultak a holtpontról, és amit egyébként Kónya Imre is jelentős előrehaladásként értékelt. A csütörtöki újabb tárgyalási fordulóban a 35-ök képviselője újabb haladékot kért, arra hivatkozva, hogy kétnapos frakcióülésükön pénteken és szombaton döntés születik. Ez a döntés azonban nem vette figyelembe, hogy a korábbi 45 tagú frakció 35 fősre csökkent, arról nem is beszélve, hogy de jure már párt nincs is mögötte. Miközben a 35-ök képviselője hangoztatta, hogy 1990 májusához képest új helyzet állt elő, az ebből adódó következtetést már nem vonta le. Pedig a 35-ök mandátumaik számát tekintve ugyanolyan helyzetben vannak, mint az MSZP. És miközben az MSZP-nek két-két helye van az állandó bizottságokban, addig a 35-ök négy állandó bizottságban is meg akarják tartani a 3 fős képviseletüket. A tegnapi tárgyalási fordulóban újabb ajánlatot tettünk. Látva, hogy csak ideiglenes megoldásra nyílik lehetőség, javasoltuk, hogy átmenetileg a 10-ek és a 35-ök is tartsák meg helyeiket, és a kormánypárti többség biztosítása érdekében két állandó bizottságban - az alkotmányügyiben és az emberi jogiban - két-két fővel növeljük az MDF-es képviselők számát; valamint, hogy egy hónap elteltével, ha nem sikerül végleges megállapodást találni, a koalíció vonja vissza képviselőit a két bizottságból. A koalíció képviselői a javaslatból csak a számukra kedvező elemet fogadták el, ezt a 30 napos határidőt. Ez azonban az ellenzék számára nem elfogadható és nem nyújt elegendő garanciát. Hiszen mi történik akkor, hogyha a harminc nap eltelte után nem vonják mégsem vissza az egyébként ideiglenesen megválasztott képviselőt? Nyilván semmi. És azt hiszem, abban az esetben, amikor rossz precedensek vannak előttünk, lásd a költségvetési törvényjavaslat törvénysértő módon való beterjesztését, lásd Balsai István úrnak törvénysértő eljárását, akkor azt gondolom, nem áll módunkban ilyen bizonytalan politikai megállapodásokra hagyatkozni, és igenis sokkal határozottabb és sokkal szorosabb jogi, illetve politikai garanciákra van szükségünk. Ezért nem áll módunkban elfogadni ezt a 30 napos ajánlatot sem, amit Kónya Imre tegnap megtett, és ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy konszenzussal szülessen meg a döntés. Óvnám attól a Parlamentet, hogy ezt a politikai megállapodást fölrúgva olyan helyzetet idézzen elő, ami vélhetően egy újabb frontot nyit a parlamenti háborúskodások történetében. Nagyon kérem önöket, hogy ezt ne tegyék meg, felesleges, szükségtelen - lehet megállapodást kötni, csak ahhoz az szükséges, hogy a 35-ök is megfelelő rugalmasságot tanúsítsanak. Köszönöm szépen. (Taps.)