DR. PAPP SÁNDOR (MDF): Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán feltesszük a kérdést, hogy az elmúlt évtizedben, vagy évtizedekben a hazai környezetvédelem működési mechanizmusát mi jellemezte, akkor erre a következő választ adhatjuk: Környezetvédelmünk az egy feladat, egy megoldás, egy havária, egy megoldás elve szerint próbált választ keresni az időközben egyre szaporodó környezeti gondokra. Azt hiszem, nem szükséges külön indokolni, hogy ez alapvetően passzív várakozó és defenzív magatartást testesít meg, amelynek kapcsán a figyelem csupán a már bekövetkezett károk valamilyen mértékű megszüntetésére irányul. A költségvetés környezetvédelemre vonatkozó vitáját pedig általánosságban az jellemezte, hogy az egyes érintett tárcák adott korlátok között egymás rovására próbálták meg érvényesíteni sajátos érdekeiket. Mindez tetemes bizonytalanságot és esetlegességet kölcsönzött a hazai környezetvédelem ügyének. Csupán a legutóbbi évek fejleményei utaltak arra, hogy a környezetvédelem, azaz a már bekövetkezett károk enyhítése vagy felszámolása mellett a környezet tudatos fejlesztése is elkerülhetetlenül szükséges, ami új, offenzív és megelőző szemlélet kialakítását igényli. Az egészségügy ezt már jó idő óta a megelőzni jobb, mint gyógyítani elvben egyértelműen megfogalmazta. Elkerülhetetlenné vált továbbá a környezetvédelem és a környezetfejlesztés pénzügyi hátterének biztos alapokra történő helyezése is, hiszen ezt tekintve hosszú éveken át, és lényegében véve még napjainkban is sok tekintetben folytatólagosan a költségvetést az úgynevezett, és többször elátkozott maradékelv alkalmazása jellemezte. A feladatokat megoldandó a környzetvédelmi alap létrehozása jó kezdeményezésnek bizonyult, ám ennek feltöltése a számításba vett forrásokból eddig nem nagyon bizonyult eredményesnek. Az egyik, és legjelentősebb forrás - mint tudjuk - a környezetvédelmi bírságok - a légszennyezés-, hulladék- zaj-, rezgésbírságok, stb. - köre, amelynek kapcsán azt kell mondanunk, hogy a befizetési fegyelem általában - sajnos - ezen a téren sem jobb, mint a társadalombiztosítási befizetéseké. Ebben az esetben - mint köztudott - arról van szó, hogy a termelő és szolgáltató gazdasági egységek a szennyező anyagok adott határérték fölötti kibocsátása esetén bírságot fizetnek. A megállapított összeg adott része azután bizonyos feltételek esetén leírható, vagy meghatározott feladat megoldására magánál a gazdasági egységnél is felhasználhatják. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak kapcsán még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a környezetvédelmi bírság túlnyomóan a termelő és szolgáltató gazdasági egységektől származik. Azonban időközben beigazolódott, hogy a civilizációs társadalmak egyre nagyobb gondjává a fogyasztási hulladékok, másként szólva a konzumálás nyomán támadó roppant környezeti terhelés válik. Ez a fogyasztás növekedésével együtt egyre komolyabb nehézséget jelent számunkra. Gondoljunk csak kommunális hulladékban fuldokló településeinkre, az erdeinkben szétszórt fogyasztási hulladékokra, a települési szennyvizek kezelésének egyre súlyosabbá váló kérdéskörére. S a közlekedési szennyeződésekből fakadó egészségügyi és más ártalmakra, hogy csak a legsürgősebb megoldást kívánó eseteket említsem. És itt, tisztelt Ház, meg is érkeztünk jelenlegi témánkhoz, az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjához. Engedjék meg, hogy idézzek a törvénytervezet általános indoklásából: "Magyarországon az 1970-es évektől kezdődően a motorizáció több környezeti elem terheléséhez egyre fokozódó mértékben járul hozzá. A környezeti ártalmak enyhítéséhez halaszthatatlan kormányzati intézkedések szükségesek, amelyeknek mielőbb meg kell teremteni a pénzügyi forrását. Az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi termékdíj célja egyrészt a környezeti terhelés pénzbeni érzékeltetése és ezen keresztül ösztönző, szabályozó eszköz létrehozása, másrészt az ebből származó problémák kezeléséhez a pénzügyi háttér megteremtése. Ha a környezeti ártalmak előidézői nyomon követhetőek, a közgazdasági ésszerűség és a társadalmi igazságosság elve azt követeli meg, hogy a károk megelőzését és felszámolását ne elsősorban az általános közteherviselés alapján oldjuk meg." Eddig az idézet. Tisztelt Ház! Az imént elhangzott megfogalmazás a nemzetközi gyakorlatban egyre inkább tért hódító elv, az úgynevezett elővigyázatossági elv hazai gyakorlatba való átültetését szorgalmazza. A hazai környezetpolitikában ez mindenképpen mérföldkövet jelentene. Az elv enyhébb formában azt mondja ki, hogy minden cselekedetünk kapcsán mérlegelnünk kell annak természeti és épített környezetünkre gyakorolt hatását, praktikus megfogalmazása pedig így hangzik: a szennyező fizessen! És ebben az összefüggésben a szennyezőn van a hangsúly. Ezt azért kell kiemelnünk, mert az elv semmiképpen sem jelentheti azt, hogy úgymond "ha fizetek, korlátlanul szennyezhetek". Ma még távol vagyunk ettől a gyakorlattól. Bárki tudna példákat említeni arra, hogy egy-egy környezeti elem vagy régió erőforrásainak gondatlan, a jövőre nem tekintő felhasználása, szennyezése kapcsán milyen erős törekvés nyilvánul meg arra, hogy mindezek felszámolását akár a "nemzeti kincsről van szó" jelmondat jegyében az általános közteherviselés alapján oldjuk meg. Úgy vélem, ezt a gyakorlatot nem folytathatjuk. Ahol a szennyezők köre behatárolható, ott érvényesíteni lehet és kell az elővigyázatossági elvet. A II. világháború utáni időszak a motorizáció fellendülését hozta magával. Ennek sok szempontból jótékony hatása valamennyiünk számára ismeretes. Mára azonban a mennyiségi növekedés számos, súlyos gondot idézett elő. Elegendő legyen itt csupán a kipufogógázok által okozott egészségkárosodásra utalnom, melynek megdöbbentő adatait nap mint nap olvashatjuk a sajtó hasábjain. Ehhez más károk is társulnak. Különösen súlyos helyzet alakult ki a nagyobb városokban, elsősorban is Budapesten, ahol egy felmérés szerint például minden hetedik lakos kimutathatóan ilyen környezetszennyezésből fakadó légúti megbetegedések enyhébb vagy súlyosabb formájától szenved. De ezen túlmenően a gépjárműforgalom nagyon sok rejtett költséggel is terheli az adófizetőket. Az útépítés és -karbantartás, a talaj-, víz- és légszennyezés, az erdő- és mezőgazdasági, továbbá épületkárok, a környezetszennyezés és zajártalom okozta különféle betegségek, a balesetet szenvedettek ápolása, a rokkantak nyugdíja, a roncsok, az elhasznált autógumik és akkumulátorok elhelyezése vagy újrahasznosítása mind-mind pénzbe kerül. Az ilymódon jelentkező terhek igen jelentős hányada az egész társadalom adóiból és hozzájárulásaiból származó költségvetésből kerül kifizetésre. Az elmondottak - hangsúlyozni szeretném - nem csupán hazai gondként jelentkeznek, hanem arra engednek következtetni, hogy ezek a nehézségek az ezredforduló tájékára minden valószínűség szerint világviszonylatban is új közlekedési koncepciót kényszerítenek ki, amely várhatóan a tömegközelekedés és a vasúti teherszállítás fejlesztését fogja előnyben részesíteni. Tisztelt Ház! Az általános vitában Szűcs István képviselő úr a környezetvédelmi termékdíjjal, az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatosan feltette a kérdést, hogy miért éppen az üzemanyagok, miért egyetlen termékcsoportról van itt szó, amikor számos egyéb termékcsoport is megnevezhető környezetkárosításként. És azt a kérdést is megfogalmazta, hogyha csak egyről van szó, miért éppen az üzemanyagokról beszélünk. Én azt hiszem, hogy erre a kérdésre viszonylag egyszerűen elfogadható választ adhatunk. A termékdíj olyan sajátos elvonás, amelynek felhasználása nagyon célzatosan kell, hogy megtörténjék. Ennek megfelelően feltétlenül fontos a jó előkészítés, hogy a meghatározott célra való felhasználás valóban eredményeket is hozzon, és ez természetesen számos egyeztető, előzetes tárgyalással jár együtt. De úgy is fogalmazhatnék, hogy nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben sikeres vállalkozás lenne egy környezetvédelmi termékdíjcsomagot benyújtani, hiszen a mai magyar társadalom számos más gonddal küszködik, és ezt nálunk tehetősebb társadalmak sem engedhették meg maguknak. És ha már egyet választunk ki, hogy miért éppen az üzemanyagok, miért éppen a közlekedés, erre vonatkozóan a következőket szeretném elmondani. Január közepén egy napilapunkban egy híradás jelent meg, amely szerint egy macskát a Lánchíd korlátjához kötöttek, és a macska néhány óra után, bizonyíthatóan a kipufogógázoktól jobblétre szenderült. Én azt hiszem, hogy ennek következményei vannak humánegészségügyi szempontból is, hiszen ebben a tekintetben világosan látnunk kell, hogy a levegőszennyezettség az, ami igen súlyos és mindenekelőtt fontos megoldandó problémát kell, hogy jelentsen. Ennek megfelelően tehát a termékdíjak körét egy olyan termékcsaláddal kell elkezdeni, amelyeknek révén a levegő, az atmoszféra szennyezése ma már helyenként alig elviselhető következményeket okoz. Tisztelt Ház! Reményeink szerint ez a törvényjavaslat a képviselő hölgyeknek és uraknak mindkét oldalon a támogatását fogja élvezni, hiszen a tisztább levegő, szélesebb értelemben véve a tisztább atmoszféra a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek - hitem szerint - egyképpen javára szolgál és ilymódon valamennyien részeseivé válhatunk egy új környezetpolitikai koncepció első lépése megtételének. Mert ebben az esetben már valóban nem a passzív és követő környezetvédelem, hanem az aktív és tudatosan megelőző környezetpolitika kibontakozásának elősegítéséről van szó. Tisztelt Ház! Befejezésként szeretném még elmondani, hogy a törvényjavaslat kapcsán felvetődhet az a kérdés, hogy környezeti bajainkra nem jelenthet-e gyógyírt, legalábbis adott mértékig az a szemléletváltás, amelyet a problémával összefüggő etikai tényezők figyelembevételével érhetünk el. Ez bizonyára fontos lehetőség, ám a gazdaság nem mindenben és nem feltétlenül számol erkölcsi tényezőkkel és számos példa igazolja, hogy a civilizációs társadalmakban minden felvilágosításnál, és minden erkölcsi érvnél erősebben hat az ár. Az utóbbi kapcsán, tisztelt képviselőtársak, valóban befejezésként engedjenek meg egy merésznek látszó általánosítást: A keleti típusú tervgazdaság összeomlott, mert az árak nem tükrözték a gazdasági, ökonómiai realitásokat. A piacgazdaság összeomlik, ha az árak nem fogják tükrözni az ökológiai realitásokat. Itt csupán 50 fillérről van szó, és ez egy évben 400 forintnyi terhet okoz. Azt hiszem, valamennyiünk jövője érdekében meg kell fontolnunk, hogy vállaljuk ezt a terhet. Köszönöm figyelmüket! (Taps.)