RAJ TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy Dénes János támogatja javaslatomat vagy legalábbis elviekben jónak találja. De én esetleg arra gondolok, hogy nem teljesen értette meg - ha nem haragszik érte. Tudniillik én nem azt mondtam, hogy tágítsuk ki a kárpótlási javaslat érintettjeinek körét, hanem csupán annyit mondtam, hogy mindazoknak, akikre ez a bizonyos életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat vonatkozik, ne egymillió forintot vagy semmit vagy valamennyit adjanak, hanem annyit adjanak mindenkinek - nem az életéért természetesen, hiszen az megfizethetetlen, hanem az elveszett munkájáért adjanak kárpótlást. És ez természetesen nem szélesebb körre vonatkozik, hanem azokra, akiket ez a törvény egyébként is érint. Tehát hogyha valakit elhurcoltak 1944-ben és soha többet vissza nem tért, a családja pedig, mondjuk, a felesége, az özvegye egyedül kellett, hogy fölnevelje gyermekét; vagy akit, mondjuk 1956 után kivégeztek és árvákat hagyott maga után, és ezért sokkal nehezebb körülmények között nevelkedtek, ezt a családot, az özvegyet és akár a gyermekeket is - ha már akkor éltek, tehát árván maradtak - lehessen valamilyen módon kárpótolni azért a veszteségért, nem a személyes veszteségért, hiszen az megfizethetetlen, az emberhalál megfizethetetlen, ellenben azért a munkáért, azért a jövedelemért lehetne valamelyest kárpótolni, amely nem jutott a családnak, miután a családfenntartó meghalt. Csupán erről van szó. És ha kiszámítjuk, ez az összeg nem nagyobb, mint amelyet az eredeti kárpótlási törvényjavaslat, ez a jelen javaslat tartalmaz. Ugyanis úgy kellene kiszámítani az elveszett jövedelmet, hogy az átlagkeresetet be kellene szorozni a táblázatban szereplő hónapszámmal, és ezt az összeget kellene kiadni az özvegynek, illetve az árváknak, vagy a szülőknek esetleg. S ez véleményem szerint humánus, elfogadható, és nem bővebb kört érint, mint amilyet az eredeti törvényjavaslat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)