RAJ TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A reakciót, amelyet Suchman Tamás elmondott, alapvetően én is támogatom, és ebben az ügyben szerettem volna felszólalni. De engedtessék meg, hogy néhány szóval, noha egyszer már e törvény kapcsán felszólaltam a Házban, mégis szót emeljek, annál is inkább, mert rövidesen a törvény általános vitája lezárásra kerül, és a bizottságok elé kerül ennek a törvénynek különböző módosítványokkal a megtárgyalása. A törvény filozófiájáról már szóltam itt a Házban. Arról is, hogy milyen diszkrimináció mutatkozik a törvényjavaslatban elsősorban a kisebbségekre vonatkozólag, és azokra, akik a fasizmus idején különösen sok szenvedésnek voltak kitéve. Ezekkel kapcsolatban mind jómagam, mind mások módosítványokat nyújtottunk be. Van azonban egy olyan vonatkozása ennek a törvénynek, amelyről még szólni kellene. Nevezetesen: a törvényjavaslat végén egy mellékletet találunk, amely azt mutatja be, hogy amennyiben valaki - a károsult vagy hozzátartozója - életjáradékra kívánja átváltani a kárpótlási jegyet, ebben az esetben egy táblázatot kell figyelembe venni, amely becslés alapján meghatározza, hogy a károsult még mennyi ideig élhet, és ennek megfelelő összeg jár majd neki. Úgy vélem, hogy ez az egész táblázat, úgy, ahogy van, nemcsak különös, de embertelen is, és nagyon remélem, hogy ez alkalmazásra nem kerül. Azonban fel lehetne használni ezt a táblázatot egy másik koncepció mellékleteként - ugyanis a különböző törvénybeli diszkriminációkról majd a részletes vitában szeretnék szólni -, de azt már most le szeretném szögezni, hogy ez a törvényjavaslat koncepcionálisan, tehát elvileg sem jó, ugyanis az élet és élet, halott és halott között különbséget tesz. Egyeseket egymillió forinttal akar kárpótolni, másokat, így a deportáltakat, a munkaszolgálatban elhunytakat, a recski táborban vagy a sortüzek által megölteket egyáltalán nem kívánja kárpótolni, csupán a szabadságvesztés idejére vonatkozólag. Ellenben én úgy gondolom, hogy nem is lehet igazából az életet megfizetni. Nincs olyan törvény, amely összegszerűen meghatározhatná, mennyit lehet fizetni egy emberéletért, és nem is igazán szép dolog. Azt viszont mindenképpen meg lehetne fizetni, ha már a kárpótlási törvényre sor került+ és ez mindenképpen örvendetes természetesen, hiszen a hozzátartozók bizony gyakran rossz anyagi helyzetben vannak. Tehát amennyiben erre már sor került, azt mindenképpen meg lehet fizetni, hogy milyen elmaradt jövedelem esett ki a meggyilkolt ember megölése által. Akit jogtalanul, politikai okból megöltek, annak a családja bizony anyagilag is nehéz helyzetbe került, hiszen ő maga még hosszú évekig tudta volna a családját segíteni, fenntartani, támogatni, és ezt a kiesést lehetne valamilyen módon pótolni. Úgy vélem, hogy a táblázatot, amely a törvényjavaslat végén szerepel, arra lehetne felhasználni, hogy a megölt, meggyilkolt emberek akkori életkorát figyelembe véve lehetne a családot kárpótolni a tekintetben, hogy a jövedelemkiesést most utólag pótolni lehet a család számára. Ezzel abba a helyzetbe lehet hozni ezeket a károsult családokat, hozzátartozókat, hogy ők is bekapcsolódjanak a gazdasági újjárendeződésbe, amely ebben az országban rendkívül kívánatos. Ezt én egy módosítvány formájában be is nyújtottam, annak ellenére, hogy ez voltaképpen egy teljesen új koncepció, de beépíthető ebbe a törvénybe. Nagyon kérem a bizottságok támogatását erre vonatkozólag, hogy ne az életért járjon a pénz, hanem a hiányzó munkatevékenységért, azért a jövedelemkiesésért, amely a családot mindenképpen megilleti, és ezzel lehetne utólag kárpótolni a különféle diktatúrák áldozatait; a nyilas uralomét, a fasizmusét, vagy az azóta elkövetkezett évtizedek diktatúrájának áldozatait is hasonló módon lehetne kárpótolni. Nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a módosítványt a bizottságok ülésein, és nagyon remélem, hogy majd a részletes vitában még kifejthetem a véleményemet és meg tudom nyerni képviselőtársaim támogatását a határozathozatal előtt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)