KÁLLAY KRISTÓF (független.): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vajon mit várunk ettől a jövő évi költségvetés irányelveiről szóló vitától? Ahogy elnézem a padsorokban, illetve a sajtópáholyban helyet foglalók számát, nem túl sok jót. A tájékoztató szerkezetileg azt az igényt jelzi, hogy az 1991. évi gazdasági folyamatokra alapítva vázolja fel a költségvetési politika 1992. évi irányait. Ezt a szándékot megerősíteni látszik a határozati javaslat, amely ugyan nem kimondottan, de tartalmilag az anyag szempontjait elfogadja, és ezen az alapon részletes költségvetési javaslat készítését irányozza elő. Az eddig elhangzottak és az általam elmondandók alapján helyesebb lenne olyan határozati javaslat, melyben az Országgyűlés döntése nem kelt olyan benyomást, mintha az irányelveket jóváhagyná. Ezért elégségesnek tartom, ha azt deklarálná, hogy megismerte az állami költségvetés 1992. évi előzetes irányelveit, és elhagyná a hiány mértékének közvetett jóváhagyását. A jövő évi költségvetés a gazdaságban egyidejűleg jelenlévő jelentős pozitív és negatív folyamatok és jelenségek között készült. Egyes jelenségek önmagukban is ellentmondónak tűnnek - például, miközben a lakosság fogyasztása drasztikusan csökken, jelentősen nő a megtakarítása. Sajnos, a tájékoztató az idei helyzet elemzésében nem jut el az ok-okozati összefüggések feltárásáig, nem ad elég segítséget az 1992. évre jelzett folyamatok megítéléséhez. Erre csak két példa: már az első oldalon jelzik azt, hogy a volt KGST országokba irányuló export jóval nagyobb mértékben csökkent, mint azt az idei költségvetés elkészítésekor jelezték. Itt azonban a jelentés megáll, nem tér ki arra, hogy ez a csökkenés milyen mértékben adódott a volt KGST országok magatartásából és milyen mértékben abból, hogy magyar részről esetleg nem történt elég lépés a korábbi piacok egy részének, legalább az igényesebb kereslet egy részének megtartása érdekében. Másik példa: a lakosság nettó megtakarításának növekedése jóval meghaladja a várt és előrejelzett mértéket. Az anyag nem elemzi ennek okait, pedig a jövő évi folyamatok reális előrebecsléséhez ez az értékelés igen hasznos lenne. A gazdaságpolitika 1992. évre meghatározott prioritásaival feltétlenül egyetértek. Magam is legfontosabbnak az infláció mérséklését tekintem. Ám, a tájékoztató elemzésével szemben, vannak aggályaim. Az előterjesztők abból indulnak ki, hogy az idei év nyarán, kora őszén elindultak az áremelkedés gyorsulását fékező alkalmazkodási folyamatok. Félő, hogy ez csak a látszat. Az infláció növekedése főként azért állt meg, mert a mezőgazdaság a szezonális termelésének nagy részével nem tudott mit kezdeni - nem volt exportálható a zöldség-gyümölcsfélék nagy része, a raktárak tele voltak hússal, túlhízott sertéseket nem vásároltak fel időben, s mindez a fogyasztói árak csökkenésében érvényesült. Ebből azonban tartós tendenciára következtetni merészség. A mezőgazdaságban a tulajdonváltás elhúzódása miatt nem várható a termelési kedv növekedése, az időjárás sem garantálható 1992-re. Másfelől, az idei árváltozásokban benne vannak a jövő évi inflációt gerjesztő elemek. Ezek közül a legjelentősebb az egyes energiahordozók árnövekedése, ami begyűrűzik az 1992. évi termelési és felhasználási árakba. A kisvállalkozások az energiaár növekedését át fogják hárítani termékeik és főként szolgáltatásaik árain keresztül a fogyasztókra. S minthogy még nincs nálunk olyan valós piac, ahol a kereslet-kínálat egyformán determinálja az árakat, valószínűleg a továbbhárított áremelésnek többségében nem lesz akadálya. A második helyen a gazdaság export orientált fejlődése, világpiaci integrálódása szerepel. Az elv helyes, csak megjegyzem: nem szabad az egyébként kívánatos alkalmi exportsikereket összetéveszteni a magyar gazdaság exportképességének stratégiai szükségleteivel. Nem becsülöm le az adott időszakban az egyszeri és alkalmi lehetőségek kihasználását, de félő, hogy ezek csökkentik a kényszerű figyelmet a stratégiailag fontos exportképesség sokkal nehezebb megalapozásához. Ha itt nem sikerül előrelépnünk, nagyon sebezhetővé válnak az 1992-es év gazdasági céljai, a növekedés és az ezekre épülő elosztás, fogyasztás. A gazdasági prioritások mellett a társadalmi problémák közül egyetlen egyet említ az anyag, és ez: a növekvő munkanélküliség negatív hatásainak enyhítése. Ez valóban alapvető, de nem az egyetlen olyan kérdés, amelyet a Kormánynak - ha a válság kezeléséhez a társadalom támogatását meg akarja nyerni - reflektorfénybe kell állítania. Az valós, hogy a jövő évben a munkanélküliség tovább fog növekedni. Ez szerintem is törvényszerű velejárója a folyamatoknak, az átalakulás enélkül nem valósítható meg. Az 1992-re várható közel félmillió munkanélküli - 100s munkanélküliségi ráta - által felvetett problémák részletesebb ismertetést igényelnek. Az ilyen méretű munkanélküliség nemcsak a költségvetés bevételeire (elmaradt jövedelemadó) és kiadására (munkanélküli segély) hat nagyon is érdemben, de e réteg munkaképességének megőrzése, ismételt munkába állítása is hatalmas állami és költségvetési feladat. Feltétlenül szükséges a munkahelyteremtő beruházások ösztönzése. A munkanélküliek mai közel 300 ezres létszámában elenyészően kevesen vannak azok, akik tudnak vállalkozni, szakértelmük, képességeik alkalmasak önálló vállalkozásra, és ha ez a feltétel esetleg megvan, akkor a szükséges pénzt is elő tudják teremteni. A munkanélküliek meghatározó többsége továbbra is munkavállaló akar és tud lenni, ez pedig csak átképzéssel, kiegészítő tanfolyamokkal és nem utolsósorban a vállalkozások keretében megfelelő munkahelyek létrehozásával érhető el. Az irányelvek realitásának a megítélése azt is igényelné, hogy bemutatásra kerüljenek az egyes tárcák s felhasználási területek, különösen az önkormányzatok kétségtelenül meglévő többletigényei, és ezek ki nem elégítése által kiváltott főbb társadalmi és gazdasági feszültségek. E problémák közül a leglényegesebbeket a költségvetés jóváhagyása előtt kellene rendezni, azoknak nagyobb nyilvánosságot is adva. Ellenkező esetben a végrehajtás során egyensúlyt rontó, szükségszerűen kielégítendő többletigényeket vethetnek fel. Nyilvánvalóan komoly feszültségek, problémák alakultak ki egyes régiókban, ágazatokban, mindenekelőtt az úgynevezett válságterületeken, például szabolcsi, borsodi térség, járműipar, mezőgazdaság. Hiányolom olyan folyamatok társadalomra gyakorolt hatásainak nyomon követését, mint például az adóemelés. Ugyanis 90-ről 91-re a költségvetés forrásai közül a legjelentősebb mértékben a lakossági jövedelemadó-bevételek növekedtek, közel 130 milliárdról 180 milliárdra. A mostani előterjesztés ezt immár 230 milliárd fölé kívánja srófolni, olyankor, amikor a jövedelemadó fizetésére kötelezhető lakosság aránya demográfiai okból csökken, nő ugyanis a nyugdíjkorhatáron felüliek aránya, ugyancsak nő a munkanélküliek száma. Tehát a korábbi 380s szja-növelést most újabb 30követi, amit még az előzőnél is kisebb létszámú körtől várnak. Még egy témakörről kívánok röviden szólni. A tavalyi vita során a következőket mondtam: "E költségvetés előkészítése kapcsán sem történt meg az államigazgatási tevékenységek köreinek objektív, tételes felülvizsgálata, prioritási sorrendek felállítása, és a nem feltétlenül indokolt tevékenységek leépítése." Sajnos ez az állításom ma is igaz. Az igazgatási tevékenységek köre inkább növekszik ahelyett, hogy csökkenne, amint azt még annak idején a tavalyi választások során szinte valamennyi párt, így a mai kormánypártok is, ígérték. Összességében tehát az irányelvekben megfogalmazott célok támogatandók, de ezek eléréséhez előbb az idei helyzet részletesebb elemzésére, a folyamatok bemutatására van szükség. És kérem a miniszter urat, államtitkár urat, hogy csak ezek figyelembevételével készítse el az átdolgozott, részletes költségvetési javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)