visszalépés az elõzõ részhez

A monetáris politikát 2000 elsõ hét hónapjában elsõsorban a külsõ tényezõkre való reagálás határozta meg. Az elsõ negyedévben az ország növekedési és egyensúlyi kilátásai rendkívül kedvezõen alakultak. Ennek következtében folytatódott az 1999 harmadik negyedévében megindult tendencia, mely a forintbefektetések után elvárt kockázati prémium jelentõs mértékû csökkenésével járt. Nem zárható ki, hogy 1999 decemberétõl a piaci szereplõk körében visszatérõen az árfolyamsáv kiszélesítésére és a forint ezt követõ felértékelõdésére irányuló várakozások is kialakultak. Mindez tükrözõdött abban, hogy a forint 3 hónapos kamatprémiuma az orosz válságot követõ másfél évre jellemzõ, 500 bázispont körüli szintrõl mindössze két hónap (1999. december-2000. január) leforgása alatt 300 bázispont alá zuhant (lásd: Ábra: 0-1).

Az elvárt kockázati prémium csökkenése a hosszú hozamokban is jelentkezett. A hozamesés következtében az elõretekintõ reálkamat az elõzõ évre jellemzõ 5%-os szintrõl ugyanilyen gyors ütemben 3% közelébe esett (lásd: Ábra: 0-2). Mivel azonban az inflációs kilátások egészen augusztusig kedvezõen alakultak és a piac a következõ két évre továbbra is töretlenül csökkenõ inflációval számolt, a jegybank nem érezte szükségét annak, hogy huzamosabb ideig - és az erõteljes kamatérzékeny tõkebeáramlás sterilizációs költségeit felvállalva - ellenálljon a piaci hozammozgásnak. Irányadó rövid kamatát jelentõsen csökkentve követte a piaci hozamok esését, védve ezzel a monetáris politika elsõdleges eszközének számító nominális árfolyam kitûzött pályáját (lásd: Ábra: 0-3). A jegybank az eszköztár átalakításával, egy új instrumentum, a 3 hónapos MNB-kötvény bevezetésével ugyanakkor megpróbált közvetlenebb és a sterilizációs költségek szempontjából olcsóbb módon hatni a rövid piaci hozamok alakulására. E törekvés sikeréhez hozzájárult a világgazdaságban idõközben végbement fordulat: az évek óta dinamikusan növekvõ Egyesült Államok tõkepiacai (különösen a régóta a figyelem középpontjában álló, technológiai részvényeket forgalmazó Nasdaq) március elején meginogtak.

A bizonytalanabbá váló globális gazdasági környezetben a befektetõk kockázatosabb eszközök iránti kereslete jelentõsen mérséklõdött, ami a feltörekvõ országokba irányuló befektetéseket is érintette. A Magyarországot célzó kamatérzékeny tõkebeáramlás lelassult, a forint felértékelõdésére irányuló spekuláció pedig megszûnni látszott. A piaci hozamok anélkül emelkedtek, hogy a jegybanknak devizát kellett volna vásárolnia az árfolyamsáv védelmében. Mivel a nemzetközi környezetben lezajlott változások a hazai inflációs várakozásokat változatlanul hagyták, a reálkamat némileg emelkedett. Júniustól a feltörekvõ piacok megítélése elszakadt az amerikai tõkepiacokkal kapcsolatos, továbbra is negatív várakozásoktól. A feltörekvõ piaci kockázati felárak jelentõs mértékben csökkentek. A magyar hozamok ezzel összefüggésben szintén csökkenni kezdtek, bár ez a csökkenés inkább lassú és egyenletes volt.

*Az egyidejû reálkamat számításakor a jelenbeli 1 éves benchmark hozamot defláljuk a legfrissebb (év/év) inflációval. A rövid bázisú reálkamat számításakor az aktuális 3 hónapos benchmark hozamot és az elmúlt 3 hónap - szezonálisan igazított árszint trendjébõl számított - inflációját használjuk fel. Az ex post reálkamat az egy évvel ezelõtti nominális hozam az elmúlt 12 hónapban mért inflációval deflálva. Az ex ante reálkamat az aktuális 1 éves nominális hozam a makroelemzõk ugyanerre az idõtávra vonatkozó, Reuters által összegyûjtött inflációs elõrejelzéseinek átlagával deflálva. A reálkamat alternatív mutatóinak értelmezésérõl és számítási módszereirõl részletesen ld. Jelentés az infláció alakulásáról, 2000. december, II-1. Keretes írás.

Augusztustól kezdve a monetáris politika lépéseit (lásd: Keretes írás 0-1) sokkal inkább belföldi tényezõk - elsõsorban az inflációs várakozások jelentõs emelkedése - befolyásolták, mint az év korábbi szakaszában. Júliustól novemberig ugyanis az infláció minden hónapban meghaladta a piaci elemzõk várakozásait, legnagyobb mértékben az augusztusban bejelentett júliusi, majd az októberben bejelentett szeptemberi fogyasztói infláció esetében. A sorozatos negatív inflációs meglepetések hatására az 1-2 éves inflációs várakozások 100-120 bázisponttal emelkedtek. A jegybank az inflációs sokkra reagálva október 11-én 100 bázisponttal emelte irányadó kéthetes betétének kamatát, miközben a forint leértékelési ütemét változatlanul hagyta. Ez a lépés felgyorsította a piaci hozamok emelkedését, és azt eredményezte, hogy az elõretekintõ reálkamat nem csökkent, sõt november-decemberre 4% közelébe emelkedett. A jegybanki kamatlépéssel azonban a forint 3 hónapos kamatprémiuma is mintegy 100 bázisponttal emelkedett, ami október végétõl a külföldi befektetõk forint állampapírok iránti keresletét jelentõsen élénkítette: a tulajdonukban lévõ állampapír-állomány december végéig közel 100 milliárd forinttal nõtt.

Decemberben újra külsõ hatások uralták a monetáris kondíciók alakulását: az euró dollárral szembeni erõsödése és a nemzetközi olajárak csökkenése hatására az eurózóna piaci hozamai csökkentek, amit a forinthozamok is követtek. A jegybank 2001 elején két 25 bázispontos kamatcsökkentéssel követte a piaci hozamok csökkenését. A monetáris kondíciókat ez annyiban érintette, hogy az elõretekintõ reálkamatok az októberi szigorítást megelõzõ 3-3,5%-os szintre csökkentek.

A forint havi leértékelési üteme az év során mindössze egyszer, április 1-én csökkent, a csökkentés idõpontja és mértéke pedig már 1999 decemberében bejelentésre került. A monetáris kondíciók reálárfolyam komponensének alakulását így legnagyobb mértékben a hazai, kisebb mértékben pedig az eurózónabeli infláció változásai dominálták (lásd: Ábra: 0-4).

A jegybank és a kormány 2000 második felében lezajlott inflációs sokk kezeléséhez nem használt fel árfolyampolitikai eszközöket. Ennek magyarázata egyrészt az inflációs sokk természetében rejlett. A fogyasztói árindexben elõször júliusban jelentkezõ sokk hátterében ugyanis elsõsorban olyan kínálati oldali hatások álltak, mint a nemzetközi energiaárak emelkedése, az euró gyengülése és egyes - szokásosan volatilis - élelmiszerárak hirtelen emelkedése. A nominális árfolyam által legközvetlenebbül befolyásolt áralakulású termékcsoport ugyanakkor az iparcikkeké, ezek árai pedig a szóbanforgó idõszakban nem emelkedtek jelentõs mértékben. A leértékelési ütem szokásos mértékû csökkentése hosszabb távon mérsékelte volna az iparcikkek inflációját, de a fent említett egyszeri sokkokra kevés hatást gyakorolt volna.

A kamat- és árfolyampolitika szerepe ilyen egyszeri sokkok felmerülésekor az, hogy lehetõség szerint megakadályozza a sokkok inflációs várakozásokba való tartós beépülését, a sokkok úgynevezett másodlagos hatását. Erre a célra a jegybank 2000 októberében a rövid kamatok jelentõs emelését választotta (lásd: Táblázat: 0-1). Ezzel azonban behatárolta az árfolyampolitika mozgásterét, hiszen egy - a kamatemeléssel egyidõben végrehajtott - leértékelési ütem csökkentés a kamatérzékeny tõkebeáramlásnak még a megfigyeltnél is nagyobb fellendülését - a sterilizációs költségek további emelkedését - okozta volna. A leértékelési ütemcsökkentésrõl, mely az iparcikkek áralakulását - és bizonyos mértékig az inflációs várakozásokat - feltehetõen továbbra is jól orientálja, ezért a dezinflációban kulcsfontosságú eszköz, a gazdaságpolitika természetesen nem mondott le. Amint ezt a körülmények lehetõvé tették, azaz a decemberi hozamesés után, a kormány már indítványozta a havi leértékelési ütem 2001. április 1-i hatállyal 0,3-ról 0,2%-ra történõ csökkentését, mely a Jegybanktanács március 2-i döntése értelmében hivatalossá is vált.

A Magyar Nemzeti Bank 2000. március 22-étõl saját forgalmazásában állampapírnak minõsülõ, 3 hónapos futamidejû, kamatszelvény nélküli MNB kötvényt bocsátott ki.

A hosszabb futamidejû eszköz, a már meglévõ jegybanki eszközöket kiegészítve, hozzájárult a pénz- és tõkepiaci hozamok alakulásának stabilizálásához, valamint nagyobb mozgásteret biztosított az MNB számára kéthetes betéti kamatának alakításában anélkül, hogy az a piaci betéti és hitelkamatokra kedvezõtlen hatást gyakorolt volna. A létrehozott kötvény konstrukciójából következõen bankrendszeren kívüli tõkepiaci szereplõk számára is elérhetõ. Az új eszköz alacsonyabb kockázatot és költséget jelentve segíti az MNB monetáris politikai céljainak minél hatékonyabb elérését.

A Magyar Nemzeti Bank 2000. július 1-jétõl kezdõdõen fokozatosan új kötelezõ tartalékszabályozást vezetett be. A változások egyaránt érintették a kötelezõ tartalék alapját, a teljesítéshez igénybe vehetõ eszközök körét és a nominális tartalékráta mértékét.

2000. július 1-tõl:

• tartalékköteles a külföldrõl származó egy éven belüli források 50%-a, (2001. július 1-tõl pedig: a két éven belüli lejáratú külföldrõl származó devizaforrások teljes köre tartalékköteles, a forintpénztár állománya kikerül a tartalék teljesítéséhez igénybe vehetõ eszközök körébõl),
• a forintpénztár állomány 50%-a vehetõ figyelembe a tartalék teljesítéséhez,
• a nominális ráta 12%-ról 11%-ra csökkent.

A módosítások eredményeképpen mérséklõdött a forintforrásokat terhelõ jövedelem-elvonás, ugyanakkor a rövid deviza források teljes körének tartalékkötelessé tételével ezeket a forrásokat is terheli majd jövedelem-elvonás. Az MNB-nek nem célja, hogy a rövid devizaforrásokat megdrágítsa, ezáltal a bankok jó hitelképességû ügyfeleit külföldön történõ hitelfelvételre ösztönözze. Ennek érdekében az MNB a devizaforrások (belföldi és külföldi) után elhelyezett tartalékokra fizetett kompenzáció mértékét fokozatosan úgy állapítja meg, hogy az átállási folyamat végére 1,5 százalékponttal magasabb kamatot fizessen. Az elsõ ütemben 0,5 százalékponttal fizet több kamatot az MNB a devizaforrások után elhelyezett tartalékokra, mint a forint források tartaléka után.

A változtatás célja, hogy olyan tartalékszabályozás jöjjön létre, amely javítja a versenyképességet, miközben megszünteti a különbözõ típusú forrásgyûjtésbõl adódóan fennálló strukturális aránytalanságokat. Cél, hogy a tartalékszabályozás közelítsen az ECB által alkalmazott tartalékráta rendszerhez, megkönnyítve a késõbbi átállást, s ezáltal a harmonizáció költségei nem egyszerre merülnek fel. A versenyképesség javulása - a hitelintézetek közötti verseny következtében - nem a bankoknál jelenik meg, hanem a gazdasági szereplõk, s a lakosság számára biztosít olcsóbb forráslehetõséget. Különösen igaz ez a kis- és középvállalatok körére, amelyek külföldi forráshoz jutási lehetõsége korlátozott.

A bankrendszer mérleg szerinti hosszú forint pozíciójának mértéke meghaladta az MNB által kívánatosnak tartott mértéket, ezért a jegybank az elhelyezett kötelezõ tartalék után fizetett kamatösszeg meghatározását 2000. július 1-tõl úgy módosította, hogy a kifizetendõ kamattömeg a szavatoló tõke 30 százalékát meghaladó mérleg szerinti forinttal szembeni nyitott pozíció (x) a kötelezõ tartalékráta (x) korrekciós kamat szorzattal csökken. A módosítás következményeképpen a mérleg szerinti hosszú forint pozíció nyitása az addicionális forrásköltséggel lett drágítva.

Az MNB a novemberi tartalékolási periódustól kezdõdõen megváltoztatta a kéthetes jegybanki betét igénybevételének feltételeit, a korlátlan (szakaszos) rendelkezésre állásról áttért a mennyiségi tendereztetésre. Korábban a meghirdetett - irányadó - kamaton a jegybank korlátlan mennyiségben elfogadta az ajánlatokat. Az új rendszerben a kereskedelmi bankok a jegybank által meghirdetett mennyiség erejéig helyezhetnek el betétet, és a meghirdetett maximális kamat alapján nyújthatják be versenyzõ ajánlataikat. A tenderre heti rendszerességgel kerül sor, az irányadó felajánlott mennyiségeket az MNB öt hétre elõre bejelenti.

A forint árfolyama 2000 folyamán végig az intervenciós sáv erõs tartományában tartózkodott. A számottevõ konverziós forintkereslet hatására a forint árfolyama február második feléig szinte folyamatosan a sáv erõs széléhez tapadt, és jelentõs devizapiaci intervencióra is sor került. A konverziós forintkereslet nem vezetett a belföldi likviditás gyors bõvüléséhez, mivel a likviditástöbblet szinte egészében a jegybanki sterilizációs instrumentumok állományának növekedésében csapódott le. Ezt követõen csökkent a forint eszközök iránti kereslet, ami természetesen a forint nominális árfolyamának alakulásában is megnyilvánult. Az árfolyam február közepén elszakadt a sávszéltõl, és július közepéig tartósan nem is tért oda vissza.

A márciustól július közepéig tartó idõszakban a forint árfolyama az erõs sávszél közelében tartózkodott, és legfeljebb 75 bázispontra távolodott el attól. A július második felében meginduló konverziós forintkereslet hatására - amely a külföldi befektetõk megújult érdeklõdésével volt kapcsolatban - az árfolyam visszatért a sáv szélére, és augusztus folyamán néhány naptól eltekintve folyamatosan ott tartózkodott. Míg augusztusban még jelentõs mértékû konverzióra került sor, szeptembertõl a nemzetközi tõkepiaci folyamatokkal összhangban csökkent a konverziós kereslet, a forint árfolyama pedig elszakadt az erõs sávszéltõl, és néhány naptól eltekintve az idõszak során az intervenciós sáv belsejében, a sávszéltõl 30-40 bázispontra tartózkodott. Az árfolyam a jegybanki kamatemelés által kiváltott kamatprémium emelkedés hatására sem tért vissza az idõszak során az erõs sávszélre.

A negyedik negyedév alacsony konverziós kereslete tükrözõdött a forintárfolyam sávon belüli pozíciójának alakulásában. Október-decemberben az árfolyam az erõs sávszéltõl számított 30-50 bázispontos tartományban ingadozott (lásd: Ábra: 0-1).

2000-ben a konverziós forintkereslet 643 milliárd forintot tett ki, ami közel 170 milliárd forinttal volt kevesebb, mint 1999-ben.(lásd Táblázat: 0-1) A konverzió nagy része az elsõ negyedévre és az augusztusi hónapra koncentrálódott. Míg az MNB nettó külföldi kamatfizetéseivel korrigált folyó fizetési mérleg (-420 milliárd forint) és a mûködõtõke beáramlás (390 milliárd forint) az elõzõ évhez hasonlóan alakult, addig a két év között a nettó portfolió befektetések, a vállalati devizahitel felvétel, a derivatívok és a belföldi devizabetétek konverziós hatása tekintetében jelentõs volt a különbség. A nettó portfolió befektetések 2000-ben 99 milliárd forintot, az elõzõ évinél több mint 200 milliárd forinttal kevesebbet tettek ki. Ez a csökkenés az állampapírokba való befektetés szignifikáns növekedése mellett alakult ki, ugyanis a részvényeknél jelentõs, közel 200 milliárd forint értékû kiáramlás történt. Emellett a belföldi devizabetétek növekedése a konverziós forintkeresletet csökkentette, ráadásul az elõzõ évinél jóval nagyobb mértékben.

Ezzel szemben a vállalati devizahitel felvétel 2000-ben az elõzõ évinél nagyobb mértékben növelte a forint konverziós keresletét, az év egészében 312 milliárd forintot tett ki, aminek a fele az utolsó negyedévre esett. Az elsõ három negyedévben a belföldi devizahitel felvétel dominált, de a negyedik negyedévben a korábbi trend megfordult. A kamatérzékeny és spekulatív tõkebeáramlás 1999-hez viszonyított jóval nagyobb értékéhez ezenkívül a derivatívok konverziót erõsítõ hatása is hozzájárult éves szinten, de ez a kereslet növelõ hatás teljes egészében az elsõ negyedévre esett.

Az egyes negyedéveket a következõ folyamatok dominálták: A konverziós forintkereslet 2000 elsõ negyedévében 374 milliárd forintot tett ki, amihez hasonló mértékû jegybanki intervenciót utoljára 1998 elsõ három hónapja során tapasztalhattunk. A konverzió túlnyomó része a kamatérzékeny és azon belül is a spekulatív tételeknek volt köszönhetõ, a devizakülföldiek állampapírállománya 143 milliárd forinttal emelkedett az elsõ negyedév során, és a hazai bankok forint melletti spekulációja is jelentõsen hozzájárult a konverziós forintkereslethez. Emellett további 132 milliárd forint értékû külföldi tõke áramlott a részvénypiacra.

A második negyedévben igen alacsony volt a konverziós forintkereslet, júniusra a konverzió meg is szûnt. A konverziós kereslet elsõsorban amiatt volt alacsony, hogy a portfolió befektetéseknél tõkekiáramlás történt a negyedév során, (ilyenre az elõzõ másfél év egyik negyedévében sem volt példa). A nettó portfolió befektetések komponensei közül a részvényekbõl való kiáramlás volt a jelentõsebb (93,4 milliárd forint), de április és május folyamán a nettó állampapír befektetések is csökkentek. Az elsõ negyedévvel ellentétben 2000 második negyedévében a bankok teljes nyitott pozíciójának változása, valamint derivatív ügyleteik egyaránt csökkentették a forint konverziós keresletét.

A harmadik negyedévben újra megélénkült a konverziós forintkereslet és 212,7 milliárd forintot tett ki. A mérsékelt júliusi forintkeresletet követõen a konverzió túlnyomó része (159,4 milliárd forint) az augusztusi hónapra koncentrálódott, majd szeptembertõl a forint iránti konverziós kereslet újra enyhülni kezdett. A magas augusztusi konverzió a nem kamatérzékeny tételeknek volt köszönhetõ, ugyanis a folyó fizetési mérleg 45,8 milliárd forintos többlete magas mûködõtõke beáramlással párosult, míg a kamatérzékeny tételeknél kiáramlást tapasztalhattunk.

A konverzió 2000 negyedik negyedévében alacsony volt, mindössze 33,7 milliárd forintot tett ki. Ez annak ellenére következett be, hogy a kamatérzékeny beáramlás meglehetõsen magas (144,2 milliárd forint) volt, és a spekulatív tõkebeáramlás is magasabb volt, mint az elõzõ negyedévben. A kamatérzékeny tõkebeáramlás túlnyomó részét a vállalati devizahitel bevonás magyarázza, ugyanis az utolsó negyedévben jelentõsen megélénkült a vállalatok devizahitel bevonása, különösen a közvetlen külföldi hitelfelvétel nagysága szembetûnõ. A tõkebeáramlást azonban ellentételezte a folyó fizetési mérleg negyedik negyedévben szokásosan magas hiánya, a decemberi hiány a szezonalitást figyelembe véve is különösen kiugró volt.

A bankrendszer nyitott devizapozíciójának alakulása 2000-ben három periódusra osztható. Az év elején az elõzõ év végi, gyakorlatilag nulla értékrõl indulva a mérleg szerinti nyitott pozíció február végére már 150 Mrd forint körüli szintre növekedett (lásd: Ábra: 0-1). Ezzel nem tartott lépést a határidõs állományok növekedése, így a bankrendszer teljes nyitott pozíciója csaknem 50 Mrd Ft-ra nõtt. Ezt követõen részben az MNB által kilátásba helyezett szabályozási szigorítások, nagyobb részt azonban a nemzetközi befektetési légkör kedvezõtlen fordulata hatására a bankok óvatosabbakká váltak és fokozatosan csökkentették mérleg szerinti nyitott pozíciójukat egészen az év végéig.

Hasonló módon, a teljes nyitott pozíciókat is lényegesen csökkentették, bár nem egyenletesen, és az uralkodó tendencia jelentõsen visszafordult februárt követõen szinte minden második hónapban. Az év legvégétõl kezdõdõen azután ismét fordulat következett. A mérleg szerinti pozíciókat 2001. elejétõl ismét kinyitották, és a 2000. év elejéhez közelítõ, száz milliárdot jóval meghaladó értékeket értek el. A teljes nyitott pozíciók továbbra is követték a mérleg szerinti pozíciókat. Ez a fejlemény annál is érdekesebb, mert a nemzetközi bizonytalanság tovább növekedett az USA gazdasági megtorpanása és a török válság következtében.

A mérleg szerinti pozíciókat a forint kamatprémiummal együtt ábrázolva az látható, hogy a kettõ között nincs mechanikus kapcsolat (lásd: Ábra: 0-2). Az év elsõ részében egy csökkenõ kamattrend kapcsolódott össze növekvõ tõkebevonással. Ez úgy magyarázható, hogy a nemzetközi befektetõk alacsonyabb kamatprémiumot vártak el a forint eszközöktõl, illetve egy adott kamatprémium mellett hajlandók voltak növelni a forint eszközeik állományát. Március körül ez a légkör megváltozott, és a megnövekedett kamatprémium mellett is csökkenõ mérleg szerinti nyitott pozíciók csak augusztustól kezdtek újra kinyílni a bankok mérlegében. Az októberi MNB kamatemelést követõen a mérlegeket ismét zárták a bankok, és ismételten csak karácsonyt követõen növelték meg jelentõsen a külföldi tõkebevonást. Eközben a kamatprémium érzékelhetõen magasabb maradt, mint a 2000. év nagyobb részében. Eszerint a befektetõk magasabb kamatprémiumot várnak el a kialakult globális környezetben, de ezek mellett hajlandók kockázatot vállalni.

Az 1999 és 2000. évi záróállományokat figyelembe véve 2000-ben a monetáris bázis (lásd: Táblázat: 0-2, Ábra: 0-3) növekedési üteme elmaradt az inflációtól, és 8,5%-ot tett ki. Ez a teljes készpénzállomány 1,1%-os és a tartalékok 23%-os növekedésének eredõjeként alakult ki. A monetáris bázis és a készpénzállomány növekedési ütemét azonban torzítja a 2000. évi dátumváltással kapcsolatos aggodalmaknak tulajdonítható magas 1999. évi záróállomány. Ezzel a mintegy 70 milliárd forint többlet készpénzigénnyel korrigálva a záróállományt a 2000. évi növekedési ütemek 14%-ra módosulnak a monetáris bázis és 9,1%-ra a készpénzállomány esetében. A tartalékok éves növekedési üteme 23% volt, azonban az elsõ és második félév átlagos tartalékszintje között nagy eltérés mutatkozott, ugyanis a tartalékok korábban lassuló növekedési üteme augusztusban 21%-ra ugrott. Ez azonban nem magyarázható az M3 növekedési ütemével, hanem a júliusban módosított tartalékolási szabályozás hatásának tulajdonítható. Az effektív tartalékráta a szóban forgó idõszakban megnövekedett, ugyanis a kötelezõ tartalék alapjául szolgáló források megnõttek, mivel a bankok rövidlejáratú külföldi forrásbevonása - amelynek 50%-a júliustól a tartalékköteles források közé számít - a várakozásokkal ellentétben továbbra is szignifikáns emelkedést mutatott.

A sterilizációs eszközök állományának alakulása az év során szoros kapcsolatot mutatott a kamatérzékeny tõkebeáramlás erõsségével. Az elõzõ évekhez hasonlóan, a devizapiaci intervenció eredményeképpen a gazdaságban kicsapódó likviditás túlnyomó részét a jegybank a megfelelõ eszköztár igénybevételével sterilizálta 2000-ben is. A közel 650 milliárd forintos konverzióból 300 milliárd forint a sterilizációs állományt növelte, ehhez járult hozzá a nettó forint eszközök egyéb tételeinek 80 milliárd forintos csökkenése. A nettó deviza eszközök állománya a konverziónál kisebb mértékben nõtt, ugyanis az állománynövekedést kb. 150 milliárd forint értékben csökkentették az államháztartás és az MNB közötti devizatranzakciók. Mindezek eredményeképpen 1999 decembere és 2000 decembere között a monetáris bázis mintegy 120 milliárd forinttal nõtt, melynek mértéke hasonló az elõzõ évekhez (a 2000. évi dátumváltás hatását is figyelembe véve). Nagyobb sterilizációs állománynövekedést az elsõ negyedévben, augusztusban és az év utolsó két hónapjában tapasztalhattunk.

Az elsõ negyedévben az erõs tõkebeáramlás eredményeképpen a sterilizációs instrumentumok állománya számottevõen megugrott, míg az alacsony konverziós kereslettel jellemzett április-júliusi idõszakban a kéthetes betét állománya jelentõsen csökkent, de a sterilizációs állományban ennél kisebb csökkenés következett be. Márciusban ugyanis a jegybank egy új instrumentumot vezetett be, a 3-hónapos MNB kötvényt, és a kéthetes betétállomány egy részét sikerrel terelte át ebbe az új instrumentumba, melynek állománya júniusban 253 milliárd forintot ért el. A harmadik negyedév során augusztusban nõtt újra számottevõen a sterilizációs állomány, ami összhangban állt az idõszak tõkeáramlási folyamataival. A sterilizációs eszközök összetételében a jegybank szándékainak megfelelõen folytatódott az MNB-kötvény arányának növekedése, szeptemberben és októberben a kéthetes betét aránya a sterilizációs eszközök állományán belül 50% alá csökkent. Az utolsó negyedévben az MNB kötvény állománya már nem változott lényegesen, a kéthetes betét állománya azonban 150 milliárd forinttal emelkedett. Az év során a pénzintézeteknek nyújtott hitelek mintegy 40 milliárd forinttal, míg a kormányzattal szembeni nettó követelések 30 milliárd forinttal mérséklõdtek.

A magyar hozamgörbe alakja 2001 márciusának elején jelentõsen eltért a 2000 elején megfigyelttõl. A legszembetûnõbb változás, hogy a hozamgörbe laposabbá vált: a 3 éves lejáratig a zéró-kupon hozamok 200-100 bázisponttal alacsonyabbak voltak a tavalyi év elejéhez képest, míg a hosszabb lejáratú hozamok mindössze 30-40 bázisponttal tolódtak lefelé. (lásd: Ábra: 0-4)

A hozamgörbe dinamikája szempontjából a 2000. év öt jól elkülönülõ szakaszra bontható (lásd: Ábra: 0-5).

Az elsõ, 2000. március közepéig tartó szakaszban folytatódott az 1999 októberében kezdõdött erõteljes hozamcsökkenés. 1999 végén elsõsorban a hosszú hozamok estek fõleg a kedvezõ országspecifikus makrogazdasági fejlemények (a vártnál kedvezõbb folyó fizetési mérleg hiányok illetve költségvetési deficitek), kisebb mértékben pedig a feltörekvõ piacok nemzetközi megítélésében beállt kedvezõ változás hatására. 2000 januárjától már a hozamgörbe rövidebb vége is követte a hosszú hozamokban korábban lezajlott esést. A rövid kamatok késõbbi alkalmazkodásának egy lehetséges magyarázata az ezredfordulóval kapcsolatos bizonytalanság. Ennek elmúltával már nem maradt akadálya annak, hogy a hozamgörbe rövidebb vége is korrigáljon a kedvezõ fundamentumokkal konzisztens alacsonyabb szintre.

Több jel mutat arra, hogy a január-februári hozamcsökkenés mögött az ezredváltással kapcsolatos bizonytalanság elmúlása mellett szerepet játszott egy újabb tényezõ, a forint felértékelõdésére irányuló spekuláció is. Erre utalt a külföldiek forint állampapírállományának dinamikus növekedése, illetve hátralévõ lejáratának további rövidülése (annak ellenére, hogy az EMBI spread* január eleje után inkább növekedett, azaz a feltörekvõ országok kockázati megítélése valamelyest romlott), a kereskedelmi bankok mérleg szerinti nyitott pozíciójának kinyílása és a sajtóban megjelent, sávszélesítést emlegetõ találgatások.

A Reuter's által megkérdezett piaci makroelemzõk 2000 év végére vonatkozó átlagos inflációs elõrejelzése* 1999 októbertõl decemberig csak csekély mértékben csökkent (lásd: Ábra: 0-6).

Mindez azt valószínûsíti, hogy az 1999 októbertõl 2000 februárig tartó periódusban lezajlott 400 bázispont körüli hozamesés zöme a kockázati prémium csökkenésébõl és a felértékelõdési várakozások kialakulásából származott.

*A vízszintes tengely a kérdésfeltevés idõpontját tartalmazza

Mivel a jegybanktól a közelgõ ezredfordulóval kapcsolatos bizonytalanság a szokásosnál is óvatosabb kamatpolitikát követelt, a hosszú hozamok 1999 végi drasztikus esését a jegybank csak két kisebb kamatcsökkentéssel követte. Amint azonban világossá vált, hogy az ezredforduló nem okozott a vártnál nagyobb problémát, a jegybank már komolyabb kamatlépésre is elszánta magát (január 4-én 50 bázispontos csökkentés), követve a piaci rövid hozamok csökkenését. A rövid hozamok január eleji rendkívül gyors esése és azok a jelek, melyek szerint ezt az esést részben a forint felértékelõdésére irányuló spekuláció okozta, a jegybankot határozott lépésre késztette. A január 19-i 150 bázispontos kamatcsökkentéssel a jegybank a piac tudtára kívánta adni, hogy továbbra is a szûk sávos csúszó leértékelést tartja megfelelõ nominális horgonynak és ennek a rendszernek az elfogadható mértékû sterilizációs költségek melletti fenntartásáért cserébe nem tartja elfogadhatatlannak a reálkamatszint csökkenését. Az 1 éves ex ante reálkamat ekkor kialakult 2,5-3% közötti szintje egyáltalán nem volt példa nélkülinek tekinthetõ, az 1997 õszi ázsiai válságot megelõzõ idõszakban például ennél alacsonyabb elõretekintõ reálkamatok voltak megfigyelhetõk. A kamatérzékeny tõkebeáramlás és a jegybanki betételhelyezés azonban a jelentõs hazai kamatcsökkentés után csak átmenetileg lassult és még a külföldi kamatemelések (Fed február 2., ECB február 3.: 25-25 bázispont) ellenére sem csökkent. A jegybank ezért február 17-én újabb 50 bázispontos csökkentést látott indokoltnak a szûk sávos árfolyamrendszer melletti elkötelezettsége jelzéséül.

A kamatcsökkentés csak átmenetileg mérsékelte a kamatérzékeny tõkebeáramlást, március elején a jegybanknak már újra devizát kellett vásárolnia a forint árfolyamsávon túli erõsödésének megakadályozására. Március 10-én azonban fordulat állt be mind a nemzetközi befektetõi környezetben, mind a jegybank kamatpolitikájában, illetve az ennek végrehajtását szolgáló eszköztárban. Mindezek eredményeképpen a hozamgörbe dinamikája megváltozott: egy lassú, egyenletes hozamemelkedéssel járó szakasz kezdõdött el (második szakasz). Ez az epizód május végéig tartott és a hozamgörbe kb. 120-150 bázispontos, nagyjából párhuzamos felfelé tolódását eredményezte. Március 10-e fordulópontot jelentett a hazai hozamok alakulásában. A jegybank március 10-én bejelentette, hogy a rövid piaci hozamok stabilizálása céljából 3 hónapos instrumentumot kíván aukcionálni, heti rendszerességgel. A piac ebbõl a bejelentésbõl a rövid kamatok emelésére irányuló jegybanki szándékot olvasott ki, az elsõ reakció a piaci hozamok jelentõs emelkedése volt. Azonban az, hogy pontosan hol is van az a rövid kamatszint amelyet a jegybank elfogadhatónak tart, a piac számára csak az elsõ aukciót követõen vált világossá. Az elsõ aukció után a 3 hónapos benchmark kamat kb. 10,7-10,8%-os szinten stabilizálódott, amihez hozzájárult, hogy a jegybank a további aukciók során megállapított átlagos hozamokat stabilan ezen a szinten tartotta. A kéthetes betét kamatát ugyanakkor két ízben is csökkentette (március 23.: 50 bázisponttal, április 25.: 25 bázisponttal), azzal a céllal, hogy a 3 hónapos MNB-kötvényt vonzóbbá tegye és a sterilizációs állomány átlagos futamidejét ezzel növelje.

A megnövelt kamatszint ellenére a külföldiek állampapír-állományának növekedése messze elmaradt a februárra jellemzõ szinttõl, április-májusban pedig már inkább csökkent az állomány (lásd Ábra: 0-7). A jegybank erõs sávszéli intervenciója március közepe után elhanyagolható mértékû volt, a forint pedig idõnként 30-40 bázisponttal is eltávolodott az erõs sávszéltõl.

Abban, hogy a jegybank sikeresen, a tõkebeáramlás felerõsödése nélkül emelni tudta a hazai kamatok szintjét jelentõs szerepük volt a külföldi hatásoknak. A releváns külföldi jegybanki kamatok ebben az idõszakban jelentõs mértékben emelkedtek (az ECB kétszer, március 15-én illetve április 28-án 25-25 bázisponttal, míg a Fed május 16-án 50 bázisponttal emelte irányadó kamatát). A külföldi kamatok emelkedése mellett fontos szerepet játszott a globális befektetõi bizalom megingása és a fejlett országokbeli tõkepiacokkal kapcsolatos megnövekedett bizonytalanság.

Mindez legszembetûnõbben a high-tech szektort reprezentáló amerikai Nasdaq elektronikus tõzsde indexének jelentõs esésében testesült meg. A Nasdaq Composite index 1999 novemberétõl 2000 márciusáig egyenletes ütemben kb. 70%-os növekedést produkált. Érdekes véletlen egybeesés, hogy az index történelmi csúcspontját éppen március 10-én érte el. Ezután azonban az index értéke drámai módon visszaesett, május 24-ig a márciusi csúcsponthoz képest 35%-ot veszített értékébõl. Úgy tûnik, hogy ebben az idõszakban az USA tõkepiacával kapcsolatos bizonytalanság a feltörekvõ országok kockázati prémiumát is kedvezõtlenül befolyásolta. Erre utal a feltörekvõ országok kockázatát kifejezõ EMBI spread több, mint 100 bázispontos emelkedése a Nasdaq esése után (lásd: Ábra: 0-8). Egy olyan "fertõzési hatásról" van tehát szó - szemben a klasszikus, ellenkezõ irányú esettel -, ahol a bizonytalanság forrása egy fejlett ország tõkepiaca, az áldozatok pedig a feltörekvõ piacok.

A kedvezõtlenebbé váló globális befektetõi bizalom hatását nem tudták ellensúlyozni a magyar gazdaság fundamentumaira vonatkozó kedvezõ hírek (a márciusban bejelentett januári, illetve a májusban bejelentett márciusi folyó fizetési mérleg hiányok jóval kisebbek voltak a piac által várt értékeknél, az ipari termelés dinamikusan növekedett, a költségvetési deficit pedig visszafogott volt).

A hazai inflációs várakozások Reuters által készített felmérése szerint sem a 2000, sem pedig a 2001 végére várt CPI infláció nem emelkedett jelentõsen március-májusban.

A jegybanki váltás a kamatpolitikában tehát elérte célját: a hazai reálkamatok csökkenése megállt, sõt azok némileg emelkedtek is. Mindezt azonban részben külföldi hatások tették lehetõvé: egyrészt az emelkedõ euró- és dollár rövid kamatok, másrészt az USA tõkepiacának megingása következtében a feltörekvõ országok piacaira is átterjedõ megnövekedett bizonytalanság és az ennek következtében emelkedõ elvárt kockázati prémium.

A harmadik, június elejétõl augusztus 10-ig tartó szakasz szinte a március-májusi epizód tükörképének tekinthetõ: a forinthozamok minden lejáratra kiterjedõ, egyenletes csökkenése következtében a hozamgörbe körülbelül 100 bázisponttal lefelé tolódott. A hozamcsökkenés annak ellenére következett be, hogy az ECB június 8-án 50 bázisponttal emelte irányadó rövid kamatát. Bár a piaci elemzõk egyöntetûen emelésre számítottak, ez a mérték még felül is múlta a várakozásokat. A horgonyvaluta kamatszínvonalának emelkedésével ellentétes irányba befolyásolta viszont a hazai kamatszintet az elvárt kockázati prémium valószínûsíthetõ csökkenése. A feltörekvõ piacok globális kockázati megítélésében beállt kedvezõ változásokra utal az EMBI-spread június elejétõl megfigyelhetõ jelentõs csökkenése.

Szintén a forintkamatok csökkenése irányába hatott néhány június elején nyilvánosságra került, kedvezõ hazai makrogazdasági mutató. A KSH június 1-én publikálta a GDP elsõ negyedéves növekedésére vonatkozó becslését. A gyors, 6,8%-os növekedési ütem jóval meghaladta a piaci várakozásokat. A hír kedvezõen hatott a kötvénypiacra, amit részben az is magyarázott, hogy a növekedés hátterében a nettó export dinamikus növekedése állt, így erõsödõ keresleti inflációs nyomástól nem kellett tartani. Hasonló reakciót váltott ki a június 5-én publikált áprilisi elõzetes folyó fizetési mérleg hiány (20 millió euró többlet, szemben a piaci elemzõk által várt átlag 112 millió euró deficittel).

A feltörekvõ piacok javuló nemzetközi megítélése és a kedvezõ országspecifikus makromutatók hatására a forinttól elvárt kockázati prémium valószínûleg csökkent, ami több mint ellensúlyozta az eurókamatok emelkedésének hatását, így a forint hozamok csökkentek. Az elvárt kockázati prémium csökkenésének jól érzékelhetõ jele volt a külföldiek forint állampapír állományának június-augusztusi jelentõs (mintegy 100 milliárd forintos) növekedése*.

A 3 hónapos MNB-kötvény irányadónak számító kamatával a jegybank igyekezett stabilizálni a rövid piaci hozamokat, így ezen instrumentum kamata a hasonló lejáratú piaci hozamnál jóval szerényebb mértékben csökkent. A májusi aukciókra jellemzõ stabil 10,78%-os átlaghozam július elejére 10,64%-ra mérséklõdött. Ennek megfelelõen a 2-hetes betét relatív hozamát elõbb-utóbb szintén csökkenteni kellett, hogy a jegybanki instrumentumok állományai közötti arány ne tolódjon el jelentõsen a betét javára (július elsõ felében a 2-hetes betét állománya dinamikusan nõtt). A 2-hetes betét kamatának csökkentését - 11%-ról 10,75%-ra - augusztus 7-én jelentette be az MNB.

A júliusi fogyasztói árindex inflációs adat augusztus 11-i bejelentésével a negatív inflációs sokkok olyan sorozata kezdõdött, mely döntõ befolyással volt az év hátralévõ részében a hozamgörbe alakulására. Ebben a negyedik, augusztus 11-tõl december közepéig tartó szakaszban a forinthozamok a sorozatos "meglepetés"-inflációk illetve az október 11-i 100 bázispontos jegybanki kamatemelés hatására jelentõs, 100-220 bázispontos mértékben emelkedtek. Legnagyobb mértékben a hozamgörbe középlejáratú (2-4 éves) szegmense emelkedett, arra utalva, hogy az inflációs várakozások több éves horizonton is romlottak.

Szembetûnõ, hogy a hozamok dinamikájára a korábbi idõszakoktól eltérõen ebben a periódusban döntõ hatással voltak a fogyasztói árindex adatok bejelentései. A júliusi inflációval kezdõdõen a publikált inflációs adatok különbözõ mértékben, de minden hónapban meghaladták a piaci elemzõk várakozásait (lásd Ábra: 0-9). A legjelentõsebb eltérés a várt és tényleges adatok között az augusztus 11-én publikált júliusi, illetve az október 11-én publikált szeptemberi infláció esetében volt megfigyelhetõ. A júliusi inflációs sokk megfordította a forinthozamok csökkenõ trendjét: a bejelentést követõen minden lejáraton lassú emelkedés indult meg. A várakozásokat jelentõsen meghaladó szeptemberi infláció október 11-i publikációja és az ugyanezen a napon történt 100 bázispontos jegybanki kamatemelés következtében pedig a hozamok ugrásszerû emelkedése zajlott le. A kedvezõtlen inflációs sokkok hatására a piaci szereplõk sorozatosan felfelé módosították inflációs várakozásaikat. A Reuters felmérése szerint a 2000 végére vonatkozó makroelemzõi inflációs várakozások átlaga augusztustól novemberig mintegy 2,5%-ponttal, 10,01%-ra nõtt. A valamivel hosszabb távú, 2001 végére vonatkozó várakozások is nõttek, bár kisebb, 1,17%-pontos mértékben, mellyel novemberben 7,06%-os jövõ évre várt inflációt mutatnak. Ezek a számok arra utalnak, hogy a lezajlott hozamemelkedés legnagyobb részét a hazai inflációs várakozások emelkedésével lehet magyarázni.

Az október 11-i kamatemelést közvetlenül nem követte jelentõs mértékû kamatérzékeny tõkebeáramlás. Ennek elsõdleges oka az volt, hogy a kamatszint emelkedése mellett a felerõsödõ globális bizonytalanság miatt a forintbefektetésektõl elvárt kockázati prémium is megnõtt. Október végétõl azonban újra növekedésnek indult a külföldi tulajdonban lévõ állampapírállomány, ami arra utal, hogy a forinthozamoknak a hónap közepén lezajlott jelentõs emelkedését már nem tudta ellensúlyozni a globális kockázati megítélés változatlanul kedvezõtlen alakulása.

Összefoglalva elmondható, hogy a forinthozamok augusztus közepétõl kezdõdõ jelentõs emelkedése mögött elsõsorban az inflációs várakozások emelkedése, illetve a megnövekedett inflációs bizonytalanság miatt emelkedõ inflációs kockázati prémium állt. A jelentõsen megemelkedett forinthozamok tõkebeáramlást indukáltak, amit azonban tompított a rövid euróhozamok emelkedése (az ECB augusztus 31-én 25 bázisponttal 4,5%-ra, majd október 5-én 4,75%-ra emelte irányadó kamatát) illetve a feltörekvõ piacok kockázati megítélésének romlása.

A hozamgörbe-alakulás kronológiájának ötödik, 2000 decemberére esõ szakaszában újra a külsõ tényezõk - elsõsorban a csökkenõ euró hozamok, kisebb részt pedig a feltörekvõ piacok javuló kockázati megítélése - jutottak döntõ szerephez. Ennek során a forinthozamok 80-140 bázisponttal csökkentek. A hozamesés legnagyobb mértékben a középtávú hozamokat érintette.

A hozamesés hátterében elsõsorban a horgonyvalutául szolgáló euró kamatszintjének nagyarányú (lejárattól függõen 40-70 bázispontos) csökkenése állt. Az euró hozamok minden lejáratot érintõ esése annak ellenére következett be, hogy az ECB a vizsgált idõszakban egyszer sem csökkentette irányadó kamatát. Az euróhozamok csökkenésében feltehetõen nagy szerepet játszott, hogy az USA gazdasági növekedésének lassulására utaló jelek hatására az euró január közepéig több mint 10%-ot erõsödött a dollárral szemben. Az euró hozamok eséséhez a tengerentúli fejlemények mellett hozzájárulhatott az olajárak november végén kezdõdött csökkenése is, mely valószínûleg javította az eurózóna inflációs kilátásait (lásd:Ábra: 0-10).

A magyar állampapírpiaci hozamok gyorsan követték az euró hozamok változásait. A hozamcsökkenés bázispontban kifejezett értéke azonban a középtávú hozamok esetében csaknem kétszerese volt az euró hozamokénak (lásd: Ábra: 0-11). Ennek hátterében feltehetõen az állt, hogy a forinthozamoktól elvárt kockázati prémium mérséklõdése hozzájárult a csökkenõ euró hozamok hatásához. A feltörekvõ országok általános megítélése a december-januári idõszakban - az elõzõ negyedévvel ellentétben - jelentõs javulást mutatott, amit az EMBI-spread nagymértékû csökkenése is tükrözött. A forintbefektetésektõl elvárt hozam esése jelentõs kamatindukálta tõkebeáramlásban öltött testet: a külföldi befektetõk kezében lévõ állampapírállomány gyors ütemben, február közepéig mintegy 70 milliárd forinttal nõtt.

Az euróhozamok és a kockázati prémium csökkenése nyomán bekövetkezett állampapírpiaci hozamesésre reagálva az MNB két alkalommal - mindkétszer 25 bázisponttal - csökkentette a kéthetes betét maximális kamatát. Az elsõ kamatvágásra január 8-án került sor, mely már nem okozott meglepetést a piacon, így nem gyakorolt hatást a hozamokra. A lépéssel a jegybank egyúttal jelzést kívánt küldeni a piac felé, hogy az euró erõsödése illetve az olajárak csökkenése kedvezõ hatást gyakorol az inflációs folyamatokra. A február 5-i kamatcsökkentés elõtti héten felgyorsult a kamatérzékeny tõkebeáramlás, a külföldi befektetõk néhány nap alatt mintegy 50 milliárd Ft-tal növelték állományukat, a jegybanki intervenció pedig komoly méreteket öltött. Az MNB tartósnak ítélte az alacsonyabb kamatszint irányába ható tényezõket, ezért a jegybanki kamatokat a piaci hozamokhoz közelítette.

A korábbi évekhez hasonlóan, a kereskedelmi banki kamatok 2000-ben is meglehetõsen szorosan együtt mozogtak a piaci kamatokkal, de a kamatsimítás a lakossági kamatok esetében továbbra is nagyobb mértékû volt, mint a vállalkozói kamatok esetében (lásd: Ábra: 0-12). Az elsõ negyedévben a kereskedelmi banki kamatok némi késéssel követték a piaci hozamok meredek esését, a második negyedévben pedig a kereskedelmi banki kamatok tovább csökkentek a piaci hozamok stabilizálódása ellenére. Az augusztus és október közötti idõszakban megállt a kereskedelmi banki kamatok csökkenése. Az idõszak folyamataira kétségtelenül a dezinflációs trend megtörése és a jegybank október 11-i 100 bázispontos kamatemelése gyakorolta a legnagyobb hatást. A jegybanki kamatemelésre és az általa kiváltott piaci hozamemelkedésre a vállalati hitelkamatok esetében reagáltak leggyorsabban a kereskedelmi bankok, az októberi 1 százalékpontos jegybanki kamatemelést a vállalkozói hitelkamatokban a kereskedelmi bankok szinte teljes mértékben érvényesítették, míg a lakossági betéti kamatok átlagosan csak 0,5 százalékponttal emelkedtek. A vállalati betéti kamatok esetében az emelkedés már korábban elkezdõdött, és a kamatemelés hatása nehezebben érhetõ tetten.

Az év elejei kiugró értékeket követõen a vállalati hitelkamatok és a piaci hozamok, illetve a piaci hozamok és lakossági betéti kamatok közötti spreadek áprilisra visszatértek a korábbi 1,5 százalékpont körül ingadozó szintjükre (lásd: Ábra: 0-13, és Ábra: 0-14). Ettõl a szinttõl eddig két - rendkívülinek tekinthetõ - esetben tértek el jelentõsen a spreadek, az orosz válságot követõen és az 1999 végén - 2000 elején bekövetkezett kamatesés idején, de mindkét eltérés ideiglenesnek bizonyult. A második félévi rövidlejáratú vállalkozói hitelkamatok és piaci hozamok alakulásában új fejlemény volt, hogy a közöttük lévõ spread 2000 második félévében érzékelhetõen csökkent a megelõzõ évek átlagos értékéhez képest. Ebben a legnagyobb szerepet a bankok közötti verseny erõsödése játszotta a szóban forgó idõszakban, a hitelezési tevékenység növekedésével párhuzamosan. A piaci és lakossági betéti kamatok közötti spread alakulása nem változott meg számottevõen, a spread 1998. januárja óta 1,5 százalékpont körül ingadozott.

A kereskedelmi banki kamatok közül a lakossági hitelkamatok alkalmazkodtak a legkisebb mértékben a piaci kamatok alakulásához, ami mögött több ok húzódik meg. A jelenlegi betéti kamatszint jelentõs terheket ró azon kereskedelmi bankok lakossági üzletágának jövedelmezõségére, amelyek az elmúlt néhány évben agresszív lakossági forrásgyûjtésbe kezdtek. Az utóbbi években a fiókhálózat kiépítésébe és az információ- technológiai fejlesztésekbe történt befektetések ugyanis számottevõen csökkentették ezen üzletág eredményét. A lakossági forrásgyûjtés költségeit egyre több bank igyekszik a jól jövedelmezõ lakossági hitelezéssel kompenzálni, ezért nem véletlen, hogy a lakossági hitelkamatok az elmúlt három évben csak igen lassan csökkentek. A bankok a számottevõ kereslet miatt sincsenek rákényszerítve a lakossági hitelkamatok jelentõsebb csökkentésére. A fogyasztási hitelek új kihelyezéseinek havi volumene a 2000 elejére jellemzõ 40 milliárd forint körüli értékrõl 2000 végére 55 milliárd forint fölé emelkedett. A 2000. év eleji hozamesést a lakossági hitelkamatok követték a legkisebb mértékben, így a lakossági hitelkamatok és a betéti kamatok (illetve az általános kamatszint) közötti spread áprilisra tovább, 13 százalékpontra bõvült, amit októberig lassú csökkenés követett (lásd: Ábra: 0-15). Ezt követõen a fogyasztási hitelek kamata és a 12-hónapos lakossági betéti kamatok közötti spread novembertõl újra emelkedni kezdett elsõsorban annak köszönhetõen, hogy a hosszabb lejáratú betéti kamatok már novembertõl csökkenni kezdtek, míg a hitelkamatok az októberi jegybanki kamatemelés és az utolsó negyedéves számottevõ hitelkereslet miatt újra enyhén emelkedtek.

A piaci alapú (nem kedvezményes) építési- és ingatlanvásárlási hitelezés is jelentõsen növekedett 2000 márciusától, a korábbi idõszakokra jellemzõ átlagos 1 milliárd forintos havi új kihelyezés 2000. szeptemberében érte el a legmagasabb, 8,5 milliárd forint értéket, míg az állomány havi növekedése 1,5-3 milliárd forint körül alakult az év során (lásd: Ábra: 0-16). A piaci alapú építési és ingatlanvásárlási hitelek kamata a március és július között lezajlott 5 százalékpontos esést követõen a második félévben már nem csökkent tovább jelentõsen. A második negyedévi kamatesést az indította el, hogy az államilag támogatott, kedvezményes kamatozású lakáshitelek megjelenése által támasztott verseny kamatcsökkentésre kényszerítette a bankokat a piaci alapú hitelek esetében is.

Az 1999-ben megfigyelt fõbb tendenciák a 2000. év során folytatódtak, így a bõvebb pénzmennyiségi aggregátumok reálnövekedési üteme (lásd: Ábra: 0-17), a forgási sebesség (lásd: Ábra: 0-22), valamint a háztartások bruttó és nettó pénzügyi vagyonának reálnövekedési üteme mérséklõdött. A megelõzõ, 1996 elejétõl 1999 második feléig terjedõ idõszaktól eltérõen azonban a háztartások látra szóló betéteinek súlya a pénzügyi vagyon elemei között nem nõtt tovább.

A pénzmennyiség aggregátumok alakulását a háztartások és a vállalatok rendelkezésre álló jövedelmének alakulása, a fogyasztási - beruházási döntések, valamint a vagyontartás formáját meghatározó portfolió-allokációs döntések határozzák meg. Ezekben a folyamatokban pedig olyan - a korábbi Inflációs Jelentésekben többször megemlített - strukturális átrendezõdések tapasztalhatóak elsõsorban a háztartások viselkedésének megváltozása miatt, melyek döntõen meghatározzák a monetáris aggregátumok alakulásával kapcsolatban fent említett tendenciákat.

A háztartások likviditási korlátjainak oldódása, valamint a javuló jövedelmi kilátások a fogyasztás jövedelemarányos súlyának emelkedését eredményezik, ami önmagában is a megtakarítási ráta mérséklõdéséhez vezet. Ehhez járul még a megtakarításokon belül a felhalmozás emelkedõ aránya, ami a pénzügyi magtakarítási ráta erõteljesebb csökkenését okozza, így ezek a tendenciák a nettó pénzügyi vagyon csökkenõ reáldinamikájának irányába mutatnak. A pénzügyi rendszer fejlõdését kísérõ dezintermediációs folyamatnak köszönhetõen pedig az M4-en kívüli nyugdíjpénztári megtakarítások és életbiztosítási díjkövetelések reálnövekedési üteme továbbra is meghaladja a banki megtakarítások dinamikáját, így súlyuk a háztartások portfoliójában egyre nõ. Ugyanakkor azonban a pénzformájú eszközökön belül már évek óta folyamatosan nõ a látra szóló betétek jelentõsége, mert az ilyen vagyontartási formához nyújtott szolgáltatások fejlõdése, valamint az infláció mérséklõdésével csökkenõ alternatíva költségük is a likvid eszközök relatív súlyának növekedését eredményezi. A 2000-es év során azonban a dezinflációs folyamat megfordult, és emiatt a látra szóló betétek korábban megfigyelt vagyonbeli arányának emelkedése lelassult, majd megállt.

A készpénzt és a látra szóló betéteket tartalmazó M1 aggregátum reálnövekedési üteme a portfolió-tartási szokások vázolt fokozatos változása miatt meghaladta a bõvebb aggregátumok növekedését (lásd: Ábra: 0-18).

A háztartásoknál lévõ likvid eszközök, a háztartási M1 alakulására a 2000. évvel kapcsolatos dátumváltás volt igazán jelentõs hatással. Ettõl eltekintve a háztartások készpénzkereslete elég stabilnak bizonyult, mind a reáldinamikát, mind a bruttó pénzügyi vagyonhoz viszonyított súlyát tekintve. A háztartások látra szóló betéteinek reálnövekedési üteme a feljebb kifejtett okok miatt elmaradt a korábbi évekre jellemzõ magas értékektõl.

Az M1 vállalati összetevõjének alakulása három szakaszra osztható. Míg az év elsõ felében az elhalasztott beruházások miatt halmozódó eszközök jelentõs része a vállalatok látra szóló betéteit duzzasztotta, magas reáldinamikát eredményezve a vállalatok likvid betéteinek állományában, addig májust követõen a vállalatok eszközeiket - továbbra is alacsony beruházási aktivitás mellett - átcsoportosították a tartós lekötésû, magasabb hozamú eszközök - határidõs betétek és állampapírok - irányába, mérsékelve a látra szóló betétek növekedési ütemét. Az utolsó negyedév során, a számviteli zárás és a megugró beruházások miatt újabb portfoliócserére került sor, ezúttal a vállalatok mérsékelték a lekötött betétek súlyát, valamint értékesítették állampapír-állományuk egy jelentõs részét, ami látra szóló betét- állományuk megugrásában csapódott le.

Az M1 mellett a lekötött betéteket, a devizabetéteket, és a banki értékpapírokat tartalmazó bõvebb aggregátum, az M3 növekedett a legalacsonyabb ütemben (lásd: Ábra: 0-19). Ennek oka az említett portfolió-reállokációs folyamat, hiszen a háztartások egyre inkább más eszközöket, zömmel a pénzmennyiségen kívüli, nem banki vagyontartási formákat, vagy az M3-on kívüli, M4-be tartozó állampapírokat preferálják. Így, bár az év második felében megfigyelhetõ volt a háztartási devizabetétek reáldinamikájának megugrása, ezt ellensúlyozta a lakossági lekötött betétállomány reálértékének stagnálása. Ugyan magas dinamikát mutattak a vállalati lekötött betétek is, különös tekintettel az év elsõ öt hónapjára, ám a relatíve alacsony súlyuk miatt az M3 egészének reálnövekedési ütemét ez csak kismértékben befolyásolta. Júniustól pedig, amikor a vállalati szektor lekötött betéteinek addig gyorsuló növekedési trendje megfordult, tovább mérséklõdött az M3 reál bõvülése.

Az M4, a legbõvebb pénzmennyiség aggregátum, amely az M3 mellett a nem monetáris állampapírokat foglalja magában, az év folyamán az M1-hez hasonlóan az inflációt jelentõsen meghaladó mértékben nõtt, egészen a harmadik negyedév végéig (lásd: Ábra: 0-20). Míg az M4 lakossági komponensének reálértéke a lakossági M3-mal párhuzamosan alig emelkedett 2000 folyamán, mert a háztartások által tartott állampapír-állomány elsõ félévet jellemzõ kétszámjegyû reáldinamikája 2 százalékra mérséklõdött az év folyamán, addig a vállalatok beruházásaik elhalasztása miatt halmozódó eszközeiket tartós, magas hozamú eszközökben, jelentõs részben állampapírban tartották. A vállalati M3 év közbeni gyors növekedése mellett a vállalatok állampapír-állományának gyors emelkedése eredményezte az M4 vállalati komponensének dinamikus növekedését. Az év végére azonban a vállalati szektor a korábbi években tapasztaltnál is erõteljesebb eszközátcsoportosítást hajtott végre a likvidebb instrumentumok irányába, ami a vállalati és ezen keresztül az egész M4 bõvülését fékezte, és az M1 növekedési ütemének megugrását eredményezte.

A háztartások nettó pénzügyi vagyonának reáldinamikája az elsõ félévi kismértékû emelkedés után a második félévben erõteljesen csökkent (lásd: Ábra: 0-21). Ez az emelkedõ háztartási fogyasztással és felhalmozással magyarázható, ami mérsékelte a bruttó pénzügyi vagyon növekedési ütemét, valamint rendkívül magas dinamikát eredményezett a rendelkezésre álló jövedelemhez, vagy a GDP-hez viszonyított, nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony bázisról induló háztartási pénzügyi kötelezettségek állományában. A fogyasztás arányának növekedése a stabilizálódó makrogazdasági környezetre, a jövedelemvárakozásokkal kapcsolatos optimizmusra, és a háztartások likviditási korlátjainak oldódására, azaz az ingatlanjelzálog és fogyasztási hitelek elérhetõvé válására vezethetõ vissza.

(3 hónapos mozgóátlag, elõzõ év azonos hónapja = 100%)

A vállalatok GDP arányos nettó finanszírozási igénye 2000-ben emelkedett 1999-hez képest. (lásd: Ábra: 0-23). Ez a cserearányok kedvezõtlen alakulásának jövedelmezõséget csökkentõ hatásának tudható be, hiszen a beruházási aktivitás a külsõ konjunkturális helyzet alakulása miatt mérsékelt maradt az év folyamán. A nem pénzügyi vállalatok nettó pozíciójának romlása részben a szektor felé feltehetõen pénzügyi közvetítõként mûködõ egyéb pénzügyi vállalatok bankrendszerrel szembeni pozíciójának elsõ félévi javulásában, majd romlásában csapódott le.

A nem pénzügyi vállalatok finanszírozási szerkezete figyelemreméltó sajátosságokat mutatott az elmúlt év során (lásd Ábra: 0-24). Már 1999 negyedik negyedévében megfigyelhetõ volt a külsõ forrásbevonás mérséklõdése és a belföldi bankoktól felvett devizában denominált hitelek gyors emelkedése. A szektor devizaforrás igényét 1999. szeptembere elõtt döntõ részben külföldrõl fedezte, majd 1999 utolsó három hónapja során a külföldi forrásbevonás visszaesett és ezt belföldrõl felvett devizában denominált hitelekkel helyettesítették a vállalatok. A folyamat azt eredményezte, hogy miután a megugró belföldi devizaforrás-bevonáshoz képest alacsony volt a belföldi devizahitel állomány, így a bankrendszer mérlegében a devizában denominált hitelek rendkívül dinamikus növekedést mutattak. A belföldi devizahitelek bõvülése 2000 második és harmadik negyedévében érte el a tetõpontját. A belföldi devizahitelek gyors növekedésében kezdetben feltehetõen a gazdasági szereplõk árfolyamrendszer-változással, és az azzal járó esetleges felértékelõdéssel kapcsolatos várakozásai játszottak jelentõs szerepet, amit márciustól dominált a hazai kereskedelmi bankoknak az új deviza-nyitott pozícióval kapcsolatos szabályozáshoz történõ alkalmazkodása. Az új szabályozás ugyanis a bankokat deviza-nyitott pozíciójuk csökkentésére, és devizában történõ hitelkihelyezésre ösztönözte. Az új körülményekhez igazodó banki forint-deviza eszközszerkezet elérése a devizahitelek gyors emelkedésén keresztül egy egyszeri eltolódást eredményezett a hitelszerkezetben. Az év második felétõl az új hitelfelvételben jelentõsen emelkedett a forinthitelek súlya, ami a forint kockázati prémiumának év eleji jelentõs csökkenéséhez történõ vállalati alkalmazkodásra vezethetõ vissza. A forintalapú forrásbevonás egy jelentõs része nem közvetlenül a bankrendszertõl, hanem az egyéb pénzügyi vállalati szektoron keresztül került bevonásra. Ugyanakkor továbbra is az a jellemzõ, hogy a vállalati eszközök továbbra is forintalapúak, ezért az emelkedõ forintforrás-bevonás nem eredményezte a forintpozíció hasonló mértékû romlását. (lásd: Ábra: 0-23) A hitelek lejárati struktúrájában a stabil makrogazdasági környezetnek megfelelõen tovább nõtt az egy évnél hosszabb lejáratú hitelek aránya, elsõsorban a belföldi deviza, de a forinthitelek között is.

A bruttó hozzáadott érték (GDP) volumene 2000-ben - az elõzetes adatok szerint - 5,2%-kal bõvült 1999-hez képest. Részben a keresleti viszonyok, részben a bázisadatok alakulásával összefüggésben a gazdaság teljesítménye az év elején nagyon gyors ütemben emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva (I. né: 6,5%, II. né: 5,6%), késõbb azonban kissé mérséklõdött a dinamika (III. né: 4,5%, IV. né: 4,2%). Az elõzõ évinél 1%-ponttal magasabb éves GDP növekedési ütem kialakulását több tényezõ segítette: a magyar gazdaság érzékenyen reagált a külpiaci konjunktúra kedvezõ alakulására, és élénkült a belföldi kereslet is. Mindez azonban együtt járt az import iránti igény erõteljesebb növekedésével. 2000-ben összességében a nemzeti számlák szerinti nettó exportnak a növekedéshez való hozzájárulása az elõzõ évi szinten maradt, a belföldi felhasználásé pedig erõsödött (lásd: Ábra: 0-25).

A GDP emelkedését a belföldi felhasználás csaknem azonos mértékû, 5%-os expanziója kísérte, vagyis a bruttó hazai termék termelésének növekedése és a belföldi felhasználás bõvülése közötti rés az elõzõ évihez hasonlóan alakult. A belföldi felhasználás növekedésének gyorsulását a bruttó felhalmozás emelkedõ dinamikája határozta meg. Ezen belül kisebb mértékben a beruházások, nagyobb részben pedig a készletfelhalmozás gyorsulása idézte elõ, hogy a bruttó felhalmozás növekedéshez való hozzájárulása az elõzõ évi duplájára, 2,9%-pontra emelkedett. A fogyasztás szerepe ugyanakkor mérséklõdött 2000-ben, mivel a lakossági fogyasztás növekedési üteme 1,3%-ponttal elmaradt az elõzõ évitõl. A lakossági fogyasztás 3,3%-os volumenbõvülése az operacionális jövedelmek mérsékeltebb, 2,8%-os növekedése mellett valósult meg. A közösségi fogyasztás mérsékelt ütemben növekedett az egész év folyamán (lásd: Táblázat: 0-3).

%

A magyar gazdaság világpiaci integrálódása 2000-ben folytatódott, az export és az import GDP-hez viszonyított aránya - egy év alatt mintegy 10%-ponttal emelkedve - meghaladta a 62-66%-ot. A külpiaci kereslet élénkülésére a gazdasági szereplõk érzékenyen reagáltak, és ennek köszönhetõen a GDP szerkezetû export dinamikája megközelítette a kiemelkedõen magas 1997. évi értéket. Az erõteljesebb exportnövekedés és a belsõ kereslet szerkezetének átrendezõdése (a fogyasztásnál magasabb importigényességû felhalmozások felé) gyorsította az import növekedését is. Összességében a GDP szerinti export volumenének növekedési üteme (21,8%) - ha kis mértékben is, de - meghaladta az importét (21,1%). Folyó áron ugyanakkor a GDP szerkezetû külkereskedelmi egyenlegben számottevõ romlás mutatkozott 2000-ben, ami a jelentõsen (2,3 százalékkal) romló cserearányoknak tulajdonítható.

A cserearány-veszteség hatását is kifejezõ növekedési mutató, a bruttó hazai jövedelem (GDI) mintegy másfél százalékponttal kisebb növekedést mutatott 2000-ben, mint a GDP*. Ez azt jelenti, hogy a 2000-ben létrehozott többletjövedelem körülbelül 30%-át veszítettük el a nemzetközi cserében a cserearányok Magyarország számára kedvezõtlen változása következtében**.

A lakosság összes reáljövedelme 2000-ben - az elõzõ évet jelentõsen meghaladó ütemben - 2,7%-kal bõvült . Az 1999 és 2000 közötti alacsony inflációs különbség miatt az operacionális* jövedelem nem haladta meg számottevõen az összes jövedelem növekedését (lásd: Ábra: 0-26). A fogyasztás volumene az elõzõ évhez viszonyítva ugyan mérsékeltebben, 3,3%-kal nõtt, de fennmaradt a jövedelemnövekedést meghaladó fogyasztásbõvülés, azonban ez a különbség csökkent.

(elõzõ év =100%)

Az összes jövedelem növekedését a lakosság jövedelmének több mint felét kitevõ nettó munkajövedelmeknek az elõzõ évit meghaladó, 4,4%-os reálnövekedése eredményezte (lásd: Táblázat: 0-4, Táblázat: 0-5).

A lakosság részére kifizetett pénzbeni társadalmi juttatás reálértéke az I-III. negyedévi csökkenése után a negyedik negyedévben bekövetkezett jelentõs emelkedés eredményeként az év egészére vonatkozóan szinten maradt.

A pénzbeni juttatások évközbeni szezonalitását a nyugdíjkifizetés határozta meg. 1999-ben csak január 1.-tõl volt emelés differenciáltan, 2000-ben novemberben visszamenõleges emelésre is sor került a törvényi elõírás szerinti nyugdíjemelés biztosítása érdekében. A kifizetett nyugdíjak reálértéke 1,4%-kal nõtt, amibõl 0,5%-ot magyaráz a nyugdíjasok számáak növekedése. A másik jelentõs összegû juttatás a gyerekneveléshez kapcsolódik (családi pótlék, gyes, gyed). E jogcímen az érintett családok bevétele összességében szinten maradt. A családtámogatások emelése elmaradt, a többgyermekesek támogatása az adórendszeren keresztül, adókedvezmény igénybevételével érvényesül. A munkanélküli ellátások, életjáradékok, egyéb jövedelemtranszferek reálértéke csökkent.

A természetbeni juttatások reálértéke 1,3%-kal bõvült. Dinamikusan nõttek a szociális és egészségügyi kiadások az egyszeri bérkifizetés miatt.

A tulajdonosi jövedelmek legnagyobb része a kamatokból származik. 2000-ben a takarékbetétek és betéti okiratok kamata nem kompenzálta az inflációs értékvesztést, így összességében a tulajdonosi reáljövedelem csökkent.

1999-es szintet jelentõsen meghaladó 2000 évi jövedelemnövekedés 2000-ben alacsonyabb fogyasztásnövekedéssel párosult. Továbbra is a háztartások kedvezõ jövedelemvárakozásaira következtethetünk a jövedelemnél dinamikusabban növekvõ fogyasztásból, azonban bizonyos magatartásváltozásokat is feltételezhetünk. A fogyasztás- és a jövedelemnövekedés közötti különbség csökkenése következhet egyrészt az elhalasztott fogyasztásból* fakadó feszültségek csökkenésébõl, illetve a korábbi éveknél kevésbé optimista várakozásokból. A korábban elhalasztott fogyasztás pótlására a kedvezõbb jövedelmi viszonyok, illetve várakozások, valamint a csökkenõ likviditáskorlát adhatott alapot. A háztartások hitelképességének javulását mutatja a fogyasztási és lombardhitelek állományának egész évben stabil növekedése. A várakozások romlását feltételezhetjük a GKI lakossági bizalmi indexének 2000 évi csökkenésébõl.

A lakosság felhalmozási reálkiadásai 9% felett emelkedtek. Kedvezõen hatott - a háztartások felhalmozásainak döntõ hányadát kitevõ - ingatlan beruházásokra az 1999 január 1-tõl életbe lépõ ÁFA szabályozás, valamint a kormányzati lakástámogatási rendszer.

A jövedelmeknél dinamikusabban növekvõ fogyasztás és felhalmozás következtében tovább csökkent az inflációszûrt pénzügyi megtakarítási ráta** , így 3,8%-os értéke 0,5%ponttal volt alacsonyabb az 1999. évi szintnél (Lásd: ^{A pénzügyi megtakarítások elemeinek bemutatásakor az inflációszûrt adatokat használjuk, melyeket a kamatbevételekbe foglalt inflációs kompenzáció kiszûrésével számítunk..}

).

A banki és nem banki értékpapírokba 2000. év elején visszaáramlott az 1999 decemberében a dátumváltástól való félelem következtében megemelkedett készpénzállomány. A dátumváltásból fakadó korrekciót leszámítva a takarékbetétek és betéti okiratok állománya csak a negyedik negyedévben növekedett jelentõsen, amely feltehetõen a negyedik negyedévben kiáramlott többletjövedelem, fogyasztásra el nem költött, bankszámlákon maradó részébõl származott. A hitelintézeti forintbetétek és értékpapírok pénzügyi követelésekhez viszonyított aránya éves átlagban 32,8% volt

Az 1998. évi kedvezõtlen tõkepiaci folyamatok óta a tõzsdei részvények nem tartoznak a preferált lakossági portfolió elemek közé. A háztartások a 2000. évi új kibocsátások hatására a második és harmadik negyedévben jelentõsebb mennyiségû tõzsdei részvényt vásároltak ugyan, de a negyedik negyedévben ismét csökkent ebben a formában tartott megtakarítások állománya (lásd: Ábra: 0-29).

Az életbiztosítási díjtartalék és a nyugdíjpénztári befizetés egyre növekvõ, az életbiztosítások 13,3%-os, a nyugdíjpénztári megtakarítás-állomány 18,4%-os részarányt képviselt a lakosság pénzügyi követelései között 2000 év átlagában.

A háztartások hitelfelvételi korlátjának oldódásával megindult a hitelállomány növekedése (lásd: Ábra: 0-30). Az eladósodás legfõbb tétele a fogyasztási és lombardhitelek állománya 2000-ben egyenletesen növekedett. Vélhetõleg a kedvezõbb feltételek hatására növekedésnek indult építési és ingatlanvásárlási hitelek állománya a negyedik negyedévben elérte a fogyasztási hitelek szintjét.

(az operacionális jövedelem százalékában)

A magyar gazdaság beruházási aktivitása 2000-ben is mérsékelt maradt, az állóeszköz-beruházások reálértékének éves növekedési üteme 6,5% körül alakult. Bár az év folyamán a külgazdasági konjunktúra kedvezõ alakulása, a dinamikus ipari termelés és a növekvõ kapacitáskihasználtság dinamikusabb felhalmozási tevékenységet sugallt, a beruházások felgyorsulására az év végéig nem került sor.

Az állóeszköz-felhalmozási ráta az elõzõ évi megtorpanás után mérsékelt beruházási aktivitás mellett is növekedett (a GDP arányában 24,5% körül alakult), biztosítva ezzel a gazdaság fokozatos felzárkózását. 1999-hez képest nem változott viszont az állóeszköz-felhalmozásnak a gazdasági növekedésben játszott szerepe, a GDP növekedési ütemének továbbra is mintegy harmadát magyarázza az állóeszköz-felhalmozás dinamikája.

Az egyes jövedelemtulajdonosoknak az állóeszköz-beruházásokból való részesedése az elõzõ évhez képest csak kismértékben módosult, az államháztartás beruházásainak javára. A magánszektor beruházásain belül is kismértékû arányeltolódás következett be, ami mögött a lakossági beruházások 9% feletti volumenbõvülése áll a vállalati szektor 5-6%-os növekedésével szemben. Az állami beruházások 8% körüli bõvülése elsõsorban a minisztériumok intézményi beruházásainak tulajdonítható, a kiemelt beruházások dinamikája ettõl elmaradt. Az önkormányzatok beruházási aktivitása is erõsödött 2000-ben, ami igazolja azt a tendenciát, hogy az önkormányzatok beruházásai a választási ciklus második felében élénkülnek meg látványosan.

A nemzetgazdasági beruházások ágazati szerkezetében (lásd: Táblázat: 0-1) kisebb átrendezõdés indult meg a termelõ és szolgáltató ágazatok között az utóbbiak javára. Megtorpanni látszik a feldolgozóipar súlyának növekedése, hozzájárulva ezzel a termelõ ágazatok két éve tartó lassú térvesztéséhez. Az anyagi szolgáltatások aránya ezzel szemben folyamatosan növekszik, 2000-ben megközelítette a beruházások 50%-át. Az ágazatcsoport erõsödéséhez az ingatlanügyletek kategóriájába tartozó lakásberuházások járultak hozzá leginkább. A nem anyagi szolgáltatások terén is enyhe erõsödés figyelhetõ meg, ami a közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás ágazat dinamikus beruházási tevékenységével magyarázható.

Az egyes ágazatok teljesítményét vizsgálva, a feldolgozóipari beruházások terén mindössze 4% körüli volumenbõvülés valósult meg reálértéken. A visszafogott beruházási aktivitás ezen a területen meglepõnek tûnik, mivel a kedvezõ külpiaci feltételek, a növekvõ rendelésállomány és az erre épülõ dinamikus ipari termelés a beruházások felgyorsulásának is megfelelõ alapot jelenthettek volna. Bár az évközi feldolgozóipari vállalat-felmérések is azt mutatták, hogy a beruházási aktivitás nem éri el az 1998. évi kimagasló szintet, úgy tûnt azonban, hogy 1999-hez képest gyorsulásra lehet számítani elsõsorban a második félév intenzívebb beruházási tevékenysége révén (Tóth István János: Dinamikus növekedés, kedvezõ kilátások 2000/2, TÁRKI, Budapest, 2000. október). A vállalati szándékok ellenére a második félév is visszafogott maradt, aminek okairól inkább csak feltételezésekkel élhetünk. Elképzelhetõ az is, hogy a vállalkozók beruházási döntéseikben már korábban figyelembe vették a konjunktúra prognosztizált lassulását, és kapacitásaik fokozott kihasználásával igyekeztek termelésüket biztosítani.

Az építõipari ágazat beruházási tevékenysége az elõzõ évekhez képest rendkívül visszafogott volt, éves szinten reálértékben 2%-os növekedés valósult meg. Bár a lakásberuházások felfutása jelentõs piacot jelenthet az ágazat számára, a vállalati felmérések alapján úgy tûnik, hogy az építõipari cégek a bõvülõ rendelésállomány és kereslet mellett is kapacitásfelesleggel küzdenek, aminek felszívódására rövid távon nem is mutatkoznak jelek. (A feldolgozóipari és az építõipari vállalkozások helyzete és rövid távú kilátásai 2001 januárjában, Kopint-Datorg, Budapest, 2001. január, 26.o.)

A mezõgazdaság beruházási aktivitása 1999-hez hasonlóan, 2000-ben sem érte el az elõzõ évi szintet reálértékben. A keresleti és jövedelmezõségi nehézségek, a strukturális reformok lassú elõrehaladása nem teszik lehetõvé a dinamikusabb beruházási tevékenység megvalósulását.

Az általános tendenciának megfelelõen, a klasszikus piaci szolgáltatások terén is visszafogottabb, de a termelõ ágazatokénál jóval erõteljesebb beruházási aktivitás volt tapasztalható. Mind a vendéglátás, mind a kereskedelem ágazat beruházása kb. 5 százalékponttal maradt el reálértéken az elõzõ évi teljesítménytõl, és így 10 illetve 7% körüli reálnövekedés valósult meg. A szállítás, hírközlés ágazatban az autópálya-építés beindulása és a távközlési beruházások az elõzõ évinél magasabb, 8% körüli beruházási dinamikát eredményeztek. A pénzügyi szektor beruházásai 2000-ben sem érték el reálértékben az elõzõ évi szintet, pedig 1999-hez képest még erõs bázishatással sem kellett számolni. Feltételezhetõ, hogy a bankfúziók és a jövedelmezõségi szempontok a beruházások visszafogásában is erõsen megmutatkoznak.

Az ingatlanügylet ágazatban 2000-ben is 10% feletti bõvülés valósult meg reálértéken, ami mögött döntõen a lakásépítések felfutása áll. A kiadott lakásépítési engedélyek számának 1999 elején kezdõdött növekedése már azt mutatta, hogy az ÁFA-visszatérítésre vonatkozó új szabályok 1999. január 1-i bevezetésével a lakosság intenzív beruházási tevékenységbe kezdett. Ezt a folyamatot erõsítette a 2000. februárjától életbe lépett kormányzati lakástámogatási rendszer, aminek júliusi kibõvülése már a lakáshitel-állomány alakulásában is jól nyomon követhetõ. 2000-ben így összességében kb. 45000 engedélyt adtak ki, másfélszer annyit mint elõzõ évben. Mivel a lakásépítés átfutási ideje átlagosan 2 év, az átadott lakások számában csak 2000 második felében tükrözõdött ez a fellendülés. Míg az elsõ három negyedévben az átadott lakások száma nem érte el az elõzõ évit, addig a IV. negyedévben már 27%-kal több lakás készült el, mint egy évvel korábban.

A közösségi jellegû szolgáltatások közül az elõzõ évhez hasonlóan a közigazgatás, védelem terén került sor a legjelentõsebb beruházásokra, ami mögött vélhetõen a NATO-val kapcsolatos katonai fejlesztések állnak. Az elõzõ évinél visszafogottabbak voltak a beruházások az oktatásban, az egészségügyi beruházások viszont az elõzõ évi 10%-pontos reálérték-csökkenéssel szemben 2000-ben szinten maradtak.

Az államháztartás 1999-ben és - az elõzetes adatok szerint - 2000-ben is szûkítette a keresletet. A közvetlen keresleti hatás - az SNA elsõdleges egyenleg (Táblázat: 0-2, 18. sor) változása - a GDP 0,3%-a volt. A teljes keresleti hatás - ami a reálkamat elmozdulásán keresztül megvalósuló közvetett hatást is tartalmazza - elérte a GDP 1,9%-át. (Táblázat: 0-2, 20. sor).

(GDP %)

A vártnál lassabban mérséklõdõ árszintemelkedés miatt nem csökkent a kamatokban foglalt inflációs kompenzáció, emiatt az alacsonyabb kamatszint a reálkamatok csökkenésével járt együtt. A reálkamat kiadást az államadósság csökkenése is mérsékelte, így az operacionális deficit összességében a GDP 4%-áról 2,1%-ára csökkent.

A tervezettnél 3-4%-kal magasabb infláció hatása megjelent az adóbevételekben is, miközben a reálfolyamatok úgy alakultak, hogy a bevétel szempontjából leginkább meghatározó adóalapok reálértékben nem tértek el nagyobb mértékben a tervezettõl. Emellett az ÁFA bevétel normalizálódása is többletbevételt eredményezett. Az ÁFA bevételeknél nem ismétlõdött meg az 1999 elsõ felében bekövetkezett bevételkiesés, vagyis a bevételi trend elszakadása az üzleti ciklus alakulásától átmeneti jellegûnek bizonyult.

A költségvetési kiadások reálértékének tervezése 6-7%-os éves átlagos inflációra épült, ennek megfelelõen az elõirányzott kiadások reálértéke, ha minden más változatlan maradt volna, a magasabb infláció következtében 3-4%-kal csökkent volna (Tóth István János: Dinamikus növekedés, kedvezõ kilátások 2000/2, TÁRKI, Budapest, 2000. október). Automatikus kompenzációra - követve a törvényi elõírásokat (A nyugdíjaknál a országgyûlés 8%-os emelést hagyott jóvá, ennek alapja 2000-ben a 70% adott évi nettó átlagkeresetbõl, 30% inflációból számolt svájci index volt. A létszám és összetétel hatás miatt azonban az összes nyugdíjkifizetés reálértékben eleve jobban nõtt volna az emelés mértékénél. A nagyobb infláció és nagyobb nettó átlagkereset növekedés miatt novemberben a svájci index szerint pótlólagos emelésre került sor. A magasabb infláció mellett a nettó átlagkereset is nagyjából hasonló mértékben lett magasabb, vagyis reálértékben vett növekedése közel volt a tervezett 1,5%-os mértékhez.) - csak a nyugdíjkiadások esetében került sor. Ezen túlmenõen a Kormány döntése alapján a GDP 0,15%-ának megfelelõ bérkiegészítésben részesült az egészségügyi és szociális ágazat. Az év végén egyszeri jellegû nyugdíjfizetésrõl, továbbá a folyó évi folyamatok alakulásától függõen egyszeri bérkiegészítésrõl született döntés, amely összegek a folyósítás idõpontjáig letéti számlára kerültek.

A költségvetés a többlet adóbevételekbõl fennmaradó részt (GDP 1%-át) az ÁPV Rt. támogatására, és ezzel az államháztartási deficit csökkentésére fordította. Az ÁPV Rt ugyanis privatizációs bevételeinek elmaradása, és tartalékának részvény formában tartott részének ideiglenes értékesítési tilalma miatt nem rendelkezett forrásokkal a törvényben megszabott kiadásainak finanszírozására, ennek hiányában az ÁPV Rt. tervezett deficitje sem valósulhatott meg. A költségvetés ezért eltekintett az ÁPV Rt. befizetési kötelezettségeitõl és közvetlen támogatást is nyújtott.

Annak ellenére, hogy az ÁPV Rt hiányát csökkentõ transzfer a GDP 1%-ával javította az államháztartás SNA elsõdleges többletét, és a passzív jellegû költségvetési kiadásoknál összességében véve megtakarítás* jelentkezett, az elõirányzatnál a többlet csak a GDP 0,4%-ával lett magasabb. A központi költségvetési szervek ugyanis maradvány-felhasználásuk, és a helyi önkormányzatok finanszírozási forrásaik révén többletkiadásokat (lásd: Táblázat: 0-1), beruházási kiadások) valósítottak meg, mindez pedig az elsõdleges szufficitet mérsékelte.

(Elõzõ év azonos idõszakához képest)

%

*****Az útépítésre fordított összegek legnagyobb része nem a beruházási kiadások, hanem a tõketranszferek között szerepel, így ezeknek növekedése sem jelenik meg a beruházási számokban.

A helyi önkormányzatok 2000. évi költségvetésérõl csak becslések állnak rendelkezésre. A jelenlegi információk szerint a GDP arányos folyó bevételeken belül az államháztartáson kívülrõl jövõ bevételek - elsõsorban a kamatbevételek miatt - az elõzõ évi 4,1%-ról 3,9%-ra csökkentek, míg az államháztartáson belül kapott folyó bevételek a GDP 7,3%-áról 7,0%-ra mérséklõdtek. Az önkormányzatok felismerték, hogy mûködõképességük fenntartása, beruházásaik megvalósítása érdekében szükséges a saját bevételek növelése, ennek megfelelõen a GDP arányos helyi adó bevétel 1997. és 2000. között 1,3%-ról 1,7%-ra nõtt. Tekintve, hogy a kiadásokról csak a harmadik negyedév végéig állnak rendelkezésre tényadatok, ennek alapján csak valószínûsíthetõ, hogy a GDP 0,4%-ával csökkenõ bevételek mellett az önkormányzatok dologi és szociális kiadásaikat csökkentették, míg beruházásaikat a növelték. (Az sem zárható ki azonban egyértelmûen, hogy ehelyett inkább személyi jövedelem kifizetésüket emelték, vagy pedig pénzügyi pozíciójuk nem lett olyan kedvezõtlen.)

Az államháztartás finanszírozásának bemutatására a korábbi évekhez hasonlóan az államháztartás és a jegybank konszolidált mérlegébõl nyert operacionális deficit kategóriát használjuk. Mivel azonban elemzésünk középpontjába az SNA megközelítésû hiány került, ezért az operacionális deficitet is ezzel összhangban határozzuk meg. Ennek alapján a finanszírozásról megállapítható, hogy a pénzteremtésbõl eredõ finanszírozás kiegyensúlyozottan alakult, kismértékben növekszik. Folytatódott az a tendencia, hogy a deficit finanszírozásában a forintfinanszírozás felváltja a devizában történõ eladósodást. (Lásd: Táblázat: 0-1)

(a GDP százalékában)

Az elõzetes adatok szerint a GDP arányos bruttó államadósság 2000-ben 4,2%-ponttal csökkent, s ennek eredményeként az államadósság szintje a GDP 57%-a körüli szintre süllyedt (A KSH 2001. áprilisában nyilvánosságra hozott nominális GDP számaival számolva.). Az adósságdinamika kedvezõ alakulása jelentõs részben a GDP erõteljes - a reálkamat mértékénél magasabb - növekedési ütemével magyarázható. Az államháztartás GFS típusú elsõdleges többlete a GDP 1,3%-ával járult hozzá a bruttó államadósság csökkenéséhez. A GDP arányában kifejezett devizaadósság 0,6%-pontos csökkenését eredményezte, hogy a forintleértékelés üteme (piaci árfolyamon és sávközépi árfolyamon egyaránt) alacsonyabb volt a GDP deflátornál (a forint 2000-ben reál felértékelõdött). A bruttó államadósságot a GDP 0,3%-ával mérsékelte az, hogy 2000-ben a KESZ állomány az elõzõ év december végi állományához képest csökkent*.

A bruttó belföldi forint alapú államadósságból 1999. év végén mintegy 4435 milliárd forintot tett ki az a portfolió rész, amely pénzpiaci kamatszinten történõ eladósodásnak minõsíthetõ. Az év végén forgalomban lévõ piaci kamatozású államkötvények 64,6%-a volt fix kamatozású (egy évvel korábban részesedésük 58,3% volt), ami adósságkezelési szempontból azt jelenti, hogy a belföldi államadósság szerkezete a fejlett állampapírpiaccal rendelkezõ országokban tapasztalható adósságszerkezet irányába változott 2000-ben.

(Év végén, milliárd forintban)

Az Államadósság Kezelõ Központ által kezelt államadósság számbavétele az EU tagországok által Maastricht-ban definiált államadósság kritériumtól annyiban eltér, hogy a diszkont kincstárjegyek állományát nem névértéken, hanem kibocsátáskori értéken tartja nyílván. Ha a kibocsátott diszkont kincstárjegyeket névértéken számolná el az Államadósság Kezelõ Központ, akkor szintjében mintegy 0,3%-kal lenne magasabb a GDP arányos államadósság.

A külsõ konjunktúra szempontjából a 2000. év kedvezõ volt. A legfontosabb külkereskedelmi partnereink magyar exportszerkezettel súlyozott importkereslete a korábbi évhez képest számottevõ mértékben gyorsult. (lásd: Ábra: 0-1) A folyamatok éven belüli alakulása azonban nem volt egyenletes: az 1999. második félévétõl jelentkezõ konjunktúra-élénkülés az év elsõ felében tovább dinamizálódott. A külföldi üzleti ciklus 2000 második félévében érte el tetõpontját, azután némileg lassult, a korábbi erõteljes olajár-emelkedés és az amerikai gazdaságban bekövetkezett változások hatására.

(elõzõ év azonos idõszaka=100)

A számunkra legfontosabb felvevõpiacot jelentõ Euró-régió növekedése az 1999. évi 2,4%-ról 2000-re 3,4%-ra gyorsult; s az importkereslet is folyamatosan, éves szinten 10,4%-kal növekedett az elõzõ évhez képest (lásd: Táblázat: 0-2). Az üzleti bizalmi indexek az év második felétõl enyhén csökkentek, a fogyasztói bizalmi indexek ugyanakkor az év egészében magas szinten álltak.

A kedvezõ európai konjunktúra a CEFTA régió gazdasági növekedésére is serkentõleg hatott. Ennek köszönhetõen a gazdasági növekedés itt is nagyobb volt, mint 1999-ben. A FÁK régión belül a két legnagyobb súllyal rendelkezõ országban Oroszországban és Ukrajnában a növekedés jelentõsen gyorsult. Ebben a magas energia és nyersanyagárak játszottak alapvetõ szerepet.

(százalékos változás az elõzõ évhez képest)

(Volumenindex elõzõ év azonos idõszaka = 100)

A nemzetgazdaság összes áru- és szolgáltatás exportjának reálértéke az elõzetes adatok alapján számított becslésünk szerint - 2000-ben 21,8%-kal, az áru- és szolgáltatás import 21,1%-kal emelkedett (lásd: Táblázat: 0-3). Mind az export, mind az import dinamika az év elején feltételezettnél gyorsabb ütemben nõtt. Az export-import növekedési üteme közötti különbség azonban az év folyamán fokozatosan csökkent, a harmadik negyedévtõl kezdõdõen az import gyorsabb ütemben növekedett, mint az export. Éves átlagban még így is fennmaradt az export javára mutatkozó növekedési ütem-többlet. A nettó export GDP-növekedéshez való hozzájárulása semleges volt szemben az elõzõ évi 0,1 százalékponttal.

A külkereskedelem áruforgalmát meghatározó folyamatok mögött számottevõ különbség mutatkozott az elmúlt két év között. A külsõ kereslet fokozatos élénkülésének megfelelõen 1999-ben a hazai export volumenének dinamikája is folyamatosan gyorsult. Ez visszafogott beruházási dinamika következtében mérsékeltebb importbõvüléssel járt együtt. Ugyanakkor 2000-ben az export elõzõ évhez hasonló magas dinamikájának fennmaradásával egyidejûleg az import az év folyamán fokozatosan gyorsult, fõként a bruttó felhalmozás növekedése, és ezen belül az élénkülõ beruházási tevékenység hatására (lásd: Ábra: 0-3, Ábra: 0-4). Mindehhez 2000-ben még hozzáadódott a jelentõs cserearány-romlás (2,7%) negatív hatása is Az év elsõ felében a külkereskedelmi egyenleg hiányának emelkedése elsõsorban a cserearány romlással volt összefüggésben. A második félévtõl kezdõdõen azonban a változatlan áras áruforgalmi-egyenleg hiánya is növekedést mutatott (lásd: Ábra: 0-5). Ez azt sejteti, hogy a belföldi felhasználás (és fõképpen a beruházások) import-keresletet növelõ hatása 2000. második félévétõl kezdte erõteljesen éreztetni hatását. Az év utolsó negyedévében a cserearányok kedvezõtlen hatása már némileg mérséklõdött.

Az év egészében a áruforgalomban külkereskedelmi cserearányok az elõzõ évi 1,6% után 2,7%-kal romlottak. A domináns részesedésû fejlett viszonylatú forgalom 0,5%-os és a fejlõdõ országok viszonylatában keletkezett 3,2%-os cserearány javulás jelentõsen mérsékelte a közép és kelet-európai relációjú forgalomban bekövetkezett 18%-os cserearány romlást. Az energiahordozóknál és a kis súlyú nyersanyagoknál megfigyelhetõ erõteljes cserearány romlást az élelmiszerek, a feldolgozott termékek és a gépek cserearány javulása részben ellensúlyozta. A 2000 évi 1,5 milliárd eurós külkereskedelmi deficit növekménybõl 0,9 milliárd tulajdonítható a cserearányok változásának.

A vámstatisztika szerinti kivitel 2000-ben 30 milliárd eurót, a behozatal pedig 34 milliárd eurót tett ki. A külkereskedelmi mérleg 4,3 milliárd euró hiánnyal zárt, amely 1,5 milliárddal volt magasabb az elõzõ évinél (lásd: Ábra-IV-8). Az év egészében euróban az export 30,3%-kal, az import 32,5%-kal emelkedett. Míg az elsõ félévben az export növekedési üteme hasonló volt az importéhoz, addig az év második felében az import növekedése felgyorsult. A negyedéves növekedési ütemek is ezt a folyamatot jelezték, a második negyedévtõl kezdõdõen az import gyorsabban nõtt, mint az export, ami, elõrevetítette a külkereskedelmi hiány növekedésének felgyorsulását. A negyedik negyedévi külsõ konjunktúra-gyengülés még nem tükrözõdött az export dinamika lassulásában, a kivitel elõzõ év azonos idõszakához képest 28,4%-kal bõvült. ( A negyedéves (évesített) export trendje közel 37%-kos növekedést mutatott.) Az import éves növekedési üteme az év utolsó negyedévében ennél mintegy 6 százalékponttal magasabbnak bizonyult.

A fejlett országokba irányuló kivitel növekedése jelentõsen, az elõzõ évi 20%-ról 29,5%-ra, gyorsult. Az éven belüli folyamatok azt mutatták, hogy a második félévben a kivitel éves indexei alacsonyabbak voltak az elsõ félévinél. Ez azonban fõként az elõzõ évi magas bázissal volt magyarázható, a rövid bázisú indexek még nem mutattak lassulást. Látványosan, az elõzõ évi stagnálással szemben 2000-ben mintegy 35%-kal emelkedett a CEFTA-térségbe irányuló kivitel. Ezt a jelentõsen javuló külsõ konjunkturális feltételek magyarázták, s ehhez adódott hozzá az is, hogy a CEFTA-térség import-keresletét az EU-konjunktúra élénkülése miatti CEFTA-export növekedés is magával húzta. A FÁK-országokba irányuló kivitel esetében is hasonlókat tapasztalhattunk, ám a régió keresletének növekedését inkább az energia- és nyersanyagár emelkedése indukálta keresletbõvülés idézte elõ. Az elõzõ évben a magas éves növekedési ütem fõképpen az alacsony bázisnak volt tulajdonítható. (lásd: Ábra: 0-6)

Az export felhasználási célú megbontása alapján az év összességében a növekedés legfontosabb tényezõje az intermedier termékek csoportja volt. A kivitel bõvüléséhez ezen kívül még jelentõs mértékben járult hozzá a tartós fogyasztási ill. a beruházási cikk termékcsoport is. Mindez annak ellenére következett be, hogy az euró-zóna tartós fogyasztási cikk fogyasztása és beruházása 2000-ben viszonylag visszafogott volt. Lehetséges az is, hogy a CEFTA-térség keresleti hatása is közrejátszott a fentiekben (lásd: Ábra: 0-7).

Az export termékszerkezet SITC-bontása szerint továbbra is a gépek, gépi berendezések fõcsoportjának az export-dinamikája volt a legmagasabb, s mivel ez a termékcsoport teszi ki az export közel 60%-át, ezért továbbra is ez bizonyult a kivitel fõ húzóágazatának. E mögött az intermedier, beruházási ill. a tartós fogyasztási termékek gyors növekedése állt (lásd:Ábra: 0-8).

Az import felhasználási célú csoportosítása alapján az intermedier termékek behozatala volt a legjelentõsebb import-növelõ tényezõ. Ez a dinamikusan bõvülõ termeléssel, ill. a készlet-felhalmozási tevékenység megnövekedett jelentõségével lehetett összefüggésben. Az sem zárható ki, hogy a termelés importigényessége emelkedett, és ez vezetett az intermedier termékimport bõvüléséhez. A beruházási termékek behozatala játszotta a második legfontosabb szerepet az import-növekményben, jelentõsége az év során a beruházások éven belüli lefutásához igen hasonlóan ingadozott: az év második és harmadik negyedévében csökkent a hozzájárulás mértéke, míg a negyedik negyedévre ismét jelentõsen megemelkedett. A tartós fogyasztási cikkek behozatalának szerepe az importnövekményben nem változott jelentõsen az elõzõ évhez képest, éven belüli ingadozása azonban a beruházási javakhoz hasonlóan alakult. Az elõzõ évhez képest számottevõen emelkedett az energia-import szerepe is, a negyedik negyedévre azonban, elsõsorban a csökkenõ energiaáraknak köszönhetõen, valamelyest veszített jelentõségébõl (lásd: Ábra: 0-9). Az import SITC-5 fõcsoportja szerint is egyértelmûen emelkedett a gépek gépi berendezések ill. az energia termékcsoport importhoz történõ hozzájárulása az elõzõ évhez képest (lásd: Ábra: 0-10).

A fizetési mérleg szerinti szolgáltatás külkereskedelemben 2000-ben folytatódott az 1999 második félévben megkezdõdött javuló tendencia (lásd: Ábra: 0-11). A szolgáltatások 1,9 milliárd euró aktívuma mintegy másfélszerese az 1999. évinek Ez jelentõs méretékben járult hozzá ahhoz, hogy az áruforgalmi egyenleg második félévi romlása a folyó fizetési mérleg egyenlegében 2000-ben még nem mutatkozott meg. A javulást elsõsorban az idegenforgalmi egyenleg 450 millió eurós növekménye okozta. Az egyéb szolgáltatások egyenlege éves szinten 1996 óta elsõ ízben javult, és trendje 1999. második és 2000 elsõ félévében javuló tendenciájú volt. A második félévben azonban - a negyedik negyedévi kiugróan magas kiadások következtében - ez a folyamat megtörni látszik.

Az idegenforgalmi bevételek euróban számítva 16 százalékkal nõttek és 3,7 milliárd eurót értek el, ezzel szemben a kiadások csak 6 százalékos növekedést mutatottak és 1,2 milliárd eurót tettek ki. Az idegenforgalom egyenlegének trendje, a nyugat- és kelet-európai kedvezõ konjunkturális hatások következtében az év folyamán folyamatosan javult. A bevételek több, mint ellensúlyozták az év vége felé már növekvõ idegenforgalmi kiadásokat is. (lásd: Ábra: 0-12). A bevételek növekedése az év folyamán egyenletes volt. A rövidbázisú évesített indexek 20 százalékos növekedést mutattak. A kiadások éves összehasonításban az elsõ félévben nem nõttek sõt még némi visszaesés is tapasztalható volt. A rövidbázisú index azonban ekkor már növekedést jelzett. A második félévben pedig már az éves összehasonlítású euró értékindex is 16 százalékkal nõtt (az idegenforgalommal részletesebben Keretes írás: 0-1 foglalkozik).

Az idegenforgalomból származó devizabevételek euróban számolt trendje az 1999 évi enyhe növekedés után 2000-ben jelentõsen emelkedett. Míg 1999-ben az idegenforgalmi bevételeknek a lakossági devizaszámla-egyenleg nélkül vizsgált trendje erõteljesebb javulást mutatott, addig 2000-ben nem tapasztaltunk lényeges eltérést a devizaszámla egyenleggel és az anélkül számított trend között. Míg az elõzõ évben tehát a lakossági devizaszámla egyenlegének csökkenése rontotta a turizmus teljesítményét, addig 2000-ben ennek hatása semleges volt. (lásd: Ábra: 0-13).

Az összes bevétel 3,7 milliárd eurós értéke 16%-kal volt magasabb az elõzõ évinél, ami a fõbb idegenforgalmi partnerországok konjunktúrájának kedvezõ alakulására vezethetõ elsõsorban vissza, de jelentõs annak a bázishatásnak a szerepe is, hogy 1999-ben a délszláv háború miatt alacsony volt a bevételek növekedése. Az idegenforgalmi bevételek valutaszerkezete nem változott jelentõsen 1999 és 2000 között. A bevételek egynegyede dollárban jelent meg, így az érték- adatokban mutatkozó javulás részben a jelentõs keresztárfolyam változásokra - euró gyengülése - vezethetõ vissza. Az ár- és árfolyamváltozások kiszûrésére elõállított volumenindex a bevételek volumenének 8%-os növekedését mutatta 2000-ben.

2000-ben az idegenforgalmi statisztikák négy év óta elõször a határ- és a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának növekedését mutatták. Bár a nyugat-európai országokból érkezõ turisták számának évek óta tartó csökkenése folytatódott, az itt töltött vendégéjszakák száma azonban növekedett (lásd:Ábra: 0-14).

A külföldiek szálláshely forgalmának 1997-óta tartó csökkenõ tendenciája szintén megfordult és ugyan kisebb mértékben, mint a határátlépések száma, de 2000-ben nõtt. A 4,3 százalékos átlagos növekedést felülmúlta a közép-kelet-európai országok 9 százalékos emelkedése és az Európán kívüli országok részesedésének dinamikus növekedése. Az Európai Unió országaiból viszont csak 2,8 százalékkal nõtt a szálláshelyforgalom. A külföldiek kereskedelmi szálláshely-forgalmán belül a szállodában töltött vendégéjszakák száma is hasonló mértékben, 5 százalékkal növekedett. A külföldi vendégektõl származó szállásdíj-bevétel folyó áron 12,9%-kal nõtt, amibõl mintegy 3 százalékos volumennövekedést becsülhetünk. A külföldi látogatásokat regionálisan vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a kereskedelmi szálláshelyek forgalma Budapesten 10 százalékkal növekedett, a Balaton-parton pedig 2 százalékkal visszaesett.

A magyar állampolgárok külföldi határátlépéseinek száma az év folyamán egyenletesen, az elõzõ évhez viszonyítva pedig 4 százalékkal, növekedett és meghaladta 11 millió fõt. A határátlépések száma Nyugat-Európa irányába nem változott, számottevõ növekedés volt Horvátország, Jugoszlávia, Románia és Ukrajna irányába. Az idegenforgalmi kiadások a fizetési mérlegben 6 százalékkal 70 millió euróval növekedtek. Mint már a trendek elemzésénél jeleztük, a határátlépésekkel ellentétben a turisztikai célú valutavásárlások az elsõ félévi visszaesés után a második félévben folyamatosan növekedtek és decemberben kiugró nagyságúak voltak. A decemberi turisztikai költekezésbõl az igényesebb egzotikus utazások egyre nagyobb súlyára következtethetünk.

Az egyéb szolgáltatások passzívuma 2000-ben 170 millió euróval csökkent. Az egyenleg mintegy 600 millió euró volt, 3,1 milliárd euró bevétel és 3,7 milliárd euró kiadás mellett. A bevételek az áruexport dinamikáját meghaladó mértékben euróban számítva 46 százalékkal nõttek. A kiadások növekedése 28 százalék volt, ami némileg elmaradt az árubehozatal növekedési ütemétõl. Az egyenleg javulása teljes egészében az elsõ félévben következett be. A korábbi trendelemzések is arra utaltak, hogy az egyes jogcímek alakulása alapján nem következtethetünk tartós trendfordulatra. A javuló tendenciát egyedi tényezõkre lehetett visszavezetni. A részletes elemzés alapján az egyes szolgáltatás tételek közül csak az építés-szerelési szolgáltatások egyenlege mutatott tartós trendfordulatot. A csökkenõ építés-szerelési importkiadás összhangban volt a hazai beruházások dinamikájának éven belüli csökkenésével. A bevételek növekedését pedig, hasonlóan a többi jogcímeken is tapasztalt kiugró növekedéshez, a külsõ kereslet és az áruexport élénkülése okozta.

tovább