vissza

Ebben a részben azt foglaljuk össze, hogy az elmúlt évben milyen típusú panaszokat vizsgáltunk. Számba vesszük azt is, hogy a korábbi vizsgálatainknak 2000-ben milyen következményei voltak. Megpróbáljuk áttekinteni továbbá, hogy a törvényalkotásra, -módosításra vonatkozó indítvá-nyaink 1995. július 1-jétől 2000. december 31-ig mennyiben teljesültek.

2000-ben sok bonyolult ügy vizsgálatában új típusú problémákkal találkoztunk. Szakmai kihívást jelentettek az árvíz-, belvízvédelem körében lefolytatott eljárások. Az egészségügyi ellátásban végzett vizsgálatokban több alkalommal különleges szakértelmet jelentő kérdésekben is el kellett igazodnunk. Egyre gyakrabban kerülünk olyan helyzetbe, hogy több rendszer együttes vizsgálata vezet az alkotmányos visszásságok feltárásához. Ezzel szembesültünk például a hajléktalanok egészségügyi ellátásával foglalkozó vizsgálatban, amelyben az egészségügyi és a szociális szféra periferiális területeit egyidejűleg kellett áttekinteni. Hasonló helyzet alakult ki a családi bűncselekmény elkövetése miatt veszélyeztetett gyermekek helyzetének vizsgálatában. Itt a bűnügyi nyomozás, a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint szociális igazgatás rendszerét párhuzamosan kellett áttekinteni.

Az utóvizsgálatokat 2000-ben is folytattuk, például a fogyatékosokat ápoló és gondozó intézetekben, a szociális otthonokban, a gyermekjóléti szolgálatoknál, továbbá a kirendelt védők működésével, a közhasználatú épületek akadálymentesítésével kapcsolatban, valamint a hivatásos és a sorállományú katonák körében.

2000-ben az 1394 vizsgálatban 1737 visszásságot tártunk fel (1999-ben 1066 vizsgálatban 1198-at).

A beszámolási időszakban a vizsgálattal lezárt panaszok származási idejét és típusát a 4/1. számú táblázat tartalmazza. Eszerint volt még 49 olyan eljárásunk, amely 1996-ból és 1997-ből származott. Az eljárások egyötöde 1998-as beadvány volt, közel fele 1999-es és hozzávetőleg 30 százaléka 2000-es.

2000. december 31-én 2395 befejezetlen eljárásból már csak 42 származott 1988-ból, a többi 1999-ben és 2000-ben érkezett. Öt és fél év alatt viszont bebizonyosodott, hogy a szakképzett munkatársak évi 1000-1400 panasz vizsgálatára képesek. 2000-ben igen jelentős hátralékot dolgoztak fel, a panaszok számának jelentős növekedése ellenére 184-gyel kevesebb volt a le nem zárt eljárás. (Lásd erről az 1/14. számú táblázatot.) Úgy tűnik, hogy ha 2001-ben egyetlen olyan ügyet sem vizsgálnánk, amely a folyó évben érkezett, akkor sem biztos, hogy be tudnánk fejezni a még mindig jelentős mennyiségű hátralékot. Jogász kollégáim 2000-ben eddig nem tapasztalt hatékonysággal teljesítettek, a továbbra is rendkívül kedvezőtlen munkafeltételek, zsúfoltság és a fluktuáció ellenére. Reményeim szerint az elhelyezés körülményei 2001-ben kedvezően változnak és a következő ciklusban a magasan kvalifikált szakemberek köre is egy-két személlyel bővül. Az első 6 év után is meg kell őrizni a szakmai igényességet, valamint azt a gyakorlatot, hogy az elhúzódó eljárás miatt hátrányba került panaszosok viszonylag folyamatosan értesüljenek a nálunk folyó eljárás jelentősebb mozzanatairól.

Az elmúlt évi beszámolóhoz képest 2000-ben a vizsgált ügyek struktúrája megváltozott. A 4/1. számú táblázat adatai szerint a legtöbb - minden ötödik - eljárás a büntető jellegű ügyek körébe sorolható. Ezt követi a szociális biztonság körébe eső panaszok vizsgálata (13,98 százalék). Jelentősen növekedett 2000-ben a gyermeki- és diákjogok körében lefolytatott eljárás (11,25 százalék). A monopolhelyzetben lévő közüzemi szolgáltatásokat és az egészségügyi ellátást közel azonos arányban vizsgáltuk. Az előbbi az összes eljárás 7,82 százaléka, az utóbbi 7,03 százaléka volt. Jelentősen nőtt a környezetvédelem körében lefolytatott eljárás, ami az összes vizsgálat 3,01 százalékát tette ki. A felsorolt területeken végrehajtott vizsgálatok az összes eljárás több mint 62 százalékát alkották. 1999-hez képest nagyobb jelentősége volt 2000-ben a gyermeki- és diákjogi, az egészségügyi és a környezetvédelmi eljárásoknak. A részletes adatok azt is jelzik, hogy 1999-hez képest említésre méltóan nőtt még a birtokvédelmi, a helyi adóval kapcsolatos és a közlekedési jellegű eljárások aránya.

A panasszal érintett szervek áttekintését a 4/2. számú táblázat tartalmazza. Eszerint a vizsgálataink során a leggyakoribb kapcsolatban a helyi polgármesteri hivatalokkal (18,08 százalék), a rendőrséggel (13,49 százalék), a helyi önkormányzatokkal (9,47 százalék) voltunk. 94 esetben vizsgáltunk monopolhelyzetben lévő szolgáltatókat, 63 esetben szociális, 59 esetben gyermekvédelmi intézményeket.

Mivel a polgárok ügyeiben a legtöbb "hivatalos" döntés a helyi önkormányzatoknál és a polgármesteri hivatalokban születik, vizsgálataink túlnyomó része is ezeknek a testületeknek, hivataloknak, hatóságoknak a tevékenységét érintette. Ez az arány 2000-ben 27,6 százalék volt, majdnem azonos az előző éviével. 2000-ben a helyi ügyekben jelentősen nőtt az általános igazgatás, a birtokvédelem, a gyámügy, a hadigondozás, a helyi adó, a környezetvédelem ügyében végzett vizsgálatok aránya. Csökkent viszont az ipar, a kereskedelem, a vállalkozás, a lakáshelyi-ség, az oktatás, az önkormányzati szabálysértési eljárás, a szociális ellátás körében lefolytatott eljárások aránya. (Lásd erről a 4/1/a. számú táblázatot.)

A hozzánk fordulók általában igen pontosan megjelölik sérelmeiket. Az általuk kifogásoltak azonban nem mindig esnek egybe az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúját megalapozó értékítéletekkel, azzal a szakmai hipotézissel, amely a konkrét vizsgálat során vagy beigazolódott, vagy nem. 2000-ben már a legklasszikusabb ombudsmani eljárások jelentették tevékenységünk többségét. A sérelmes eljárást az eljárások közel felében (48,35 százalékában), sérelmes döntést pedig majdnem negyedében (23,53 százalékában) vizsgáltunk. Ez utóbbinál az emelkedés az elmúlt évihez képest közel 11 százalékos volt. Ez a tendencia 1998 óta folyamatosnak mondható. 1999-hez képest valamivel (4,7 százalékkal) csökkent a sérelmes eljárás gyanúja miatt indult vizsgálatok aránya. A tavalyinak a fele a jogszabályok kifogásolása. Ez már csak az eljárások 3,73 százalékára jellemző. Lassan, de 1998 óta folyamatosan csökken azoknak a vizsgálatoknak az aránya, amelyekben az eljárás elhúzódása vagy a hatóság hallgatása alapozta meg az eljárás elindítását. (Lásd a 4/3. számú táblázatot.)

Az 1993. évi LIX. törvény 27. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztos tevékenységének tapasztalatairól - ennek keretében az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelem helyzetéről, valamint az általa tett ajánlások, kezdeményezések fogadtatásáról és eredményéről - évente beszámol az Országgyűlésnek. Az alkotmányos jogok helyzetének elemzését az előző fejezet tartalmazta. Ebben a részben a legtipikusabb vagy legfigyelemreméltóbb panaszokkal összefüggő társadalmi jellemzőket tárgyaljuk, és ennek tükrében mutatjuk be kezdeményezéseink, ajánlásaink fogadtatását.

Az emberi jogok sérelmének esetei tulajdonképpen az egyes emberek, emberek kisebb-nagyobb csoportjának konfliktusa az állami túlhatalommal, az egyre növekvő hatalmat jelentő szaktudással, a piaci törvényekkel, azaz a monopolhelyzettel. Egy-egy érdeksérelem orvoslására nincsen hatáskörünk. Felhatalmazásunk csak az olyan állampolgári értékek, normák megsértésének feltárására van, amelyeknek reparálása magas szintű jogszabályokban rögzített vagy nemzetközi kötelezettségen alapuló állami feladat. Az országgyűlési biztos tevékenységével ilyen módon segíti a polgár és a kormányzat közötti harmonikusabb érintkezést, együttműködést. "Egy igazságos és a civil értékeken alapuló társadalomban olyan a kormányzati rendszer, amely a jogállamiság és az emberi méltóság tisztelete alapján működik. Tudatában van annak, hogy felelősséggel tartozik azoknak a polgároknak, akiknek a nevében cselekszik. Az ombudsman intézménye a maga sajátosan gyenge eszközeivel elszámoltatja a helyi és a központi kormányzati rendszert, s ilyen módon hozzájárul a hatékony és jó közigazgatás fejlődéséhez" - állapította meg az Ombudsmanok VII. Világkongresszusáról (2000. november, Durban) kiadott kommüniké.

Az országgyűlési biztos eljárásának sikere, az állampolgári jogok hatékony védelme azon múlik, hogy mennyiben sikerült szikáran szakmai, érzelmi és politikai befolyástól mentes kapcsolatot kialakítania az általa vizsgált hatóságokkal. Az elmúlt, közel hat év tapasztalata alapján leszögezhető, hogy a hatóságokkal való kapcsolatunk kezdettől fogva korrekt volt, ami megnyilvánul a kért dokumentumok késedelem nélküli rendelkezésére bocsátásában, a szakmai viták higgadt hangvételében, a magyarázatok, nyilatkozatok, vélemények szakszerűségében. 2000-ben bátrabban éltünk azzal a jogszabályi felhatalmazással, amelynek alapján az érintettet, illetve a felettes szervét vagy magát a minisztert, illetve az illetékes országos hatáskörű szerv vezetőjét kértük fel az általunk megadott szempontok szerinti vizsgálatra. Szoros és rendszeres munkakapcsolat alakult ki a vizsgálatok lebonyolításában a megyei közigazgatási hivatalokkal és gyámhivatalokkal, az Országos Büntetés-végrehajtási Parancsnoksággal, az ügyészségekkel, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az ÁNTSZ országos és megyei szervezeteivel. A belső és felügyeleti vizsgálatok nagymértékben könnyítették meg munkánkat, de nem mentesítettek saját feladataink ellátása alól. A panaszok érdemi elbírálásához kiegészítő eljárási cselekményekre - például szakértői véleményre, helyszíni ellenőrzésre, újabb dokumentumok beszerzésére - továbbra is szükség volt. Ezek azonban sokszor "visszaigazolták" a korábban megvalósított belső és a felügyeleti eljárások korrektségét.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységét nemcsak a hatásköri szabályok határolják be, hanem azok a panaszok is, amelyekkel hozzá fordulnak. A kinyilvánított és jogosnak ítélt sérelmek bemutatásával nagyon fontos információt közvetítenek a kormányzatnak az állampolgári "közérzet" egyes elemeiről. A hivatalból indított eljárások aránya az előbbiekhez képest mindig nagyon alacsony. Az ombudsman a jogszabályi felhatalmazás alapján általában hivatalból jár el a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők érdekében. Erre a lépésre szánja magát akkor is, ha igen súlyos, illetve az emberek nagy csoportját érintő sérelem alapos gyanúja merül fel. A legrászorultabb, legelesettebb rétegek, csoportok alapvető emberi jogainak "karbantartása" meggyőződésünk szerint a demokratikus fejlődés és a felzárkózás záloga.

A következőkben bemutatott esetcsoportok az emberi jogok állapotának általunk jelentősnek tartott illusztrációi a 20. század utolsó évéről.

A 2000-ben vizsgált panaszok 14 százaléka a teljes életmódot meghatározó szociális problémákra vonatkozott. 1999-2000-ben ezen belül új problémákat vetettek fel a közel fél országot sújtó árvíz és belvíz okozta károk. Az Országos Vízügyi Felügyelőség adatai szerint csak 1999-ben 12 000 épület és közel 30 000 lakos került veszélybe. Mintegy 400 épület vált lakhatatlanná és több mint 3 ezer embert kellett kitelepíteni. A kár ebben az évben meghaladta a 16 milliárd forintot. A katasztrófahelyzettel kapcsolatos panaszok vizsgálatában alapvető alkotmányos jogok sérelme derült ki. A visszásságok egy része a panaszok elbírálási módjára volt visszavezethető. A kárenyhítésekre kormányrendelet készült. Ennek végrehajtására az önkormányzatok többféle megoldást alkalmaztak. Részben e kormányrendelet előírásai szerint jártak el, részben a kormányrendelet felhatalmazása alapján külön helyi rendeletet alkotott az önkormányzat. Egyes önkormányzatok úgy is döntöttek, hogy a szociális ellátásokról szóló helyi rendeletüket kiegészítik a vis maior támogatásokkal. Végül olyan eset is előfordult, hogy a lakáscélú támogatásokról szóló helyi rendelet alapján járt el az önkormányzat. Ebből a négyféle megoldási módból egyértelműen következik, hogy az igények elbírálása sem volt egységes. Volt olyan település, ahol a biztosítási kártérítéseket figyelembe véve nyújtottak kiegészítő támogatást, és volt olyan is, ahol a biztosítás kizárta az önkormányzati támogatást, annak ellenére, hogy a központi szabályozásból ez nem volt levezethető. Arra is volt példa, hogy az önkormányzatok a saját maguk által felállított vagy a kormányrendeletben rögzített elbírálási módszert sem tartották be, melynek következtében az esélyegyenlőség sérült (OBH 4925/1999., OBH 5278/1999., OBH 258/2000.). Előfordult az is, hogy a helyreállításra vonatkozó kérelmet az önkormányzat érdemben nem bírálta el, arról határozatot nem hozott. Emiatt az ombudsman fegyelmi eljárást kezdeményezett a felelős ügyintéző ellen. Az ügyben egyébként büntető- és polgári peres eljárás is kezdődött (OBH 2176/2000.). Olyan kirívó eset is előfordult, hogy télvíz idején a panaszosnak - az önkormányzat késedelmes eljárása miatt - 12 nap állt rendelkezésére az ingatlanában bekövetkezett kár - beleértve az anyag beszerzését, a szakemberek biztosítását - helyreállítására és a kártérítési összeg elszámolására. Ilyen körülmények között a panaszos a támogatást nem tudta igénybe venni. Az ombudsman közbenjárására és az azt követő bírósági eljárásra tekintettel 2001 januárjában az önkormányzati testület 300 000 forint vissza nem térítendő vis maior támogatást állapított meg (OBH 5954/1999.).

Az ország tíz településéről sok egyéni panasz érkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a belvíz/csapadékvíz-elvezetés hiányosságaiból eredő vízkárok ügyében. Az országgyűlési biztos az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közreműködésével nemcsak a konkrét panaszokat, hanem a települési belvíz/csapadékvíz-elvezetés általános helyzetét is vizsgálta. Az egyedi panaszokat megalapozottnak találta és - az OVF szakmai állásfoglalásának figyelembevételével - összességében is megállapította, hogy a településeken általában megoldatlan a belvíz/csapadékvíz szakszerű és biztonságos elvezetése, az ebből keletkező vízkárok megelőzése. A jelenlegi helyzet sérti az ingatlantulajdonosok tulajdonhoz, egészséges környezethez és a jogbiztonsághoz való alkotmányos jogát. Az 1990-es önkormányzati, majd a vízgazdálkodásról szóló, 1995-ben alkotott törvény a települési önkormányzat feladatává teszi a belterületi vízrendezést és csapadékvíz elvezetést. Az OVF álláspontja szerint az önkormányzatok a kilencvenes évek első, csapadékszegény felében nem szembesültek ezzel a feladattal. A korábban kiépített létesítményeket elhanyagolták, újat nem építettek. Az 1996-tól csapadékosra forduló időjárás felkészületlenül érte az önkormányzatok többségét, különösen azokon a településeken, amelyeken az elvezető rendszerek nem funkcionáltak. Többen a bekövetkezett károkért való felelősségüket igyekeztek elkendőzni, illetve másra hárítani. Az OVF úgy ítélte meg, hogy az önkormányzatok mára felismerték, hogy a jogszabályok által rájuk ruházott vízkár-elhárítási feladatokat meg kell oldaniuk. Anyagi eszközök és szakmai hozzáértés híján azonban többségük egyelőre nem képes erre.

1999 augusztusában lépett hatályba az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a vízügyi hatóság érvényt szerezzen a törvényben előírt kötelezettségek teljesítésének. A vízügyi felügyelet által kibocsátott 51 kötelező határozatot az önkormányzatok eddig elenyésző számban teljesítették. Az esetek többségében a megemelt végrehajtási bírság ellenére sem tettek eleget vízjogi feladataiknak. Az OVF szerint nincs pénzügyi fedezete a települési belvíz és csapadékvíz elvezetésére szolgáló közművek kiépítésének és a fenntartási költségeknek. Ugyanakkor az önkormányzatok nem egyszer jelölnek ki építésre mély fekvésű, vízjárta területeket, és ezzel a korábbi évtizedek helytelen tanácsi gyakorlatát folytatják. Az ilyen területek beépíthetőségének egyik alapvető feltétele az lenne, hogy az önkormányzat előzetesen gondoskodik a belvíz/csapadékvíz elvezetéséről. Az OVF szakvélemény és a konkrét esetek vizsgálata alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az állam a vízgazdálkodási feladatokat már az önkormányzatok megalakulása előtt sem látta el kielégítően. Az építési fegyelem lazulása és az elmaradt hatósági intézkedések következtében több helyen visszafordíthatatlan vagy csak nagy összegű közpénz ráfordításával orvosolható műszaki állapotok alakultak ki. Az ombudsman azonban nem tartja elfogadhatónak az OVF helyzetértékelésének azt a részét, amely szerint "amíg az önkormányzat saját érdekében állónak nem ítéli a vízelvezetést, addig az ingatlantulajdonosok feladata az érdekeiknek megfelelő vízkárelhárítás". Az országgyűlési biztos úgy ítélte meg, hogy nemcsak pénzügyi nehézségek akadályozzák a feladat ellátását. Kibúvót jelentenek a vonatkozó törvényekben és végrehajtási rendeletekben rejlő ellentmondások is. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a települési műszaki jellegű ügyekben (építés, telekalakítás, út-, járda-, vízépítés) a hatósági hatáskör jelentős részben a jegyző kezében van, tehát ő a jogalkalmazó. A jegyzőnek pedig gyakran saját munkáltatójával szemben kellene fellépnie, ha szabálytalanságot vagy mulasztást észlel. A településeken elmaradt fejlesztések és karbantartások felerősítik a csapadékos időjárás következményeit, növelik az árvíz veszélyét és a milliárdos károkon túl életveszélyt is okozhatnak. Az államnak kötelessége az élet és a vagyon védelme, a károk enyhítése. A jelenlegi helyzetben hátrányos helyzetbe kerülnek azok a települések is, amelyek kötelességüket teljesítették. Addig nem remélhető alapvető változás, amíg a mulasztások következmények nélkül maradnak, és az állam az aktuális szükséghelyzetben kényszerűen újra és újra helytáll azoknak a településeknek a védelmében is, amelyek a kialakult helyzetért jelentős részben felelősek. Az országgyűlési biztos a probléma horderejére való tekintettel kezdeményezte, hogy a miniszterelnök vizsgáltassa meg a jelentésben foglalt helyzetet és ennek alapján intézkedjék az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslása érdekében. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le (OBH 5923/1999.).

A rendkívüli helyzetből adódó problémákon kívül 2000-ben igen sok olyan szociális ügy vizsgálatával foglalkoztunk, amelyek a rászorulók rendszeres vagy rendkívüli állami támogatásával foglalkozott. Az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog mint harmadik generációs jog a nemzetgazdaság teherbíró képességének, a társadalombiztosítás állapotának függvényében garantál szociális ellátást. Ebből nem következik az, hogy az állampolgároknak alkotmányos joguk lenne az életszínvonal megőrzéséhez. Ez a jog bizonyos létminimumot biztosít, melynek tartalmát közvetett szabályokkal a jogalkotó határozza meg. A szociális juttatásokról, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 1993. évben megalkotott törvény rendelkezik. A szociális törvény az ezt követő években 18 alkalommal módosult. Legutóbb 1999-ben, hét esetben módosították. A módosítások száma jelzi, hogy az államhatalom gyakran változtatja, módosítja, pontosítja álláspontját az elesettek, a munka nélkül maradtak, az idős koruk miatt már aktív munkára nem képesek, a több gyermeket nevelő családok alapvető szociális problémáinak megoldásával kapcsolatban. A szociális törvényhez szorosan kapcsolódik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amely bevezette a rendszeres és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás intézményét. A szociális igazgatással kapcsolatos törvény többszöri módosítása mindannyiszor érintette az önkormányzatok helyi rendeletét. Az önkormányzatok a módosítások után rendeletüket nem minden esetben foglalták egységes szerkezetbe. Az egységes szerkezet hiánya a laikus számára megnehezítette az eligazodást. A gyermekvédelmi törvény hatálybalépését követően egyes önkormányzatok a meglévő szociális rendeletüket e támogatási formával kiegészítették, mások önálló rendeletet alkottak. A helyi szabályozás tehát e téren sem volt egységes. Számtalan panasz adódott abból, hogy a szociális ügyekben a hatáskör átruházása nem a törvénynek megfelelően valósult meg. Nem törvényes például az, ha a hatáskört a szociális irodára, a vezetőre vagy ügyintézőre ruházzák. Formális az átruházás akkor is, ha a tízezer főnél nagyobb településen a hatáskört minden szociális ügyben egyedül a polgármester gyakorolja, mivel - ténylegesen az ügyek számából adódóan - ő döntésre képtelen, tehát a feladatot a szociális ügyintéző végzi el. Talán a leghelyesebb megoldás az, ha a szociális ügyekben a szakmai bizottság gyakorolja a hatáskört, a képviselő-testület pedig fellebbezési fórumként jár el. Ez a hatáskörmegosztás garantálja az ügyek szakmai megítélésének lehetőségét és azt, hogy a választott tagokból álló testület felelősen dönthessen a rászorulók ügyében.

Ezt az ellátási formát 1997-ben szabályozták és 1998. január 1-jétől folyósítják az önkormányzatok. Ez teszi lehetővé azt, hogy a szociális ellátó rendszeren belül minimális szintű saját jövedelmet biztosítsanak a nyugdíjkorhatáron felüli jövedelemmel nem rendelkező idős embereknek. A szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben a közigazgatási hivatalok segítségével átfogó, országos vizsgálatot folytattunk az időskorúak járadéka és a rendszeres szociális segély folyósításáról. Jelzést és panaszt kaptunk ugyanis arról, hogy egyes önkormányzatok az időskorú járadékot csak akkor folyósítják, ha az ingatlanra jelzálogjogot jegyeztethetnek be. Az önkormányzatoknak azonban erre nincs joguk. Az időskorúak járadékában részesülő személy számára legfeljebb hagyatéki teherként jegyeztethetik be a közjegyzőnél a folyósított segély összegét. Az országos felmérés során kiderült, hogy rendeletbe foglalták vagy az egyedi ügyben hozott határozatban írták elő a jelzálogjog jogellenes földhivatali bejegyzését. Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a közigazgatási hivatalokat a törvényes rend helyreállítására, a földhivatalokat pedig arra, hogy ilyen esetekben akadályozzák meg a jelzálogjog bejegyzést. Valamennyi közigazgatási és földhivatal elfogadta az ajánlást, illetve megtette a szükséges intézkedést (OBH 1824/1999., OBH 3120/1999.).

A rendszeres szociális segélyt mint támogatási formát 1999-ben szabályozták a szociális törvényben. A törvénymódosítás lényege az volt, hogy az önkormányzat a megszűnt jövedelempótló támogatás helyébe az aktív korú, nem foglalkoztatottak részére rászorultságuk esetén ellátást állapítson meg abban az esetben, ha a foglalkoztatásuk semmiképpen sem biztosítható. Az új rendelkezésnek megfelelően az önkormányzat köteles megvizsgálni, hogy a kérelmező bevonható-e közmunkába, közhasznú munkába vagy egyéb közcélú foglalkoztatásba. A tapasztalatok szerint a kisebb településeken rendkívül nehéz megfelelő munkaalkalmat találni a rászorulóknak, míg a nagyobb településeken ez könnyebben megoldható (OBH 3581/1998.). Az egyik panaszos sérelmezte az önkormányzat eljárását a szociális támogatásokkal kapcsolatos ügyeiben. A vizsgálatban kiderült, hogy az önkormányzat 1997. április 14-étől megállapította panaszosnak a rendszeres szociális segélyt, az akkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 70 százalékát. Ez az összeg minden évben emelkedett. Az önkormányzat a jogszabályban előírt kötelezettségeket teljesítette, a rendszeres szociális segélyt és lakásfenntartási támogatásokat megállapította, illetve időszakosan átmeneti segélyben is részesítette a panaszost. Az önkormányzat előírta, hogy a segélyeket a polgármesteri hivatal házipénztárában lehet felvenni. Nem észlelte azonban azt, hogy a kézbesítés eredménytelen volt, melynek következtében a mentálisan nehéz helyzetben lévő panaszos négy évig ellátatlanul maradt. Megállapítottuk, hogy az ellátási kötelezettség tényleges elmaradásával az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat eljárása alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos felkérte az önkormányzatot a visszásság orvoslására. Az önkormányzat a szükséges intézkedést megtette, a kifizetésről gondoskodott (OBH 3581/1998.). Előfordult az is, hogy a rendszeres szociális segély havi összegét a törvényi minimumnál alacsonyabb összegben állapították meg. Az adott esetben a helyi rendelet nem szabályozta a rendszeres szociális segélyt mint támogatási formát (OBH 393/1999.). Több konfliktus adódott a rászorulók együttműködési készségének megítéléséből, a szükséges orvosi felülvizsgálatok elmulasztásából (OBH 1325/ 1998., 3593/ 1998.). Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog megsértésének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának a szociális juttatások kifizetésével kapcsolatos, közel 3000 embert érintő intézkedése miatt. A vizsgálat megállapította, hogy a szociális juttatások kifizetésének egy, a kifizetésre alkalmatlan helyre és egy napra való korlátozása az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos a visszásság megállapítása ellenére kezdeményezést nem tett, mert az önkormányzat - az eset tanulságait levonva - gyorsan és hatékonyan intézkedett a hasonló helyzetek elkerülésére, az érintettektől pedig a helyi sajtóban elnézést és megértést kért (OBH 5062/2000.).

A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátási formák között szerepel a lakásfenntartási támogatás. A szociális törvényben és az ehhez kapcsolódó önkormányzati rendeletek keretei között a rászorultság feltételeinek megállapítását a törvényhozó az önkormányzatokra bízta. Az országgyűlési biztos több esetben foglalkozott lakásfenntartási támogatással kapcsolatos panaszokkal, de egyetlen esetben sem állapított meg visszásságot (OBH 3340/1998., OBH 3906/1999., OBH 94/2000., OBH 291/2000.).

Ez a támogatás sajátos ellátási forma, hiszen itt a rászoruló közvetetten jut az ellátáshoz. Aki önmagát akár kora, akár egészségi állapota miatt nem tudja ellátni, jogosult arra, hogy olyan személy viselje gondját, aki őt a saját otthonában képes gondozni. Fontos ez az ellátás azonban az ápolónak is, hiszen az ápolási díj járulékfizetési kötelezettséggel jár és ennek fejében az ápolással eltöltött idő szolgálati időként elismertethető. A törvény szerint alanyi jogon jár az ápolási díj annak, aki az önmaga ellátására képtelen állandó és tartós felügyeletre, gondozásra szoruló súlyos fogyatékos vagy a tartósan beteg 18 évesnél fiatalabb személy gondozását végzi. Méltányosság alapján ápolási díjat maguk az önkormányzatok állapítanak meg. Ilyen esetben legtöbbször az a feltétel, hogy az ápolónak és az ápoltnak közös háztartásban kell élnie, vagy az egy főre eső jövedelemnek bizonyos szint alatt kell lennie (ez általában az öregségi nyugdíjminimum összege vagy annak kétszerese), vagy az ápolónak a kereső tevékenységét meg kell szüntetnie, illetve munkaviszonnyal nem rendelkezhet, munkaviszony esetén az ápolónak fizetés nélküli szabadságot kell igénybe vennie. A közigazgatási hivatalok törvényességi ellenőrzésük során többször felhívták az önkormányzatok figyelmét arra, hogy meghatározott keresőtevékenység folytatása nem kizáró oka az ápolási díj megállapításának. Az országgyűlési biztos még 1999-ben vizsgálatot indított ezért, mert a súlyos fogyatékosságnak és a tartós betegségnek a szociális törvény alkalmazása szempontjából történő elhatárolása elmulasztásával a jogalkotó olyan széles mérlegelési jogot biztosított a jogalkalmazónak, amely az ápolási díj megállapítása iránti igény elbírálását kiszámíthatatlanná teszi. Ezért súlyosan sérülhet a szociális biztonsághoz való jog. Az országgyűlési biztos felkérte a szociális és családügyi minisztert arra, hogy kezdeményezzen olyan jogszabály-módosítást, amely a feltárt visszásságot okozó jogalkotási hiányosságot megszünteti. Az országgyűlési biztos ajánlását a miniszter elfogadta és 2000 februárjában arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy az ápolásra szoruló személy pontosabb meghatározását a szociális törvény legközelebbi módosításánál kezdeményezni fogja. Időközben megjelent a 140/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól. Ez azonban a fent ismertetett értelmezési problémát csak részben oldotta meg, a tartós betegség pontosabb meghatározása még várat magára (OBH 2424/1999., OBH 1290/2000.). Egy másik esetben a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést sérelmezte egy szülő. A korábban megállapított ápolási díj folyósítását az önkormányzat és az általános iskola megszüntette. A vizsgálatban megállapítottuk, hogy a jogszabály szerint az ápolási díjat azoknak a hozzátartozójukat gondozó munkaképes korú személyeknek kell nyújtani, akik az ápolási feladat ellátása miatt nem tudnak munkát vállalni. Mivel az érintett gyermek munkanapokon 9 órát tölt az iskolában, a szülő munkavállalását a gyermeke ápolása nem akadályozza. Az önkormányzat tehát nem sértett jogszabályt, amikor az ápolási díjat megvonta (OBH 4824/1999.).

Az átmeneti segély a szociális alapellátás körébe tartozó, rászorultságtól függő alkalmi pénzbeli és természetben is nyújtható ellátási forma. Az átmeneti segély célja az, hogy a létfenntartásukat veszélyeztető élethelyzetbe került, vagy létfenntartási gondokkal küzdő személyek számára az önkormányzat a szükséges ellátást biztosítsa. Azt tapasztaltuk, hogy az önkormányzatok a szociális törvény előírásait megsértik, ha olyan módon határozzák meg a segély juttatásának feltételeit, hogy annak következtében a rászorultak ellátatlanul maradnak (OBH 4526/1999., OBH 4533/1999.).

A szociális törvényben szabályozott alanyi jogosultságon kívül az önkormányzat annak is megállapíthatja a jogosultságot, akinek a gyógyszerköltsége olyan magas, hogy azt létfenntartása veszélyeztetése nélkül nem képes megvásárolni. A törvényben nem szabályozott eseteken kívül a helyi jogalkotó döntheti el, hogy milyen jövedelmű személyeknek, milyen mértékű gyógyszerköltségek esetén nyújt támogatást. Az önkormányzatok a szabályozáskor két tényezőt vettek figyelembe: a szociális rászorultságot és a gyógyszerköltségek szintjét.

Az egyik panaszos sérelmezte, hogy az egyik megyei jogú város önkormányzata nem részesíti támogatásban és ezért megélhetését veszélyben érzi. A panaszos 1997-1999-es években közgyógyellátási igazolványt kapott, egyéb szociális ellátásra nem jelentette be igényét. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat megfelelően támogatta a panaszost, minden évben közgyógyellátási igazolványban részesítette, egyéb kérelem hiányában azonban más ellátás lehetőségét nem mérlegelte (OBH 6000/1998.).

A munkanélküliek jövedelempótló támogatásaként ismert ellátást a szociális törvény módosítása 2000. május 1. napjától megszüntette és akként rendelkezett, hogy annak a munkanélkülinek, akinek a jövedelempótló támogatására való jogosultsága 2000. május 1-jét megelőzően keletkezik és az ellátás megállapítására irányuló kérelmét 2000. április 30-ig benyújtja, az ellátást a 2000. április 30-án hatályban lévő jogszabályok alapján kell megállapítani és folyósítani. Annak pedig, akinek 2000. május 1-jét megelőzően a támogatást megállapították, az ellátást a 2000. április 30-án hatályban lévő szabályok szerint tovább kell folyósítani. A vizsgálatokat nem a jogszabályváltozás miatt folytattuk le, hanem az eljárási szabályok megsértésének gyanúja adott erre okot. Az egyik panaszos sérelmezte, hogy a főváros egyik kerületi önkormányzata mulasztása miatt három hónapon keresztül ellátatlan volt, mert a munkanélküliek jövedelempótló támogatását nem kapta meg. A panaszos 1998 decemberéig a XX. kerület lakója volt. December 22-én feladott levelében jelezte az önkormányzatnak, hogy a VIII. kerületbe költözött, és kérte a jövedelempótló támogatással kapcsolatos iratainak áttételét. Ezek a VIII. kerületi önkormányzathoz csak március 8-án érkeztek meg. A panaszos három hónapig nem kapta meg a jövedelempótló támogatást. Az elmaradt összeget áprilisban fizették ki. Az önkormányzat saját hatáskörében orvosolta a problémát, ezért az országgyűlési biztos ajánlást nem tett (OBH 2177/1999.).

A rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást a gyermekvédelmi törvény vezette be. A törvény 1997. november 1-jén lépett hatályba. Az önkormányzatoknak ezt követően 6 hónap felkészülési idő állt rendelkezésre a törvényből adódó feladatok végrehajtására, a helyi rendeletek megalkotására. Az új intézmény bevezetése után sok panasz érkezett hozzánk. A helyi sajátosságoknak megfelelően kialakított feltételeket és eljárásokat rögzítő rendeletek megalkotásáig sok volt a jogbizonytalanság. A törvényt rövid időn belül módosítani kellett, mivel a vagyoni helyzet vizsgálata során komoly eljárási problémák merültek fel. A jövedelmi viszonyok pontosítása után lehetővé vált, hogy az arra jogosult családok megkaphassák a gyermekvédelmi támogatást. A jövedelemnyilatkozatban szereplő adatok valódisága most már a környezettanulmányokkal ellenőrizhető. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a helyi tapasztalatok és a kérelmező nyilatkozatai között ellentmondást vélnek felfedezni. A vagyoni helyzet vizsgálatát a törvény nem teszi kötelezővé, erre csak a helyi szabályozás konkrét rendelkezése alapján kerülhet sor. Egy panaszos az önkormányzat esetében a rendszeres gyermekvédelmi támogatási kérelem elutasítását sérelmezte. Az önkormányzat azzal az indokkal tagadta meg a támogatást, hogy a kérelmező és családja ideiglenesen tartózkodik a községben. A vizsgálat megállapította, hogy mindkét szülő és kiskorú gyermekeik is ott állandó bejelentett lakosok. Az önkormányzat a kérelmet elutasította. A másodfokú határozat már indokolást sem tartalmazott. Az államigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény értelmében az államigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az önkormányzat nem vette figyelembe a rendeleteknek a személyi hatályra vonatkozó rendelkezését, az ugyanis kiterjedt a településen lakó valamennyi magyar állampolgárra. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény értelmében a panaszos sérelme már orvosolhatatlan volt. Az országgyűlési biztos ezért nem élhetett ajánlással, de a mulasztással okozott anyagi hátrány csökkentésére javasolta az önkormányzatnak a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítását (OBH 2997/1999.).

Egy másik panaszos sérelmezte, hogy az általa gondnokolt, felnőtt korú testvére, aki születésétől fogva fogyatékos és állapota végleges, állandó gondoskodásra szorul, rokkantsági járadéka mellett nem részesül emelt összegű családi pótlékban. A korábbi jogosultságát az egészségbiztosítási pénztár a családi támogatásokról szóló törvény alapján megvonta. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gondnokolt édesanyja halálát követően árvaellátást kapott, de családi pótlékra nem jogosult. A családi támogatásokról szóló törvény célja a családok szociális biztonságának elősegítése. A panaszos mint gondnok, már a korábban hatályos jogszabály alapján sem volt jogosult súlyosan fogyatékos felnőtt korú személy után a családi pótlékra. A helytelen jogértelmezés miatt azonban korábban nem volt egységes a joggyakorlat. Volt, aki kapott, volt, aki nem kapott családi pótlékot. Az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a panaszolt esetben az egészségbiztosító jogszerűen szüntette meg a testvérnek a családi pótlék folyósítását. A panaszos és gondnokoltja - szerény jövedelmi viszonyai miatt - viszont folyamatos támogatásra szorul. Az önkormányzat a panaszost és a gondnokoltat 8000 forint átmeneti segélyben részesítette, és a jövőben is támogatni fogja. Így az országgyűlési biztos a vizsgálatot ajánlás nélkül, de eredménnyel zárta le (OBH 1521/2000.). A felnőtt korú fogyatékosokról az állam 2001. július 1-jétől a fogyatékosok támogatási rendszerével egyébként is gondoskodik.

A nyugdíjbiztosítási eljárásokkal kapcsolatos panaszok száma folyamatosan magas, bár 2000-ben valamelyest csökkent. Általában az eljáró hatóságok kellő gondosságának hiánya okozta azt, hogy a jogosultak az őket megillető járadékot nem vagy csökkent mértékben kapták meg (OBH 5705/1998., OBH 632/2000., OBH 2250/2000., OBH 4419/2000.). Gyakran előfordult az is, hogy több hatóság külön-külön, majd egymás határozataira tekintettel súlyosan veszélyeztették az érdekeltek szociális biztonságát (OBH 1192/1999., OBH 2723/1999., OBH 5086/1999.). A beszámolási időszakban több esetben foglalkoztunk a nemzetközi szociálpolitikai egyezmények hatálya alá tartozó nyugdíjigények elbírálásának elhúzódásával. A vizsgálatok során megállapítottuk, hogy a külföldön szerzett szolgálati idő igazolásának beszerzése egyes országokban - például Jugoszláviában, Romániában - szinte lehetetlen. Az eljárások felgyorsítása érdekében a Külügyminisztériumot is megkerestük. Rámutattunk továbbá arra is, hogy a nemzetközi egyezmények alapján folyósítható nyugdíjakkal kapcsolatos magyar eljárás bonyolult, szinte követhetetlen, és emiatt a jogosultak hosszabb ideig ellátatlanok maradnak. Ezért az országgyűlési biztos felhívta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét az ilyen eljárások egyszerűsítésére. A több ügyben tett ajánlást a főigazgató elfogadta és tájékoztatott arról, hogy megkezdték a Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálatát (OBH 1553/2000., OBH 1959/2000.).

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szociális biztonság, valamint a jogállamiság követelményéből fakadó jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, mert az egészségbiztosítási pénztárak a társadalombiztosításról szóló törvény téves értelmezése következtében a korengedményes nyugdíjasok kiegészítő tevékenységű vállalkozói jogviszonyát viszszamenőlegesen főfoglalkozásúvá minősítették és eszerint írták elő a késedelmi pótlékkal terhelt járulékfizetési kötelezettséget. A vizsgálat 1999-ben csak részben zárult eredménnyel, mert több ügyben az érintett ügyfelek felkutatása, illetve a többszöri átszervezés miatti változás nehezítette a rendezés folyamatát. Az országgyűlési biztos - az APEH elnökének az ajánlásra érkezett válaszát elfogadva - a vizsgálatot 2000-ben eredménnyel lezárta (OBH 3362/1997., OBH 10370/1997., OBH 1202/1998.).

Az Alkotmánybíróság 2000. november 8-án hirdette ki határozatát az országgyűlési biztosok alkotmányértelmezési indítványa ügyében. A 42/2000. (XI. 8.) AB határozat egy három éve tartó bizonytalan állapotot szüntetett meg, amikor kimondta, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló többször módosított 1949. évi XX. törvény 70/E. §-ban deklarált szociális biztonsághoz való jogból nem vezethető le az állampolgárok hajlékhoz való joga. Ezzel a határozattal egyértelműbbé vált az országgyűlési biztosok lehetősége az állampolgárok alapvető jogainak vizsgálatában. Az AB határozat nem zárta ki annak szükségességét, hogy az állam jogszabályokban rendezze a hajlékhoz való jog kérdését, azaz hogy alakítson ki egy szociális védőhálót azok számára, akik önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy hajléktalanná válhatnak. Eszerint a hajlékhoz való jog és a szálláshoz való jog külön értelmet kapott azáltal, hogy amíg az AB határozat a szociális biztonság elvéből a hajlékhoz való jogot nem ismerte el, addig az élethez való alapjogból levezetett állami kötelezettség részének tekintette a szállás biztosításának kötelezettségét. Ennek értelmében az állam az életveszély elhárítása érdekében köteles minden rászoruló állampolgárnak szállást biztosítani. Ezért más alapjogokból, mint például a család egységéhez való jogból (Alk. 15. §) vagy a gyermekek kiemelt jogainak védelméből (Alk. 16. §) következően az állami, önkormányzati szervek kötelesek a hajléktalanság veszélyének kitett családok számára huzamosabb idejű tartózkodásra alkalmas szállást biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az állam köteles megfelelő jogszabályokkal, intézkedésekkel, és a pénzügyi feltételek biztosításával létrehozni a szociális törvényben még csak lehetőségként említett "családok átmeneti szállásának" országos hálózatát. A megoldás módjának meghatározásában azonban - az AB  határozatra is figyelemmel - az állam nagyfokú önállósággal és a gazdasági-politikai helyzetnek megfelelő szabadsággal bír a kérdést rendező jogszabályok megalkotásában. A Szociális és Családügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint intézkedési terv készül az önhibájukon kívül eladósodott személyek és családok helyzetének rendezésére, amely a ténylegesen rászorulóknak a lakásmegtartás esélyét növelné (OBH 4314/1999., OBH 94/2000.).

Az első lakáshoz jutás és az ezzel kapcsolatos támogatások megszerzésének megtagadása miatt panaszkodott egy család, amelyet az OTP a felvett szociálpolitikai kedvezmény visszafizetésére azért szólította fel, mert a második gyermekük határidőre nem született meg és az általuk 20 hónappal korábban kezdeményezett örökbefogadási eljárás nem fejeződött be. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az OTP a behajtási eljárást a határidőn túl csak a terhesség bejelentését követően, a gyermek megszületéséig függesztheti fel. Erre a kedvezményes eljárásra örökbefogadás esetén nincs mód. A kialakult helyzet a diszkrimináció tilalmába ütközik, mivel nem a panaszos mulasztása okozta azt, hogy a második gyermek örökbefogadására csak a határidő után fél évvel került sor. Az országgyűlési biztos - az orvostudomány fejlődését is figyelembe véve - megállapította, hogy egyre idősebb korban válik egy házaspár számára világossá, hogy nem lehet közös gyermeke. Ezért nem várható el a gyermektelen házaspároktól, hogy évekkel a vállalt határidő lejárta előtt lemondjanak a saját gyermekről, és megindítsák az örökbefogadási eljárást. A visszásság jövőbeni feloldása érdekében az ombudsman felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy fontolja meg a 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet módosításának kezdeményezését. Teremtsen lehetőséget az örökbefogadási céllal nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek esetében is a behajtási eljárás felfüggesztésére, és az utólagosan jogerőre emelkedő örökbefogadás esetében, az utólag született gyermekek esetében alkalmazható beszámításra. A miniszter az ajánlással egyetértett, és jelezte, hogy a rendelet napirenden lévő módosításakor támogatja az örökbefogadott és a vér szerinti gyermekek közötti különbségtétel megszüntetését. A módosításra még nem került sor (OBH 1156/1998.).

A bérlők jogainak önkényes korlátozása is akadályozhatja a családi hajlék megteremtését. Az egyik panaszos azt kifogásolta, nem engedélyezték számára, hogy a menyét az önkormányzati lakásába mint bérlő befogadja. A jegyző álláspontja szerint a lakásügyben a polgármesteri hivatal munkatársai a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, amikor a kérelmet elutasították. Az ombudsman a vizsgálatot kiterjesztette a rendelet elemzésére. Megállapította, hogy az önkormányzati rendelet sértette a család védelmének alkotmányos elvét és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát. A jövőbeni visszásságok megelőzése érdekében felkérte a belügyminisztert, hogy fontolja meg a lakástörvény olyan módosításának kezdeményezését, amely kizárja, hogy az önkormányzatok visszaélhessenek a rendeletalkotási jogukkal. Felkérte a polgármestert, hogy vizsgálja felül a befogadás iránti kérelmek elbírálásának végrehajtását, és kezdeményezze a rendelet módosítását. A polgármester az ajánlást elfogadta, és a képviselőtestület a rendelet módosítását napirendre tűzte. A belügyminiszter jelezte, hogy a jelentés tartalmával egyetért, de a törvény módosítását nem tartja szükségesnek, mert a jogbiztonság más módon is elérhető. Az ombudsman a választ elfogadta, de felkérte a minisztert, hogy a közigazgatási hivatalok útján vizsgáltassa meg az önkormányzatok lakásrendeleteit, és ha visszásságot tapasztalnak, kezdeményezzenek egyedi intézkedést. A belügyminiszter a módosított ajánlást elfogadta és elrendelte az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát. Ennek eredményéről nincs információnk (OBH 3719/2000.).

Többször tapasztaltuk, hogy az önkormányzati bérlakások radikális csökkenése miatt szinte megszűnik a lakásmobilitás, ezért fordulhatott elő például az, hogy egy család "ideiglenesen" 12 évig átmeneti lakásban lakott. A biztos több mint 5 éven keresztül foglalkozott az üggyel. A szóban forgó terézvárosi lakást a szomszédos színházépület felújítása miatt 1988-ban kiürítették és a bérlőt ideiglenesen egy XIII. kerületi átmeneti lakásba költöztették. Panaszos és családja azóta éltek abban a lakásban. Az ajánlást követően a polgármester jelezte, hogy a rendelkezésükre álló 2 szobás, komfortos 70 m2-es alapterületű lakás megtekintésére adott engedélyt a panaszosnak. A panaszos azonban közölte, hogy a javasolt lakás rendszeresen beázik és ragaszkodik az egyik korábban felajánlott lakáshoz, amit viszont azóta értékesítettek. Ismételt megkereséseink ellenére a panaszos ügyében előrelépés nem történt. 2000-ben a biztos felkérte a polgármestert, hogy vizsgáltassa ki a 2000. augusztus 4-én foganatosított - a panaszos által kifogásolt - helyszíni szemle körülményeit, és szükség esetén kezdeményezzen felelősségre vonást. Az önkormányzat a szükséges intézkedéseket 5 és fél év után 2000-ben megtette (OBH 859/1995., OBH 3927/2000.).

2000-ben sok aggodalomra adott okot az új szabálysértési törvény hatálybalépése, illetve lakástörvény módosítása, amelyek együttesen lehetővé tették, hogy az önkormányzatok hatékonyabban, hatósági eljárásban lépjenek fel az önkényes lakásfoglalókkal szemben. Az országgyűlési biztos az önkényes lakásfoglalók ügyében sem panasz alapján, sem hivatalból nem folytatott ugyan vizsgálatot, de a sajtóból tudomására jutott esetekben figyelemmel kísérte a kilakoltatott családok elhelyezésére tett kísérleteket, különös tekintettel arra a törvényi rendelkezésre, amely szerint kizárólag szociális okból gyermek a családból nem emelhető ki.

Kilakoltatás miatt az országgyűlési biztos egy újságcikk alapján hivatalból vizsgálatot indított egy idős budapesti asszony ügyében. Az iratok alapján megállapította, hogy az asszony egy magántulajdonú, komfort nélküli lakás bérlője volt. Az épület évek óta beázott, ezért az építési hatóság a tulajdonost a tetőszerkezet kijavítására kötelezte. Az utóbbi azonban a javításokat nem végeztette el, ezért az épület annyira leromlott, hogy azt az építésügyi hatóság életveszélyessé nyilvánította, és felkérte a lakásügyi csoportot, hogy az ott lakók ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjon. Ezt követően a tetőn lévő cserépfedést a tulajdonos teljes egészében lebontotta. Az önkormányzat a bérlő részére egy 18 m2-es szoba-konyhás lakást utalt ki, amit az elfogadott. A lakásügyi bizottság egy év múlva egy 31 m2 alapterületű egyszobás lakást adott bérbe az asszonynak, aki a lakás felújítására és a költözködés költségeire 150 000 forintot kapott az önkormányzattól. A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat az életveszélyessé vált magántulajdonú épület lakóinak ideiglenes elhelyezéséről a törvényi előírásoknak megfelelően gondoskodott. Az ideiglenes elhelyezési kötelezettség ugyanis az önkormányzatot csak akkor terheli, ha az életveszélyessé vált és kiüríteni rendelt épület lakója vagy annak tulajdonosa az elhelyezésről nem képes gondoskodni. Az önkormányzat az életveszélyes épületből bármely fűthető, ideiglenes elhelyezésre alkalmas épületbe kihelyezheti a lakókat. Mivel az esetre vonatkozó szabályok a katasztrófaelhárítás körébe tartoznak, a jogszabályi rendelkezések az ideiglenes elhelyezést szolgáló lakás minőségét nem határozzák meg. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat az ideiglenes elhelyezésről gondoskodott, alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem okozott (OBH 4031/1998.).

Hasonló - több családot érintő - ügyet vizsgáltunk a Tokodi Üveggyár Kft. által megvásárolt, majd életveszélyessé nyilvánított épületben lakó családok védelmében (OBH 2989/2000.). Egy másik kilakoltatási ügyben a jegyző súlyos mulasztását állapította meg a biztos helyettese. Ebben az ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a lakásába több személy erőszakkal behatolt és gyermekestől, bútorostól az utcára tették. Külön sérelmezte, hogy bár a kilakoltatást követő napon feljelentést tett az illetékes önkormányzatnál, és azt követően is többször kért birtokvédelmet, semmilyen segítséget nem kapott. Az ingatlant egyébként - OTP-tartozás miatt - a panaszos családja által lakottan árverezték el. A panaszos személyesen, majd a jegyzőkönyvi meghallgatáson kérte a jegyző segítségét az új tulajdonossal szemben, aki ingóságai nagy részét kipakolta, a bejárati ajtó zárját lecserélte, és ahhoz nem adott kulcsot. A biztos helyettese megállapította, hogy súlyos mulasztást követett el a jegyző, amikor a panaszos birtokháborítási panaszára a birtokvédelmi eljárást nem folytatta le, nem kötelezte a panaszos birtoklását megzavaró új tulajdonost az eredeti állapot helyreállítására. A panaszost az árverési vevővel szemben is megillette a birtokvédelem, hiszen az az ingatlant lakottan vásárolta (OBH 4897/1999.).

Jóhiszeműen, önhibájukon kívül eladósodott, 1989 előtti szociálpolitikai kedvezménnyel szerzett OTP-lakások tulajdonosainak védelmében már 1997-ben ajánlást tett az országgyűlési biztos a végrehajtási törvény módosítására (OBH 9019/1996.), majd ezt 1998-ban megismételte a berhidai földrengés áldozatainak súlyos eladósodását észlelve (OBH 7034/1998.). 2000 decemberében az Országgyűlés elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény módosítását. Ennek kodifikációs folyamatában többször kifejtettük véleményünket. Ezek közül néhányat a jogalkotó el is fogadott. Az új törvényi rendelkezések ugyan az önhibájukon kívül eladósodott személyeket továbbra sem óvják meg az ingatlan árverésétől, de az eddiginél reálisabb lehetőség adódott számukra az újrakezdésre. Az ingatlanok várhatóan ugyanis nem cserélhetnek gazdát a valós értékük negyedéért, ahogyan ez korábban volt.

Az egészségügyi törvény értelmében - a jogszabályban meghatározott keretek között - minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli ellátáshoz. 2000-ben a betegjogok körében több panasz érkezett és ennek megfelelően az elvégzett vizsgálatok száma 7 százalékra nőtt. A vizsgálatok köre bővült, több bonyolult, sokirányú szakmai felkészülést igénylő ügyet vizsgáltunk. 2000-ben a betegjogok szinte teljes skáláját vizsgáltuk.

Az egészségügyi ellátáshoz való jog mint a legalapvetőbb betegjog mindenekelőtt az élethez való alkotmányos joggal összefüggésben vizsgálandó a sürgősségi ellátások gyakorlatában. Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálta annak az áldozatnak az ügyét, akit közlekedési balesete után három kórházba szállítottak a mentők, és emiatt sérüléseibe belehalt. A rendelkezésre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderült, hogy halálát a korszerű diagnosztikai eszközök hiánya, valamint a sürgős műtéti beavatkozás lehetőségét biztosító intézmények nagy fizikai távolsága okozta. A sürgősségi ellátás szervezési problémái is hozzájárultak a tragikus végkifejlethez (OBH 4568/2000.). Az ügy súlyosságára tekintettel a Heves megyében végzett inspekció alkalmával az országgyűlési biztos megvizsgálta a megyében a mentés és a sürgősségi ellátás megvalósulását. Munkatársai helyszíni vizsgálatot tartottak az Országos Mentőszolgálat Egri Központjában, valamint a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézetében. Az országgyűlési biztos mindkét esetben megállapította, hogy a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt több alkotmányos joggal összefüggésben fennállt a sérelem közvetlen veszélye. Ezért a visszásságok orvoslása érdekében azt ajánlotta az egészségügyi miniszternek, hogy a sürgősségi rendszer reformja érdekében a szaktárca tekintse át a többi megye helyzetét is és dolgozza ki a speciális szakmai és finanszírozási rendszer garanciáit. A miniszter az ajánlást elfogadta és részletes tájékoztatást adott a tárca ez irányú célkitűzéseiről. Az országgyűlési biztos az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának azt ajánlotta, hogy a mentés működési feltételeinek javítása érdekében alkossa meg az egységes és áttekinthető Szolgálati és Szervezeti Szabályzatot (OBH 4627/2000.).

Az ellátáshoz való jog sérelme adott esetben a személyi szabadság korlátozásával is járhat. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy egy panaszost jogellenesen korlátoztak szabadságában akkor, amikor a pszichiátriai intézetbe szállítást követően a kötelező vizsgálatot az egészségügyi törvényben előírt 24 órán belül nem végezték el. A vizsgálat során kiderült, hogy a kórház ügyeleti rendje nem felel meg az egészségügyi törvény előírásainak (OBH 5386/1998.).

A fogászati ellátáshoz való a jogot a beszámolási időszakban több vonatkozásban is vizsgáltuk. Hivatalból indítottunk vizsgálatot 36 település lakóinak érdekében, akiknek ügyeleti ellátását a győri fogorvosi ügyeleten 2000. július 1-jétől megszüntették. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében kezdeményeztük, hogy a Győr környéki települések önkormányzatai szerződéses vagy más formában gondoskodjanak a törvényben előírt kötelezően ellátandó fogorvosi alapellátásról. Az ajánlásnak a polgármesterek eleget tettek (OBH 2961/ 2000.). Zala megyében évek óta jogellenesen nem finanszírozzák az iskoláskorúak fogszabályozását. Mivel az ezzel kapcsolatos ajánlásra helyben anyagi okok miatt nem találtak megoldást, az országgyűlési biztos az illetékes minisztert kérte fel a visszásság megszüntetésére. A válasz azonban a határidő eltelte után sem érkezett meg (OBH 2244/2000.). Egy másik esetben a körzeti fogorvos a polgári szolgálatot teljesítők ingyenes fogorvosi ellátását jogellenesen megtagadta (OBH 4009/1999.).

Az ellátáshoz való jog több vonatkozásban sérült a börtön körülményei között. Az egyik ügyben a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház hat nővére panaszt tett amiatt, hogy a kórház vezetése kötelezte őket egy HIV-pozitív beteg teljes körű ellátására. Sérelmezték azt is, hogy a munkáltató fegyelmi eljárást helyezett kilátásba az ellátást megtagadókkal szemben. A vizsgálati eljárásban az ombudsman állásfoglalást kért a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosától, szakvéleményt a Fővárosi Szent László Kórház HIV-pozitív betegek kezelésére szakosodott V. Fertőző Belosztályának osztályvezető főorvosától és az országos tiszti főorvostól. Munkatársai konzultáltak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Egészségügyi Főosztályának vezetőjével. Az ombudsman megállapította, hogy a fegyelmi felelősségrevonás és az alkalmazott szankciók jogossága a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszonyból eredő munkaügyi jogvita tárgya, amelynek elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik. Ezért ezt a kérdést az országgyűlési biztos nem vizsgálta. Rögzítette viszont, hogy a betegellátás megszervezése és a módszerek kiválasztása a kórház vezetőjének hatáskörébe tartozik. Döntése alkotmányossági szempontból csak akkor vizsgálható felül, ha az a betegek vagy az egészségügyi dolgozók Alkotmányban biztosított emberi jogainak sérelméhez vezet vagy ennek a közvetlen veszélyével jár. Ebből következik, hogy a kórház eljárása - tekintettel arra, hogy intézkedései során következetesen a HIV-pozitív betegek ellátásához való jogának biztosítását tartotta szem előtt - alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem okozott. Az ellátás megtagadásának jogszerűtlensége akkor állapítható meg, ha a kórház nem teljesíti kötelezettségeit az egészségügyi dolgozók és biztonsági felügyelők biztonságos munkafeltételeinek megteremtésére, beleértve az egészségügyi dolgozók megfelelő felkészítését és tájékoztatását a HIV-pozitív beteg kezelésével kapcsolatos speciális követelményekről. Az ombudsman ajánlást tett a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosának, hogy a jövőben fokozottabban gondoskodjon az inokulációs kockázati csoportba tartozó fogvatartottak kórházi kezelése során a vonatkozó módszertani levelekben és a belső szabályzatban foglaltak maradéktalan betartásáról, az egészségügyi és biztonsági személyzet gyakorlati felkészítéséről. Az ajánlását a főigazgató főorvos elfogadta és a szükséges intézkedéseket megtette (OBH 907/2000.).

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fogvatartottakkal kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi tevékenység ellenőrzésének jelenlegi szabályozása a fogvatartottak és a büntetés-végrehajtásban tevékenykedő egészségügyi dolgozók lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben visszásság közvetlen veszélyét idézi elő. A járványügyi helyzetek egységes kezelésének megoldatlansága a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a közvetlen veszélyét idézi elő. Ezért az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy a fegyveres erők és rendvédelmi szervek járványügyi tevékenysége ellenőrzésének szabályozása átfogó felülvizsgálatra szorul. Az országgyűlési biztos a vizsgálat megállapításai alapján ajánlást tett az egészségügyi miniszternek. Kezdeményezze az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvény módosítását úgy, hogy a szolgálat ellenőrzési és felügyeleti jogköre terjedjen ki a fegyveres erők és rendvédelmi szervek szolgálati viszonyban nem álló személyekkel kapcsolatos közegészségügyi és járványügyi tevékenységére is. Az egészségügyi miniszter az országgyűlési biztos törvénymódosításra vonatkozó ajánlását nem fogadta el.

Az országgyűlési biztos hivatalból rendszeresen vizsgálta a határőrség közösségi szállásait. Többször megállapította, hogy a közösségi szálláson élő fertőző betegségben szenvedő külföldiek és a velük kapcsolatba kerülők közegészségügyi védelme érdekében szükség lenne az ÁNTSZ rendszeres ellenőrző tevékenységére. Erre tekintettel 2000 decemberében az előbb ismertetett és az egészségügyi miniszter által elutasított ajánlást most a belügyminiszternek és az egészségügyi miniszternek együtt címezve megismételte. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el (OBH 6212/1998.).

Az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülését az országgyűlési biztos a hajléktalanok körében hivatalból indított eljárásban vizsgálta Budapesten. A vizsgálat az ellátórendszer minden szintjére kiterjedt. Áttekintette a hajléktalanoknak nyújtott sürgősségi, háziorvosi és akut kórházi ellátást, továbbá a krónikus és rehabilitációs gyógykezelésre szorulók helyzetét. Külön figyelmet fordított az orvosi ellátást követő ápolást, gondozást igénylő betegek sorsára. A helyszíni vizsgálat 15 fővárosi egészségügyi szolgáltatóra terjedt ki, köztük olyanokra is, melyekben kizárólag hajléktalanokat látnak el. Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb intézmény nyilvántartásában nem regisztrálják a hajléktalanokat, ezért ellátásukról vagy annak elutasításáról nincs megbízható adat. A személyes gondoskodás keretében nyújtott ellátás szempontjából azt kell hajléktalannak tekinteni, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti. Ebbe a körbe tartoznak azok is, akik fiktív lakcímmel rendelkeznek. Közülük sokan kiszorulnak az alapellátásból, mert nincs tb-kártyájuk. Csak akkor kerülnek orvoshoz, ha súlyos állapotuk miatt sürgős orvosi beavatkozásra van szükség. Az akut ellátást követően azonban többségüket a kórház "elbocsátja", ami ismét az utcára kerülésüket jelenti. A Magyar Köztársaság területén a sürgősségi ellátás mindenkit megillet, tekintet nélkül arra, hogy van-e biztosítása. Minden további állami egészségügyi szolgáltatás igénybevételének feltétele az egészségbiztosítási jogviszony, amellyel a hajléktalanok általában nem rendelkeznek. A szociális igazgatásról szóló törvény azonban 1993 óta számukra is biztosítja az orvosi ellátás lehetőségét. Szociális rászorultságot igazoló polgármesteri hatósági bizonyítvány alapján jogosultak az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére, s ennek ügyintézésében a fővárosban több szervezet is segítséget nyújt a hajléktalanoknak. Közreműködésükkel általában sikerül beszerezni a szükséges dokumentumot. A fővárosban nem jellemző, hogy a kártya hiánya miatt tagadják meg a betegtől az ellátást. A hajléktalanok túlnyomó többsége az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közreműködésével az utcáról kerül valamely egészségügyi intézménybe. Az ÁNTSZ Központi Ágygazdálkodási Osztálya (KÁNY) irányítja a fekvőbetegek elhelyezését. Az irányítás 2000. január 1-je óta arra törekszik, hogy a hajléktalan betegeket a feltalálási helytől függetlenül, egyenletesen ossza el. Ennek ellenére megállapítható, hogy egyes kórházak és egyes osztályok továbbra is feltűnően sok hajléktalant fogadnak, mások pedig alig vagy egyáltalán nem. Olykor a mentősök maguk is figyelmen kívül hagyják a KÁNY rendelkezését és a "megszokott" helyre viszik a beteget. Heti rendszerességgel előfordul ugyanakkor, hogy a KÁNY irányításával mentő által szállított hajléktalan beteg felvételét a kórház megtagadja.

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az ombudsman kezdeményezte, hogy az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének vezetője adjon ki körlevelet a fővárosi kórházaknak. Ebben rögzítse, hogy a KÁNY betegirányítását a szükséges feltételek fennállása esetén az egészségügyi intézményeknek kötelező figyelembe venniük. Az országgyűlési biztos kérésére az OMSZ Fővárosi Szervezeténél 2000 novemberében külön regisztrálták, hány hajléktalanhoz vonultak ki. A 468 esetből mindössze 154 alkalommal került sor kórházi elhelyezésre. A fellelt hajléktalanok kétharmada tehát az utcán maradt. A téli lehűlés és a megfagyás megelőzése érdekében a fővárosi mentőszervezet vezetője elrendelte, hogy a hajléktalant beleegyezése esetén akkor is biztonságos helyre kell vinni a közterületről, ha sérülése vagy állapota nem igényel kórházi ellátást. Ha az érintett ez ellen tiltakozik, akkor a mentőegység kénytelen a feltalálási helyén hagyni őt. Az ombudsman megállapította, hogy ilyen esetekben egy megfelelő intézményi háttérrel rendelkező szakképzett szociális munkásnak több esélye van arra, hogy meggyőzze a hajléktalant arról, fogadja el a segítséget. Az utcai szociális munkásokat foglalkoztató szervezetek azonban nem kapnak információt a köztéren hagyott emberekről. A mentőszolgálat azzal, hogy tiszta tudatú és a beszállítás ellen tiltakozó hajléktalanokat az utcán hagy és feltalálási helyükről nem értesít semmilyen szociális intézményt, további veszélynek teszi ki őket. Az országgyűlési biztos ezért kezdeményezte, hogy az OMSZ Fővárosi Szervezetének vezetője gondoskodjon az utcán hagyott hajléktalanokra vonatkozó információk rendszeres továbbadásáról.

Az utcai életmód következtében a mentőszolgálat által szállított betegek általában mosdatlanok, gyakran élősködővel fertőzöttek. A kórházi befogadás egyik előfeltétele a fertőtlenítő fürdetés, amit azonban a kórházak maguk nem szívesen vállalnak, többségük nem is tart fenn erre alkalmas helyiséget. Ilyenkor az ÁNTSZ által működtetett fertőtlenítőfürdők valamelyikébe küldik a beteget. Egyes esetekben ez különösen veszélyes lehet a beteg számára, mert több órát kell utaznia, várakoznia, mire sor kerülhet az orvosi beavatkozásra. A jelentés leszögezte, hogy a felvétel előtti fertőtlenítés az egészségügyi szolgáltató jogszabályi kötelezettsége. Ennek áthárítása veszélyeztetheti a beteg időben történő egészségügyi ellátását. A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó gondoskodjon arról, hogy a kórházak a rendeletben foglaltaknak megfelelően végezzék el a hozzájuk érkező betegek szükség szerinti fertőtlenítését. A hajléktalanok egészségügyi ellátásában különös jelentősége van az ÁNTSZ által fenntartott három fővárosi tisztasági, fertőtlenítőfürdőnek. Ezeken a helyeken lehetőség van hővel végzett gépi fertőtlenítésre és mosásra is. A tisztító és tisztálkodó szerekről az intézet gondoskodik. Fertőtlenítő szakemberek közreműködésével preventív személyi kezelést is végeznek (1999-ben például 72 664 esetben!), ami bizonyos ideig védelmet nyújt az élősködővel még nem fertőzött hajléktalanoknak az eltetvesedés ellen. A fürdők kihasználtsága 100 százalékos. Két fürdő mellett háziorvosi rendelőt is üzemeltet az ÁNTSZ, amelynek szintén nagy a betegforgalma. Itt ingyenes gyógyszerrel is el tudják látni a rászorulókat.

A vizsgálat alatt jutott az országgyűlési biztos tudomására, hogy az országos tiszti főorvos átszervezést tervez. Napirenden van a fürdők mellett működő háziorvosi rendelők átadása más szolgáltatónak, és ez esetleg a rendelők elköltöztetésével járna. Az ombudsman megállapította, hogy a most egységesen működő rendszer megbontása az orvosi kezelés elmaradásához vezethet, ami hátrányosan érintené az itt ellátott hajléktalanokat. Kezdeményezte, hogy az országos tiszti főorvos gondoskodjék a szolgáltatás jelenlegi integrált rendszerének fennmaradásáról. A tervbe vett átszervezés másik eleme az volt, hogy az ÁNTSZ a jövőben más intézményre bízná a tömeges fertőtlenítő fürdetés feladatát. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg hatékonyan és jól működő rendszer felszámolása nemcsak a hajléktalanok egészségi állapotát rontaná, hanem fokozott közegészségügyi veszélyt okozna. Kétségtelen, hogy a fertőtlenítéssel kapcsolatos jogszabályok nem írják elő az eltetvesedés veszélyének kitett személyek preventív kezelését. Az ÁNTSZ keretében nyújtott szolgáltatás megvonása azonban a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez fűződő alkotmányos jog sérelmét jelentené. Ezért az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az egészségügyi miniszter módosítsa a vonatkozó rendeletet úgy, hogy az ÁNTSZ feladatai között szerepeljen az eltetvesedés veszélyének fokozott mértékben kitett személyek számára a fertőtlenítőfürdők működtetése.

Budapesten a vizsgálat időpontjában 10 hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelő működött. (Ezen túl országosan még 9, tehát a megyeszékhelyek többsége még nem élt azzal a lehetőséggel, hogy szerződést köthet egy-egy háziorvosi szolgálat finanszírozására az Egészségbiztosítási Pénztárral.) Ezekben a rendelőkben az ellátás nincs területi elvhez vagy más feltételhez kötve. A hajléktalanokat TAJ-szám nélkül is fogadják. A speciálisan hajléktalanokat ellátó rendelők létrehozásával kettészakadt ugyan az alapellátás, mégis úgy tűnik, hogy ezzel a megoldással a hajléktalanok fővárosi háziorvosi ellátását hosszú távon biztosítani lehet. A hajléktalanok kórházi ellátása a befogadás-elutasítás bonyodalmain túl további nehézségekkel jár. Általános tapasztalat, hogy a kórházak a sürgősségi, illetve az akut ellátást követően igyekeznek mihamarabb megszabadulni a hajléktalan betegektől, de nincs hová áthelyezni őket. A rehabilitációt vagy krónikus ellátást igénylő hajléktalanok töredékét tudja csak befogadni az a néhány intézmény, amely erre szakosodott. Felszereltségük, finanszírozásuk sem mindig felel meg a velük szemben támasztott követelményeknek. Az ombudsman megállapította, hogy ebbe a körbe tartoznak az FSZKI és az Oltalom Karitatív Egyesület betegellátó osztályai, valamint a Szent János Kórház Krónikus II. Pulmonológiai Osztálya. Kezdeményezte, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója esetükben a tényleges tevékenységnek megfelelően oldja meg a finanszírozást. A tények azt bizonyítják, hogy a gyógyuláshoz szükséges idő előtt utcára bocsátott betegek állapota rövid időn belül még súlyosabbra fordul. A vizsgálat feltárta, hogy szinte teljesen megoldatlan azoknak a hajléktalanoknak az ellátása, akik az orvosi beavatkozást követően már nem képesek az utcán élni, esetleg amputáltak vagy gyógyíthatatlan kísérő betegségben szenvednek. Önellátásra képtelen hajléktalanok sokasága nem részesül a törvényben állami kötelezettségként előírt ellátásban, mert a számukra létesített bentlakásos ápoló-gondozó intézmények száma és befogadóképessége rendkívül alacsony. Ezek létrehozása és fenntartása 1999. október 1-je óta a fővárosi és a megyei önkormányzatok kötelezettsége. Nincs hely számukra a már működő szociális otthonokban sem, mert azok is túlzsúfoltak, a várakozási idő rendkívül hosszú és nem szívesen fogadják az általános állapotuk miatt tartós ápolásra szoruló hajléktalanokat. E tekintetben hiányzik a folyamatos együttműködés az egészségügyi és a szociális szféra között. Az utógondozás hiányos megszervezése az érintettek szociális biztonsághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogának közvetlen sérelmét jelenti.

A visszásság orvoslása érdekében az ombudsman kezdeményezte, hogy az egészségügyi miniszter a szociális és családügyi miniszterrel együttműködve vizsgálja meg, országosan milyen tényleges igény van a hajléktalanok ápoló-gondozó és rehabilitációs intézményeire. A felmérés eredményének megfelelően gondoskodjanak olyan megoldási módokról, amelyek segítik az önkormányzatokat törvényben előírt feladataik teljesítésében.

A betegjogok körében különös jelentősége van az emberi méltóságnak. Az országgyűlési biztosnak annak tisztázásához, hogy sértette-e a beteg önrendelkezésben való jogát az, hogy akarata ellenére vizsgálatokat végeztek rajta és injekciót adtak be neki, vizsgálat céljából tiltakozása ellenére felvitték az ideggyógyászati szakrendelésről a pszichológiai osztályra, olyan szakmai kérdésekben kellett volna állást foglalnia, amelyre nincs hatásköre. Ugyanebben az ügyben megállapította viszont az élethez való jog közvetlen veszélyét, mert az intézményből eltávozó beteget nem tájékoztatták arról, hogy a vizsgálat során alkalmazott terápia miatt nincs autóvezetésre alkalmas állapotban. A tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos ajánlást a kórház igazgatója elfogadta (OBH 5481/1999.).

A betegjogok körében még konfliktusokat okoznak a régi beidegződések, a tájékozódáshoz, a tájékoztatáshoz való jog következetes, az új elvárásoknak megfelelő alkalmazása. Az egyik ügyben azért marasztaltuk el a kórházat, mert a kezelőorvos az élettársat nem minősítette közeli hozzátartozónak és nem adta ki számára az elhunyt személy egészségügyi dokumentációját (OBH 1326/2000.). A másik ügyben azt tettük szóvá, hogy a panaszost nem megfelelően tájékoztatták egészségi állapotáról. A beteget, aki az orvostudományokban járatlan, számára érthető módon, életkorára, iskolai végzettségére, ismereteire, lelkiállapotára figyelemmel kell tájékoztatni állapotáról (OBH 3536/1999.).

Az egészségügyi finanszírozás kérdéskörébe tartoznak a gyógyszertámogatással kapcsolatos társadalombiztosítási problémák. A gyógyszerek magyarországi forgalmazásával, társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos döntések szakmailag, gazdaságilag motivált, jogszabályban rögzített állásfoglalások. Az ombudsmannak figyelni kell azonban arra, hogy néhány esetben a támogatás megvonása, hiánya vagy hiányos megvalósulása az állampolgárok életét rendkívüli módon megnehezíti, életüket, egészségüket, szociális biztonságukat veszélyezteti. A beszámolási időszakban vizsgálatunk eredményeként segítséget kaptak az "obstruktív alvási apnoe szindrómában" szenvedők (OBH 3217/1998.), a sclerosis multiplex kór áldozatai (OBH 1800/1998.) és talán az Imigran gyógyszerre szoruló betegek is (OBH 4920/1998.).

A beszámolási időszak egyik fontos eredményének tartom a házi szakápolás körüli jogbizonytalanság megszüntetésére tett kísérletünket. Egy panaszos sérelmezte az otthoni szakápolás finanszírozási rendszerét, valamint az Országos és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eljárását. Az Alkotmánybíróság határozata alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az állam az egészségügyi ellátás megszervezésével kapcsolatos kötelezettségét úgy is megvalósíthatja, hogy a kórházi ellátás mellett megszervezi a házi szakápolást, amely kisebb költséggel jár, mint a kórházi. Amennyiben az állam a feladatát az otthoni szakápolási hálózat kiépítésével valósítja meg, gondoskodnia kell arról, hogy ahhoz a kellő anyagi eszközök rendelkezésre álljanak. A finanszírozás módjának meghatározása a jogalkotó kompetenciája. Az állampolgári jogok biztosának nincs hatásköre a finanszírozási struktúra vizsgálatára. A házi szakápolás egyébként egy új típusú gazdasági vállalkozás, amelyben a rászorulók védelmében az állam teremti meg azt a gazdasági környezetet, amelyben a szolgáltatóknak működnie kell. A vizsgálat megállapította, hogy a házi szakápolási finanszírozási rendelkezések kialakítása most folyik. Emiatt viszonylag gyakran változtatják a jogszabályokat, ami a rászorulók biztonságos ellátáshoz való jogát közvetlenül veszélyeztetheti, emellett sérti a szabad vállalkozáshoz való jogot is. Ezért az OEP/MEP eljárásával kapcsolatban alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályi előírásoknak és a finanszírozási szerződésben foglaltaknak megfelelően járjon el és olyan világos és kiszámítható követelményrendszert állítson fel, amelyhez a szerződő egészségügyi szolgáltatók a magatartásukat igazítani tudják. Az országgyűlési biztos ajánlást tett az OEP főigazgatójának, hogy a szolgáltatók jogait és kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos követelményrendszert úgy állapítsa meg, hogy az a házi szakápolással foglalkozó egészségügyi szolgáltatók számára egyértelmű és kiszámítható legyen. Az országgyűlési biztos ajánlását a címzett elfogadta és ígéretet tett arra, hogy az otthoni szakápolás finanszírozási rendszerének reformja érdekében az érintett minisztériumok közösen dolgoznak ki egy fejlesztési programot (OBH 10084/1997.).

Az öngyilkosságot megkísérlő személyek emberi jogainak védelmében 1997-ben végzett biztosi vizsgálat ajánlásainak érvényesítése érdekében 2000-ben már csak a tragikus döntések megelőzését szolgáló lelki elsősegély telefonszolgálat működési feltételeit vizsgáltuk. Mivel az állam köteles a mentálhigiénés megelőzés és gondozás szolgáltatását megszervezni és az 1973 óta sikeresen működő lelkisegély-szolgálat további finanszírozása veszélybe került, az ombudsman a miniszterelnök segítségét kérte (OBH 111/1998.).

Az országgyűlési biztos 1996-ban fejezte be a betegek emberi és állampolgári jogainak a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben, valamint a pszichiátriai otthonokban történő vizsgálatát (OBH 2255/1996.). Ezt követően több egyedi ügyet vizsgált, majd 2000-ben fejezte be tíz panasz hat intézményben történő vizsgálatát, amely azonban nem az 1996-os ajánlások utóvizsgálatára irányult. A pszichiátriai betegek egészségi állapotuknál fogva alkotmányos jogaik érvényesítésére nem vagy csak korlátozott mértékben képesek, így embertársaiknál sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. A megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok közül csak a legsúlyosabbakat említve egy pszichiátriai otthonban például olyan ápoltat találtunk, akinek nem volt beutaló határozata. Egyes ellátási formákat nem különítették el egymástól, a jogszabályi előírásoknak megfelelő gondozási egységeket nem alakították ki, nem volt nemenként elkülönített zuhanyozó, fürdő, WC az otthonban, a jogszabályban előírt orvosi jelenlétről nem gondoskodtak. A vagyonkezelés szabályait is megsértette néhány otthon akkor, amikor írásbeli meghatalmazás nélkül vette át a gondozottak nyugdíját, kiadásaikat nem dokumentálták, a látra szóló betétkönyveiket nem a gondnok, hanem az otthon "kezelte". Már 1996-ban kifogásoltuk azt a gyakorlatot, amely "fegyelemsértés" esetén a betegeket kimenőmegvonással vagy a saját költőpénzük feletti rendelkezéstől eltiltással, avagy a "megfigyelőbe" történő elhelyezéssel büntette.

Ez az eléggé el nem ítélhető gyakorlat a pszichiátriai betegek otthonából azóta sem tűnt el. A vizsgálatban tapasztalt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos 37 egyedi ajánlást tett, amit az érintett fenntartók és otthonok elfogadtak. Ezenkívül minden megyei gyámhivatal vezetőjét felkérte arra, hogy eljárásuk során maradéktalanul biztosítsák a gondozottak Alkotmányban biztosított jogainak érvényesülését, különös tekintettel a gyámok kötelezettségének folyamatos számonkérésére. A gyámhivatalok vezetői is elfogadták az ajánlást. A szociális és családügyi miniszter az 1/2000. (I. 22.) SzCsM rendeletében eleget tett a biztos ajánlásában foglaltaknak. Ennek megfelelően bővült az intézmények által biztosítható gyógyszerek köre és kedvezően módosultak az orvosi ellátás feltételei mind az orvosi jelenlét, mind a szakképzettség szempontjából (OBH 5717/1999.). Az átfogó vizsgálat után az országosan elfogadott ajánlások ellenére még az előbbinél is súlyosabb visszásságot tárt fel egy helyszíni szemlével kombinált egyedi vizsgálat. Egyetlen intézet működésének áttekintése után 10 ajánlást tett az ombudsman, egyebek között emberi tartózkodásra nem alkalmas intézeti részleg bezárására is. Az ajánlást az érintettek elfogadták ugyan (OBH 1332/1999.), de a most vizsgált intézet működési körülményei majdnem pontosan megegyeztek azokkal, amelyeket 1996-ban, 1999-ben és 2000-ben tártunk fel. Ez arra enged következtetni, hogy radikális változásra a közeljövőben nem lehet számítani. A pszichiátriai betegeket ápoló otthonok a szociális és az egészségügyi szféra perifériáján helyezkednek el. Az emberi jogok hatékony érvényesítése érdekében folyamatos ellenőrzésre van szükség, amellyel fokozatosan elérhető a szemlélet megváltozása, a rossz beidegződésekkel való radikális szakítás. A majdnem hat év során gyűjtött vizsgálati tapasztalatokból talán egy pozitívum emelhető ki. A sok-sok visszatérő vizsgálat megnövelte az érintettek panaszkészségét és ráirányította a civil társadalom, a média figyelmét a korábban teljes elszigeteltségben működő intézményekre.

A fogyatékos otthonokkal és habilitációs intézetekkel kapcsolatban 2000-ben egy új típusú panasszal is találkoztunk. A panaszosok a gondozottak áthelyezésének jogszerűségét és célszerűségét kifogásolták. A beadványok a nagytétényi Reménysugár Habilitációs Intézet telephelyének felszámolását sérelmezték. Az országgyűlési biztos a Szociális és Családügyi Minisztérium álláspontját és a rendelkezésére álló dokumentumokat áttanulmányozva megállapította, hogy az intézet nagytétényi részlegének kiváltása évek óta szerepel a fenntartó Szociális és Családügyi Minisztérium terveiben, mert az épület korszerűtlen és rossz állapotú. Az elvégzett számítások alapján azonban a minisztérium úgy látta, hogy az épület felújítása, korszerűsítése indokolatlan többletkiadásokat eredményezne, ezért eldöntötte, hogy a nagytétényi épületszárnyat kiváltják. Az itt elhelyezett személyek egy részét - fővárosi illetékességükre tekintettel - a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott fogyatékosok ápoló-gondozó otthonában kívánják elhelyezni, a fennmaradó férőhelyek pótlására pedig új beruházási programként új pavilont építenek. A minisztérium a fővároshoz legközelebb eső intézetében, Tordason 40 férőhelyet biztosított, további 10 személy áthelyezésére a főváros fenntartásában működő más ápoló-gondozó otthonban került sor. A tordasi intézményre egyebek mellett azért esett a minisztérium választása, mert ott 2000-ben adták át azt a korszerűen berendezett és felszerelt új intézményi részleget, ahol a relatíve jobb képességű fiatalok rehabilitációjára jó körülmények között nyílik lehetőség. Az intézet vezetése a hozzátartozók számára három alkalommal tartott szülői értekezletet, amelyeken az érintetteket tájékoztatták az áthelyezés indokairól, módjáról, valamint a szakértő bizottság által kialakított véleményekről. Az értekezleteken a hozzátartozók szinte egybehangzóan ellenezték az áthelyezést, függetlenül attól, hogy gyermekük állapota lehetővé tette-e azt vagy sem. A szülők többsége az új intézmény fővárostól való 30 kilométeres távolsága miatt emelt kifogást. A szülői értekezleten a hozzátartozók tájékoztatást kaptak arról, hogy egyetlen olyan személy áthelyezésére sem kerülhet sor, akit a szakértői bizottság nem javasolt, akinek látogatása, illetve hazavitele nem oldható meg, továbbá akinek egészségi állapota nem teszi lehetővé a másik intézetben történő gondozást. Figyelemmel arra, hogy az ügyben eljáró hatóságok eljárásukban a kellő gondosságot tanúsították, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, és vizsgálatát lezárta (OBH 4572/2000., OBH 4622/2000.). A beszámolási évben nagyon sok beadványban sérelmezték a szociális otthonokban az emelt szintű ellátásért kérhető egyösszegű hozzájárulás jogszerűtlen gyakorlatát (OBH 1929/1998., OBH 2361/1999., OBH 4623/1999., OBH 6024/1999.). A bentlakásos intézményekben élő gondozottak anyagi biztonságával összefüggő helyes jogalkalmazási gyakorlat kialakítása érdekében az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta rögzíteni, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban Szt.) 117/B. § (1) bekezdése szerint csak és kizárólag a szociális és családügyi miniszter által rendeletben meghatározott, az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézményben kérhető az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulás. Álláspontunk szerint csak az a befizetett összeg tekinthető egyszeri hozzájárulásnak, amelyet kifejezetten az átlagot meghaladó szintű tartós bentlakásos intézményben történő elhelyezésért és szolgáltatásért állapít meg a fenntartó. Ha a "gondozott-jelöltektől" az intézmény emelt szintű elhelyezés nélkül is hozzájárulást kér és fogad el, akkor az jogalap nélküli gazdagodásnak minősül. A hatályos jogszabály szerint az egyszeri hozzájárulás összege nem haladhatja meg az éves intézményi térítési díj tízszeresét, a személyi térítési díjpótlék pedig a havi térítési díj kétszeresét. Ha a gondozás tíz éven belül - haláleset kivételével - megszűnik, az egyszeri hozzájárulásnak a fennmaradó évekre jutó időarányos részét vissza kell fizetni. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény az esedékes, illetve hátralékos térítési díj összegével csökkentheti a gondozott által befizetett egyszeri hozzájárulásnak a fennmaradó évek alapján számolt időarányos részét. A visszajáró összeget a törvény eltérő rendelkezése hiányában az intézményi jogviszony megszűnésének napján kell kifizetni. A határidőben történő teljesítéssel összefüggésben az intézmény kártérítési felelősséggel tartozik. Az intézmények által jogszerűtlenül kért egyösszegű hozzájárulások visszafizetésére felszólított fenntartók az országgyűlési biztos erre vonatkozó ajánlását valamennyi esetben elfogadták (OBH 1929/1998., OBH 2361/1999., OBH 4623/1999., OBH 6024/1999.).

Az időseket ápoló-gondozó otthonokban végzett egyedi vizsgálatokban arra a következtetésre jutottunk, hogy a legtöbb problémát még mindig a megfelelő számú intézményi szakdolgozó hiánya (OBH 6024/1999.), a szociális szolgáltatás igénybevételéről szóló megállapodások tartalmi hiányosságai, a házirendek fogyatékosságai, az érdek-képviseleti fórumok működésének hiányosságai (OBH 2361/1999.), az elégtelen mentálhigiénés gondozás (OBH 4623/1999.), az ellátás tárgyi feltételeinek (OBH 1557/1999.), valamint a tisztálkodáshoz szükséges anyagokkal történő ellátás hiányosságai (OBH 2814/1999.) jelentik.

Külön figyelmet érdemel az előgondozási kötelezettség elmulasztása gyakorlatának és a büntetésből alkalmazott kimenőmegvonás alkalmazásának "továbbélése" (OBH 4079/1999., OBH 5879/1999.).

Az egyik e körbe tartozó ügy arra irányította rá a figyelmet, hogy még a leggondosabb állami jelenlét és felügyelet mellett is adódhatnak olyan élethelyzetek, amelyek közvetlenül veszélyeztetik az ellátásra szoruló, kiszolgáltatott emberek alkotmányos jogait. Egy panaszosunk beadványában a várvölgyi Napfény Ápoló és Gondozóotthon körül kialakult helyzetről számolt be. Sérelmezte, hogy az otthont alapító keszthelyi Törődés Alapítvány az idősek ellátását nem a velük kötött hasznosítási, illetve gondozási szerződésben foglaltak alapján végezte. Beszámolt arról is, hogy az alapítvány működésének zavarai, az állandósult pénzhiány működésképtelenségéhez vezetett.

A Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint a keszthelyi alapítványt a Zala Megyei Bíróság vette nyilvántartásba és a Közigazgatási Hivatal engedélyezte a Napfény Ápoló és Gondozóotthon működését. Az alapítvány a leendő gondozottakkal kötött hasznosítási, illetve gondozási szerződésekben Várvölgy községben ápoló és gondozóház építtetését vállalta azzal, hogy a felépítendő ingatlan lesz az otthon végleges telephelye. A szerződések alapján változó összegű befizetésekre (800 000-2 000 000 forint) került sor. Az intézmény az előírt határidőn belül nem tudta teljesíteni a működési engedély kiadáshoz szükséges feltételeket, de figyelemmel a már bentlakó idősek ellátási kényszerére, a Közigazgatási Hivatal az intézmény részére 20 személy ellátására 1999. december 30-ig ideiglenes működési engedélyt adott ki. Az otthont rendszeresen ellenőrizte a közigazgatási hivatal, de annak fenntartója a hivatal többszöri felszólítása ellenére sem teremtette meg a jogszerű működés tárgyi és személyi feltételeit. 1998 szeptemberében a közigazgatási hivatal vezetője megkereste a Zala megyei főügyészt és felkérte az alapítvány és a vele kapcsolatban álló gazdasági társaságok gazdálkodásának vizsgálatára. A főügyész keresettel fordult a megyei bírósághoz, kérve a törvényes működés helyreállítását. A Zala Megyei Bíróság az alapítvány kezelőjévé Várvölgy Község jegyzőjét jelölte ki, aki a feladatot meghatározott időre vállalta. Annak eltelte után az alapítvány kezelőjévé - annak önkéntes jelentkezése alapján - a Magyar Evangélikus Egyház Keszthelyi Gyülekezetét jelölte ki a Zala Megyei Bíróság, a gyülekezet azonban utóbb lemondott a kezelői feladatokról. A működés zavarainak következményeként felhalmozódó adósságok miatt az intézmény működtetésére egyre kevesebb pénz állt rendelkezésére. Az intézet hét alkalmazottja 1999 szeptemberében bejelentette felmondását, emiatt az intézmény működésképtelenné vált. A közigazgatási hivatal vezetője az otthon működési engedélyét visszavonta és értesítette a megyei főjegyzőt az intézmény lakói ideiglenes ellátásának szükségességéről. 1999. október 1-je óta így a főjegyző biztosítja az intézmény működtetését. Az otthon lakói a nekik felajánlott, más intézménybe történő elhelyezést nem fogadták el. Jelenleg a megyei főjegyző utasítására a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlés Idősek Otthona - Türje, saját konyhájáról biztosítja a napi háromszori étkeztetést, de a helyzet továbbra is megoldatlan (OBH 4587/1999).

A cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt álló és éppen ezért kiszolgáltatott helyzetben lévők ügyében - általában sürgősségi eljárásban - több vizsgálatot folytatott az országgyűlési biztos 2000-ben. Egy panaszos jelezte, hogy egy ismerős 40 év körüli asszonyt férje szociális otthonban helyezett el, ahonnan nem tud kikerülni. Az asszony évek óta nemcsak szabad mozgásában korlátozott, hanem alapvető jogaiban is. Állapotáról sem a gyámhatóság, sem a bíróság nem szerzett tudomást, gondnokság alá helyezésének még a szükségességét sem vizsgálták. A vizsgálat megállapította, hogy az ügyben eljáró szervek eljárásaikkal, mulasztásaikkal alkotmányos joggal összefüggő visszásságok sorozatát idézték elő. Ezek megszüntetésére az országgyűlési biztos a Kiskunhalas Város Gyámhivatalának, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalnak és a Csongrád Megyei Gyámhivatalnak címezte ajánlásait. Az érintettek az országgyűlési biztos kezdeményezéseit elfogadták. Az ombudsman kérte az egészségügyi minisztert, hogy kezdeményezze az egészségügyi törvény módosítását és annak a pszichiátriai betegekre vonatkozó rendelkezéseit egészítsék ki. A miniszter a felkéréssel egyetértett. Az ombudsman indítványozta továbbá, hogy az egészségügyi miniszter, valamint a szociális és családügyi miniszter gondoskodjon arról, hogy kormányrendelet szabályozza azoknak az intézményeknek a körét, amelyek hivatalos tudomása alapján a gyámhatóságnak kötelessége jelezni azt, hogy betegsége vagy korlátozott cselekvőképessége miatt érdekei érvényesítésére képtelen klienssel, ügyféllel, pácienssel találkozik. Az indítvánnyal a szociális és családügyi miniszter egyetértett, a módosítás a 6/2000. (VII. 6.) SzCsM rendeletben megjelent. A kiszolgáltatott asszony helyzete azonban azóta sem változott (OBH 8271/1997., OBH 1107/2000.).

A fogyatékkal élők legnépesebb csoportját a mozgássérültek alkotják. Túlnyomó többségük közöttünk él. Érdekérvényesítő készségük egyre kedvezőbb ugyan, helyzetük azonban még mindig igen nehéz, pedig viszonylag kevés gondoskodással elérhető lenne, hogy a társadalom egyenrangú tagjaiként integrálódjanak.

Az országgyűlési biztos 1999-ben hivatalból átfogó vizsgálatot végzett a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának, ezzel kapcsolatban az emberi jogok érvényesülésének feltárására. Megállapította, hogy a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta léteznek és folyamatosan újak keletkeznek. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolását helyenként megkezdték, ennek ellenére azonban a folyamat lassú és változó színvonalú. Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az akadálymentességre vonatkozó jogszabályi hiányosságok kiküszöböléséről a szociális és családügyi, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az igazságügyi miniszter, valamint a nemzeti kulturális örökség minisztere gondoskodjon, a szociális és családügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter pedig az ehhez szükséges pénzügyi eszközöket biztosítsa. Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy felügyeleti jogkörükben eljárva az új közhasználatú épületek építési engedélyei közül vizsgálják meg mindazokat, amelyekben az akadálymentességet nem biztosították. A jóhiszeműen szerzett jogok tiszteletben tartásával járjanak el, a feltétlenül szükséges intézkedéseket tegyék meg. Gondoskodjanak arról, hogy a jövőben ilyen épületekre sem építési, sem fennmaradási engedélyt ne adjanak ki. Az ajánlásokat a miniszterek elfogadták. Az épített környezet akadálymentességére vonatkozó szabályozás módosítása folyamatban van, a tervezetet véleményeztük. A közigazgatási hivatalok vezetői a szükséges intézkedéseket megtették. Oktatás szervezésével, utóellenőrzéssel biztosították, hogy az elkövetett szabálytalanságok ne ismétlődjenek meg (OBH 434/1998.).

Az akadálymentes közlekedés követelményeit 2000-ben már nemcsak a közhasználatú épületekben vizsgáltuk (OBH 3646/2000.), hanem a közlekedésben is. A fővárosi millenniumi földalattin való utazás feltételeinek megteremtése érdekében, a korlátliftek elterjesztése és széles körű használatának biztosítására az országgyűlési biztos ajánlásokat tett négy miniszternek és a főpolgármesternek. Az érintettek a kezdeményezéseket részben elfogadták, részben még nem válaszoltak (OBH 10037/1997.).

Egy másik ügytípusban a panaszosok azt sérelmezték, hogy mozgáskorlátozottként rendre kiszorulnak a részükre kijelölt ingyenes parkolóhelyekről, ha máshova állnak, megbírságolják őket, önkormányzati rendelettel megszüntetik a korábban ingyenes parkolási lehetőségeiket, a forgalmi rend megváltoztatásával lehetetlenné teszik korábbi várakozási lehetőségeiket lakásaik közelében. Az ombudsman valamennyi esetben megállapította, hogy a panaszok helytállóak.

Az országgyűlési biztos korábbi panaszok alapján foglalkozott egyedi önkormányzati szabályozásokkal (OBH 9663/1997., OBH 9664/1996., 9668/1997., OBH 9669/1997., OBH 9672/ 1997., OBH 9792/1997., OBH 5084/1998., OBH 5189/1998., OBH 5882/1998., OBH 2851/ 2000.). Megállapította, hogy nincs olyan magas szintű jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó önkormányzati rendeletek keretét. A KRESZ 51/A. §-ában foglalja össze az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak közlekedését elősegítő szabályokat, melyek kivételezett helyzetet biztosítanak a közúti közlekedés többi résztvevőjével szemben. Ennek alapján viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki. Olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotására van tehát szükség, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. Ezért ajánlást tett az illetékes miniszternek a KRESZ módosítására. Az ajánlást elfogadták, a rendelet módosításának szövege elkészült. Eszerint a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője a korlátozott várakozási övezetben - amennyiben a mozgáskorlátozottak részére várakozóhely nincs kijelölve vagy azt elfoglalták - a várakozást ellenőrző órával vagy jegykiadó automatával ellátott várakozóhelyen ezek működtetése nélkül is várakozhat. A jelentés kiadásakor az ombudsman a tárcáktól olyan információkat kapott, hogy a módosítás 2001. január 1-jén hatályba lép, tehát megoldódik a mozgáskorlátozottak ingyenes parkolásának kérdése. Megállapította ugyanakkor azt is, hogy a mozgássérültek igazolványát általában arra való hivatkozással nem fogadják el a fizető parkolóhelyeken, hogy az könnyen hamisítható. Felmerült az is, hogy igazolvánnyal rendelkezhetnek olyanok is, akik ténylegesen nem mozgássérültek. Felhívta ezért a belügyminiszter figyelmét, hogy a KRESZ által biztosított általános ingyenes parkolás bevezetésének idejére az elfogadható és elfogadandó okmányokról is rendelkezni kell. Kezdeményezte, hogy az ehhez szükséges intézkedéseket tegye meg. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta, a parkolási engedélyek biztonsági okmánnyá minősítését nem ellenzi. A szükséges rendeletmódosítást a szociális és családügyi miniszternek kell kezdeményeznie a belügyminiszternél, ezért az ombudsman a szükséges intézkedésekre őt is felhívta (OBH 300/2000.).

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egyedi panasz alapján vizsgálta a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. által a mozgáskorlátozottaknak biztosított kedvezmény feltételeit. A vizsgálat során megállapította, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. gyakorlata szerint a kedvezményre, mely szerint a temetőkbe díjmentesen lehet gépkocsival behajtani, csak a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének tagsági igazolványával rendelkező személyek jogosultak. Megállapította, hogy az emberi méltósághoz, és a diszkriminációmentes elbánáshoz való jogokkal összefüggésben visszásság keletkezett. Ezek orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. kösse az ingyenes gépkocsibehajtás kedvezményét olyan feltételhez, mely nem okoz hátrányos megkülönböztetést a mozgáskorlátozottak egyes csoportjai között. A megszólított hatóság az ajánlást elfogadta (OBH 2147/2000.).

2000-ben az ebben a körben végzett vizsgálatok száma jelentősen növekedett a korábbi időszakhoz képest. A gyermekek védelmét szolgáló intézményrendszer egyik legfontosabb elemének a gyermekjóléti szolgálatokat tartjuk. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 1997. november 1-jén lépett hatályba. A törvény kötelezően ellátandó alapfeladatként írja elő az önkormányzatoknak a gyermekjóléti szolgáltatást, így a szolgálatok létrehozását is. A beszámolási időszakban - a törvény hatálybalépése után három évvel -, úgy tűnik, hogy a települések közel 90 százalékában valamilyen formában már létezik szolgálat. A konkrét vizsgálatokban azonban a rendszer hiányos vagy hibás működésére is fény derült. Egyértelművé vált, hogy a nagyon különböző gazdasági adottságú településeken eltérően alakult a szolgáltatás színvonala. Ott, ahol a legnagyobb szükség van a veszélyt elhárító, konfliktust kezelő segítségre, általában objektív okok miatt hiányos a feladatot ellátók szakmai felkészültsége, de sokszor a működés alapvető feltételei - egy bizalmas beszélgetésre alkalmas helyiség, egy telefon - sincsenek meg. Pedig súlyos gyerektragédia következhet be akkor, ha a segítők a komoly családi veszélyhelyzetet nem ismerik fel időben és a gyermeket nem emelik ki a családból (OBH 3684/2000.). Az intézmények közötti szemléleti konfliktus is csökkentheti a szolgáltatás hatékonyságát. A gyermekjóléti szolgálat és az iskola kapcsolata nem lehet harmonikus akkor, ha a tantestület a bajba jutott, de veszélyeztetettnek minősített gyermektől automatikusan meg akar szabadulni és a családból való kiemelés érdekében tesz lépéseket, míg a családsegítő az iskolát éppen arra szeretné rábírni, hogy működjön közre a gyermek és a családok együtt tartásában. A szolgálatban a jelzőrendszer, az esetmegbeszélés már nem ismeretlen fogalmak. Az együttműködők köre azonban bővíthető orvosokkal, rendőrökkel, az iskolák képviselőivel, védőnőkkel. A kapcsolattartás nem lehet egyirányú. A megfelelő helyismeret, a jelzőrendszer talán megelőzhette volna azt a tragédiát, amelyet egy 14 éves kislány szenvedett el a gyámjául kirendelt nagyanyja férjétől, aki már a gyermek édesanyját is megerőszakolta, majd az ezért letöltött büntetés után a náluk nevelkedő unokájával szemben is ugyanazt a bűncselekményt követte el. Megállapítottuk, hogy a gyámhatósági eljárás idején nem volt olyan jogszabály, amely a gyermek ideiglenes elhelyezésekor megjelölte volna a környezettel szemben támasztható erkölcsi követelményeket. Ezért az országgyűlési biztos azt ajánlotta a szociális és családügyi miniszternek, hogy az ideiglenes elhelyezésről, illetve a gyámrendelésről döntő gyámhatóság minden esetben vizsgálja meg a "nevelésre alkalmasság" követelményei között a gyermekkel egy háztartásba kerülők büntetett előéletére vonatkozó adatokat is. A miniszter az ajánlást elfogadta (OBH 254/1999.).

A Heves megyében 2000-ben elvégzett átfogó vizsgálat egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a családon belül kialakult gyermekveszélyeztető bűncselekmények sértettjeit védeni hivatott két legfontosabb intézmény - a gyermekvédelem és a büntető igazságszolgáltatás - között nincs vagy alig van kommunikáció (OBH 4320/2000.). A családon belül a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekményeket általában nem a segítő szolgálatok hozzák a bűnügyi szakemberek tudomására, hanem a szomszédok, rokonok. A nyomozóhatóság az ilyen bűncselekményekről jogszabályi kötelezettség hiányában nem értesíti a gyermekvédelmi szerveket. A súlyosabb bűncselekmények elkerülése, a gyermekek védelme érdekében az lenne a célravezető, ha már azokról a komolyabb családi konfliktusokról is értesülnének a gyermekjóléti szolgálatok, amelyeknél rendőri intézkedést alkalmaztak. A két rendszer együttműködésének hiánya miatt jelenleg sérül a veszélyeztető családokban a gyermekek és a fiatalkorúak fokozott védelemhez, gondoskodáshoz való joga, de közvetlen veszélybe kerülhet az élethez, a legmagasabb testi-lelki egészséghez való jog is. Ezért a belügyminiszternek az országgyűlési biztos azt ajánlotta, utasítsa a rendőri nyomozó hatóságot arra, hogy az minden esetben értesítse a gyermekjóléti szolgálatot és a gyámhatóságot, ha a család felnőtt tagja ellen a kiskorú erkölcsi, szellemi, testi fejlődését veszélyeztető bűncselekmény alapos gyanúja miatt indul büntetőeljárás. Az együttműködésre azonban nemcsak egy-egy településen belül van szükség, hanem a települések között is. Az egyik város jegyzőjének az ombudsman azt ajánlotta, ha a jövőben tudomására jut, hogy a védelembe vett gyermekek családja a városukból elköltözik és ismerik az új lakáscímét, akkor értesítsék az ott dolgozó kollegáikat a gyermeket veszélyeztető helyzetről (OBH 2597/1999., OBH 4670/2000.).

Panasz alapján a büntetőeljárásban sértettként vagy tanúként kihallgatandó kiskorúak védelmét is vizsgálta az országgyűlési biztos (OBH 5790/1999.). Megállapította, hogy a sértettek kihallgatására kijelölt szaknyomozó, valamint a pszichológus szakértő a kihallgatás kezdete előtt minden esetben előzetesen elbeszélget a gyermekkel. Ennek során felméri személyiségét, érzelmi fejlettségi fokát, vizsgálja a gyermek kognitív, nyelvi, társadalmi, szexuális, fizikai fejlettségét, a gyermek koncentrálóképességét. Ezt követően dönt arról, hogy a gyermek kímélése, illetve a kihallgatás menetének megkönnyítése érdekében hasznosíthatók-e a külön kihallgató helyiség által nyújtott speciális adottságok. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrség eljárása nem okozta a gyermeki jogok sérelmét.

A Heves megyei vizsgálat hívta fel a figyelmet arra, hogy mind a hatóságok, mind a szűkebb környezet tehetetlen a veszélyeztető alkoholbeteg szülőkkel szemben. Úgy tűnik, hogy az alkoholbetegek gyógyítása, gondozása az egészségügy perifériájára került. Velük szemben a család védelmét legtöbbször úgy tudják megoldani, hogy a még támaszt jelentő szülőt és gyermekeit "emelik ki" a családból, őket helyezik el például az átmeneti otthonokban. Itt várják meg az esetleges büntetőeljárás végét, vagy sorsuk jobbra fordulását. A brutális szülői erőszak sokszor olyan félelmet kelt a környezetben, hogy sem a gyermekvédelem képviselői, sem a jelenséget észlelő orvos, pedagógus, védőnő nem mer cselekedni, fél a megtorlástól, ezért gyakran még feljelentési kötelezettségét sem teljesíti. Az összes érdekelt intézmény folyamatos együttműködése a védtelenül kiszolgáltatottak megmentését hatékonyabban szolgálná, talán a veszélyeztető beteg gyógyulását is segítené (OBH 463/1999.).

A gyermekotthonokból érkező panaszok vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy a gyermekvédelmi rendszer átalakulása, a nagy létszámú otthonok létesítése, a kis- és lakásotthonok kialakítása, a nevelőszülői hálózat bővítése számtalan új típusú konfliktus forrása. A hosszú távon pozitívnak értékelhető folyamat tehát nem zavartalan (OBH 1969/1999., OBH 2414/1999., OBH 4625/ 2000.). Észleljük, hogy a pszichésen sérült, esetenként deviáns viselkedést tanúsító gyermekek, fiatalok nevelésére még nem készült fel a rendszer (OBH 444/1999.). Sok-sok munkával kell megteremteni azt a kedvező légkört, amelyben egy-egy település lakossága már előítélettől mentesen fogadja az új lakóotthont. Emellett a már jól működő otthonokban is észlelhetők átmeneti zavarok. Az egyik panaszos például arra hívta fel a figyelmünket, hogy a lakásotthon gondozottjai számára a gyámjuk tiltja a külső kapcsolatokat, a nekik szánt adományokat nem fogadhatják el. A panaszos kérte az illetékes gyámhivatalt, hogy szabályozza a kapcsolattartást, ezt azonban a hatóság hatáskör hiányában jogszerűen elutasította. Mi is észleltük a szabályozatlanságot, de arra a következtetésre jutottunk, hogy a gondozott gyermekek társadalmi integrációja érdekében a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálatok megállapodási tervezeteket dolgozhatnának ki. Olyanokat, amelyet a gyermek gyámja és a gyermeket patronálni kívánó személyek, szervezetek köthetnének egymással. Ezzel a javaslattal az ország összes szakszolgálatát megkerestük, és túlnyomó többségük azóta el is készítette saját tervezetét (OBH 2528/1999.).

Az 1997-es gyermekvédelmi törvény szellemével, az alkotmányosan védett gyermeki jogok követelményével ellentétesnek tartottuk azt, hogy az ország két megyéjében - Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyékben - teljesen felszámolták a hivatásos nevelőszülői hálózatot. Az érintett hatóságok e száznál több gyermeket érintő intézkedést anyagi okokkal magyarázzák. A hivatásos nevelőszülők munkaviszonyát egyik napról a másikra megszüntették, átminősítették őket nevelőszülőknek, és aki közülük a számára megélhetési szempontból kedvezőtlen döntést nem tudta elfogadni, annak családjából - függetlenül a gyermekek érdekeitől, jogaitól - az ott nevelkedőket kiemelték és 10-15 éves családi együttélés után intézetbe szállították. Az érintett szabolcsi gyermekek sérelmének vizsgálatát még mindig nem fejeztük be. A gyermekek intézeti kényszerelhelyezése óta azonban eltelt két év és a maradandó lelki sérülés orvoslására már alig van esély. A Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetőjét sem az általa elismert szomorú tények, sem a mi vizsgálatunk nem indította arra, hogy az álláspontját a gyermekek érdekében megváltoztassa. Legutolsó - 2001 januárjában érkezett - válaszában is a már jól ismert - számunkra elfogadhatatlan - álláspontját ismételte meg (OBH 8961/1996., OBH 548/1999., OBH 649/1999.). A két megyében alkalmazott intézkedés és az illetékes miniszter 1999. évi átfogó vizsgálata arról győzött meg bennünket, hogy az anyagi nehézségekre tekintettel meghozott döntések súlyos visszásságokat idéztek elő. Azok a hivatásos szülők, akik a gyermekek családokban történő nevelését az érzelmi zsarolásnak engedve kedvezőtlenebb feltételek között tovább vállalták, gyermekeket mentettek meg a hatóságokkal szemben. Kérdés, hogy erről kell-e szólnia a 21. század gyermekvédelmének akkor, amikor az intézeti nevelt gyermekek ellátása - az összes eddigi számítást figyelembe véve - a legdrágább. A hivatásos nevelőszülőnél ugyanis egy időben akár nyolc gyermek is elhelyezhető, ami lényegesen csökkenti az egy gyermekre jutó ellátási költségeket. Kérdés még az is, hogy miért maradt el az illetékes miniszter hatékony közbelépése (OBH 3923/1999.).

Az újszülöttek szociális biztonságának súlyos veszélyére hívta fel a figyelmet a hat településről közel egy időben érkező beadvány, amely szerint a kiskorú anyák korlátozott jogképességére tekintettel nem lehetnek saját gyermekeik törvényes képviselői, ezért az újszülöttnek gyámot kell szerezni. A kinevezett gyám - legtöbbször fiatal nagyszülő - csak akkor jogosult gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek másfél éves koráig keresőtevékenységet nem folytat, illetőleg rendszeres pénzellátásban nem részesül. Az ilyen - általában nem tehetős családokat - olyan súlyos anyagi hátrány éri, amely az újszülött szociális biztonságát is közvetlenül veszélyeztetheti. A több alkotmányos jogot sértő vagy veszélyeztető helyzet jogszabályi hiányosságra vezethető vissza, ezért az országgyűlési biztos azt ajánlotta a szociális és családügyi miniszternek, hogy kezdeményezze a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény kiegészítését azzal, hogy ha a fiatalkorú anya maga neveli a gyermekét, a gyermek kinevezett gyámja - saját jövedelmétől és bejelentett lakásától függetlenül - a gyermek jogán igényelhesse és kaphassa a gyermek után járó családi pótlékot és a gyermekgondozási segélyt. Így a kiskorú anya szülei lehetnének az újszülött gyámjai minden további, az ő megélhetésüket veszélyeztető megkötés nélkül. A miniszter az ajánlást nem fogadta el, az országgyűlési biztos azonban fenntartotta azt. Most a Kormánytól várjuk a választ (OBH 407/2000.).

Az önkormányzatok képviselő testületei igen gyakran kényszerülnek a gyermekek szociális biztonsága érdekében döntéseket hozni. Ezek leggyakrabban akkor sértenek gyermeki jogokat, ha a gyermekeknek járó támogatások - például gyermeknevelési támogatás, étkezési térítési díj - megítélésénél a tényállást, a gyermek és családja körülményeit nem derítik fel az elvárható körültekintéssel. Előfordult azonban olyan kirívó eset is, amikor a gyermeknevelési támogatás kifizetésekor annak összegéből levonták a köztartozásokat (OBH 2998/1998., OBH 2997/1999., OBH 4492/1999., OBH 5748/1999., OBH 6691/1999., OBH 1478/2000.).

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese - ahogy erről az elmúlt évi beszámolóban szóltunk - hivatalból vizsgálta a rendezetlen jogállású, különösen a külföldi állampolgárságú gyermekek helyzetét annak érdekében, hogy adminisztratív okok miatt ne sérüljön szociális biztonságuk, ne lehetetlenüljön el örökbefogadási eljárásuk. Az ajánlásokban megszólított miniszterek a jogbiztonság megteremtésétől nem zárkóztak el. Végül a szociális és családügyi miniszter ígéretet tett a megfelelő törvény módosításának (1997. évi XXXI. törvény) kezdeményezésére. Intézkedés azonban azóta sem történt (OBH 400/1999.). Tekintettel arra, hogy az elmúlt évben újabb ügyben találkoztunk hasonló, az emberi méltóságot, és a szociális biztonságot sértő súlyos esettel (OBH 207/2000.), ezért az Országgyűlés figyelmébe ajánlom a mulasztást.

Sok panaszt vizsgáltunk elvált szülők gyermekeinek kapcsolattartása miatt. Ezekben az ügyekben a panaszosok általában a láthatástól megfosztott szülők és nagyszülők voltak. A vizsgált esetek többségében a gyermeki jogok súlyos sérelmét állapítottuk meg. A hatóságok az eljárás során többször mulasztottak, például hosszú várakozásra ítélték a kérelmező láthatásra, kapcsolattartásra jogosult személyt, vagy teljesen elmulasztották a végrehajtás érvényesítését. A jogszabályi követelményeknek megfelelő eljárásra való felhívás mellett minden ilyen ügyben leszögeztük azt is, hogy a legszakszerűbb hatósági beavatkozás sem pótolhatja a gyermek neveléséért felelős felnőttek együttműködését. Ha ők nem tartják szem előtt a gyermek érdekeit, hanem "túszként" használják őket egymás ellen, akkor hatósági kényszerintézkedésekkel csak újabb sérelmet okoznak annak a védtelen személynek, aki kapcsolatuk megromlásáért aligha felelős (OBH 4657/1999., OBH 3056/2000.).

A beszámolási időszakban az előző évekhez képest lényegesen kevesebb olyan általános és középiskolás diák által elszenvedett sérelemmel szembesültünk, amelyben az emberi méltóság megsértésének gyanúja beigazolódott. Talán ezért volt figyelemre méltó a debrecenbánki általános iskola igazgatójának esete, amely nagy felháborodást keltett a településen. A szülők és a tanulók szerint az igazgató rendszeresen bántalmazta, szidalmazta diákjait. A vizsgálatra Debrecen város jegyzőjét mint a fenntartó képviselőjét kértük fel. A fegyelmi eljárásban a vádak beigazolódtak. Az eljáró fegyelmi tanács szigorú fegyelmi büntetésben részesítette az igazgatót. A vizsgálatot ajánlás nélkül fejeztük be, mivel a panaszt a helyben lefolytatott fegyelmi eljárásban orvosolták (OBH 5327/1999.).

A településen belüli ellentétek a kisebb településeken az iskolai nevelőmunkát is alaposan befolyásolhatják. Ezzel találkoztunk például Apc községben, ahol az egyik tanárnő a gyermekek közötti súlyos atrocitásokra nem a pedagógiai fórumokon kereste a megoldást, hanem a problémát okozó gyermek ellen hangolta a többi szülőt, akik viszont a veszélyeztetett, de egyben veszélyeztető gyermek eltávolítását követelték az iskolától. Egy esetben az iskola igazgatója minden lehetséges fórumot felhasznált, a gyermekjóléti szolgálat segítségét is igénybe vette és ezzel megmentette az osztály megmaradt közösségét, az érintett gyermeket, és ehhez megnyerte a szülők támogatását is. Igaz, hogy a helytelen pedagógusi beavatkozás eredményeként tizenhat gyermeket átírattak egy másik iskolába, de az iskola igazgatója mégis jogszerűen és helyesen járt el akkor, amikor a nevelési tanácsadó szakvéleménye alapján, a "sértett szülők és tanár" akarata ellenére nem emelte ki a gyermeket az osztályközösségből és nem kezdeményezte, hogy az magántanulóként folytassa tanulmányait (OBH 2332/2000.). Az ilyen és ehhez hasonló ügyek egyre inkább jelzik azt, hogy a mai feszültségteli környezetben minden iskolában szükség van gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokkal megbízott pedagógusokra. Ezt többször is eredményesen ajánlottuk az iskoláknak vagy az iskolák fenntartójának (OBH 4101/1999., 5373/1999.).

Több ízben állapítottuk meg a diákok tulajdonhoz való jogának sérelmét. Az egyik szakközépiskola tanulói például az egymást követő tanévekben nem vagy csak részben kapták meg a nyári szakmai gyakorlaton végzett munkájukért járó ellenértéket. A tanulóktól különböző jogcímen beszedett "adományokkal" pedig nem tudtak az okmányfegyelem szabályai szerint elszámolni. A vizsgálat eredményeként helyreállt az iskola pénz- és értékkezelési rendje. A városi ügyészségnek a vizsgálatot követő óvása pedig azt eredményezte, hogy minden érintett tanulónak - annak is, aki már nem volt az iskola kötelékében - utólag kifizették a nyári szakmai gyakorlat alatt végzett munkája ellenértékét (OBH 3594/2000.). Hasonló, de az ország majdnem minden diákjának komoly érdeksérelmet jelentő visszásságot tárt fel az a vizsgálat, amelyben kiderült, hogy az 1999/2000. tanév kezdetekor az iskolákban nem álltak rendelkezésre a diákigazolványok, ezért a diákok nem tudták igénybe venni azokat a kedvezményeket, amelyekre az igazolvány feljogosítja őket. 100-150 ezer diák a tanév kezdetén sem ideiglenes, sem állandó igazolvánnyal nem rendelkezett. Minderre az Oktatási Minisztérium mulasztása miatt került sor, amelyet azonban 1999. október 20-ig sikerült pótolni. 2000-től már a márciusi beiratkozáskor kitölthették a tanulók a szükséges adatlapokat, így remélhető, hogy hasonló helyzet nem fordul elő (OBH 4292/1999.).

Az országgyűlési biztosok 2000-ben is számos panaszt vizsgáltak meg, amelyek az önkormányzatok vagy más fenntartók által összevonásra, átszervezésre vagy megszüntetésre ítélt oktatási-nevelési intézmények közösségeitől érkeztek. A vizsgálatok megállapításai nem tértek el jelentősen a korábban végzett vizsgálatok eredményeitől. A fenntartói döntéssel kapcsolatos panaszok vizsgálata során előzetesen megállapítottuk, hogy az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi és alkotmányossági okból vizsgálható felül. Az önkormányzatnak a település egésze érdekében kell a gazdálkodását alakítania, e körben a törvény csak a kötelezően ellátandó feladatait határozza meg, annak végrehajtásáról a törvényes keretek között a képviselőtestület jogilag szabadon dönthet. Az önkormányzat gazdálkodásának célszerűségi szempontból történő felülbírálására egyetlen szervezetnek sincs törvényes lehetősége.

A művelődéshez való jog az Alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam a törvényekben vállalt feladatának ellátását helyi szinten az önkormányzatok közreműködésével valósítja meg azáltal, hogy biztosítja az ingyenes és kötelező általános iskola igénybevételének lehetőségét. A szabad iskolaválasztás joga az országgyűlési biztos értelmezése szerint kiterjesztően nem értelmezhető, ezért a művelődéshez való alkotmányos jog nem biztosít az érintetteknek jogalapot arra, hogy az alapellátás sérelme nélkül valamely intézmény változatlanul hagyását követeljék. A döntés érdemére vonatkozóan a jogszabályok a fenntartónak széles mérlegelési jogot biztosítanak, ezért a jogszabályok az önkormányzat döntéseivel szemben az érintettek számára főként az eljárási szabályok körében nyújtanak garanciákat a latensen megjelenő anyagi jogsérelmek megakadályozására. A közoktatási törvény széles körű véleményezési lehetőséget biztosít az érintett intézmények dolgozóinak, a diákoknak és szüleiknek valamennyi olyan kérdésben, amely az oktatási intézmény működését alapvetően befolyásolja. E szabályok garantálják, hogy a képviselők a lehető legteljesebb mértékben tisztában legyenek a döntésük várható következményeivel, és az előre látható problémákat küszöböljék ki, illetve döntésükkel ne okozzanak aránytalanul súlyos terheket, vagy ha az elkerülhetetlen, úgy kompenzálják azokat. Az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja, hogy az önkormányzat a döntése meghozatalánál a szempontokat helyesen mérlegelte-e, ha a döntése nem csorbította az Alkotmányban és a közoktatási törvényben garantált ingyenes és kötelező általános iskola, illetve óvoda azonos színvonalú, aránytalan terhet nem okozó igénybevételének lehetőségét.

Korlátozott volt az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége azokban az ügyekben is, amelyekben az önkormányzatok az alapellátási feladatukon túl a korábban önként vállalt feladatok teljesítésének módján kívántak változtatni. Az egyik ügyben négy szülő kifogásolta, hogy a Kispesti Önkormányzat, valamint a Móra Ferenc Óvoda és Általános iskola vezetése a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekekkel szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. Sérelmezték, az iskola 1997-ben hozott döntését, mely szerint a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek csak a 6. évfolyam betöltéséig járhatnak az intézménybe, ezért a panaszosok gyermekeinek 2001-től új intézményt kell választaniuk. A panaszos szerint az önkormányzat és az iskola vezetése ezzel kifejezte, hogy "csak nyűg számukra a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek oktatása". Az országgyűlési biztos a művelődéshez való jog sérelme, valamint a diszkrimináció tilalma megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a közoktatási törvény alapján a kerületi önkormányzat csak a többi tanulóval együtt oktatható enyhe értelmi fogyatékos gyermekek általános iskolai oktatásáról köteles gondoskodni. A többi tanulóval együtt nem oktatható fogyatékos gyermekek ellátása a fővárosi önkormányzat feladata. A panaszosok gyermekeinek beíratásakor csupán az enyhe fokú értelmi fogyatékosságot állapították meg, de egy későbbi vizsgálat a fogyatékosságát már középsúlyosnak minősítette, és emiatt a következő tanévtől akár át is irányíthatták volna őket a fővárosi önkormányzat által számukra fenntartott intézménybe. Az önkormányzat a családok helyzete iránt megértő magatartást tanúsított, amikor úgy döntött, hogy ezeknek a tanulóknak csak a 6. év befejezését követően kell a fővárosi intézménybe járniuk, mert ebben a korban már könnyebb, de szükséges is a gyermekek önállóbb életvitelhez szoktatása. Az önkormányzat a 2001. évi költségvetésébe már betervezte a fogyatékos gyermekek szállításának költségét. Az országgyűlési biztos a vizsgálatát ebben az ügyben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette (OBH 4824/1999.).

Az előbbi ügyhöz hasonló volt az is, amelyben egy szakképző iskolát akart a települési önkormányzat átadni a róla gondoskodni köteles megyei önkormányzatnak. A fenntartók közötti átmeneti konfliktus - vizsgálatunk hatására is - mindenki megelégedésére végződött. A helyi önkormányzat kisebb létszámmal, a tanműhelyek kiürítése után a szakképző iskolát - önként vállalt feladatként - tovább működtette (OBH 1395/1999.).

Az országgyűlési biztosnak több esetben azt kellett megvizsgálnia, hogy meddig terjed az önkormányzatok alapellátási feladata. A budapesti X. kerületi Bem József általános iskola nevelőtestülete panaszolta, hogy az önkormányzat korlátozta az iskola önállóságát, amikor a következő tanévre csupán egy első osztály indítását engedélyezi. A művelődéshez való jog sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat megállapította, hogy az adott iskola körzetén belül mindössze 27 tanköteles korú gyermeket tartottak nyilván, és számukra egy első osztály is elegendő. Az elmúlt években viszont nagy volt az érdeklődés az iskola iránt, mivel az a Hungária körútnál van, amelynek túlsó oldala már a VIII. kerülethez tartozik. Az innen jelentkezőket még két osztályban sem tudták volna elhelyezni. A jelentkezők jelentős része tehát nem az iskola körzetében lakik. A nevelőtestület szerint az önkormányzat a kerületen belüli lakók szabad iskolaválasztási jogát is csorbította, ezért a közigazgatási hivatalhoz fordultak, amely azonban az önkormányzat döntését nem kifogásolta. A képviselőtestület a határozatát mégis módosította, és lehetőséget biztosított az iskoláknak további osztályok indítására is, feltéve, ha a két osztályba együttesen legalább 43 kizárólag kerületi lakos gyermeket vesznek fel. Az önkormányzat e határozatával korlátozta az iskolák önállóságát, és megakadályozta, hogy a fenntartásában működő egyes iskolák nem kerületi lakos tanulókat nagyobb számban vegyenek fel. Az általános iskola csak azt a tanköteles tanulót köteles felvenni, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található, de az intézménynek lehetősége van a szabad férőhelyeit körzeten kívül lakó jelentkezőkkel feltölteni. A fenntartóknak érdeke az, hogy az intézmények minél teljesebb kihasználtsággal működjenek, de figyelniük kell arra is, hogy más települések lakóinak igényeit ne szolgálják ki. Az önkormányzatok azonban együttműködési megállapodást is köthetnek az intézményfenntartásra, és elérhetik, hogy az átlagosnál jobb színvonalú vagy speciális oktatást végző intézményeket nemcsak a település lakói, hanem a társult önkormányzatok területén élő lakók is igénybe vehessék. Ha egy intézményben a tanulók több mint fele nem a település lakója, az intézmény fenntartása körzeti feladat ellátásnak minősül. Ekkor a megyei önkormányzat köteles az önkormányzatok között együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezni. Az eljárásban érintett iskolában a saját kerület tanulóinak száma még több mint a létszám fele. Ezért a törvény csak lehetőséget biztosít a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy az érdekelt kerületek között együttműködési megállapodást kezdeményezzen.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat nem vett igénybe minden rendelkezésére álló jogi eszközt az oktatás létszámának, színvonalának fenntartására, ezért felhívta a jegyzőt, hogy kezdeményezze a képviselőtestület intézkedését az együttműködési megállapodás érdekében. Kezdeményezte az oktatási miniszternél a közoktatási törvény olyan módosítását, amely alkalmas arra, hogy az önkormányzatok mint fenntartók jogai és a diákok, illetve szüleik szabad iskolaválasztáshoz való joga között jelentkező ellentmondást feloldja, illetve szabályozza. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta és kezdeményezte az együttműködési megállapodás megkötését. Az oktatási miniszter a törvény módosítására tett ajánlással nem értett egyet, mert a visszásság rendezésére más megoldást tartott indokoltnak. Álláspontja szerint a bejáró diákok után járó normatíva, valamint az önkormányzati társulások támogatásának megnövelésével a költségvetési törvényben a visszásság orvosolható. Az országgyűlési biztos elfogadta a miniszter válaszát (OBH 1852/2000.).

Az országgyűlési biztos a művelődéshez való jog szabad gyakorlásával kapcsolatban gyakran került kapcsolatba közlekedési problémákkal. Halmozottan sérült gyermekek szülei panaszolták azt, hogy a gyermekeik számára indított speciális tagozat a gyermekek szállítását nem tudta biztosítani, a szülők pedig anyagi okokból azt nem voltak képesek vállalni. Az országgyűlési biztos a művelődéshez és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon - budapesti III. kerületi - Csillagház tagozatának vezetése úgy döntött, hogy a 8 általánost elvégzett tanulók számára szocializációs programot indít, de arról is értesítette a szülőket, hogy az intézmény csak a tanköteles korú gyermekek szállítását tudja biztosítani. A XVII. kerületi szülők a szállítás 60 Ft/km díját nem tudták vállalni. A fővárosi önkormányzat az országgyűlési biztost arról tájékozatta, hogy már tudomást szereztek a problémáról, és intézkedett, hogy a gyermekeket október 9-től folyamatosan szállítók költségeinek fedezésére forrást találjanak, majd a fenntartó önkormányzat 2000 decemberében több mint félmillió forintot elkülönített a Csillagház nem tanköteles korú fogyatékos tanulói szállítási költségeinek fedezetére. A vizsgálat megállapította, hogy nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önkormányzat, amikor a nem tanköteles fogyatékos tanulók részére előre nem biztosította a szállítás költségeinek fedezetét, és csak a probléma jelentkezésekor intézkedett (OBH 4607/2000.). Hasonló eredménnyel zárult a Hortobágy körüli tanyavilágból bejáró tanulóknak az iskolabusz megszüntetésével kapcsolatos panasza (OBH 4218/2000.).

A speciális oktatást, nevelést igénylő gyermekek védelmében közel egy éven át folyamatosan foglalkoztunk az úgynevezett Meixner-módszert alkalmazó fővárosi általános iskola különböző érdekcsoportjaitól érkezett panaszaival. Az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy az iskola alapítványi működtetésbe adása nem ellenkezik-e magasabb szintű jogszabállyal, illetve okoz-hat-e visszásságot a művelődéshez való joggal összefüggésben. E körben megállapította: a művelődéshez való jog nem jelenti azt, hogy az általános iskolát ne lehetne alapítvány működtetésébe átadni, ha egyébként az önkormányzat, és az állami költségvetés biztosítja az oktatásban részesülők megfelelő képzését és anyagi támogatását. Megállapította azt is, hogy a közigazgatási hivatal döntései ellentmondásosak, a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoztak, mert a formális törvényesség látszatával a tanulók és a szülők többségének érdekei és akarata ellenére a tanítás megkezdését kívánták megakadályozni. Az ombudsman felhívta a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének a figyelmét, hogy a törvényes eljárás érdekében kifejtett tevékenysége és a működés anyagi feltételeinek elvonása éppen azok számára okozza a legnagyobb sérelmet, akiknek a jogai érdekében fel kíván lépni, ezért felkérte, hogy az eljárásában ne csupán a törvény betűjét, de annak célját is vegye figyelembe. A hivatalvezető az országgyűlési biztos felhívására és ismételt megkeresésére sem válaszolt, ezért az országgyűlési biztos a belügyminiszternél a válaszadási kötelezettség elmulasztása miatt a hivatalvezetővel szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett. A belügyminiszter válaszadási határideje még nem járt le (OBH 2004/1999.).

A felsősoktatási ügyek vizsgálatában a hatáskörünk megállapítása meglehetősen bonyolult. Mindig figyelembe kell venni az intézményi autonómiát és a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörét. Az utóbbival kapcsolatos jogbizonytalanságot okozó szabályozási problémára az elmúlt években több ajánlásban hívtuk fel a figyelmet. A teljesebb szabályozásra vonatkozó indítványokat 2000-ben a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elfogadta. A kodifikációs munka elkezdődött, a beszámolási időszakban azonban még a hatályos jogszabályok alapján kellett eljárnunk (OBH 3452/1999.).

A Wesley János Lelkészképző Főiskolával kapcsolatos panaszok vizsgálata példaszerűen magában foglalta a hatáskörünkkel, vizsgálati lehetőségeinkkel kapcsolatos fent említett összes nehézséget. A panaszok szerint a főiskola szociális munkás szakának oktatói 1999 őszén távoztak az intézménytől, ezért új oktatókat kellett alkalmazni. A szociális szak hallgatói azonban ragaszkodtak régi oktatóikhoz, a kialakult képzési rendhez. A tantárgyi tematikát és addigi oktatóikat a képzési színvonal garanciáinak tekintették. Az új oktatókat, az oktatási program változását nem fogadták el, ezért korábbi oktatóikkal más felsőoktatási intézményben kívánták folytatni tanulmányaikat. Ehhez az oktatási miniszter segítségét kérték. A hallgatók az intézményi tanács összetételét, képviseletük hiányát is kifogásolták, mert így a rájuk vonatkozó döntéseket véleményük meghallgatása nélkül hozták. A képzést is e nélkül változtatták meg, és a hallgató ezzel szemben védelmet sem kaphatott. Hiányolták a megfelelő tájékoztatást. A panaszosok kifogásolták a minisztérium eljárásának elhúzódását, a vizsgálat eredményét és azt, hogy azt csupán levélben és nem határozatban közölték velük. Az országgyűlési biztos vizsgálata során tisztázta, hogy az oktatás minősége - a megszerezhető képesítés - összefügg a munka és a foglalkozás megválasztásának szabadságával, a művelődéshez való joggal. Ehhez az állam azzal nyújt garanciát, hogy az intézmény szakmai programja, működési feltételeinek vizsgálata alapján dönt arról, alkalmas-e államilag elismert oklevél (diploma) kiadására. A képzés minőségét (alkalmasságát) egy független szakértői testület, a MAB vizsgálja, és állásfoglalása alapján hoz döntést az állami szerv a szakindítás kérdésében. A MAB ezt a vizsgálatot elvégezte, az intézmény oklevél-kiadási jogát nem függesztette fel. E szakértői állásfoglalást az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja felül. Azt azonban megállapította, hogy a felsőoktatási törvény (Ftv.) hiányosan rendelkezik a minőségről hozott döntés lehetséges jogkövetkezményeiről. Emiatt az előbbiekben felsorolt alkotmányos jogok érvényesüléséhez szükséges állami garancia is hiányos. Ajánlásában ezért az országgyűlési biztos felkérte az oktatási minisztert, kezdeményezze az Ftv. olyan kiegészítését, amely a szak engedélyének megvonása esetére rendelkezik a tanulmányok folytatásának módjáról és ebben a miniszter közreműködéséről akként, hogy más intézményt vagy intézményeket kér fel a hallgatók átvételére, és számukra a finanszírozást biztosítja. A miniszter erre az ajánlásra - bár a határidő az év végén már letelt - választ sürgetés ellenére még nem adott. A másik lényeges kérdés volt a törvényességi felügyelet tartalma. Erről az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az bármilyen fenntartású intézménynél azonos. A jogszerű működés ellenőrzése jogsértés esetén a jogszabályban előírt intézkedés foganatosítása. Azt, hogy a felügyeletet gyakorló mit vizsgálhat, a jogalkotó határozza meg azzal, ahogyan szabályoz. A konkrét esetben a miniszter az egyházi fenntartású intézménynél több intézkedést tett e jogkörében. Ennek nyomán az intézmény módosította egyes szabályzatait úgy, hogy a hallgatói részvételt a különböző testületekben biztosították. Az országgyűlési biztos ajánlásában kérte az oktatási minisztert, hogy a vizsgálat megállapításait vegye figyelembe, a hiányosságokat előidéző okokat mielőbb szüntesse meg. A törvényességi felügyelet körében konkrét vizsgálatot is javasolt a miniszternek. Válaszában a miniszter mindezeket az ajánlásokat elfogadta (OBH 4414/1999., 4590/1999., 4893/1999.).

Már az 1999. évről szóló jelentésben is szóvá tettük azokat az alapjogokat sértő jelenségeket, amelyek a másoddiplomás és a párhuzamos képzés körében merültek fel. A párhuzamos képzésben részesülők számára hátrányt jelent, hogy a törvényi szabályozás hiányossága miatt nem világos az, hogy melyik képzésben vehetik igénybe a tandíjmentességet. Az országgyűlési biztos ismételten felhívta az oktatási miniszter figyelmét arra, hogy indokolt a jogszabályok olyan módosítása, amely a párhuzamos képzésre vonatkozó finanszírozási, támogatási rendelkezések értelmezése körében a bizonytalanságot megszünteti. Az oktatási miniszter válaszában a problémát elismerte és közölte, hogy azt a törvény és a rendelet eltérő szabályai okozták. A vizsgálat ideje alatt mindkét jogszabályt módosították. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogbizonytalanság ugyan sérelmet jelentett, de a korábban meghozott döntések a konkrét panaszos fizetési kötelezettségével - így a tulajdonhoz fűződő jogával - összefüggésben visszásságot nem okoztak. A hallgatót megillető támogatással, illetőleg kedvezménnyel kapcsolatos választási jog hiányos szabályozása miatt viszont továbbra is fennáll a jogbiztonság sérelmének közvetlen veszélye. Ezért javasolta az országgyűlési biztos az oktatási miniszternek, hogy a vonatkozó rendelet módosítására tegyen előterjesztést a Kormánynak. A válaszadás határideje még nem telt el (OBH 6477/1998., OBH 7374/1998.).

Az elmúlt években ismét előfordult, hogy egy felsőoktatási intézmény nem azt a diplomát akarta kiadni, amelyet a tanulmányok megkezdésekor megígért. A pedagógiai szakon végzett hallgatók tanári helyett nevelői oklevelet kaptak volna. Ez a változás a meglévő állásukat veszélyeztette. A vizsgálatra az Oktatási Minisztériumot kértük fel, amely egyébként is vizsgálta az ügyet. A miniszter megállapította, hogy a főiskola jogosult volt a pedagógiai és a nevelőtanári szak meghirdetésére, de a szakpárosítás, illetve a képzési előfeltételek korábbi gyakorlatától eltért. (Egy szakként, levelező tagozaton hirdette azt meg.) A belső tájékoztatóban, újsághirdetményben tanári szakként jelölték meg a megszerezhető képzettséget, holott a szak elvégzése önmagában nem eredményezhet tanári szakképzettséget. A főiskola vezetése késedelmesen, csak a képzés utolsó évében kérte az Oktatási Minisztérium segítségét. Végül kompromisszumos megoldást találtak a diploma minősítésére. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a főiskola a szak átszervezésével és a nem helytálló tájékoztatással visszásságot okozott. A jövőbeni hasonló esetek elkerülésére ajánlást tett a főigazgatónak, az oktatási minisztert pedig arra kérte, hogy hívja fel az intézmények figyelmét a hibás tájékoztatás esetleges következményeire is, és sürgette a bölcsész szakok képesítési követelményeinek mielőbbi kiadását. A címzettek az ajánlásokat elfogadták (OBH 2742/1999.).

A piaci társadalom alapja és alapvető működési feltételei az elmúlt 11 évben megteremtődtek. Az állampolgári jogok biztosának azonban bőven akadt feladata a piaci szereplők állampolgári jogainak védelmezésében.

A piac működésének egyik alapvető feltétele a biztonságos tulajdonszerzés. Ezt az ingatlanok vonatkozásában fennállásunk óta folyamatosan vizsgáltuk a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál, mivel ott különösen nagy ügyhátralék halmozódott fel. 2000-ben utóvizsgálatot tartottunk, amelyben a korábbi ajánlások sorsát ellenőriztük. A helyszíni vizsgálat tapasztalatai, illetve a rendelkezésre bocsátott dokumentációk alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Kerületi Földhivatal, bár a hátralék jó részét feldolgozta, a lakótelepek rendezetlensége miatt az ügyirathátralékkal továbbra sem tudott megbirkózni. Ezért a korábbi vizsgálat (OBH 4209/1997.) során megállapított visszásságok reparálása késik. Például a lakótelepek lakástulajdonosainak jelentős része a földhivatal szerint még mindig nem rendelkezik regisztrált tulajdonnal. Az országgyűlési biztos ajánlást tett a felügyeletet ellátó miniszternek - az ÁPV Rt. és a Fővárosi Önkormányzat közreműködését kérve -, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek és a főpolgármesternek. A megszólítottak az ajánlást - az ingatlan-nyilvántartási törvény módosítására vonatkozó javaslatot kivéve - elfogadták. A minisztérium kiadott a törvény alkalmazásához egy módszertani útmutatót. Ez a módosítást szükségtelenné tette. A rendezetlen tulajdonú lakótelepek nyilvántartásba vétele érdekében megkezdődött az egyeztetés az ÁPV Rt., a Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Kerületek Földhivatala között. Az országgyűlési biztos jelezte, hogy a módszertani útmutató szerinti eljárás eredményességét 2001 második negyedévében megvizsgálja (OBH 874/2000.). Az ingatlan-nyilvántartásban a késedelmes eljárás - ami adott esetben 7-10 évet is jelenthetett - miatt az országgyűlési biztos minden esetben megállapította az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A vizsgálati jelentésekben hangsúlyozta, hogy az 1957. évi IV. törvény 15. §-a szerint az érdemi határozatot a kérelem előterjesztéséről, illetőleg az eljárás megindításától számított harminc napon belül kell meghozni. Az említett szabály éppen azt a célt szolgálja, hogy a tulajdonjog és az ingatlanhoz fűződő más jelentős jogok és tények bejegyzése határidőben megtörténjen, biztosítva ezzel a nyilvántartás közhitelességét és a tulajdonnal való szabad rendelkezést. Az egyik esetben az eljárás elhúzódása további végrehajtási cselekmények foganatosításának akadálya volt (OBH 1009/2000.). A téves bejegyzések miatti panaszoknak két tipikus esetével találkoztunk. Az egyik esetben a földhivatal határozatának kiigazítását a szerzés jogcímének és időpontjának elírása miatt kérte a panaszos, de a földhivatal döntése elmaradt (OBH 646/2000.), a másik esetben a bejegyzés alapjául szolgáló hatósági határozatok voltak jogszabályellenesek, és ezt eljárásuk során a földhivatalok nem észlelték, hanem a jelzálogot bejegyezték a nyilvántartásba (OBH 1824/1999., OBH 3120/1999.). Súlyos sérelmet okoztak a téves adatszolgáltatással és azzal is, amikor az ügyfél nem azt a térképmásolatot kapta meg, amit kért (OBH 2949/1999., OBH 4257/1999.).

A prosperáló piacgazdaság egyik jellemzője az építkezési dömping. A tulajdonszerzésnek ez a módja vizsgálatunk során egy sajátos és sokakat érintő problémára hívta fel a figyelmet. Az egyik panaszos például azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzattól vásárolt ingatlanára nem kapott építési engedélyt, és az elutasítással végződő eljárás is csaknem két évig húzódott. A panaszos Balassagyarmat Önkormányzatától vásárolt ingatlanra kért építési engedélyt a jegyzőtől mint építési hatóságtól (OBH 5920/1999.). Az engedélyezési eljárás során derült ki, hogy a telken több közművezeték megy át, és a szintén az önkormányzattól vásárolt szomszéd telken az adás-vételt követő időben épült áruház parkolójából a csapadékvizet is ide kötötték be a jegyző engedélyével. A panaszos építési engedélykérelme és egyéb beadványai nyomán az önkormányzat több ajánlatot közölt a panaszossal, beleértve a visszavásárlást is. Egyezség azonban nem született. Az 1998 elején kelt kérelmet 1999 augusztusában utasította el a jegyző, azt a közigazgatási hivatal is jóváhagyta.

Megállapítottuk, hogy ebben az ügyben kialakult szerepzavar, a funkciók keveredése az építési igazgatásban általánosnak számít. Az önkormányzati vagyontömeget különböző források a nemzeti összvagyon hozzávetőleg egynegyedére becsülik. Az ingatlanvagyon körében ez a nagyságrend (például üzletek, közterületek, kül- és belterületi földek esetében) még nagyobb. Az önkormányzatok tulajdonosként mindezeken az ingatlanokon, illetve azok szomszédságában folyó építkezéseken érintett ügyfelek. Az építéshatósági ügyekben érintett tulajdonosként, építtetőként, szomszédként olyan eszköz áll(hat) rendelkezésükre érdekeik érvényesítésére, amely más ügyfélnek nem, legyen az az állam (vagy szerve), másik önkormányzat, vagy bárki más, beleértve az állampolgárokat is. Az önkormányzatok a város érdekében vagy gazdasági kényszerből a városrendezési tervek készítőiként, a városi közművek tulajdonosaként, ingatlanuk eladójaként lépnek fel. Jogalkotói, tulajdonosi, bevételi kényszerrel szorított városüzemeltetői szerepkörben hoznak döntéseket. Ennek során szerepeikben azonban a polgári jog szabályai szerint és/vagy pénzzel rendezhető esetek, illetve eladói pozícióik előnyösebbé tétele érdekében a hatósági jogalkalmazást igénybe veszik, illetve ezzel az eljárást számukra kedvező módon befolyásolják. A jegyző építési hatóság, ugyanakkor az önkormányzat alkalmazottja és a költségvetésének összeállításáért felelős személy.

Az országgyűlési biztoshoz érkezett más panaszokban már többször felmerült ez a probléma (OBH 8565/1996., OBH 2954/1998., OBH 3735/1998., OBH 4918/1998.). A hatósági hatáskör a közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlására való feljogosítottságot jelent. Ezt a közhatalmat senki nem használhatja saját tulajdonosi pozíciójának kedvezőbbé tétele vagy tulajdonosi kötelezettségei nem teljesítésének, elodázásának érdekében. Az építésügyi igazgatási eljárásban a nem önkormányzati ügyfél (tekintet nélkül az önkormányzattal egyező vagy ellenérdekűségére) tulajdonosi, építtetői, szomszédi jogai sem lehetnek többek vagy kevesebbek azért, mert az önkormányzattal más, nem közigazgatási intézményi jogviszonyban is áll. Nem építhet jobb vagy rosszabb feltételekkel, ha önkormányzattól vette a telkét, mintha magánszemélytől vette volna. Nem húzható az eljárás évekig. Az önkormányzatok és a jegyzők egymáshoz viszonyított sajátos helyzete folytán tehát az építési hatóságok eljárásukban tevőlegesen vagy mulasztással visszásságot idézhetnek elő az állampolgároknak a törvény előtti egyenlőséghez fűződő jogával összefüggésben.

Figyelemmel a megállapított visszásság általános jellegére, az országgyűlési biztos ajánlást tett az igazságügyi miniszternek, a belügyminiszternek, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy kezdeményezze az államigazgatási eljárási és az építésügyi jogszabályok olyan módosítását, amelyek biztosítják a hatóság döntéseinek pártatlanságát és az eljárási kényszer érvényesülését akkor is, ha az eljárásban az önkormányzat ügyfél vagy annak nem hatósági döntései befolyásolhatják az építési hatósági eljárást. A konkrét ügyben az ombudsman kezdeményezte, hogy a közigazgatási hivatal vezetője gondoskodjon arról, hogy a jogorvoslati eljárásban vizsgálják meg az első fokú hatóság érdemi döntése mellett az államigazgatási eljárás szabályainak a betartását is. Kirívó esetben (másfél évig tartó ügyintézés) kezdeményezzenek eljárást a mulasztóval szemben, a polgármester és a jegyző pedig gondoskodjanak arról, hogy az önkormányzat és tisztségviselői jogosultságai ne keveredjenek, tehát a hatósági eljárásban biztosítsák a törvény előtti egyenlőséget. A kezdeményezéseket a megszólítottak elfogadták. Az építésügyi törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van (OBH 5920/1999.).

Több ezer ingatlantulajdonos rendelkezési jogát korlátozza a településrendezési intézkedések végrehajtásának elmaradása, az elővásárlás, kártalanítás, kisajátítás rendezetlensége (OBH 2395/ 1995., OBH 5825/1996., OBH 4302/1997., OBH 4136/1999., OBH 4747/1999.).

Az építkezési, beruházási kedv növekedésével egyenes arányban fogynak a nagyvárosokban a közterületek, a parkok, a zöldterületek, a véderdők. E téren sok helyen helyteleníthető önkormányzati gyakorlat alakult ki. Az országgyűlési biztos például egy székesfehérvári vizsgálatában megállapította, hogy a jegyző olyan telekalakítást engedélyezett, amelynek eredményeként közterületből kiemelve keletkezett egy új ingatlan, amit az építtetők üzletház céljára megvásároltak. Erre a jegyző építési engedélyt is adott. Az építkezés megkezdését követően a panaszosok kérték az engedély visszavonását vagy legalább módosítását, miután az új üzletek kialakításával nem értettek egyet. Sérelmezték, hogy az építési engedélyről nem kaptak értesítést, így fellebbezéssel nem élhettek, felügyeleti intézkedés iránti kérelmüket a megyei közigazgatási hivatal elutasította. Az építtetők az engedélytől eltérően építkeztek. A fennmaradási engedélyezési eljárás a vizsgálat idején folyamatban volt. Az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatallal egyezően azt állapította meg, hogy az "úszótelek" kialakítása (amelyen a sérelmezett építkezés folyik) szabálytalan volt, az engedélyezésétől számítva azonban több mint egy év eltelt, és az engedélyező határozata alapján az építtetők az ingatlant megvették, ezzel jóhiszeműen szerzett jogukat gyakorolták. Az ügyben felügyeleti intézkedésre nem volt mód. Az önálló telek kialakításával a panaszosok ingatlanának közvetlen szomszédos ingatlan minősége is megszűnt, hiszen az építéssel érintett ingatlan és a panaszosok ingatlana között most már egy közterület helyezkedik el. A jelenleg hatályos rendelet szerint az építési engedélyt a határozattal érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) építési telekkel (ingatlanokkal) rendelkezni jogosultakkal kell közölni. A panaszosok ingatlana az új telek kialakítása után már nem közvetlenül szomszédos az építkezéssel érintett ingatlannal, tehát a rendelet alapján az üzletek építési engedélyezési eljárásában nem minősülnek érdekelt félnek.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogszabályoknak az érintettek körét meghatározó jelenlegi előírásai sértik a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő jogot, különös tekintettel a számos nyeles telekre és az elmúlt évtizedekben megépült lakótelepekre. A lakótelepek épületei ugyanis "úszótelkeken" helyezkednek el, ami azt jelenti, hogy azokat közterület veszi körül. Ennek alapján minden lakótelepi lakóház csak közterülettel érintkezik. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget a szabályos építési telek és az "úszótelkek" között, pedig a jogi következmények igen eltérőek. Az országgyűlési biztoshoz több hasonló panasz érkezett. Ismételt felkérésére az ágazati minisztérium már jelezte, hogy a jogszabály módosításának előkészítő munkája megkezdődött. Ezért az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggésben felmerült visszásságok reparálására vonatkozó javaslatait egy átfogó felülvizsgálat után teszi meg a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek (OBH 3284/ 1999.).

Emberek sokaságának okoz továbbra is igen nagy gondot az engedély nélkül vagy attól eltérő módon létrehozott építmények ügyében hozott jogerős hatósági határozatok végrehajtásának elhúzódása vagy lehetetlenülése. A tulajdonhoz való jogot, az ehhez kapcsolódó jogbiztonság sérelmét nem feltétlenül az eljáró hatóság okozza. Az országgyűlési biztos az egyik vizsgálati eljárásban leszögezte, hogy a hatályos jogszabályok nem alkalmasak a jogszerű állapot helyreállítására vagy megteremtésére. Nem biztosítanak megfelelő lehetőséget az eljáró szervek számára a jogerős és végrehajtható határozatok "karhatalmi végrehajtására", nem zárják ki az eljárásjogi szabályok időhúzási célú alkalmazását. Nem biztosítják az eljáró hatóságok számára a végrehajtási költség megelőlegezésének alapjául szolgáló anyagi fedezetet. Nem szabályozzák a piaci szereplők számára is ösztönző módon a végrehajtás építőipari szakmai hátterét. Az országgyűlési biztosok korábban több ügyben megkeresték a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot a hasonló jellegű problémák rendezésének megoldási terve iránt érdeklődve. 1999-ben a minisztérium helyettes államtitkára arról adott tájékoztatást, hogy a kérdés vizsgálata a minisztériumban folyamatban van. Az újabb kérdésre azt a választ kaptuk, hogy az FVM az építésügyi eljárás szabályainak módosítását az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény reformjában, illetve egy dekoncentrált szervként működő építésügyi hatóság létrehozásában tartja megoldhatónak. Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos elfogadta.

Sok panaszos azt sérelmezte, hogy az emberek nyugalmát, tulajdonuk zavartalan használatát sérti, ha folytonosan temetési szertartásokat kell lakásukból szemlélni. A nagyvárosi temetők pedig "nagyüzemként" működnek, kihangosított búcsúbeszédek, harangozás, gyászzene hallható a lakókörnyezetben. A temető csendjét a külvilágtól, a külvilágban élők magánszféráját pedig a temetői tevékenység közvetlen, folyamatos elviselésétől óvni kell. Az emberi jogok és a kegyeleti jogok védelme érdekében az országgyűlési biztos többször kifejtette álláspontját a jogalkotás folyamatában (OBH 434/1999., OBH 3539/2000.). A kérdéses jogszabály azonban, amely az úgynevezett védőtávolságot előírná, még nem jött létre.

Az állampolgár alapvető szükségleteinek biztosítása miatt ma már a piac résztvevőjeként kerül kapcsolatba a települési önkormányzattal, valamint a szükségletek szempontjából igen jelentős területeken működő monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal. Amíg e területen a piaci társadalomra való áttérés egyúttal a kiszolgáltatottság közvetlen veszélyét is jelentheti, addig az állam fokozott védelmét biztosítani kell. Ezért az állampolgári jogok biztosa egész működése során kiemelt figyelmet szentelt az ezzel kapcsolatos panaszok vizsgálatának.

Az egészséges ivóvízzel való ellátás például állampolgári jog egy olyan településen, ahol egy család kivételével minden lakó számára biztosították a vezetékes vizet. 10 éve fennálló jogos panasz orvoslására mégis csak az ombudsman közbenjárása után került sor (OBH 3439/1998.). A locsolási kedvezménnyel kapcsolatban 1995 óta folyamatosan érkeznek panaszok. Már 1996-ban azt kértük az illetékes minisztertől, hogy az állami tulajdonban lévő közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjat oly módon határozza meg, hogy az év meghatározott időszakában a lakossággal való elszámolásban a díj tükrözze a locsolási kedvezményt. Az évenkénti sürgetés hatására 2000 októberében hirdették ki az előbbi követelményeknek megfelelő miniszteri rendeletet, amely már csak 2001 nyarától - tehát öt éves késéssel - csökkenti a lakossági kiadásokat (OBH 3166/2000.). Sok jogos panasz érkezett a vízdíjak elszámolásával és a vízfogyasztás mérésével kapcsolatban is. A számlareklamációkkal kapcsolatos eljárási szabályok megsértése nemcsak kellemetlenséget, hanem néha jelentős anyagi hátrányt is okoz az ügyfélnek (OBH 5875/1998., OBH 2934/1999., OBH 4898/1999., OBH 5301/1999.). Különösen súlyosan sérti az állampolgárok jogbiztonságát az a jogtalan eljárás, amelynek során a mellékvízmérős számlák kiállításáért külön díjat számítanak fel. A helyzet orvoslására vonatkozó ajánlást az illetékes miniszter és a Fővárosi Közgyűlés elfogadta, de a kérdéses rendelet módosítását nem tartották szükségesnek, mert az ár tartalmát a vonatkozó jogszabály egyértelműen határozza meg. A jogellenes állapot azonban még most is fennáll. Legutóbb arról kaptunk tájékoztatást, hogy a végleges válasz attól függ, hogy a 2001. évi díjtárgyaláson a főváros milyen eredményeket ér el az általa üzemeltetett Rt.-nél (OBH 4751/1996.).

A távfűtésre utalt fogyasztók Magyarországon - a díjak folyamatos emelkedése miatt - hátrányos helyzetbe kerültek, ingatlanuk piaci értéke ennek megfelelően elmarad a hasonló adottságú, de más fűtési rendszerű lakásokétól. Érthető tehát a lakosságnak az a törekvése, hogy komoly anyagi áldozat árán le akarnak válni a központi rendszerről, vagy az átalánydíjas elszámolásról a tényleges fogyasztás szerinti elszámolásra kívánnak rátérni. Ha ezt az igényt a monopolhelyzetben lévő szolgáltató nem veszi figyelembe, akkor adott esetben az önkormányzatnak kell vállalnia a lakosság érdekképviseletét (OBH 1677/1997., OBH 2841/1999.).

Gázszolgáltatóval kapcsolatos panaszt 2000-ben nem vizsgáltunk, annál több mostanában a sérelem a hálózat kiépítésével kapcsolatban. Az egyik vizsgálatból kiderült például, hogy az önkormányzat nem fizette vissza a panaszosnak a hálózatfejlesztési hozzájárulást, annak ellenére, hogy a csatlakozó vezeték nem épült meg (OBH 2994/1999.). Egy másik esetben a szolgáltató nem akarta kiállítani azt az igazolást a hálózatfejlesztési hozzájárulás befizetéséről, amelynek alapján a fogyasztó az állami támogatást igényelheti (OBH 380/2000.). Az egyik gázbekötési panasz vizsgálatában derült az ki, hogy a Magyar Energia Hivatal a fogyasztói panaszok kivizsgálásában nem folytat le államigazgatási eljárást, hanem a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1997. évi I. törvény alapján jár el és levélben értesíti a panaszosait vizsgálatának eredményéről. Erre a biztos ajánlásban felhívta a hivatal figyelmét. A kezdeményezéssel a Magyar Energia Hivatal nem értett egyet, ezért azt állásfoglalásra felterjesztette a gazdasági miniszternek. A válaszadás határideje még nem telt el (OBH 5536/1998.).

A fogyasztóvédelemmel az országgyűlési biztos érdemben viszonylag ritkán foglalkozik, mivel a fogyasztóvédelem állami szervezetrendszerének csak a hatósági tevékenységét vizsgálhatja. A fogyasztóvédelmi főfelügyelőség szakvélemény-adási tevékenysége nem hatósági jellegű, ezért kívül esik az országgyűlési biztos hatáskörén. Nem terjed ki továbbá az országgyűlési biztos vizsgálati jogosultsága a fogyasztói panaszok által érintett gazdálkodó szervezetekre sem, kivéve ha közszolgáltatást ellátó szervezetről van szó. Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot folytatott abban a kérdésben, hogy a kereskedelmi hálózatokban működő biztonsági szolgálatok vásárlókkal szembeni intézkedéseivel kapcsolatos panaszokat a fogyasztóvédelmi felügyelőségek megvizsgálják-e, indokolt esetben megteszik-e a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket. A vizsgálat egy sajtócikk alapján indult. Ez arról számolt be, hogy egy áruházban a biztonsági őrök ok nélkül zaklatják a vásárlókat, megalapozott gyanú nélkül vetik őket biztonsági vizsgálat, motozás alá. A cikkben leírt esetben a vásárló táskáját a biztonsági szolgálat vezetőjének irodájában átkutatták, őt magát pedig levetkőztették és ruháit is átvizsgálták. Az országgyűlési biztos a hivatalból elrendelt vizsgálata során megkereste a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatóját, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökét és néhány megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget is. A vizsgálat feltárta, hogy egyes fogyasztóvédelmi felügyelőségek a biztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos panaszokat érdemben nem vizsgálják meg, sőt úgy tájékoztatják a panaszosokat, hogy erre nekik nincs is hatáskörük. Az utóbbiak tehát igényeiket polgári peres úton érvényesíthetik.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény és a végrehajtásról szóló kormányrendelet értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság feladat- és hatásköre a kifejezetten más szervek hatáskörébe utalt ügyek kivételével mindazokra a tevékenységekre kiterjed, amelyek a fogyasztókat érintik. A belkereskedelemről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 4/1997. (I. 22.) Kormányrendelet 23/A. §-a előírja, hogy az üzlet biztonsági őrei és az üzlet dolgozói tevékenységükkel nem sérthetik a vásárlók személyiségi jogait. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek tehát nem térhetnek ki hatáskör hiányára hivatkozással az olyan tárgyú panaszok vizsgálata elől, amelyek az üzletekben dolgozó biztonsági szolgálatok tevékenységét érintik. Ezen az sem változtat, hogy a Ptk. előírásai értelmében a személyiségi jogaiban sérelmet szenvedett vásárló igényét közvetlenül bíróság előtt is érvényesítheti. Az a tény, hogy egyes fogyasztóvédelmi felügyelőségek jogszabályból le nem vezethető indokok alapján ilyen esetekben hatáskörük hiányát állapították meg, a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoztak. Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében ajánlást tett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójának, melyben felkérte, hogy hívja fel a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek igazgatóit a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos panaszok intézésének módosítására. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója az ajánlást elfogadta. A jelentést megküldte a területi felügyelőségek igazgatóinak, körlevelet adott ki a hatáskör szerinti eljárásokról, intézkedésekről, ezen felül országos értekezleten szóban is felkérte a területi szervek vezetőit az országgyűlési biztos megállapításainak figyelembevételére. Körlevelében egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi egységekben végzett ellenőrzések során minden esetben vizsgálni kell azt, hogy megvalósulnak-e az üzlet biztonsági őreinek tevékenységére vonatkozó előírások (OBH 5213/1999.).

A települési szilárd hulladék elszállításával, elsősorban annak díjazásával kapcsolatos panaszok száma a vonatkozó 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) hatálybalépése óta folyamatosan magas. Ennek az az oka, hogy a Kötv. az önkormányzatok által szervezett hulladékszállítással ellátott területen kötelezővé tette e közszolgáltatás igénybevételét, és az önkormányzatoknak adott felhatalmazást arra, hogy rendeletben szabályozzák a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltató és a tulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit, az elvégzendő szolgáltatás alapján a tulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, a díj mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A települési önkormányzatok tehát széles körű rendeletalkotási hatáskört kaptak a hulladékszállítással és ártalmatlanítással kapcsolatos kérdések szabályozására. A helyi önkormányzatok által a Kötv. felhatalmazása alapján alkotott rendeletek ügyében az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott. Több esetben megállapította, hogy az önkormányzatok rendeletük megalkotása során alkotmánysértő szabályokat is alkottak, amennyiben nem vettek figyelembe olyan követelményeket, mint például a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága, a diszkrimináció tilalma. Az önkormányzati rendeletalkotási gyakorlathoz hozzájárult az is, hogy a Köv. oly módon adott felhatalmazást a települési önkormányzatnak a hatálya alá tartozó közszolgáltatások díjának megállapítására, hogy elmulasztotta a díjmegállapításra vonatkozó garanciális rendelkezések megalkotását. E törvényalkotói mulasztás miatt az Alkotmánybíróság 6/1999. (IV. 21.) AB határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 2000. június 30-ig tegyen eleget. Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény megalkotásával tett eleget. A 2000 első félévében megalkotott törvény szabályozási körébe vonta a települési szilárd hulladék összegyűjtésével, elszállításával és ártalmatlanításával kapcsolatos kérdéseket, beleértve a díj megállapításának egyes szempontjait is. Ugyanakkor felhatalmazta a Kormányt, hogy rendeletben szabályozza a hulladékkezelési közszolgáltatás díjmegállapításának részletes szakmai szabályait. A hulladékgazdálkodási törvény - a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendelettel együtt - 2001. január 1-jén lépett hatályba. Mindez az jelentette, hogy a beszámolási időszakban az új törvény által elérni kívánt hatások az önkormányzati rendeletalkotásban még nem jelentkezhettek.

Feltehetőleg ezzel a körülménnyel magyarázható, hogy 2000-ben a korábbinál több panasz érkezett a települési szilárd hulladék elszállításával és annak díjazásával kapcsolatban. A panaszokban visszatérő probléma volt, hogy egyes önkormányzati rendeletek előírása szerint a települési szilárd hulladék elszállításáért megállapított díjat azoknak is fizetni kell, akik a szolgáltatást valamilyen okból nem veszik igénybe (például a keletkezett hulladékot elégetik, komposztálják, állatokkal megetetik stb.). Többen úgy vélték, hogy ilyen esetekben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az igénybe nem vett szolgáltatásért is fizetni kell. Az országgyűlési biztos megállapítása szerint azonban nem eredményez alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az olyan tartalmú önkormányzati rendelet, amely előírja a díjfizetési kötelezettséget azok számára is, akik a hulladékszállítási közszolgáltatást nem veszik igénybe. A Köv. értelmében ugyanis a szervezett hulladékszállítással ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosai a közszolgáltatást kötelesek igénybe venni. Ennek alapján a keletkezett hulladék elszállításának és megsemmisítésének legális módja a szervezett közszolgáltatás igénybevétele. A település tisztaságához fűződő közérdek megköveteli, hogy a településen keletkezett szilárd hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően gondoskodjanak, ezt pedig a szervezett közszolgáltatás biztosítja.

Az ombudsman vizsgálati és intézkedési jogosultsága az önkormányzati rendeletre és annak előkészítésére nem terjed ki, mert ez az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény alkalmazása szempontjából nem minősül hatósági tevékenységnek. Kiterjed viszont hatásköre a közszolgáltatást végző szervezetekre. A vizsgált esetekben azonban a közszolgáltatást végző szervezetek nem tettek mást, mint hogy végrehajtották a rájuk is kötelező önkormányzati rendeletek előírásait. Az önkormányzati rendelet módosítása érdekében viszont az országgyűlési biztos a képviselő-testületeknél hatáskör hiányában nem intézkedhetett, ugyanis a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok túlnyomó többsége az alkotmányos követelményeknek meg nem felelő önkormányzati rendeleti előírásokon alapult, ezért a visszásságok megszüntetésének egyetlen lehetséges módja az önkormányzati rendelet módosítása volt. Ezt az alkotmányellenesnek tartott rendeletek alkotmánybírósági felülvizsgálata kezdeményezésével vagy az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatalok vezetőihez intézett ajánlással lehetett elérni. Az országgyűlési biztos arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben a közigazgatási hivatal vezetőjéhez intézett ajánlással elérhető a rendelet módosítása, akkor nem kezdeményez alkotmánybírósági eljárást. A gyakorlati tapasztalatok alapján ez a megoldás bevált. A közigazgatási hivatalok vezetői az országgyűlési biztos által tett ajánlásokat általában elfogadták, törvényességi felhívást bocsátottak ki a rendeletalkotó önkormányzatoknak a rendeletek módosítására, melynek alapján néhány esetben a módosítás már meg is történt.

Az egyes ügyek vizsgálata során leggyakrabban a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának megsértését állapítottuk meg. Ez történt például akkor, amikor az önkormányzat a díj megállapításának alapjaként ingatlanonként, illetve lakásonként minimum 110 vagy 120 literes hulladékgyűjtő heti egy vagy többszöri ürítését vette alapul, és nem vette figyelembe, hogy kisebb háztartásokban az említett mennyiségnél lényegesen kevesebb hulladék gyűlik össze. Az Alkotmánybíróság határozataiban több olyan alkotmányos követelményt rögzített, amelyeket a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának biztosítása érdekében az önkormányzatoknak figyelembe kellett volna venniük. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a teljes arányosságot az olyan díjrendszer biztosítja, amely igazodik az elszállított hulladék mennyiségéhez. Nem tartotta alkotmányellenesnek az átalánydíj megállapítását sem. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság lényeges követelményként állapította meg, hogy a díjazás közelítsen a ténylegesen ellátott szolgáltatás ellenértékéhez, és a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. Abban az esetben, ha a díj nem a ténylegesen kibocsátott szemét mennyiségéhez, hanem az azt tükröző más mutatókhoz (például a szobák és más helyiségek száma, nagysága, a lakásban élő személyek száma, a kiürített tartóedények száma, űrmérete) kötődik, fokozottan kell törekedni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának biztosítására (OBH 1985/2000., OBH 2638/2000.).

Fontos alkotmányossági követelmény, hogy a jogalkotó az egyes objektív szempontok alapján meghatározott igénybevevői körökre azonos joghatású, az eltérő igénybevevői körökre pedig megfelelően differenciált szabályokat alkosson. Ennek a követelménynek a sérelme elsősorban az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok számára megállapított díjrendszer alkalmazásánál következett be. Az ombudsman álláspontja szerint nem lehet alappal vélelmezni, hogy a balatoni üdülőterületen a téli hónapokban mindenütt azonos mennyiségű elszállítást igénylő hulladék keletkezik. Szerinte alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság keletkezik a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalansága miatt, ha a balatoni üdülőterületen az üdülőtulajdonosok az év öt hónapjában az állandó lakosok egész éviével azonos hulladékszállítási díjat fizetnek (OBH 3591/2000.).

Az emberi méltósághoz való jogból eredő önrendelkezési jog sérelmével összefüggő visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos azokban az esetekben, amikor az önkormányzat rendelete lehetővé tette, hogy a szolgáltató a szolgáltatás ellenértékét részben vagy egészben már a szolgáltatás teljesítése előtt beszedje. A Ptk. értelmében az ellenszolgáltatást a szolgáltatásért kell fizetni, ami azt jelenti, hogy az ellenszolgáltatást általában a szolgáltatás elvégzése után lehet követelni. A települési szilárd hulladék elszállítása olyan polgári jogi jogviszony keretében történik, ahol a jogviszony létrehozása jogszabály alapján kötelező, és a szerződés szinte valamennyi tartalmi elemét is jogszabály határozza meg. Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a gyengébb pozícióban lévő állampolgár szerződési szabadsága csak alkotmányos cél által vezérelten, a szükséges mértékben csorbuljon. Az országgyűlési biztos úgy ítélte meg, hogy a tulajdoni formák egyenjogúságával összefüggésben visszásságot eredményez, és az önrendelkezési joghoz kapcsolódó szerződési szabadság alkotmányosan nem indokolható korlátozását eredményezi, ha az állampolgárok a teljesített szolgáltatástól függetlenül, annak díját részben vagy egészben előre kötelesek megfizetni (OBH 100/1999., OBH 3787/2000., OBH 3591/2000.).

A panaszok vizsgálata során gyakran lehetett találkozni azzal a jelenséggel, hogy az önkormányzatok a települési szilárd hulladék elszállítására irányuló polgári jogviszonyból eredő kötelezettségek megszegését (például a szolgáltatás igénybevételének vagy a díj megfizetésének elmulasztását) szabálysértéssé minősítették. Az Alkotmánybíróság 19/1998. (V. 22.) AB sz. határozatában leszögezte: a szabálysértés intézményének rendeltetésével összeegyeztethetetlen az, hogy a jogalkotó valamely közjogi védelmet igénylő közérdek nélkül önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettség nem teljesítését szabálysértéssé nyilvánítsa. A hulladékszállítási közszolgáltatás polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, melynek sajátossága, hogy a jogviszony létrehozását jogszabály kötelezővé teszi, tartalmát pedig jogszabály állapítja meg. Ez azonban a jogviszony jellegén nem változtat. A közszolgáltatási polgári jogi jogviszonyból eredő kötelezettségek megszegése esetén ezért a polgári jog szabályai szerint lehet eljárni. E mulasztások önmagukban nem minősíthetők szabálysértéssé, mert ez a gyakorlatban alkotmányos joggal összefüggő visszássághoz vezet. A szabálysértéssé minősítéshez a polgári jogi kötelezettség megszegésén túl szükség van valamilyen egyéb, közjogi védelmet igénylő közérdekre is. Például szabálysértéssé minősíthető, ha valaki nem veszi igénybe a hulladékszállítási közszolgáltatást, és ennek eredményeként ingatlanán a környezetet is veszélyeztető hulladékot halmoz fel (OBH 100/1999., OBH 3591/2000., OBH 3787/2000.). A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságot eredményez, ha az önkormányzat csupán az állandóan lakott területeken lévő ingatlanok tulajdonosai számára teszi lehetővé a díj csökkentését, amennyiben ingatlanukat huzamosabb ideig nem használják, ugyanezt a kedvezményt pedig nem adja meg az üdülőtulajdonosok számára (OBH 100/1999., OBH 3787/2000.).

A jogállamiságból és a jogszabályok megtartására vonatkozó alkotmányos követelményből következik, hogy az állampolgárok számára magatartási szabályokat az állam vagy az önkormányzatok kizárólag jogszabályban határozhatnak meg. Nem felel meg ennek a követelménynek, és ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan önkormányzati rendeleti szabály, amely a települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatban egyes rendeleti szabályozást igénylő kérdéseket a fogyasztó és a szolgáltató közötti megállapodás (OBH 2556/1999.), illetőleg a szolgáltató hatáskörébe utalja a hulladékgyűjtés módjának és az elszállítás gyakoriságának meghatározását (OBH 1908/2000., OBH 2367/2000.) vagy felhatalmazást ad a polgármesternek arra, hogy döntsön rendeleti szabályozást igénylő kérdésekben (OBH 5950/ 1999., OBH 1698/ 2000., OBH 2111/2000.).

Ugyancsak alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendeleti szabály alkalmazása, amely szerint a hulladékgyűjtés csak meghatározott hétköznapokon történik és a gyűjtőtartályt a tulajdonosok akkor kötelesek az ingatlan elé kihelyezni. Az ilyen előírás az ingatlanaikat általában hétvégén használó üdülőtulajdonosok számára tulajdonjoguk veszélyeztetése nélkül nem teszi lehetővé a szolgáltatás igénybevételét. A kötelezően alkalmazandó gyűjtőtartályokat a tulajdonos hét közben nem tudja kitenni, mert nem tartózkodik az ingatlanán. Amennyiben a hét végén a tartályt az utcára kihelyezi, az a következő hét végéig "eltűnik" (OBH 1185/1999., OBH 1888/1999., OBH 2458/1999.).

A Kötv. felhatalmazta az önkormányzatokat arra, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatást ingyenessé tegyék. Ez azonban azzal jár, hogy a közszolgáltatásért járó díjat a szolgáltató részére az önkormányzat fizeti meg bevételeiből. E bevételek egyik forrása az önkormányzatok által kivethető helyi adó. Nem valósít meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a települési önkormányzat ingyenessé teszi a hulladékszállítási közszolgáltatást, ennek anyagi fedezetét azonban a helyi adó kivetésével vagy megemelésével teremti elő. Miután az adóemelés mértéke a törvényes keretek között maradt, így ez a megoldás a vizsgált esetekben nem eredményezett alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Előfordult azonban, hogy miközben az önkormányzat a gyakorlatban ingyenessé tette a hulladékszállítást, és ezzel összefüggésben megemelte a helyi adó mértékét, elmulasztotta az ingyenesség kimondását a hulladékszállításról szóló önkormányzati rendeletben, vagyis hatályban maradt az a szabály is, amely az ingatlantulajdonosokat díj fizetésére kötelezte (OBH 5950/1999., OBH 1698/2000., OBH 2111/2000.).

A beszámolási időszakban a piac és az abban közvetlenül résztvevők körében az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eljárását több alkalommal vizsgáltuk. Az egyik ügyben a panaszos képviseletében ügyvédje azért fordult hozzánk, mert a határidős kereskedés során elkövetett szabályzatszegések körülményeinek vizsgálatában sérelmesnek találta, hogy ügyfelét a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa - súlyos etikai vétség elkövetésére hivatkozva - anélkül zárta ki tagjai sorából, hogy a súlyos etikai vétség fogalmát a Tőzsde bármely dokumentumában meghatározták volna. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet a sérelmes döntést a panaszos kérelme ellenére nem semmisítette meg, viszont 1999. április 30-án a Budapesti Értéktőzsde Tanácsot az Épt. alapján etikai normákat tartalmazó szabályzat megalkotására kötelezte. A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eleget tett-e a Budapesti Értéktőzsde feletti törvényességi felügyeleti jogkörből fakadó kötelezettségének, amikor a kizárásról szóló tőzsdei döntést szankció nélkül hagyta. Miután a tőzsde szerveit is köti a tisztességes eljárás követelménye, a tagokat pedig megilleti a tisztességes eljáráshoz való jog, ezért megállapítható, hogy a tőzsde szervei alkotmányos jogelvekkel összefüggő sérelmet okoztak az etikai szabályzat hiányában folytatott gyakorlattal. Abból a tényből, hogy az alapszabály a rendkívül súlyos szankciókat nem az alapszabályban konkrétan meghatározott cselekményekhez, illetve mulasztásokhoz fűzi, hanem az "etikai vétség" és a "súlyos etikai vétség" gyűjtőfogalmához, sérti a jogbiztonságot. A felügyelet törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva felszólította a tőzsdét, hogy 1999. december 31-ig alkossa meg az etikai szabályzatot. Ugyanakkor a felügyelet alaposnak találta az etikai bizottsági állásfoglalást, ezért nem tartotta indokoltnak azt, hogy felfüggessze a tagi szabályzat azon rendelkezésének alkalmazását, miszerint nem lehet üzletkötő a tőzsdén az, aki az elmúlt 3 évben etikai vétséget követett el. Ezért az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, amikor felügyeleti jogkörében eljárva nem merítette ki a jogszabálysértések esetére törvényben meghatározott valamennyi olyan lehetőségét, hogy egy törvényességi felügyeleti jogkörébe tartozó jogsértést megfelelő módon reparáljon, illetve a tőzsdét a jogsértés miatt szankcióval sújtsa. Az ombudsman a visszásság orvoslása érdekében a pénzügyminiszterhez fordult. A pénzügyminiszter többszöri sürgetés után válaszolt érdemben az ajánlásokra, melyeket elutasított. Az országgyűlési biztos azonban az ajánlásait fenntartotta (OBH 2960/1999.).

Az állami adóhatóság intézkedéseivel, határozataival vagy azok elmulasztásával összefüggésben az előző évekhez képest kevés vizsgálható panaszt nyújtottak be. Ezek többnyire olyan eljárási hibákra mutattak rá, amelyeket az első- illetve, másodfokú adóhatóságok saját hatáskörükben orvosoltak (OBH 318/2000., OBH 1350/2000.). Hivatalból vizsgáltuk az APEH ügyfélfogadási rendjét Bács-Kiskun megyében. Megállapítottuk, hogy az igazgatóság földszintjén kialakított ügyféltérben a kulturált várakozást nem biztosítotják. Az előtérben három - irodából nyíló - ablakon keresztül folyik az ügyfelek tájékoztatása, a szükséges nyomtatványok átvétele. Az ablakoknál a sorban állás folyamatos, bevallási időszakban szinte elviselhetetlen a zaj és a tülekedés. Az ablakok mögötti két irodában összesen kilencen dolgoznak. Az irodák zsúfoltak. Az itt működő öt korszerűtlen mátrix nyomtató zaja, a telefonok folyamatos csörgése, valamint az ablakoknál folyó ügyfélfogadás hátráltatja a hatékony, ügyfélcentrikus munkavégzést. A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az APEH elnökének. Felkérte, hogy gondoskodjon a kulturált ügyfélszolgálati tevékenységet biztosítani hivatott tárgyi és technikai feltételek megteremtéséről. A címzett az ajánlást elfogadta (OBH 181/2000.).

A vállalkozáshoz, a foglalkozás szabad megválasztásához, a tisztességet eljáráshoz való jog, a panaszjog, a jogbiztonság követelménye - vizsgálataink tapasztalatai alapján - többször sérült a kamarai ügyekben. A gazdasági kamarák esetében az új kamarai törvény (1999. évi CXXI. tv.) megszüntette a kötelező kamarai tagságot. Ezért a panaszok számának és tartalmának változására számítunk az elkövetkezendő időszakban. 2000-ben azonban a vállalkozáshoz, a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben megállapítottuk: visszásságot okozott a Pest Megyei Kézműves Kamara azzal, hogy korlátozta a panaszos villanyszerelői tevékenységét, mert arra olyan szakmai feltételt írt elő, amelyre csak jogszabályban van lehetőség. A panasz kivizsgálására az országgyűlési biztos a kamara törvényességi felügyeletét ellátó gazdasági minisztert kérte fel. A miniszter közölte, hogy a kamara és a Budapesti Elektromos Művek Rt. a fogyasztók jobb kiszolgálása, az élet-, vagyonbiztonsági követelmények magasabb szintű teljesítése érdekében kötött olyan megállapodást, amelyhez egy szakvállalkozói nyilvántartás is tartozik. Ebbe csak a mestervizsgával vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vállalkozók kerülhetnek. Arról azonban nem lehet szó, hogy mások ne végezhessenek a vezetékhálózatra rákapcsolást, mert a kamarának a villamos energiáról szóló törvény ilyen szabályozásra felhatalmazást nem adott. A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva felhívta a kamarát, hogy a jövőben a kifogásolt korlátozó tájékoztatást ne tegye közzé. Az országgyűlési biztosnak ezért az alkotmányos joggal összefüggő sérelem miatt intézkednie nem kellett (OBH 1253/1999.).

Egy másik ügyben azért marasztalta el az ombudsman a Budapesti Ügyvédi Kamarát, mert az ügyvéd elleni panaszbejelentésről csak több hónap múlva döntött akkor, amikor elévülés miatt a felelősségre vonásra már nem volt lehetőség (OBH 168/2000.). A Magyar Orvosi Kamara (MOK) számára azért fogalmazott meg ajánlást a biztos, mert a másodfokú határozatot az első, eredménytelen kézbesítést követően nem kísérelte meg a panaszoshoz eljuttatni, hanem azt az irattárba helyezte. A vizsgálat alapján az országgyűlési biztos felkérte a MOK elnökét, hogy a határozatok kézbesítésének rendjét szabályozzák. A kérést a MOK teljesítette.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény alapján és az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB sz. határozata szerint a bírósági hatáskörbe tartozó ügyekben az ombudsmannak nincs intézkedési jogköre. Ennek ellenére évről évre igen sok bírósági hatáskörbe tartozó beadvány érkezik a hivatalhoz, ezen belül kiemelkedően magas az állampolgárok munkaviszonyát érintő panaszok száma. Ezek közül is kiemelkedik a munkaviszony létesítésével, megszüntetésével, a munkabérrel, az állami alkalmazottak fegyelmi eljárásával kapcsolatos panasz. A hatáskörünkbe tartozó ügyek egy kivétellel az egészségügyi dolgozókra vonatkoztak. Az egyik vizsgálatban azt állapítottuk meg, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélyét idézik elő a munkáltatók, ha a vértranszfúziós állomásokon mosogatóként alkalmazott munkatársaknak nem folyósítanak munkahelyi pótlékot akkor sem, amikor azok a vérrel közvetlenül kapcsolatba kerülnek. Az egészségügyi miniszter azt válaszolta, hogy a 2000. április 1-jén hatályba lépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet megoldja a problémát. A rendelet előírja, hogy 2001. december 31-ig a munkáltatónak minden olyan tevékenységnél, amely feltehetően biológiai tényezők kockázatával jár, meg kell határoznia a munkavállalókat érő expozíció jellegét, időtartamát és mértékét. Ha a meghatározás alapján az egészségkárosító kockázat fennáll, akkor a mosogatói munkakörben dolgozók jogosulttá válnak az egészségkárosító kockázati pótlékra. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója a feladat szakmai felelőseinek kijelölésével megkezdte a biológiai tényezők hatásának kitett dolgozók egészségének védelméhez, illetve a pótlék jogosságának megállapításához szükséges felmérés előkészítését (OBH 8709/1997.). Hasonló következtetésre, eredményre jutottunk a fertőző osztályon dolgozó takarítónők pótléka ügyében is (OBH 6109/1997.).

Az országgyűlési biztos egy másik vizsgálatban az egyenlő munkáért egyenlő bér alkotmányos elvének sérelmét állapította meg az ÁNTSZ megyei intézeteinek gyakorlatával kapcsolatban, amelyekben a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén nem folyósítanak illetménypótlékot. Tekintettel arra, hogy az említett jogszabály a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szól, a kémiai laboratóriumok feltehetően nem vagy nem teljeskörűen vesznek részt a jogszabály által előírt és 2001. december 31. napjáig végrehajtandó felmérésben. Ebben az esetben a kémiai laborban dolgozók számára az új jogszabály nem hozhat megoldást. Ezért az országgyűlési biztos felkérte az országos tiszti főorvost, hogy a különböző kifizetési jogcímek vizsgálatakor vegye figyelembe a kémiai laboratóriumban dolgozók egészségkárosító kockázatain túl a védőeszközök használatával járó fokozott terhelést is és az 1998 januárjában kiadott szabályzatot akként módosítsa, hogy az e területen dolgozók az ÁNTSZ valamennyi megyei intézetében illetménypótlékban részesüljenek. A tiszti főorvos válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a közeljövőben újra megvizsgáltatja a laboratóriumi dolgozók munkavégzésének helyzetét, különös tekintettel az egyéni védőeszközök alkalmazására, illetve annak a dolgozók terhelésére kiható hatására. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és kérte, hogy a szakvéleményt bocsássák rendelkezésére. A beszámoló írása idején a szakvélemény még nem készült el (OBH 2807/1998.).

A hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a munkához való joggal összefüggő visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos, mert a pénzügyminiszter a közmédiumok lészámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az elbocsátott dolgozót 5 éven belül egyik közmédium sem foglalkoztathatja. Az ezernél több panaszost érintő ügyben a biztos megállapította, hogy a költségvetési támogatás feltételhez kötése mellett a pénzügyminiszter méltányolható érveket hozott fel, arra azonban nem található magyarázat, hogy miért nem elegendőek azok az - egyébként jogszabályban előírt - feltételek, amelyekkel más szervezetek kapnak ilyen célú támogatást. Az összes közmédiumnál való foglalkoztatás 5 éves tilalma szükségképpen azt jelenti, hogy az egykor elbocsátott dolgozó az ilyen típusú munkáltatónál hátránnyal indul. Bármilyen címen történő alkalmazása ugyanis a végkielégítésre kapott támogatás visszafizetésének többletterhével jár. Ez pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik.

Az állampolgári jogok sérelmének elkerülése érdekében az országgyűlési biztos azt ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. részére tett, a végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására vonatkozó megállapodási ajánlatából az 5 évre szóló újrafoglalkoztatási tilalom feltételét hagyja el, illetve ha időközben a megállapodást megkötötték, akkor e feltételt töröljék.

A pénzügyminiszter az ajánlást nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálati jelentést és a miniszter válaszát a Kormánynak továbbította. A Pénzügyminisztérium előterjesztés-tervezetében - amelyet a Kormány számára készített - volt egy olyan javaslat, amely az alkalmazott létszámot korlátozta volna, ezért az ajánlásban foglaltaknak megfelelt volna, mivel az eredeti támogatási célt, a létszámcsökkentést az állampolgári jogok sérelme nélkül valósította volna meg. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2000. november 22-én érkezett levele szerint azonban a Kormány október 31-i ülésén úgy foglalt állást, hogy az ajánlását nem fogadja el és egyetért a biztosi jelentésre adott eredeti elutasító miniszteri válasszal.

A Kormány álláspontját az országgyűlési biztos nem fogadta el. Az eredeti miniszteri válaszban foglaltak szerint ugyanis a Magyar Televízió Rt. "áttekinthetetlen" szervezete ellenőrizhetetlenné teszi az álláshelyek tényleges megszüntetését. A miniszter a dolgozói létszám limitálását sem tartotta elégséges feltételnek. A biztos szerint viszont ha a szervezet áttekinthetetlen és az új dolgozók foglalkoztatása - a szerződési feltételek alapján - nem kizárt, akkor maga a támogatás sem érte el a célját. Továbbá e megállapodással a végkielégítésnek olyan garanciát kíván teremteni, amelyet a vonatkozó jogszabályok nem tesznek lehetővé. A feltételek betartásának személyhez kötése ugyanis olyan előírás, amely a hátrányos megkülönböztetést azok számára jelenti, akik állami támogatásból kaptak végkielégítést. Akiknek az MTV a saját pénzéből fizette ki a végkielégítést korábban vagy most, azokat a hátrányos feltétel nem érinti akkor, amikor valamely közmédiumnál állásra pályáznak. Az országgyűlési biztos azonban nem az MTV mint munkáltató döntéseit vizsgálja (erre nincs hatásköre), hanem a pénzügyminiszter megállapodási (szerződési) ajánlatát. A kifogásolt szerződési feltétel pedig nem vált alkotmányossá azzal, hogy az ajánlatot az MTV "szabad akaratából" elfogadta. Az esetleges későbbi állásvállaláskor a hátrányos megkülönböztetéssel érintett dolgozó természetesen maga léphet fel jogai érvényesítése érdekében. Az országgyűlési biztos szerint azonban az állami szerv a szerződési forma alkalmazásakor sem hagyhatja figyelmen kívül az állampolgárok alkotmányos jogait. A megállapodás jogsértő feltételének törlése nem kivihetetlen, a Kormány ehhez hozzájárulhat. Nem következik ebből az eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége, hiszen az állami támogatás célja a jelentős mértékű létszámleépítés volt, és ezt bizonyára változatlanul végre kell (kellett) hajtani. Az országgyűlési biztos álláspontja tehát változatlanul az, hogy a felmondással érintett dolgozók alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásság fennáll. Ezért az Obtv. 26. § (1) bekezdése alapján arra kérte az Országgyűlést, hogy az ügyet vizsgálja meg. Erre vonatkozó kérését - az iratokkal együtt - 2000. december 17-én megküldte az Országgyűlés elnökének és alelnökeinek azzal a megjegyzéssel, hogy időközben hasonló helyzet alakult ki a Magyar Rádió Rt.-nél is (OBH 4643/1999.).

Több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az, hogy a törvényhozó 2000-ben sem alkotta meg a párizsi békeszerződésben vállalt kötelezettsége teljesítéséhez szükséges jogszabályt a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról. Az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) sz. határozatában megállapította, hogy az említett kötelezettségvállalás "belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot fennáll". A mulasztás megszüntetésére az Alkotmánybíróság 1997. június 30-i határidővel felhívta az Országgyűlést. Az évek óta folyamatosan érkező panaszok miatt a biztos számtalan ajánlást fogalmazott meg az illetékes minisztereknek, a kormány elnökének, magának az Országgyűlésnek, így most sem tehet mást, mint hogy ismét felhívja az Országgyűlés figyelmét a több éve fennálló alkotmányos mulasztásra (OBH 4381/1996., OBH 1332/1997., OBH 7230/1997., OBH 1675/1999.).

A földkiadási ügyekben a beszámolási időszakban panaszosaink még mindig a földkiadási eljárások különböző okok miatti elhúzódását sérelmezték, többnyire jogosan. Volt olyan panaszosunk, akinek földkiadási eljárása 1993 óta húzódik és a hatóságok sorozatos mulasztása miatt jogos igényét már csak valamennyi részarány-tulajdonos ügyével együtt lehetne kedvezően elbírálni (OBH 352/1999.).

A hadigondozással összefüggő panaszokban az indítványozók az egyösszegű térítés megállapításának elmaradását, illetve késedelmes megállapítását, ezzel összefüggésben pedig a késedelmes kifizetés miatt járó kártérítés iránti igényük elutasítását sérelmezték. A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény az egyösszegű térítés megállapítását szigorú, meglehetősen nehezen bizonyítható feltételekhez kötötte. Az események után 45-50 évvel sok esetben jelentett megoldhatatlan feladatot a bizonyító dokumentumok beszerzése. Némileg megkönnyítette a bizonyítást a törvény 1997-ben történt módosítása azonban, még ezt követően is sok olyan személy élt azonban az országban, aki bizonyítási nehézségek miatt nem részesülhetett egyösszegű térítésben (OBH 1279/2000.). A Kormány 2149/1998. számú határozatában rendelkezett a volt hadiárvák egyösszegű térítésének késedelmes kifizetése miatt keletkezett károk megtérítéséről. E rendelkezés előzménye, hogy az egyösszegű térítés folyósításának eredetileg 1995. január 1-jében megállapított időpontját két alkalommal is későbbre halasztották. A halasztás az Alkotmánybíróság szerint az igénynek az Alkotmány 13. §-ába ütköző csökkentését jelentette, ezért a halasztást elrendelő jogszabályi rendelkezéseket megsemmisítette. A kormányhatározat értelmében kártérítésre azok jogosultak, akik 1997. január 1-je előtt rendelkeztek jogerős megállapító határozattal, mert a folyósítás az ő esetükben történt késedelmesen. Az egyösszegű térítés folyósítása 1997. január 1-jét követően már folyamatosan történt. Az egyik vizsgálatunkban elmarasztaltuk az eljáró jegyzőt, mert az 1999-ben indult eljárásban még határozathozatalra sem került sor. Kétségtelen, hogy a jegyző több, a jogosultságot bizonyító dokumentumokkal esetlegesen rendelkező szervet is megkeresett az adatszolgáltatás érdekében, ez azonban az eljárás több mint hat évig tartó elhúzódására csak részben ad magyarázatot. A jegyző azzal, hogy a kérelem tárgyában nem hozott határozatot, sértette a panaszosnak a jogorvoslathoz való jogát. A feltárt visszásság orvoslása érdekében kezdeményeztük, hogy a jegyző az egyösszegű térítésről határozati formában döntsön, és eljárása során vegye figyelembe a Hd.-t módosító 2000. évi CIV. törvény rendelkezéseit is (OBH 4458/2000.).

A piaci társadalom fejlődése során ma még azt észleljük, hogy a munkahelyteremtő beruházásoknál, a vállalkozási jellegű tevékenység engedélyezésénél a hatóságok nincsenek kellő figyelemmel a környezetbarát megoldásokra. A hatályos szabályozásban rögzített előírások kikényszerítésében a hatóságok eljárásaiból általában hiányzik a következetes szigor. A múlt örökségeként pedig velünk maradtak a környezetre kifejezetten káros ipari- és egyéb létesítmények, amelyek az idők folyamán egyre több veszélyt jelentenek a szűkebb és a tágabb közösség életminőségére, egészségére. Az egészséges környezet hatékony védelmét az is befolyásolja, hogy a rendelkezésre álló szankciórendszer nem elég szigorú és kikényszerítésükkor hiányosak a jogi lehetőségek. A környezetvédelmi hatóság szerint a bírság nem elrettentő erejű, a büntetést a cégek többsége egyfajta "környezethasználati díjnak" tekinti, és előbb-utóbb befizeti. Visszatartó erejük csupán a százmilliós bírságoknak van. Már 1999-ben indítványoztuk az illetékes miniszternek a jelenlegi bírságolási rendszer felülvizsgálatát és a környezetvédelmi követelmények következetesebb érvényesítését, erre azonban a beszámolási időszakban nem került sor (OBH 6797/1997.).

A lakosságot közvetlenül érintő környezeti ártalmak jelentős része a telepengedélyezési hatósági eljárások anomáliáira vezethető vissza. 1999. október 11-én hatályba lépett a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezési eljárásról szóló 80/1999. (VI. 11.) Kormányrendelet. E jogszabályt hatályba léptető rendelkezések szerint, akik a hatálybalépés idején már működő telepen végzik tevékenységüket, kötelesek 180 napon belül telepengedélyt kérni. A Kormány a 9/2000. (II. 2.) rendelettel ezt a határidőt 2001. június 30-ig meghosszabbította. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Alkotmánybírósághoz fordult a jogszabály megsemmisítése érdekében. A felülvizsgálati eljárás még folyamatban van. Az országgyűlési biztos a kormányrendelet megjelenését követően tájékoztatást kért a gazdasági minisztertől. Arról érdeklődött, hogy kik tekintendők érdekeltnek az ipari vagy szolgáltatótevékenység folytatásában. Álláspontja szerint ugyanis nem derül ki egyértelműen a norma szövegéből, hogy a telepengedély megadásáról a szomszéd és más érdekelt hogyan értesül. A miniszter álláspontja szerint a szabályozás szerinti helyszíni szemléről a jegyző köteles értesíteni a rendeletben meghatározottakat. A rendelet 8. §-a szerint a jegyzői intézkedések "kezdeményezői az államigazgatási eljárásban ügyfelek [Áe. 3. § (4) bek.], így a jegyző köteles a megtett intézkedésekről szóló határozatát velük is közölni". A miniszter válasza alapján az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének a lakossági bejelentésre indult közigazgatási eljárásban annak ellenére le kell folytatnia a telepengedélyezési eljárást a panaszolt tevékenység folytatójával szemben, hogy a kormányrendelet szerint esetleg még nyitva állna az eljárás megindításának határideje (OBH 132/1999.). Az előbbi jogértelmezés szerint marasztaltuk el azt a jegyzőt, aki 1995 óta folyamatosan elmulasztotta egy zajos ipari tevékenységet folytató Bt. elleni lakossági panasz orvoslását. A vizsgálatban az is kiderült, hogy a Bt. által használt telephely épületeit más célra hasznosítják, mint amire a használatbavételi engedély szólt. Többszöri megkeresés után indult meg az építésügyi, a telepengedélyezési eljárás és végre a zajszint mérésére is sor került 2000-ben (OBH 3617/1999.).

Az országgyűlési biztos egy hivatalból indított vizsgálatban megállapította, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának a piac hatósági engedély nélküli üzemeltetése - mások mellett - az egészséges környezethez való joggal kapcsolatban is visszásságot okoz. Ezért felkérte a polgármestert, hogy amennyiben az önkormányzat fenn kívánja tartani a piacot, teremtse meg a piac szabályos működési feltételeit, illetőleg záros határidőn belül intézkedjen a piac megszüntetéséről. Felkérte továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy felügyeleti jogkörében eljárva ellenőrizze a piac működésének jogszerűségét, és amennyiben a debreceni önkormányzat nem teszi azt szabályossá vagy nem szünteti meg azt, intézkedjék a jogszabályok maradéktalan végrehajtásáról. A polgármester arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a jelentésben foglaltakat a helyi képviselő-testület tudomásul vette, a feltárt hiányosságokat a 2001 első negyedévében megnyíló új piaccsarnok üzemeltetésével kívánja megszüntetni (OBH 2189/1998.).

A mobiltelefon-hálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszótornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatos panaszokból az derült ki, hogy az emberek félnek a tornyok, antennák által kibocsátott sugárzástól. A híradásokból az is kiderült, hogy a mobiltársaságok megegyezésre törekszenek, és igyekeznek az építményeket közterületen elhelyezni. Általában nem azok kifogásolják az építmények elhelyezését, akiknek ingatlanán azokat felépítik, hanem a szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói. A lakosság nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges objektum között. Természetesen építmény nélkül nincs mire felszerelni az átjátszóberendezést, a panaszok alapjául szolgáló ügyek többségében azonban a két engedély két hatóság feladatkörébe tartozott. Az 1999-es jogszabály-módosítást követően a tornyok építési engedélyét is a hírközlési felügyeletek adják meg. Az engedélyezési eljárásban a települési jegyző szakhatóságként jár el és az önkormányzat nyilatkozata is szükséges. A határozatot az önkormányzat megkapja, a döntés ellen jogorvoslattal élhet. Az önkormányzatnak ebben az eljárásban a település lakosságának érdekeit kell képviselnie. A településrendezési tervekben jelölni kell a vonalas létesítményeket. A tervek elfogadása előtt lakossági fórumon a közösség megismerheti a nyomvonalat és így a tornyok várható telepítési helyeit. A HIF tájékoztatása szerint a frekvenciatörvény (1993. évi LXII. tv.) adta felhatalmazás alapján a rádióengedélyek kiadásának eljárását szabályozó miniszteri rendelet a mai napig nem készült el, így a felügyeletek a törvény részleges eljárási szabályai szerint járnak el. E szabályozás szerint pedig nem kell vizsgálni, hogy a meglévő tornyok, antennák létesítését engedélyezték-e, illetve azt, hogy a 4 méternél alacsonyabb antennák - amelyek nem engedélykötelesek - a tulajdonosok hozzájárulásával létesültek-e. A hírközlési felügyeletek konzultációink után arról tájékoztattak, hogy igyekeznek a tulajdonosi hozzájárulás beszerzéséről is gondoskodni, elkerülendő a későbbi hatósági eljárásokat. Hozzánk erről legalább egy tucat panasz érkezett. A távközlési törvény módosítása után közel 200 beadvány vár elbírálásra az Alkotmánybíróságon. Az országgyűlési biztos saját panaszosait tájékoztatta arról, hogy a mobiltelefon-hálózat kialakításához szükséges átjátszó- és adótornyok építésével, valamint az átjátszóantennák telepítésével kapcsolatos törvényi szabályozás felülvizsgálata jelenleg az Alkotmánybíróságon van, ezért annak határozatáig az ügyek vizsgálatát felfüggesztette. Évekig gondot okozott a transzformátorállomások egészségkárosító hatásával kapcsolatos szakmai bizonytalanság. A beszámolási időszakban az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékéről megjelent miniszteri rendelet [32/2000. (XI. 16.) EüM] jogszabályi szintre emelte az eddigi szabványt, amely az uniós előírásoknál szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz (OBH 1210/2000.).

A növekvő gépjárműforgalom káros környezeti hatásai egyre elviselhetetlenebb terhet jelentenek az utak mentén lakók számára. Az autópályadíj bevezetése miatt a pályát elhagyó és a párhuzamos, a településen áthaladó utat igénybe vevő (OBH 267/1999.), a határátkelőhelyre vezető és emiatt a nehézgépjármű által is gyakran használt útvonalon folyó (OBH 2886/1999.), a fővárosi bevezető szakaszon (OBH 1507/2000.), valamint a település központjában zajló forgalom (OBH 4848/1998.) káros környezeti hatásainak enyhítése rendkívül nehéz feladat. Az érdemi változásokat jelentő beruházások, mint az útburkolat felújítása, zajvédőfal építése, de leginkább az elkerülő és ezáltal a településeket mentesítő utak építése jelentős állami, illetve önkormányzati erőforrásokat igényel. Sebességcsökkentő táblák kihelyezésével, valamint a gyorshajtók kiszűrésével a probléma véglegesen nem oldható meg. Az országgyűlési biztos a Tatabánya-Tata állomás közötti vasúti vonal felújításának és a zajvédőfal építésének engedélyezésével kapcsolatos 1998. februári jelentésében felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, kezdeményezze a vasútról szóló törvény pontosítását, az eredeti ajánlásának megfelelően a zajvédőfalat a törvényben szerepeltessék mint a vasút tartozékát. 2000. szeptember 13-án az indítványt elfogadták. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a törvény módosított szövegtervezetében a zajvédőfalat a vasút tartozékaként szerepeltetik (OBH 6704/1997.).

Az országgyűlési biztos egy korábbi vizsgálatban (OBH 8565/1996.) felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy a megváltozott tulajdoni viszonyoknak, a hatósági-döntési jogosítványoknak és a jogállamban elfogadott álalános felfogásnak megfelelően gondoskodjon a közterületek, utak, járdák, terek építésére, bontására vonatkozó ágazati szabályok módosításáról. Biztosítsa, hogy a szabályozás a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően vegye figyelembe az út menti ingatlantulajdonosok jogait, jogorvoslathoz való jogát, hogy a fogalommeghatározások egyértelműbbek és közérthetőek legyenek. A miniszter 2000-ben megküldött válaszában közölte, hogy a 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelettel újraszabályozta az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezését, tehát eleget tett az ajánlásnak.

A korábbi évekhez hasonlóan a 2000-ben is végeztünk dögkutakkal kapcsolatos vizsgálatokat. Ajánlásunkra a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a megyei állat-egészségügyi- és élelmiszer-ellenőrző állomások részére az állati hulladék áralmatlanságának fokozott ellenőrzése érdekében utasítást adott ki. A megtelt dögkutak lezárásáról egyébként felhívásunkra egy frekventált településen intézkedtek, továbbá az elhullott állatok gyűjtése az erre a célra kialakított gyűjtőkonténerekben a jövőben megfelelő módon történik (OBH 4130/1998., OBH 2428/2000.).

A káros környezeti hatások országhatárokra tekintet nélkül terjednek. Az adatvédelmi biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvények alapján felkérte a környezetvédelmi minisztert, hogy kezdeményezze a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény módosítását, amely az országhatárokon átterjedő környezeti hatásokat okozó tervezett tevékenységekkel összefüggésben intézményesíti a kötelező országos közmeghallgatást, meghatározza annak szervezeti kereteit és részletes eljárási szabályait. A miniszter a felkérésnek oly módon tett eleget, hogy a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló kormányrendelet tervezetébe beiktatta a hiányolt szabályokat (OBH 6000/2000.).

Ahogy ez az előbbiekből is kitűnt, a beszámolási időszakban az Országgyűlési Biztosok Hivatalába érkezett környezetvédelemmel összefüggő panaszokra a sokféleség volt a jellemző. Külön ki kell emelni még az állattartást, a különféle vendéglátó-ipari egységek működését kifogásoló panaszokkal kapcsolatos eljárások tapasztalatait. Ezekben a vizsgálatokban leginkább az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogok érvényesülését értékeltük.

Az állattartás többnyire az állatartó és családja megélhetését szolgálja. Annak korlátozásával vagy esetleges megtiltásával a család szociális biztonsága kerülhet veszélybe, miközben a helyi képviselő-testületnek az állattartás helyi szabályainak megalkotásakor, a jegyzőnek pedig a rendelkezések betartásakor az állattartók környezetében élők alkotmányos jogainak védelméről kell gondoskodnia. Az engedélyezett mértéket meghaladó vagy az engedélyezettől eltérő módon folytatott állattartás jelentős életminőség-romlást eredményezhet az állattartóhely környezetében élőknek. Amennyiben az állattartást helyi rendelet szabályozza, a hatóság annak betartására köteles. Az állattartási ügyekben többször észleltük azt, hogy a jegyző a szomszédos ingatlanon folyó állattartást sérelmező eljárásokban nem vagy csak késedelmesen hozott határozatot, illetve a saját állattartást tiltó határozatát nem hajtatta végre (OBH 1354/1999., OBH 3095/1999., OBH 4036/1999., OBH 5640/1999., OBH 931/2000., 2714/2000.). Az érintettek mulasztásaikat kezdeményezéseinkre pótolták. Egy másik ügyben az önkormányzat hatékony intézkedéseinek következtében a panaszolt állatartók az állattartást a helyi rendeletben foglaltaknak megfelelően végezték, miközben az önkormányzat olyan méltánylást érdemlő körülményeket is figyelembe vett, mint az állattartás felszámolásának időigénye, illetve a gazdasági kár elkerülése (OBH 5012/1999.). A hatályos jogszabály értelmében az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket - a közegészségügyi és az állat-egészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával - az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani. A helyi rendelet kiadásáig az említett követelményeket az egészségügyi szakhatóság eseti előírása alapján kell meghatározni. Az országgyűlési biztos több olyan létesítmény építési engedélyezési eljárásával kapcsolatban folytatott eljárást, amelyben kezdeményezte a hatályos jogszabály (az OTÉK) módosítását úgy, hogy a különböző építmények közötti védőtávolságokat határozzák meg. A tárca és az országgyűlési biztos között az egyeztetés még nem fejeződött be (OBH 6890/1997., OBH 434/1999., OBH 2384/1999.).

2000-ben megnőtt azoknak a panaszoknak a száma is, amelyekben az indítványozók a lakóhelyük közelében lévő vendéglátó-ipari üzemek működését sérelmezték. A kiáramló hangos zene, a vendégek hangoskodása, mulatozása - írták - lehetetlenné tette a környéken élők pihenését. A gyakran ittasan távozó vendégek utcai randalírozását, provokatív magatartását is sokan panaszolták. Az egyik esetben a gyakoribb rendőri jelenlét, illetve a veszélyesebb csoportok elleni határozott rendőri fellépés lehet hatékony megoldás. A vendéglátó-ipari üzemben jelentkező zavaró hatások csökkentésére irányuló eljárás többféle lehet. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló jogszabály [4/1997. (I. 22.) kormányrendelet] szerint a jegyző a külön jogszabályban meghatározott zajterhelési határértéknek figyelmeztetés ellenére való ismételt túllépése esetén az üzlet éjszakai - 22 óra és 6 óra között - nyitva tartását korlátozhatja, illetve kötelező zárva tartási időszakot rendelhet el. A zajkibocsátás meghatározására került sor egy soklakásos társasházban üzemelő kocsma működése miatti lakossági panasz alapján. A hatóság határozatban kötelezte az üzemeltetőt, hogy kérjen engedélyt a kihangosító berendezések üzemeltetésére, vagy a berendezések üzemeltetését szüntesse meg. Az üzemeltető eleget tett a hatósági előírásnak, és a kihangosító berendezéseket eltávolította (OBH 531/2000.). Csendháborítás szabálysértés miatt pénzbírságot szabtak ki, valamint az egység éjszakai zárva tartását rendelték el egy másik ügyben (OBH 3251/1998.). A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy egy vendéglátó-ipari üzem zajkibocsátását sérelmező, ismétlődő lakossági panasz ellenére nem került sor zajmérésre. A jegyző álláspontja az volt, hogy mivel a zajos tevékenységek ritkán, kiszámíthatatlan időpontban fordulnak elő, a zajmérés nem indokolt. Ajánlásunkra a polgármesteri hivatal engedély nélküli zeneszolgáltatás miatt az üzletvezetővel szemben szabálysértési eljárást folytatott le (OBH 726/1998.).

Az állampolgárok az államtól várják el a közbiztonság fenntartását. Az ezzel kapcsolatos negatív személyes élmények a közbizalom átmeneti vagy tartós megromlásához vezetnek. Ezt bizonyítja, hogy a bűnügyi hatóságok elleni panaszok száma folyamatosan emelkedik. Ezzel arányosan az általunk lefolytatott vizsgálatok aránya is nő. 2000-ben már az összes vizsgálat 20,14 százaléka a rendőrség, a nyomozó hatóság, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézmények ellen benyújtott panaszok nyomán indult meg.

A közrend- és közbizalom követelménye együtt jelent meg például abban a vizsgálatban, amely az eltűnt személyek körözésével kapcsolatos hatósági eljárás hiányosságát kifogásolta. A panaszos azt sérelmezte, hogy a rendőrhatóság nem tett meg mindent hozzátartozója felkutatására, és a megtett intézkedésekről sem kapott írásbeli értesítést (OBH 4147/2000.). Már az 1999. év munkájáról szóló beszámolónkban is az Országgyűlés figyelmébe ajánlottuk, hogy a rendőrség körözési munkáját több mint 20 különböző szintű jogszabály határozza meg. A szabályozás átláthatatlansága miatt a jogalkalmazás kiszámíthatatlanná vált. Kértük az áttekinthető és a jogalkotással szembeni alkotmányos követelménynek megfelelő szintű szabályozást. Az országgyűlési biztos ajánlását követően elkészült az a törvényjavaslat, amelyet a biztos is véleményezett. Véleményét a jogalkotó figyelembe vette (OBH 4106/1999.). Az új törvény hatálybalépése után bízhatunk abban, hogy egységes, az emberi jogi követelményeknek megfelelő joggyakorlat alakul ki az eltűnt személyek felkutatásában, eltűntté nyilvánításában, és általában a körözésben.

Az emberi élet védelme a hatóságok fokozott kötelessége. Az ombudsman a sajtóból értesült arról, hogy az egyik község szabad strandján nem helyeztek el "fürdeni tilos" jelzést, holott a megelőző években többen fulladtak ott a Tiszába. A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a hatályos jogszabályok nem egyértelmű alkalmazása súlyos mulasztásokat eredményezett. Leszögezte, hogy a vízterület változó veszélyességét annak kezelője, az egészségre ártalmasságát pedig az ÁNTSZ helyi intézete tudja folyamatosan figyelemmel kísérni. Ezért a kérdéses jogszabályhely által meghatározott eljárás kezdeményezésének alanyát és pontos kötelezettségét szabályozni kell a vonatkozó, 6/1995. (III. 22.) BM rendeletben. Az erre vonatkozó indítványt a belügyminiszter elfogadta.

Változatlanul sok a jogos panasz a kényszerintézkedésekre feljogosított hatóságok eljárásával szemben. Különösen sérelmesnek tartjuk azt, ha az alkalmazott kényszerintézkedés nem áll arányban az állampolgár jogsértő vagy annak tűnő cselekményével (OBH 3294/1998.). A beszámolási időszakban az egyik ügyben elmarasztaltuk a BRFK Akció Osztály munkatársait ezért, mert egy körözés alatt álló személy lakóhelyét a leánya iskolájában kezelt adatokból és a tanuló közvetítésével kívánták megállapítani. Miután a címet az iskolai nyilvántartásból nem tudták felderíteni, a polgári ruhás rendőrök azt kérték a tanároktól, hogy mutassák meg nekik a kérdéses tanulót a konspirált módon történő követés érdekében. A tanárok a kérést nem teljesítették, ezért a nyomozók az iskolából távozó tanulók igazoltatásába kezdtek. Az igazgató és a tanárok előtt kétséges volt az intézkedés jogszerűsége, sőt az is, hogy valóban rendőrök voltak az intézkedők. Ezért az egyik tanárnő az utcán igazoltatott lányok segítségére sietett. Az egyik rendőr a tanárnő beavatkozását testi kényszerrel megakadályozta. A tanárnő védekezés közben arcul ütötte a nyomozót, aki könnygázspray-vel a nő arcába fújt. Ezt követően a tanárnőt megbilincselték és átvonszolták az úttest túloldalán lévő gépkocsihoz, majd előállították a XV. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan három óra múlva bocsátották el. A BRFK Központi Ügyeleti Főosztály vezetője feljelentést tett a tanárnő ellen hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalánál. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az a módszer, amellyel a rendőrök a könnygázhasználatot követően a tanárnőt megbilincselték, tanítványai előtt lökdösték, szidalmazták, a földön fekvő állapotban az úttesten áthúzták, súlyosan sértette az érintett emberi méltósághoz való jogát. Az intézkedés ilyen formája szükségtelen volt és az intézkedő rendőrök létszámára tekintettel elkerülhető lett volna. A szükségtelen erőszakkal vagy brutalitással, illetve az ellenszegülés megszűnése után is alkalmazott testi kényszer emellett alkalmas a nemzetközi egyezményekben és a rendőrségről szóló törvényben is tilalmazott kínzás és embertelen, megalázó bánásmód miatt az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására.

Az adatvédelmi biztos e vizsgálattal összefüggésben megállapította, hogy a személyazonosság megállapítását szolgáló igazoltatásra jogszerűen csak a célhoz kötöttség követelményének betartásával kerülhet sor. Ennek hiánya a személyes adatok védelméhez való jog, illetve a jogbiztonság követelménye sérül. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos közösen ajánlották az oktatási miniszternek, hogy kezdeményezze a közoktatásról szóló törvényben az adatkezelési szabályoknak a személyes adatok védelméről szóló törvénnyel összhangban történő kiegészítését. Tegyen javaslatot a közoktatási törvény olyan módosítására, amely a pedagógusok foglalkozási titoktartási szabályait rendezi, különös tekintettel a nevelésük alatt álló tanulókra vonatkozó információk kiadására. Tegyen továbbá javaslatot a közoktatási törvény olyan kiegészítésére, hogy közoktatási intézményben nyomozati cselekményt a rendőrség és más nyomozati szervek képviselői - halaszthatatlan nyomozati cselekmény kivételével - csak az intézmény vezetőjének előzetes tájékoztatásával, az ő vagy megbízottja jelenlétében végezhessenek. Az intézményvezető a belépést megtagadhatja, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható. Felkérték az országos rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy a rendőrök az igazoltatást - a törvényi előírásoknak megfelelően - csak a célhoz kötöttség követelményének betartásával, a személyazonosság megállapítására végezzenek. Kérték továbbá, hogy az ORFK közbiztonsági helyettesének a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti állománya alaki, öltözködési és intézkedési fegyelmének javítására kiadott 52/1995. sz. intézkedés hatályát terjessze ki a rendőrség teljes hivatásos állományára. Az oktatási miniszter az ajánlásokkal nem értett egyet. Az adatvédelmi biztos saját ajánlásait fenntartotta, erről szóló levelére azonban az oktatási miniszter nem válaszolt. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásokat elfogadta. A területi rendőri szervek vezetőinek több utasítást adott, amelyek végrehajtása elősegítheti a hasonló esetek elkerülését.

A tömegesen előforduló szabálysértési eljárásokban a hatóság viszonylag ritkán alkalmaz kényszerintézkedést. A szabálysértés alapos gyanúja miatt előállított személyek emberi jogi sérelmeinek vizsgálata során azonban kiderült, hogy a 2000. március 1-jén hatályba lépett szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény rendelkezései garanciális szempontból hiányosak. Ezért az ombudsman azt ajánlotta a belügyminiszternek, hogy kezdeményezze az új törvény szabályainak kiegészítését. A szabad mozgásában korlátozott személynek ugyanis biztosítani kell a védő igénybevételére vonatkozó lehetőséget, figyelmeztetni kell őt a védőválasztás jogára. A miniszter a jogszabály kiegészítésével csak részben értett egyet. Nem fogadta el azt, hogy a szabálysértési törvényben fel kell sorolni azokat az eseteket, amelyekben a védelem kötelező. A biztos az ajánlást fenntartotta és újabb érvek alapján kérte a belügyminisztert állásfoglalása megváltoztatására. Ez utóbbira a válaszadás határideje még nem telt el. A törvényben rögzített, a hozzátartozók és az esetlegesen kiválasztott védő értesítésére vonatkozó jogosultságot a hatóság köteles biztosítani. Ennek nem lehet elfogadható akadálya az, hogy az adott kapitányság nem rendelkezik az erre a célra szolgáló telefonnal. A jogérvényesítésre vonatkozó ajánlást a budapesti rendőrfőkapitány elfogadta (OBH 3914/2000.).

Az állampolgár biztonságérzete javul, ha minden olyan élethelyzetet, amely a bűnüldözés, a nyomozás során felmerül és a büntetőeljárás kimenetelét nem veszélyezteti, nyílt jogszabályban szabályozzák. Konkrét panasz miatt még 1999-ben vizsgáltuk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvényt és megállapítottuk, hogy azt az említett cél elérése érdekében ki kell egészíteni. Ez - az ajánlásnak megfelelően - az 1999. évi XCIX. törvénnyel megtörtént. Az adónyomozói intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozói magatartás szabályairól szóló pénzügyminiszteri rendelet tervezete is elkészült, amit hivatalunk 2001 januárjában véleményezett. A vizsgálat ebben az esetben rövid idő alatt elérte célját (OBH 540/1999.).

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot feltáró vizsgálatok közül a legtöbb a sértettek panaszaival foglalkozott. Többen jogosan sérelmezték, hogy a nyomozó hatóság büntetőfeljelentésükre nem tett semmilyen intézkedést, nem indított eljárást, sokszor még írásba sem foglalta a feljelentést. A hatóság elhárító reakciója súlyosan sérti az állampolgárok jogait, rontja a biztonságérzetet, a hatóságba vetett bizalmat, kedvezőtlenül hat a hatósággal való együttműködő készségre. Mindamellett még annak az esetleg hamis képzetnek a kialakításához is hozzájárulhat, hogy az országban javul a közbiztonság. A hatóság által nem regisztrált feljelentés, elmulasztott eljárás ugyanis nem kerül be a bűnügyi nyilvántartásba. Az állampolgári be- és feljelentések tömeges elhárítása tehát a politikai felelősséggel tartozó vezetőket is megtévesztheti (OBH 2485/1998., OBH 3513/1998., OBH 332/1999., OBH 2432/1999., OBH 2993/999.).

A nyomozó hatóság gondatlan, felületes ügyintézése a bajbajutott polgárban azt az érzést keltheti, hogy az államtól még súlyos problémája megoldásában sem kaphat segítséget. Ilyen helyzet alakulhat ki, ha a feljelentésüket, bejelentésüket a hatóság nem tartalma szerint bírálja el. Ilyen esetek voltak azok, amelyekben a büntetőfeljelentést figyelmen kívül hagyva annak tartalmát általános ügyként kezelték, majd az iratokat határozat nélkül irattárba helyezték (OBH 4584/ 1998., OBH 2432/1999., OBH 1277/2000., OBH 4459/2000.). A későn érkezett tájékoztatás is az említett eredményre vezethet. Egy panaszosunk például joggal várhatta volna el, hogy szülei halálos közúti balesetéről a rendőri szervektől azonnal és ne négy nap múlva értesüljön. Azt ajánlottuk az országos főkapitánynak, hogy a rendőrség ügyeleti szolgálatáról szóló utasítást módosítsa, amennyiben a rendőr az értesítési kötelezettségét azért nem tudja teljesíteni, mert nincs tudomása a baleset helyszínén életét vesztett személy közvetlen hozzátartozója elérhetőségéről - ami elég gyakori eset -, akkor erről haladéktalanul tájékoztassa a főügyeletet. Így a hozzátartozó a központi nyilvántartásból hamarabb értesülhet a tragikus eseményről. Az ajánlásban foglaltakat a címzett elfogadta (OBH 9960/1997.).

A hatóság szakszerűtlen ügyintézése a súlyos hátrányt okozó kényszerítő intézkedések körében a lefoglalásnál is előfordult (OBH 6804/1998.). Egy ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a tőle lefoglalt tárgyakról a rendőri szerv nem készített jegyzéket. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz jogos volt. A XII. kerületi kapitányság ugyanis a bűncselekmény helyszínén talált tárgyat nem a lefoglalással kapcsolatos rendelkezések szerint szállította el, nem úgy kezelte, tárolta, továbbá nem hozott határozatot a lefoglalás megszüntetéséről, valamint a lefoglalt dolog kiadásáról. Ezért ajánlotta az ombudsman a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy rendeljen el vizsgálatot a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló előírások gyakorlati alkalmazásáról. Arra is felkérte a főkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására. A főkapitány az ajánlást elfogadta, intézkedésben szabályozta a központi gépjármű-bűnjelkezelési és -szállítási feladatok koordinált ellátását. Elrendelte továbbá a vonatkozó jogszabályoknak az állománnyal való megismertetését, valamint a bűnjelekkel és a talált tárgyakkal összefüggő munkaköröket betöltő munkatársak tevékenységének fokozottabb ellenőrzését. Az ajánlás tehát elérte célját.

A törvényben előírt határidők betartása garanciális jelentőségű szabály, mert elmulasztása súlyos jogsérelmet okozhat a büntetőeljárás résztvevőinek. Az ügyészi szervek több esetben nem tartották be a panasz elbírálására, az áttételre, a nyomozás megtagadására, valamint a határozathozatalra vonatkozó törvényben előírt határidőket (OBH 2852/1998., OBH 3447/1999., OBH 4105/1999.). A visszásság orvoslására tett ajánlásokat az ügyészség minden esetben elfogadta.

A büntetőeljárással kapcsolatos vizsgálatok sorában 2000-ben is találkoztunk a védelemhez való alkotmányos jog sérelmével. 1996-ban hivatalból indított átfogó vizsgálatot folytattunk a kirendelt védők működésével kapcsolatban. Azóta minden évben sort kerítettünk az utóellenőrzésre. A beszámolási időszakban a Bács-Kiskun megyei inspekció keretében hivatalból folytatottunk ellenőrzést a megyei főkapitányság fogdájában és a megyei ügyvédi kamaránál. Az erről szóló jelentésünkben megállapítottuk, hogy a rendőrségi fogdában problémát okozott a kirendelt védő és a fogvatartott gyanúsított közötti kapcsolattartás, mivel nem volt lehetőség arra, hogy a gyanúsított és védője telefonon érintkezzen. A kapcsolattartás tárgyi feltételeit sem találtuk megfelelőnek, mert 1999-ben megszüntették a két ügyvédi beszélőnek kijelölt helyiség egyikét, továbbá az ügyvédi beszélőt úgy alakították ki, hogy a védőt és védencét üvegfal választotta el egymástól. Nem szűnt meg az országgyűlési biztos által még 1996-ban feltárt azon visszásság sem, hogy a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot. A megyében - ajánlásunk ellenére - nem vezettek be ügyvédi ügyeleti rendszert sem. Az ombudsman azt ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy minden rendőrségi fogdában biztosítsák a fogvartartott számára a telefonhasználatot és az üvegfal nélküli ügyvédi beszélőt. A megyei főkapitánynak azt ajánlotta, hogy gondoskodjon a főkapitányság fogdája típusának megfelelő számú ügyvédi beszélő kialakításáról és működtetéséről. A megyei ügyvédi kamara elnökének pedig azt, hogy szervezze meg a törvényben is kötelezően előírt ügyvédi ügyeleti rendszert. A megyei főkapitány kétszeri levélváltást követően fogadta el az ajánlást. Teljesítette a kérést az ügyvédi kamara elnöke is. Az országos főkapitány az ügyvédi beszélőkre felszerelt üvegablakok megszüntetésére vonatkozó ajánlást úgy fogadta el, hogy megkezdte a rendőrségi fogvatartás átalakításával kapcsolatos előkészítő munkákat (OBH 548/1998.).

Állampolgári bejelentés alapján elrendelt vizsgálatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jog- biztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A visszásságot az okozta, hogy a kamara a panaszos által az ügyvédi tevékenység sérelmezése miatt kezdeményezett előzetes vizsgálati eljárást megszüntető határozatot indokolatlanul hosszú idő, mintegy négy hónap eltelte után és olyan időpontban hozta meg, amikor az ügyvéd felelősségre vonása - elévülés miatt - már nem volt lehetséges. Rámutatott az ügyben az országgyűlési biztos továbbá arra is, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a panaszos fellebbezésének elbírálásakor túllépte hatáskörét. Ezért az országgyűlési biztos azt ajánlotta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének, hogy hívja fel a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének figyelmét az elintézési idő garanciális jelentőségére és a jövőben maradéktalanul vegye figyelembe az ügyvédekről szóló törvény rendelkezéseit, ő maga pedig ne lépje túl hatáskörét. A kamara elnöke és főtitkára az ajánlást csak azt követően fogadta el, miután az országgyűlési biztos azt - annak nem teljesítése miatt - fenntartotta.

A személyi szabadságukban korlátozott gyanúsítottak, fogvatartottak, jogerősen elítéltek emberi jogi helyzetének vizsgálata minden évben, így a beszámolási időszakban is jelentős munkát igényelt. Ezeket a panaszokat soron kívül vizsgáltuk. 2000-ben az ilyen jellegű eljárások száma megközelítette a kettőszázat. A vizsgálatok során mindig szem előtt tartottuk azt, hogy a fogvatartottak jogai korlátozásának határt szab a büntetőeljárás és a büntetés célja, illetve az adott jogerős ítéletben meghatározott követelmények. A fogvatartás körülményei nem ütközhetnek a megalázó embertelen bánásmód tilalmába. A jogfosztás végrehajtásának körülményei, mértéke a büntetés törvényben meghatározott céljaival összhangban valósítandó meg. A fogvatartottak és az előzetes letartóztatásban lévők mindaddig nem tekinthetők bűnösnek, amíg ezt jogerős bírósági ítéletben meg nem állapítják. Az előzetes letartóztatást ma háromféle intézményben hajtják végre: büntetés-végrehajtási intézetben, valamint rendőrségi és katonai fogdában. Miután a három intézményben különböző szabályokat alkalmaznak a fogvatartottak napirendjére, ellátására, külső kapcsolattartására vonatkozóan, ezért a jogbiztonság érdekében még 1997-ben kértük az igazságügyi minisztertől a jogharmonizáció megvalósítását és azt, hogy az új szabályokat egy valamennyi érintett miniszter által kiadott rendelet tartalmazza (OBH 4601/1997.). Mivel az 1999. évi tevékenységről szóló parlamenti jelentés elkészítéséig ez nem történt meg, az éves beszámolóban javasoltuk az Országgyűlésnek a fogvatartás körülményeinek egységes szabályozását. Azóta a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. módosításáról rendelkező T/2523. törvényjavaslathoz az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság módosító javaslatot készített. A javaslattal az országgyűlési biztos egyetértett, mivel az megfelelt a minisztériumnak tett ajánlásának. Úgy ítélte meg, hogy az előzetes letartóztatott jogi helyzete csak akkor válik összeegyeztethetővé a jogállamiság és a jogbiztonság követelményével, a diszkrimináció tilalmával, valamint az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott jogos érdekével, ha az azonos elbírálás alá esik függetlenül attól, hogy előzetes letartóztatása időtartamát bv. intézetben, rendőrségi fogdában, vagy katonai fegyházban tölti-e, továbbá, ha IM-BM-HM együttes rendelet szabályozza az előzetes letartóztatottak jogait. A bizottság javaslatát azonban az Igazságügyi Minisztérium - jóllehet továbbra is egyetértett a szabályozási szándékkal - nem osztotta. Végül a bizottság nem szavazta meg a törvénymódosítási javaslatot. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló rendeletek eltérő szabályainak egységessé tétele érdekében azonban az Igazságügyi Minisztérium 2000 novemberében egyeztető megbeszélést tartott. Azon az országgyűlési biztos is képviseltette magát. A megbeszélés azzal zárult, hogy elkészítik a három miniszteri rendelet módosításának tervezetét, melyet újbóli véleményezésre megküldenek az országgyűlési biztosnak. Ez ennek a beszámolónak az elkészítéséig még nem érkezett meg (OBH 4601/1997., OBH 5224/2000.).

Évről évre előfordul egy-két rendkívüli haláleset a fogdákban. 2000-ben is hivatalból vizsgáltunk ilyen ügyet. A rendkívüli haláleset kivizsgálására összeállított bizottság bűncselekmény elkövetésére utaló elváltozást, sérülést nem talált az elhunyt személyen, a rendőrkapitányság vezetője által elrendelt fegyelmi vizsgálat azzal zárult, hogy az érintett rendőröket nem terheli felelősség. Az országgyűlési biztos ezzel szemben megállapította, hogy az előállított folyamatos felügyeletéről a hatályos utasítás ellenére nem gondoskodtak, a gyermekvédelmi intézetbe történő átkísérését elmulasztották. Az országgyűlési biztos már korábban megállapította, hogy azok a hatályos jogszabályok, amelyek szerint a fogvatartott halálának körülményeit maguk a fogvatartásért felelős hatóságok kötelesek kivizsgálni, összeférhetetlenek az eljárási garanciákkal. Elfogulatlan vizsgálat csak az intézmény törvényességi felügyeletét ellátó külső szervtől várható. Ennek megfelelően ajánlotta a legfőbb ügyésznek a hatályos utasítások módosítását, annak érdekében, hogy a fogvatartottakat érintő rendkívüli események vizsgálatát teljes egészében a rendőrségtől független ügyészi szerv folytassa. A fogdában bekövetkezett rendkívüli halálesetekre vonatkozó eljárást az igazságügyi miniszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben az 1998-ban kiadott BM rendelet módosította. A legfőbb ügyész utasításban szabályozta a fogvatartottak halálával kapcsolatos ügyészi eljárást. A jogszabály-módosítások azonban továbbra is rendőri hatáskörben hagyták a fogvatartottak rendkívüli halálesetének vizsgálatát. A korábban hivatalban volt legfőbb ügyész helyettese a megismételt ajánlással nem értett egyet. Tekintettel arra, hogy most az ügyészi szervezetben jelentős reformfolyamat zajlik, amelyben az ügyészség vizsgálati lehetőségei bővülnek, ebben az ügyben az ombudsman újra az Országgyűlés állásfoglalását kéri (OBH 7393/1998.)

A büntetés-végrehajtás szervezetében végzett vizsgálati eljárásokban tudomásul kellett vennünk azt, hogy a bűnözés kedvezőtlen alakulása és az ítélkezési gyakorlat változása miatt megnövekedett a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek és az előzetes letartóztatásban lévők száma. Átlagosan 160 százalékos az intézetek "kihasználtsága", amely egyes intézetekben már jelentős zsúfoltságot eredményezett. Az egyre súlyosabb, valamint a szervezett formában elkövetett bűncselekmények miatt hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt személyek körének növekedése miatt a büntetés-végrehajtási intézetek egy részében módosítani kellett az elhelyezés, a fogvatartás szabályait.

A beszámolási időszakban a büntetés-végrehajtás belső reformja miatt az elítéltektől érkező panaszok száma növekedett. Ezeknek csak egy részében állapítottunk meg az emberi jogokkal összefüggő visszásságot. A fegyház körülményei között alkalmazott egyszemélyes elhelyezést kifogásolta egy elítélt a Szegedi Fegyházból. A zárkákat egy rács segítségével kettéválasztották, így a kialakított zárkarészben a mozgástér 3,1 négyzetméter lett. Az egyszemélyes körletrész működésének szabályait az intézetparancsnok intézkedése állapította meg. A fogvatartott - a napi egy órás séta kivételével - gyakorlatilag nem hagyhatta el a zárkáját, és a térelválasztó rács beépítése miatt a zárkában is korlátozott volt a mozgása, a berendezési tárgyakhoz biztonsági okokból nem férhetett hozzá. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sérti a jogállamiság és a jogbiztonság elvét, ha az elítéltek meghatározott csoportjára nézve a bv. intézet parancsnoka ír elő határozatlan időtartamú, jogkorlátozó intézkedéseket. Ezért az egyszemélyes zárkákat tartalmazó körletrész kialakítása a Szegedi Fegyház és Börtönben súlyos visszásságot eredményez. Az országgyűlési biztos felkérte az igazságügy-minisztert, hogy rendeletben szabályozza az elítéltek jogait és kötelességeit közvetlenül érintő biztonsági elkülönítés feltételeit. A válaszadás határideje még nem telt le (OBH 4724/1999.). A biztonsági elkülönítés ön- vagy közveszély esetén, valamint fegyelmi büntetésként is alkalmazható. Mélykúton emberi tartózkodásra alkalmatlan, ablaktalan, ülőhely nélküli olyan helyiséget alkalmaztak a nők és fiatalkorú lányok számára, ahol nem volt szellőzés, WC, világítás, fűtés. A házirendből nem derült ki, hogy kit, milyen magatartás esetén és mennyi időre lehet ide bezárni. Az elkülönítő zárka használatáról nem vezettek naplót. A zárka alkalmazása - különösen nőkkel szemben - a kegyetlen, megalázó bánásmód tilalmába ütközik. Ezért a biztos felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgáltassa meg valamennyi bv. intézetben a biztonsági elkülönítésre szolgáló különleges zárkák kialakítását és gondoskodjék arról, hogy azok megfeleljenek az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek. Állapítsa meg a különleges zárkákban való elhelyezés szabályait és az elhelyezés dokumentálásának módját (OBH 4135/2000.).

A zsúfoltság miatt az elítéltek egymás iránti kiszolgáltatottsága is növekszik. Egy fiatalkorút zárkatársai bántalmaztak, fajtalanságra kényszerítették és megerőszakolták. A mentők kórházba szállították, ahol sürgős műtéti beavatkozásra került sor. (Az édesanyja beadványa szerint a fia bordája eltört és lépe összeroncsolódott.) A beteget állapotának stabilizálását követően átszállították a Büntetés-végrehajtás (tököli) Központi Kórházába. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka az illetékes városi ügyészségen feljelentést tett a sértett zárkatársai ellen. A több napon át tartó, súlyos következményekkel járó bántalmazás - a megfélemlített sértett panaszának hiányában is - megakadályozható lett volna, ha nagyobb figyelmet fordítanak agresszív természetű társai ellenőrzésére. A büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartottak által társuk sérelmére elkövetett folyamatos bántalmazás - figyelemmel arra, hogy az ilyen cselekmények megakadályozása az érintett személyi állomány törvényben meghatározott kötelezettsége - a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos felhívta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának a figyelmét arra, hogy kísérje megkülönböztetett figyelemmel a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett cselekményeinek alakulását. Ajánlotta továbbá a legfőbb ügyésznek, hogy a fogvatartottak által egymás sérelmére elkövetett bűncselekmények visszaszorítása érdekében - különös tekintettel a fiatalkorúak védelmére - a büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyeletéről szóló 1/1990. legfőbb ügyészi utasítás módosításával határozza meg a jelentős rendkívüli esemény fogalmát és a balesetekre meghatározott vizsgálati szempontokat terjessze ki ezekre az eseményekre is. A legfőbb ügyész az ajánlást elfogadta és 2000. július 31-én szabályozta a rendkívüli események körét és a jelentési kötelezettséget (OBH 2686/1998.).

Egy panaszos szerint a körszállítások lebonyolításánál 40-50 személyt helyeznek el olyan zárkákban, amelyeknek a befogadóképessége 10-15 személy. A körszállításra váró elítélteket Budapesten a Budapesti Fegyház és Börtönben gyűjtik össze. Itt egy-egy szállítási napon átlagosan 1000 fogvatartott várja a továbbszállítást. A zárkák - melyekben az elítéltek várakoznak - zsúfoltak, bennük sem mosdó, sem mellékhelyiség nincs. A hatályos rendelet szerint minden zárkában folyóvízzel ellátott mosdót és elkülönített WC-t kell kialakítani. A zsúfoltság és a vizesblokk hiánya több alkotmányos jog sérelmét okozza. A biztos helyettese felkérte a bv. országos parancsnokát, hogy intézkedjen a szállításra kerülő fogvatartottak elhelyezési körülményeinek javítása érdekében. A parancsnok az ajánlást elfogadta (OBH 7287/1998.).

Az elhelyezéssel kapcsolatos jogsérelmek nemcsak a zsúfoltságból származnak, hanem az épületek elavult, leromlott állapotából, a személyzet hiányából is. Ezekről a körülményekről személyesen is meggyőződhettünk a helyszínen végzett átfogó vizsgálat során a Szeged-Nagyfa és a Pálhalma-Mélykút büntetés-végrehajtási intézetekben.

Nagyfán a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épületek állapota rossz, a körletek lelakottak, a fürdőhelyiségek, az illemhelyek, a konyha és az étkező vakolata pereg, nedves, penészes, dohos. A lefolyók rendszeresen eldugulnak, a fűtés korszerűtlen, több helyen fel sem melegszik a radiátor. Az intézmény vízhálózatából folyó vizet az ÁNTSZ 1999 augusztusában emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélte, azóta a fogvatartottak és a dolgozók lajtoskocsiból kapnak ivóvizet. Az épületek - különösen a kórház - elektromos hálózata és szerelvényei nem felelnek meg a villamossági, tűzvédelmi, érintésvédelmi, villámvédelmi szabványoknak. Az épületegyüttest egy egysoros kerítés veszi körül. A négy őrtoronyból csak kettőben van őrszolgálat. A fogvatartottak és az ott dolgozók legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való jogát súlyosan sérti az épületek és az infrastruktúra leromlott állapota, amely több vonatkozásban közvetlen életveszélyt is jelent. Az országgyűlési biztos ezért az igazságügyi minisztertől és a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától kérte bizonyos épületrészeknek a felújításig történő bezárását, a többi visszásságnak pedig soron kívüli megszüntetését (OBH 3080/1999.).

Mélykúton a fogvatartás körülményeire a túlzsúfoltság és az anyagi eszközök hiánya jellemző. A felnőtt elítéltek leromlott épületekben, 13-14 fős zárkákban töltik idejük nagyobb részét. A fürdőhelyiségek és az illemhelyek állapota minősíthetetlenül rossz. Nincs lehetőség a női higiénés szükségleteknek megfelelő tisztálkodásra, fehérneműmosásra, -szárításra. Akadozik az egészségügyi szakellátás. Nincs megoldva a mindennapos szabad levegőn tartózkodás. Nincs pénz az épületek állagmegóvására és felújítására, az elektromos hálózat és a fűtés korszerűsítésére, az elromlott berendezések (vízcsapok, WC-k) javítására, még a kiégett villanykörték cseréjére sem. Az alegységben nincs nyilvános telefon. Az ombudsman megállapította, hogy a fogvatartás objektív körülményei sértik az elítélteket is megillető, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, továbbá az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. Külön kiemelte, hogy a büntetés-végrehajást jogszabály kötelezi a szabadságvesztésüket töltő nők és fiatalkorúak sajátos védelmére. Visszásságokat okozott Mélykúton a büntetés-végehajtási személyzet létszámhiánya is. Az öt épületből álló alegységben nappal hét nő teljesített szolgálatot és egy férfi felügyelt a kapunál. Éjszaka egy kapus és két felügyelő látta el a szolgálatot. Maguk a fogvatartottak is sérelmezték, hogy időnként elfeledkeznek róluk. Olyan körlet is van, amely éjszakára teljesen felügyelet nélkül maradt, így szükség esetén nincs kitől segítséget kérni. Az őrtoronyban nappal a fogvatartottak ültek, akikre kívülről rázárták az ajtót, éjszaka pedig senki sem tartózkodott az őrtornyokban. A napi nyolcórás őrszolgálat díjazott munkavégzésnek számít, ezért havi 4000 forintot kaptak az elítéltek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az őrszolgálat biztonsági szakfeladat, amelyet a hivatásos állomány tagjai is csak megfelelő kiképzés után láthatnak el. A mélykúti gyakorlat nemcsak törvénysértő, hanem közvetlenül veszélyezteti az őrként foglalkoztatott elítéltek emberi méltóságát is (OBH 4135/2000.).

Feltűnően sok panasz érkezett az elmúlt évben az orvosi ellátás hiányosságai miatt. Ezeket általában nem tartottuk megalapozottnak. Úgy tűnik, hogy a büntetés-végrehajtási rendszer a súlyos anyagi gondok ellenére is biztosítja a gyógyításra, ápolásra szoruló elítéltekről való gondoskodást (OBH 4434/1999., OBH 471/2000.). Az orvosi és gyógyszerellátást kifejezetten jónak minősítettük a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján Nagyfán, ahol központi egészségügyi részleg is működik (OBH 3080/1999.). Újabb vizsgálati tapasztalataink szerint - az átfogó kodifikációs munkálatok befejezéséig - elfogadhatóvá vált a betegek helyzete az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Az intézet új vezetése az előbbinél komolyabb figyelmet szentel annak, hogy a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabály minden esetben a "beteg" kifejezést használja a kényszergyógykezeltekkel szemben. Ez a napi gyakorlatban azt jelenti, hogy az IMEI-ben ápoltakra is az egészségügyi törvényben foglaltak az irányadók, különös tekintettel a pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályokra. Az igazságügyi és az egészségügyi miniszter, valamit az IMEI új főigazgatója ajánlásainkat elfogadta (OBH 3401/1998.).

Egyes panaszokból, helyszíni vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy néhány büntetés-végrehajtási intézetben veszélybe került az elítéltek foglalkoztatása. A mélykúti vizsgálatban megállapítottuk, hogy a büntetés-végrehajtási jogszabályok rendelkezéseit sérti, ha az elítéltek foglalkoztatási lehetőségeit a kifejezetten ennek biztosítására alakult gazdálkodó szervezetek nyereséges működése érdekében korlátozzák. Az a tény, hogy 280 női elítéltből 200 nem dolgozik, ellentétes a büntetés-végrehajtás céljával, veszélyezteti a a fogvatartottakat is megillető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, és a munkához való jogot is (OBH 4135/2000.).

Az állampolgári jogok biztosának helyettese 1996-1997-ben hivatalból átfogó vizsgálatot végzett az alkotmányos emberi jogok érvényesüléséről a honvédségben, majd utóvizsgálat keretében 1998-1999-ben három kiképzőközpontban és az egyik repülőezrednél helyszíni ellenőrzést is tartott. Az összefoglaló jelentésben megállapította, hogy a sorkatonák elhelyezése tekintetében nem történt lényeges változás, az elhelyezésre vonatkozó részletes szabályok elavultak, továbbra sincs az életkörülményeket érdemben szabályozó, kihirdetett jogszabály, a gyengélkedőn elhelyezett beteg sorkatonákat munkavégzésre veszik igénybe, az őr- és egyéb ügyeleti szolgálatot ellátó sorkatonák nem kapják meg az előírt pihenőidőt, az ugyancsak túlszolgálatot ellátó hivatásos katonák pedig a törvényben biztosított szabadidőt, illetve annak megváltását. E jelentés visszásságot állapított meg azzal kapcsolatban is, hogy a hivatásos katonák a szolgálati beosztásukkal összeférhetetlen kereső foglalkozást nem vállalhatnak. Ezt a diszkriminációt akkor nem oldotta fel a Honvédelmi Minisztérium, az összeférhetetlenség szabályozása hiányos maradt. A hivatásos katonák fizikai alkalmassági követelményeknek való megfelelésére nem biztosították a felkészítés, illetve a felkészülés lehetőségét. A vizsgálati jelentés ajánlásaira adott válasz szerint a honvédség stratégiai felülvizsgálatának keretében kiemelt feladatként kezelik az elhelyezési és az életkörülményeket, a laktanyákban biztosítják a fűtést és a melegvizet, a beteg sorkatonákat egyéni elbírálás alapján vonják be a gyengélkedőn elvégzendő munkába. Rendeletben rögzítették, hogy a hivatásos katonák számára alanyi jogon jár a munkavégzési engedély. A napi egyórás kötelező testnevelés megvalósulását a vezérkari főnök ellenőrzi (OBH 6038/1999.). 2000 elején az Alföldi Kiképzőközpontban végzett vizsgálatról szóló jelentésben rögzítettük, hogy a nagy létszámú sorállomány - időszakonként 2000 személy - egészségügyi gondozására a rendelkezésre álló egy helyett, az állománytáblában rögzített három orvost kell alkalmazni (OBH 1/2000.).

Egy hivatásos katonatiszt panasza alapján indult vizsgálatról készült jelentésben két visszásságot állapítottunk meg. Nem tartottuk az emberi jogokkal összeegyeztethetőnek azt, hogy a hivatásos katonák számára megtiltották a saját mobiltelefon bevitelét a laktanyába. Visszásnak tartottuk azt is, hogy a saját hibájukon kívül más helyőrségbe helyezett hivatásos katonák nem kapták meg a saját járművük használata esetén a tömegközlekedést igénybe vevők számára biztosított 80 százalék feletti térítést. Csak 3 Ft/km-t számoltak el nekik (OBH 1170/1998.).

Az általános helyettes 1997 nyarán hivatalból indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy miként érvényesül a honvédségi tűzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való alkotmányos joga. A vizsgálatban több ajánlás szerepelt. 1999-ben ennek a sorsát ellenőrizte az általános helyettes újabb vizsgálata (OBH 4908/1999.), amely megállapította, hogy a tűzszerész zászlóaljnál az utóbbi időben tett intézkedések jelentős mértékben javították az alkotmányos jogok érvényesülésének feltételeit, a helyzet teljes rendezéséhez azonban további lépések szükségesek. A Magyar Honvédség parancsnoka több részletben válaszolt az ismételt ajánlásokra. Intézkedtek járművek, védőruhák és aknakutató műszerek beszerzéséről, az elhelyezési körülmények javításáról. Kezdeményezték a tűzszerészképzés felvételét az Országos Képzési Jegyzékbe. A magyar honvédség parancsnoka azt is közölte, hogy a tűzszerészzászlóalj az Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság alárendeltségébe került (OBH 4908/1999.).

A rendőrök emberi jogi helyzetére vonatkozó átfogó vizsgálatok eredményeként az érintettek körében tudatosodott az, hogy mint "egyenruhás állampolgárok"-nak joguk és lehetőségük van a bíróságon keresni igazukat. Ennek eredményeként a hozzánk benyújtott panaszok száma csökkent. Tudomásul kellett azt is vennünk, hogy a rendőrség humánstratégiája elkészült ugyan, de elfogadása finanszírozási okok miatt késik.

A beszámolási időszakban kaptunk választ néhány olyan ajánlásra, amelyet 1999-ben tettünk meg, és az eljárásban a panaszosok rendőrként elszenvedett sérelmeit kívántuk orvosolni. Egy előzetes letartóztatásba helyezett rendőrtiszt megalázó bánásmód miatt tett panaszt 1999-ben, mert egyenruhában helyezték el a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájában, más bűncselekmények miatt fogvatartottak közé. Sérelmezte azt is, hogy a fejére húzott szemnyílás nélküli csuklyával szállították kihallgatásra. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese azt ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy hívja fel az ügyészségi nyomozó hivatalok vezetőinek figyelmét a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések, illetve bánásmód megelőzésére létrehozott Európai Bizottság ügyészségre vonatkozó ajánlásainak végrehajtása tárgyában kiadott 2/1995. (ÜK. 11.) Lüh. körlevél rendelkezéseire. Indítványozta a belügyminiszternek, hogy az egyenruha és a rendfokozat tekintélyének megóvása érdekében a vonatkozó rendeleteket módosítsa, és ezáltal zárja ki, hogy hivatásos állományú személyeket egyenruhában helyezzenek el rendőrségi fogdában. Azt ajánlotta továbbá az országos rendőrfőkapitánynak, hogy intézkedjék a szemnyílás nélküli csuklya - mint törvényben nem szabályozott eszköz - használatának megtiltásáról. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, a csuklya használatát megtiltotta. A belügyminiszter ugyancsak elfogadta az ajánlást, és a 4/2000. (I. 31.) BM rendeletben intézkedett a hasonló esetek megtiltásáról (OBH 287/1999.).

A hivatásos állomány egyes tagjai által elkövetett korrupciós jellegű bűncselekmények viszszaszorítása jelentős erőfeszítéseket igényel a belső elhárítást végző Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatától. A bűncselekmények bizonyítási nehézségei miatt előfordult, hogy a szolgálat munkatársai a hatásköri szabályok hiányosságai miatt jogsértően léptek fel. Egy Heves megyei rendőrtiszt az ellene folytatott büntetőeljárások és fegyelmi eljárások során elkövetett jogsértések miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. A panasz vizsgálata során megállapított eljárási szabálysértések és a büntetőeljárások irataiban dokumentált további ellentmondások feltárása után kétségessé vált az eljárások megindításához szükséges alapos gyanú hitelessége. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az Alkotmányban rögzített tisztességes eljárás kötelezettsége irányadó minden hatósági eljárásra, ezért ajánlotta a belügyminiszternek, hogy intézkedjen a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és a nyomozóhatóságok közötti feladatmegosztás pontosabb meghatározásáról. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta és kiadta a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata működési rendjéről szóló 2/2000. (BK. 3.) BM utasítást. Az országos rendőrfőkapitány vizsgálata szerint az eljárások megalapozottak voltak, a kezdeményező parancsnokok részéről elfogultság nem volt megállapítható (OBH 6514/1998.).

A nagyfai intézetben vizsgáltuk a fogvatartók emberi jogait. Az országgyűlési biztos az intézet személyi állományának helyzetéről megállapította, hogy nehéz körülmények között dolgoznak, az épületek leromlott állapota és az infrastruktúra számtalan hiányossága a dolgozókat is sújtja. Többen kifogásolták, hogy a fogvatartottakat és az intézet állományát ugyanabban az ambuláns vizsgáló és kezelő helyiségben látják el. A hivatásos állomány egyik tagja azt sérelmezte, hogy beiskolázási segélyt legutóbb csak az kapott, akinek három vagy több gyermeke iskolás. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan öltöző épülete és felszereltsége miatt sérült az intézetben dolgozó közalkalmazottak és hivatásos testület tagjainak emberi méltósághoz és egészséges környezethez való joga. A fogvatartottak és a bv. dolgozók közös helyiségben történő gyógyítása a dolgozók emberi méltósághoz való jogát, a beiskolázási segélyezés gyakorlata pedig a diszkrimináció tilalmát sértette. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát az ombudsman a feltárt visszásságok mielőbbi megszüntetésére kérte. Az országos parancsnok az ajánlásokkal egyetértett, de pénzügyi lehetőségek hiányában nem látta valamennyit teljesíthetőnek (OBH 3080/1999.).

A világszerte növekvő gazdasági és politikai migráció, a helyi háborúk és súlyos válságok következményei, valamint a magyar állampolgárok utazási kedve nehezen megoldható feladatok elé állította az illetékes magyar hatóságokat. Mi is gazdag tapasztalatokat gyűjtöttünk e hatóságok eljárásainak vizsgálatában.

Az 1998. évi tevékenységünkről szóló parlamenti jelentésünkben esetekkel illusztrálva indítványoztuk a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok alkotmányos jogainak hatékony védelme érdekében a konzuli törvény megalkotását. 1999. évi beszámolóban az indítványt megismételtük. A napokban kézhez kapott hivatalos dokumentum szerint a törvény tervezetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka tárgyalja. A konzuli törvény hatálybalépését követő intézkedések eredményeként csökkenhetnek azok a jogos sérelmek, amelyeket a beszámolási időszakban tártunk fel (OBH 7394/1997., OBH 7301/1998.).

A magyar állampolgárok tömeges migrációja új helyzetet teremthet a hazai anyakönyvezési eljárásban is. Az egyik ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy az Egyesült Államokban született gyermekét a magyar hatóságok más névre akarják anyakönyvezni, mint amit a születési hely szerinti országban már megszerzett. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 3. § (1) bekezdése alapján a panaszos gyermeke születésénél fogva magyar állampolgárságot szerzett, tehát névviselése ügyében a magyar jogszabályokat kellett alkalmazni. A nemzetközi magánjogról szóló jogszabály (1973. évi 13. tvr. 55. §) értelmében kizárólag magyar hatóság járhat el a magyar állampolgár személyállapotával kapcsolatban. A hivatkozott jogszabályhely alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos gyermeke számára az Egyesült Államokban kiállított anyakönyvi okirat tartalmát a magyar anyakönyvi hatóság nem vehette figyelembe. A csatolt iratok alapján az országgyűlési biztos tudomásul vette, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya a panaszos gyermekének magyarországi anyakönyvezése során alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően járt el, a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot nem okozott (OBH 483/2000.). A hiányos szabályozás miatt viszont választás elé kerülhet a szülő, hogy vagy aláveti magát a magyar jogszabályoknak és akkor gyermeke anyakönyvezett magyar állampolgár lesz, vagy erről lemond és dokumentumai alapján elsősorban amerikai állampolgár lesz. A jelenségre, valamint a hasonló esetek számának várható növekedésére felhívtuk az illetékes miniszter figyelmét.

Az országgyűlési biztos 1997-ben átfogó vizsgálatban tekintette át az állampolgárság megszerzése iránti kérelmek köztársasági elnöki döntésre történő előkészítésének gyakorlatát. A vizsgálat eredményeként tett ajánlásokat - egy kivételével - az akkori belügyminiszter elfogadta. A Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya az országgyűlési biztosnak az eljárás reformjára, különösen a kérelmezők részletes tájékoztatására vonatkozó kezdeményezéseit végrehajtotta, és azokat az időközi átszervezés eredményeként létrejött és 2000. január 1-jétől illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is alkalmazza. A Belügyminisztérium 2000 végén elkészítette a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét és azt véleményezésre megküldte az országgyűlési biztosnak. A Belügyminisztérium munkatársai az OBH 1936/1997. számú átfogó jelentés ajánlásainak túlnyomó többségét, így például az eljárási garanciák megteremtésére vagy az alkotmányos alapismeretek vizsga alól felmentendő személyekre vonatkozó kezdeményezést a tervezetbe beépítették. Észrevételeiben az országgyűlési biztos emlékeztetett arra, hogy ajánlása ellenére a tervezet továbbra sem rendelkezik arról, hogy az állampolgárság megszerzése iránti kérelmeket a belügyminiszter mennyi időn belül köteles - akár elutasítási javaslattal - döntésre a köztársasági elnök elé terjeszteni, ami a jogbiztonság követelményével összefüggésben eredményez visszásságot. Az ügyfelek folyamatos tájékoztatásának köszönhetően a beszámolási időszakban olyan vizsgálat nem volt, ami az állampolgárság megszerzése iránt benyújtott kérelmek köztársasági elnöki döntésre történő előkészítésének elhúzódását sérelmezte volna. 2000-ben más eljárási szabályok megsértésére, illetve jogszabályi hiányosságra nem derült fény. (OBH 3094/1998., OBH 3952/1999.).

A fokozottan kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek védelme érdekében az országgyűlési biztos a korábbi évekhez hasonlóan, a beszámolási időszakban is különös figyelmet fordított a személyes szabadság korlátozása alatt élő külföldiek, illetve a velük kapcsolatban álló határőrök alkotmányos jogainak érvényesülésére. Az országgyűlési biztos 1999-ben a Magyar Emberi Jogi Központ, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére egy átfogó vizsgálatban áttekintette a Ferihegy nemzetközi repülőtéren tartózkodó nem magyar állampolgárok, valamint az ott szolgálatot teljesítő határőrök alkotmányos jogainak érvényesülését. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos több ajánlást tett. A belügyminiszternek azt javasolta, hogy kezdeményezze az úti okmányok lefoglalására vonatkozó jogszabályi előírások, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhang megteremtéséhez szükséges törvénymódosítást, kezdeményezze a repülőtér nemzetközi zónájának fogalmi meghatározását, jogállását, és a nemzetközi zóna kijelölésének módját; szabályozza a be nem léptetett, ezért a repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét, fenntartásának felülvizsgálatát. Indítványozta továbbá, hogy a belügyminiszter rendeletben szabályozza a külföldiek visszairányításának végrehajtása során használatos nyomtatványok formai és tartalmi kérdéseit. Ezeket az ajánlásokat a belügyminiszter elfogadta. Az országgyűlési biztos kezdeményezte azt is, hogy a belügyminiszter rendelje el a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzését. Az országgyűlési biztos ajánlását a belügyminiszter nem fogadta el, de utasította a határőrség országos parancsnokát, hogy a lőgyakorlatok számának növelésével intézkedjen az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságának javításáról. A belügyminiszter elutasító álláspontja miatt az országgyűlési biztos ajánlást tett a miniszterelnöknek és kérte, intézkedjen az útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzése érdekében. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2000 szeptemberében azt a tájékoztatást adta, hogy az ajánlást a Kormány megtárgyalta és azzal nem értett egyet. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.

Az országgyűlési biztos több ajánlást tett a Határőrség országos parancsnokának. Kérte, hogy nyissa meg a tranzitszállót. Biztosítsa a visszairányítások ellen benyújtott fellebbezések érdemi felülvizsgálatát. Intézkedjen arról, hogy a Határőrség a lefoglalás okát is megjelölő írásos elismervényt adjon arról, ha a külföldi bármely okmányát lefoglalja. Gondoskodjon a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának rendészeti helyettese az 5/1999. számú intézkedésének olyan kiegészítéséről, amely garantálja az előszűrés eredményeként elkülönített külföldieknek a kirendeltségen való előállítását, ügyükben az idegenrendészeti eljárás lefolytatását és esetleges menedékjogi kérelmük előterjesztését. Tegye lehetővé, hogy a terminál tranzitvárójában tartózkodó külföldiek a meghatalmazott jogi képviselő megbízásához való törvényes jogukkal élhessenek. Gondoskodjon a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők mentálhigiénés gondozásának kiterjesztéséről és a létszámhiány csökkentéséről. A Határőrség országos parancsnoka az ajánlásokat határidőben elfogadta és intézkedett azok végrehajtásáról (OBH 1222/1998.).

A külföldiek ellen foganatosítható szabadságkorlátozás másik módja miatt panaszkodott az a magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgár, aki azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy hónapok óta közösségi szálláson kellett élnie és sem a hazatérése, sem a közösségi szállás elhagyásának várható időpontjáról nem volt tudomása. Jelentésében az országgyűlési biztos utalt arra, hogy már több vizsgálatában foglalkozott a határőrség közösségi szállásainak működési gyakorlatával. 1996-ban megtett ajánlásának megfelelően az 1999. évi LXXV. törvény hatálybalépésével módosult az idegenrendészeti őrizet és a közösségi szálláson való tartózkodás időtartamára vonatkozó rendelkezés. Mindkét szabadságkorlátozás tartamát a jogszabály maximum 18 hónapban jelölte meg. Az új törvényi rendelkezés alapján a kijelölt helyen való tartózkodást elrendelő határozat, illetve annak rendelkezései ellen bírósághoz lehet fordulni. Az említett, 1999. évi törvény szabályozta azt, hogy a kötelező tartózkodási helyet milyen esetekben kell közösségi szálláson kijelölni. Így lehetővé vált, hogy fenntartásának indokoltságát a bíróság a 18 hónapon belül is bármikor megvizsgálja. Mindezek a rendelkezések nagymértékben növelték a jogbiztonságot, csökkent a hozzánk érkezett vizsgálandó panaszok száma, és a vizsgálatok során az eljárással kapcsolatos alkotmányos visszásságot nem tártunk fel (OBH 7392/1998., OBH 6450/1998.).

Az országgyűlési biztos 1996 óta folyamatosan vizsgálja a közösségi szállásokon élő külföldiek közegészségügyi helyzetét. Az 1991. évi XI. tv. 2. § (3) bekezdése értelmében a fegyveres erők - így a Határőrség is - a közegészségügyi feladatokat saját egészségügyi szolgálatukkal látják el. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a polgári, illetve a fegyveres erők egészségügyi rendszerének elválasztása szakmailag indokolt lehet, az együttműködésük kereteit, a két szervezet közötti szakmai felügyeleti viszonyt rendező szabályok hiánya azonban több alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, emellett a népegészségügyi biztonságot is veszélyeztetheti. Az ombudsman azt is megállapította, hogy a közösségi szállások működésének közegészségügyi felügyelete még a többi fegyveres erők működési körébe tartozó intézményekhez képest is sajátos problémát jelent. Ez az egyetlen olyan, a személyes szabadság korlátozásával járó kényszerintézkedés, amelynek a végrehajtására szolgáló intézményeiben a férfiak, a nők és a gyermekek együttesen vannak elhelyezve. Egy-egy közösségi szálláson csecsemők és aggastyánok, férfiak és nők, eltérő kulturális háttérrel, nagyon különböző fizikai és egészségi adottságokkal kénytelenek hosszabb-rövidebb ideig - legfeljebb 18 hónapon keresztül - együtt élni. Az országgyűlési biztos a Miskolcon, Győrben, Balassagyarmaton, Kiskunhalason és Nyírbátorban működő közösségi szállásokon végzett helyszíni vizsgálatai során minden esetben azt tapasztalta, hogy az említett intézményekben a határőrség a minimális higiénés feltételeket sem tudta biztosítani. Az országgyűlési biztos a határőrség területi egészségügyi szolgálatai által végzett ellenőrzések gyakoriságának ismeretében, illetve saját helyszíni vizsgálatai során szerzett tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy közhatalom hiányában a közegészségügyi ellenőrzés, illetve felügyelet hatékony ellátása nem lehetséges.

A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos legutóbb 2000. december 21-én tett ajánlást a belügyminiszternek és az egészségügyi miniszternek arra, hogy saját hatáskörükben, illetve szükség esetén magasabb szintű jogszabály megalkotásának kezdeményezésével intézkedjenek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, illetve a Határőrség Egészségügyi Szolgálata közötti együttműködés intézményes kereteinek kialakításáról, továbbá kezdeményezzék az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény 10. § (1) bekezdésének olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a szolgálat a Határőrség külföldi polgári személyek elhelyezésére szolgáló létesítményeiben hatósági jogkört gyakoroljon. Az ajánlással kapcsolatos válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt el (OBH 6212/1998.).

2000-ben 1394 vizsgálatot végeztünk el, (lásd a 4/1. számú táblázatot). Ez az adat azonban nem tartalmazza azokat az egyszerűsített eljárásban lefolytatott vizsgálatokat - számuk 119 -, amelyekben több eljárási cselekmény eredményeként, tehát vizsgálat után állapítottuk meg hatáskörünk hiányát, majd a panaszt elutasítottuk (lásd a 2/1. számú táblázatot). Ezzel együtt a beszámolási időszakban a vizsgálatok száma 1513.

A befejezett eljárásoknak az elintézés módja szerinti megoszlását a 4/4. számú táblázat és ábra tartalmazza. Ebből kiderül, hogy 556 eljárásban az alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányát állapítottuk meg, tehát a vizsgált hatóság "ártatlannak" bizonyult, vagy a gyanú nem igazolódott be. Ez az összes vizsgálati eljárás 36,7 százaléka. A panasz 114 esetben (7,5 százalék) az eljárás során a hatóság közreműködésével vagy más módon megoldódott. 170 eljárást fejezhettünk be oly módon, hogy érdemben egyesítettük az azonos ügyben folyó másik eljárással, vagy a korábban lefolytatott azonos eljárás eredményéről értesítettük a panaszost. 525 eljárásban igazolódott be az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja. Ez az összes vizsgálat 34,7%-a, tehát valamivel több mint egyharmada.

Az 525 vizsgálati jelentésben 1217 ajánlást, indítványt, kezdeményezést tettünk. Az ajánlásokkal lezárt ügyek száma 432. Kezdeményezéssel csak 93 esetben éltünk (Obt. 21. §). Egy-egy visszásságot feltáró vizsgálatban átlagosan 2,3 ajánlás, kezdeményezést tettünk a beszámolási időszakban.

A feltárt 1737 - lásd a 3/1. számú táblázatot - alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslására tett 1217 ajánlás, kezdeményezés sorsáról a 4/5. számú táblázat ad számot. Eszerint az ajánlások közel felének a sérelmes eljárást elkövető hatóság, közel harmadának a felügyeleti szerv volt a címzettje. Ha konkrét eljárásban az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság keletkezését jogszabályi rendelkezésre vezettük vissza, akkor jogalkotásra vonatkozó indítványt tettünk. Ez 257 esetben fordult elő, ami az összes kezdeményezés valamivel több mint egyötöde. Ügyészi óvást három esetben, büntetőeljárást négy ügyben kezdeményeztünk. Az előbbiekhez képest viszonylag gyakoribb volt - 30 eset - a fegyelmi eljárásokra való felhívás.

Ahogy azt már korábban is elmondottuk, az ombudsman kezdeményezése tényekkel és érvekkel megalapozott kísérlet az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság, sérelem orvoslására. A megszólított hatóságnak joga és lehetősége van arra, hogy szakmai indoklással az ajánlást elutasítsa. Ilyenkor, a hatóság és a biztos között - némely esetben hosszabb - párbeszéd veszi kezdetét. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy az érintett az eredeti kezdeményezést, indítványt mégis elfogadta. Új kompromisszumos megoldás is kialakulhat például a felettes szerv vagy végső soron az Országgyűlés közreműködésével. A 4/5. számú táblázat a 2000-ben megtett kezdeményezések sorsát a december 31-i állapotnak megfelelően rögzíti. Eszerint a biztos ajánlását a megszólított hatóságok 71,5 százaléka elfogadta. Az ajánlás sorsa az esetek 17,2 százalékában azért volt bizonytalan, mert a válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt le, vagy az ügy bonyolultságára tekintettel a hatóság haladékot kapott. A beszámolási időszak végén csak 138 olyan ajánlást tartottunk nyilván, amellyel a címzett valamilyen módon nem értett egyet. Ebből arányosan a legtöbb a jogszabályra vonatkozó indítvány volt (az elutasítások közül 47). Említésre méltó, hogy a fegyelmi eljárások kezdeményezését a harmincból tizenkettő esetben a címzett nem fogadta el. A fegyelmi eljárás lefolytatásának jogszabályi akadályát jelenti az, ha az erre vonatkozó határidő lejárt, vagy a vétségben esetleg elmarasztalható személy már nem dolgozott az érintett munkahelyen. Az említett jogi akadály mellett azonban többször tapasztaltuk azt, hogy a hatóságok egy része - miközben az ajánlás érdemi részét elfogadja tehát a hibát elismeri - a vétkes felelősségre vonásától tartózkodik (erre vonatkozó kezdeményezést az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja, az eljárást lefolytatja és mérlegelési jogkörében formális szankciót alkalmaz.) E tapasztalat alapján kétségek merültek fel bennünk az elfogadott szakmai ajánlások végrehajtásának sorsával kapcsolatban is. Ezért egyedi eljárásokban csak a panaszos pozitív visszajelzése után zárjuk le az ügyet. Egyébként pedig az utóvizsgálatokban ellenőrizzük az ajánlásban rögzített "megállapodás" betartását.

A ciklus utolsó beszámolójában áttekintettük az öt és fél év alatt megtett jogszabályi indítványaink sorsának alakulását is. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert folyamatosan tapasztaltuk, hogy az átmeneti társadalom ombudsmanja, aki egyébként egy új alkotmányos intézmény felelős vezetője, a nyugaton működő kollegáihoz képest lényegesen többször kényszerül arra, hogy indítványaival befolyásolja a jogalkotás folyamatát. Az elmúlt öt és fél év alatt 786 jogszabályra vonatkozó indítványt fogalmaztunk meg. Ezeknek közel 65 százalékát már elfogadták. 7 százalék sorsa azért ismeretlen, mert a rendelkezésre álló határidő nem telt le, vagy a megszólított kinyilatkoztatta érdemi egyetértését, de a megvalósításra haladékot kért. Az elutasított indítványok aránya közel 28 százalék (ebből értelemszerűen a legtöbb a törvényre vonatkozó, amelynek száma 70). A 250 törvényalkotásra, -módosításra, hatályon kívül helyezésre vonatkozó indítványainknak tehát 32 százalékát nem fogadták el. Ezt mi nem tartjuk rossz aránynak, többek között azért, mert a törvény megváltoztatására vonatkozó ajánlás érdemi része - az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása - több esetben alacsonyabb rendű jogszabályban valósult meg, tehát az ajánlás a célját elérte. (Lásd erről részletesen a 3. számú mellékletben foglaltakat.) Pozitívan értékelhető azért is, mert az államhatalom legmagasabb szintjén a jogalkotási folyamat sokkal összetettebb eljárás, mint az ombudsmané. E soktényezős eljárásban egyik, de nem egyetlen szempont az alkotmányos emberi jogok követelményeinek teljesítése, hiszen a jogalkotónak figyelemmel kell lennie például az ország teherbíró képességére és más tényezőkre is. Az sem kizárt azonban, hogy a több szereplős politikai döntéshozatal folyamatában a többségi akarat nem esik egybe a biztos indítványában foglalt szakmai állásponttal. Alapvetően eltérhet egymástól továbbá a politikai és a szakmai értékítélet, ahogy a felelősség mércéje is különböző.

A 4/7. számú táblázatból az elfogadottként regisztrált jogszabályi indítványok sorsáról kaphatunk képet. Ezek közül 45,2 százalék már hatályba lépett. Közel 16 százalékról tudjuk, hogy a kodifikációs folyamat zajlik, mert véleményeztük a tervezeteket. (A 2000-ben véleményezett tervezetekről ad áttekintést a 2. számú melléklet.) A jogszabályi indítványok 18,5 százalékát nem az általunk megjelölt jogszabályi szinten, vagy jogszabályban valósították meg, de kodifikálták. Az elfogadottként regisztrált jogszabályok 20,5 százaléka olyan, amelyben nem észleltünk intézkedést. Ezen belül 35 százalék - ez a legnagyobb arány - törvényre vonatkozó indítvány volt. A jogalkotásra vonatkozó ígéretek számonkérésében korlátozottak a lehetőségeink. A sürgető, fontosnak tartott, főleg a sokakat érintő mulasztásokra évről évre e jelentésben hívjuk fel az Országgyűlés figyelmét. Az így nyomatékosított ajánlásaink sorsáról évente kétszer az Országgyűlés elnöke tájékoztat bennünket.

Működésünkről az értékítéletet természetesen a velünk kapcsolatba kerülő állampolgároknak, hatóságoknak, végső soron pedig az Országgyűlésnek kell alkotnia. Igen nehéz objektív körülmények között az elmúlt évben is elő kívántuk segíteni az emberi jogok érvényesülését és ezzel az alkotmányos rend megőrzését. Politika- és érzelemmentes szakmai döntéseket hoztunk, amelynek során semmilyen külső befolyásolásnak nem voltunk kitéve.

Az Obtv. 26. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az országgyűlési biztos éves parlamenti beszámolójában az Országgyűlés elé terjeszti azokat a kirívóan súlyos, illetve az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, amelyeket vizsgálatai során feltárt. A 2000. év tapasztalatai alapján ajánlásaim a következők:

1. A tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák hatékony biztosítása, az összeférhetetlenség megszüntetése és a jogbiztonság követelménye érvényesülése érdekében ismét javaslom a rendőrségi fogdában fogvatartott személy rendkívüli halála, valamint a rendőr lőfegyverhasználata kivizsgálásának kizárólagos ügyészi hatáskörbe utalását.

2. A kártérítéshez való joggal, valamint a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben - a 2003. január 1-jén hatályba lépő büntetőeljárásról szóló törvény módosításával - továbbra is kezdeményezem annak az ártatlanul fogvatartott vagy elítélt személy kártalanításának a lehetővé tételét, aki az alapügyben nem fellebbezett előzetes letartóztatásának elrendelése, illetve az ügyet jogerősen befejező ítélet ellen.

3. A nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja, a jogbiztonság követelménye, továbbá a tulajdonhoz és az örökléshez való jogok biztosítása érdekében sürgetem, hogy az Országgyűlés teljesítse az 1947. évi XVIII. törvényben kihirdetett párizsi békeszerződés 29. cikkely 3. pontja, valamint 32. cikkely 2. pontja, továbbá az 1946. évi XV. törvénnyel becikkelyezett magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, és az 1964. február 3-án aláírt magyar-csehszlovák vagyonjogi egyezmény rendelkezéseire figyelemmel a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvény megalkotására irányuló kötelezettségét.

4. A diszkrimináció tilalma, továbbá a jogállamiság és annak lényeges elemét képező jogbiztonság követelményének fokozott biztosítása érdekében ismét javaslom a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosítását úgy, hogy a rendőrségi fogdában, a katonai fogdában és a bv. intézetben elhelyezett előzetes letartóztatottra vonatkozó - jelenleg eltérő - fogvatartási szabályok egységesek legyenek.

5. Továbbra is kezdeményezem a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítását úgy, hogy az az eddiginél hatékonyabban biztosítsa az érintettek járandósággal, előmeneteli rendszerrel, pótlékkal, túlszolgálat ellentételezésével, távolléti díjjal összefüggő emberi jogainak érvényesülését, továbbá pontosan szabályozza a fegyelmi eljárás alatt álló szolgálati viszonyának megszüntetését, hozza létre a fegyelmi, a kártérítési, a büntetőjogi, a munkajogi problémával foglalkozó jogsegélyszolgálat feltételeit és teremtse meg az egységes humánpolitika alapjait.

Kezdeményezem a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény olyan tartalmú módosítását, amely a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszonyt a gyermeki jogok, a diszkrimináció tilalma és a jogegyenlőség, továbbá a jogállamiság és annak lényeges elemét képező jogbiztonság követelményének megfelelően rendezi, valamint alkalmas a gyermektartásdíj megállapításának megelőlegezésére olyan esetben, amikor a díj fizetésére kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik.

A gyermekeket megillető fokozott gondoskodás maradéktalan biztosítása érdekében újra sürgetem a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló rendelet szakmailétszám-irányszámait, valamint -létszám-normáit megállapító mellékletének módosítását. Sürgetem továbbá, hogy az intézményi átalakulásra nyitva álló átmeneti időszakban is legyen kötelező a gyermekotthonokban a pszichológusi és a gyógypedagógusi szolgálat.

1. Az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, továbbá a jogbiztonság követelménye biztosítása érdekében - a vezeték nélküli távközlési építmények által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeinek egészségügyi miniszteri rendeletben való meghatározásához hasonlóan - javaslom az egyéb létesítmények, illetve készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeinek miniszteri rendeletben való mielőbbi szabályozását.

2. A személyi szabadságában korlátozott, rendőrségi fogdában elhelyezett személyt is megillető élethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, továbbá a jogbiztonság követelményének érvényesítése érdekében indítványozom a Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzatának miniszteri rendeletben történő kiadását.

1. Továbbra is kérem a gyermekvédelmi intézményrendszerhez tartozó, a speciális ellátást igénylő gyermekek gondozását biztosító otthonok létrehozása lehetőségének mielőbbi megvizsgálását.

2. Ismételten kezdeményezem, hogy az Országgyűlés még az új büntetés-végrehajtási törvény megalkotását és hatálybalépését megelőzően vizsgálja meg az egészségügyről szóló törvény hatálya alá tartozó (beteg) fogvatartott személy alkotmányos jogaival összefüggő sérelmek felszámolásának lehetőségét.

3. Kérem, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelme közvetlen veszélyének megszüntetése, valamint a diszkrimináció tilalma követelményének fokozott biztosítása érdekében az Országgyűlés vizsgálja meg és fontolja meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról (ÁNTSZ) szóló törvény mielőbbi módosítását úgy, hogy az ÁNTSZ a Határőrség külföldi polgári személyek elhelyezésére szolgáló létesítményeiben hatósági jogkört gyakoroljon, továbbá azt, hogy törvény - esetleg törvényi felhatalmazás alapján alacsonyabb szintű norma - rendezze az ÁNTSZ és a határőrség, a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a polgári védelem állami szervei, a hivatásos tűzoltóság, valamint a büntetés-végrehajtási testület közegészségügyi szolgálatai együttműködésének formáit.

Kérem, hogy a diszkrimináció tilalma, továbbá a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog érvényesülése érdekében az Országgyűlés vizsgálja felül és annak eredményétől függően törölje a létszámcsökkentéssel kapcsolatos végkielégítés kifizetése költségvetési támogatására a közmédiumoknak (a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt.) tett megállapodási ajánlatnak azt a részét, amely az öt évre szóló újrafoglalkoztatási tilalmat írja elő.

Budapest, 2001. március 7.

Gönczöl Katalin

az állampolgári jogok

országgyűlési biztosa

Az országgyűlési biztosok közös hivatalának

beszámolója

Az országgyűlési biztosok személye és tevékenysége az 1995-ben történt megválasztásukat követően - az elmúlt évek közvélemény-kutatási adatai szerint - országosan ismertté vált. Kezdettől fogva arra törekedtek, hogy az állampolgárok széles köre ismerje meg az új jogvédő intézményt, annak tevékenységét, s bátran forduljanak hozzájuk, ha sérelem éri őket. Ennek eredményeként az elmúlt öt és fél évben több mint negyvenkétezer panasz érkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez (a részletes adatokat az 1. fejezet 1/15. számú táblázata tartalmazza). A három biztoshoz benyújtott összes panasz száma meghaladta a negyvennyolcezret. 1999-ben átmenetileg csökkent a panaszok száma. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy 2 év után, 1999-ben megszüntették az eseteiket feldolgozó, viszonylag állandó rendszerességgel jelentkező televíziós műsort. Ettől kezdve az országgyűlési biztosok egyik leghatékonyabb eszközét, a nyilvánosságot új eszközökkel kellett biztosítani. A jelentősebb vagy átfogó vizsgálatok után megtartott sajtótájékoztatókra nagyobb hangsúly került. Rendszeresebben adtak ki sajtóközleményt a sokakat érintő, vagy súlyos visszásságot felderítő vizsgálataik eredményeiről.

Az intézmény létrejöttét követő években a hivatal minél szélesebb körben való megismertetése volt az egyik célja az országgyűlési biztosok megyelátogatásának. Kezdetben mindhárom biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese külön tematika szerint, de egy időben végzett vizsgálatot, illetve egyéb tevékenységet ugyanabban a megyében. Így került sor 1996-ban a Hajdú-Bihar és a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal segítségével megvalósult 3-3 napos munkalátogatásra. A később az eltérő jellegű feladatok miatt más munkamódszereket alkalmaztak a biztosok, s nem tartottak közös megyei inspekciókat. A kisebbségi biztos az 1996-1998 között 6 megyében megtartott munkalátogatást követően más módon teljesítette a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott feladatait. Például munkatársaival együtt részt vett a kisebbségi társadalmi szervezetek rendezvényein, vizsgálta egyes megyékben, településeken a nemzetiségi oktatás helyzetét, találkozót szervezett a kisebbségi önkormányzatok képviselőivel, elnökeivel. (A részletes adatok a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. évi beszámolójában olvashatók.) Az adatvédelmi biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - egymástól függetlenül - folytatta a Hivatal szervezésében és közreműködésével a korábbi típusú megyelátogatásokat. Az elmúlt öt évben mindkét országgyűlési biztos 11 megyében és a fővárosban tartott munkalátogatást. Alapvető szempont volt, hogy olyan megyékben tegyenek munkatársaikkal többnapos munkalátogatást, ahonnan az országos átlagot jelentősen meghaladó számú vagy sok azonos tárgyú panasz érkezett.

Az adatvédelmi biztos és munkatársai 2000. szeptember 28. és október 9. között a fővárosban összesen 17 hatóságnál, illetve közszolgáltatást végző szervnél végeztek adatvédelmi vizsgálatot (például: a VIII. ker. Rendőrkapitányságon, az I. ker. Okmányirodában, a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnál, a UPC Magyarország Kft.-ben). December 4-6. között a Fejér megyében tett munkalátogatás során vizsgáltak hasonló szervezeteket, mint például a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget, az APEH Bűnügyi Igazgatóság Fejér Megyei Nyomozó Hivatalát vagy az Alfa Internet Kft.-t. (Lásd az 1. számú táblázatot.)

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az elmúlt évben - korábbi gyakorlatától eltérően - csak egy megyében tartott kihelyezett ügyfélfogadással egybekötött háromnapos munkalátogatást októberben Heves megyében. Az immár hagyományossá vált jegyzői értekezleten az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tájékoztatta a megye jegyzőit azokról az állampolgári panaszokról, amelyek az elmúlt öt évben Heves megyét érintették. A megye és a vizsgált szervek vezetőivel értékelték a tapasztalatokat. Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy az ellenőrzése célja a hibák, hiányosságok, illetve jogszabálysértő gyakorlat feltárásán túl az is volt, hogy a helyes eljárások kialakításához megfelelő iránymutatást, gyakorlati segítséget nyújtson. A megyei inspekció kiemelt témája volt a gyermekvédelem. Több helyszínen tartottak konzultációt a megye gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereivel. A konzultáció célja a gyermekek veszélyeztetésének, illetve annak megelőzésével kapcsolatos állami feladatok ellátásának gyakorlati érvényesülése volt.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és munkatársai helyszíni vizsgálatot tartottak a Heves Megyei Önkormányzat Egri Gyermekotthonában és megállapították, hogy a gyermekvédelmi törvény előírásainak megfelelően a nagy létszámú gyermekotthonban gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak családias környezetbe való kihelyezését megkezdték.

Vizsgálták munkatársaink az Országos Mentőszolgálat Egri Központja Heves Megyei Mentőszervezeténél a mentés és a sürgősségi ellátás megvalósulását, a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézetében a beérkező betegek sürgősségi ellátása során a betegjogok érvényesülését. (Erre a megyei egészségügyi intézmények megfelelő személyi és tárgyi ellátottságának hiányával összefüggésbe hozható haláleset irányította az állampolgári jogok országgyűlési biztosának figyelmét. Lásd a 4568/2000. és 4627/2000. sz. jelentésben foglaltakat).

A hajléktalanok elhelyezési körülményeit és ellátásukat személyesen vizsgálta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egri Hajléktalan Szállóban.

Előre be nem jelentett vizsgálatot folytattak az egri Városi Rendőrkapitányság Ügyeletén, ahol az ügyfelek fogadásának körülményeit és a panaszfelvétellel kapcsolatos tevékenységet, valamint az előállító helyiséget és az előállított személyekkel való bánásmódot, a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos panaszjog érvényesülését ellenőrizték. Ugyancsak előre be nem jelentett vizsgálatot tartottak Egerben, a Városi Rendőrkapitányság fogdájában, ahol megtekintették a fogda állapotát, ellenőrizték a fogvatartottak befogadásának, elhelyezésének és felügyeletének módját, és vizsgálták a kérelmek és panaszok kezelését.

Munkatársaink ügyfélként jelentek meg Egerben és Hatvanban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján és tájékozódtak az ügyfélfogadás körülményeiről, módjáról.

A korábban folytatott átfogó honvédségi vizsgálat utóellenőrzése során az egri Dobó István Laktanyában megtekintették a sorállományú katonák elhelyezési körülményeit és a bekövetkezett változásokról tájékozódtak a munkatársak.

A helyszínen ellenőrizték egy mészoltó telep sérelmezett működésének telepengedélyezési eljárását.

Az Életfa Környezetvédő Szövetség egy füzesabonyi vállalkozás nehézgépjármű forgalmának környezetszennyező működését sérelmezte. Egy munkatársunk a helyszínen győződött meg a nehézgépjármű-forgalom miatt járhatatlanná vált utcák menti repedező házfalakról.

Szakmai tanácskozást folytattak munkatársaink az adósságkonszolidációról alkotott helyi rendeletek megvalósulásáról, valamint az önkényes lakásfoglalókkal szemben tett intézkedések helyi gyakorlatáról.

A Közigazgatási Hivatal szakembereivel közösen áttekintették az alternatív katonai szolgálat engedélyezési gyakorlatát, illetve a mozgáskorlátozottak parkolási lehetőségeit és a középületek megközelíthetőségét.

Ez a megyelátogatás is megerősítette a munkalátogatások hasznosságát. A helyi sajtónak köszönhető "hírverés" felhívta az állampolgárok figyelmét az ombudsmani intézményre. Ezzel is összefügg, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosához Heves megyéből 1999. évhez viszonyítva a tárgyévben több mint másfélszer annyi panasz érkezett.

A Heves megyei kihelyezett ügyfélfogadással egybekötött munkalátogatást megelőzően a Pest megyei Közigazgatási Hivatal adott otthont a 2000. június 14-én megtartott szakmai napnak, amelyen Pest megye településeinek jegyzői, az Államigazgatási Kollégium tagjai és munkatársaink voltak jelen. A konzultációra azért került sor, mert a Pest megyei lakosok az országos átlagot meghaladó arányban fordultak panasszal az ombudsmanhoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint ennek nem az az oka, hogy a megyében működő hivatalok rosszabbul dolgoznak, mint a többi megyében, hanem az, hogy az itt élők az átlagnál igényesebbek az önkormányzatokkal szemben. Itt igen sok az építési, a környezetvédelmi, a gyermekjogi és a szociális ügy. Külön szólt a helyi önkormányzatok hatósági munkájával kapcsolatos tapasztalatairól. Felhívta a figyelmet a Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának a talált csecsemők örökbefogadási ügyeiben folytatott kifogásolható gyakorlatára, amelynek során az átgondolatlan, több hónapos késéssel hozott határozatok következtében sérültek a gyermekek jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a tulajdonhoz és az emberi méltósághoz való jogai. Az ombudsman kezdeményezte, hogy a józsefvárosi jegyző fegyelmi eljárásban vizsgálja meg a gyámhivatal vezetőjének felelősségét, s felkérte a gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatóját a gyermekeknek okozott kár megtérítésére. Kiemelte a tanácskozáson a hatóságokra vonatkozó tisztességes eljárás követelményeinek fontosságát. (Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese munkalátogatásainak részletes adatait a 2. számú táblázat tartalmazza.)

Az országgyűlési biztosok nemcsak az állampolgárokkal, az általuk vizsgált szervekkel, hanem az őket megválasztó országgyűlési képviselőkkel is élő kapcsolatot tartanak. Az Obtv. 27. §-a kötelezővé teszi számukra, hogy tevékenységük tapasztalatairól, s ennek keretében az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelme helyzetéről, az általuk tett kezdeményezések, ajánlások fogadtatásáról és eredményéről évente beszámoljanak az Országgyűlésnek. Ezen kötelezettségüknek minden évben eleget is tettek. A 3. számú táblázat adatai mutatják, hogy beszámolóikat a plenáris ülésen az országgyűlési képviselők igen nagy arányban fogadták el.

3. számú táblázat

, 1995-96, 1997, 1998, 1999

, évekről történt beszámoló, +, +, +

* Az "igen" szavazatok számát a plenáris ülésen szavazó, vagy a szavazástól tartózkodó országgyűlési képviselők számához viszonyítottuk

Az országgyűlési biztosok beszámolóját a plenáris ülés előtt eddig minden esetben megtárgyalták a képviselők a különböző országgyűlési bizottságok ülésein. 2000-ben mindhárom biztos beszámolóját megvitatta az Alkotmány- és igazságügyi bizottság, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, valamint az Önkormányzati és rendészeti bizottság. A kisebbségi biztosét és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáét ezeken kívül a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság is, míg az utóbbiét és az adatvédelmi biztosét a Gazdasági bizottság, az Egészségügyi és szociális bizottság, továbbá a Környezetvédelmi bizottság. Az Ifjúsági és sportbizottság tagjai csak az állampolgári jogok országgyűlési biztosának beszámolóját tárgyalták meg a plenáris ülés előtt. Valamennyi bizottság magas szavazati arányban fogadta el a beszámolókat.

Az országgyűlési biztosok az éves beszámolókon kívül is rendszeres kapcsolatot tartanak egyes országgyűlési állandó bizottságokkal, különösen az Alkotmány- és igazságügyi, valamint az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, valamint az Egészségügyi és szociális bizottsággal. E három bizottság rendszeresen felkérte a biztosokat véleménynyilvánításra a jogszabályalkotás, illetve -módosítás során, megtárgyalta a jelentősebb átfogó ombudsmani vizsgálatok tapasztalatait. Ezekre más bizottságok, például az Egészségügyi és szociális, a Foglalkoztatási és munkaügyi, vagy az Önkormányzati és rendészeti bizottságok ülésein is sor került. A biztosok és munkatársaik rendszeresen részt vettek a bizottságok ülésein olyan esetekben is, amikor alkotmányos alapjogokkal kapcsolatos törvények tervezeteit vitatták meg, és felkérésre hozzászólásaikkal segítették a szakmai munkát. Volt arra is példa, hogy részt vettek a törvény módosítására létrehozott ad hoc bizottság munkájában. IIyen volt az 1998-ban a kisebbségi törvény átfogó módosítására az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság keretén belül létrehozott bizottság, amely az elmúlt év júniusában fejezte be tevékenységét a kisebbségi biztos és munkatársai aktív közreműködése mellett. A kisebbségi biztos munkatársaival önálló törvényjavaslat-tervezetet is készített a diszkrimináció tilalmáról.

Az országgyűlési biztosok és az országgyűlési képviselők közötti párbeszéd más módon is megvalósult. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese 1999. évi tevékenységéről szóló beszámolójának a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előtti, majd a plenáris ülés vitája során is felmerült annak az igénye, hogy az országgyűlési biztos a munkajog területén, különösen a multinacionális vállalatok által foglalkoztatottak körében is vizsgálja az állampolgárokat érő alkotmányos sérelmeket és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ezt a jelenleg hatályos Obtv. rendelkezései nem teszik lehetővé, mert a biztosok hatásköre csak a hatóságok és közszolgáltatók hatósági tevékenységére terjed ki, a magánszférára, ahova a munkajog is tartozik, nem. Annak érdekében, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a képviselők igényének a jelenleg hatályos jogszabályi keretek között is eleget tudjon tenni, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség és az Országgyűlési Biztosok Hivatala a munkavállalók jogainak védelmében együttműködési megállapodást kötött, amelynek alapján a Hivatal minden olyan beadványt továbbít az illetékes felügyelőségnek, amelyben a panasz tárgya a munkabiztonsággal és az általuk vizsgálható egyéb munkaügyi kérdésekkel összefügg.

Az országgyűlési képviselőkkel még közvetlenebb a kapcsolat akkor, amikor a képviselő maga fordul az ombudsmanhoz oly módon, hogy a választókörzetében élő állampolgár panaszát küldi el az országgyűlési biztoshoz, vagy éppen saját maga írja meg a lakosság szélesebb körét érintő sérelmet. Az elmúlt öt évben 58 beadvány érkezett országgyűlési képviselőtől a biztosokhoz, ebből 18 az elmúlt évben. A beadványok harmada saját kezdeményezésű volt, kétharmadukban a képviselő az állampolgári panaszt továbbította. Az ily módon érkezett beadványok alapján lefolytatott vizsgálat után több esetben tett az ombudsman jogszabály módosítására ajánlást. (Például az OBH 2511/2000. számú ügyben Tóth Gábor országgyűlési képviselő beadványára az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte a közlekedési és vízügyi miniszternél az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet módosítását, amit a miniszter elfogadott és tudomásunk szerint a módosítás előkészületben van.) Amint azt már korábban jeleztük, a biztosok szívesen fogadják a hasonló képviselői kezdeményezéseket.

Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét 2000. május 16. napjával legfőbb ügyésszé választotta az Országgyűlés. Utódját azonban nem választotta meg. Emiatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosára fokozott munkateher hárult. Egyedül irányította az elmúlt évben lefolytatott nagyszámú vizsgálatot. Ez a tény a napi ügymenetet nem akasztotta meg, de a tervezett másik megyelátogatás elmaradt, s csak néhány hazai és nemzetközi szervezet felkérésének, meghívásának tudott eleget tenni.

Az országgyűlési biztosok eddigi tevékenységét több nemzetközi szervezet is elismerte 2000-ben. Majtényi László adatvédelmi biztos és munkatársai sikeres munkájának eredményeként is ez év szeptemberében az Európai Bizottság adekvát adatvédelmi országnak minősítette Magyarországot. Ezzel a minősítéssel az Európai Unióhoz nem tartozó országok közül Svájcon kívül csak Magyarország rendelkezik. Gönczöl Katalint az október 30. és november 4. között a Nemzetközi Ombudsman Intézet négy évenként esedékes világtalálkozóján a dél-afrikai Durban városában, amely rendezvény az ombudsmanok legmagasabb szintű szakmai tanácskozó fóruma, a Nemzetközi Ombudsman Intézet Európai Területi Igazgatójává választották. Négy nemzeti ombudsman képviseli e tisztségben Európát: a belga, a francia, a magyar és a svéd. December 14-én az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága alelnökké választotta Kaltenbach Jenőt.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az országgyűlési biztosok 2000-ben is több alkalommal vettek részt hivatalos külföldi utakon, illetve fogadtak külföldi vendégeket. Az országgyűlési biztosok - és képviseletükben munkatársaik - számos konferencia résztvevői és előadói voltak. Ezeket a biztosok külön beszámolói részletesen tartalmazzák.

A 2000. év folyamán a román, az albán és az orosz ombudsman tett látogatást munkatársaival Hivatalunkban. A találkozók alkalmat adtak a tapasztalatcserére, az ombudsmani intézmény más országbeli helyzetének megismerésére. Ezeket a látogatásokat az tette lehetővé, hogy az Európa Tanács - elismerve a magyar ombudsmanok tevékenységének magas színvonalát - jelentős anyagi segítséget nyújtott a Stability Pact Project on Independent National Human Rights Protection Institution including Ombudsman Institutions program keretében. Mindhárom delegáció azzal a kinyilvánított véleménnyel távozott, hogy nagyon sok hasznosítandó tapasztalatot szerzett magyarországi látogatása során.

Mindhárom országgyűlési biztos részt vett a Nemzetközi Ombudsman Intézet korábban említett négyévenként esedékes világtalálkozóján, amely Az ombudsman szerepvállalása a kormányzati hatalom felelősségre vonhatósága tekintetében című témára épült fel. A munka- és kerekasztal-megbeszéléseken az ombudsman tevékenységének társadalmi és politikai hatását, hatékonyságát vitatták meg.

Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa március 2-5. között részt vett Dublinban az Európa Tanács által The Protection of Human Rights in the 21st Century címmel rendezett konferencián, majd március 15-17. napján az Európa Tanács szervezésében Strasbourgban megrendezett First Round Table with National Human Rights Institutions tanácskozáson. Előadást tartott Londonban a szeptember 27-30. között tartott University of London International Centre for Prison Studies szemináriumon, s részt vett a Nemzetközi Szervezetek meghívására a november 29-től december 3-ig Genfben tartott tanácskozásokon.

Polt Péter mint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese március 15-től 17-ig az Ombudsmanok Nemzetközi Konferenciáján képviselte a magyar ombudsmanokat Gentben.

Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos januárban a Magyar Köztársaság kormánydelegációjának tagjaként részt vett a svéd kezdeményezésre Stockholmban megrendezett Holokauszt Konferencián. A konferencián a részt vevő országok államfői, miniszterelnökei, valamint külügyminiszterei szólaltak fel, többen közülük megkövetve az áldozatokat és a zsidó népet.

Februárban az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának, Mary Robinson asszonynak a meghívására és felkérésére részt vett és felszólalt az ENSZ Rasszizmus Elleni Világkonferenciájának előkészítéseként Genfben, az ENSZ épületében megrendezett konferencián, ahol a részt vevő országok delegációi körvonalazták az oktatás területén, valamint a fiatalokkal kapcsolatos tevékenységekben jelen lévő diszkrimináció és előítéletesség különböző megjelenési formáit.

Az Európai Unió Bizottságának szervezésében áprilisban részt vett azon a szemináriumon, amelynek témája - a Rasszizmus Elleni Világkonferenciára készülve - a Rasszizmus, idegengyűlölet és antiszemitizmus ellen folytatott harc. A szemináriumon az EU tagországain kívül a társult országok szakértői delegációi vettek részt. Bécsben hivatalosan és ünnepélyes keretek között áprilisban megnyitották az Európai Unió és az Európa Tanács együttműködésének keretei között működő a Rasszizmust és Idegengyűlöletet Ellenőrző Európai Központot. A megnyitón Kaltenbach Jenő az irányító testület tagjaként vett részt.

Dr. Paul Mitroi román ombudsman meghívására a kisebbségi biztos, valamint munkatársai és a Hivatal vezetője kétnapos munkalátogatáson Nagyváradon járt. A delegációt fogadta Nagyvárad prefektora, valamint a helyi kisebbségi szervezetek képviselői. A tárgyaló felek megismerkedtek egymás hivatali munkájának főbb jellemzőivel, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

Kaltenbach Jenő mint az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának tagja, co-raportőrként részt vett a Dániáról szóló országjelentés összeállításában. Koppenhágai látogatása során az ECRI delegációjának többi tagjával együtt a dán hatóságok képviselőivel folytatott megbeszéléseket az összeállítandó jelentés majdani tartalmáról.

Júniusban a kisebbségi biztos meghívást kapott az Egyesült Államok Ombudsmanjainak Konferenciájára San Franciscóba, ahol előadást tartott a kelet-közép-európai országokban lezajlott rendszer- és szemléletváltásról és az újonnan létrejött ombudsman intézmények működésének tapasztalatairól, társadalmi elismertségükről. Az osztrák külügyminiszter meghívására júniusban Kaltenbach Jenő nyitó előadást tartott az osztrák "European-Forum Wachau" szervezésében megrendezett "Európa Jövője" címet viselő konferencián St. Pöltenben.

A Bundestag külföldiekkel foglalkozó munkacsoportjának meghívására szeptemberben Berlinben megbeszéléseket folytatott kisebbségi kérdésekkel és migrációval foglalkozó német szakemberekkel.

Strasbourgban rendezték meg október 10-13. között a Rasszizmus Elleni Világkonferencia európai regionális értekezletét, melyre az Európa Tanács minden tagországa meghívást kapott. Kaltenbach Jenő mint Magyarország képviselője az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságában, a regionális konferencia oktatással és az ifjúság ügyével foglalkozó munka-csoportjának raportőre volt.

A Public Administartion International meghívására és a Brit Nagykövetség Know How Fund-jának anyagi segítségével májusban a Kisebbségi Biztos Irodájának főosztályvezető-helyettese háromhetes tanfolyamon vett részt Londonban, ahol az ombudsmani hivatalok, illetve az ombudsman típusú intézmények munkatársai cseréltek tapasztalatot munkájukról.

Majtényi László a különböző konferenciákon való részvételével és előadásaival a közép-kelet-európai országok adatvédelmi gyakorlatát, annak fejlődési irányait vázolta fel.

Áprilisban az Európai Adatvédelmi Biztosok Stockholmban megrendezett konferenciáján a sajtószabadság és az adatvédelem összevetése volt a fő téma, a krétai International Working Group on Data Protection in Telecommunication konferencián májusban az Internetről mint az adatvédelem előtti új kihívásról tárgyaltak.

Augusztusban Chisinauban az Európai jog és gyakorlat az adatvédelem területén és ennek megvalósulása a moldáv törvényhozásban című kerekasztal-megbeszélésein cseréltek eszmét a moldáviai jogalkotás feladatairól. Szeptemberben Velencében az Adatvédelmi Biztosok 22. konferenciáján az adatvédelmi biztos összehasonlító előadásában Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia adatvédelmi gyakorlatát elemezte, előadását a konferenciát összegző kiadványban közzétették. Zágrábban az adatvédelem horvátországi helyzete és az európai gyakorlattal történő összevetése képezte a decemberi konferencia tárgyát.

Az adatvédelmi biztos munkatársai Oxfordban az Információszabadság, cenzúra, sajtó című szakmai tanácskozáson, Prágában Az ombudsman szerepe és intézménye című konferencián, valamint Hágában az európai adatvédelmi biztosokhoz érkezett panaszok kivizsgálásának módszertani kérdéseiről rendezett konferencián vett részt.

A külföldi utak többségében a Hivatal általában a napidíjat, esetleg a szállás- vagy útiköltséget fizette, az egyéb kiadásokat a meghívó, az Európa Tanács vagy annak valamelyik intézménye utóbb megtérítette. Néhány jelentős nemzetközi konferencia kiadásait kellett csak teljes egészében a Hivatalnak viselnie.

A Hivatal elhelyezése a korábbi beszámolási időszakhoz képest nem változott. A Kormány a 3071/1998. számú határozatában felhívta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy utasítsa a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot, hogy az Országgyűlési Biztosok elhelyezésére biztosítsa soron kívül a Budapest, V. ker., Nádor u. 22. szám alatti épület I. és II. emeletét és gondoskodjon a központi irodaépülettel történő értelemszerű egybenyitásáról. A határozat végrehajtásának határideje "azonnal"-i volt. E kormányhatározat végrehajtására nem került sor. A határozatban szereplő ingatlan helyett két másik, a célnak nem megfelelő épületet ajánlottak fel. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság - az országgyűlési biztosok többszöri szóbeli és írásbeli sürgetésére - 2000 tavaszán ismét visszatért a Nádor utcai épülethez azzal, hogy a Hivatal megkapja a földszintet is, ezzel szemben vissza kell adni a MAZSÖK tulajdonában lévő jelenlegi székházat. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság igényeinket felmérte, az átalakítási terveket elkészíttette, az épület átalakítási és felújítási munkálatainak generál-kivitelezésére tudomásunk szerint a szerződést azonban csak 2001-ben kötötték meg, de még a beszámoló készítésének idején sem látjuk, hogy az épületben munkát végeznének. Elfogadhatatlan számunkra, hogy a több mint két éve meghozott kormányhatározatot még mindig nem hajtották végre, s munkatársaink megfelelő elhelyezése kezdettől megoldatlan. Tovább romlottak a munkavégzés technikai feltételei is. A Hivatal teljes számítógépparkja a megalakulását követő két évben épült ki. A rendszer az idő múlása és a nagy igénybevétel miatt fizikailag és erkölcsileg teljesen elavult, s a mindennapos meghibásodások akadályozzák a hatékony munkavégzést. A Hivatalnak az Országgyűlés által elfogadott költségvetése sem a beszámolás évében, sem a következő két évben nem nyújt fedezetet a számítógép-rendszer korszerűsítésére, de még a szinten tartására sem. Önerőből nem tudjuk megvalósítani a Kormány által célul tűzött "információs társadalom", "szolgáltató állam" követelményét, mert eszközeink nem alkalmasak arra, hogy az ügyfeleket vagy az állami szerveket a modern hírközlési és informatikai módszerekkel szolgáljuk ki, illetve ilyen módon tartsuk velük a kapcsolatot.

1999 végére sikerült a viszonylag stabil, a költségvetési előirányzatoknak megfelelő munkatársi létszám kialakítása. Az engedélyezett létszám elégtelenségét mutatja azonban, hogy az egyes speciális feladatok ellátásán túl a különböző okok - így például a tartós betegség vagy a gyermekgondozás - miatt távol lévők munkájának elvégzésére rendszeresen kell megbízási szerződéssel munkatársakat átmenetileg alkalmazni. Az utóbbi három évben ily módon alkalmazottak száma 10-16 fő között mozgott. (A részletes adatokat a 4. számú tábla tartalmazza.)

4. számú táblázat

* Országgyűlési biztosok és hivatalvezető nélkül

** 10-16 személyt alkalmaztunk megbízási szerződéssel

A beszámolási időszak végéig sem választotta meg az Országgyűlés az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét. A munkatársak esetenként emberfeletti erőfeszítése és a korábbi évekhez képest több megbízási szerződéssel alkalmazott szakember foglalkoztatása tette lehetővé, hogy a munkavégzés színvonala ne romoljon, s az előző években felhalmozódott hátralék további része is feldolgozásra kerüljön. Az elmúlt évben befejezett ügyek száma jelentősen meghaladta az összes korábbi évben befejezetteket. 2000. év végére elértük, hogy a Hivatalban nincs 1999-nél régebben érkezett ügy, és ez utóbbiak száma sem számottevő. (Lásd az 1. fejezet 1/14. számú táblázatát.) Az előző évi beszámolóban is leírt zsúfoltság és egészségtelen munkafeltételek között végzett intenzív munka már nemcsak veszélyezteti a kollégák alapvető emberi jogait, hanem kimutathatóan több esetben egészségkárosodást - például látásromlást - is okozott. Ha rövid időn belül nem következik be kedvező változás a munkatársak elhelyezésében és a munkavégzés egyéb dologi feltételeiben, az beláthatatlan következményekhez vezethet. Már eddig is előfordult, hogy a jelentkező azért nem fogadta el a felkínált állást, mert elfogadhatatlannak ítélte a munkakörülményeket. (A létszámadatokat az 5. számú táblázat tartalmazza.)

5. számú táblázat

* Országgyűlési biztosok és hivatalvezető nélkül

Budapest, 2000. március

tovább