MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
KORMÁNYA

a gázközmû-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezésérõl

Budapest, 2000. július

Az Országgyûlés annak érdekében, hogy a gázközmû-vagyonnal összefüggõ nagyszámú és azonos jogi alapon nyugvó, törvényben ígért vagyonjuttatás végrehajtására irányuló önkormányzati igények - a jogbiztonság alkotmányos követelményét is szem elõtt tartva -

rendezésre kerüljenek, a következõ törvényt alkotja:

E törvény célja, hogy eleget tegyen a Magyar Államot - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 107. § (1) bekezdésének c) pontja alapján terhelõ alkotmányos kötelezettségének oly módon, hogy meghatározza az egyes települési önkormányzatokat megilletõ vagyoni értékû jogok (a továbbiakban: értékjog) értékét, és szabályozza az ennek megfelelõ járandóságok teljesítésének módját, határidejét.

(1) Az 1. § szerinti értékjogok értékén alapuló járandóság mellett figyelembe kell venni a villamos energia fejlesztésérõl, átvitelérõl és elosztásáról rendelkezõ 1962. évi IV. törvény és a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény módosításáról szóló - idõközben hatályon kívül helyezett - 1993. évi LXXXII. törvény 4. §-ának (3) bekezdésében elõírt kötelezettségekbõl származó igények értékét is.

(2) Az Ötv. 107. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel e törvény alapján juttatásban részesülnek az abban érintett települési önkormányzatok is, egymás között egyenlõ arányban.

(3) Az Ötv. és az 1993. évi LXXXII. törvényben foglaltakra figyelemmel az önkormányzatokat megilletõ járandóság megállapítása során számításba kell venni az állami kötelezettség teljesítésének részbeni elmulasztása, illetve késedelmes teljesítése folytán az önkormányzatokat ért vagyoni hátrány ellentételezésére alkalmas értéket is.

(4) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével megállapított értéket csökkenteni kell

a) az 1993. évi LXXXII. törvény 4. §-ának (3) bekezdése, valamint

b) az Ötv. - Alkotmánybíróság által utóbb megsemmisített - 107/A. § (2) bekezdésének b) pontja szerint már juttatott részvények értékével.

(1) Az egyes települési önkormányzatokat az 1-2. § alapján megilletõ járandóságok értékét a melléklet tartalmazza, amely a 2000. augusztus 12-i átszámított értékeket tünteti fel.

(2) Nem lehet üzleti titokra hivatkozni azon tények, adatok vonatkozásában, amelyek ismerete nélkül az (1) bekezdés szerinti járandóságok értékének megállapítására nem kerülhetett volna sor.

(1) A települési önkormányzatok e törvény szerinti járandóságát az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. (ÁPV Rt.) teljesíti e törvény hatályba lépésétõl számított 30 napon belül.

(2) A teljesítés 10 millió Ft összeghatárig készpénzben történik. Az ezt meghaladó igény 20%-át készpénzben, a fennmaradó részt a Magyar Állam által - a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésérõl szóló 1997. évi CXLVI. törvény 4. § (2) bekezdés ab) pontjában - erre a célra az ÁPV Rt. rendelkezésére bocsátott, zárt körben kibocsátott, szabadon átruházható államkötvényekkel kell kiegyenlíteni oly módon, hogy egyenlõ arányban legyenek köztük a különbözõ lejáratúak.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés utolsó fordulata szerinti lejáratok szerinti arányos kiosztás nem biztosítható, az emiatt fennmaradó hányadot készpénzzel kell teljesíteni. Ugyanígy kell eljárni azokra a 10 ezer Ft-ot el nem érõ hányadokra vonatkozóan is, amelyeket - az államkötvények 10 ezer forintos címletei miatt - más módon nem lehetne kifizetni. Ezekben az esetekben a készpénzben történõ járandóságfizetés (2) bekezdésben meghatározott összeghatára túlléphetõ.

(4) Államkötvény esetében azt a piaci árfolyamot kell figyelembe venni, mely a (2) bekezdésben meghatározott állampapírokkal megegyezõ kamatbázisú, hátralévõ futamidejét tekintve legközelebb álló, a Magyar Államkincstár Államadósság Kezelõ Központ (a továbbiakban: ÁKK) által nyilvánosan értékesített államkötvényekre - az e törvény hatályba lépését megelõzõ legutolsó három aukción kialakult - átlagos nettó árfolyamok súlyozott átlaga.

(5) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésével való késedelembe esés esetén az önkormányzat a melléklet szerinti járandóságot a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten igényelheti.

(6) A (2) bekezdés szerinti államkötvények futamidejének lejártáig a Magyar Állam a (3) bekezdés szerinti piaci árfolyamon 2001-tõl nyilvános aukción évi kétszeri visszavásárlási kötelezettséget vállal az önkormányzatokat e törvény szerint megilletõ állampapírokra, évente legfeljebb 10 milliárd forint értékig. A visszavásárlás napja a kamatfizetések napját megelõzõ negyedik munkanap.

(1) Ez a törvény a kihirdetésétõl számított 15. napon lép hatályba.

(2) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy az 1997. évi CXLVI. törvény 4. § (2) bekezdés ab) pontjában meghatározott államkötvényekbõl - az e törvény 4. § (2)-(3) bekezdése szerinti készpénzigénynek megfelelõ összeghatárig - az ÁPV. Rt-tõl névértéken visszavásárolhasson.

(3) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy közzétegye a 4. § (4) és (6) bekezdése szerint figyelembe vehetõ piaci árfolyamot.

1. A törvényjavaslat célja az, hogy a gázközmû-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igényeket megalapozott számítások alapján, az idõmúlás hatását a szabályozás általános megközelítési módjával ellensúlyozza, az érintettek által átlátható módon, rövid idõn belül, végleges jelleggel rendezze.

A megalapozott számítások az alkotmányossági követelmények kielégítését, illetve azt célozzák, hogy a jelen szabályozással megállapított értékek a lehetõ legteljesebb mértékben megközelítsék azt az értéket, amelyhez az önkormányzatok akkor jutottak volna, ha az ígért vagyonjuttatás az eredeti idõpontban végrehajtásra kerül.

Az Ötv. hatályba lépése óta sor került a gázszolgáltató vállalatok gazdasági társasággá történõ átalakulására, privatizációjára, majd az önkormányzati és a munkavállalói részvényjuttatás eredményeképpen az állam tulajdonú vagyonrész a gáztársaságokban - egy darab szavazat elsõbbséget biztosító részvény kivételével - megszûnt. Jelenleg már nem állapítható meg, hogy az önkormányzatok mit tettek volna az eredeti vagyonjuttatás alapján részükre átadott vagyonnal. A jelen szabályozás valamennyi lehetséges döntést figyelembe véve - és azok egyenlõ súlyozásával - az önkormányzatok számára az általában véve legkedvezõbb megoldást tartalmazza; egyben számol az elmaradt, illetve késedelmes részvényjuttatás miatt az államot terhelõ polgári jogi jogkövetkezményekkel is.

A számítás módszertanát és az egyes önkormányzatoknak járó értéket a törvényjavaslat, illetve annak indokolása tartalmazza, így az valamennyi érintett számára megismerhetõ.

A szabályozás a kiszámított értékek szerinti teljesítést - az elhúzódó és eltérõ idõpontban lezáruló peres eljárások helyett - a törvényjavaslat hatályba lépésekor egységesen biztosítja, és egyértelmûen meghatározza a kifizetés teljesítésének határidejét.

2. A jelen szabályozásra az Alkotmánybíróság 36/1998. (IX. 18.) AB döntésére figyelemmel kerül sor. Az AB. döntés lényege az alábbiakban foglalható össze:

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 107. § (1) bekezdésének c) pontja kimondta, hogy az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülnek a lakossági szükségleteket kielégítõ közmûvek építményei, vonalas létesítményei, berendezései a település belterületi határán belül (az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével).

A gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény módosításáról rendelkezõ 1993. évi LXXXII. törvény ugyancsak vagyonjuttatásban részesítette az önkormányzatokat, de más jogcímen, mert a jogosultságot az önkormányzati vagy lakossági forrásból megépített belterületi vagy külterületi gázvezetékek után mondta ki, s mértéke a hozzájárulás fizetésének idõpontja és annak mértéke szerint lineárisan nõtt.

A gázszolgáltató vállalatok privatizációjának elõkészítésekor, 1995-ben az Országgyûlés az Ötv-t kiegészítette egy új 107/A. §-sal, mely szerint az (1) bek. c) pontja alapján az önkormányzatokat megilletõ gázközmû-vagyon a közmûvet üzemeltetõ gazdasági társaság vagyonának része, a szolgáltatásba bekapcsolt önkormányzatok a törvény erejénél fogva a gázszolgáltató társaságok állami tulajdonú részvényeibõl 40 %-nyi részvényjuttatásra jogosultak. A 107/A. § azt is kimondta, hogy amennyiben az érintett települési önkormányzatok több mint fele 1995. november 30-ig másképp nem állapodik meg, a vagyonrészt az önkormányzatok lakosságszámának arányában kell kiadni.

Az Ötv. és az 1993. évi LXXXII. törvény összehangolatlansága (a két jogcímen juttatandó vagyoni kör részben fedte egymást, amit a 107/A. § (3) bekezdése sikertelenül próbált feloldani), továbbá a vagyonjuttatás végrehajtásának elmaradása, késedelme, illetve nehézségei a tulajdoni igénnyel érintett önkormányzatok érdekeit sértették, ezért - miután az egyedi peresítések nem vezettek eredményre - az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Ötv. 1995-ben beiktatott 107/A. §-ából azt a rendelkezést, mely szerint a 107.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti jogcímen a gázszolgáltató társaságok állami tulajdonú vagyonából 40 %-nyi részvényt kell kiadni az önkormányzatoknak. Alkotmányellenesnek ítélte továbbá azt a rendelkezést is, mely szerint az érintett önkormányzatok megegyezésének hiányában a vagyonrészt a lakosságszám szerint kell megosztani. Alkotmányos követelményként határozta meg végül az Ötv. 107. § (1) bekezdés végrehajtásának lehetséges módjait.

Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a törvényhozónak 1990-ben "szabad keze" volt az állami tulajdonból az önkormányzatoknak átadandó vagyoni kör megállapítására. Az Országgyûlés szükségesnek tartotta, hogy az önkormányzatok tulajdonosi érdekeltséggel is részt vegyenek a közszolgáltatások szervezésében és nyújtásában, ezért rendelkezett az állami tulajdon terhére történõ vagyonjuttatásról az Ötv. 107. §-ban. Az Állam az Ötv. 107. § (1) bekezdésével a vagyon kijelölését megtette, ezzel az önkormányzatok javára szerzési jogcímet alkotott, amely úgy értelmezhetõ, hogy kijelölte a közhatalom cselekvésének további irányát, melytõl utóbb önkényesen nem térhet el. Törvényellenes volt tehát, hogy az Ötv. alapján az önkormányzatokat megilletõ gázközmû-vagyon 1993-ban a gázszolgáltató társaságok tulajdonába került, mert ezzel az önkormányzatok igényének természetbeni fedezete (kielégítési alapja) visszavonhatatlanul elvonásra került. Ugyancsak sértette az önkormányzatok igényeit, hogy a privatizációs tárgyú kormánydöntések és a privatizációs törvény "elfeledkeztek" az önkormányzatok vagyoni igényérõl, s az állam szabadon értékesíthette a gázszolgáltató társaságokban levõ részvényeit.

A fentiek következtében végérvényesen meghiúsult az önkormányzatok részére a törvény alapján járó vagyon természetbeni átadása, a tulajdon védelmének alkotmányos elve alapján joguk keletkezett azonban az elmaradt juttatás értékének megtérítésére. Ez annak ellenére így van, hogy az Ötv. nem biztosított számukra közvetlenül érvényesíthetõ és kikényszeríthetõ tulajdoni jogcímet. Tulajdoni jogcím hiányában inkább arról lehet beszélni, hogy az önkormányzatok joggal várják el az Ötv. szerinti jogalkotói ígéret végrehajtását, azaz vagy olyan eljárást - vagyonátadó bizottságok közbenjöttével, bírósági jogérvényesítési lehetõséggel vagy más módon - amely elvezet az õket illetõ juttatás értékének megállapítására, vagy olyan törvényhozatali aktust, amely igényeiket megfelelõen számszerûsíti, s a törvény erejénél fogva biztosítja az elmaradt juttatás értékének megtérítését.

Az Alkotmánybíróság az önkormányzatok egyfajta közjogi alapú vagyoni értékû jogaként (értékjogként) nevesíti az elõzõekben meghatározott önkormányzati igényeket, s megállapítja, hogy alkotmányossági követelmény egyfelõl az értékjog értékének megállapítása, másfelõl az annak megfelelõ járandóság juttatása.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az idõmúlás folytán nehézségekbe ütközõ egyéni igényérvényesítés helyett törvényben megállapított módon és mértékben, magával a törvényhozói aktussal szálljon át a tárgybeli vagyoni érték az önkormányzatokra. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy amennyiben az állam törvénnyel kívánja orvosolni a jogsérelmet, az egyedi igényektõl - az igények standardizálásával együtt járó - eltérések nem haladhatják meg a szükséges mértéket, továbbá a törvényalkotásnak is megközelítõen arra az eredményre kell vezetnie, mintha az önkormányzatok idõben megkapták volna a részükre juttatandó vagyont. Az Alkotmánybíróság tehát azért semmisítette meg az állami tulajdonú részvények 40 %-os mértékében teljesítendõ vagyonjuttatást, mert annak nem volt olyan számítással alátámasztott megalapozottsága, amely igazolta volna, hogy az önkormányzatok várománya teljes egészében kielégítést nyert.

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy az államnak számolnia kell mind az Ötv., mind az 1993. évi LXXXII. törvény szerinti vagyonjuttatás késedelmének jogkövetkezményeivel, hiszen az önkormányzatok nem gyakorolhatták tulajdonosi jogosítványaikat sem a közmûveken, sem a helyettük juttatandó részvényeken, így pl. nem élvezhették annak hozadékait. Mindezek elbírálása azonban nem tartozik az alkotmánybírósági normakontroll körébe, ezért ezeket az indítványokat az Alkotmánybíróság visszautasította.

3. A jelen szabályozást elsõdlegesen az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja alapján fennálló állami kötelezettségek teljesítését szolgálja.

Tekintettel azonban arra, hogy az 1993. évi LXXXII. törvény is juttatást állapított meg az önkormányzatok számára, melynek kiadására akkor nem került sor, az 1995. évi LXX. törvény pedig a végrehajtás során az Ötv. és a 1993. évi LXXXII. törvény alapján járó juttatás "összekapcsolta"; a jelen szabályozás során a 1993. évi LXXXII. törvény alapján még fennálló igények, és az elmaradt (illetve késedelmesen teljesített) részvényjuttatás miatti polgári jogi jogkövetkezmények rendezése sem kerülhetõ meg.

Ezért a törvényjavaslat az Ötv. és az 1993. évi LXXXII. törvény alapján járó értékek megállapításáról egyaránt rendelkezik, emellett kimondja, hogy a járandóság megállapítása során számításba kell venni az Ötv. és a 1993. évi LXXXII. törvény alapján fennálló állami kötelezettség teljesítésének részbeni elmulasztása, illetve késedelmes teljesítése folytán az önkormányzatokat ért vagyoni hátrány ellentételezésére alkalmas értéket is.

Rendezést igényel továbbá, az Ötv. 107. § (6) bekezdése által felvetett probléma is. (Eszerint a több helyi önkormányzat szükségletét kielégítõ közmûvek települések közötti építményei, vonalas létesítményei, berendezései - ha az érintett helyi önkormányzatok másként nem állapodnak meg - a vagyonátadó bizottság döntése alapján a megyei önkormányzat tulajdonába, vagy az érintett települési önkormányzatok közös tulajdonába kerülnek.)

E rendelkezés - szemben az önkormányzatok/önkormányzati szövetségek értelmezésével - nem állapít meg tulajdonszerzési jogcímet, hanem a 107. § (1) bekezdése szerinti jogcímek alapján járó vagyon megosztási szabályát jelenti (lásd e tekintetben az állam tulajdonában álló egyes vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXI. törvény rendelkezéseit is).

Tekintettel azonban arra, hogy e rendelkezést az önkormányzatok kezdettõl fogva szerzési jogcímként értelmezték; és az ennek megfelelõ vagyonjuttatás végrehajtása a törvény elõkészítés megkezdése óta alapvetõ önkormányzati igényként jelentkezik; illetõleg annak érdekében, hogy az Ötv. alapján a nem egyértelmû megfogalmazásból eredõ bizonytalanság terhét ne az önkormányzatok viseljék; a törvényjavaslat (elõkészítéséhez felhasznált szakmai anyag) e rendelkezést "értelmezi" és az önkormányzatokat ezen értelmezésnek megfelelõ - de e törvény alapján járó - vagyonjuttatásban részesíti.

4. A fentiekbõl következõen - az önkormányzatok/önkormányzati érdekszövetségek igényétõl eltérõen - a törvényjavaslat nem foglalkozik:

a) az Ötv. hatályba lépése, 1990. szeptember 30. és 1993. augusztus 3 között kizárólag állami forrásból létesült belterületi közmûvagyonnal

- az államnak ugyanis "szabad keze" van a tekintetben, hogy saját vagyonából milyen vagyontárgyakat, mikor és milyen mértékben ad át másnak (pl. az önkormányzatoknak),

- az Ötv. a hatálybalépésekor (1990. szeptember 30-án) állami tulajdonban lévõ belterületi gázközmû-vagyon önkormányzati tulajdonba adásáról rendelkezik,

- a jelen törvényi szabályozással az Ötv. vonatkozó rendelkezésének végrehajtására kerül sor,

- nem volt olyan késõbbi törvényi rendelkezés, amely az Ötv. hatályba lépése után keletkezett állami tulajdonú vezetékeket átadta volna az önkormányzatoknak,

- az Ötv. - a fentiek szerint - a hatálybalépésekor állami tulajdonban lévõ belterületi gázvezetékek átadásáról szólt; ugyanakkor nem született olyan rendelkezés, amely kimondta volna, hogy ettõl kezdve belterületi gázvezeték csak önkormányzati tulajdonban lehetne. A mûködtetõ vagyon - az állami tulajdonban lévõ - gázszolgáltató vállalatoknál maradt. Az akkori gáztörvény kimondta, hogy elosztó vezetéket és csatlakozó vezetéket csak a gázszolgáltató üzemeltetheti. Nem lett volna akadálya tehát - még abban az esetben sem, ha a belterületi gázvezetékeket az önkormányzatok természetben megkapták volna -, hogy az állam vagy a gázszolgáltató belterületi gázvezetéket létesítsen és önkormányzati tulajdonban lévõ gázvezetékkel együtt üzemeltessen.

b) az 1993. augusztus 3. és 1995. december 31. között önkormányzati és/vagy lakossági hozzájárulással létesített közmûvagyonnal

- Az 1993. évi LXXXII. törvény 1993. augusztus 3-án lépett hatályba és az 1992-vel bezárólag teljesített hozzájárulások után állapított meg részvényjuttatást. (Eltérõ értelmezés legfeljebb az 1993. augusztus 3-ig teljesített hozzájárulás esetében lehetséges; eszerint tehát juttatatás - esetlegesen - még az 1993. augusztus 3-ig teljesített hozzájárulás alapján is jár).

- A gázvezeték helyi erõbõl történõ létesítésével kapcsolatos korábbi szabályokat a gázenergiáról szóló 1979. évi VII. törvény 11. és 19. §-a, valamint a végrehajtására kiadott 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet 23. és 24. §-a tartalmazta. E szabályok szerint a gázkorlátozásba újonnan bekapcsolt települések esetén a lakossági/tanácsi forrásból kiépített elosztó vezetékek és a csatlakozó vezeték közterületre esõ részét, illetve a gázszolgáltatásba már bekapcsolt települések esetén az új fogyasztó által kiépített csatlakozó vezeték közterületre esõ részét az állam tulajdonába és a gázszolgáltató kezelésébe kellett adni.

Az elsõként említett kötelezettség a Vhr. 23. §-ának (1) és (4) bekezdésének hatályon kívül helyezésével, 1992. szeptember 25-ével megszûnt. A másodikként említett kötelezettséget - a gáztörvény 19. §-a hatályon kívül helyezésével - az 1993. évi LXXXII. törvény törölte el. A lakossági/tanácsi forrásból kiépített gázvezetékek kötelezõ állami tulajdonba (és a gázszolgáltatók kezelésébe) adására vonatkozó kötelezettség tehát 1993. augusztus 3-mal valamennyi vezeték vonatkozásában törlésre kerül.

(Az 1993. évi LXXXII. törvény a részvényjuttatást éppen e korábban kötelezõen állami tulajdonba vett közmûvekhez nyújtott tanácsi/lakossági hozzájárulás kompenzációjaként állapította meg.)

Ezt követõen tehát nem volt olyan rendelkezés, amely alapján az önkormányzatok kötelesek lettek volna az általuk finanszírozott közmûvek átadására, ilyen átadásra tehát kizárólag az önkormányzatok akarat elhatározása alapján kerülhetett sor. Emellett nem született olyan további törvényrendelkezés sem, amely az 1993. után - bármely megfontolásból átadott vagyon tekintetében - vagyonjuttatást állapított volna meg az önkormányzatok számára.

c) Nem foglalkozik továbbá a törvényjavaslat valamennyi, több település közötti, külterületi közmûvagyonnal

A törvényjavaslat (elõkészítéséhez felhasznált szakmai anyag) a 107. § (6) bekezdése szerinti "több helyi önkormányzat szükségletét kielégítõ közmûvek települése közötti építményein, vonalas létesítményein, berendezésein" azon gázközmûveket érti, amelyek a nagyközépnyomású fogadóállomás kilépõcsonkja után több települést látnak el. Ez a definíció az érintett hatóság tájékoztatásán, illetve azon alapul, hogy a több települést ellátó közmû a fogadóállomás fogalmához kapcsolódik. A régi gáztörvény Vhr-jének mellékletét képezõ gáz és olajipari mûszaki biztonsági szabályzat 2. § (15) bekezdése szerint gázfogadó állomás az a létesítmény, amely az átadó állomástól érkezõ gáz nyomását szükséges kisebb nyomásra csökkenti és az átvett gáz mennyiségét méri és egész városok, lakótelepülések, vagy ipartelepek gáz ellátását szolgálja.

5) A jelen törvény szabályozása szükséges vagyonfelmérési és vagyonértékelési munka elvégzésére közbeszerzési pályázat kiírására került sor. A pályázatot a PricewatarhouseCoopers-Interauditor Konzorcium nyerte el. A törvényjavaslat a lehetõ legteljesebb mértékben a Konzorcium jelentésében foglaltakon alapul.

A Konzorcium által alkalmazott eljárás és módszertan legfontosabb vonásai a következõk:

a) A Konzorcium a rendelkezésre álló átalakulási vagyonmérleg vezetékleltárából leválasztotta az 1991 és 1992-ben részesített vezetékeket, az ennek eredményeképpen elõállított adatbázis csak az 1990. december 31-ig aktivált vezetékeket tartalmazza. Ezután szétválasztották a belterületi és a külterületi vezetékeket, illetõleg a belterületi vezetékekbõl leválasztották a lakossági célú, a külterületi vezetékek közül pedig a 107. § (6) bekezdésének hatálya alá esõ vezetékeket. Ennek eredményeképpen megállapították az egyes önkormányzatok járandóságának számítási alapját képezõ vezetékvagyont.

b) A Konzorcium megállapította e vezetékvagyon átalakuláskori értékét. A vagyonértékelés a vezetékek újraelõállítási költsége és a megfelelõ mûszaki állapot figyelembe vételével történt. Az újraelõállítási költség megállapítására a csõvezeték építési normák, a megfelelõ mûszaki állapot megállapítására pedig a vagyonértékelés idõpontjáig (1992. december, 1993. június) eltelt idõtartam alatti értékcsökkenés nemzetközileg elfogadott "kulcsai" alapján került sor. Ezen elveket egységesen alkalmazták valamennyi gázszolgáltató vállalatnál, de a helyi munkaerõviszonyok, valamint a talajadottságok miatti földmunka nehézségek eltérései miatt - az újraelõállítási költség megállapításánál - ún. vállalati tényezõvel való szorzás révén vagyonértékû korrekciót végeztek. Az értékcsökkenésnél pedig, mivel településenként a talajviszonyok eltérõek, továbbá vegyi szennyezõdés, talajmozgások, kóbor áramlatok stb. a korróziós és egyéb amortizációs folyamatokat meggyorsíthatják, településenként olyan "szorzó tényezõt" alkalmaztak, amely a gyorsabb tönkremenetel miatti értékcsökkenést figyelembe veszi.

c) A Konzorcium - az elméletileg lehetséges változatok (a gázvagyon megtartása és annak üzemeltetése önkormányzati tulajdonú közüzemi vállalkozások keretein belül; a gázvagyon átadása üzemeltetésre a gázszolgáltató társaságoknak üzleti, illetve koncessziós díj fejében; a gázvagyon eladása a gázszolgáltatóknak vagy másoknak) közül - abból indult ki, hogy az önkormányzatok az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja alapján nekik átadott vagyont apportként bevitték volna a gázszolgáltató társaságba, és a vagyonért eszközarányos részesedést (részvényt) szerezhettek volna. Ez a változat közgazdaságilag vagy azonos, vagy kedvezõbb az egyéb - elméletileg lehetséges - változatoknál. E konstrukció kiválasztása az egyes változatok jogi és ésszerûségi szempontokat figyelembe vevõ vizsgálatán, illetve azon a feltételezésen alapult, hogy az önkormányzatok racionális befektetõként vagyonuk maximálására törekedtek volna.

d) Az 1993. évi LXXXII. törvény alapján az önkormányzatok eleve részvényjuttatásra voltak jogosultak, az Ötv. - 1995. évi LXX. törvénnyel beiktatott - 107/A. §-a szintén részvényjuttatást állapított meg az önkormányzatok számára. A fenti c) pont szerinti változat szerint az önkormányzatok az Ötv. 107. §-a alapján szintén részvényjuttatásra lennének jogosultak.

e) A Konzorcium ezt követõen azt vizsgálta, hogy mennyi lett volna az Ötv., illetve az 1993. évi LXXXII. törvény alapján kiadott részvények piaci értéke, ha azokat megfelelõ idõben megkapják az önkormányzatok, valamint mennyit értek a ténylegesen átadott részvények. A Konzorcium az önkormányzati kompenzáció számítását két nemzetközi módszer [diszkontált cash-flow (DCF) és összehasonlító piaci tranzakció (OTC)] segítségével háromféle módon számolták ki:

- Az elsõ számítási módnál azt feltételezték, hogy az önkormányzatok az átalakulást követõen, illetve az 1993. évi LXXXII. törvény alapján járó részvények esetén 1993. december 31-én eladják a részvényeiket. A részvények értékét az átalakuláskor számolja az ún. diszkontált cash-flow (DCF) módszer segítségével. A kapott értékrõl feltételezik, hogy azt az önkormányzatok állampapírokba fektették volna, így megkapták a járandóság mai értékét.

- A második számítási mód azt feltételezi, hogy az önkormányzatok részvényeiket a privatizáció idõpontjáig megtartják és az állammal egyidejûleg értékesítik. Ennél az értékelésnél feltételezték, hogy az így értékesített csomag közel 100 % lehetett volna. Ebben az esetben azonban nem a stratégiai befektetõk által a részvények 50 %-áért fizetett árat vetítették ki 100 %-ra, hanem figyelembe vették a tõzsdén kívüli kereskedelemben fizetett árat az átlagos privatizációs árfolyam meghatározásánál (az OTC és a privatizációs árfolyamokat 50-50 % súllyal vették figyelembe). Az átszámítás mai értéke ugyanúgy történt, mint az elõzõ esetben.

- A harmadik számítási mód azt feltételezi, hogy az önkormányzatok részvényeiket 2000. május 31-ig megtartják. Erre az idõpontra szintén DCF módszerrel végezték el az értékelést.

Tekintettel arra, hogy mindhárom számítási mód egyformán valószínûsíthetõ, így a végleges érték megállapításánál a három számítási mód átlagával számoltak.

Az önkormányzatoknak átadott részvények értékelését azonos módszerek (DCF és piaci tranzakciós árfolyamok) segítségével végezték. Ennek során

- meghatározták a részvények értékét, azok 1997. I. félévében történt átadásakor. Az értékelésnél a gázszolgáltató társaságok részvényeinek a tõzsdén kívüli kereskedelemben elért átlagos piaci árfolyamát vették figyelembe. A mai értéknek történõ átszámításnál az államkötvényhozamokat vették figyelembe.

- a másik számítási mód azt feltételezi, hogy az önkormányzatok részvényeiket a mai napig megtartják és azokat most egyben értékesítik. Ez esetben a DCF módszerrel végezték a részvények értékelését.

6) A törvényjavaslat a törvény erejénél fogva, ex lege járó juttatást állapít meg az önkormányzatok számára. Ezért a szabályozás, illetve a megállapított érték megtámadása kizárólag az Alkotmánybíróság elõtt lehetséges.

Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a nagytömegû és azonos jogi alapon nyugvó igény törvényi rendezését a közérdek indokolja, és a juttatás megalapozott számításokon alapul, melynek eredményeként az önkormányzat olyan értékhez jutna, mintha idõben megkapta volna a részükre eredetileg juttatandó vagyont, a szabályozás megfelel az alkotmányossági követelményeknek.

(Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányosan megengedhetõ, hogy az idõmúlás és a körülmények megváltozása folytán, vagy ha az egyedi igény érvényesítés nehézségekbe ütközik, vagy bizonytalanná vált, nagytömegû és azonos alapú igényt ne egyedi hatósági döntéssel, hanem törvényben megállapított módon és mértékben elégítsen ki az állam.)

7) Az AB. döntés értelmében az önkormányzatok tulajdoni igényt, illetve várományt (a tulajdonszerzésre) nem szereztek. Az önkormányzatok ugyanakkor alkotmányosan védett joga áll fenn az Ötv. szerinti eljárás lefolytatására. E jog mai állapotában értékjog, az önkormányzatoknak ezen értékjog értékének megtérítésére van joguk. Ebbõl következõen a tulajdon, a tulajdonelvonás kérdése, illetve az azzal járó azonnal, feltétlen és teljes kártalanítás szükségessége fel sem merül.

Az érték megtérítése készpénzben, és amellett pl. forgalomképes értékpapírral egyaránt lehetséges. A törvényjavaslat - az állam pénzügy-politikai szempontjait is figyelembe véve - az önkormányzati igények készpénzben és államkötvényben történõ kielégítésérõl rendelkezik.

8) A konzorcium jelentése két számítást tartalmaz. A 2. számítás az Ötv. és az 1993. évi LXXXII. törvény szerinti juttatás közötti "duplikáció" kiküszöbölésére tesz kísérletet.

Tekintettel arra, hogy a 2. számítás - az 1990. szeptember 30. elõtti idõszak vonatkozásában - nemcsak a belterületi, hanem az önkormányzati, lakossági hozzájárulással épült külterületi vezetékek értékét is levonásba helyezi, az e számítás szerinti összeg biztosan nem elégíti ki az önkormányzati jogos igényeket. Ezért a törvényjavaslat az 1. számítás szerinti értékeket tartalmazza.

A törvény célja a Magyar Államot a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 107. § (1) bekezdésének c) pontja alapján terhelõ alkotmányos kötelezettség teljesítése.

Az említett törvényhely ugyanis kimondta, hogy az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülnek a lakossági szükségleteket kielégítõ közmûvek építményei, vonalas létesítményei, berendezései a település belterületi határán belül (az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével). Ezzel a jogalkotó az önkormányzatok javára kijelölte a közhatalom cselekvésének további irányát, melytõl utóbb önkényesen nem lehet eltérni még akkor sem, ha a piacgazdaság kiépítésével megváltozott a gazdasági-jogi környezet. Ezt szem elõtt tartva mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy törvényellenes volt az Ötv. alapján az önkormányzatokat megilletõ gázközmû-vagyon gázszolgáltató társaságok tulajdonába kerülése 1993-ban, mert ezzel az önkormányzatok igényének természetbeni fedezete (kielégítési alapja) visszavonhatatlanul elvonásra került. Ugyancsak sértette az önkormányzatok igényeit, hogy a privatizációs tárgyú kormánydöntések és a privatizációs törvény figyelmen kívül hagyta az önkormányzatok vagyoni igényét, s az állam szabadon értékesítette a gázszolgáltató társaságokban levõ részvényeit. Az Ötv. - 1995-ben beiktatott - 107/A. §-a ugyan kimondta, hogy a gázszolgáltató részvénytársaságok állami tulajdonú részvényeibõl 40 %-nyi törvény erejénél fogva az érintett települési önkormányzatokat illeti meg, s történt is ilyen címen részvényjuttatás, ám az önkormányzatok a részvényjuttatási szabályt aggályosnak találták, s az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Az Alkotmánybíróság az Ötv. 107/A. § (2) bekezdés b) pont szerinti részvényjuttatás törvényi mértékét és az érintett önkormányzatok közötti megosztásának szabályát 38/1998. (IX. 16.) AB sz. határozatával megsemmisítette, mert az önkormányzati igények kielégítésére a - minden számítási alapot nélkülözõ - pausál juttatást nem tartotta alkalmasnak. Kimondta továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az önkormányzatok joggal várják el az Ötv. szerinti jogalkotói ígéret végrehajtását, azaz vagy olyan eljárást - vagyonátadó bizottságok közbejöttével, bírósági jogérvényesítési lehetõséggel vagy más módon - amely elvezet az õket illetõ juttatás értékének megállapítására, vagy olyan törvényhozatali aktust, amely igényeiket megfelelõen számszerûsíti, s a törvény erejénél fogva biztosítja az elmaradt juttatás értékének megtérítését.

A törvényjavaslat az utóbbi megoldást követi. Miután a közmûvagyon természetbeni átadása meghiúsult, s nincs már mód a gázszolgáltató társaságok részvényeivel történõ kompenzációra sem, a törvényjavaslat - az Alkotmánybíróság álláspontjából kiindulva - az elõzõekben meghatározott önkormányzati igényeket egyfajta közjogi alapú, vagyoni értékû jogként (ún. értékjogként) nevesíti, s rendelkezik minden egyes érintett települési önkormányzat értékjoga 2000. évi értékének - szakértõi számításokkal alátámasztott - megállapításáról, továbbá az annak megfelelõ járandóság teljesítésérõl.

A járandóságok törvényhozói aktussal történõ juttatása azon a megfontoláson alapul, hogy az önkormányzati igények - az idõmúlás nehézségei ellenére - megalapozott, objektív, egységes elvû számítások alapján, az érintettek számára átlátható módon, rövid idõn belül, végleges jelleggel rendezésre kerüljenek. Az Alkotmánybíróság szerint sincs alkotmányos akadálya annak, hogy az idõmúlás folytán nehézségekbe ütközõ egyéni igényérvényesítés helyett törvényben megállapított módon és mértékben, magával a törvényhozói aktussal szálljon át a tárgybeli vagyoni érték az önkormányzatokra, ám a törvényalkotásnak is - figyelemmel az igények szükségszerû standardizálásával együttjáró kisebb eltérésekre is - közel arra az eredményre kell vezetnie, mintha az önkormányzatok idõben megkapták volna a részükre juttatandó vagyont. A törvényjavaslat a számítási módszertannál ezt az alkotmányos követelményt figyelembe veszi.

Annak érdekében, hogy a gázközmûvel kapcsolatos, jogszabályon alapuló önkormányzati igények véglegesen rendezésre kerüljenek, a törvényjavaslat arról rendelkezik, hogy az önkormányzatok járandóságának megállapításánál figyelembe kell venni a villamos energia fejlesztésérõl, átvitelérõl és elosztásáról rendelkezõ 1962. évi IV. törvény és a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény módosításáról szóló - idõközben hatályon kívül helyezett - 1993. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: GETm.) 4. §-ának (3) bekezdésében elõírt kötelezettségekbõl származó igények értékét is. Ez a törvényhely szintén gázközmû részvényeket juttatott az önkormányzatoknak, de az Ötv-tõl független, egyéb jogcímen, mert a jogosultságot az önkormányzati vagy lakossági forrásból megépített belterületi vagy külterületi gázvezetékek után mondta ki, s a részvényjuttatás mértékét az önkormányzatok által a gáztársaságoknak - igazoltan - teljesített hozzájárulás fizetésének idõpontja és mértéke szerint határozta meg. A GETm. szerinti ex lege vagyonjuttatás jogi alapja tehát olyan kompenzáció, amely a korábbi gáztörvény alapján kötelezõen állami tulajdonba került, de nem állami pénzeszközökbõl létesített közmûvek után illette meg az önkormányzatokat.

A GETm. és az Ötv. rendelkezéseinek összehangolatlansága azt eredményezte, hogy a két jogcímen történõ önkormányzati juttatás részben fedte egymást, amit az Ötv.1995-ben beiktatott 107/A. § (3) bekezdése sikertelenül próbált feloldani.

A fentiek következtében az ÁPV Rt. ugyan teljesítette az Ötv. 107/A. §-a szerinti 40%-os részvényjuttatást, azonban késedelemben van a GETm. szerint még járó részvények tekintetében. Mivel - a gázszolgáltató társaságok privatizációja miatt - ezen a jogcímen is véglegesen meghiúsult a részvényjuttatás, a jogalkotónak a jelen törvényjavaslatban olyan kompenzációt kell alkalmaznia, mely alkalmas arra, hogy kiküszöbölje azt a vagyoni hátrányt, amely abból adódik, hogy az önkormányzatok nem vagy késve gyakorolhatták részvényesi jogaikat, nem élvezhették azok hozadékait.

A törvényjavaslat egyértelmûvé teszi, hogy az egyes önkormányzatokat e törvény alapján megilletõ járandóságokat csökkenti a már teljesített részvényjuttatások értéke.

Néhány település az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezett - 40 %-os mértékû, s a lakosságszám szerint megosztott - részvényjuttatás folytán több járandósághoz jutott, mint amennyire az e törvényt megalapozó módszertan alapján jogosult lenne. Mivel azonban az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. §-a szerint az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése nem érinti a közzététele elõtt létrejött jogviszonyokat, s a belõlük származó jogokat, figyelemmel továbbá a jogbiztonság alkotmányos elvére, a többletjárandóság visszafizettetésérõl a törvényjavaslat nem rendelkezik.

Az egyes települési önkormányzatokat a törvényjavaslat szerint megilletõ járandóságokat a melléklet sorolja fel. Ebben már a 2000. augusztus 12-i értékre felszorzott értékek szerepelnek, de a számítás kiindulópontját az önkormányzatoknak a gáztársaságok létrejöttének idõpontjára (azaz az átalakulási vagyonmérlegbõl kiindulva) visszaszármaztatható igénye jelenti.

Az önkormányzati igényeket megalapozó felmérésekkel, a törvényi jogcímek szerinti juttatás kiszámításával (ide értve az önkormányzati értékjog értékének kiszámítása alapjául szolgáló számítási és vagyonértékelési módszertan kialakítását is) közbeszerzési eljárásban kiválasztott szakértõi cégekbõl álló konzorcium lett megbízva. A konzorcium az önkormányzatokat, a gázszolgáltatókat és az illetékes állami szerveket bevonva tette le javaslatát. Az önkormányzati igényeket akkor vette figyelembe, ha dokumentumokkal alá voltak támasztva, továbbá ha megfeleltek a törvényi jogcímeknek. Az egyeztetések során minden önkormányzat hozzájutott az õt érintõ kimutatásokhoz és a számítások levezetéséhez. Ezenkívül a konzorcium az országos önkormányzati szövetségeket is tájékoztatta feladata végrehajtásáról, az általa kidolgozott számítási és értékelési módszertanról.

A törvényjavaslat kimondja, hogy nem lehet üzleti titokra hivatkozni azon tények, adatok vonatkozásában, amelyek ismerete közvetlenül szükséges a járandóságok értéke megállapításához. Ez egyértelmûvé teszi, hogy az önkormányzati juttatások kiinduló adatainak, a számítási és értékelési módszertannak a megismerhetõségét a jogalkotó biztosítani kívánta, s deklarálja azt a szándékot, hogy átlátható, korrekt szabályozást kíván teremteni az igények végleges rendezésének igényével.

A törvény végrehajtása alapvetõen az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. (ÁPV. Rt.) feladata. Az ÁPV Rt. teljesíti a járandóságok kifizetését készpénzben, illetve értékpapírban, nincs azonban a juttatásokra nézve sem igényelbírálási, sem mérlegelési joga, tekintettel arra, hogy az e törvény szerinti juttatások ex lege járandóságok. A megoldás elõnye, hogy az önkormányzatok számára szükségtelenné teszi az egyedi igényérvényesítési eljárásokat, s az ezekkel járó többletkiadásokat (pl. ügyvédi megbízások díja), elkerüli továbbá az egyedi eljárások idõveszteségét.

Az 1998. évi költségvetési törvény módosítása a jelen törvény szerinti önkormányzati igények kielégítésének fedezetére államkötvényeket bocsátott az ÁPV. Rt. rendelkezésére 10 ezer forintos címletekben. Az önkormányzatok járandóságának kielégítése elsõsorban ebbõl történik. A törvényjavaslat meghatározza az átadandó államkötvényeknek azt a piaci árfolyamát, amely biztosítja, hogy az önkormányzatok e törvény szerinti kompenzációja megvalósulhasson, a kiszámított értékjog ne sérüljön.

Az államkötvények szabadon átruházhatóak (a másodpiacon korlátozás nélkül értékesíthetõek.) A másodpiaci értékesítési lehetõségeket maga a törvényjavaslat javítja azzal, hogy az Állam évi kétszeri visszavásárlási kötelezettséget vállal, évente legfeljebb 10 milliárd forint értékig.

A törvényjavaslat minden jogosult önkormányzat számára a járandósága egy részének (10 millió Ft és az ezt meghaladó rész 20 %-a) kifizetését készpénzben rendeli el, csak az e feletti járandóság teljesítendõ állampapír formájában.

A jogszabály az ÁPV. Rt.-nek - a jogszabály hatályba lépésétõl számított - 30 napos határidõt szab a járandóságok teljesítésére. Ez az idõszak elegendõ arra, hogy a kötelezett felkészüljön a törvény végrehajtására.

A jelen törvény szerinti juttatás az önkormányzatok olyan jogszabályon alapuló vagyoni igényévé vált, amely a Ptk. 2-3. §-a és 198. §-a alapján is védelemben részesül. Ezért az ÁPV. Rt. késedelme esetén az önkormányzat a járandóságát a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti évi 20 %-os késedelmi kamattal növelten követelheti. Mivel azonban az önkormányzat ebben az eljárási szakaszban a Ptk. szerinti jogosult fél helyzetében van, az õ késedelme az ÁPV Rt. egyidejû késedelmét kizárja (Ptk. 303. § (3) bekezdés).

A törvény a kihirdetésétõl számított 15 napon lép hatályba, ami biztosítja a jogszabály megismeréséhez és alkalmazásához szükséges idõt.

Annak érdekében, hogy az ÁPV. Rt.-nél rendelkezésre álljon a készpénzben történõ járandóság fedezete, a törvény felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek arra, hogy visszavásárolhasson az ÁPV. Rt.-nél levõ államkötvényekbõl.

A törvény továbbá felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy közzétegye azt a piaci árfolyamot, amelyet a 4. § szerint figyelembe kell venni mind az önkormányzatok járandóságának kifizetésénél, mind pedig az állam által vállalt visszavásárlási kötelezettségnél. Ezzel a rendelkezéssel válik teljessé az a garanciális szabály, amely biztosítja, hogy az önkormányzatok ne legyenek kitéve az e törvény szerinti állampapírok hátrányos árfolyamváltozásának.

Függelék: Önkormányzati tulajdonú gázközmûvagyon felmérése és értékelése. Összefoglaló jelentés