J/7

Kedvezõ külsõ konjunktúra támogatta a magyar gazdaság gyorsuló növekedését 1997-ben. A fõ piacunkat jelentõ Európai Unió, ezen belül is legjelentõsebb partnerünk Németország gazdasági növekedése 1996-hoz képest számottevõen gyorsult. Ugyanakkor sem a cseh, sem az ázsiai válság nem érintette érdemben a gazdasági folyamatokat Magyarországon. A gazdaság - nyitottsága, liberalizáltsága és pénzpiaci fejlettsége révén - érzékenyebbé vált a nemzetközi pénz- és tõkepiaci mozgásokra, az ázsiai válság õszi elmélyülése és kiterjedése átmeneti tõkemozgásokat eredményezett mind az értéktõzsdén, mind az állampapír piacon.

A nemzetközi válságok egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy tartós, kiegyensúlyozott, alacsony inflációjú gazdasági növekedés nem képzelhetõ el a gazdasági környezet, a mikroszféra megreformálása, valós tulajdonosi viszonyok, egészséges bankrendszer, prudenciális szabályozás (és hatékony ellenõrzés) kialakítása, valamint monetáris szigor nélkül.

A magyar gazdaság szempontjából 1997 a stabilizáció megerõsödésének éve volt. A gazdasági növekedés gyorsult, a vártnál is magasabb lett. Ez a növekedés jelentõs mértékben exportvezérelt volt, ezért mindez nem járt együtt a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg romlásával, annak javulását eredményezte. A folyó fizetési mérleg hiányát a beáramló külföldi mûködõtõke finanszírozta. Az államháztartás keresletvisszafogó jellegének (az elsõdleges GDP arányos szufficitjének) mérséklõdése és a jelentõs - a vártnál magasabb reál és nominális - bérnövekedés következtében a fogyasztói árak emelkedése az év végére (a december/december alapú infláció) a programban elõirányzottnál 1,4%-kal magasabb lett.

(ÖSSZEFOGLALÓ)

Az év elejei prognózisokhoz képest 1997 gazdasági-pénzügyi folyamatai több területen kedvezõbb eredményeket mutattak. A gazdasági növekedés a vártnál nagyobb lett, az export és az import szintje jelentõsen nõtt. A nagymértékû exportdinamika meghaladta az import növekedési ütemét, s a külsõ egyensúly is a vártnál nagyobb mértékben javult. Az infláció csökkenése folytatódott, s éves átlagos értéke a gazdaságpolitikai program által kijelölt sávon belül maradt, de az év végére vonatkozó prognózisnál magasabb lett.

A gazdasági növekedés a várakozásokat meghaladta, a gazdasági programot és a kutatóintézetek prognózisait kb. 2%-kal túlszárnyalta. Az export- és az importszintek növekedésével egyetlen prognózis sem számolt.

A kutatóintézetek az elsõ hónap inflációs tényadatai után sorra módosították elõrejelzéseiket. Az éves infláció csökkenésének üteme, jórészt a vártnál magasabb bérkiáramlás miatt, csak mérsékelt maradt.

A gazdaságpolitika az év elején - az ÉT tárgyalásokat is figyelembe véve - a reálbérek 1-2%-os növekedésével számolt, ehelyett azonban a vártnál nagyobb nominális keresetnövekedés (az ÉT által ajánlott maximum, 22%), s kb. 5%-os (nettó) reálbérnövekedés valósult meg.

A termelés és az export vártnál nagyobb növekedéséhez több tényezõ járult hozzá. A magyar gazdaság növekedésében 1997-ben meghatározó szerepe volt egy erõteljes pozitív kínálati hatásnak, "pozitív kínálati sokk", mely döntõen néhány gépipari multinacionális cég kiépülõ kapacitásainak, 1997-re beérõ beruházásainak eredményeként. Mivel e cégek döntõen exportra termelnek, így üzembe helyezett beruházásaik révén robbanásszerûen nõtt az ágazati kibocsátás és export.   Ezen gépipari cégek egyelõre még megtartották külföldi beszállítóik nagy részét, így a termelés és az export növekedésével - az exportnál kisebb mértékben - nõtt az import is.

Mindezen túl 1997-ben a gazdaság szervesen növekvõ része is fejlõdött, képes volt növelni mind kibocsátását, mind exportját. Ez összefügg azzal, hogy a piacgazdasági, a szerkezet- és tulajdonváltást elõsegítõ reformok eredménye beért, a vállalatok rugalmasabban képesek alkalmazkodni a kereslethez. A vállalati szféra erõsödését jelzi a vállalatok rendelkezésre álló jövedelmének (eredményének) növekedése a stabilizációs csomag bevezetése óta. Mivel a magánszféra beruházásai a stabilizációs csomag bevezetése után sem csökkentek, a megvalósított beruházások mára egy versenyképesebb, erõsebb vállalati szektort hoztak létre.

A kereslet szerkezete enyhén módosult 1997-ben, a belföldi felhasználás minden eleme nõtt. A kevésbé restriktív fiskális politika és a vártnál jóval magasabb bérek hatására a belföldi kereslet nem volt akadálya a gazdaság növekedésének.

A magasabb bérek mögött is több tényezõ húzódik meg. A növekedés felgyorsulásával a rövid távú munkanélküliség érezhetõen csökkent a gazdaságban, ami a bérek nagyobb növekedését váltotta ki. Ehhez hozzájárult a korábbi évek reálbércsökkenése, s így nem meglepõ, hogy a vállalatok az elsõ igazi növekedés évében a többlettermelés eredményét megosztották a munkaerõvel.

Magas bérnövekedés valósult meg az állami szférában is 1997-ben. A korábbi évekhez képest kevésbé volt megszorító a fiskális politika, ez tükrözõdött a költségvetési szektor és az állami tulajdonú vállalatok béremeléseiben.

A gazdasági növekedéssel potenciálisan együttjáró inflációs nyomás fékezése érdekében 1997-ben az MNB megpróbálta szigorítani a monetáris feltételeket, hogy ezáltal mérsékelje az aggregált kereslet jövõben várható növekedését. A csúszó leértékeléses árfolyamrendszerben a jegybank a nominális árfolyamra és a forintkamatokra gyakorolt hatásán keresztül tudja befolyásolni az infláció alakulását. A nominális árfolyam alakulásának elõre bejelentése orientálja a gazdasági szereplõk árfolyam-várakozásait, ami beépül az árképzési mechanizmusba. Így a leértékelési ütem csökkentése kedvezõen befolyásolhatja az inflációs várakozásokat. Az árfolyam-alakulás a relatív árakon keresztül arra is hatással van, hogy a fogyasztók hogyan osztják meg keresletüket a külkereskedelmi forgalomba kerülõ és nem kerülõ jószágokra. Monetáris szigorítás hatására a külkereskedelmi forgalomba nem kerülõ termékek kereslete relatíve csökken, ami szintén az inflációcsökkenés irányába hat. A jegybank a magasabb reálkamatok fenntartásával az aggregált kereslet kamatérzékeny komponenseinek növekedését próbálja mérsékelni.

A csúszó leértékeléses árfolyamrendszerben a két eszköz nem alkalmazható egymástól függetlenül, mivel a leértékelési ütemmel növelt külföldi kamatokat jelentõsen meghaladó belföldi kamatszint a pénzügyi befektetõknek kínál extraprofit lehetõséget. A jegybank a belföldi megtakarítások és a hazai feldolgozóipar versenyképességének figyelembe vételével próbálta meg a kamat- és árfolyamalakulás összhangját megteremteni.

A külgazdasági folyamatok és a belföldi áralakulás figyelembe vételével a kormányzat az MNB-vel egyetértésben két alkalommal módosította a havi leértékelési ütemet, 1997 április 1-étõl 1,2%-ról 1,1%-ra, majd augusztus 15-tõl 1%-ra. Míg 1996-ban 15,9%-kal, 1997-ben 14%-kal értékelõdött le a forint a valutakosárral szemben (dec/dec. alapon). A keresztárfolyam változások miatt a nominál effektív leértékelõdés ennél kisebb, 11,1% volt.

A leértékelési ütem csökkentésével párhuzamosan az MNB fékezte a belföldi kamatok esését, aktív jegybanki sterilizációs tevékenység mellett az éven belüli piaci kamatok az év során egységesen kb.300 bázisponttal csökkentek. A kereskedelmi bankok által meghirdetett hitel- és betéti konstrukciók kamatai követték a piaci kamatok alakulását, az év során a rövidlejáratú vállalkozói hitelek kamata 24%-ról 21%-ra, az egy évnél nem hosszabb lejáratú kereskedelmi banki betétek átlagkamata 18,8%-ról 16,3%-ra csökkent.

A tõkebeáramlás belföldi kamatokra gyakorolt hatásának ellensúlyozása érdekében a jegybank új sterilizációs eszközöket vezetett be, amelyekkel a hozamgörbe hosszabb lejáratain is be tudott avatkozni a kamatok alakulásába. Erre azért volt szükség, mert a korábban legfontosabb sterilizációs eszközként funkcionáló passzív repoállomány további növekedése a belföldi pénzpiacokon a megújítási kockázat megnövekedését eredményezte volna. Másrészt a rövid lejáratú papírok aránytalanul nagy kínálata a hozamgörbét is torzította volna, ami a lakossági megtakarítások alakulásában meghatározó szerepet játszó éves hozamok gyors csökkenését eredményezte volna.

A pénzpiaci kamatok 1997-es pályájának alakulásában - a tõkepiaci javak árának viselkedésére jellemzõ jelenséget - az ún. túllendülés (overshooting) jeleit lehet felfedezni. A fennálló csúszó leértékeléses árfolyamrendszerben a kamatparitás-összefüggések miatt a várt leértékelõdés meghatározza a nominális kamatszintet. A pénzpiacon a leértékelési ütem jelentõs csökkentésére vonatkozó várakozások alakultak ki 1996 második felétõl, ami a hosszabb távú kamatok gyors esését váltotta ki. E várakozások azután sem csillapodtak, hogy a kormány és az MNB 1996 végén elhalasztotta az ütemcsökkentést, sõt február elején még erõsödtek is egy radikális dezinflációs program lehetõségérõl a sajtóban kibontakozó polémia hatására.

A jegybank hosszabb lejáratú eszközeinek árazásával küldött jelzést a piac számára, hogy túlzottnak tartja a kamatcsökkenés várt mértékét. A korábbi, megalapozatlan kamatcsökkentési várakozások korrekciójaként az év második felében az éven túli hozamok növekedésnek indultak. A monetáris politika változása beépült a piaci szereplõk várakozásaiba, míg 1997 közepén azt várták, hogy az éves pénzpiaci hozamok egy év alatt 400 bázisponttal csökkennek, 1998 januárjában már csak 100 bázispontos hozamesésre számítottak.

Az ábrán a napi rendszerességgel becsült zéró-kupon hozamgörbe megfelelõ lejáratokhoz tartozó értékeinek idõsora látható. A zéró-kupon hozamgörbe becslés alapjául az adott napon az elsõdleges forgalmazók kötelezõ árjegyzésébe bevont 34-37 állampapír másodpiaci ára szolgált. Másodpiaci árnak a Reuter's HUBEST oldaláról a kereskedési idõszak egy véletlenszerûen kiválasztott pillanatában lementett legjobb vételi és eladási árak átlagát tekintettük. A becslés az ún. Svennson-módszerrel történt. Az ábrázolt hozamok éven belül is kamatos kamatozással számítottak.

A belföldi hozamok stabilizálása visszafordította a forintbefektetések kamatprémiumának 1996 októberében kezdõdött csökkenését is, a prémium március végére újra elérte a 300 bázispontot, majd az ázsiai válság kitörését követõen 400 bázispont közelébe emelkedett. E kamatszint biztosította a forint árfolyamának stabilitását. A külföldi és belföldi gazdasági szereplõk egyaránt növelték forint iránti keresletüket, a lakosság növekvõ pénzügyi vagyonában csökkent a devizában denominált eszközök aránya, és 1997-ben is jelentõs többletet mutatott a fizetési mérleg tõkeszámlája. Az erõs kereslet hatására a forint a középárfolyamhoz viszonyítva mindvégig felülértékelt volt, többször is elérte az intervenciós sáv vételi határát, az MNB az év során összesen 3,5 Md USD értékben vásárolt devizát.

A nemzetközi tõkepiaci események a forint árfolyamának alakulására is hatással voltak. A FED márciusi kamatemelését megelõzõ várakozások, a cseh valutaválság és az ázsiai válság hatására a forint a sávon belül átmenetileg leértékelõdött, de a jegybank devizatartalékai egyik esetben sem csökkentek.   

A gazdaság finanszírozási szerkezetében jelentõs átrendezõdések történtek. A magánszféra pénzügyi döntéseit a gazdaság növekedésére vonatkozó várakozások határozták meg. A gyorsan növekvõ beruházási kereslet finanszírozása egyre nagyobb mértékben történt külsõ forrásbevonásból, amelyben a továbbra is jelentõs mûködõtõke bevonáson túl egyre fontosabb szerep jutott a hiteleszközöknek és a portfolió tõkének. A vállalkozások külföldi és belföldi hitelállománya az 1996. évi 19%-os növekedés után, 1997-ben 22%-kal bõvült (forintban, az árfolyamváltozás hatásától megtisztítva). A korábbi évhez képest visszaesett a külföldi hitelbevonás jelentõsége, míg 1996-ban a vállalkozások külföldi hitelállománya 26%-kal, addig 1997-ben mindössze 1,5%-kal nõtt. Elõtérbe került a belföldi finanszírozás, az 1996. évi 15%-os forintban számított növekedési ütemmel szemben, 1997-ben a hitelállomány 35%-kal bõvült. A magánszféra kereskedelmi bankokkal szembeni nettó pozíciója nominálisan gyakorlatilag változatlan maradt 1996 õsze óta, míg az azt megelõzõ két évben a lakosság és a vállalkozások együttesen nettó megtakarítói pozícióban voltak a hazai bankrendszerrel szemben. Az államháztartás és a jegybanki kihelyezések növekedéséhez a kereskedelmi bankok külföldi eladósodása biztosított forrást.

A pénzügyi közvetítõrendszer fejlõdésének eredményeként Magyarországon is fokozatosan teret nyer a dezintermediáció. A lakosság pénzügyi portfoliójából folyamatosan növekvõ részt kezelnek az intézményi befektetõk és a nyugdíjbiztosítók, valamint a magánszemélyek részvénytulajdonlása is fontos vagyontartási formává vált, miközben a bankrendszer által kínált eszközök súlya 1 év alatt 6,5%-kal csökkent a lakosság pénzügyi vagyonában. A dezintermediáció folyamatának másik oldalán jelentõsen nõtt a másodlagos állampapírpiac likviditása, és a tõzsde is ugrásszerûen fejlõdött. A BÉT részvényforgalma 1997-ben meghaladta az Európai Unió kisebb tõkepiacainak forgalmát, a likviditási mutatókban pedig lényegesen megelõzte azokat. A nem banki vállalati hiteleszközök szerepe azonban még mindig marginális, a vállalati szektor növekvõ külsõ forrásbevonását tõkeemeléssel és banki hitelek felvételével fedezi. A vállalkozói szféra közvetlen külföldi hitelfelvétele csökkent, a külföldi hitelforrások a hazai bankrendszer közvetítésével jutnak el a felhasználókhoz.

Az infláció 1997-ben lassuló ütemben mérséklõdött. A havi árnövekedés a hónapok döntõ többségében az 1996. év azonos hónapjaiban mért inflációs érték alatt maradt (illetve azzal egybeesett). Ez alól a júniusi és az év végi (november, december) árnövekedési ütemek jelentettek kivételt.

A fogyasztói árak 1997-ben 18,4%-kal emelkedtek, ami az infláció ütemének 1,4%-pontos csökkenését jelentette, a tervezett 2,8%-ponttal szemben. A fogyasztói árszínvonal éves átlagban 18,3%-kal volt magasabb az 1996 évi átlagos fogyasztói árszínvonalnál.            

százalék

A korábbi évek magas árindexei miatti piaci bizonytalanság még erõsen érzõdött 1996 végének inflációs várakozásaiban. A gazdaságkutató intézetek inflációs elõrejelzései mintegy 2%-ponttal meghaladták a hivatalos gazdaságpolitikai prognózisokat. Az 1997. I. negyedévi kedvezõ inflációs tényadatok birtokában azonban a kutatóintézetek sorra csökkentették korábbi inflációs elõrejelzéseiket.

• 1996-ról 1997. I. negyedévére elhalasztott energia-áremelés egy része már korábban beépült az árakba (költségoldali hatás):
• a vám- és vámpótlékcsökkenés fogyasztói árnövekedést mérséklõ hatása érvényesült;
• az I. negyedévbeli keresztárfolyam-változások eredményeként a leértékelési ütem által indukáltnál kisebb mértékû volt a nominál effektív árfolyamindex által mért forintleértékelõdés mértéke, mivel a valutakosár összetétele és a nominál effektív árfolyamindex súlyrendszere nem azonos.

A gazdaságpolitika által várt infláció és a gazdaságkutató intézetek prognózisai közötti rés 1997 tavaszára minimálisra csökkent. Az inflációs várakozások csökkenése kedvezõ háttérfeltételt teremtett mind az infláció, mind a gazdasági növekedés számára hiszen ezáltal lehetõvé vált, hogy a tervezett inflációcsökkenés kisebb növekedési áldozat révén valósulhasson meg.

Az éves átlagos árszínvonal növekedés több mint 5%-pontos mérséklõdése (23,6%-ról 18,3%-ra) mellett a 12 havi (december/december) inflációt illetõen csak egy mérsékeltebb ütemû csökkenés volt reálisan megalapozható. Az 1996 évi 8,5%-pontos csökkenés után 1997-re ugyanis olyan gazdasági környezettel kellett számolni, ahol a fiskális politika a korábbi évek megszorításai után semleges, a reálbérek növekedésnek indulnak, a belföldi kereslet élénkül, ugyanakkor az átlagos árváltozáson belül még további relatív árátrendezõdésnek kell megvalósulnia az energiaárak és az élelmiszerárak javára. A gazdaságpolitikai program ugyanakkor azzal számolt, hogy a maginfláció lassú, de az év egészére jellemzõ csökkenése megvalósul.

A relatív árak átrendezõdése jóval nagyobb mértékû volt 1997-ben, mint 1996-ban. Az áremelkedésben költségoldalról alapvetõ szerepe volt az energiaárak változásának. 1997-ben 44%-kal drágult a villamosenergia, 40%-kal a vezetékes gáz, a központi és távfûtés pedig 33%-kal (1996 decemberéhez képest). 1996-ban ugyanezen energiahordozók ára rendre 29, 19, 18%-kal nõtt a fogyasztói kosárban. Az energián túl átlagon felül emelkedtek más szabályozott áras termékek, szolgáltatások ára is (pl. víz-, csatorna, szemétszállítási díjak: 22%-kal, közlekedés: 32%-kal). A még szükséges jelentõs mértékû központi áremelések   határt szabtak az infláció 1997 évi csökkenésének. Az alábbi táblázat jól szemlélteti, hogy a korábbi években a népszerûtlen árintézkedések elhalasztása milyen jelentõs mértékben terhelte meg a rákövetkezõ éveket.

%

A fogyasztói árak csökkenése szempontjából kedvezõ volt, hogy az import árak emelkedése alatta maradt az exportárak növekedésének, s így az 1996-ban elszenvedett cserearányromlás után 1997-ben cserearányaink javultak. Az export külkereskedelmi forintárindexe 1996-hoz viszonyítva 114,8, az importé pedig 113,4% lett, aminek eredõjeként 1,2%-os cserearányjavulás következett be 1997-ben.

1997-ben végleg eltörlésre került a stabilizációs csomaggal bevezetett, s azóta fokozatosan leépített vámpótlék. A forint leértékelési ütemének csökkentésére is kétszer került sor, s így az 1996 évi havi 1,2%-os üteme 1997. áprilisától 1,1%-ra, majd augusztus 15-tõl 1,0%-ra csökkentette a kormány és a jegybank. Ugyanakkor a nominál effektív árfolyamindex még a valutakosárban mért leértékelésnél is kisebb mértékben értékelõdött le, a valutakosárban szereplõ USD és DEM keresztárfolyam jelentõs változásának köszönhetõen. Mivel a valutakosár szerkezetéhez képest a nominál effektív árfolyamindexben a felértékelõdõ USD kisebb súlyú, így a 14%-os kosárral szembeni forintleértékelõdés helyett a nominál effektív árfolyamindex által mért forint leértékelõdés csak 11,1% volt 1997 folyamán.

A fenti tényezõk a tradable (a külkereskedelem versenyének kitett) áruk árának alakulására kedvezõen hatottak. A nontrable áruk (a külfölddel nem versenyzõ áruk, elsõsorban szolgáltatások) ára ugyanakkor az év második felében emelkedni kezdett.

(elõzõ év = 100%)

* MNB becslés

Mivel a beruházási tevékenység folytatásához a vállalati rendelkezésre álló jövedelemnél nagyobb forrásra van szükség, így a vállalati szektor mindig nettó hitelfelvevõi pozícióban van. A vállalkozások hiteligénye 1997-ben annak ellenére nõtt, hogy a megelõzõ évekhez hasonló mértékû mûködõtõke is bõvítette a beruházáshoz rendelkezésre álló forrásokat.

A vállalkozások finanszírozásában a belföldi bankok részaránya 1997-ben nõtt. Miközben a belföldi bankrendszer nyújtotta hitelek jelentõsen emelkedtek, a vállalatok külföldi bankoktól közvetlenül felvett nettó hitelei alig nõttek. A külföldi hitelforrásokat a hazai bankrendszer közvetítette.

A belföldi bankrendszer nyújtotta hitel súlyának növekedését több tényezõre vezethetjük vissza. Egyrészt a korábbi évekhez képest jelentõsen csökkent a forint és a devizahitelek költsége közötti rés, ami a forinthitelek növekedése irányába is hatott. Másrészt a belföldi kereslet növekedésével azoknak a vállalatoknak is nõtt a hitel iránti kereslete, amelyek többnyire belföldi piacra termeltek, s nem tudtak külföldi hitelekhez hozzáférni. Mivel a növekedés beindulásával a kihelyezés kockázata is csökken, a bankok számukra is szívesebben nyújtanak hitelt.

A lakossági folyó megtakarítások értéke 1997-ben meghaladta a 703 Md Ft-ot. (Egy évvel korábban a pénzmegtakarítások növekedése 612,8 Md Ft volt.). A lakosság pénzügyi eszközökben felhalmozott vagyona 728,9 Md Ft-tal, nominálisan 28,6%-kal, reálértékben 8,6%-kal növekedett. A lakossági megtakarítások alakulását kétféle szempont alapján értékelhetjük:

1. Egyensúlyi szempont: a lakossági megtakarítások mennyiben biztosítottak forrást az államháztartás és a vállalati hiteligények finanszírozására.
2. Magatartásvizsgálat: mennyiben változott a lakosság megtakarítási magatartása (megtakarítási hajlandósága) az elmúlt idõszakban.

Az elsõ elemzési célnak felel meg az elõzõekben már bemutatott - szektoronként is kiszámított - GDP arányos megtakarítási és felhalmozási rátáknak a vizsgálata.

A lakosság megtakarítási hajlandóságának a vizsgálatához nem elegendõ pusztán az egyes idõszakok nominális megtakarításait összehasonlítani, hanem szükség van a lakosság összjövedelméhez viszonyított megtakarítási hányad alakulásának elemzésére is.

(elõzõ év azonos idõszaka = 100%)

*    Elõzetes adatok

**   Bérek, keresetek és vállalkozói munkajövedelmek

A háztartások jövedelmi szerkezetének megfelelõen - a fogyasztást/megtakarítást meghatározó - összjövedelem emelkedése a keresetek emelkedésénél jóval kisebb volt, volumenben 2,1%-ot ért el. A munkajövedelmek (keresetek és vállalkozói jövedelmek) reálértékben ugyan 4%-kal nõttek, miközben a jövedelmek - másik - jelentõs részét kitevõ költségvetési pénzbeni és természetbeni juttatások 1,4 ill. 3,6%-kal csökkentek.

A 2,1%-os összjövedelem-növekedést a fogyasztás (2,6%) bõvülése meghaladta, ami egyben a bruttó (lakossági beruházásokat is tartalmazó) megtakarítási ráta csökkenését jelentette. A lakossági beruházások csak kissé (volumenben 1,7%-kal) emelkedtek.

A megtakarítási ráták csökkenésében több tényezõ játszott szerepet:

• Olyan idõszakban, amikor a fogyasztó a jövedelemnövekedést tartósnak ítéli, akkor    növeli az életpálya mentén várt jövedelmének a jelenértékét, folyó jövedelmének egyre kisebb részét takarítja meg, s egyre nagyobb részét költi jelenbeli fogyasztásra. Ez a hatás különösen igaz abban az esetben, ha a fogyasztó a stabilizációs csomag intézkedései után az életpályája menti jövedelmének a csökkenését vetítette elõre, s most a kedvezõbb gazdasági körülmények között ezt az életpálya menti csökkenést korrigálja. A kedvezõbb jövedelmi várakozások idején várható a lakossági hitelek növekedése is.
• A vagyonelemek felértékelõdésével a vagyoneszközökön érzékelt árfolyamnyereség hatására a folyó jövedelem szintén nagyobb része költhetõ fogyasztásra.

A vagyonelemek felértékelõdését szemlélteti a következõ ábra, amelyik elsõsorban a lakosság kezében lévõ részvény- és befektetési jegyállomány árfolyamnövekedésébõl adódott.

A központi költségvetés privatizációs bevételek nélküli - pénzforgalmi - hiánya az elõzetes adatok alapján 342,1 Md Ft (a GDP 4,1%-a) volt 1997-ben. A gazdasági folyamatokat jobban tükrözõ eredményszemléletben a privatizációs bevételek nélküli hiány a GDP 3,8%-át tette ki. Az elsõdleges egyenleg (MNB nélkül) többlete a GDP 4,1%-a volt, a tervezettnél 0,3%-ponttal kedvezõbb. Ennek legfõbb forrását a GDP-növekedés által generált többlet adóbevétel jelentette. Az adók terven felüli többlete ellensúlyozta a vámbefizetéseknél jelentkezõ lemaradást.

Míg az államháztartás egészére vonatkozóan a tények a tervezettnél kedvezõbben alakultak, addig az államháztartás egyes alrendszereinél már évek óta szisztematikusan eltérések jelentkeztek a tervezett mértékektõl. A központi költségvetés a tervezettnél 1997-ben is jobban zárt, hiszen mind a privatizációs bevételek nélküli, mind az elsõdleges egyenlege a tervezettnél kedvezõbben alakult. Ugyanakkor a Társadalombiztosítás és a helyi önkormányzatok a tervezettnél rosszabb pozícióval zárták az évet.

Az államháztartás eredményszemléletû hiányának alrendszerenkénti összetevõit az alábbi tábla szemlélteti:

*Az agrárreorganizációs kiadások az ÁPV Rt-hez kerültek, a területfejlesztésiek a Területfejlesztési tanácsokhoz. Mindkét szervezet államháztartáson kívül mûködik, és privatizációs bevétel a forrása említett kiadásaiknak

A költségvetés magatartásának változását keresleti hatásának alakulásával írhatjuk le. A keresleti hatás azt tükrözi, hogy vajon az államháztartás a kereslet élénkítéséhez avagy visszafogásához járult-e hozzá. Az egyensúly javítását célzó 1995. évi évközi kiigazítás a fiskális kereslet visszafogását eredményezte. A keresleti hatás az elõzõ évhez képest 1995-1996-ban erõsen negatív volt, 1997-ben pedig enyhén pozitív, aminek kimutatására több mutató is alkalmazható.

A legegyszerûbb mutató az elsõdleges egyenleg változása. Az államháztartás nem aszerint élénkítõ vagy stabilizáló, hogy elsõdleges egyenlege deficites vagy szufficites-e, hanem aszerint, hogy milyen irányú és nagyságú a változás. 1995-ben és 1996-ban az elsõdleges egyenlegek az elõzõ évekhez képest a GDP-hez mérve 4,3%-ponttal, illetve 2,6%-ponttal javultak, miközben 1997-ben az egyenleg többlete 1,2 (illetve 1,4)%-ponttal csökkent (4,3%-ról 3,1, illetve 2,9%-ra).

A gazdasági ciklus alakulásából eredõ hatásokat is figyelembe véve még pontosabban megragadható a keresleti hatás alakulása. A gazdasági ciklus figyelembe vétele azon alapul, hogy a fiskális politika expanzív/restriktív jellegérõl csak a gazdasági ciklus állapotának figyelembe vételével beszélhetünk. Stabilan semlegesnek azt a politikát nevezzük, amelyben a bevétel és a kiadás különbsége úgy változatlan, hogy a bevételt megtisztítjuk a GDP ciklikus ingadozásától (kivonjuk belõle az - ideiglenes - többlettermelés miatti többletbevételt.) Az ebben az értelemben semleges fiskális politika a konjunktúra felfelé ívelõ szakaszában visszafogó, a konjunktúra lefelé menõ ágában pedig expanzív jellegû. Az alábbi táblázat az így megtisztított keresleti hatást mutatja. A gazdasági ciklus ekképp való figyelembe vétele jól illusztrálja, hogy 1995-96-ban jelentõs megszorító intézkedésre került sor, míg 1997-ben kisebb mértékû fiskális expanzió történt.

GDP %-ában

*   - elõjel pozíciójavulást (kiigazítást), + elõjel pozícióromlást (expanziót) jelöl

** - elõjel kiesõ bevételt illetve többletkiadást, + elõjel többletbevételt vagy kisebb kiadást jelöl

A megvalósult elsõdleges szufficit is hozzájárult ahhoz, hogy az államháztartás GDP arányos bruttó adóssága tovább csökkenjen. (A nagyarányú csökkenés a privatizációs bevételeknek köszönhetõ.)

I997-ben folytatódott a külsõ egyensúly, a stabilizációs csomag 1995. évi bevezetésétõl megfigyelhetõ javulása. A GDP arányos folyó fizetési mérleg hiány az elõzetes adatok szerint a vártnál alacsonyabb, 2,2% lett. A külsõ egyensúly az elõzõ években a bizalom helyreállása és a belföldi megszorító intézkedések közvetlen hatásaként javult elsõsorban. 1997-ben azonban már a megvalósult beruházások termelésbe állása és az exportértékesítés felfutása miatt gyorsult fel a gazdasági növekedés és a külsõ egyensúly további javulása.

A folyó fizetési mérleg 1997-ben 981 millió USD hiányt mutatott, ami az elõzetesen vártnál jóval kedvezõbb. 1996-hoz képest mintegy 700 millió USD-ral javult. A folyó fizetési mérleg havi hiányai (két hónap kivételével) rendre az 1996. év azonos hónapjaiban mért értékek alatt maradtak. A tizenkét havi folyó fizetési mérleg hiány még az I. félév végén is az 1,4-1,5 Md USD sávban mozgott, a további csökkenõ trend a második félévben alakult ki (a stabilizációs csomag bevezetése idején a folyó fizetési mérleg 12 havi hiánya 4,5 Md USD volt).   Az 1997. évi hiányt a nem adósság jellegû tõkebevonás fedezte, így az ország nettó adóssága tovább csökkent.

* Az 1995 decemberi privatizációs bevételek nélkül

** Mûködõtõke + (1996 januártól) nem adósság jellegû portfolió-befektetések

Millió USD

A folyó fizetési mérleg javulása elsõsorban a külkereskedelmi mérleg kedvezõ alakulásának (1997: -1,7 Md USD, 1996: -2,6 Md USD), az import dinamikát jóval meghaladó export növekedésnek köszönhetõ. A kiugró exportteljesítmény a felgyorsult struktúraváltás - a gépipari export több éve tartó, de 1997-ben ehhez képest is kiugró növekedése - bázisán következett be, de 1997-ben a nemzetgazdaság többi területén is jelentõsen - bár a gépiparénál kisebb mértékben - nõtt az export volumene. Összességében az export szélesebb alapokra helyezõdött, ami az export nemzetközi versenyképességének további javulását tükrözi. Ezt támasztják alá a piaci részesedés vizsgálatok is: a magyar export térnyerése figyelhetõ meg mind a közvetlen versenytársainkkal szemben, mind pedig az EU -piacokon.

* A 100 feletti indexérték versenyképesség-javulást jelent.

A külkereskedelmi folyamatok külsõ egyensúlyjavító hatását némileg mérsékelte, hogy a szolgáltatások bevételi többlete - az idegenforgalom enyhén tovább növekvõ aktívuma ellenére - mérséklõdött 1996-hoz képest. Ez elsõsorban a technikai kulturális szolgáltatások 1996 végétõl megfigyelhetõ és növekvõ passzívumának tulajdonítható.    A folyó fizetési mérlegen belül a nettó jövedelmek lényegében nem változtak, a jövedelem egyes tételein belül azonban átrendezõdés következett be. A közvetlen tõkebefektetések után kivitt jövedelmek - a termelés és export felfutás egyenes következményeként - majdnem megduplázódtak (421 M USD), a nettó kamat kiadások pedig, a kedvezõ nemzetközi tõkepiaci kamattrendek mellett, az elõtörlesztések eredményeként is - 244 millió USD-vel - tovább csökkentek. A kamatmegtakarításból 147 millió USD az MNB alacsonyabb nettó kamatfizetéseibõl származott.

A folyó fizetési mérleg alig 1 Md USD hiányát jóval meghaladta, az annak több, mint kétszeresét kitevõ, 2,5 Md USD értékû nem adósság típusú tõkebeáramlás. Ezen belül a tulajdonszerzés és portfolió befektetések formájában megvalósult privatizációs bevétel mintegy 1,2 Md USD volt. A folyó fizetési mérleg finanszírozásában a magánszektor - ezen belül is a nem adósság generáló forrás bevonás - szerepe meghatározóvá válik. Az állam külsõ forrás bevonásában pedig a forintban denominált állampapírok játszanak egyre aktívabb szerepet az 1996-97-ben végrehajtott további tõkemûveleti liberalizáció és Magyarország kedvezõ nemzetközi tõkepiaci megítélésének következményeként.

1997-ben elsõ ízben számottevõ volt a magyarországiak külföldi tulajdonszerzése, ill. tulajdonosi hitelnyújtása is (összességében 432 M USD).

A költségvetés elsõdleges egyenlegének a stabilizációs csomag bevezetése óta fennálló tartós szufficitje és a folyó fizetési mérleg hiányának jelentõs csökkenése mind az államháztartás, mind a nemzetgazdaság adósságállományának jelentõs csökkenését eredményezte. Ezzel egyidõben jelentõsen módosult az adósságállomány struktúrája.

A (bruttó és a nettó) devizában denominált nemzetgazdasági külsõ adósság jelentõsen (4,2 Md és 3,2 Md USD-vel) tovább csökkent. 1994 és 1997 között a tulajdonosi hitelek nélkül számított nettó külsõ adósság mintegy 9 Md USD-vel csökkent. Az adósság belsõ struktúrája a gazdaságpolitika szándékainak megfelelõen alakult, az állami szektor adóssága tovább mérséklõdött és a nettó külsõ adósságon (9,3 Md USD) belüli aránya 50% alá került. Az adósságszolgálati mutatók javultak.

Nemzetközi tõkepiaci megítélésünkben a bekövetkezett változások tükrözõdtek, elsõsorban a piaci kondíciók javulásában, némi késéssel pedig Magyarország nemzetközi hitelminõsítõk általi besorolásának javításában is.

Folytatódott az MNB kivonulása a külsõ finanszírozásból, ezzel egyidejûleg a magánszektor, ezen belül is a hitelintézetek külsõ eladósodása 1996-hoz képest nem változott. A külsõ adósságnak a csökkenése és átstrukturálódása egyértelmûen kedvezõ tendenciákat tükröz,   jelezve az adósságterhek csökkenését, valamint az adósságállomány privátszféra irányába történõ áthelyezõdését.

Az államháztartás külsõ adóssága összességében 1997-ben a GDP 4%-ára csökkent (1995: 5,8%. 1996: 4,3%). A külsõ államadósság csökkenése nem mehetett volna végbe az államháztartás teljes, bruttó adósságának a csökkenése nélkül. Az államháztartás bruttó adóssága a stabilizációs csomag eredményeként az 1995 évi 86%-os arányról 1997 végére a GDP 65%-ára esett vissza.

GDP %

*   A Magyar Nemzeti Bank fizetési mérleg statisztikája alapján

** Az MNB pénzügyi statisztikája alapján

Az államháztartási adósságráta 1997 évi alakulásában a gazdasági növekedés gyorsulásának, a költségvetés szufficites elsõdleges egyenlegének valamint a privatizációs bevételeknek az együttes hatása tükrözõdik. Az államháztartás alrendszereinek fokozatos átalakítása, valamint a kincstári rendszer bevezetésének eredményeként az államháztartás költségvetésen kívüli alrendszereinek kimutatott adóssága jelentõsen mérséklõdött.

1997-ben a kedvezõ külsõ konjunktúra támogatta a magyar gazdaság növekedési pályára állását. A magyar exportban több, mint 80%-kal részesedõ OECD térség gazdasági növekedése az 1996 évi 2,8%-kal szemben 1997-ben meghaladta a 3,0%-ot és a számunkra különösen fontos európai piacokon az 1996 évi mérsékelt ütemû növekedés határozottan gyorsult. A fõ régiók növekedési üteme jelentõsen eltért egymástól. Az Egyesült Államokban hetedik éve tartó fellendülés 1997-ben érte el csúcspontját, a GDP 3,8%-kal nõtt. A többéves stagnálást, illetve nagyon lassú növekedést követõen 1996-ban megindult japán növekedés 1997-ben ismét erõsen lefékezõdött, mindössze 0,9%-os volt, az Európai Unió gazdaságai pedig átlagosan 2,6%-kal növekedtek.

Az igen jó teljesítményt nyújtó amerikai gazdaság növekedését a belföldi és az export kereslet egyaránt ösztönözte. A gyors növekedés, erõs kapacitás kihasználtság és huszonöt éves mélyponton levõ munkanélküliségi ráta alacsony, 2,4%-os inflációval párosult. Az infláció alacsony szinten tartását mindenekelõtt a jelentõs termelékenységnövekedésnek köszönhetõen mérsékelt munkaköltség növekedés és az erõs dollár importár emelkedést fékezõ hatása tette lehetõvé.

A japán élénkülés megtorpanásához több tényezõ is hozzájárult. A gazdaság máig sem heverte ki a részvény- és ingatlanpiac kilencvenes évek elején bekövetkezett összeomlásának következményeit. Az 1996 évi növekedés gyorsulás ellenére törékeny üzleti és fogyasztói bizalom körülményei között elhamarkodottnak és hibásnak bizonyult az addig a növekedést támogató fiskális politika megváltoztatása. A fiskális konszolidációs program fogyasztáscsökkentõ, a növekedést fékezõ hatásához az év második felében hozzáadódott az, hogy a délkelet-ázsiai válság hatásaként gyengült az export ösztönzöttsége is.

Angliában és a kisebb nyugat-európai országok többségében folytatódott az alacsony infláció melletti erõteljes növekedés. Erõsödött a fellendülés az 1996. évi szerény mértékû növekedést követõen a kontinentális Európa vezetõ gazdaságaiban, Németországban és Franciaországban is. Bár a fogyasztói és üzleti bizalom mindkét országban erõsödött, az élénkülést mindenekelõtt az exportõrök javuló versenyképessége és a fõ felvevõ piacok növekvõ importkereslete ösztönözte. Az EU tagállamainak kedvezõ, más esetekben javuló növekedési teljesítménye nem volt elég ahhoz, hogy a magas, az EU átlagában 11% feletti munkanélküliséget mérsékelje.

Az Európai Unióval társulási szerzõdést kötött tíz kelet-európai ország gazdaságai 1997-ben átlagosan 3,5%-kal növekedtek, valamivel elmaradva az elõzõ évi 3,8%-tól, Oroszországban pedig megállt a gazdaság hat éve tartó zsugorodása. A különbözõ országok, országcsoportok gazdasági növekedése és általános gazdasági teljesítménye továbbra is jelentõsen eltért egymástól. A piacgazdasági átalakulásban elõrébb tartó országokat - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, a balti államok és Szlovákia - kiegyensúlyozottabb fejlõdés, növekvõ GDP, mérsékelten magas inflációs ráta, esetenként jelentõs, de nem szélsõségesen magas belsõ és külsõ egyensúlyhiányok jellemezték.

A piacgazdasági átalakulásban lemaradó Romániában és Bulgáriában ugyanakkor a GDP csökkent, mindkét ország az IMF-fel egyeztetett átfogó stabilizációs és strukturális reformprogram segítségével igyekezett a gazdaság válságjelenségeit enyhíteni. A piacgazdasági átalakulás mértéke alapján ugyancsak ebbe a csoportba tartozó Oroszországban a gazdasági növekedés stagnált, a beruházások csökkentek és alig mérséklõdött a GDP százalékában kifejezett, 1996-ban 9%-os államháztartási hiány. Kedvezõ és a jövõ évi növekedés megindulásának feltételei közé tartozik viszont az infláció jelentõs csökkenése.

Magyarországon és a balti államokban a végrehajtott makrogazdasági stabilizáció és a folyamatban levõ strukturális reformok eredményeként 1997-ben a növekedés számottevõen gyorsult, 4-5%-os volt. A korábban rendkívül kedvezõ megítélésû Csehországban 1997 májusában valutaválság bontakozott ki. Az azóta követett fiskális és monetáris politikai szûkítés és az elkerülhetetlen strukturális változtatások elindítása együtt járt/jár a növekedés jelentõs --1997-ben mintegy 3 százalékpontos--lassulásával, az infláció és a munkanélküliségi ráta növekedésével. Lengyelországban és Szlovákiában egyaránt elsõsorban a belföldi kereslet gyors növekedése táplálta a gazdasági növekedést, amely Lengyelországban 1996-ban és 1997-ben is meghaladta a 6%-ot, míg Szlovákiában az 1996 évi közel 7%-ról 1997-ben 6,0%-ra mérséklõdött. A gyorsan bõvülõ import mindkét országban a kereskedelmi és folyó fizetési mérleg hiány növekedéséhez vezetett: 1997-ben Lengyelországban a folyó fizetési mérleg hiány a GDP 4,4, Szlovákiában pedig mintegy 8%-a volt

1997-ben az angolszász országok jó gazdasági teljesítményével és magasabb kamataival összefüggésben túlnyomórészt folytatódtak az 1996-ra jellemzõ keresztárfolyam változások, tovább tartott a dollár és a font erõsödése a kontinentális nyugat-európai valutákhoz és a japán jenhez képest.

(elõzõ év = 100%)

Forrás: KKF Külgazdasági és fizetési mérleg elemzõ osztály, devizaárfolyam statisztika

Az 1996-ban még általánosságban laza monetáris feltételek 1997-ben némileg szûkültek. A túlfûtöttség bizonyos jeleit mutató, ugyanakkor alacsony inflációval jellemezhetõ Egyesült Államok csak óvatos kamatemelést folytatott, míg a nyugat-európai átlaghoz képest ugyancsak gyorsabban növekvõ Angliában a gazdaság túlfûtöttsége miatti aggodalmak a központi bankot többszöri kamat-emelésre késztették, az alapkamat 7% fölé emelkedett. Németországban az árfolyamváltozások és a központi áremelések által támasztott inflációs nyomás 1997 nyarától napirenden tartotta a kamatemelés lehetõségét. A gyenge márka exportot ösztönzõ, a gazdaságot élénkítõ hatása miatt azonban csak a negyedik negyedévben került sor a repokamatok kismértékû emelésére, amit azután más ERM tagországok kamatlépései követtek.

A mérsékelt kamatemelési irányzat alól a jelentõs szabad kapacitásokkal rendelkezõ, gyenge növekedési teljesítményt nyújtó Japán jelentett kivételt.

A fejlett országok és az egyéb régiók közötti, továbbra is jelentõs kamatkülönbségek a feltörekvõ piacokra irányuló tõkebeáramlást ösztönözték. Ennek ellenére, az elhúzódó délkelet-ázsiai válság hatására megrendült bizalom következtében a feltörekvõ piacokra irányuló nettó magántõke beáramlás mintegy egyharmadával csökkent. A csökkenés döntõ részben az ázsiai piacokat érintette, míg a feltörekvõ régiók közül a dél-amerikai és az átalakuló országokba az elõzõ évhez képest valamivel több tõke áramlott.

Az Európa Tanács a maastrichti konvergencia kritériumok 1997. évi teljesítése alapján 1998-ban dönti el, hogy mely országok alkalmasak arra, hogy az EMU alapító tagjai legyenek. 1997-ben az infláció és a hosszú lejáratú kamatok Görögország kivételével valamennyi EU tagországban a referencia értékek alatt voltak és a valutaárfolyamok stabilizálása terén is egyértelmûek az eredmények. Az államháztartási hiányra és méginkább a bruttó államadósságra vonatkozó feltételeket azonban számos ország nem teljesítette. Tekintettel arra, hogy a szerzõdés szerint az is elfogadható, ha az államháztartási hiány túllépi ugyan a GDP 3%-át, de tartósan csökkenõ tendenciát mutat, a GDP 60%-át meghaladó bruttó államadósság pedig folyamatos csökkenés eredményeként közeledik a referenciaértékhez, az 1999 évi induláskor várhatóan 11 tagja lesz az EMU-nak. A 15 EU tagállam közül Görögország nem tudja teljesíteni a konvergencia kritériumokat, Anglia, Dánia és Svédország pedig egyelõre az EMU-n kívül akar maradni.

Az 1997 közepén nyilvánosságra hozott Agenda 2000 nevû dokumentumban a brüsszeli bizottság elõször közölte hivatalosan, hogy a 2000-2006-ig terjedõ költségvetési idõszakban az unió várhatóan új tagokkal egészül ki. A bizottság ajánlásait figyelembe véve a decemberi állam- és kormányfõi találkozón született döntés arról, hogy a csatlakozni kívánó országok közül Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával kezdik meg 1998-ban a tárgyalásokat. Ezzel egyidõben írásos jelentés készült arról is, hogy az EU belsõ politikáit milyen módon kell átalakítani ahhoz, hogy a szervezet alkalmassá váljon a keleti kibõvítésre.

Az 1997. évi gazdasági fejlõdés váratlan, az egész világgazdaságra kiható eseménye a Thaiföldrõl kiinduló, az év második felében a délkelet-ázsiai országok többségére átterjedõ, elhúzódó válság. A válság kirobbanása közvetlenül a befektetõi viselkedés és a pénzpiaci feltételek hirtelen megváltozásához kapcsolódik, de kialakulása fõként az érintett országok hibás gazdaságpolitikájára vezethetõ vissza:

• Annak ellenére, hogy az utóbbi években a régió több országában egyre nyilvánvalóbbá vált a gazdaság túlfûtöttsége, ami jelentõs külsõ egyensúlyhiányokban és az ingatlan-, valamint a részvényárak irreális emelkedésében jutott kifejezésre, a gazdaságpolitikák nem törekedtek ennek mérséklésére.
• A kormány és a pénzügyi szektor, valamint az üzleti világ és a kormánytisztviselõk néhány országra jellemzõ szoros kapcsolatai azt a hiedelmet erõsítették, hogy a kormány szavatolja a bankszektort ért bármilyen veszteség megtérítését. A térség bankjainak ebbõl, valamint az elégtelen prudenciális elõírásokból következõ felelõtlen hitelezési gyakorlata a kölcsön portfoliók számottevõ romlásához vezetett.

A felsorolt belföldi tényezõk mellett a fejlett országok gazdasági tendenciái és a globális pénzpiaci fejlõdés is hozzájárultak a válság létrejöttében fontos szerepet játszó egyensúlyhiányok kialakulásához. A kilencvenes évek eleje óta viszonylag lassú japán és európai növekedés, az ennek megfelelõen laza monetáris feltételekkel együttjáró alacsony kamatok következtében a megtakarításokhoz képest kevés vonzó hazai befektetési lehetõség adódott a fejlett országokban. Így a potenciális kockázatot sokszor figyelmen kívül hagyva, erõs, 1996-ban tetõzõ magántõke beáramlás indult meg a feltörekvõ piacokra.

A délkelet-ázsiai válság hatására 1997-ben az elõzõ évhez képest mintegy kétharmadával, 65 milliárd dollárral csökkent az ázsiai feltörekvõ piacokra irányuló nettó magántõke beáramlás. Az érintett gazdaságok növekedése erõsen lelassult, a lassúbb növekedés és a leértékelõdõ valuták hatására versenyképesebbé váló export eredményeként pedig már 1997 évi fizetési mérleg pozícióik is javultak. A válság leküzdése érdekében különbözõ nemzetközi szervezetek és vezetõ világgazdasági hatalmak l00 milliárd dollár feletti segélyt juttattak a térségnek.

Az ázsiai válság a fejlett és az egyéb feltörekvõ régiók gazdaságait 1997-ben még csak kisebb mértékben befolyásolta, negatív hatásai 1998-ban várhatóan erõsebbek lesznek. A válság által elsõdlegesen érintett térséggel fenntartott intenzív gazdasági kapcsolatainak következtében mind a külkereskedelmen keresztül érvényesülõ, a növekedést fékezõ hatás, mind a válság sújtotta országokban befektetett és kétessé vagy behajthatatlanná vált kihelyezések negatív következményei a japán gazdaságot érintik a legnagyobb mértékben. Az Egyesült Államokban és az Európai Unió tagállamaiban a délkelet-ázsiai válság hatása mérsékeltebb marad, az elõrejelzések többsége szerint 1998-ban ezek növekedése mintegy 0,5%-kal lesz lassúbb az egyébként várható növekedési ütemnél. Az 1998 áprilisi OECD Economic Outlook a délkelet-ázsiai válság növekedés csökkentõ hatását az Egyesült Államok esetében mindössze 0,1, az Európai Unió esetében pedig 0,2%-ra becsülik.

A feltörekvõ piacokban megrendült bizalom ellenére a kelet-európai országokba irányuló nettó magántõke beáramlás 1997-ben kismértékben meghaladta az 1996 évi értéket. A válság hatására azonban a régióhoz tartozó országok többségében az értékpapírpiacok változékonyabbakká váltak és esetenként jelentõs, bár többnyire átmeneti tõkekivonásra is sor került.

%