JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Ivanics képviselő úr által elmondottakra kell reagálnom.

Egyrészt olyan indítványt nem adtam be, de Farkas úr se, hogy ez a két település, amely most napirenden van, ne kerüljön át. Ilyen indítvány nincs. Olyan van, hogy ne június 30-án, hanem december 31-én kerüljön át; tehát ilyen vita közöttünk nincs. Nem ismerem azokat a körülményeket. Mióta képviselő vagyok, két településátcsatolásra került sor ebben az Országgyűlésben, és én mind a kettőt támogattam annak idején, mert mind a kettő célszerű és szakmailag indokolt volt, és most is meg fogom szavazni mindet, amelyekről úgy gondolom, hogy indokoltak.

Az önkormányzati oldalról: azt gondolom, hogy egyik megyei önkormányzatnak sincs jelentős feladata az átcsatolással kapcsolatban - se az elbocsátó megyei önkormányzatnak, se annak a megyei önkormányzatnak, ahová csatlakozik. Ott nincs jelentős többletfeladat, viszont az összes többi államigazgatási szervnek - a megyei földhivataloknak, a megyei FM-hivataloknak - nagyon komoly munkája van.

 

(17.10)

Éppen ezért nyújtottuk be az indítványunkat, hogy e szervek el tudják végezni a feladatukat. Úgy gondolom, hogy amit ön az érveinkkel szemben felhozott, hogy nincs nagy feladat - nem is állítottam azt, hogy a megyei önkormányzatban lenne. Ott nincs. Más államigazgatási szerveknél van, és úgy gondolom, hogy valós az, hogy komoly feladat lesz, mire egyik megyétől a másikhoz átkerül ez a település.

Köszönöm szépen, elnök asszony.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage