DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Referálók, Pénzügyminiszter Úr és Magyar Nemzeti Bank Elnöke! Olvasva, pontosabban tanulmányozva ezt az anyagot, hiszen bőségesen állt rendelkezésre idő, örülök annak, hogy végre a parlament és a plenáris ülés elé került, amire eddig még nem volt példa, és ez természetesen elindíthatja majd a különböző kérdések albizottsági, ad hoc bizottsági további vizsgálatát, illetve ami természetesen kapcsolódik a Magyar Nemzeti Bank teljes körű átvilágítási kérdéséhez és teljes körű ellenőrzéséhez.
Amit a felvezetésnél hallottunk a gazdasági bizottság részéről, meg szeretném jegyezni, nem volt teljes körű, hiszen nem hallatszott egy szó sem arról, hogy a gazdasági bizottságban nagyon komoly vita alakult ki, kérdések merültek fel, amire Kovács Álmos nem akart vagy nem tudott válaszolni, például az adósságszolgálati összegre 1997-98-99-ben. Nem kaptunk választ a lecserélt adósságra, nem kaptunk egyéb kérdésekre sem választ, tehát ami itt elhangzott, az már egy lekerekített vélemény volt, és nem igazán tükrözte a gazdasági bizottságban megjelent vagy lezajlott vitát.
Hallgatva a kettejük beszámolóját, meg kell hogy mondjam, ledöbbent az a fajta vulgáris, kincstári optimizmus, amellyel itt a rádió hallgatóit, mert nyilván hallgatják ezt az adást, vagy az itt ülő képviselőket lebecsülik. Ne tessenek azt gondolni, hogy ez a vulgáris közgazdaságtan adja a magyar gazdaságpolitika alapját. Emlékszem, a '80-as években és még azt megelőzően is örökösen azzal a kincstári optimizmussal küzdöttünk, ami mindig úgy hangzott, gondoljuk a '80-as évekre, az MSZMP '85-ös, XIII. kongresszusa után elhangzottakra, hogy túl vagyunk a hét szűk esztendőn, most már a növekedés következik, és sorolhatnám végig - és közben egy nagyon súlyos gazdasági összeomlás következett be. Készítettünk erről nem egy elemzést, azóta már többen publikálták. Abban az időszakban is kimutatható volt a gazdaság leépülése, a külföldi adósság sokkal keményebb, ugrásszerű növekedése, amit elhazudtak a publikációban, elhazudtak a kincstári optimizmusban, majd később ugyan korrigálták ezt, de akkor nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és nem közölték a közvéleménnyel.
Ugyanolyan érzésem volt most, hallgatva a két beszámolót, amikor a növekedésről, az inflációról voltak szívesek szólni, hiszen maga az inflációszámítást - nem szeretnék most szakmai kérdésekre kitérni, nagyon jól tudjuk, hogy rengetegféle számítás van - ahogy hazánkban készítik, ez igen-igen kemény kritikát érdemel.
(18.30)
Egyrészt ha áttekintjük a lakosság többségének a fogyasztói kosarát, és ha az átlagkeresettel rendelkező családnak 36-38 ezer forintos a fogyasztói kosara - most a CP-re, vagyis a fogyasztói árindexre gondolok, ami meghatározó az infláció alakulásánál -, akkor abban a fogyasztói kosárban 90 százalékot tesz ki az élelmiszerfogyasztás és a rezsi, tehát a lakás fenntartásával kapcsolatos kiadások! Márpedig itt egy nagyon gyors exponenciális áremelkedés következett be, és hogyha az indexet ezekkel a súlyokkal számítom ki, akkor bizony a várható infláció nem 9 százalékos, hanem ennek legalább a kétszerese!
A másik dolog: a növekedés. Az is ismert, hogy a növekedésnek van egyfajta tényleges fetisizálása, amikor a GDP-hez hasonlítjuk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a növekedés valós mértéke a nettó jóléti gazdasági mutató, tehát az a mutató, amely azt tükrözi - és csak akkor van értelme a gazdasági növekedés elemzésének, hogyha tükrözi -, hogy mennyire változtatja meg az adott nemzetgazdaság jólétét. Márpedig minden gazdaságpolitikának, minden gazdasági döntésnek a monetáris és fiskális politikának csak egyetlenegy célja lehet, hogy az adott nemzetgazdaság jólétét emelje! Ha nem ez a cél, az egy bukott gazdaságpolitika!
Márpedig ha ilyen szempontból nézzük, akkor tessék összetenni, és képzeljük el a koordináta-rendszerben a különböző mutatóknak az alakulását, és akkor egészen más képet kapunk a gazdasági növekedés értelmezéséről. Hiszen ha végigtekintjük például a sokat emlegetett ipari termelést, amely '97-ben valóban 11 százalékos növekedést jelentett, de a belső piaci értékesítés csökkent, megemelte az exportot, mert tudjuk jól, hogy a multinacionális cégek összefonódásával innen szállítják ki a saját, más országban elhelyezett ipartelepeikre ezeket a termékeket vagy fogyasztásra! Ezt csak egy tisztított mutatóval lehet tisztességesen értékelni!
De rakjuk hozzá az adósság alakulását! A belső adósság kétszeresére növekedett. Nem lehet ezektől eltekinteni: 3000 milliárdról 6000 milliárd forint fölé emelkedett a belső adósság '94 és '98 között!
Tegyük hozzá a munkanélküliség alakulását - elsőéves közgazdász hallgatóknak is oktatjuk az infláció és a munkanélküliség összefüggését -, és akkor látjuk, hogy Magyarországon a munkanélküliség tényleges aránya vagy tényleges nagysága 1 millió 200 ezer fő. És akkor beszélünk hamisan a regisztráltról, bár szerencsére most már a KSH is kihozza a tényleges munkanélküliség 26 százalékos nagyságát. Ez egy egészen más képet ad!
Tegyük hozzá a külföldi adósságállományt! Nehogy azt higgyük, hogy a külföldi adósság Magyarországon jelentős mértékben csökkent! Ez teljes áltatása a közvéleménynek is, meg saját magunknak is! Már aki legalábbis ezt elfogadja! A 25 milliárd dolláros bruttó külső adósságállomány magas! Azokat a trükköket, amit itt elvégeztek, hogy belső adóssággá tették át, vagy amikor '95-ben a 35 milliárd dollárt az energiaszektor nem egészen tisztességes privatizációja révén csökkentették - ez húsz évre titkosított adatokkal párosul, amit a Magyar Nemzeti Bank titkosított, ami teljesen jogtalan -, akkor valamelyest csökkent az adósságállomány, de még mindig nagyon magas fajlagos mutatóként! Tehát egy lakosra vetítve magas a külföldi adósságállomány, és rendkívül magas, világviszonylatban is második, harmadik helyen vagyunk a belső adósságállományt tekintve. Akkor mire jó a gazdasági növekedésnek ez az önök által kincstári optimizmussal feltupírozott nagysága?!
Ha megnézzük azt, hogy az exportnak a 70 százalékát kiviszik, ami külföldi tőke kezében van, elviszik az országból! Repatriálják a profitot! A profit 66 százaléka kimegy, tehát nem itt fektetik be a kapott profitot, nem beruházások növelésére fordítják, kiszállítják, ami teljesen jogos gondolkodás a külföldi tőkének ez a magatartása!
Ha megtekintjük vagy átnézzük a költségvetést, akkor valóban mi hasznunk származik ebből? Ami veszteséget okozott a magyar gazdaságnak! Ha ezt a veszteséget visszakapná kártérítésként vagy kárpótlásként, és befektetné a technológiai fejlesztésbe, a humán infrastruktúrába, az életszínvonalat javító intézkedésekbe, akkor bizony Magyarország elérné azt a fejlettségi színvonalát, ami a két világháború között volt, amikor fejlettebb volt, mint az akkori Svédország és Japán! És ma hol van? A hatvanadik és hetvenedik ország között!
(A jegyzői széket Herényi Károly foglalja el.)
Kik adják a költségvetés bevételének 68 százalékát? A bérből és fizetésből élők, tehát a végső fogyasztók, aminek a zöme a lakosság. Azért jó buli Magyarországon befektetni, mert a jól képzett munkaerő itt a legolcsóbb, a legalacsonyabb bérért dolgoznak! Tehát ha megnézzük, hogy mennyi a külföldi cégeknek a befizetése adó formájában, vagy mennyi a társaságiadó-befizetés, akkor nagyon jól tudjuk, hogy 256 milliárd forint, és a pénzügyi intézményeknek még az egy százalékát sem éri el, tehát a külföldi biztosítók és külföldi bankok adóbefizetése a költségvetésbe.
Tehát itt nem forrásbehozatal, hanem forráskiáramoltatás van, óriási tőkekivonás az országból! Ezt természetesen tükrözi - ahogy a kisgazda kolléga mondta - a családok megélhetésének rendkívül katasztrofális romlása! Aki pedig ezt nem látja - persze, képviselői székből ezt nehéz nézni - menjen el a IX., a VIII. kerületbe, menjen el a Nyírségbe, menjen más területre, végezzen ott szociográfiai elemzéseket, és majd szembesül vele! Ezt mindenekelőtt a mostani felelős pozícióban lévő tisztviselőknek és kormányzati tagoknak!
Nézzük meg a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét - hiszen erről van szó az anyag egyharmadában vagy negyven százalékában, a többi gazdasági, pénzügyi elemzés! A jegybanki törvény, a '91-es törvény, kimondja, hogy az MNB-nek mi a három fő feladata: a nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme; jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra; aranyból, devizából készletet gyűjt.
Márpedig ha megnézzük az 1. és a 3. pontot, akkor valójában nem teljesítette a feladatát! Tehát nem végezte el, nem történt meg a vásárlóerő-védelem, hiszen a nemzeti fizetőeszköz vásárlóereje rendkívüli mértékben romlott. Ami pedig az aranykészleteket illeti, ezek az aranykészletek eltűntek! Igaz, nem tudjuk pontosan, hogy mi van a hátterében, milyen az aranykészlet bevétele. Jó? Nem jó? Hiszen nincsenek erre adatok! Elegendő volt az aranyért kapott összeg? Mi történt az aranykészlettel? Mi történt az ezüstkészlettel? Hiszen ott még ráadásul 6 milliárd forintos veszteség is megjelent egy elszámolási hibából! Ezekről a Magyar Nemzeti Bank hivatalos szerveinek vagy vezetőjének kötelessége lett volna a parlamentnek beszámolni és információkat adni, nem pedig titkosítani! Annál is inkább, mert az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozik, mondja a jegybankról szóló törvény.
Tehát nem játszhatja el azt a szerepet, hogy egy állam az államban, ahol körülveszi magát misztikus köddel, és nem lehet az adatokhoz hozzájutni! Mert mit jelent? Mi a Magyar Nemzeti Bank? Mi egy központi jegybank? Nem magáncégek társulása, ez nem magán kft. vagy magán rt., hanem igenis közvagyon! Közvagyon, mégpedig közpénzekkel dolgozik! Kié a közvagyon? A magyar nemzet minden itt élő tagja a tulajdonosa! Tehát legalább kötelessége lenne a tevékenységéről részletesen és tételesen elszámolni, és nem lehet tovább folytatni, hogy egyoldalas, rövid, általános könyvvizsgálói jelentéssel áltassák a képviselőket!
Én azt hiszem, hogy a parlamentnek nemcsak az a feladata, hogy törvények tömegét alkossa, mert akkor törvénygyárosok leszünk, hanem az a feladata, hogy a törvények alakulását nyomon kövesse, a törvények betartását ellenőrizze, mert különben nincs szükség parlamentre! Ezt minden képviselő elvállalta, kötelessége az ellenőrző funkciót is ellátnia! Mert hogy áll szembe a választóival? Hogy áll szembe, amikor megkérdezik tőle, hogy mit csinált a Pénzügyminisztérium, vagy mit csinált a Magyar Nemzeti Bank, miért nem tette szóvá? Nem lehet elegáns mozdulattal, egy kézlegyintéssel elintézni ezeket a nagyon súlyos, szinte - kimondom: - rákos daganatként itt létező területeknek a rendezését azon a címen, hogy essünk túl rajta, és fogadjuk el, mert már történelem! Nem történelem! A hatásai mind a mai napig, sőt, még hosszú éveken keresztül érződni fognak, ha ezen azonnal nem változtatunk!
Ha megnézzük a tevékenységét, akkor az derül ki, hogy egy 5000 milliárdos eszköz- és forrásértékkel rendelkező - mondjuk azt - nagy cég 1996-ban 55 milliárd veszteséget termelt!
(18.40)
1997-ben 56 milliárd forint helyett - benne van a jelentésben - 6 milliárdot teljesített, és közben megkötötte a titkos "egyezményt" az adósságcseréről, és egyszerre átalakult a mínusz plusszá. Itt jön be az a kérdés, amit többen felvetettek - jómagam is már többször -, hogy igen, tételesen át kell tekinteni az 1750 milliárd forintos adósságcsere hátterét. Előszedtem a jegyzőkönyveket, amelyek a számvevőszéki bizottságban és a költségvetési bizottságban lezajlott vitát tartalmazzák, és meg kell mondanom, hogy például az első bizottságban az egyik szocialista képviselő erősen megkérdőjelezte ennek az adósságcserének a valós tartalmát, és úgy vélte - itt vannak a jegyzőkönyvek nálam, betekinthetők -, hogy ez csak részben igaz; részben igaz, hogy az államháztartás deficitjét finanszírozza, a másik rész a Magyar Nemzeti Bank egyéb tevékenységével kapcsolatos. Minek finanszírozza meg a költségvetés?
Milyen kitétel az, hogy bekerül a költségvetésbe, és nincs hatással az adófizetők zsebére? Hogyne lenne hatással! A mostani 1999. évi költségvetést itt vitattuk. Ebben benne van 190 milliárd forint kamat ennek következményeképpen, és benne van egy külön rovatban 400 milliárd forint törlesztés. Tessék már összeadni! Ha nem fizetik ki, csak a 190 milliárd forintot, akkor rendbe lehetne hozni legalább a felsőoktatást, és nem kellene itt vitatkozni filléreken, vagy rendbe lehetne hozni az egészségügyet, vagy tisztességesen munkahelyet lehetne teremteni. Milyen alapon adjuk oda a Magyar Nemzeti Banknak, mert rosszul gazdálkodott? És nem is tudjuk, hogy mire adjuk oda, nem tudjuk, mi van a hátterében. Előszedtem az akkori dokumentumokat, anyagokat, különböző cikkeket, és bizony, az Állami Számvevőszék részéről Nyikos László és Sándor István alelnökök együtt is és külön is készítettek jelentést annak idején, és mind a ketten külön is és együttesen is kifogásolták az 1750 milliárd forint áttételét, az adósságcserét.
A parlament nem kapott információt, meg kell mondanom, hogy nagyon nem is érdeklődött iránta. Ez részben a parlament hibája, nem követelte meg a tételes elszámolást. A pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank aláírtak - itt van nálam a megállapodás másolata - egy olyan egyezményt, amely mögött nem tudjuk, hogy mi van, vagy legalábbis a parlament nem tudja. Ezt természetesen nem jóváhagyta az Állami Számvevőszék, az alkotmány értelmében csak jogilag, formailag ellenőrizheti. Az egyik alelnök, Sándor István ellenjegyezte törvényességi szempontból, de nem tartalmi szempontból, tehát még a tartalmi felülvizsgálat sem történt meg.
Ezért mi azt valljuk, és én személyesen szakmailag is kiemelten vallom, hogy már csak ennek az egyetlen tételnek a felülvizsgálatára hozzon létre a parlament egy ad hoc bizottságot, és nézze meg tételesen, hogy mi történt, hogyan zajlott le ennek a forrásnak az átvétele. Emellett természetesen a Magyar Nemzeti Bankot ellenőrizni kell, mert ha ez közvagyon és köztulajdon, akkor nem bújhat ki az ellenőrzés alól, nem húzódhat az úgynevezett jegybanki függetlenség vagy szuverenitás mögé - hadd hívjam fel a figyelmüket Boros Imre nem olyan rég megjelent nagyszerű cikkére -, mert a kettő nem egyenlő.
Az más, hogy a kormányzat alá nem rendeljük a döntéseit, de a parlamentnek alá kell rendelni, és a parlamentnek kötelessége ellenőrizni a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét. Ezt a feladatot természetesen átruházhatja egy bizottságra - mi kezdeményezzük a bizottság felállítását -, átruházhatja az Állami Számvevőszékre, de ehhez módosítani kell az ÁSZ-törvényt. Tudjuk jól, hogy itt kétharmados törvény nem fog átmenni, mert jelenleg olyanok a politikai kommunikációs viszonyok, de átmehet egy más módszerrel: mégpedig módosítani kell a jegybanki törvényt, amely 50 százalékos, és a jegybanki törvény módosításával - amelynek van egy része a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzéséről -, természetesen be kell építeni ennek a megfelelő formáját, tartalmilag is, és a parlamenti bizottság kezdeményezi ennek az áttekintését, a 20 évre titkosított adatokba történő betekintést.
Kérnénk a management lettert, a könyvvizsgálói részletes jelentést, mert ami itt szerepel, az nulla, nem fogadható el - ezt a részletes jelentést senki még a kezébe nem kapta, amiből lehetne legalább következtetni. Ez természetesen egy olyan módosítást is lehetővé tesz, hogy az Állami Számvevőszék - mert jelenleg még a legmegbízhatóbb ellenőrző szervezet, és tisztességesen látta el eddig a feladatát - alkalmas legyen arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank teljes átvilágítását elvégezze. Ugyanakkor módosítani szükséges a Magyar Nemzeti Bank alapszabályát, hiszen van ebben egy tétel a 10. pontnál, könyvvizsgáló címszó alatt, hogy "a könyvvizsgálóra a bank elnöke tesz javaslatot". Nincs Európában olyan központi jegybank, ahol saját magát ellenőriztetné le a bank elnöke, és ezt ráadásul még valahol nem is felügyelik vagy nem is ellenőrzik.
A felügyelőbizottságról már volt szó. Ami itt ebben az anyagban szerepel, hogy a felügyelőbizottság mivel foglalkozott, legalábbis a napirendi pontok, így nem kielégítő. Szeretnénk látni, hogy a felügyelőbizottság milyen anyagokkal dolgozott, mi volt az igazgatótanács anyaga - nemcsak felsorolni címszerűen, a mögött annyi minden lehet, hanem a beadott dokumentumok alapján ellenőrizni, hogy valóban a felügyelőbizottság azzal foglalkozott-e, amit itt felvázolnak, mert abból, hogy címet adok valaminek, még nem tudom, hogy mi van a hátterében. Tudomásom szerint a mostani felügyelőbizottság - amely kisgazdapárti elnökkel működik - igen sok gonddal küszködik, még megfelelő infrastruktúrájuk sincs, nincs forrásuk, hogy a megfelelő felügyelőbizottsági munkát elvégezzék, nem tudom, hogyan fog ez a munka így tovább folytatódni.
Összefoglalva: ahol ilyen pénzügyi viszonyok működnek, ahol ilyen a gazdaság állapota, és ilyen torzót kaptunk jelentésképpen, ezt a mi frakciónk nem tudja elfogadni, és javasoljuk az ellenőrzés - akár jegybanktörvényi módosítással vagy azzal egybekötve és a bizottság létrehozatalával - mielőbbi elvégzését, amelynek esetleg még egyéb következményei is lehetnének.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP és a Független Kisgazdapárt soraiban.)
Előző Következő