*

VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban, mielőtt még a konkrét témára térnék, képviselőtársaim figyelmét szeretném valamire felhívni. Nekem most egyszerre két helyen kellene lennem: a gazdasági bizottságban kellene érvelnem gazdasági témájú törvényjavaslatok tárgyalásakor, és egyben vezérszónokot kell alakítanom itt a migrációval kapcsolatban. (Közbeszólások.) Álláshalmozó vagyok, igen, ebben a pillanatban legalábbis pozícióhalmozó én magam is, és ennek egész egyszerűen az az oka, hogy jól tudjuk, hogy fideszes képviselőtársaim zöme polgármester, és egész egyszerűen nem ér rá egyszerre két helyen lenni, én pedig nem tudok, tehát nem vagyok annyira ügyes, nem vagyok annyira superman, hogy most egyszerre a gazdasági bizottságban is legyek.

Ezúton is kérem a kormánytöbbséget, hogy ne hozzanak engem olyan kellemetlen helyzetbe és az egész Jobbik-frakciót - ami most a hasonló bizottsági üléseken való részvétel miatt ugyanolyan foghíjas, mint jelen pillanatban önök -, ne hozzanak minket ilyen kényelmetlen helyzetbe, én nem tudok egyszerre két helyen helytállni. Lehetőség szerint ne legyen fedésben a bizottsági ülés és az egyes témák plenáris ülésen történő tárgyalása.

A migrációt érintő törvények vitáját, meg kell mondanom őszintén, erősen vegyes benyomásokkal hallgattam. Azért hallgattam ezt vegyes benyomásokkal, mert azt láttam, hogy eddig alapvetően nem a törvényjavaslat konkrét rendelkezéseiről folyt érdemi vita, hanem egy értékrendi alapú vitára került sor, ami ebben a kérdésben fontos ugyan, de nem mehetünk el a konkrét rendelkezések mellett. Nagyon érdekes volt az, amit az értékrendi vitában kiemelésre méltónak tartottak a pártok. Államtitkár úr - nagyon helyesen - nemzetállami célokat fogalmazott meg, amit egyébként nemzeti pártként természetesen a Jobbik is támogatni tud. Vannak szakmai kritikáink és észrevételeink, amire felhívom majd államtitkár úr figyelmét, és a segítségét kérem abban, hogy ezeket a hibákat, észrevételeket lehetőség szerint korrigálják, viszont volt bizony néhány olyan észrevétel, ami mellett az ember nem mehet el szótlanul. Ilyen volt például Szabó Timea emberi jogi és kisebbségi bizottság részéről elhangzó véleménye.

Nagyon érdekes az, hogy az SZDSZ utódpártja jelenleg az LMP a magyar parlamentben, ezt mindannyian tudjuk, teljesen tisztában vagyunk vele. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Mesterházy Attila képviselőtársunk, az MSZP frakcióvezetője el is mondta, hogy Schiffer András egy volt ifjúszocialista, aki jelenleg éppen az LMP frakcióját vezeti, tehát ezek az átalakulások azért meglehetősen gyakori történetnek számítanak a magyar politikában, és nem példa nélkül állóak. De milyen érdekes, hogy alapvetően az az értékrend, pontosabban az értékrend hiánya, ami az SZDSZ-t jellemezte még a parlamenti politizálásának idején, mennyire jellemzi az LMP-t is! Mi az, ami nekik fontos? Miről beszéltek, képviselőtársaim, az LMP-s képviselők? Arról, hogy ők mennyire aggódnak szegény, harmadik világból érkező idegenek testi-lelki egészségéért, mennyire ki vannak szolgáltatva ezek az emberek.

Engedjék meg - és nem szeretnék a nacionalizmus vádjával szembesülni a vita későbbi szakaszában -: én elsősorban magunkért, magyarokért aggódom, én a mi népünket szeretném megóvni a nem kívánt migrációtól, annak kellemetlen gazdasági és kriminológiai következményeitől. Ezért én elsősorban azzal foglalkoznék, hogy nekünk, magyaroknak, nekünk, a magyar nemzetnek mi az, ami a migráció kérdésében jó, mi az, amivel különösen vigyáznunk kell, és mi az, amitől meg kell óvnunk a népünket, hiszen azért vagyunk mi itt, országgyűlési képviselők - valljuk meg őszintén, tisztelt képviselőtársaim -, hogy a magyar nemzetet óvjuk meg a migráció nem kívánt hatásaitól, és nem azért, hogy telesírjuk a párnánkat krokodilkönnyekkel azért, mert aggódunk a harmadik világból érkező idegenek testi és lelki egészségéért.

Ugyanilyen kérdés volt az, amikor Harangozó Tamás képviselőtársam, aki igen komoly szakmai tudással rendelkezik egyébként, de értékrendileg látható módon - talán az MSZP-frakcióhoz való tartozása miatt - billeg nála ez a kérdés, elsősorban azért aggódott, hogy szegény, harmadik világból érkező bacilusgazdákkal mi lesz, most kirúgja-e őket páros lábbal a magyar állam - már elnézést, hogy ennyire őszintén fogalmazok -, vagy nem. Bocsánat, engem nem a harmadik világbeli bacilusgazdák lelki egészsége érdekel; engem az érdekel, hogy megóvjuk ennek az országnak a közegészségügyét, amire ugyan hézagosan bár, de a törvényjavaslat is utalást tesz, hogy ez az egyik feladatunk. Azért küldtek minket ebbe az Országgyűlésbe - és újólag kénytelen vagyok képviselőtársaimat figyelmeztetni, akár az MSZP, akár az LMP padsoraiban ülnek -, azért küldtek ide minket a választópolgárok, hogy őket képviseljük, és őket védjük meg, nem a bacilusgazdákat meg nem a harmadik világ nem kívánt migránsait, akik Magyarországban történő tartózkodásra pályáznak.

Lukács képviselő úr a KDNP részéről elmondta, hogy sikeres maga a törvénymódosítás, hiszen nemzetközi jogászok is csak néhány kifogást fogalmaztak meg, amelyet alapvetően nem is törvényességi kifogásként, inkább valamilyen szempontból aggályként fogalmaztak meg a benyújtott, meglehetősen terjedelmes törvényjavaslattal szemben. Én azonban azt mondom, képviselőtársaim, hogy bár az Országgyűlés a jogalkotás terepe, nekünk nem kifejezetten és nem csak jogi szempontból kell vizsgálnunk az elénk kerülő törvényjavaslatot, hanem meg kell nézni azt, hogy mennyire célszerűen szolgálják a magyar nemzeti ügyet, mennyire jól, mennyire magas szakmai színvonalon képviselik a megfogalmazott célkitűzéseket. Alapvetően én azt gondolom, hogy ez nem kifejezetten csak jogi kérdés, szociológiai, rendészeti, jogi és még sok egyéb kérdés adódik össze, amikor meg kell ítélnünk az elénk kerülő törvényjavaslatot.

Az európai bevándorlási politikának alapvetően három fő eleme, fő pillére van: az egyik az illegális bevándorlás elleni harc, a másik a képzett munkaerő legális bevándorlásának ösztönzése - erre szintén kitért Lukács úr, illetve még az előterjesztésében talán Kontrát államtitkár úr is, hogy ez is egy igen fontos kérdés -, a harmadik pedig az illegális bevándorlók foglalkoztatásának szankcionálása. Ha ezt a három fő irányelvet, három fő területet, alapelvet megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy azért bizony szenved néhány hiányosságban az elénk kerül törvényjavaslat.

Azért, hogy képviselőtársaim ne mondják azt, hogy elmegyek ezek mellett a kérdések mellett, természetesen részletesebben is ki fogok térni az általunk kifogásolhatónak gondolt dolgokra - amit az általános vita szabályai megengednek -, azonban szóba kell hoznom még valamit. Nagyon hiányoltam a törvényjavaslatból azt, hogy a migráció kezelésének szervezeti kereteivel a törvényjavaslat gyakorlatilag nem, vagy csak igen-igen érintőlegesen foglalkozik. Gondolhatunk arra, képviselőtársaim, hogy már jó néhány éve megszűnt a határőrség a schengeni övezethez való csatlakozásunkat követően, nincs specializálódott határrendészet. Én azt gondolom, hogy ez hiba volt. Nyilvánvaló, hogy a schengeni határok megszületésével Magyarország külső határai, a schengeni övezet külső határai jóval kisebbek lettek, azonban indokolatlannak tartjuk azt, hogy egy kifejezetten a külföldiek ellenőrzésére szakosodott rendőri egységet padlótól a plafonig megszüntetünk. A szakosodás különösen azért fontos, mert számos ország számos, különböző minőségű okmányát kell hogy kezeljék a rendészeti szervek, kell hogy kezeljék az államigazgatási szervek, amikor arra sor kerül, akkor pedig a közegészségügyben dolgozók is ennek alapján kell hogy döntsenek az ellátásról, illetve az eljárás térítésének különböző kérdéseiről.

Arra hívnám fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy szakosodott rendészeti egységek, szakosodott rendészeti képzés nélkül ezek a feladatok a jövőben maradéktanul nem fognak teljesülni; egy beolvasztott határőrséggel, egy szakosodását vesztett szervezettel nem lehet ezeket a feladatokat kellő hatékonysággal ellátni. Hogy hol lenne a későbbiek folyamán terepe a határőrség alkalmazásának, arra is mondok egy konkrét példát képviselőtársaimnak: például a mélységi ellenőrzéseknél, amelyek célellenőrzések lennének. A célellenőrzések keretein belül a külföldiek egyes csoportjait - például az olyan helyeken, ahol az illegális foglalkoztatásra nagyobb esély van, illetve az arra vonatkozó gyanú felmerül - ezek az egységek ellenőriznék, okmányaikat ott a helyszínen megnéznék, leellenőriznék, ahogy, tudja, az Eurodac-egyezmény is kimondja, a "live scannerek" alkalmazását kell preferálni, magyarul az ujjlenyomat-felismerő szkennerek alkalmazását az eddigi tintás módszerek helyett. Azaz a szakosodott egységek kezébe olyan szakmai eszközt kell adni, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy ott a helyszínen megállapítsák egy adott külföldi állampolgárról, mielőtt még vele szemben hatósági kényszerintézkedésre sor kerülne, hogy ez a külföldi állampolgár ki van-e tiltva a schengeni övezetből, a SIS információs rendszerben szerepelnek-e az adatai vagy sem. Tehát anélkül, hogy ezeket a lépéseket meglépnénk, nem beszélhetünk hatékony rendészeti problémakezelésről, nem beszélhetünk arról, hogy a migráció kérdését megnyugtató módon el tudtuk intézni.

Több rendelkezése említi a törvénynek azt, hogy milyen hatáskörben kell hogy eljárjon a rendőrség, és milyen törvényes lehetőségeket adunk a rendőrségnek arra, hogy a migrációban részeseket ellenőrizze, tevékenységüket, mozgásukat kontroll alatt tartsa. Azonban van egy-két olyan komoly hiányosság, amely arra enged következtetni, hogy az ügyben eljáró kormányzat nem ment el a nemzetállami keretek között rendelkezésre álló lehetőségek legvégső határáig az Európai Unióval folytatott alkudozásban. Ilyen például az is, hogy maga a magyar állam akkor, amikor ír az Európai Bizottság jogérvényesülési főigazgatósága C2-es egységének vezetője egy levelet a számára, akkor ebben az esetben a magyar állam gyakorlatilag utánamegy az európai uniós szabályozásnak többé-kevésbé megfelelő levélben foglaltaknak, és a levélben foglaltakat teljesíti, de nem nézi azt meg, hogy ezen túlmenően milyen szakpolitikai intézkedésre lenne szükség az adott kérdésben. Akkor, amikor arra gondolunk, hogy ír az Európai Unió részéről egy hivatalnok a magyar minisztérium, a magyar kormány részére egy levelet, amelyben kifogásokat fogalmaz meg, természetesen bennünk, nemzeti és radikális pártban joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy a magyar kormány mit tett azért, milyen párbeszédet kezdeményezett vagy folytatott le július óta azért, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviselje. Történt-e valamilyen alkufolyamat? Történt-e szakpolitikai egyeztetés, hogy meddig lehet elmenni, vagy pedig amit leírtak az Európai Unió bürokratái, azt a magyar kormány szolgai módon végrehajtotta, anélkül, hogy megpróbálta volna a kereteket, a rendelkezésre álló mozgásteret kitágítani?

Erre vonatkozóan, képviselőtársaim, az égvilágon semmit nem tartalmaz az elénk kerülő törvényjavaslat, sem a törvényi szöveg, sem az indoklása. Azt kérem majd a minisztérium képviselőjétől, hogy ha ez lehetséges, akkor a jövőben egy kicsit részletesebb tájékoztatást nyújtsanak részünkre erről, ugyanis annak birtokában tudjuk megítélni azt, hogy milyen mozgástere van konkrétan Magyarországnak, hogy a minisztérium elmondja azt, hogy mi az, amire kísérletet tett, és mi az, amiben esetleg visszapattantunk az Európai Uniótól.

Mi ugyan szkeptikusak vagyunk az Európai Unióval szemben, de tudomásul vesszük azt, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, elfogadjuk ezt adottságként, csak azt kérem államtitkár úrtól, hogy lehetőség szerint az ilyen lépésekről a jövőben számoljanak be, mert egész egyszerűen tudni szeretnénk, és a döntésünk megalapozottságát egy ilyen lépés, egy ilyen információszerzés teljesen nyilvánvalóan szolgálná.

Különösen fontosnak tartanánk azt, hogyha a múltkori felszólalásomban államtitkár úr részére már felemlegetett terrorelhárító központ szerepével kapcsolatban is láttunk volna valamit megjelenni az elénk kerülő, meglehetősen terjedelmes törvényi szövegben. Miért is olyan fontos ez, képviselőtársaim?

Jó néhány tucat oldalból áll maga a törvényjavaslat, nemrég beszéltünk itt az államtitkár úrral arról, hogy mi végre hozták létre a terrorelhárító központot. Orbán Viktor miniszterelnök úr meg is jelölte a terrorelhárító központ megalapításának céljául azt, hogy a globális terrorizmus ellen felvegyük a küzdelmet. Ahhoz képest a harmadik világból érkezett személyek mozgásának, tartózkodásának jogáról, a migráció különböző kérdéseiről folytatunk jelen pillanatban szakpolitikai egyeztetést, és ebben a törvényjavaslatban, és nem hinném, hogy figyelmetlen vagyok, gyakorlatilag nyomát sem látom annak, hogy a terrorelhárító központ milyen szerepet lát el.

Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik világból érkezik a terrorfenyegetettség Magyarország, illetve az Európai Unió bármelyik tagállama felé, jellemzően a harmadik világ országaiból érkező bevándorlók és a migrációban részt vevő személyek jelentenek fenyegetettséget. Akkor, amikor ráköltenek a kormány tagjai tízmilliárd forintot az adófizetők pénzéből a terrorelhárító központra, akkor azt gondolom, hogy konkrétan, amikor a migráció kérdéseiről beszélünk, megkerülhetetlen kérdés az, hogy mi a fészkes fenére használjuk fel ezt a bizonyos Terrorelhárítási Központot, van-e egyáltalán oka, alapja annak, hogy ez a központ létesül, hiszen a migráció kérdéseiben ez a központ egész egyszerűen meg sem jelenik.

Tehát őszintén szólva bennem a Terrorelhárítási Központtal kapcsolatban egyre több kérdőjel fogalmazódik meg, és egyre nagyobbak az aggályaim, hogy ezt tulajdonképpen nem is a globális terrorizmus ellen ható szervezetként hozták létre, hanem elsősorban a belső ellenség, az úgynevezett szélsőjobboldali mozgalmak, mint amilyennek például a Magyar Gárdát vagy jelenleg a Magyar Nemzeti Gárdát nyilvántartja a hatalom, ennek a megfigyelésére, felszámolására szolgál. Célszerű lenne ez ügyben végre tiszta vizet önteni a pohárba, államtitkár úr, kérem azt, hogy majd világítsa meg számunkra azt, hogy a terrorelhárító szolgálat miért nem szerepel a migráció kérdéseit szabályozó kérdésekben, sehol nem fordul elő, nem látjuk a szerepét, és ilyen módon gyakorlatilag tisztázatlan előttünk az, hogy milyen szerepet szánnak neki a jövőben.

Néhány olyan törvényi rendelkezésre ki kell hogy térjek, képviselőtársaim, amely megalapozza azt, hogy miért is beszéltem az elején a törvényjavaslat célszerűtlenségéről, illetve arról, hogy a kormányzat nem ment el a nemzetállami lehetőségek legvégső határáig, és nem aknázta ki az ebben rejlő lehetőségeket.

Például amikor az EGT-állampolgárok és az eltartottjaik magyarországi szabad mozgásáról és tartózkodásáról rendelkezik a törvény, akkor többször is megemlítik azt, hogy az egyéves élettársi viszony számít előfeltételnek az EGT-állampolgárral együtt érkező, harmadik világbeli személy magyarországi tartózkodásának és szabad mozgásának elbírálásakor. Azonban nem tudjuk azt, hogy a törvényalkotás során miért nem rendelkezett a kormány arról, hogy ténylegesen egy éve együtt élnek-e az EGT-állampolgárral ezek a harmadik világbeli állampolgárok, ezek tényleges együttélést jelentenek-e, beszereznek-e erre vonatkozóan bármilyen okirati bizonyítékot az adott EGT-országtól, vagy pedig csak annyi történik, hogy idejön valahonnan, egy EGT-országból egy állampolgár, és azt mondja, hogy ez a nő velem él vagy ez a férfi velem él már több mint egy éve, és mi egész egyszerűen bemondásra elhisszük neki. Magában a törvényjavaslatban erre vonatkozóan még csak utalást sem látunk arra, hogy megpróbáljuk körültekintő módon beszerezni ezeket az információkat, értékelni azt, hogy ennek nyomán egy megalapozott döntést hozzanak a magyar hatóságok.

Különösen fontosnak tartanánk azt, hogy bizonyos nemzetállami, illetve nemzeti alapon álló elemzés szülessen a migrációban részes állampolgároktól. Ez egy olyan kérdés, ami folyamatosan a politikai korrektség határát feszegeti Magyarországon, mert ugyanúgy, ahogy a cigánybűnözésről nem beszélhetünk, nem beszélhetünk például arról sem, hogy a kábítószer-termelések zöme, amelyek most jelenleg családi házak pincéjében mázsaszám állítanak elő marihuánát, ez jellemzően vietnámi állampolgároknál valósul meg. Gyakorlatilag vietnámi bűnszervezetek szerveződtek Magyarországon arra, hogy kábítószert állítsanak elő, és jó néhány egyéb, tipikusan nemzetspecifikus bűncselekmény elkövetését látjuk gyakorlatilag napi szinten megvalósulni a külföldi állampolgárok részéről. Kérdés az, hogy erre vonatkozóan végez-e a Belügyminisztérium által felügyelt valamelyik hatóság elemző munkát, feltárják-e azokat a nemzetbiztonsági és kriminológiai kockázatokat, amelyeket ezek a csoportok jelentenek.

Erre vonatkozóan nem ír elő kötelezettséget az elénk kerülő migrációs törvények egyike sem. Ez egy olyan súlyos és fontos hiányosság, amit mindenképpen érdemes lenne pótolni, és végre azt kérjük a kormánytól, hogy mondják ki azt a cigánybűnözés mellett, hogy igenis, létezik, és mondják ki azt, hogy igen, nemzeti alapokon is indokolt vizsgálni a migrációban részes személyek magatartását, ugyanis egy kellően nagy számú minta már megalapozott következtetések, megalapozott kockázatfelmérések alapját jelentheti.

Vannak olyan rendelkezések a törvényben, ugyanúgy az EGT-állampolgárok és családtagjaik tartózkodási jogát illetően, hogy megvonja a magyar hatóság ezeknek a polgároknak a magyarországi tartózkodásától az engedélyt akkor, ha hamis adatot, valótlan tényt közölnek, vagy pedig büntetőjogi felelősségüket a bíróság már jogerősen megállapította.

Itt különösen azt tartjuk fontosnak, hogy ne egész egyszerűen vonják meg a tartózkodás jogát ezektől az emberektől, hanem tiltsák is ki őket Magyarország területéről öt évre. Én elolvastam az Európai Bizottság vonatkozó irányelvét, semmilyen korlátozó intézkedés erre vonatkozóan nincs. Én kérem azt a kormánytól, hogy markánsan képviseljék a nemzeti érdekeket: aki megbukott a valóság próbáján, aki megbukott a nemzetbiztonsági vagy kriminológiai kockázatokat feltérképező hatósági vizsgálat próbáján, azt egész egyszerűen Magyarországról ki kell tiltani, nem egy évre, meg nem opciós ez a lehetőség, hanem minden esetben meg kell tenni. Erre az Európai Unió biztosítja számunkra a jogot. Ez is egy olyan kérdés, amiben el kell menni a lehetőségek legvégső határáig akkor, amikor a kormány a magyar nemzeti érdekeket képviseli.

Többször is előfordul az, hogy a tartózkodási jog megszerzésének érdekében családi kapcsolatot létesítenek egymással az állampolgárok. Erre egyébként helyesen utalt az államtitkár úr, hogy sokkal szigorúbban próbál föllépni jelenleg a magyar hatóság az ilyen külföldiekkel szemben. Azonban ebben az esetben is azt kérjük a kormánytól, hogy azért, hogy kellő súllyal szankcionáljuk ezeket a külföldi állampolgárokat, ugyanúgy az ötéves beutazási és tartózkodási tilalmat el kell rendelni velük szemben. Megjegyzem ennél a pontnál is, semmilyen korlátozó intézkedést az Európai Unió velünk szemben nem alkalmaz, nem köti meg a nemzetállami keretei között ténykedő kormányok kezét.

Akkor, amikor az idegenrendészeti kiutasítás kérdéséről van szó, már nevesíti maga a törvényi szöveg is azt, hogy lehetőség van ezeknek az embereknek az 1-től 5 évig terjedő beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelésére, mi azonban azt kérjük, hogy ha lehet, akkor ismét csak terjesszük ki az öt évre, tehát ne adjunk olyan mérlegelési lehetőséget egy lágyabb szívű bíró részére is, hogy csak egy évre tiltja ki a külföldit. Nyilvánvaló, hogy meg se melegszik a repülőgéppel történő elutazása után az adott országban, ahova innen távozik, már jön is vissza, ugyanis egy év gyakorlatilag, amit ilyen módon ki kell várnia. A maximális szigorral kell ebben az esetben is eljárni.

A schengeni információs rendszer végrehajtási egyezményének 96. cikke alapján bizonyos idegenrendészeti kiutasításokat kitoloncolással végre lehet hajtani. Ez különösen azért is érdekes kérdés, mert Magyarországnak kell fedeznie azokat a költségeket, amelyek egy harmadik világból érkező állampolgár kitoloncolásának költségeit jelentik, még akkor is, ha a schengeni övezeten belüli országba, de Magyarország területén történő belépés után távozott. Tehát ez azt jelenti, hogy ha valaki átjön a magyar zöldhatáron, vagy a magyar hatóságok éberségét kijátszva megszerzi a schengeni tartózkodáshoz szükséges okmányokat, ebben az esetben szabadon és akadálytalanul távozhat külföldre, majd pedig azért, hogy a harmadik világ valamelyik országába mi haza tudjuk küldeni, a magyar adófizetők adóforintjait kell fölhasználni. Ilyen módon, azt gondolom, hogy meglehetősen költséges lesz nekünk és igen-igen aggályos akár nemzetgazdasági szempontból is az ilyen nem kívánt migráció.

Különösen föl szeretném hívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a kiskorút jelenleg nem lehet kitoloncolási őrizetbe venni. Ezzel természetesen egyetértünk, hiszen alapvetően a kiskorúak részére gyámügyi gondoskodást kell biztosítani. Önmagában azonban ezzel kapcsolatban is sok-sok olyan részletszabály van, aminek a megoldására hiába vártunk, illetve amire ki kellett volna térni.

Mindannyian tetszenek talán emlékezni arra, hogy a Blaha Lujza téren a liberális újságok szerint egy rosszcsont roma gyerek, szerintünk egy bűnöző cigány gyerek garázdálkodott, ott embereket késelt meg, rabolt ki és különböző bűncselekmények egész tömkelegét követte el. Ezt a magyar állam látványos tehetetlensége közepette, ennek a tétlenségnek a segítségével tudta megtenni, ugyanis Magyarországon nem volt olyan rendelkezésre álló jogszabály, ami előírta volna azt, hogy ezt a kiskorút zárt őrizet alatt kell tartani, a nevelőintézet területét nem hagyhatja el. A gyakorlati őrzését ennek a kiskorúnak ilyen módon nem oldották meg, és újból és újból a bűnismétlésbe esett, és újból újabb bűncselekmények elkövetésével bizonyította azt, hogy a magyar hatóságok mennyire tehetetlenek az ilyen fennálló helyzettel szemben.

Magának a helyzetnek a megoldása is egyébként az volt, hogy fölkerült ez az egész történet a kuruc.infóra, a kuruc.infóról aztán értesült róla több tízezer ember, és voltak bizony, mondjuk úgy, hogy vérmes vérmérsékletű emberek, akik úgy gondolták, hogy megkeresik ezt a kiskorút, és elbeszélgetnek vele. Aztán ennek nyomán, gondolom, az LMP-hez hasonló lágyszívűek, nem a magyar állampolgárokat, akiket ez a kiskorú megkéselt, nem őket sajnálták meg, hanem magán a bűnöző kiskorún esett meg a szívük, azonnal sikerült megoldani azt, hogy ne hagyhassa el a nevelőintézetet, majd pedig haza is tért Romániába a cigány szüleihez, oda, ahova való volt.

Más aggályunk is van a törvényjavaslattal kapcsolatban, például amikor rendelkezik a törvényjavaslat arról, hogy az Európai Unió jogával összhangban nem használhatóak fel a bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatok arra, hogy a külföldi állampolgárokat Magyarország területéről távol tartsuk, a beutazásukat, tartózkodásukat bármilyen rendelkezésre álló eszközzel megnehezítsük.

Itt arra hívom föl a tisztelt fideszes képviselőtársaim figyelmét, hogy ha nem teszünk kellő eréllyel, kellő súllyal azért, hogy a bűnöző elemek mozgását meggátoljuk Magyarországon, akkor el fog jönni ismét az az idő, ami már eljött 1990-ben, amikor Szemjon Mogiljevics, az orosz alvilág ismert figurája, az ismert Szeva bácsi egész egyszerűen áttette a székhelyét Magyarországra. Bár több ország hatósága arról beszélt, így maga az FBI is, amely egyébként a magyar rendőrséggel a mai napig szoros együttműködést folytat, hogy az az ember uránnal kereskedik, hogy ez az ember kábítószerrel kereskedik, hogy ez az ember prostituáltakat futtat, ahhoz képest Magyarországon vidáman eltanyázott évekig. Még maga az Orbán-kormány idején is egyébként egy rendőrtiszt 1999-ben elismerőleg nyilatkozott Szeva bácsiról és az orosz üzletemberekről, nem is értették a rendőrség tagjai Magyarországon, hogy mi a probléma ezekkel a tisztes polgárokkal.

Akkor, amikor arról beszélünk, hogy milyen lehetőséget biztosítunk külföldi állampolgárok részére ahhoz, hogy Magyarország területére egyáltalán betehessék a lábukat, majd innen a schengeni övezeten belül szabadon eltávozhassanak, nem szabad kihagyni a számításból azt, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy az ilyen, nemzetközi alvilágban részt vevő emberek szabad mozgását meggátoljuk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a bűnöző elemekről lerántsuk a leplet, rámutassunk arra, hogy ezek az emberek mit keresnek Magyarországon, miből élnek, miből tervezik fenntartani és folytatni a tevékenységüket, és a legszigorúbban föl kell lépni ezekkel az emberekkel szemben.

S hogy a szigorra milyen példa van, képviselőtársaim. Akkor, amikor az Orbán-kormány idején 1999-ben nyilatkozatában valósággal dajkálta az a rendőrtiszt Szemjon Mogiljevicset, az orosz alvilág figuráját, ezzel szemben, amikor ez az ember kiment Csehországba, cseh kommandósok rátörtek erre a Szemjon Mogiljevicsre és a bűntársaira, keményen a falhoz csapkodták őket. Ugyan senkit nem vittek be, mert történetesen abban a pillanatban nem sikerült semmit rájuk bizonyítani, de azt bizony éreztették velük, a saját bőrükön megtapasztalták ezek az orosz maffiózók, hogy a kemény rendőri fellépés, a hatóságok szigora, a kérlelhetetlenség milyen kemény ellenfelet jelent még a szervezett bűnözés számára is. És bizony, Csehországot elhagyták ezek az emberek, eszük ágába nem jutott az, hogy ott letelepedjenek.

Én azt kérem, hogy a cseh hatóságok, a francia hatóságok és a cigányokkal igen-igen keményen elbánó olasz, görög, francia hatóságok példája járjon a kormány szeme előtt, ez legyen az irányadó példa akkor, amikor a nemzetbiztonsági vagy kriminológiai kockázatot jelentő migrációban részes személyekkel történő elbánás konkrét és célszerű rendelkezéseiről határoznak.