*

Az MSZP igen tisztelt frakcióvezetőjének szeretném azt mondani, hogy a stílus persze magánügy, ha megengedi, ezt nem kommentálom, de az a mondat, miszerint az országnak nincs szüksége arra a politikára, amit mi csinálunk, az egy olyan mondat, amin javaslom, hogy azért egy kicsit gondolkodjon el, legyen kedves. Tehát volt olyan idő Magyarországon, amikor az önök pártja megmondta, hogy mire van szüksége az országnak. Ennek vége van. Magyarországon választásokon döntik el, hogy az országnak milyen politikára van szüksége. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

A választók ezt áprilisban el is döntötték. Most lesz még egy választás. Az áprilisi választáson a választók eldöntötték, miben reménykednek és mit várnak tőlünk, az önkormányzati választáson pedig el fogják dönteni, el fogják nekünk mondani, hogy mit gondolnak arról, amit eddig tettünk. Azt javaslom, ne akarja elvenni ezt a jogot a választópolgároktól, várja meg ön is velünk együtt türelmesen a választók véleménynyilvánítását, és utána beszéljünk arról, hogy mire, kire és milyen politikára van szüksége Magyarországnak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ami az egyenes beszéd ön által felvetett igényét illeti, szerintem az egyenes beszéd jogos igény mindannyiunk részéről. Szeretném kellő szelídséggel emlékeztetni önt arra, hogy ön abban a frakcióban ült, amelynek a jelszava az volt, hogy "hazudtunk éjjel, reggel meg este", ha jól idézem. Azt hiszem, hogy amikor őszinteséget vár tőlünk, akkor ennek tudatában legyen kedves mind a hangerőt, mind pedig a mondandó élét megválasztani. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.)

Ami pedig a mondandójának azt a részét illeti, frakcióvezető úr, ha megengedi, hogy nekem miről kell beszélnem; ez egy kínos helyzet. Itt ülünk, várjuk, hogy mondjon valamit az országról, arról, hogy mit javasol, mit kellene tenni, és 8 percen keresztül arról beszél, hogy nekem mit kellene mondani. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Szeretném jelezni, hogy ez nem egy zenés szórakozóhely, ahol ön feladja a rendelést, mások pedig teljesítik. Ez egy félreértés. (Derültség, közbeszólások, taps a kormánypártok soraiban.)

Ami az ország mai helyzetét, az örökséget, illetve a teendőket illeti, azt kell mondanom sajnos, hogy az előző kormány vagy kormánypártok viselkedése kínos szituációra emlékezteti az embert. Hát végül is arról van szó, hogy ég a ház. Ezt a házat önök gyújtották fel, zsarátnokot dobtak a zsindelyre. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Az országban sok millió ember poroltó után kapkod, homokot keres, vizet húz, és megpróbálja eloltani azt a tüzet, amit önök gyújtottak. Önök pedig félreállnak, és elegánsan azt mondják, hogy nem így kell tüzet oltani. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Kérem, azt kell mondanom, hogy ez az a magatartás, amit sajnos nem tudunk elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Sajnálom, hogy Freud úr nem lehet jelen, mert annak a mondatnak, amivel tagadni próbálta az előző kormány rombolását, mondván, hogy itt nem romhalmazok vannak, hanem építési törmelék - na, ennek a mondatnak Freud úr biztosan örült volna. (Mesterházy Attila: Nem Freud, minden ember örül neki.) Hát igen, sitt, urak, sitt. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) Az építési törmeléket sittnek hívják, és ha egy ország az építési törmelékre hasonlít - ami kétségkívül nem egy valóságtól elrugaszkodott kép az ön esetében, 8 éves kormányzásuk után -, azért semmiképpen nem fest biztató képet az ország helyéről, és feltárja annak a munkának a mélységét és komolyságát, amit nekünk el kell végezni. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném a figyelmükbe ajánlani azt az újszerű politikai fejleményt Magyarországon, hogy parlamenti hozzászólásokkal nem szükséges rekonstruálni, hogy mire vállalkozott a választási kampányban a mostani kormánykoalíció; tekintettel arra, hogy először vagyunk abban a helyzetben, hogy e kormánykoalíció fogta a választási programját, és úgy, ahogy van, beemelte a kormányprogramba. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Tehát a kormányprogramban pontosan el tudják olvasni, hogy mit vállaltunk, nem szorul ez rekonstrukcióra. Sőt mi több, minden választási programpontunk - miután a kormányprogram része - természetes elvárássá vált a mostani kormánykoalícióval szemben.

Ami Schiffer képviselőtársamat illeti, a jogállamiságról folytatott vitákat még biztosan nem hagyjuk magunk mögött egy ideig. Nekünk van egy kétharmados felhatalmazásunk a választópolgároktól; nem rejtettük véka alá a változási szándékunkat, elmondtuk, hogy ha kapunk elegendő támogatást, akkor több mint forradalom fog történni Magyarországon. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Ezt magam is több alkalommal elmondtam. Több mint forradalom, mert a forradalomnál időnként emberélet is áldozatul esik a változásnak, most pedig először van arra lehetőség, hogy forradalmi léptékű változást úgy hajtsunk végre, hogy azért ne kelljen emberélettel fizetni. Ennek a felhatalmazásnak eleget fogunk tenni, ezt a kétharmados erőt a magyar alkotmányosság és a parlamentarizmus szellemében és hagyományai szerint fogjuk majd használni.

Ami a gazdaságpolitikai megjegyzéseket illeti, engedjék meg, hogy itt is elmondjak önöknek egy gondolatot. Egyetértek a frakcióvezető úrral, Schiffer elnök úrral, hogy a járulékcsökkentés jó eszköz a foglalkoztatás növelésére is és a gazdasági növekedés érdekében is. Még a megelőző ciklusban, amikor az önök pártja még nem volt itt a parlamentben, akkor erről itt nagy viták folytak; az MSZP szerint ez rossz eszköz, szerintünk jó eszköz, ennek megvan a maga politikatörténeti előzménye.

Azonban miközben elfogadom az ön állításának az igazságát, szeretném felhívni a figyelmét arra - és ez magyarázza a kormány döntéseinek sorrendiségét -, hogy szerintünk viszont rossz adórendszeren, munkaellenes és családellenes adórendszeren nyugvó gazdaságban felesleges járulékot csökkenteni. Először rendbe kell tennünk az adórendszert. Ha az adórendszert rendbe tettük, ha az adórendszer nem munkaellenes, ha az adórendszer nem családellenes, ha az adórendszer nem lebeszélni akarja az embereket a családalapításról és a munkavállalásról, hanem inkább bátorítást ad, tehát ha ezt megtettük, ha a gazdaság legalapját adó adórendszerünket rendbe tettük, akkor utána szerintem eljön az ideje annak is, hogy megpróbáljuk csökkenteni a járulékokat. A sorrendet szerintem felcserélni nem lehet, ezért a jövőt illetően 2011-ben a legnagyobb vállalkozás, amibe érdemes ennek a parlamentnek belevágni a fejszéjét, az úgy hangzik, hogy teremtsük meg Közép-Európa legversenyképesebb adórendszerét.

Itt elérkezünk természetesen ahhoz a gondolathoz, amelyet szintén öntől hallottunk, és amely ezt nem javasolja nekünk, hiszen úgy fogalmazott, hogy itt, Közép-Európában egy adó- és bérverseny zajlik, amit ön negatív adó- és bérversenynek nevezett. Kétségkívül így van, ugyanis választ kell adni arra a kérdésre, hogy mégis, nálunk sokkal fejlettebb európai uniós országokhoz hogyan fogunk felzárkózni, mire alapozhatunk. És kétségkívül igaz, hogy a magyar gondolkodásmód, észjárás - általában, hogy Magyarország a Jóisten rendelése folytán valahogy a tudás földjének tűnik - egy fontos elem, jó kiindulópont. De az én álláspontom egyúttal az, hogy ha nem leszünk versenyképesek a többi közép-európai országgal adórendszerünket illetően, akkor nem tudunk felzárkózni a nálunk fejlettebb nyugat-európai országokhoz.

Tehát függetlenül attól, hogy filozófiailag mit gondolunk erről, függetlenül attól, hogy jólesik-e ez vagy nem, szerintem a magyar gazdaságnak az az érdeke, hogy egy adóversenybe bocsátkozzék, nevezzen be ebbe az adóversenybe, és nyerje meg a közép-európai adóversenyt. A legegyszerűbb, legjobban átlátható, és a munkát leginkább támogató adórendszerre van szükségünk. Ha ez sikerül, akkor fel fogunk zárkózni a nyugat-európai államokhoz, és lehetőség lesz olyan intézkedésekre is, amelyeket egyébként ön joggal és helyesen jelölt meg mint az ország előtt álló fontos célokat.

Meg kell ismételnem, amit korábban mondtam: szerintem bántó, sértő azokra az emberekre nézve, akik becsületes munkával mások háztartásában dolgoznak, hogyha lenéző jelzőket és rosszízű kifejezéseket használunk rájuk nézve. Tehát továbbra is azt kell mondanom, hogy ne nevezzük cselédnek azokat az embereket, akik nem érzik magukat cselédnek. Miért nem hagyjuk meg nekik a jogot, hogy ők eldöntsék, hogy ők kicsodák? Miért nem nevezhetik meg ők saját magukat? Miért kell önöknek megnevezni őket, mikor egyébként ők tisztességes családanyák és családapák, akik azért dolgoznak, hogy fenn tudják tartani munkából magukat és a családjukat? (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Miért szükséges őket ilyen méltatlan helyzetbe hozni? (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezért továbbra is szeretném megismételni, illetve úja szeretném megismételni az önök számára azt, hogy számunkra nehezen fölfogható az a gondolkodásmód, amely elfogadhatónak tartja, hogy valaki a jövedelméből, mondjuk, kaszinózzon, elverje, ha úgy tetszik, és ehhez az államnak nincs egy szava, de ha ugyanezt a pénzt arra használja, hogy egy másik embernek munkát adjon, akkor azonnal büntetni kezdjük, adó alá vonjuk, és eljárásokat indítunk vele szemben. Miért kellene? Miért nem adjuk meg a magyar embereknek azt a jogot, hogy abból a pénzből, amit már egyszer megkerestek, adót fizettek utána, maguk döntsék el, hogy mire kívánják költeni, és miért nem örülünk annak, ha nem elverik, hanem egy másik embernek adnak ebből munkát, ezzel újabb és újabb családokat segítve a tisztességes emberi élethez? Mi ebben a rossz? Már nagyon régóta hallgatom az önök ellenérveit, de föl nem foghatom, hogy mi ebben a rossz. Abban önnek igaza van, hogy jó lenne, ha ezek az emberek még munkavédelmi intézkedéseket is élvezhetnének, de tudja, ennek az alkalmazásnak az a sajátossága, hogy ez csak korlátozottan lehetséges.

És itt jutunk el ahhoz a kérdéshez, amit ön jogosan vetett fel, hogy mitől lesznek a magyar munkavállalók majd védettek. És én örülök annak, hogy a szakszervezetek és a munkástanácsok igyekeznek ott, ahol a sérelmek történnek, megvédeni a munkavállalókat, ez helyénvaló. De szeretném jelezni önöknek, hogy ez már csak reakció. Tehát ha azt akarjuk, hogy Magyarországon a munkaadók tisztességesebben bánjanak a munkavállalókkal, többet fizessenek nekik, és jobb munkalehetőségeket, emberségesebb körülményeket biztosítsanak, ahhoz elsősorban munkahelyeket kell teremteni. Mert a végső megoldás az, hogy fel kell értékelni a magyar munkavállalót. A magyar munkavállalót akkor tudjuk felértékelni, ha olyan gazdasági növekedés lesz, amely igényli, nagy tömegben igényli az új munkaerőt. És Magyarországon nem munkanélküliség lesz, hanem munkaerőhiány. (Szűcs Erika: Van már, van már!) Ha eljutunk ide, akkor abban a pillanatban fel fog értékelődni a munka, abban a pillanatban azt fogjuk tapasztalni, hogy jobban megbecsülik a munkaadókat.

Tehát gazdasági növekedésen keresztüli munkahelyteremtés. És ha az a helyzet, hogy a gazdaság növekedése érdekében újabb és újabb munkahelyek jönnek létre, akkor azzal védjük meg valójában a munkavállalókat. Még egyszer mondom, ez az itt és most, azonnali teendők alól nem mentesíti az érdekvédelmi szervezeteket, munkástanácsokat és szakszervezeteket.

Engedjék meg, hogy talán nem is annyira Schiffer András képviselőtársam kedvéért, hanem az ország nyilvánossága érdekében megismételjem azt a szintén korábban közöttünk már kirobbant vitában elfoglalt álláspontot, hogy nem baj, ha engedi magát zavartatni a valóságtól. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tehát azt mondani erre a kormányra, hogy szociálisan érzéketlen, miközben egyébként az egész világban azzal támadnak bennünket, hogy ahelyett, hogy nyomorgatnánk az embereket és még egy bőrt húznánk le róluk, bankadót vetünk ki; miközben azt vetik a szemünkre szinte mindenhol, hogy mi az emberek iránti elkötelezettség okán nem vagyunk hajlandóak bizonyos döntéseket meghozni, akkor itt állok, és azt hallom öntől, hogy ez egy szociálisan érzéketlen kormány. Itt valami ellentmondás feszül, amit én most nem kívánok feloldani, csak néhány tényt szeretnék a figyelmébe ajánlani.

Az első, hogy először is a fogyatékkal élő emberek érdekvédelmi szervezeteitől az előző években elvették az állami támogatást. (Szűcs Erika: Miért vették el? Nem!) Ez egy szégyenteljes dolog volt. Ezt visszaadtuk, és a jövőben is meg fogjuk tartani ezt az állapotot.

Bizonyára önnek is feltűnt, hogy Magyarországon ilyenkor már régen be szokták jelenteni a különböző, rezsit érintő áremeléseket, most pedig ezt nem hallja. (Moraj az MSZP soraiban.) Mert védjük az embereket, és tartjuk a moratóriummal ebben a pillanatban a rezsiköltségek - hát, hogy mondjam? - kantárját. Egyébként már itt mindenfajta áremelési igények hangoztak el. Ha kinyitja az újságot, láthatja, hogy a különböző nagy tőkéscsoportok és szolgáltatók már bejelentették az árigényeiket. (Szűcs Erika: Az hagyján, de béremelési ígéretek is elhangzottak!) A kormány pedig éppen azért, mert tudatában van annak, hogy az emberek milyen nehéz helyzetben vannak, ezért áremelési moratóriumot hirdetett, és újra akarja tárgyalni az árképzés rendszerét. Ezt azért tesszük, mert meg akarjuk védeni azokat az embereket, akik kevés pénzből is épphogy élnek.

Hasonlóképpen, tisztelt hölgyeim és uraim, a kilakoltatás ügyében is el kellett járnunk. Óriási nyomás van az egész magyar parlamenten! Lehet, hogy önök ezt nem érzékelik, vagy úgy látják, hogy ez csak a kormányt érintő nyomás, de az egész magyar politikán óriási nyomás van, hogy mondjuk föl a moratóriumot, és tegyük lehetővé, hogy az eladósodott embereket kitegyék a lakásaikból. Erre nagyon komoly, egyébként nagyon súlyos érveket felsorakoztató tőkéscsoportok részéről érkező nyomások vannak. Eddig azt hittem, hogy ennek a nyomásnak együtt állunk ellen. Én azt hittem, hogy mi egyetértünk abban, hogy a kilakoltatást nem szabad megengedni. De ha egyetértünk ebben, akkor miért mondja azt, hogy mi nem teszünk semmit a szegények érdekében? Szóval, azt gondolom, hogy érdemes ezt talán átgondolni.

Hasonlóképpen itt van a gázártámogatás rendszere. Mindenhonnan nyomás alatt vagyunk annak érdekében, hogy még egy bőrt lehúzzunk az emberekről. Például óriási nyomás alatt voltunk a nyár során, hogy az előző kormány a gázártámogatást csak fél évig iktatta be a költségvetésbe, a második félévre nem volt. Majd erre vissza fogok térni, hogyan is állunk a számokkal. Ehhez képest mi meghosszabbítottuk a gázártámogatás rendszerét az év végéig, holott semmilyen költségvetési fedezet nem volt rá. Miért tettük ezt? Nem a gazdagok érdekében tettük, tisztelt hölgyeim és uraim, hanem a leginkább rászorultakat érintő gázár-támogatási rendszer fenntartásáról van szó.

Tehát én kedvelem a vitát, az éles vitának sem vagyok ellene, de ha bizonyos tényeket nem fogadunk el tényeknek, akkor nehezen fogunk előrejutni a tekintetben, hogy mi legyen Magyarország következő, majd arra következő, harmadik, negyedik, ötödik lépése. Nos, ennyit a szociális ügyekről. (Szűcs Erika: Hát, elég sovány!)

Ami a költségvetést meg a számokat illeti. A dolog úgy áll, hogy Magyarországot az elmúlt nyolc évben eladósították. Ez azt jelenti, hogy hiteleket vettek fel, olyan hiteleket, amelyeket a magyar gazdaság teljesítménye nem fedezett. Ezeket a hiteleket nem a magyar gazdaság olyan szegmenseibe juttatták el, ahol gazdasági növekedést gerjesztve elegendő pénzt termeltek volna arra, hogy a hiteleket visszafizessük, hanem valahova máshova. Ha megengedi, a "pontosan hova?" kérdésére majd talán egy másik napirendi pont keretében érdemes válaszolni. Ennek az a következménye, hogy a következő években Magyarországnak vissza kell fizetnie korábban felvett hitelösszegeket. Az embereket nem segíti ki, de itt magunk között azért jó, ha elmondom, hogy ez egy örökség. Tehát ezt a Szocialista Párt országot eladósító gazdaságpolitikájának következményeképpen, amit én egyszerűen csak bűnnek nevezek, kell most mindannyiunknak - nem csak a szocialistáknak; az jó volna, ha úgy volna, de az nem megy (Derültség a kormánypártok soraiban.), hanem mindannyiunknak - visszafizetni.

A számok brutálisak, tisztelt hölgyeim és uraim, kár mellébeszélni! A következő a helyzet: 2011-ben, az előttünk álló évben 2800 milliárd forintot kell visszafizetnünk. 2800 milliárd forintot! 2012-ben 2500 milliárd forintot, és 2013-ban 3000 milliárd forintot kell visszafizetni. Azt javaslom, hogy a következő felszólalás előtt a higgadtság érdekében a szocialisták tanulmányozhatnák ezeket a számokat és ennek következményeit. Tehát ez azt jelenti, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ezt a pénzt a szocialisták előre kivonták a magyar gazdaságból. Nem arról van szó, hogy mi ki akarunk vonni egy fillért is a magyar gazdaságból - ezt az előző kormány az előző nyolc évben kivonta a magyar gazdaságból! (Szűcs Erika: Ennek csak a kamatterhe jelent meg!)

Miért tartom ezt bűnnek? A következő okból tartom bűnnek. Ha nézem a számokat, azt tudom mondani önöknek, hogy nagyjából Magyarország egy évben mintegy 2500 milliárd forintot fizet ki nyugdíjként; 2011-ben 2800 milliárd forintot fizetünk vissza korábban felvett hitelekből. Ez azt jelenti, hogy bűnt követtek el a nyugdíjasokkal szemben. Ez a pénz, ha nem kellene visszafizetnünk, arra is alkalmas volna, hogy ha úgy döntene itt a tisztelt Ház együtt, akár duplájára emelhetné a nyugdíjakat. Csak a szocialisták elvették az emberektől, és előre elköltötték. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Taps a kormánypárti padsorokból.) A helyzet úgy áll, hogy a szocialisták az elmúlt nyolc évben történelmi bűnt követtek el a nyugdíjasokkal szemben.

Hasonlóképpen a 2011., '12. és '13. években visszafizetendő összeg évenként is majdnem kétszerese annak, mint amit Magyarország az oktatásra költ. Kedves barátaim, ez azt jelenti, hogy a szocialisták történelmi bűnt követtek el a gyerekekkel szemben; mert ha ez a pénz itt volna, kétszeresére tudnánk akár emelni, ha önök így döntenének, az oktatásra fordított összegeket. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiban.)

És hasonlóképpen, ha megnézik, Magyarország mennyit költ egy évben egészségügyi kiadásokra, akkor azt fogják látni, hogy Magyarország feleannyit költ egészségügyi kiadásokra, mint amennyit a következő évben vissza kell fizetnie. Tehát történelmi bűnt követtek el a bajba jutott és gyógyulásra vágyó emberekkel szemben; mert ha nem ezt tették volna, akkor akár kétszeresére emelhetnénk, ha önök így döntenének, az egészségügyre fordított kiadásokat is. (Szűcs Erika: De nem lennének kórházak, miniszterelnök úr!)

Tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, így állunk. Tehát ha arra a kérdésre keresik a választ, hogy kik tették tönkre az országot, kik vontak ki milliárdokat a magyar emberek munkájából előre ebből az országból, akkor azt kell mondanom, hogy bátran forduljanak a szocialistákhoz, ott a válasz náluk. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném elmondani, a magam részéről azt gondoltam, hogy a mai nap alkalmasabb inkább az összefogás témájának megbeszélésére, hogyan lehet összefogni, egy választási kampányt hogyan lehet felhasználni arra, hogy erősítsük az országban az összefogást, az egymást segítést meg egyáltalán a reménykedést, de úgy látom, hogy a mostani politikai állapotok nem nagyon teszik lehetővé, hogy ilyen hangulatban történjenek meg a parlament ülései három héttel a választás előtt. És ez rögtön egy válasz is, ha megengedi, Vona Gábor képviselő úr, hogy hozzá forduljak, az ő felvetésére. Látja, jó hagyomány az: választás előtt három héttel jó, ha a képviselők inkább a választókkal találkoznak; ha egymással, abból csak ez sül ki. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ezért azt javaslom, hogy továbbra is a magyar parlamentarizmusnak azt a hagyományát, hogy a választások előtt három héttel ne egymással találkozzunk, hanem inkább a választópolgárokkal, velük beszéljünk, velük beszéljük meg a falvaink, városaink meg településeink jövőjét, javaslom, hogy ezt a hagyományt tartsuk fenn a jövőben is. (Taps a kormánypártok soraiból. - Novák Előd: Éljen a pozícióhalmozás! Éljen!)

A politikai álláshalmozás kérdésében pedig azt javasolom a Jobbik tisztelt parlamenti frakciójának, hogy tekintettel arra, hogy a következő év során minden reményünk megvan arra, hogy Magyarország megalkotja a kevesebb mint kétszáz főből álló parlamentről szóló választási törvényt is, erre a kérdésre térjünk vissza, vessük föl és tárgyaljuk meg. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Taps. Derültség az MSZP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami az elszámoltatás kérdését illeti, bár a napirend előtti hozzászólásomat nem ennek a kérdésnek szerettem volna szentelni, de röviden és lezáróan azt a választ tudom adni önnek, hogy az összes, tudomásunkra jutott ügyben az igazságszolgáltatás működésbe hozásához szükséges eljárást megindítottuk. Tehát az ön által itt konkrétan is említett ügyekben már régen nem a kormány keze ügyében vannak ezek az ügyek, az átadás-átvételt megtettük, az erről szóló beszámolót az ország nyilvánossága elé tártuk, a konkrét ügyeket, amelyekkel szemben jogi kifogásokat lehet támasztani, pedig átadtuk a magyar igazságszolgáltatásnak, amelynek most őrölnek a malmai. Arról érdemes beszélni, hogy mit kell tennünk majd szintén az új alkotmány megalkotásával összefüggésben - mondjuk, igazságügyi reform érdekében - annak érdekében, hogy ezek a malmok ne csak apróra, hanem egy kicsit gyorsabban is őröljenek.

Azt a megoldást az államadósság ügyében - amelynek szomorú számairól volt módon itt beszélni -, miszerint Magyarország tagadja meg a korábban fölvett hitelek visszafizetését, én nem támogatom és nem fogadom el. Tehát, ha a parlamentben ilyen beadvány kerülne esetleg terítékre - a kormány ilyet nem fog kezdeményezni, de ha ilyen beadvány lenne -, akkor a magyar kormány álláspontja ebben az ügyben az lesz, hogy nem lehet nem visszafizetni a korábban fölvett adósságot.

Nem morális alapon szeretnék érvelni - bár kétségkívül a pacta sunt servanda elve is egy súlyos érvet adhatna -, hanem egész egyszerűen haszonelvű alapon szeretnék érvelni. Minden rendelkezésünkre álló tudás, számítás és tanulmány szerint Magyarország összességében rosszabbul járna akkor, ha nem fizetne, mint ha megpróbálja különböző konstrukciókban könnyítve a terhet egyébként teljesíteni az előző kormány előző nyolc éve által előállított adósságterhet és adóssághegyet. Ezért én azt a javaslatot, hogy ne fizessük vissza az adósságot, azért nem tudom elfogadni, mert a legszegényebbek mennének először tönkre Magyarországon, egy olyan következményekkel járó indítvány volna, amely a létfenntartás szélén egyensúlyozó magyar családok millióit tenné pillanatok alatt tönkre.

Ami a nyugdíjbiztosító pénztárak jövőjét illeti, én ezt egy komoly kérdésnek tartom. Szerintem a magyar nyugdíjrendszer jövője egy fontos ügy. Szerintem a nyugdíjasokat meg kell védeni. Szerintem a magyar nyugdíjrendszer nagyon komoly feszültségektől terhes. Ha nem teszünk meg minden lépést annak érdekében, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, akkor itt komoly gondjaink lehetnek, és mikor erre a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan védjük meg a nyugdíjasokat, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a magánnyugdíjpénztárak faramuci rendszerét sem, amely létezik.

Én azonban azt mondom, hogy ne szaladjunk előre. Hogy mennyire terheli meg a magánnyugdíjpénztárak rendszere a magyar költségvetést, az nagymértékben függ attól, hogy október környékén, talán közepén vagy végén az Európai Unióban mit döntenek arról, hogy a magánnyugdíjrendszerbe a költségvetésből áttett pénzeket hogyan kell nyilvántartani. Mert azt mindenki látja, hogy az nem fog menni, hogy 300-400 milliárd forintot teszünk át egy nem is magán, hanem félmagán, félállami nyugdíjrendszerbe, és közben pedig tartanunk kell egy 3 százalékos költségvetési hiányt. Tehát ez így nyilván nem fog menni.

Én a magam részéről Brüsszelben ezt az álláspontot képviseltem eddig is, most is azt fogom képviselni, hogy térjünk vissza ahhoz az elszámolási rendszerhez, amely ezt egy jövőbeni fölhalmozásnak tekinti, nem pedig a költségvetési hiányszámot növeli. Ha ezt el tudjuk érni Brüsszelben, akkor nyugodtabban tudunk beszélni az egész nyugdíjrendszer jövőjéről. Ha ezt nem tudjuk elérni Brüsszelben, akkor az ön által fölvetett kérdés sürgőssé, akuttá és aktuálissá válik majd.

Ami az afganisztáni dolgot illeti - elnézést, hogy kicsit hosszúra nyúlnak a válaszaim, de annyi mindent mondtak, fontos ügyet, hogy úgy érzem, nem lenne helyénvaló válasz nélkül hagyni őket -: az Afganisztánból való kivonulás helyett egy másik kérdés megválaszolását javasolom a magyar közvéleménynek. Azt a kérdést kell eldönteni, hogy hogyan akarja Magyarország a saját biztonságát megoldani: egy szövetségi rendszeren belül akarja megoldani - ez azt jelenti, hogy kevesebbe kerül, viszont nemzetközi szerepvállalással jár -, vagy úgy dönt, hogy szövetségi rendszeren kívül akarja megoldani saját erőből, akkor nincs nemzetközi szerepvállalás, de jóval többe kerül.

Ezt a döntést kell igazából meghozni, ezeket a számokat kell végignézni, és ezek alapján lehet arról beszélni, hogy az Afganisztánban való szerepvállalásunk egyébként magyar nemzeti érdekek, költségvetés, védelempolitika szempontjából indokolt vagy sem. A mi tudásunk, a mi számításaink azt mondják, hogy egész addig, amíg van elegendő önkéntes - ez egy fontos dolog -, aki külföldön vállaljon szolgálatot, addig érdemes szövetségi rendszeren belül gondolkodni Magyarország biztonságáról. Ezért vagyunk mi hívei egyébként Magyarország NATO-tagságának is. Ez nagyobb, olcsóbb és biztosabb megoldást jelent mindannyiunk számára, az életünk biztonsága számára.

A másik a nemzetközi cégek élősködése. Itt is javasolnék azért némi árnyaltságot. Nem hiszem, hogy Magyarországnak kifogást kellene emelni olyan nemzetközi cégek magyarországi jelenléte ellen, amelyek olyan termékeket állítanak elő, amit mi nem tudunk. A reklámot elkerülendő nem nevezek meg gépkocsimárkákat; igyekszünk mi, de nem megy. Tehát ilyen körülmények között nem látom annak okát, hogy miért kellene távol tartani Magyarország számára egyébként munkahelyet jelentő, fejlett technológiát idehozó beruházásokat, sőt, ezeket inkább bátorítani kellene. Sőt, mint említettem a mondandómban, új megállapodást kell kötni a reálgazdaságba történő befektetéseket fejükben forgató külföldiekkel és magyarokkal egyaránt, és a külföldiek közül azokat kell előnyben részesíteni, akik olyasmit hoznak ide, ami nekünk nincsen meg.

A másik dolog, hogy viszont van olyan szolgáltatás is Magyarországon, amit külföldiek végeznek, pedig mi is képesek lennénk rá. Itt az a helyzet, hogy versenyszituáció van. Itt azt tudjuk elvárni - anélkül, hogy beleavatkoznánk egyébként a gazdasági élet ezen területébe -, hogy tisztességesen fizessenek adót, alkalmazzák tisztességes körülmények között a magyar embereket, és fizessenek nekik tisztességes bért. Ezen túlmenően pedig azt gondolom, hogy minél több kisvállalkozót kell abba a helyzetbe hozni, hogy középvállalkozó legyen, minél több középvállalkozót kell abba a helyzetbe hozni, hogy nagyvállalkozó lehessen, és minél több nagyvállalkozást kell abba a helyzetbe hozni, hogy regionális nagyvállalkozó lehessen, és nagyvállalkozást tudjon működtetni, és ezáltal Magyarország is ebben az európai méretű szabad tőkeáramlásban a mainál sikeresebben tudjon részt venni. Én ezt az utat járhatónak látom. Minden más út ebben a pillanatban járhatatlan. A nemzetközi gazdaságpolitika szabályozórendszere nem abba az irányba megy, amely különböző szektorokat egész egyszerűen kivenne a nemzetközi tőkeáramlás hatása alól.

Gondolkodni lehet ezen, terveket lehet készíteni, csak szeretném jelezni, hogy ma ez az Európai Unión belül nem lehetséges. Ezért inkább vegyük rá őket arra, hogy fizessenek tisztességesen adót, adjanak munkát az embereknek, adjanak nekik tisztességes munkakörülményeket, és adjanak az embereknek tisztességes bért. Szerintem ez a jó pozíció, ahonnan tárgyalnunk érdemes a külföldi cégekkel.

Végül az élősködők között említette a bűnözést is, és említette a cigánybűnözés kifejezést is. Sajnálom, hogy a magyar parlamentnek kell ebben a kérdésben néhány perc erejéig gondolkodnia, mert önmagában, hogy erre szükség van, már számomra nemkívánatos. Én szeretném az önök számára - most a Jobbikhoz beszélek kifejezetten - megismételni vagy kifejteni a magunk álláspontját. Mi nem támogatjuk azt a politikát és azt a gondolkodásmódot, amely eltagadja a valóságot. Ebből Európában épp elég nagy baj volt, meg lesz is még; baj volt az elmúlt néhány évben, és lesz is még. A valóságot meg kell nevezni, én ezzel egyetértek. Ha a politika nem nevezi meg a valóságot, akkor hogyan akar megküzdeni a valóságból érkező kihívásokkal?

Ugyanakkor, amikor megnevezünk valamit, tudnunk kell, hogy embereket nevezünk meg. Ezért a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. Ezért én azt elfogadom, hogy a bűnözők között bizonyos vonásokkal rendelkező emberek nagyobb számban vannak, mint mások, de minden olyan megnevezés ellen tiltakozni fogok, amelyből az következne, hogy azért, mert az ember valaminek születik, potenciális bűnözővé is vált. Ezt nem fogadhatjuk el. (Taps.) Ezért a kormány a világos, egyenes valóságbeszéd talaján áll, és közben a tisztelet kultúrájának szellemében teszi mindezt, és egyetlenegy polgártársunkat - legyen akármilyen származású, legyen akármilyen az életútja, legyen akármilyen a szociális helyzete - mi soha nem akarunk abba a helyzetbe hozni, hogy mikor megnevezzük, méltánytalanságot kövessünk el vele szemben, és belegyalogoljunk a méltóságába.

Mert azt a modern világban már senki sem követeli, de nem is lehet elérni, hogy az emberek egyenlővé váljanak az anyagi helyzetüket, észbéli képességeiket, iskolázottságaikat tekintve. Ezzel nem lehet fellépni. De egy szempontból - és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja - mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek. Szerintem ezt az egyensúlyt kell megtartani, s ha ezt az egyensúlyt megtartjuk, akkor szembenézhetünk a valósággal, és egyúttal megadjuk a legelesettebb helyzetben lévő embereknek is az emberi méltóságot és az emberi tiszteletet. Ezen a módon tudunk a cigánybűnözéssel meg ezekkel a társadalmi jelenségekkel is szembenézni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az indokoltan nagy számú válaszra adott, indokolatlanul hosszúra nyúlt hozzászólásom végére értem. Mégis engedjék meg, hogy e harcos húsz vagy harminc perc után megpróbáljak visszatérni ahhoz a hangütéshez, amire szerintem Magyarországnak ma a leginkább szüksége van.

Mindenkit szeretnék emlékeztetni a következő tényekre: Magyarország óriási fába vágta a fejszéjét, amikor az áprilisi választásokon úgy döntött, hogy mélyreható változásokat indít el. Adjunk elismerést és mondjunk köszönetet az embereknek, hogy egy olyan összefogást hoztak létre, amely megadta a lehetőségét annak, hogy húsz év után mindannyian - nemcsak a kormánypártiak, hanem az Országgyűlés - meg tudjunk birkózni bizonyos történelmi kihívásokkal. Ennek szellemében végezzük a munkánkat. Szerintem a jövőben arra van szükségünk, hogy az összefogás szelleme - függetlenül attól, hogy a pártok vitatkoznak egymással a megteendő lépések mikéntjét illetően - érvényesüljön. Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha az áprilisi választásokon megtapasztalt összefogás szelleme - s most nem az egy irányba való szavazásról beszélek, hanem az együttműködés képességéről -, a nemzeti együttműködés rendszerének szándékai szerint megerősíteni kívánt összefogás és együttműködés szelleme szélesebb körben hat és működik. Az önkormányzati választás meggyőződésem szerint erről szól. Arról szól, hogy hogyan tudjuk a legkisebb magyar falutól a székesfővárosig olyan helyzetbe hozni az önkormányzatokat, olyan választási eredményt elérni, hogy utána ők kicsiben megbirkózhassanak azokkal a feladatokkal, amelyekkel mi itt birkózunk nagyban az Országgyűlés házában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért hiába állunk választási kampány előtt, még egyszer a köszönet és a tisztelet hangján arra szeretném kérni önöket, hogy az összefogás, az összekapaszkodás és az együttműködés szellemét vigyék el magukkal a választási kampány idején Magyarország minden településére. Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. (Taps a kormánypártok soraiban.)