Ungár Klára Tartalom Elõzõ Következõ

UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 36. sorszámot viseli a módosító indítványom, amelynek tartalmát röviden elmondom képviselõtársaimnak, mert azt gondolom, hogy a jelenlévõk nem ismerhetnek minden módosító indítványt.

Hosszú ideje lehet olvasni a sajtóban a két társadalombiztosítási alap vagyongazdálkodási ügyeirõl, illetve sokadszor lehet olvasni az Állami Számvevõszék minden évi jelentését, amelyben bizony nagyon sokszor jogos észrevételeket tesz a két társadalombiztosítási alap vagyongazdálkodásáról. A tavasszal, illetve a nyáron leköszönõ társadalombiztosítási önkormányzat utolsó erejével még olyan ügyekkel híresült el, mint az a vágya, hogy a Szív TV-nek pár száz millió forintot adjon, hogy az egészségmegõrzéssel kapcsolatos tájékoztatásokat jobban tudják megtenni, de ugyanilyen ügy volt - és a mai napig aktuális még - a Club Aliga története.

A Club Aliga '95-ben került a Kincstári Vagyonkezelõtõl az ingyenes vagyonjuttatás során az Egészségbiztosítási Önkormányzat tulajdonába, méghozzá nagyon komoly feltételekkel. Kötöttek egy szerzõdést, amelyben az átvevõ kötelezettségeket vállalt, az átadó pedig kötelezettségvállalásokat kért. Ebben a szerzõdésben többek között olyan kitételek szerepeltek, amelyek egyrészt biztosították volna a Club Aliga mûködését, tehát igazából és ténylegesen az elmúlt két esztendõben az önkormányzatnak annyi forrást és olyan módon kellett volna betenni ebbe az intézménybe, hogy az mûködni tudjon; másrészt pedig azt a feltételt kötötte az átadó az Egészségbiztosítási Önkormányzat számára, hogy mindenképp meg kell hogy õrizze a többségi tulajdont az intézményben.

Mit csinált az önkormányzat? Az önkormányzat alapított egy részvénytársaságot, a Club Aliga Részvénytársaságot, amelybe beapportálta magát a Club Aliga ingatlant. Ez önmagában talán még helyes lett volna, ha nem állapíthatnánk meg minden lépésénél törvénysértést. Nagyon sokszor elõfordult - önök, képviselõtársaim, alaposan ismerik és olvashatták a vizsgálóbizottság jelentését -, hogy számtalan esetben történt meg az, ami szintén megtörtént ebben az esetben az Egészségbiztosítási Önkormányzatnál, hogy az akkori és a mostani hatályos törvényt megszegve közgyûlési hatáskört olyan helyre telepítettek, ahova nem kellett volna, tehát vagy az igazgatáshoz, vagy az elnökhöz, alelnökhöz vagy bizottságokhoz. A tulajdonosi jogok gyakorlása bizony egy közgyûlési hatáskör, az elnök végrehajthatja a közgyûlés határozatait; tehát például nem határozhat arról, hogy egy részvénytársaságot alapít, mert az a törvénnyel ellentétes.

Tehát azon kívül, hogy ebben a pillanatban az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak van egy törvényellenes részvénytársasága, ebbe - a törvények láthatóan rossz ismeretének birtokában - beapportáltak egy olyan tulajdont, ami a jog szerint ráadásul még nem is a tulajdonuk, mert a tulajdoni lapon nincs az Egészségbiztosítási Önkormányzat tulajdonában, ott csak egy széljegyzet van, és az apportálás, illetve a gazdasági társaságok bonyolult szabályai válnak ebben a pillanatban érvényessé még egy Egészségbiztosítási Önkormányzatra is.

Ezen csak sírhatnánk és szomorúak lehetnénk, hogy ilyen sok hozzá nem értést tapasztalhattunk az elmúlt két esztendõben és ilyen sokfajta módon sértették meg a törvényt; illetve magát a megállapodást is megsértették, ami biztosította volna, hogy az önkormányzat teljes vagy többségi tulajdonos maradjon. De nem ez az igazi baj! Ezek is bajok, természetesen. Az igazi baj azonban az, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat azért kapott ingyenes vagyonelemeket és vagyonokat, hogy azok hasznából az egészségügyet tudják még jobban és alaposabban finanszírozni - nem azért kapták, hogy gyenge és hozzá nem értõ, kezdõ vállalkozóként próbálgassák az erejüket! Persze be lehetne íratni vállalkozási tanfolyamokra az önkormányzati képviselõket; valószínûleg mindannyian jobban járnánk, és feltehetõen fölkészültebbek lennének. De biztos, hogy az Egészségbiztosítási Alapnál lévõ vagyon nem arra való, hogy gazdasági és jogi ismereteiket bõvítse húsz vagy akár hatvan ember is ebben az országban.

Azokon a törvénysértéseken, szabálysértéseken és járatlanságokon kívül, amelyeket említettem, alapvetõ probléma van azzal a szemlélettel, hogy rendelkeznek vagyonnal és nem eredményesen mûködtetik a vagyont, hanem évrõl évre nagyon komoly vagyonvesztések történnek meg, tehát az eredeti törvényalkotói szándék... - sõt azt gondolom, hogy az szinte mindannyiunk eredeti szándéka, hogy az egészségügy plusz forrásokhoz jusson, és az egészségügynek olyan szabad forrásokat lehessen a kötött, a költségvetés által megkötött forrásokon kívül juttatni, amelyek elõsegítik a gyógyítást, a gyógyító-megelõzõ tevékenységet, a fejlesztéseket, a struktúraváltást, sõt számos esetben a konszolidációt az egészségügyi intézményekben.

(18.30)

Tehát a javaslatom arról szól - ahogy ebben a kincstár és az Egészségbiztosítási Önkormányzat közötti szerzõdés szabályozza is -, hogy az esetben, ha nem teljesítik ennek a szerzõdésnek a feltételeit, ez a vagyonelem szálljon vissza a kincstárra. Ez esetben természetesen a Magyar Köztársaság kiadásai, de még bevételei sem változnak, hiszen egy vagyonelem az egyik alrendszerbõl, az egészségügybõl, az egészségügyi önkormányzattól a kincstárhoz kerül, tehát ez a vagyonelem megmarad; hozzáteszem: erõsen romlott állagban, tehát a tényleges értékébõl veszítve, de megmarad ez a vagyonelem. Nem kerül semmibe sem az önkormányzatnak, sõt az önkormányzat talán még jól is járhatna, mert nem kellene azt a sok pénzt erre az ingatlanra fordítania, amit egyébként szerzõdésben vállal.

Természetesen ez a módosító indítvány azért született, hogy az egész problémával szembenézzünk, és az egész problémát próbáljuk meg a késõbbiekben is kezelni; lehet-e választott vagy delegált testületben, ahol láthatóan nem hozzáértõ emberek ülnek, ahol láthatóan nem alakították ki a mai napig azokat a magukra nézve is érvényes szabályokat, amelyek szerint mûködhetnének és amelyek szerint jogszerûen mûködhetnének... Tehát valójában helyes volt-e az a koncepció, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak mûködõ vagyont adott a kincstár, illetve számos esetben az ÁVÜ vagy az ÁPV Rt.

Ezért szeretném erre a problémára felhívni az önök figyelmét, bár támogatásukat kérem a konkrét módosító indítványhoz is. Tehát abban a reményben, hogy ezt megszavazzák - illetve abban a reményben, hogy még egyszer továbbgondoljuk és végiggondoljuk a társadalombiztosítási önkormányzatok dolgát és feladatait, ebben a reményben -, fejezem be a hosszúra nyúlt hozzászólásomat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap