DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselõtársaim! Azokról a forrásokról beszélni, amelyekbõl a nyugdíjakat és a gyógyítást kell fedezni, csak felemás érzésekkel lehet, mert tapasztalatunk szerint soha nincs erre annyi pénz, mint amennyi kellene. Hatalmas összegekrõl, százmilliárdokról van szó tehát egy olyan környezetben, ahol kifizetetlen ügyeleti díjakról, kórháztartozásokról és egyéb elintézetlen ügyekrõl lehet hallani. Ez az a terület tehát - különösen az egészségügyé -, ahol a dolgok nincsenek rendben, és ebben még csak az sem vigasztal, hogy sajnos egyéb országokban sincs ez másképp.
Évrõl évre, ha társadalombiztosítási költségvetést tárgyalunk, az Állami Számvevõszék rendre megállapítja, hogy a bevételek felül-, a kiadások alultervezettek, hogy az Országos Egészségbiztosítás Pénztárnál számtalan kérdés nincs megoldva. A gondokat csak tetézi a kormány és a biztosítási önkormányzatok macska-egér kapcsolata, amely vitában, úgy tûnik, az elmozdulás az, hogy az Állami Számvevõszék koncepciója, költségvetési koncepciója közelebb áll a biztosítási önkormányzatokéhoz, mint a kormányéhoz. Aki ismeri az elõzõ évek történéseit, az nem juthat más álláspontra, mint az Állami Számvevõszék, hiszen valószínûsíthetõ, hogy a '98. évi költségvetésben a bevételek ismét felül-, a kiadások pedig alultervezettek. Már meg sem lepõdöm: megint csak eltérés van a kormány és a biztosítási önkormányzatok álláspontja között. De érdemes külön végignéznünk, hogy mit mond a kormány és mit mondanak az önkormányzatok errõl a javaslatról!
Az önkormányzatok azt mondják, hogy legyen kevesebb a járulékbevétel, jusson több a gyógyításra, gyógyszerekre és a harmadik típusú rokkantakra, és fizessen az állam járulékot a nem biztosítottak után, hozzávetõlegesen 50-60 milliárdot az egészségügyben és 30 milliárdot a nyugdíjra.
És itt jutottunk el meglátásom szerint az egyik leglényegesebb kérdéshez, vagyis: fizessen-e az állam közvetlenül járulékot a nem biztosítottak után? Kétségkívül egy igen széles körrõl van szó, hiszen 3 millió 300 ezer ember után nem fizet senki közvetlenül járulékot, és ebbe bele kell érteni a nyugdíjasokat is. Meggyõzõdésem szerint, kedves képviselõtársaim, nem beszéltünk még eleget errõl a kérdésrõl, nem jártuk eléggé körbe ezt a lehetõséget, amelyet az Állami Számvevõszék is egy járható útnak talál. Magam inkább hajlok az igenre, mintsem a nemre, mert ez felel meg a biztosítási elvnek, de tudom, hogy a forrásokat ehhez elõ is kell teremteni.
Nézzük, mit mond a kormány! A nyugdíjbiztosítás költségvetése legyen nullszaldós - tehát itt nem számol hiánnyal -, az egészségbiztosításnál pedig 17 milliárd hiányt prognosztizál. Legyen több járulékbevétel, mint tavaly, jelentõs vagyonértékesítési kötelezettség is - itt megint csak nagyon jelentõs a biztosítási önkormányzatok és a kormány álláspontja közötti különbség, csaknem háromszoros. A jelenleginél eredményesebb behajtási tevékenységre van szükség, mondja a kormány, és hitet tesz amellett, hogy az esetleges hiányokat mint alkotmányos kötelezettséget rendezi. Kétségtelenül ez az a biztosítási filozófia, amivel nem csak itt, e Házban, igen sokan vitatkozunk.
Mik a legfontosabb változások? Egy technikai jellegû változás van, ami nem érinti a biztosítottakat közvetlenül, ez az elsõ és a második típusú rokkantak finanszírozási modellje. Ez az egészségbiztosítástól átkerül a nyugdíjbiztosításhoz, forrása pedig az 1 százalékos egyénijárulék-átcsoportosítás. Ez az Állami Számvevõszék szerint is és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat szerint is minden bizonnyal kevés lesz.
Ami a legpozitívabb üzenete ennek a költségvetésnek, az az, hogy január 1-jétõl 19 százalékkal emelkednek az idõskori nyugdíjak és a rokkantnyugdíjak, ehhez járul még egy plusz 2,5 százalékos özvegyinyugdíj-emelés, ez összesen 21,5 százalék. Ez a jövõ évi 13-14 százalékos elõrelátható inflációhoz képest valóban reálérték- növekedést hoz, és az egy fõre jutó nyugdíjátlag is 26 500 forintra nõ. Némi üröm az örömben, hogy ha év közben szükség lesz nyugdíjemelésre - márpedig szerencsére úgy látszik ma, hogy ez meg fog valósulni -, azt a központi költségvetésnek kell fedeznie, hiszen erre fedezet ebben a költségvetésben nincs.
Két nagyobb területet szeretnék kiemelni az egyes tételek közül: az egyik a gyógyszeré, a másik pedig az egészségügyi hozzájárulásé. A gyógyszerkasszában 11,5 százalékos az emelkedés - csak - egy 102 milliárdos tétellel. Valószínû, és ezt az Állami Számvevõszék is megerõsítette, hogy ez is körülbelül 7-8 milliárdos hiányt fog eredményezni. Kiemelést érdemel még az egészségügyi hozzájárulás összege, amely 1 800 forintról 2 100 forintra emelkedik, és ez a bevételi oldal egyik leglényegesebb tényezõje a maga közel 100 milliárdjával. Minden bizonnyal nem lesz valóság abból, kedves államtitkár úr, hogy 98 százalékos behajtási eredményességgel számoltak, hiszen ha ennek az évnek a tapasztalataiból indulunk ki, akkor ebbõl aligha lesz valami.
További pozitívum, hogy ez a költségvetés tartalmazza azt a 16 százalékos bérfejlesztési lehetõséget, amit az egészségügyben a következõ évben meg kell tenni. A 10,5 százalékos dologi emelkedés kapcsán nem kell jóstehetség ahhoz, hogy tudjuk elõre: ez viszont kevés lesz.
Visszatérve a koncepcionális kérdésekre: érdemes arról is beszélni, hogy a kormány mit akar elérni ezzel a költségvetéssel. Nyugdíj-téren egyértelmû az elõrehaladás, hiszen nagyobb lesz az emelés, mint az infláció. Az egészségügyi ellátások színvonala és mennyisége sem fog csökkenni az ideihez képest - de emelkedni sem. Kis szerencsével tartható a jelenlegi szint, ami némi bevételnövekedés árán érhetõ el. Reformköltségvetésnek nem nevezhetõ, már ami a finanszírozást illeti, amin a jelen körülmények között nem csodálkozom - és ezt nem dicséretnek szántam -, mert én ma nem látok olyan finanszírozási modellt, amit érdemes bevezetni, és ami miatt érdemes lenne az egészségügy jelenleg jól-rosszul mûködõ rendszerét fenekestül felforgatni.
Annak ellenére, hogy nem értek mindennel egyet - már a tartalmát illetõen -, ami ebben a költségvetésben van, mégis azt javaslom képviselõtársaimnak: fogadják el. Ennek három legfontosabb indokát most önök elé tárom:
Elõször is az elutasítás jelentõsen nagyobb hátrányokkal járna, mint a támogatás. Hiszen ha nincs költségvetés, nagy a bizonytalanság, megint csak egy átmeneti költségvetést kellene készítsünk, és veszélybe kerülne az egészségügyi dolgozók béremelése is.
Másrészt a kifogásolt részek a biztosítottakra igazán nincsenek ráhatással, hiszen a költségvetés - megint csak alkotmányosan - fizet, ha kell, itt nem lehet mese.
(12.00)
Harmadrészt legalább a nyugdíjügyekkel nincs komolyabb költségvetési gond, és akkor sem lehet, ha év közben kell a nyugdíjakat emelni.
Ha van még egy percem: magam azon az állásponton vagyok, hogy ha tetszik, ha nem, tudomásul kell vegyük, hogy az egészségügy többe kerül, mint amit az utóbbi évek költségvetései tartalmaztak. Ahhoz, hogy az egészségügy biztonságosan, de legalább a mai szinten mûködni tudjon, ahhoz több pénz kell, mint amit a Pénzügyminisztérium erre az utóbbi idõben szánt.
De úgy is fogalmazhatunk, hogy másfajta finanszírozási rendszerre van szükség. A kérdés természetesen mindig csak az, hogy ki és milyen mértékben állja a számlát. Nos, a javaslat szerint a számlát a következõ évben is hasonlóképpen álljuk majd, mint az elõzõekben, csak némiképpen többet. De hangsúlyozom, erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a jelenlegi szint tartható legyen.
Befejezésül már csak egyetlen mondat: a következõ idõszak legnagyobb kihívásának és feladatának látom az egészségügy finanszírozásának átalakítását, amely meg nem spórolható, de mindaddig elkerülendõ, ameddig nem látjuk tisztán, mire érdemes a jelenlegit felcserélni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)