Gellért Kis Gábor Tartalom Elõzõ Következõ

GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Amikor elõször foglalkoztunk ezzel, illetve még a törvény meg sem született, amikor az üggyel foglalkozó képviselõk számára nyilvánvaló volt, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor az önkormányzatok és az egyházak között megszületett a megállapodás egy-egy ingatlanra vonatkozóan, és az önkormányzatok tudomásul vették, hogy az az ingatlan egy-két, öt év múlva, valamikor az adott egyház tulajdonába kerül, nyilvánvalóan nem fordítottak arra annyi gondot, annyi pénzt az állagmegóvásra, a belsõ folyamatos karbantartásra, hogy az épület legalább az értékét megõrizze. Ez önmagában nem lett volna baj, de praktikusan gazdátlanok ezek az ingatlanok, ráadásul elidegenítési tilalom is terhelte az ingatlanokat, tehát közben hasznosítani sem tudta ezeket az önkormányzat.

Amikor elkészült ez a törvénycsomag, és megpróbáltunk valamit végiggondolni az eddigi tapasztalatok alapján, akkor eminensen szembe kerültünk azzal a problémával, hogy itt az esetek többségében, az ingatlanok jelentõs hányadában jelentõs mértékû állagromlás következett be. Mit lehet tenni ilyenkor?

Egyrészt nyilvánvaló, hogy ha az önkormányzat kártalanítást kér a kisajátítás fejében, akkor tartozik valamivel; legalábbis az nehezen elgondolható dolog, hogy az ingatlant átvevõ egyház azonnal felújítja minden szögéig az adott épületet. Arra gondoltunk, hogy méltányos megoldás volna, hogy erre vonatkozóan egy javaslatot nyújtsunk be.

Nekem korábban a kezemben volt az imént Hegyi Gyula által is ismertetett módosító indítvány. Többször szóba hozta "a jó gazda gondossága" címû kifejezést. Ezzel csak az a baj, hogy jogilag nagyon nehezen értelmezhetõ. Ettõl függetlenül én megpróbáltam átfogalmazni, és idõközben rá kellett jönnöm, hogy ez is pontatlan. S ha nem kapcsolódnék önmagamhoz egy újabb módosító indítvánnyal, akkor akár vissza is vontam volna. De megtettem, és ez a fontosabbik része a mondandómnak:

Az a kapcsolódó módosító indítvány, amelyet a 7. § (4) bekezdéssel történõ kiegészítésként megfogalmaztam, azt tartalmazza, hogy abban a pillanatban, amikor a megállapodás megszületik az ingatlanátadásról az adott egyház és az önkormányzat között, akkor a két fél kössön megállapodást, hiszen ez rájuk tartozik, az állam itt egyfajta közvetítõ szerepet tölt be. Tehát kössön egy megállapodást - bármelyikük kezdeményezheti, akkor ezt meg kell kötni -, amely tartalmazza azt is, hogy a használó - nem feltétlenül az önkormányzat a használó, az önkormányzat csak a fenntartó - gondoskodik az ingatlan állapotának megóvásáról. Ha pedig ezt nem tenné meg, akkor olyan mértékben, amilyen mértékben a megállapodott értékbecsléshez képest csökkent az ingatlan értéke, az önkormányzatot megilletõ kártalanításból fordítsák annak pótlására ezt az összeget.

(22.00)

Annak a változtatásnak ez a lényege, amelyet önmagamhoz kapcsolódva beadtam; és ehhez kérem majd a kormány és a parlament támogatását. Köszönöm.

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap