DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném Mészáros képviselõ úr figyelmét egy alapvetõ fogalmi különbségre felhívni. Ha én a banktól felvett hitel után kamatot fizetek, akkor ezzel még nem társultam be - sajnos nem társultam be - annak a banknak a pénzügyi tevékenységébe.
A '91. évi XXXII. törvényrõl kinek-kinek meg lehet a maga véleménye, a Szocialista Párt véleménye sem változott tudomásom szerint errõl a törvényrõl, ugyanakkor ez egy hatályban levõ törvény, amit végre kell hajtani.
Ha a végrehajtás, a 2001-ig történõ visszajuttatás olyan terheket róna az államháztartásra, mely terheket az államháztartás nem képes vállalni, akkor a kormánynak nincs más lehetõsége - mint az adósnak, ha nem tudja a számára megállapított kötelezettséget fizetni -, mint hogy megpróbáljon a hitelezõvel megállapodni. Ebben a helyzetben az egyház, illetõleg egyházak a hitelezõk, az állam pedig az adós, hiszen az egyházak számára bizonyos pénzösszegek természetben vagy készpénzben való visszajuttatását a '91. évi XXXII. törvény elrendelte.
A képviselõ úr által örökjáradéknak nevezett konstrukció arról szól, hogy a kormány megállapodott a római katolikus egyházzal, és hasonló feltételekkel felkínálja az összes többi egyháznak is - nem kötelezõen választandóan - a lehetõséget hasonló megállapodásra, hogy a nekik a '91. évi XXXII. törvény értelmében járó ingatlan-, illetõleg készpénzjuttatás helyett, illetõleg annak egy része helyett bizonyos fajta kamatkonstrukcióval térítse meg ezt az adósságot, magyarán a tõkét ne fizesse vissza, csak annak az éves kamatait oly módon, mintha a tõkét visszafizette volna; az érvényes törvények szerint az egyház ezt átváltotta volna dollárra, ebbõl amerikai állampapírokat vásárolt volna, és az idõk végezetéig ez kamatozna neki.
Ez a konstrukció az egyháznak megfelel, a kormánynak, a költségvetésnek pedig könnyebbséget jelent.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)