Torgyán József Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A társadalombiztosítás '98. évi költségvetése most a jelenlegi kormány negyedik elõterjesztése a költségvetések sorában, és akkor még nem számoltam azokat a pótköltségvetéseket, amelyeket a rossz tervezés miatt kénytelen volt korábban elõterjeszteni.

Az ember azt hihetné ezek után, hogy végre most már egy igazán jó tb-költségvetést tud beterjeszteni a kormány - sajnos azonban nem így történt. A kormány a jelentõs gyakorlata ellenére, amelyet az elmúlt években szerzett, megint egy elhibázott, mondhatni, sok vonatkozásban kezelhetetlenül rossz elõterjesztéssel élt, és a társadalombiztosítás súlyos zavarai, sõt a válsága pedig az elmúlt években olyannyira erõsödött, hogy ez a rossz elõterjesztés következtében további mûködési zavarokhoz fog vezetni.

Az eltérés a tervezettõl állandóan rendkívül nagy, szinte kezelhetetlenek az újratermelõdõ költségvetési hiányok. Emlékeztetõül csupán - nehogy valaki úgy gondolja, hogy nem megalapozott állítások ezek - hadd utaljak arra, hogy például 1995-ben null forintot tervezett hiányként a kormány, az eredmény lett 40,5 milliárd forint hiány! 1996-ban 17,8 milliárd forint hiányt tervezett a kormány, ehelyett lett 68,1 milliárd a hiány - tehát óriási az eltérés! 1997- ben elõbb null forintot tervezett hiányként a kormány, majd 13,5 milliárd forintra korrigálta a saját korábbi nullszaldós hiánnyal kapcsolatos álláspontját.

(12.40)

Ez lett végül is az elfogadott adat. A Független Kisgazdapárt megítélése szerint azonban 50-60 milliárd forint lesz a valóságos hiány, a kormány által tervezett és a korrekció után elfogadott 13,5 milliárd forintos hiányával szemben.

Egyébként a Független Kisgazdapárt megítéléséhez hasonlóan ítélték meg az önkormányzatok is a várható hiányt. A kormány a pótköltségvetésében körülbelül 30 milliárd forint hiánnyal számol, ami irreálisan alacsony, de még így is többszöröse annak, mint amit a kormány korábban megjelölt.

A '98-as költségvetésre is igaz a Szabad Demokraták Szövetsége akkori vezérszónokának, a lista második helyezettjének az értékelése, amelyet a '97. évi központi költségvetésre mondott. Eszerint ez a vergõdés és a remény költségvetése - amint ezt Petõ Iván mondta. A vergõdés, úgy gondolom, kétségtelen, ezen nem fogunk vitatkozni a Szabad Demokraták Szövetségével, mindketten így ítéljük meg a helyzetet. De még a reményt illetõen is, azt hiszem, egyet lehet érteni a Szabad Demokraták Szövetségével, csakhogy mi, a Független Kisgazdapárt tagjai máshol látjuk a reményt, mint a Szabad Demokraták Szövetsége. Mi a reményt abban látjuk, hogy ez a tb-költségvetés lesz a Horn-Kuncze-Petõ-kormány utolsó tb-költségvetése, és ez egy valós reményt ad a társadalom tagjai számára is, hiszen az óriási összegekkel való pazarló gazdálkodás csak ily módon szûnhet meg, és csak ily módon lehet mérsékelni azt a mértéktelen sarcpolitikát, amelyet eddig folytatott a kormány, és azt a hiányos... - a szolgáltatások szûkítését, nem egyszer durva és értelmetlen felszámolásukat sem lehet mint gyakorlatot másként megszüntetni, csak akkor, ha ez a remény valóra válik.

1998-ban a társadalombiztosítás 1378 milliárd forint elköltésével számol az elõterjesztés szerint. Ez óriási összeg, hiszen a társadalombiztosítás fele akkora pénzösszeggel rendelkezik, mint a központi költségvetés, amelynek 2800 milliárd forint kiadással való számolása mint adat szerepel az egyidejûleg folyó központi költségvetési vitában.

A Független Kisgazdapárt véleménye szerint akkor, amikor ezeknek az óriási összegeknek a tényére a társadalom figyelmét és igen tisztelt képviselõtársaim figyelmét felhívom, egyben hadd legyen szabad igen nagy nyomatékkal lerögzítenem: csak olyan tb-költségvetésnek van értelme, és a Független Kisgazdapárt csak olyan tb-költségvetést tudna elfogadni, amely a folyamatok reális számbavételére épülne. Légvárak építése, különösen olyan hatalmas összegek esetén, mint az elõbb felsoroltak, magától értetõdõen óriási veszteségekkel járhat a társadalom számára. Az 1998. évi költségvetés azonban, sajnálatos módon, a Független Kisgazdapárt megítélése szerint ismét nem reális költségvetés.

Tragikomikus, hogy ennyi negatív tapasztalat után, és a mûködési, gazdálkodási zavarokat ki nem küszöbölve, újra mindösszesen 17 milliárd forint hiánnyal számol ez az elõterjesztés. Ez a mérsékelt hiány az egészségbiztosítás deficitjével lenne azonos. Már ebbõl az egyetlenegy figyelemfelhívásból látható, hogy a tb-költségvetés torz, rossz, jelentõs hiányokkal kell tehát számolni, a költségvetésben megjelölt hiány irreális. Ez itt is rendkívüli javulást tételezne fel, hiszen az egészségbiztosítás hiánya az 1997. évben már az elsõ félév végére meghaladta a 40 milliárd forintot. Még az optimistább nyugdíjbiztosítás egyenlegénél is nulla százalékot terveztek, ami az én megítélésem szerint mindkét biztosítónál egy téves feltételezésbõl indul ki.

A kormány 1998 januárjától ugyanis végrehajtja az úgynevezett nyugdíjreformot, ami a hagyományos nyugdíjbiztosítók számára kisebb bevételeket és egyúttal magasabb költségeket kell hogy jelentsen. A járulékbevételekbõl ugyanis osztoznia kell a hagyományos nyugdíjbiztosítónak az új típusú intézményekkel. Ebbõl fakadóan tehát a bevétele csak kisebb lehet, ugyanakkor a nyugdíjfizetési kötelezettségei változatlanok maradnak, sõt rá hárul az új és bonyolultabb adatszolgáltatás megteremtésének és egyéb költségeknek a viselése is, tehát kevesebbnek kell lennie mindenképpen a bevételnek, többnek a kiadásnak; egyértelmû tehát, hogy az ezek figyelmen kívül hagyásával történõ tervezés torz és rossz.

A kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy azt a deficitet, ami a nyugdíjreform miatt keletkezik, átvállalja. Ezt 20 milliárd átadásával kívánja megoldani, amivel szerinte nullszaldóssá tehetõ a nyugdíjbiztosítás mérlege. Emlékeztetni kívánom azonban önöket arra, hogy Szeréminé, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat akkori alelnöke, jelenlegi elnöke legalább 20 milliárd forintra tette még alelnök korában a szükséges adatszolgáltatás megteremtéséhez szükséges Tsszeget. Ez az összeg ma az elõterjesztésben nem is szerepel, hiszen 20 milliárd forinttal - tehát 20 ezer millió forinttal - szemben mindösszesen 469 millió forintot irányoz elõ ugyanannak az adatszolgáltatási és nyilvántartási feladatnak a megoldására, amelynél a nyugdíjbiztosító korábbi aligazgatónõje 20 milliárd forint költségkiadással számolt. A kormány 20 milliárd forintos támogatása tehát nem erre, hanem a csökkenõ járulékbevételek kompenzálására szolgál.

A kormány elõterjesztésében a társadalombiztosítás anyagait is bemutatja. Eszerint a nyugdíjbiztosító, az úgynevezett nyugdíjreform hatásainak közömbösítésére... - a kormány 20 milliárd forintjával szemben a Független Kisgazdapárt, rögtön hozzáteszem, 50 milliárd forintot tartana indokoltnak. Ez azonban, tehát a különbözetként mutatkozó 30 milliárd forint a kormány elõterjesztésében viszont nem foglalja magába azt a 20 milliárd forintos informatikai kiadási költséget, amelyre már az elõbb hivatkoztam.

(12.50)

Tehát ezt a költséget mindenképpen külön kellene kezelni és hozzáadni.

Óriási tehát a különbség a kormány és a nyugdíjbiztosító által elõre jelzett járulékbevételek között. A kormány 718 milliárd forintot, a nyugdíjbiztosító pedig 676 milliárd forintot számol bevételként. A különbség tehát 42 milliárd forint! Tehát olyan nagy, hogy a Független Kisgazdapárt megítélése szerint már önmagában ez a különbség is komolytalanná teszi az egész költségvetési számításokat. Kérem, ekkorákat nem lehet tévedni a harmadik évezred küszöbén, Európa közepén!

Az Állami Számvevõszék is felhívja a figyelmet arra, hogy teljesen bizonytalan az a bázis, amelyre épül a '98. évi tb-költségvetés.

Az 1997. évi adatok és folyamatok kormányzati megítélését az ÁSZ sem tudja elfogadni. A bizonytalan és kétséges bázis miatt eleve nem lehet reális az 1998. évi tb-költségvetés. A tervezés megalapozatlansága rögtön nyilvánvaló lenne, ha az ÁSZ-törvényt a kormány betartaná, nem sértené meg ismét szándékosan annak 115. §-át - ez ugyanis kötelezõvé teszi a költségvetést megelõzõ két év tervezett és tényleges adatainak közlését. A költségvetéshez mellékelt táblázatok csak 1998 elõirányzatait tartalmazzák. A függelékben vannak ugyan visszatekintõ adatok, de ezeket nem ide elrejtve kellene közölni.

Közismert, hogy az 1997. évi tb-költségvetés egyik legfõbb problémája az egészségügyi hozzájárulás túltervezése. Az 1998. évi tb- költségvetésben 97,9 milliárd forint egészségügyi hozzájárulás beszedése szerepel. Hiányzik a viszonyítás az elõzõ évekhez. Az 1. számú függelékbõl ugyanakkor kiderül, hogy szinte fillérre megegyezik a '97. évi és a '98. évi elõirányzat. '97-re a kormány csaknem 20 milliárd forinttal kevesebb bevételre tudott szert tenni. Kétséges, hogy mitõl nõne ez a bevétel 20 milliárd forinttal.

Az irrealitást mutatja az is, hogy '98-ban 20,8 milliárd forintot akarnak késedelmi pótlék és bírság címén beszedni. A visszatekintõ adatok itt teljesen hiányoznak, hiszen a függelékben az említett 20 milliárd forintot '98 adatai között a legszorgosabb kutatásaink dacára sem sikerült azonosítani. Tehát ez azt bizonyítja, hogy az államháztartási törvény 115. §-ának nemcsak a fõanyag, hanem a függelék sem tett eleget. Emiatt az Országgyûlés nem tud eleget tenni ellenõrzési és mérlegelési feladatának; nem tud a zavaros és áttekinthetetlen adatok között eligazodni.

A nyilvánvalóan teljesíthetetlen elõirányzatokat hosszasan lehetne sorolni, de erre a felszólalás korlátozott idõkerete nem ad lehetõséget.

Most még egy kirívó és a társadalom tömegeit irritáló, a valós helyzettõl teljesen elrugaszkodott tételrõl: a gyógyszertámogatás kérdésérõl kívánok szólni.

A gyógyszertámogatásokat évek óta oly mértékben akarják visszafogni, pontosabban annyira alacsony összegeket határoznak meg, hogy ezeket rendre túllépik, miközben a lakosság széles tömege képtelen létfontosságú gyógyszereit kiváltani. Az alátervezést mutatja, hogy '96-ban a 72 milliárd forint támogatási összeggel szemben ténylegesen 84 milliárd forintot költöttek el. A száguldó infláció ellenére '97-ben mindösszesen 1 milliárd forinttal akarták ezt az összeget növelni, a tervezett 85 milliárd forinttal szemben azonban legalább 92 milliárd forint elköltésére kell sort keríteni még a gyógyszerre rászorulók rendkívül szûkmarkú támogatása mellett is.

A 1998-ra tervezett 102 milliárd forint támogatás még úgy sem tartható, hogy a gyógyszerek egyharmadánál szabad árat vezetnek be, ami ebben a körben valóságos árrobbanáshoz vezethet. Az ÁSZ 7-8 milliárd forinttal magasabb gyógyszer-támogatási összeget tartana reálisnak. A Független Kisgazdapárt megállapítása szerint azonban legalább 25 milliárd forinttal kell a támogatási keretet megnövelni, egyúttal fenn kell tartani a nem támogatott gyógyszereknél is az árak korlátozását, különben igen sok beteg ember teljesen reménytelen helyzetbe kerül.

A források növelését és ezzel az egészségügyi és nyugellátási szolgáltatások javítását a tb átvilágításával, hatékony mûködésével kell megteremteni. Nagyobb bevételekhez és forrásokhoz csak a tb- járulékok csökkentésével lehetne eljutni.

A Független Kisgazdapárt nevében már többször javasoltam - a rendelkezésemre álló rövid idõ alatt most csak slágvortokban ismétlem meg -, hogy legalább 10-15 százalékponttal kellene csökkenteni a tb- járulékokat, ugyanakkor egy megbízható adatszolgáltatást kellene teremteni, továbbá a külsõ szakértõkkel kellene átvilágítani azt a pénzelköltési mechanizmust, ami megfojtja a jelenlegi tb- költségvetést, s ugyanakkor a tb-kinnlevõségek behajtására egy teljesen új rendszert kellene kiépíteni.

Úgy gondolom, ezek tükrében kell megvizsgálni a nyugdíjemelés 19 százalékos mértékét is, ami a mi megítélésünk szerint a gyógyszerárak robbanásával (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) megint csak egy olyan helyzetet eredményez - befejezem a mondatot -, amelynek a lényege az, hogy megint a nyugdíjasok húzzák a rövidebbet, de most a nyugdíjasok mellett még az egész társadalom is. Ezért a Független Kisgazdapárt ezt a tb-költségvetést elutasítja, elfogadhatatlannak tartja.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap