DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Egy költségvetés zárszámadásának idõszakában ragyogóan lehet ellenõrizni azt, hogy a költségvetés készítésekor kitûzött célok vajon megvalósultak-e, hogy azok a szép felvezetõ szövegek, azok a gyönyörû általános megállapítások, azok a szép mesék, amiket a lakosságnak mondanak a költségvetés és a változtatások céljairól, valóban visszaigazolhatók-e a költségvetés zárszámadásának idõszakában.
(10.10)
Tisztelt képviselõtársaim, a '96. év költségvetési zárszámadása tökéletesen megmutatja nekünk azt, hogy mi is történt a társadalombiztosításban - különös tekintettel az egészségbiztosításra - 1996-ban, illetve azt is megmutatja, hogy a '95-ben elkezdett változtatások mit eredményeztek. Nos, tisztelt képviselõtársaim, 1995- ben, amikor az a híres ominózus csomagtörvény megjelent, és annak a koncepciója megszületett, már elmondtuk számtalanszor, és elmondta minden szakértõ: azok a döntések, amiket a kormány hozott, súlyos következményekkel járnak. Ráadásul nem jelentenek igazi megtakarítást, nem eredményezik azt a célt, amit a kormány kitûzött. Ebbõl következik, hogy ezeknek a döntéseknek a káros hatása nagyobb és drágább, mint az a minimális megtakarítás, amit ettõl a kormány remélhet.
Nos, tisztelt képviselõtársaim, a '96. évi költségvetési zárszámadásban ezek tételesen igazolhatók. Ráadásul nagyon sokan elmondták, minden szakértõ elmondta: az egészségügyi ellátórendszerhez nem lehet átgondolatlanul, hosszú távú koncepció nélkül, a betegek érdekeinek figyelembevétele nélkül, kapkodó módon hozzányúlni, mert ennek a betegellátás szempontjából nagyon súlyos következményei vannak.
Tisztelt képviselõtársaim, a költségvetés zárszámadása azt is megmutatja a mi számunkra, hogy milyen súlyos következményekkel járt az az átalakításnak nevezett folyamat, amelyrõl oly sokat beszéltek nekünk, és amely fõbb kitûzött céljairól olyan szép megállapításokat hallhattunk, hogy akár azzal egyet is érthettünk. Mi volt a cél? Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása annak érdekében, hogy a túlduzzasztott fekvõbeteg-ellátás helyett a járóbeteg-ellátás fejlõdjön; hogy a betegeket minél közelebb a lakóhelyükhöz minél egyszerûbb módon tudják ellátni; hogy a fekvõbeteg-ellátás helyett és az ott történõ hosszú távú ápolás helyett az otthoni ápolás kifejlõdjön; hogy a betegek számára hozzáférhetõbb és elérhetõbb ellátás legyen; és mindeközben a költségvetésben megtakarítás következhessen be. Nos, tisztelt képviselõtársaim, ezek a szép célok mindenki számára elfogadhatóak. De vajon azok a lépések, amiket a kormány tett, ebbe az irányba vezetnek-e?
Ugyanakkor - és majd az 1998. évi társadalombiztosítási költségvetésben még külön kitérek erre a kérdésre - az látható, hogy az elmúlt években mindezek mögött a szép mesék mögött egy egészen más tendencia látható a kormány döntéseiben. Egyértelmûen kimutatható az elmúlt három évben, hogy a kormány olyan döntéseket hoz, melyekben az állami költségvetési hiányokat és részben a költségvetés tervezése pillanatában a társadalombiztosításban elõrelátható - és ezáltal az államháztartásban elõrelátható - hiányokat igyekszik fiktív számok mögé eldugni, a költségvetési hiányokat igyekszik a társadalombiztosításba, ezen belül is az egészségbiztosításba áttolni. Ennek az a következménye, hogy az egészségbiztosításban a tervezés gyakorlatilag lehetetlenné válik. Az a következménye, hogy évrõl évre súlyos feszültségek keletkeznek, és az egészségügyi ellátórendszert az összeroppanás veszélye fenyegeti.
Nagyon súlyosan veszélyes politika ez, tisztelt képviselõtársaim! A kormány részérõl és a pénzügyi elõtervezés részérõl nagyon súlyos felelõtlenség. Tudom, hogy aznap nem látszik meg, amikor a döntést hozzák. De hosszú évek alatt felmérhetetlenül súlyos következményei lesznek. Ezeket a következményeket a '96. évi társadalombiztosítás zárszámadás bizonyítja, és elõre is jelzi.
Tisztelt képviselõtársaim, néhány lényeges kérdésre kitérek, melyben az ÁSZ-jelentést is idézni fogom önöknek. Még nem olvastam ilyen kemény megállapításokat ÁSZ-jelentésben, mint amilyeneket most találhatunk a '96. évi zárszámadásban. És ez nem véletlen! Ezek az ÁSZ- megállapítások visszajelzik mindazt, amit mi elõre jeleztünk mint veszélyt, és amit azóta naponta megélünk a mindennapokban az egészségügyi dolgozókkal és a betegekkel való konzultációban.
Legelõször is az egészségbiztosítási, illetve társadalombiztosítási bevételek, melyekrõl évek óta azt hallhatjuk, hogy a Pénzügyminisztérium azért tervezi át az egészségbiztosítási önkormányzat eredeti terveit, mert véleménye szerint jobb megoldásokat tud. Nos, azt tapasztalhatjuk, hogy a Pénzügyminisztérium által tervezett bevételi elõirányzatok menetrendszerûen nem teljesülnek azt tapasztalhatjuk, hogy az a koncepcionális változtatás, amely még nem '96-ban, de '96 õszén indult el az egészségügyi hozzájárulással, nem váltja be a hozzá fûzött reményeket, és tovább növeli a társadalombiztosításban, különösen az egészségbiztosításban lévõ feszültségeket.
Nem váltak be '96-ban sem azok a változtatások, hogy bizonyos mértékû járulékcsökkentés mellett növelték a betegszabadságot, a munkáltatók táppénzfizetési kötelezettségét és a járulékalap szélesítését. No persze, lehet most arra hivatkozni, hogy az Alkotmánybíróság döntése miatt, de a kormánynak elõre kellene gondolnia arra, hogy ne tervezzen alkotmányellenes változtatásokat a törvényekben. Persze természetes, hogy ezek után bekövetkezik, hogy az Alkotmánybíróság eltörli a kormány által javasoltakat, és ezek után még bizonytalanabbá válik a költségvetés.
De az igazi gond - az egészségbiztosításban különösen - nem egyszerûen a bevételi elõirányzatok nem teljesülése, hanem az egészségbiztosításban bekövetkezett intézkedések. Elmondtuk nagyon sokszor: a '95-ös döntések, ezen belül a fogorvosi ellátás társadalombiztosítási támogatásának kapkodó és átgondolatlan szûkítése nagyon súlyos következményekkel fog járni. Nos, ezek a súlyos következmények már láthatók. 1996-ban a szolgáltatók jelentõs részét a fenntartók átszervezték, megszüntették vagy vállalkozásba adták. Ez azt jelenti, hogy a fogorvosi ellátás elérhetõsége súlyosan károsodott a döntések következtében; rendelõk szûntek meg sorra az országban, és arról még nem láttunk statisztikai adatot, hogy vajon hány ilyen rendelõ szûnt meg. Nagyon örülnék, ha a Népjóléti Minisztérium informálna bennünket arról, hogy vajon a fogorvosi rendelések hány százaléka szûnt meg, hogy ma hány betegre, hány emberre jut egy fogorvos, és az országban milyen az elérhetõsége. A mai számítógépes módszerek mellett talán térképszerû kimutatást is elvárhatnánk a Népjóléti Minisztériumtól.
Ezután a kialakult feszültségek enyhítésére a kormány egy határozatban a fogorvosi szolgáltatások támogatásának kiterjesztésérõl intézkedett. Erre tekintettel 2,5 milliárd forinttal bõvítették a fogorvosi kassza elõirányzatát. Ebbõl végül is 756 millió forintot használtak fel. Tisztelt Képviselõtársaim! Ez azért fantasztikus tervezésre utal, igaz? Egynegyed részét voltak képesek felhasználni annak az elõirányzatnak, amit tervezett a kormány! Az ÁSZ megállapítása egyértelmû: a keretmaradvány keletkezésének oka egyértelmûen a kapkodó és átgondolatlan szabályozás. A kapkodó és átgondolatlan szabályozás másik következménye az ország polgárai fogorvosi ellátásának súlyos romlása, tisztelt képviselõtársaim. Azt hiszem, ez nagyon súlyos következmény.
A következõ cél az volt, hogy a fekvõbeteg-ellátás helyett minél több embert járóbeteg-szakellátásban lássanak el. Logikus, világos, érthetõ cél, mindenki egyetérthet vele. De azok az intézkedések, amelyek 1996-ban bekövetkeztek, nem vezettek erre az eredményre. Nem is vezethettek, hiszen alapvetõ hibák voltak benne. Ha nem kezdjük meg elõször a járóbeteg-szakellátás fejlesztését, akkor nem tudjuk a fekvõbeteg-ellátásból hová irányítani a betegeket. Nos, az ÁSZ- jelentés is megállapítja: az átalakítás eddigi szakaszában a járó- és fekvõbeteg-ellátás arányainak érdemi átrendezõdése nem következett be.
A következõ kitûzött cél az volt, hogy fejlesszük a házi szakápolást, hiszen akkor csökken a kórházban ellátott, kórházban ápolt betegek száma.
(10.20)
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez sem következett be, hiszen a tervezett összegnek, a 600 millió forintnak összesen csak egy töredékét, 25 milliót fordítottak '96 végén a házi ápolásra, de az alapkérdések tisztázatlanok maradtak a házi ápolás finanszírozása körül. Tehát - ismét az ÁSZ-jelentést idézem - "mindezek alapján megállapítható, hogy a házi ápolás kasszára történt befogadása és rendszerszerû mûködtetése elõkészítetlen és korai volt."
A fekvõbeteg-ellátás csökkentése, az úgynevezett kapacitáscsökkentés, az úgynevezett ágyszámleépítés elsõ hullámában nem történt megtakarítás. Nos, ez elõre kiszámítható volt, nem volt olyan szakember, aki ne tudta volna, hogy a kórházaknak a betegarányos finanszírozása az ágyszámcsökkentéstõl nem fog megtakarításhoz vezetni, nem vezetett '96-ban, nem vezetett '97-ben, mint ahogy lehet látni a '97. évi pótköltségvetést. Tehát talán mégiscsak el kellene gondolkodni azon, hogy rossz a koncepció, rossz a megközelítés. De azon csodálkozom, hogy ennyi bizonyíték ellenére sem kormánypárti képviselõtársaink, sem a kormány nem gondolkodik el azon, hogy vajon ez az út hova vezet.
Hozzátehetünk még egyet: '96-ban a kórházakban felhalmozódó hiány miatt kórház-konszolidációt hirdettek. A kórház-konszolidáció határideje, a pályázatok beadásának határideje május volt, és a kitûzött cél az volt, hogy júniusban, illetve júliusban a kórházak megkapják a konszolidációra szánt összeget. A Népjóléti és Pénzügyminisztérium közötti, hónapokig tartó vita után, '96 végén született egy döntés, ami már abszolút nem nevezhetõ semmiféle konszolidációnak, hiszen hitelt kaptak a kórházak a felhalmozódott adósság visszafizetésére, amelyet vissza fognak vonni tõlük, tisztelt képviselõtársaim, anélkül, hogy a hiányfelhalmozódás okát igazából feltárta volna a kormány, anélkül, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnak valóban módja lett volna átgondoltan folyósítani ezeket az összegeket, hiszen a döntés olyan késõn született, hogy a végrehajtásra csupán néhány nap maradt.
A hiány azóta is halmozódik az egészségügyi intézményeknél, és amennyiben miniszterelnökünk most arról beszél, hogy jövõre az egészségügyben a reálértéket megõrzik, akkor erre azt lehet mondani, amit a kamara képviselõje mondott a bizottsági ülésen, hogy ezáltal a hiány reálértéken tartása is folytatódni fog a következõ évben. Ez azt jelenti, hogy ha az egészségügyre, értékét tekintve jövõre ugyanannyit fordítunk, mint idén, akkor ezek a hiányok ugyanúgy meg fognak maradni jövõre is. Tehát nem túl nagy ígéret az, amit miniszterelnökünk mondott, bár lehet, hogy õ azt hiszi, hogy ezzel valami nagy dolgot mondott az egészségügyi dolgozóknak.
Nos, csak néhány részletre tudtam kitérni ebben a 15 percben. Sokáig lehetne még elemezni az egészségügyben bekövetkezett súlyos zavarokat, azokat a változásokat, amelyek hosszú távon rontani fogják a betegellátás feltételeit. Az Állami Számvevõszék megállapítását azonban visszaidézem önöknek, mert rendkívül fontosnak tartom, és nagyon fontosnak tartanám, hogy a kormány elgondolkodjon ezen: "Az intézményekre gyakorolt hatás alapján jogosan lehet az 1996. évi finanszírozási rendszer csõdjérõl beszélni, amihez hasonló megrázkódtatásokat az egészségügyi ellátórendszer maradandó károsodás nélkül valószínûleg már nem lesz képes elviselni. A helyzet kialakulásáért elsõdlegesen a Népjóléti Minisztérium szakmai felelõssége vethetõ fel, az Egészségbiztosítási Pénztár és a különbözõ egyéb, érdekérvényesítésre törekvõ szervezetek felelõssége mellett."
Tisztelt Képviselõtársaim! Én ezt kiegészítem: az egész kormányt súlyos felelõsség terheli azért, amit az egészségüggyel három év óta mûvel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)